Dr. Hautzinger Gyula Az egri Végvári vitézek szoborcsoport 50 éve – és legújabb kori hányattatása

Pár hónap múlva lesz ötven éve, hogy újonc tiszti főiskolás hallgatóként, a nagyszerű szobor avatása napján, a kétszeres Kossuth díjas művész, Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884. július 1. Alsórajk (Zala Vm)-1975. augusztus 14 Bp.) jelenlétében sok száz társammal együtt szabadságharcos elődeinket méltó módon ábrázoló alkotás előtt tettem  le a szobor által  ihletett, egész életemre szóló katonai eskümet. UPDATE: 2017-05-0102:15:07

A XX. század egyik legjelentősebb, ha nem a legnagyobb magyar szobrász műve, Eger város dicsőségére, látványosságává vált.  Az „átkosban", az akkori városvezetők méltó helyet találtak a főtéren. Összképében nem zavarva a tér másik szép alkotását, a szintén egy Stróbl, Stróbl Alajos által hatvan évvel korábban, 1907-ben alkotott, a tér nevét adó hős várkapitány, Dobó Istvánt és a mögötte magasodó vár védőit ábrázoló szoborcsoportot.

Az elmúlt félévszázad során sokszor megfordultam az általam kedvelt, több évtizedes sikeres pályám indulásának tanújává vált városban. Minden alkalommal megálltam a szobor előtt, emlékezve az egész életemre kiható, nagyszerű eseményre. Üzenetében, mintegy jelképemé vált a modern, dinamikus stílusban megalkotott nagyszerű szoborcsoport. Előbb cseperedő gyermekeimnek, később unokáimnak mutattam meg a szabadságunk harcait kiválóan ábrázoló alkotást, nem kihagyva, a helynek pontos megmutatását, ahol akkor ma lassan ötven éve eskümet téve álltam.

Aztán, valamikor 2010 után rossz hírek jöttek Egerből. Új emberek, új hatalom képviselői mintha a „múltat végkép eltörölni" egyszer már lejáratott lózungja alatt, grandiózus térrendezési hagymázas ötlet alapján úgy döntöttek, hogy a géniusz mester alkotása nem oda való. El is vitték onnan hamar annyira, hogy évekig fel sem állították. A városban jártamban, a nekem üresnek tűnő téren járókelőket kérdezgetve a helyiek is értetlenül álltak a döntés előtt.  Mindenesetre nem annyira, hogy a vélhetően a többség akarata ellenére történt "kultúrforradalmi" döntést bárki is felülbírálta volna.

Urban legenda, de az a hír járja, hogy a város fura-urait zavarta, hogy a mögötte álló városháza ablakaiban a szoborcsoport egyik harcosa lovának fara  - uram bocsá' - belátszik.

Igaz, vagy sem, nem tudom, de más ésszerű (ha ez az!) magyarázat nem mutatkozik. De még ha így is lenne. Töltené el büszkeséggel őket, ha egy valóban nemzetünk szabadságát védő harcos lovának a fara hozzájuk bekukkant. A tér az átrendezéssel nem lett szebb. Igaz, még szökőkutat is varázsoltak oda -no, ez látszik most a városháza ablakaiból -, de ez és más tervezési-kivitelezési hiányosságok csak a tér burkolatának instabilitását eredményezték. Példa erre, két éve egy tűzoltó autó beszakadása, de idén márciusban újból  beszakadt a tér.

Bizony, a tér összhangja egy kicsit sem lett szebb! Ennek fő oka, hogy a szoborcsoport méltatlan eltávolításával, még jobban dominál a csúnya, a városházzal pont szemben lévő, mára kínaivá átvedlett volt Centrum áruház valóban a térre nem illő szocreál épülete.

Nos, és hova sikálta el a bölcs jelen regnáló vezetés  nemzeti kultúránk eme kiváló alkotását? Nagyon keresni azért nem kell. Az említett áruház fő térről nem látható másik oldalán sebtében kialakított és a Végvári vitézekről elnevezett téren. A városon átfolyó nem mindig kristálytiszta Eger patak partján, ahová a szobor előteréből még grandiózus, széles lépcső (?) is levezet. Talán a városrendezők arra gondolhattak, hogy majd a budapesti Duna parthoz hasonlóan andalgó szerelmespárok csücsülnek le oda? Nem beszélve arról, hogy a szobor mögött egy kőfal magasodik, ezzel is akadályozva a szoborcsoport látványának kiteljesedését. Jellegtelen, eldugott hely. Kiesik a várost és a várat felkereső turisták fő vonulási útvonalából.

Nem ezt érdemli Eger város polgársága, Kisfaludy Strobl Zsigmond emléke. Kisfaludi Strobl hallhatatlan műveket alkotott az utókornak. Munkáit megtalálni Európa jelentős múzeumaiban és hazánk közterein. Közülük is talán a legismertebb a Gellért-hegyen, Budapest, de nem túlzás az ország jelképévé vált Szabadság szobor. Tény az is, hosszan tartó, termékeny munkássága során az úgynevezett szocializmus évtizedei alatt nyilván a hatalom visszautasíthatatlan felkérésére „vonalas" szobrokat is alkotott. Talán ez is befolyásolhatta igaztalanul a „holnapra megforgatjuk" döntéshozók új  nemzedékét?

Mindenesetre a napokban ott jártamban a tér egészen mást mutatott. Valamilyen eseményre, talán majálisra készülődve fabódék lepték el a teret. Ott is, ahol egykor a város, a vár történelméhez méltó műremek állott. Csak reménykedhetünk, hogy egyszer jön egy új városvezetés, amely úgy dönt, hogy visszahelyezi szabadságunkért harcoló elődeinket megjelenítő  méltó megemlékezést.