45 éves az UNESCO-díjas Táncházmozgalom

Az idén hatodik alkalommal szervezi a Hagyományok Háza a Táncház napját. A 45 éves mozgalmat nemzetközi konferenciával, egész napos táncházzal és népzenei koncerttel ünnepeljük. Szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről, kicsiknek-nagyoknak, országhatáron innen és túl!

 

Nemzetközi konferencia a táncház-módszer külföldi adaptációjáról

A Hagyományok Háza a VI. Táncház Napjához kapcsolódóan nemzetközi konferenciát szervez május 12-én. A táncház-módszert, a szellemi kulturális örökség megőrzésének magyar modelljét a világ más kultúrái is adaptálták. A táncház-módszer - mint magyar szellemi termék - sikeres exportjának tekinthetjük, hogy Japánban, Lengyelországban, Szlovákiában is mintát adtunk a hagyományos kultúra átmentéséhez.

 

A táncházak a határon túli magyar kisebbségek, majd a távolabb élő magyar diaszpóra körében honosodtak meg elsőként, majd más országokban, mint például Japánban a magyarul nem beszélő, de a magyarokkal rokonszenvező társaságok is elkezdtek klubjaikban magyar táncházakat tartani. Néhány esetben (Lengyelország, Szlovákia, Udmurtföld) a táncházmozgalom módszertanát a helyi folklórhagyományok közművelődési szintű továbbéltetésében is elkezdték sikeresen alkalmazni. Így ma már a lengyel vagy a szlovák táncházasok ugyanúgy szerveznek táncház táborokat, fesztiválokat és továbbképzéseket, mint ahogy azt 1972 óta Magyarországon is megszoktuk.

 

A magyar táncházmozgalom elindulásának 45. évfordulója jó alkalmat kínál arra, hogy az immár nemzetközivé vált módszer múltjáról és aktuális történéseiről eszmecserét indítsunk és megszervezzünk egy olyan konferenciát, melynek keretében a magyar modell követői, illetve a világ különféle tájain zajló, hasonló folyamatok ismerői és alakítói megosszák egymással tapasztalataikat.

 

2017. május 12., 10:00-18:00

Magyarság Háza (1011 Budapest, Szentháromság tér 6.)

 

Előadók:

Agócs Gergely, Harlov-Csortán Melinda, Jacek Hałas (PL), Ivan Murín (SK), Andrei Prokopiev (Udmurt Köztársaság), Ronald Kibirige (Uganda), Egil Bakka (NO), Anna Nyander (SE), Takashi Kamiya (JP)

 

A workshop-on közreműködő zenekarok: Muzička zenekar (SK), Regle zenekar (PL)

A rendezvényre a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

www.hagyomanyokhaza.hu

 

VI. Táncház Napja

Az első táncház megrendezésének 45. évfordulóján ország-, világszerte ismét számos program várja majd mindazokat, akiket már magával ragadott a népzene, néptánc sodró világa és azokat is, akik csak most szeretnének belekóstolni. A központi rendezvényt ezúttal is a Liszt Ferenc téren, az első táncháznak helyet adó Írók boltja előtt rendezzük meg, ahol egész nap élőzenével kísért tánc- és énektanítás, gyermekprogramok, mesemondás és kézműves-foglalkozások várják az érdeklődőket. Annak érdekében, hogy minél több helyen szóljon a talpalávaló, hívjuk és várjuk a világ minden tájáról azokat, akik ezen a napon szívesen megismertetnék másokkal, miért izgalmas a 21. században is elődeink kultúrája.

2017. május 13. - Liszt Ferenc tér

 

Kodály nyomdokain - Ünnepi népzenei koncert és díjátadó a Táncház Napján a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont szervezésében.

(lásd: http://euroastra.hu/node/112085)

Immár hagyományosan a Táncház Napját a Halmos Béla-vándordíj és emlékérem átadásával egybekötött népzenei koncerttel zárják a Zeneakadémián.

2017. május 13. 19:30

Liszt Ferenc Zeneakadémia

 

www.hagyomanyokhaza.hu

 

Lantai József