Egy érdekes hír a magyarfaló Martin Schultz-rol, az egykori EP elnökről

AGENDA EUROPE

Az Európai Parlament igen nagy befolyású költségvetési  ellenőrző bizottságának elnöke, Ingeborg Grässle bejelentette, hivatalos vizsgálatot indítanak Martin Schulz volt európai parlamenti elnök ellen az őt ért csalással kapcsolatos vádak ügyében. UPDATE: 2017-02-13 08:16:04

A botrányt a Der Spiegel hetilap tegnap leplezte le. Ezt még súlyosabbá tették a londoni Sunday Times mai számában megjelent leleplezések.

Grässle szerint Schulz „sztálinista haveri rendszert épített ki az EP öt évig tartó elnöksége alatt. Számos alkalommal kétséges alapon jelölte politikai haverjait az EP adminisztrációjának érzékeny helyeire, beleértve annak pénzügyi, személyzeti és jogi osztályaira.

Schulz „szégyentelenül hajlítgatta a szabályokat politikai ambícióinak megfelelően", jelentette ki a bizottsági elnök asszony, azt ígérve, mindezeket is alaposan kivizsgálják.

Schulz mindeddig nem volt hajlandó nyilatkozni az őt ért vádakról.

Schulznak a  Sunday Times által ma ismertetett visszaélései közé tartoznak:

Egy magángép gyakori használata, amelyet óránként 20 ezer euróért bérelt azért, hogy  Brüsszel, Strassburg (csakazért is így írom) és Berlin között repkedjen.

Embertelen bánásmód személyi állományával: például egy fiatalt arra utasított több alkalommal, hogy vasalja ki nadrágját.

https://agendaeurope.wordpress.com/2017/02/12/eu-parliament-anti-fraud-chief-to-open-investigation-to-martin-schulz/

Megjegyzés:

Az MTI erről mindeddig nem jelentett.

Kitétel ideje: 2017. február 12, 19:32 perc

Lovas István

http://www.atv.hu/kulfold/20170213-ketes-ugyek-dossziet-keszitenek-merkel-kihivojarol/

http://pestisracok.hu/merkelek-feltarjak-martin-schulz-ep-elnoki-idoszakanak-ketes-ugyeit/

Végre kiadta az MTI is...

http://mandiner.hu/cikk/20170213_spiegel_martin_schulz_penzugyi_szabalytalansagokat_kovethetett_el_az_ep_elnokekent