Elhunyt dr. Szalontai Éva

Egy héttel 87. születésnapja előtt elhunyt dr. Szalontai Éva aranytollas újságíró, a MÚOSZ Életmód Szakosztályának elnöke. Nemrégiben, 2016 márciusában, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Több mint kétezer újságcikke jelent meg magyarul, angolul, oroszul, franciául. Különösen büszkén emlegette svéd és ausztrál tudósítói tevékenységét. 41 éven át volt tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Több esztendőn át vezette a Magyar Sajtó című szaklap Mesél a múlt rovatát. Alapítója az Egészség=Élet című internetes újságnak.

Kemény, céltudatos, sikeres kolléga, igazi egyéniség volt. Hangoztatta: az írás és a MÚOSZ-ban végzett eredményes szervezőmunka tartja teljes szellemi és fizikai frissességben.
A Sajtóház homlokzatán „Éva néni" tiszteletére fekete zászló leng néhány napig. De ennél sokkal tovább él majd kollégái, munkatársai, barátai emlékében.

Búcsúzunk, Éva

Amikor hetekkel ezelőtt utoljára beszéltünk, mi lett volna a téma, ha nem az Életmód Nap. Egyik kedves gyermeke, szeretett közössége, a mi kis családunk számára évekkel ezelőtt megvalósított álma. „Rakoncátlankodott az egészségem, de már jobban vagyok, és júniusban meglesz a hatodik. Szervezem, s máris neves előadók mondtak igent a felkérésemre".

Aztán kapott egy jól megérdemelt kitüntetést, Arany Érdemkeresztet nem adnak akárkinek. Gratulálni akartam, de nem vette fel a telefont. Rosszat sejtettem. Érdeklődtem. Kaptam híreket. S nem voltam tőlük boldog. Most pedig nagyon szomorú vagyok.

Több mint 20 éve ismertük egymást. Egy cikkemre reagált, s megkérdezte, hogy az általa „istápolt" baráti társaság kiadványába elhelyezheti-e? Az „igen" óta voltunk kapcsolatban.

Egyszer egy küldöttgyűlésre érkezve megállt autójával a bejárat előtt keresztben. - Éva Drága! Nem fogja zavarni az udvarba behajtani szándékozókat? - kérdeztem tőle. Gondolkodott kicsit, aztán kiment a kocsihoz, s pár centivel előrébb állt. Nem szólt senki neki a kis manőverezési kényszer miatt. Sokan szerettük, tiszteltük.
Gyakran hívott. Ha elutazott szólt, amikor visszajött invitált az általa szervezett újabb rendezvényekre, kérdezett, biztatott, segítséget kért, tanácsot adott.
Kizárólag a betegségéről nem beszélt. Nem akarta, hogy féltsük, nem gondolta, hogy az másra is tartozik. Birkózott, s eddig mindig megbirkózott vele. Most az a fránya, senkit nem kímélő kór győzött. Miért?

Tudtuk, hogy beteg. De ismertük akaraterejét is. Mozgatva lelkes kis csapatát, az életmód szakosztály igen aktív gárdáját, a kórházból is rajta tartotta szemét az újabb Életmód Napon. S egy héttel az esemény előtt... elment. Máris nagyon hiányzik!

Emlékét megőrizzük! Munkáját folytatjuk! De már soha nem akkora lendülettel, s főleg nem vigyázó szemei előtt, mint idáig. De fentről még vigyázzon ránk! „Szóljon", ha valami nem úgy zajlik, ahogy szerette volna mindig! Mert a tökéletesre törekvés mindig ott volt minden cselekedetében.

Barátai, tisztelői, kollégái búcsúznak Tőle! Nyugodjék békében!

hj