Kiszivárogtak a TTIP ránk nézve baljós titkai

Az internet és a digitalizáció révén alakuló társadalmi változásokról szóló re:publica című konferencia keretében tartott bemutatón Stefan Krug, a Greenpeace németországi politikai képviseletének vezetője elmondta, hogy a ttip-leaks.org oldalon közölt 248 oldalas összeállítás az Európai Bizottság és az amerikai kormány képviselői által folytatott titkos tárgyalások áprilisi állását mutatja be 13 témakörben. A dokumentum kétségkívül eredeti, de a forrás védelme érdekében nem árulják el, hogy honnan származik.

 

Nem véletlen, hogy erőteljes tiltakozás övezi az EU által folytatott titkos tárgyalásokat, hiszen  az eddig is kiszivárgott adatokból is látható szabadkereskedelmi szerződés  helyett ez a nemzetek szuverenitását veszi el. Az alkotmányt és a nemzeti parlamentek hatáskörét felülbírálhatják a tisztázatlan és átláthatatlan amerikai választott bíróságok. Ugyanakkor minden amerikai terméket rákényszeríthetnék Európára, beleértve a génpiszkált és antibiotikummal fertőtlenítőkkel kezelt állati termékeket is. Szerzői és szabadalmi jog területén az amerikai érdekek lennének mindenek felett érvényesíthetőek, de ugyancsak ez a jog lenne érvényes a gyógyszeriparban és a gyógyászati eljárások alkalmazásában is. Elektronikában meg ránk kényszeríthetnék az amerikai érdekeknek megfelelő, az amerikai hírközlési felderitő szervek által ellenőrizhető eszközöket és szabványokat.

 

A német kormány az amerikai érdekek szolgálatában most, hogy mindezek a dolgok kiderültek gyorsítanának a tárgyalásokon, hogy Obama elnöksége idején le tudják nyomni az európai országok torkán, megspékelve némi menekült elhelyezési zsarolással. Ennek ellenére úgy látszik, hogy nem sikerül Európa józanabbik felének torkán lenyomni ezt a diktátumot.

http://pestisracok.hu/ttip-titkokat-hoz-nyilvanossagra-greenpeace/

http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Kiszivarogtak-a-TTIP-dokumentumok-valoban-veszelyben-a-klima-a-kornyezet-es-a-fogyasztok-vedelme-st-unios-alapelvek-is/

http://pestisracok.hu/hiaba-eroltetik-tavolodik-szabadkereskedelmi-megegyezes/

 

  Simon Gábor a budapesti sajtótájékoztatón

A kiszivárogtató greenpeace magyar szervezete a következő közleményt bocsátotta ki ennek kapcsán: A Greenpeace Hollandia a ttip-leaks.org oldalon nyilvánosság elé tárta az EU-USA között zajló szabadkereskedelmi tárgyalások egyes dokumentumait. Ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság valós képet kaphat az EU és az USA tárgyalási pozíciójáról, melyekből kiderül: a készülő megállapodás sérti a demokratikus alapelveket, és az üzleti szféra érdekeit a társadalom hosszú távú érdekei elé helyezi. A Greenpeace azt várja a magyar kormánytól, hogy a TTIP jelenlegi megállapodás-tervezetét ne támogassa, és követelje a szerződés legfrissebb, teljes verziójának nyilvánosságra hozatalát.

A Greenpeace holland irodája a mai napon nyilvánosságra hozta az EU-USA között zajló Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről (TTIP) folyó tárgyalások dokumentumainak 13 véglegesített fejezetét, valamint a TTIP-tárgyalások aktuális szövegét. Hasonló dokumentumokat eddig csak választott képviselők tekinthettek meg - felügyelettel, zárt helyiségben, külső konzultáció lehetősége nélkül, és tartalmukat tilos volt bárki mással megosztani.

A dokumentumok kiszivárogtatásával a Greenpeace most lehetővé teszi, hogy a tárgyalások által érintett több mint 800 millió állampolgár felügyelhesse a tárgyalások menetét, és beleszólhasson a döntéshozatalba.

„Akiknek fontos a környezetvédelem, a munkajogok, az internetes magánszféra védelme vagy akár az állatok jogai, azoknak most oda kell figyelniük arra, ami ezekből a dokumentumokból kiderül. A nyilvánosságra hozott információk alapján a szabadkereskedelmi egyezménnyel a demokratikus hatalom az emberek kezéből a nagyvállalatokhoz kerülne át" - mondta Faiza Oulahsen, a Greenpeace Hollandia kampányfelelőse.

Környezet- és fogyasztóvédelmi szempontból az alábbi 4 témában merülnek fel súlyos aggályok:

A szerződés több évtizede érvényben lévő környezetvédelmi rendelkezéseket hagy figyelmen kívül. A szerződésrészek nem említik a hetven éve létező Általános kivételeket, melyet a Kereskedelmi Világszervezet az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményében rögzített. Ez lehetőséget biztosít az országoknak a kereskedelem korlátozására az emberek, állatok és növények egészségének és életének védelme, illetve a kimerülő természeti erőforrások megőrzése érdekében. [1] A szabály figyelmen kívül hagyása azt jelzi, hogy mindkét tárgyaló fél olyan rendszer kialakítására törekszik, amely a profitot helyezi az emberek, állatok és növények egészségének védelme elé.

A TTIP elfogadását követően nehezebb lenne megvédenünk a klímát. A párizsi klímaegyezmény világosan kimondja, hogy a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt kell tartanunk, hogy megelőzzünk egy többmilliárd embert érintő klímakatasztrófát. Ebben a globális kereskedelemnek is részt kell vállalnia. A dokumentum ezzel szemben nem tartalmaz éghajlatvédelemre vonatkozó előírásokat. Még ennél is rosszabb, hogy a Szabályozási együttműködésről (Regulatory Cooperation) és a Termékek piacra jutásáról (Market access for Industrial Goods) szóló fejezetek rendelkezései korlátozzák a klímavédelmi intézkedések hatáskörét.[2] Ez azt jelenti, hogy a javaslatok alapján például nem lenne többé lehetőség a fokozott szén-dioxid-kibocsátást okozó üzemanyagok (pl. olajhomok) importjának korlátozására.

Megszűnne az elővigyázatosság elve. Sem a Szabályozási együttműködés, sem a további 12 megszerzett dokumentum nem tesz említést az uniós elővigyázatosság elvéről. Ezzel szemben több fejezetbe is bekerült az USA követelése a „kockázatalapú megközelítésről", amely célja, hogy a veszélyes vegyi anyagok betiltása helyett, csak azok használatát szabályozzuk. Ez oda vezet, hogy az uniós és a nemzeti hatóságoknak a jelen előírásokkal szemben nem lesz lehetőségük a megelőző intézkedésekre, például a vitatott hatású hormonkárosító vegyi anyagok kivonására. [3]

Megnyílik az út a nagyvállalatok hatalomátvétele előtt. Miközben a javaslatok alapján veszélybe kerül a környezet- és fogyasztóvédelem, a nagyvállalatok érdekei előtt szabad út nyílik azáltal, hogy a döntés-előkészítési folyamatoknak már a legelső fázisaiba beleszólási jogot kapnak.

A dokumentumokból az derül ki, hogy míg a civil társadalom minimális lehetőséget kapott betekinteni a tárgyalásokba, addig a nagyipari szereplőknek kiemelt szerep jutott a fontos döntések meghozatalában. [4] Ezek szerint az EU eddig eltitkolta a nagyipar befolyásának mértékét: egy nemrég közzétett jelentésében [5] az EU csupán egyszeri, minimális beleszólást említ nagyipari részről, míg a mostani dokumentumok számos helyen nyíltan utalnak arra, hogy a tárgyalásokba a nagyvállalatokat is bevonták, illetve hogy szükség van a velük való további konzultációkra.

A Greenpeace Magyarország a kiszivárogtatott dokumentumokat elküldi a magyar parlamenti és európai parlamenti képviselőknek. „Legfontosabb kérdésünk, hogy a magyar kormányzat vajon a fenti tények ismeretében továbbra is támogatja-e [6] ezt a demokratikus alapelveket sértő, és hazánkat a transznacionális vállalatoknak kiszolgáltató egyezményt" - mondta Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője.

A dokumentumok a http://ttip-leaks.org/ oldalon érhetőek el.

Jegyzetek
[1] A Kereskedelmi Világszervezet legtöbb megállapodása az 1986-94 közötti világkereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulójának eredménye. Az 1994-es Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) mellett több megállapodás is korábbi szövegek átdolgozása.

[2] A szabályozási együttműködésről és a termékek piacra jutásáról szóló fejezetek rendelkezéseinek ide vonatkozó két bekezdésében (10. Import- és exportkorlátozás, 12. Import- és exportkoncessziók) semmi sem szól arról, hogy a kereskedelmet is érintő szükséges klímavédelmi intézkedések az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény XX. bekezdésének értelmében kereskedelmi korlátozást jelenthetnének (lásd az 1-es lábjegyzetet).

[3] Az elővigyázatossági elvet részletesen az Európai Unió működéséről szóló szerződés 191. bekezdése tartalmazza. Célja, hogy kockázat esetén megelőző intézkedéseket hozzunk a környezet magasabb szintű védelmének érdekében. Közérthetően megfogalmazva: ami kockázatosnak tűnik, azt mindaddig nem engedélyezzük tovább, amíg nem cáfoljuk a veszélyeket. http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=URISERV%3Al32042

Az Egyesült Államok és ipari szereplők ezzel szemben a káros anyagok technológiák tilalma helyett csupán a kockázatok kezelését írnák elő.

[4] Pl. „Bár az USA érdeklődést mutatott, sietett hangsúlyozni, hogy egyes termékek tekintetében előzetesen egyeztetnie kell a nagyvállalati szereplőkkel" - A szerződés aktuális szövege, „A jelenlegi taktikai helyzet" (Tactical State of Play) fejezet, 1.1-es paragrafus, Mezőgazdaság.

[5] A transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmény tárgyalásainak tizenkettedik köre: http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2016/march/tradoc_154391.pdf

[6] Kuthi Áron, 2016. április 29. Magyar Nemzet: Magyarországnak nem sürgős a TTIP - A kormány nem bírál, továbbra is lehetőségként tekint a transzatlanti szabad kereskedelmi egyezményre http://mno.hu/kulfold/magyarorszagnak-nem-surgos-a-ttip-1339915

A dokumentum a cikk végén lévő linken részleteiben online olvasható vagy zip formátumban letölthető.

http://ttip-leaks.org/

CsatolmányMéret
ttip-leaks-dokuments-2016-05-01.zip1.33 MB