Hiába tanulják – A magyar diákok rengeteg nyelvóra után sem tudnak nyelveket

Kétszer annyi óraszámban tanulnak idegen nyelveket a magyar diákok, mint a nyugat-európaiak, az eredményeken ez mégis alig látszik . A magyar iskolarendszerben az elavult módszerek elveszik a gyerekek kedvét és önbizalmát. A nyelvvizsga nem sokat mond a nyelvtudásról, de szelektálásra alkalmas.

Az egész Európai Unióban a magyarok beszélnek a legkevésbé idegen nyelveket - derült ki a Európai Bizottság tolmácsolási főigazgatósága által múlt héten közzétett statisztikából. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a felnőtt lakosságnak mindössze 37 százaléka képes megszólalni valamilyen idegen nyelven, ezzel messze elmarad a 66 százalékos EU-átlagtól.

Még döbbenetesebb ez az adat, ha azt is számba vesszük: a 28 ország közül rajtunk kívül Bulgária az egyetlen, ahol a lakosság több mint fele nem ért szót legalább egy más nyelven, mindenhol máshol jóval magasabb a nyelveket beszélők aránya.

Mindez még akkor is nagyon szomorú, ha hozzátesszük: az elmúlt két-három évtized jelentős eredményeket hozott, a kilencvenes évek elején még csak a lakosság 12 százaléka vallotta azt, hogy tud valamilyen nyelven a magyaron kívül, azóta főleg a fiatalabb, iskolázott réteg javított az átlagon.

Nem minden az óraszám

A nyelvtanulásba fektetett idő és energia nincs összhangban az eredményekkel. A magyar gyerekek ugyanis sok órában és sok éven keresztül tanulnak nyelvet. Összehasonlításképpen: első idegen nyelvet Dániában hat tanéven át 510 órában, Finnországban és Svédországban hat vagy kilenc éven át 456-480 órában, Ausztriában kilenc évig 630 órában tanulnak. A magyar gyerekek ennél jóval több időt töltenek nyelvórán, legalább kilenc tanéven át, heti három alkalommal, minimum 984 órában tanulnak, és ez az óraszám a gimnáziumokban az 1300 órát is meghaladja - derül ki Nikolov Marianne összesítéséből. A szakember a Pécsi Tudományegyetemen oktat, és hosszú évek óta kutatja a magyarországi nyelvoktatás eredményességének vagy éppen eredménytelenségének okait és megoldási lehetőségeit.

„Sok mindentől függ, hogy valaki mennyire sikeres a nyelvtanulásban, de furcsa mód kevéssé van összefüggésben azzal, hogy hány órán és éven át tanították.

A minőség nincs egyenes arányban a mennyiséggel, lehet valamit sok órában rosszul csinálni, és kevesebb alkalommal nagyon hatékonyan. Téveszme, hogy a magas óraszám önmagában eredményre vezet" - kezdi Nikolov Marianne, aki szerint a közoktatásban nagyok a különbségek, vannak olyan iskolák, illetve osztályok, ahol nagyon jó minőségű a nyelvoktatás, máshol gyengék az eredmények.

A sikeres iskoláknak hamar híre megy, ezekbe jellemzően a jobb tanulási képességű, motiváltabb, gyakran a felső- vagy középosztálybeli szülők gyermekei járnak, a többieknek pedig marad a rosszabb minőségű „szolgáltatás".

Arra, hogy az óraszám nem minden, a kutató szerint ékes bizonyíték a nyelvi előkészítő évfolyamok példája is. Ezekben a középiskolákban „nulladik" évfolyamokon a diákok intenzíven, heti tizenegy-tizennyolc órában tanulják az idegen nyelvet, matek és magyar mellett néhány „tölteléktantárggyal" kiegészítve. A program első öt évét értékelő vizsgálat arra jutott, hogy ennek a pluszévfolyamnak a haszna kérdéses: a tanárok és a gyerekek is arról számoltak be, hogy a többi tantárgyat szinte elfelejtették, a nulladik után alacsonyabb óraszámban tanulták a nyelvet, ez pedig nem alkalmas arra, hogy „életben tartsa" a megszerzett tudást. „Tévedés, hogy egy nagy erőbedobással hos?- szú távon használható nyelvtudásra lehet szert tenni. Ez nem olyasmi, amit egyszer megszerzünk, és örökre megmarad.

A nyelvtudást folyamatosan ápolni kell, ha nem használják, megkopik" - mondja a szakértő.

Sokan hivatkoznak arra is, hogy mivel a magyar nem indoeurópai nyelv, ezért tanulnak hazánk fiai és lányai nehezebben idegen nyelveket, de erre nincs bizonyíték, az ellenkezőjére viszont rengeteg példa van. Kétségtelen, hogy egy holland anyanyelvű gyorsabban, könnyebben sajátítja el az angolt, mint egy magyar, de ebből nem következik, hogy egy magyar számára ez lehetetlen küldetés lenne.

Nikolov Marianne szerint senki nem reménytelen, a gyengébb nyelvérzékkel rendelkezők ugyanúgy képesek megtanulni idegen nyelvet, ahogy a jobb képességűek, csak éppen több időre és gyakorlásra van szükségük. Tény, hogy a nyugat-európai országok multikulturális közege is sokat segít abban, hogy ott könnyebben sajátítanak el idegen nyelveket a diákok. Nem nehéz belátni, hogy ahol vannak külföldi ismerősök, más nyelven beszélő barátok, ott a mindennapok része az idegennyelvhasználat, nem egy terhes tantermi kötelesség.


Visszakúszó rossz gyakorlatok

„Nem tudom, pontosan mi történt hét éven át a heti 3 angolórán, de ha ugyanennyi időben a gyerekem rajzfilmeket nézett volna idegen nyelven, akkor valószínűleg nem csak a köszönéseket és a színeket tudná" - panaszkodik egy anyuka, akinek gyereke egy budai általános iskolába jár.

„A tanár valamikor szintet lépett, de elfelejtette magával vinni az osztályt. Mostanra fogalmuk sincs a gyerekeknek, hogy miről van szó az órán, a házi feladatot is a szülők csinálják. Az sem gondolkodtatja el a tanárt, hogy az osztály többsége 2-esre, 3-asra áll. A gyerekek egy része az egész idegennyelv-tanulást megutálta, mert számukra egyet jelent a kudarccal" - vázolja fel az egyáltalán nem egyedi példát.

Nikolov Marianne egyik országos, reprezentatív kutatásából az derült ki, hogy a diákok gyakran korszerűtlen, nem hatékony, unalmas feladatokkal találkoznak az angol- és németórákon. A leggyakrabban hangos felolvasást, nyelvtani tesztek megoldását és fordítást vártak tőlük, és ritka volt a csoportos feladat, társalgás, szerepjáték vagy éppen a videózás. Az is kiderült, hogy az osztálytermekben általában a nyelvórákon is magyarul beszélnek, amikor a diákok valamilyen feladat során mégis idegen nyelven szólalnak meg, a tanár rögtön kijavítja, félbeszakítja őket, ha hibáznak.

„Sajnos a tanárok egy jelentős része a kommunikatív, beszédcentrikus nyelvoktatás módszertana helyett még mindig a hagyományos, a nyelvtani ismereteket, olvasást, magolást középpontba helyező módszert alkalmazza. A tankönyvi olvasmányok felolvastatása és lefordítása nem fejleszti a nyelvi képességeket olyan mértékben, mintha például átfutnák a szöveget és annak kapcsán kapnának kreatívabb feladatokat. A diákok nem a nyelvtant és az összefüggés nélküli szómagolást élveznék, szívesebben beszélgetnének, oldanának meg kreatív, játékos feladatokat vagy éppen néznének érdekes videókat" - világítja meg az egyik fő problémát Nikolov Marianne, aki azt is gondnak tartja, hogy a nyelvtanárok egy része alábecsüli a diákok képességeit.

Hiányzik a motiváció

Egy vizsgálat arra is rámutatott: sokan elvágynak az iskolájukból, szorgalmasabb, tehetségesebb gyerekeket szeretnének tanítani, és nem tudják, hogy mit kezdjenek a rájuk bízottakkal. Így ahelyett, hogy az a diákok érdeklődéséhez kapcsolódó érdekes, autentikus anyagokat használnának, az alapokat igyekszenek beléjük sulykolni, ami alatt főleg a nyelvtani rendszert és a szókincset értik. A számonkérést egyrészt fegyelmezésre használják, másrészt többnyire írásban történik, szódolgozatok és nyelvtani tesztek a jellemzőek. „Ez pedig nagyon unalmas és frusztráló tud lenni, hamar elveszi a diákok kedvét, letöri a motivációjukat" - teszi hozzá a kutató.

Mindez a módszertani korszerűtlenség érthető lenne, ha a tanárképzésben ezt tanulnák, de Nikolov Marianne szerint ez az utóbbi évtizedekben a legkevésbé sincs így. „Biztosan tudom, hogy például az angol szakos tanárképzésben a nyelvtanárokat diákközpontú, kommunikatív, interaktív órák tartására autentikus anyagok használatára készítjük fel. Valamint arra, hogy a diákokban bízni kell, folyamatosan fenn kell tartani a motivációjukat érdekes és teljesíthető feladatokkal és pozitív visszajelzésekkel. Előbb-utóbb a gyakorlatban mégis visszatérnek azokhoz a feladattípusokhoz, amelyekre alig kell készülni, amelyekkel talán őket is oktatták.

A tanár részéről ugyanis semmilyen kreatív előkészületet nem igényel, hogy a gyerek felolvasson a tankönyvből, vagy az egyébként érdekes szöveget lefordítsa" - mondja Nikolov Marianne, aki szerint tagadhatatlan, hogy a kreatív, motiváló, jelentésközpontú feladatok sokkal több időt és energiát igényelnek a nyelvtanároktól.

Az orosz nyelv több generáció nyelvtanuláshoz való viszonyát határozta meg, és az ezzel kapcsolatos kudarcélmények „megágyaztak" annak az alapvetésnek, hogy a magyarok nehezen tanulnak idegen nyelvet.

Nem véletlen, hogy szinte mindenki fellélegzett, amikor 1989-ben eltörölték a kötelező oroszt, amit nagyon kevés helyen tanítottak kommunikáció-központúan.

Akkor mindenki azt gondolta, hogy innentől minden sokkal jobb lesz, más nyelveket, jobb módszerekkel lehet majd az iskolában tanulni. Azóta viszont ugyanazok a problémák ütötték fel a fejüket a többi nyelv tanításában is, az elavult feladattípusok - például a ragozás mantrázása mindennap - rendre visszaköszönnek még ma is. Márpedig a hangos felolvasáshoz vagy a nyelvtani példák megoldásához nem szükséges érteni a szöveget, és nem kell tudni önállóan megszólalni. A gyerekekben pedig a kudarcélmények hatására rengeteg szorongás alakul ki, és egyre nehezebb lesz gátlások nélkül megszólalni, nem törődve azzal, hogy a mondat nem tökéletes nyelvtanilag vagy nem kifogástalan a kiejtés.

Ebből a motiválatlan állapotból pedig egy idő után nagyon nehéz a gyerekeket kizökkenteni - erre panaszkodik egy lapunknak nyilatkozó franciatanár is. „Az első nyelvet, vagyis az angolt nagyjából megtanulják nálunk a diákok, aki hamar nyelvvizsgázott, persze mind külön tanárhoz járt. A második nyelveket viszont már sokkal kevésbé vették komolyan. Az egyetem nagyon kevéssé készített fel a valódi kihívásokra. Nekem nem a módszer, ötlet, fegyelmezés okoz gondot, hanem olykor a motiváció teljes hiánya. Se cucc, se lecke - ilyen ellenállással nehéz megküzdeni. Felvetődik az a dilemma, hogy tanítsam azt a párat, aki motivált, vagy küzdjek mindenkiért, mivel ez közoktatás, nem pedig fakultatív tanulócsoport" - meséli a tanár, aki szerint a modernebb módszereket ellehetetleníti a technológiai eszközök hiánya, de az elismeri, ettől még lehet kommunikatív módszerekkel tanítani.

Nem ad, de elvár

Az iskolai hiányosságokat a fizetőképes, gyerekeik jövőbeni boldogulásáért aggódó szülők külön tanárokkal vagy nyelviskolákban próbálják pótolni. Ugyanakkor a nyelviskolák is nagyon sokfélék, vannak köztük magas színvonalúak és rosszak is.

Ők a saját minőségbiztosítási rendszerük szerint dolgoznak. Ugyanakkor nem kérdés, hogy ha a nyelviskola sokkal jobban fizet, mint a közoktatás, a jó nyelvtanárok inkább oda mennek majd.

Annak ellenére, hogy a magyar közoktatási intézmények jelentős része sok esetben nem biztosít korszerű nyelvoktatást a diákoknak, az elvárások egyre nagyobbak. 2020-tól például a felsőoktatási felvételi kötelező kritériumává tennék egy középfokú nyelvvizsga letételét. Ez a szemlélet egyrészt feltételezi, hogy a letett nyelvvizsga egyenlő az aktív nyelvtudással, ugyanakkor nem veszi figyelembe, hogy ha valaki 15 éves korában megugorja ezt a szintet, viszont később nem használja ezt a tudást, akkor elfelejti. Jól látszik ez abból, hogy sokan azok közül sem mernek megszólalni idegen nyelven, akinek egyébként van nyelvvizsgája.

„Önmagában az, hogy valaki valamikor letett egy nyelvvizsgát, nem sokat jelent, mert ha nem használja a nyelvet, elkopik a tudás. Túl van misztifikálva a nyelvvizsga szerepe, a fő gond, hogy mindenkitől pont ugyanazt várja el. Ha egyszer megmérnénk például, hogy a felsőoktatásba járó diákoknak a saját anyanyelvükön milyen az írás-, beszéd- vagy éppen szövegértési készsége, nagyon vegyes képet kapnánk, óriási különbségek lennének. Az idegen nyelv esetében is igaz, hogy szakmánként nagyon különböző dolgokra lenne szüksége az embereknek. Attól tartok, az új szabály alapján sokakat ki lehet zárni a felsőoktatásból" - értékeli a tervezett változtatást Nikolov Marianne, aki szerint éppen azok számára előnytelen a rendszer, akik egyébként is hátránnyal indulnak.

A rendszer másik igazságtalansága, hogy a diploma megszerzését is középfokú (máshol ennél magasabb szintű, több vagy éppen szakmai) nyelvvizsgához kötik, pedig a felsőoktatás nem nyújt nyelvi fejlesztést, olyasmit várnak el, amihez az egyetemek, főiskolák jobbára nem tesznek hozzá semmit. Ezen a helyzeten segíthetne, ha egyes kurzusokat idegen nyelven tartanának olyan tanárok, akik a nyelvi fejlesztéshez is értenek. A nyelvtudás jobbára csak elvárásként jelenik meg, így történhet meg, hogy a felsőoktatás évente közel 10 ezer olyan végzős hallgatót bocsát ki, akik nem vehetik át a diplomájukat nyelvvizsga hiányában. Széles körű megoldást eddig erre a problémára nem nyújtott a rendszer, és bár múlt héten bejelentették: 35 éves kor alatt ingyenessé teszik az első nyelvvizsgát, a tudás megszerzését továbbra is mindenki úgy oldja meg, ahogy tudja. A szakértő úgy gondolja, egyik napról a másikra aligha fog a helyzet változni, mindenképp az iskolarendszerben kell megalapozni a változást, de biztosan nem az a megoldás, hogy még magasabb feltételeket állítanak a diákok elé.

 

 

Az eredeti írás megjelent:

 

https://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/nem_ertjuk_nem_beszeljuk__

Vasárnapi Hirek F. Szabó Kata | Megjelent a 2017. május 06.-i lapszámban