Kutatással a lehetőségek is határtalanok! -- Ritka Betegségek Világnapja - 2017

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) a Debreceni Egyetemmel közösen 2017. február 25-én tartotta a Ritka Betegségek Világnapját. Az esemény szakmai konferenciájának idei fő témája a ritka betegségekkel kapcsolatos kutatások volt.

Az immáron 10. alkalommal megrendezett Ritka Betegségek Világnapjának hagyományos időpontja minden év februárjának utolsó napja. Az esemény fő célkitűzése, hogy világszerte felhívja a társadalom és a döntéshozók figyelmét a ritka betegségekre és a betegek életére gyakorolt hatásukra. A komplex, szakmai és családi programot az Európai Ritka Betegségek Szövetsége (EURORDIS) koordinálásával, 54 országgal közösen szervezi a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ).

 

A jubileum alkalmából az idén első ízben a világnap központi eseményére nem Budapesten, hanem Debrecenben került sor, a RIROSZ és a Debreceni Egyetem közös rendezésében, elismerve ezzel az Egyetemnek a ritka betegségek intézményes ellátásában betöltött úttörő szerepét. Hazánk és Közép-Európa egészségügyi intézményeit, egyetemeit jóval megelőzve Debrecenben 2001-ben elsőként alakult meg a Ritka Betegségek Tanszék.

 

Ezzel egyben újabb hagyományt is szeretne a RIROSZ teremteni, amennyiben a későbbiekben igyekszik évente az ország különböző tájain kerül majd sor az év legnagyobb ritka betegségekkel foglakozó rendezvényére.

 

A Világnap programja ismét olyan, hogy a társadalom valamennyi szereplője - érintettek és hozzátartozóik, döntéshozó és döntés-előkészítő szakemberek, kutatók, klinikusok vagy laikus érdeklődők - számára egyaránt hasznos legyen.

 

A szakmai konferencia mellett a szervezők családi programokkal (babaszoba; „játszó-tér": a Teddy Maci kórházzal, fejlesztőeszköz készítéssel, stb.); többféle szórakoztató programmal (pl. kutyás bemutatókkal), balett, country, néptánc „mozgatókkal"; koncertekkel és tombolával várták az érdeklődőket. Az érintett egyes betegszervezetek bemutatkozó standokkal, poszterekkel készültek, és megtekinthetőek voltak a „Ritka betegek boldog pillanatai" című fotópályázat képei is. A ritka betegséggel élő alkotók művei a következő héten, Budapesten kerülnek majd kiállításra.

 

Az esemény szakmai konferenciájának idei fő témája a ritka betegségekkel kapcsolatos kutatások volt, neves külföldi és hazai előadókkal. Szó esett arról, hogy milyen előrelépést sikerült elérni világviszonylatban, illetve idehaza a ritka betegségek feltárása, kezelése, adott esetben gyógymódja szempontjából.

 

E kórképek ritka mivoltuk miatt kevéssé ismertek, általános az információhiány, az érintettek pedig a többi beteghez képest is hátrányos helyzetben vannak. Az egészségügy háttérintézményeinek nagymértékű átalakítása sokkal hátrányosabban érintheti e sérülékeny betegcsoportot és ellátásukat, így a világnap apropóján, a 45 ritka betegekkel foglalkozó civil szervezet és a RIROSZ a Kormány segítségét kérik abban, hogy a több, mint négy éven át minden érintett szakma bevonásával, és széleskörű konszenzussal elkészített Ritka Betegségek Nemzeti Tervének (amelynek angol verzióját a Miniszter Úr 2013 végén aláírta, és kiküldésre is került Brüsszelbe) megvalósítása folytatódjék, és az eddig az OTH-hoz tartozott Ritka Betegségek (Koordinációs) Központja tovább működhessen, koordinációs szerepe erősödhessen.

 

Szintén fontos lenne, hogy a nemrég kinevezett Ritka Beteg Szakértői Központok - különösen a most alakuló Európai Referencia Hálózatokhoz csatlakozott egészségügyi szolgáltatóik - segítséget kapjanak munkájukhoz, lehetővé téve, hogy a magyar betegek és szakembereik is részesülhessenek a kontinens szintű erőforrás-megosztás előnyeiből. Az új Szakértői Központok, a szakemberek és a civil szervezetek számára váljanak láthatóvá az Európai Orphanet rendszerben, és ellátó munkájuk során használják az ún. orpha-kódokat. (Jelenleg csak mintegy 250 ritka betegség rendelkezik BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kóddal, így az ezzel nem rendelkező betegségek zöme láthatatlan a statisztikák és a finanszírozási rendszerek számára).

 

A betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt segítségül szolgáló, nemrég megalakult Mentőöv Információs Központ és Segélyvonal, megfelelő finanszírozással továbbra is folytathassa munkáját a ritka betegségek terén tapasztalható általános információhiány csökkentésére és a betegszervezeteket jobban vonják be a döntéshozatalba, hogy e téren is javulhasson a frissen publikált EuroHealth Consumer Index-ben leírt szomorú magyar helyzet.

 

Ez utóbbi pontban a RIROSZ nem csak vár a segítségre, hanem maga is aktívan tesz a 2015-ben létrehozott Mentőöv Információs Központért, ahol munkatársaik helytálló, pontos információkkal, sorstársakkal tudnak szolgálni az elveszett helyzetben lévő érintettek és hozzátartozók számára. A világnapon bejelentették és bemutatták a RIROSZ/Mentőöv Információs Központ szolgáltatás számára történő adományozási felületet, illetve egy különleges támogatási lehetőséget is.

 

Két szerencsés honfitársunk - Szigetvári Eszter és Őri István - a Fjällräven Polar kezdeményezésére bejutottak egy Északi-sarki kutyaszános kalandba, ahol 330 km kell majd megtenniük 5 nap alatt április elején. A km-ek örökbefogadására a RIROSZ létrehozott egy adománygyűjtő honlapot (http://kalandorok.rirosz.hu), ahol az adományokat várják. 1 km 3000 forintért fogadható örökbe, amivel egy családon segít az adományozó. Az örökbefogadók a túra után részt vehetnek Eszter és István élménybeszámolóján, a nevükkel díszített zászló pedig eljut a sarkkörön túlra, amiről exkluzív képeket is kapnak majd!

 

További információk a programmal kapcsolatosan itt találhatóak: http://ritkanap.rirosz.hu/ritka-nap-2017/program-2017

 

 

Mi számít ritka betegségnek?

 

Azt tekintjük ritka betegségnek, ami 2000 közül legfeljebb egy embert érint. Jelenleg 6000-8000 ilyen betegséget tartanak számon és a betegek 50-75 %-a gyermek. Hazánkban több mint 600.000 ember érintett, mégsem tudunk róluk eleget. Napjainkban, Európában 27-36 millió ember szenved valamilyen ritka betegségben. E betegségek gyakran járnak életveszélyes állapotokkal vagy krónikus rosszabbodással. Gyakori, hogy a test több szervét, több területet érintik, ezért komplexek, és felismerésük is nehéz, és az esetek jelentős részében a betegségnek nincsen gyógymódja, többnyire tüneti kezelést alkalmaznak. E kórképek ritka mivoltuk miatt kevéssé ismertek, általános az információhiány, a betegek sokszor diagnózis és/vagy, kezelés nélkül, szinte reménytelenül küzdenek a betegséggel, így nem csak maguk az érintettek, hanem rajtuk keresztül a családjuk, barátaik, ismerőseik életére is hatással van. Ezért e betegek nemcsak a társadalom többségével, hanem a többi beteggel összehasonlítva is hátrányos helyzetben vannak az általános információhiány és ennek következményei miatt. Ugyanakkor a ritka betegségekben szenvedőknek is joguk van a többiekével azonos esélyű gyógyuláshoz az igazságosság, egyenlőség és szolidaritás elve alapján.

 

A 2006-ban alakult RIROSZ, a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége egy ernyőszervezet, amely jelenleg 45 ritka betegekkel foglalkozó civil szervezetet fog össze, és problémáikat úgy hazai, mint európai szinten egyaránt képviseli. A szervezet azért küzd, hogy a ritka betegséggel élők hátrányos helyzete megszűnjön, és életük könnyebbé, jobbá váljon. Ezért alakították meg a betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt segítségül szolgáló Mentőöv Információs Központot és Segélyvonalat http://mentoov.rirosz.hu) További információért lásd: http://www.rirosz.hu/szovetsegrol/bemutatkozas