Eredményesen zárult az MNB első egyetemi ötletpályázata

A kiemelt érdeklődésnek köszönhetően számos egyedi és új szemléletű pályázati anyag érkezett az MNB „Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" címmel meghirdetett egyetemi ötletpályázatára. Az MNB a javaslatok egy részét fogyasztóvédelmi tevékenysége során is fel kívánja használni.

Több száz egyetemista diák érdeklődését keltette fel a Magyar Nemzet Bank (MNB) és a négy vezető hazai közgazdasági egyetem (Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Miskolci Egyetem, valamint a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem) közös fogyasztóvédelmi ötletpályázata.

Az idén januárban meghirdetett „Pénzügyek felsőfokon - Légy kreatív!" pályázat keretében az egyetemi hallgatóknak a pénzügyi szemléletformálását érintő témakörökben kellett olyan újszerű, kreatív és megvalósítható javaslatokat kidolgozni, melyekkel a pénzügyi fogyasztók ismeretei költséghatékonyan és széles körben fejleszthetők. A legtöbb pályázó a felelős hitelfelvétel és a tudatos bankszámlaválasztás témájában készített javaslatot, de az MNB Értékpapírszámla lekérdező alkalmazásával és a befektetési alapokkal kapcsolatosan is több ötletes elképzelés érkezett.

Számos diák a modern telekommunikációs eszközökre kidolgozott online megoldásokat (pl. mobilalkalmazásra fejlesztett befektetési - és hitelkockázati kalkulátor, virtuális középiskolai vetélkedő) részesítette előnyben, míg mások rendkívül kidolgozott kommunikációs tervekkel látták megvalósíthatónak a pénzügyi tudatosság erősítését. Volt olyan pályázat, mely egy interaktív társasjátékot modellező pénzügyi fesztivál terveit mutatta be, de olyan is, mely egy televíziós hírműsorok mintájára megalkotott kommunikációs kampányt állított a középpontba. 

Figyelemre méltó pályaművek készültek oktatásra és tanfolyamokra fókuszálva, de speciális célcsoportokat megszólító (pl. közfoglalkoztatottaknak szóló országos oktatási kampány) és egyedi kivitelezésű javaslatok (pl. magyar „rap" zenészek által előadandó pénzügyi témájú dalok) is érkeztek.

A szakmai zsűri minden egyetem öt legjobb pályaműve közül választotta ki és részesítette pénzjutalomban - egyetemenként - az első három helyezettet. Emellett a legjobbnak ítélt pályázók a Magyar Nemzeti Bankban tartott sajtónyilvános eseményen is bemutathatták javaslatukat. A Budapesti Corvinus Egyetem részéről Kiss Adrienn és Varga-Sebestyén Benjámin párosa, a Budapesti Gazdasági Egyetemről Berkes Edit Bernadett, Tóth Evelin Fruzsina és Hajagos-Tóth Ákos alkotta trió bizonyult a legjobbnak. A Miskolci Egyetem diákjai közül Kiss Barbara egyéni pályázó, a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem részéről pedig Végh Nikoletta és Bőthe Fruzsina javaslata nyerte el leginkább a zsűri tetszését.

Az MNB a továbbiakban megvizsgálja a legjobb és legötletesebb koncepciók tényleges megvalósíthatóságának lehetőségét, s azt, hogy miként illeszthetők be a jegybank fogyasztóvédelmi tevékenységébe. Az MNB a kiemelt hallgatói érdeklődésre és a színvonalas pályaművekre tekintettel nyitott további felsőoktatási intézmények részvételével is folytatni a kezdeményezést.