Erdő Péter: Karácsony értelmet ad éltünk és a történelem idejének

„A karácsony a remény ünnepe is, értelmet ad éltünk és a történelem idejének, tartalommal tölti meg a napok egymásutánját" - mondta Erdő Péter bíboros december 25-én, az esztergomi bazilikában bemutatott karácsonyi szentmise homíliájában, melyben János evangéliumának prológusáról elmélkedett.

A szentbeszédet teljes terjedelmében közöljük.

„Mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén" - így olvassuk a Bölcsesség könyvében (Bölcs 18,14-15). „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél" (Jn 1,1-2) - hallottuk a mai evangéliumban. Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük. Ő Isten Igéje, aki emberként megszületett Betlehemben. De meghalljuk-e mi ezt a szót? Képesek vagyunk-e ráfigyelni Isten üzenetére, vagyis magára Krisztusra?

Információk zuhatagában élünk, alig tudunk pár mondatot végigmondani anélkül, hogy meg ne szólaljon a zsebünkben a telefon, egyik honlapról a másikra váltunk, mert hátha ott valami még érdekesebbet olvasunk. És közben nem vesszük észre, hogy az útkereszteződésben pirosra váltott a lámpa, nem vesszük észre, hogy aki belépett a szobába, az ránk mosolyog, nem vesszük észre, hogy a saját beszédünk is már gyakran csak egymásra dobált szavak halmaza, de nem rajzolódik ki belőle világosan a gondolat. Pedig ahhoz, hogy a szívünkig ható szó elhangozzék, hogy meghalljuk a lényeges mondatot, csendre van szükségünk. Tudni kell figyelnünk önmagunkra, másokra és a világra. Ki kell nyitni a szívünket is, hogy behatoljon a másoktól érkező kedvesség sugara, hogy érzékelni tudjuk az igazi segítséget kérő kiáltásokat is.

Az igazi szó a csendből születik. Majakovszkij - talán téves szómagyarázattal - azt vallotta, hogy a vers a csendből alkotott valóság. A figyelem, a lelkünk nyitottsága, a befogadásra való készségünk és a szó ereje összetartozik, kiegészíti egymást. Ha az Isten az emberrel kapcsolatba lép, nevezhetjük ezt szónak, amit meg kell hallani. De nevezhetjük világosságnak is, fénynek, amelyet be kell fogadnunk, ahogyan az evangéliumban hallottuk. De a sötétség ezt a fényt többnyire nem fogadta be, szinte kivételnek látszott az apostolok idejében is, aki mégis megnyitotta szívét az örömhír előtt. Ma is sok bennünk a sötétség. Szent Ágoston így beszél erről: „Az ostoba szívek esetleg még nem tudják befogadni ezt a fényt, mert vétkeik súlya terheli őket, úgyhogy nem láthatják meg. De ne gondolják azt, hogy a fény nem létezik, mert nem láthatják. Ők ugyanis vétkeik miatt sötétek". Mit tegyünk tehát? Tisztuljunk meg, hogy láthassuk az Istent. Vessük el az igazságtalanságot, engesztelődjünk ki Istennel és egymással, kérjük Isten szabadító bocsánatát a bűnbánat szentségben. És akkor sötétségünk világosságra változik, hiszen maga Jézus tanítja, hogy „boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent" (Mt 5,8).

Karácsonykor tehát Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ő a megtestesült Ige. A Teremtő végső és teljes szava az emberiséghez. Az ő életében látjuk meg, hogy milyennek gondolta el az Alkotó az embert. Mert aki a betlehemi istállóban született, az nem ragaszkodott a gazdagsághoz, a kényelmes környezethez, a társadalmi megbecsüléshez, de nem akart lemondani arról, hogy családba szülessen, hogy szeretet vegye körül. Ezért is mondják joggal sokan, hogy a karácsony a család ünnepe is. Aki az idén, vagy az idén sem tud családi körben ünnepelni, látogassa meg legalább a rokonokat, vagy a barátokat, legyen egy jó szava mindenkihez. Aki pedig képes rá, hogy örömet szerezzen másoknak, ezt el ne mulassza, mert ettől lesz boldog a saját karácsonya is.

És ha az ünnepek idején megjelenik közöttünk a szeretet, az azt jelenti, hogy megnyíltunk és meghallottuk a Szót, hogy az éjszaka nappallá változott, és most már mi is tovább tudjuk adni a fényt, ami egyszer majd minden sötétséggel dacolva beborítja a világot. A karácsony tehát a remény ünnepe is, értelmet ad éltünk és a történelem idejének, tartalommal tölti meg a napok egymásutánját. Biztonságot ajándékoz nekünk, mert minden önpusztító harácsolás és minden háborúság, minden konfliktus és minden kudarc, minden hajszoltság és minden szétesettség, minden testi és lelki szenvedés felett végül mégis a szereteté az utolsó szó, mert ő az Ige, aki kezdetben volt, benne van az élet, és ő az emberek világossága. Hozzá fordulunk az ősi keresztény himnusz szavaival: „Enyhe világossága, a szent és boldog, és halhatatlan mennyei Atya isteni dicsőségének, Jézus Krisztus... Te méltó vagy, hogy minden időben, szent hangon énekeljünk néked, Isten Fia, ki életet adsz a világnak; és ezért ez a világ dicsőít téged". Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Kovács Attila/MTI

Magyar Kurír