Ifjú tudósok bemutatkozása Pécsett

2018. április 18-21. között az alapításának idén 650. jubileumi évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem ad otthont a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három szekciójának. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezésében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével megvalósuló konferenciasorozat tizenhat tudományterületi szekciója közül a Humán Tudományi, az Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióját rendezik meg Pécsett.

 

Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) több mint hat évtizedes múltra visszatekintő konferenciasorozat, az ország legnagyobb tudományos rendezvénye, mely lehetőséget biztosít a tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozására. A minden páratlan év tavaszán tizenhat tudományterületi szekcióban meghirdetett konferenciasorozat meghatározó esemény a szekciókat befogadó felsőoktatási intézmények számára.

 

2017-ben a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi, Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekcióinak házigazdája Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem. A három szekció egyidejű megszervezése révén a keddi nyitó rendezvény az OTDK történetének legnépesebb, legnagyobb programja. Mintegy 2000 hallgató, oktató és érdeklődő részvételével zajlik a háromnapos programsorozat. Az OTDK-n azok a felsőoktatásban tanuló fiatalok vehetnek részt, akik erre az intézményük kari Tudományos Diákköri Konferenciáján jogosultságot szereztek.

 

Április 20-án a konferencia határon túli magyar résztvevői számára fórumra kerül sor, amelyet az Országos Tudományos Diákköri Tanács szervez a pécsi egyetem Bölcsészettudományi Karán, várhatóan több, mint száz hallgató részvételével.

A Szekciók programja a következő honlapon érhető el: http://otdk.pte.hu/hu

 

(a mellékelt fotón a nézők ill. az elnökség: Mátyus László, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Orvos- és Egészségtudományi Szakmai Bizottságának elnöke, Borsodi Csaba, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Humán Tudományi Szakmai Bizottságának elnöke, Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke, Bódis József, a PTE rektora, Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, és Droppa Judit, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Művészeti és Művészettudományi Szakmai Bizottságának elnöke látható.)

 

2018. április 18-21.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Kodály Központ

Pécs

 

http://jubileum.pte.hu

 

Lantai József