DOHNÁNYI ERNŐ (1877-1960)

Dohnányi a 20. századi magyar zenetörténet kiemelkedő alakja volt, de Bartók és Kodály mellett máig árnyékban maradt. Halála után hazájában sem kapta meg az őt megillető elismerést - bár a posztumusz Kossuth-díj igyekezett ezt ellensúlyozni.

Pozsonyban született zeneszerető családban. Ifjú korától kirobbanó tehetségként tartották számon. 1894-96 között (három év alatt!) kitűnő eredménnyel elvégezte a budapesti Országos Magyar Királyi Zeneakadémiát Thomán István és Koessler János tanítványaként. 1895-ben Brahms ajánlására Bécsben bemutatták C-moll zongoraötösét. Zongoraművészként 1896-91-ig európai hangversenykörúton páratlan tudásával elkápráztatta a közönséget. 1900-ban indult első amerikai turnéjára. 1905 és 1915 között Berlinben zenetanárként dolgozott.

1919-1944-ig megszakításokkal a Zeneakadémia tanára és a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya lett. A megszakítás: a Tanácsköztársaság alatt a Zenei Direktórium tagja volt, ezért felfüggesztették állásából. 1922-ben az Operaház bemutatta A vajda tornya című operáját, s ezután újra a Zeneakadémia igazgatója (egyben felsőházi tag), valamint a Magyar Rádió zenei osztályának vezetője lett. 1923-ban a főváros fennállásának 50. évfordulójára írta és vezényelte Ünnepi nyitány című művét. Mindig Bartók és Kodály műveinek lelkes propagálója volt. 1930-ban a szegedi Fogadalmi Templom avatására készítette a Szegedi misét. A harmincas években megkapta a Francia Becsületrendet és a Corvin-láncot. 1933-ban Dohnányi szervezte meg az első nemzetközi Liszt-versenyt, amelyet tanítványa, Fischer Annie nyert meg.

1936-ban Bartók Cantata profana című művét vezényelte. Mivel ellenezte a zsidó muzsikusok elbocsátását, 1941-ben lemondott zeneakadémiai főigazgatói állásáról és a Filharmóniai Társaság elnökségéről. 1944-ben Ausztrián keresztül elhagyta az országot, ellenségei - mint a Horthy-rendszer kiszolgálóját - 1945-ben háborús bűnössé nyilvánították. Később Kodály Zoltán harcolta ki, hogy tisztázzák a vádak alól. Egyelőre azonban külföldön sem fogadták szívesen, 1946 és 1948 között Dél-Amerikában tanításból élt. 1949-től professzori állást kapott Florida Állami Egyetemén. 83 éves koráig több lemezfelvételt készített. 1960-ban tüdőgyulladásban hunyt el egy New York-i kórházban. A Dohnányi Ernő Archívumot az MTA Zenetudományi Intézete őrzi.

Néhány történet maradt fenn elképesztő tudásáról:

Az egyik, hogy zongorahangversenye előtt megkérdezte a Zeneakadémia portását, mit szeretne hallani aznap este. Majd fejből eljátszotta a kívánt Mozart, Beethoven vagy Brahms művet.

Weiner Leó egyszer elvitte új darabját, a Concertinót Dohnányi Széher úti lakására. Dohnányi átlapozta a partitúrát, becsukta, és zongorán azonnal lejátszotta a művet. Időnként megjegyezte: „itt klarinéttal erősíteném a vonósokat"... „itt fölösleges a fagott - nem jön át úgysem..." Állítólag Weiner napokig nem tért magához a csodálattól.

1921-ben a Zeneakadémia Bartók szerzői estjére készülődött. Előtte vasárnap Bartókék együtt voltak Dohnányival. Az est műsorán az 1904-ben befejezett zongoraötös is szerepelt, de Bartók említette, hogy nem találja a kézirat néhány lapját, amit akkor eljátszott Dohnányinak. Dohnányi a zongorához ült, és 17 év után eljátszotta az egész művet!

„Legendás memóriája egyszeri átolvasásra rögzített bonyolult zenekari partitúrákat. Művészképzőjében nagyra nőtt Fischer Annie, Földes Andor, Anda György, Zemplényi Kornél, Solti György és sok-sok más kiválóságunk... ő maga egyszemélyes intézményünk volt... A konzervatívnak mondott muzsikus elsőként vezényelt Schönberg-művet Magyarországon: Párizsból kétszer hívta meg Sztravinszkijt, egyszer Prokofjevet" - írta róla 2002-ben Breuer János a Népszabadságban.

Vázsonyi Bálint fogalmazta meg a legszebben, hogy ki volt Dohnányi: „minden hangszerre úgy írt, mintha valamennyinek virtuóz művésze lett volna, hangszerelési technikája hibátlan volt. A zenei formát ugyanilyen magától értetődő bravúrral kezelte, és elképesztően - századunkban egyedülállóan - rögtönzött... Dohnányi zenéje a legrosszabb esetben is kifogástalanul szerkesztett, ízléses és tetszetős, a legjobb esetekben viszont minden nemzetközi mértéket megütő dísze és büszkesége a magyar zenetörténetnek."

 

Hálás utókorról nem beszélhetünk, darabjait ritkán tűzik műsorra, kivételnek számít a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, amely főleg nevében őrzi Dohnányi emlékét.

2002-ben az Operaház Balettegyüttese Hommage á Dohnányi címmel Pártay Lilla, Seregi László és Egerházi Attila koreográfiáit adta elő Dohnányi különböző műveiből vett dallamokra (ifj. Harangozó Gyula balettigazgató idején).

 

A vajda tornya

Az ősbemutatót 1922-ben Hevesi Sándor rendezte, a felújítást pedig 1937-ben Oláh Gusztáv. 2003 elején az Operaház újra előadta a Dohnányi-operát Nagy Viktor rendezésében. A librettó eredetileg a német Hans Heinz és a francia Marc Henry közös munkája révén a Der Turm von Kroja címet viselte, és Albániában játszódott. Dohnányi azonban megváltoztatta a helyszínt, a cselekményt Székelyföldre helyezte. Felismerte, hogy a kelet-európai népek közös kincse a népballada - örök emberi érzelmeivel. A szöveget véglegesen Lányi Viktor fordította és alakította magyar közeghez, aki nyilván ismerte Kőműves Kelemenné balladáját. Az emberáldozat motívuma irodalmi vándortéma szinte minden népnél. Dohnányi zenéje nem igazán újító, inkább eklektikus, de remekül kihasználja a drámai helyzethez a kifinomult hangszerelést. Előadható két felvonásban előjátékkal vagy három felvonásban is.

A sztori

A 10. századi székelyek tornyot építenek a besenyők támadásai ellen, de Nemere, a bérc szelleme kacajával folyton lerombolja „Amit reggel raktak, az délre leomlott, / Amit délbe raktak, estére leomlott". Orbók vajda úgy dönt, hogy a hídon át leghamarabb érkező asszonyt fel kell áldozniuk, és az ötletet az építőknek titokban kell tartaniuk.

Emelka és Iva együtt várják férjeiket, Orbók fiait: Kundot és Tarjánt. Emelka szeretné Tarjánt megszerezni. Kund azonban elárulja a titkot feleségének, Emelkának - cserébe a szerelméért. A nőnek több sem kell, rábeszéli vetélytársnőjét, Ivát, hogy hajnalban menjen a toronyba Orbókhoz, és kérje tőle, hogy elkísérhesse Tarjánt a csatába. Orbók megállítja Ivát, de az mégis hozzá fut a hídon keresztül, tehát megvan az áldozat. Orbók rendeletére a fia feleségét kell befalazni a toronyba. Csak két nyílást hagynak számára, hogy a gyerekeit szoptathassa.

Iva halála egyelőre nem hoz megváltást. A torony áll, de a székelyeket betegség sújtja, csatát vesztenek, a források elapadnak, s a vezérük, Kund elesik. Tarján feleségül veszi Emelkát, de csak Ivára gondol, és hallja a fal sírását. Lassan kiderül, hogy Emelka tudott a kiagyalt asszony-áldozatról, ezért küldte oda Ivát. Tarján ekkor leszúrja az asszonyt. A toronyba falazott Iva könnyeiből forrás fakad, a székely harcosok felüdülhetnek. Segítségükre megérkeznek a magyar csapatok is, a bérci szellem átka végleg megtörik.

DOBI ILDIKÓ