Három városi szálloda felújítását fejezte be a főszezon kezdetére a Danubius Zrt.

King Loft SuiteKing Loft SuiteÖsszesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg. A Hilton Budapest szálloda pedig egy új fogadóépülettel, valamint egy a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámalifttel is gazdagodott. A beruházások célja a minőségi szolgáltatások erősítése, valamint a konferenciaturizmus igényeinek az eddigieknél is jobb kiszolgálása a Danubius városi szállodáiban.

Három ikonikus szállodájának korszerűsítését fejezte be a Danubius Hotels Group, összesen 6,5 milliárd forintot költöttek el a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel felújítására. „A rekonstrukciós munkálatok a Danubius Zrt. 2015-ben elindult szállodakorszerűsítési programjába illeszkednek. A felújításoknál elsődleges szempont volt, hogy a már meglévő szolgáltatások színvonala tovább erősödjön, ezáltal még inkább képesek legyünk a magasabb fizetőképességű szállóvendégek elvárásainak is megfelelni" - mondta Kovács Balázs a Danubius Zrt. vezérigazgatója.

A legnagyobb értékű beruházás a Hilton Budapestben valósult meg. A Budai Várnegyedben található szállodában - többek között - a báltermet és a kapcsolódó kisebb termeket, valamint szobák mintegy kétharmadát újították fel. Emellett a fejlesztés részeként egy a nagyobb csoportok érkezését segítő fogadóépületet és érkezőteret, valamint egy a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet építettek, ezzel könnyítve meg a Hiltonban megszálló vendégek érkeztetését. Ennek megépítésére azért volt szükség, mert a vár területén tavaly minimálisra csökkentették az engedélyezett buszforgalmat, gyakorlatilag kitiltva a turistabuszokat a negyedből. A beruházás eredményeképpen a vendégek a várfal tövében, egy 300 ezer éves barlangrészen átsétálva érik el a szálloda többi helyiségét.

A Hilton Budapest belső tereiben korábban történt átalakításokat 2015-ben aranydíjjal jutalmazta a London Design Awards zsűrije, akkor az előcsarnok, a Lobby Café & Bar, az Executive Lounge, valamint a Business & Meeting Center újult meg, majd 2016-ban - a beruházások második ütemében -, az északi szárny 136 szobája fogadta új formájában a vendégeket. A következő ütemben a fennmaradó 99 szoba rekonstrukciójára kerül majd sor.

Ezzel párhuzamosan a Radisson Blu Béke Hotelben kétemeletnyi vendégszoba és lakosztály teljes körű felújítása történt meg.  Három új szobakategóriával bővült a kínálat: 55 db Executive Szoba, 5 db Junior Lakosztály és 2 db Executive Lakosztály.

A szobákban a BluPrint designnak köszönhetően a minőség legújabb dimenzióját élvezhetik a vendégek. Új, antiallergén burkolatokat fektettek le, korszerű szórakoztatóelektronikai eszközöket szereltek fel, az új bútorokat pedig nemzetközileg elismert dizájnerek tervei alapján gyártatták le. A belsőépítészeti kialakítás letisztult skandináv dizájnt, és finom ergonómiai megoldásokat követ: modern és színes bútorzat, fa padlóburkolat, trendi kanapé- és íróasztalsarok, kiváló alvásminőséget biztosító matrac és ágyneműgarnitúra.

 A Danubius Hotel Helia szállodában az első emeleten található konferenciaszintet újították fel, a 400 fő befogadására alkalmas báltermet, valamint kilenc kisebb konferenciatermet, továbbá az ezekhez tartozó összes fogadóhelyiségeket korszerűsítve. Ezzel a felújítások nem fejeződtek be, ugyanis ősszel indul a beruházás újabb üteme, a szálloda lobbyjával. 

„A beruházások célja, hogy tovább erősítsük pozícióinkat az üzleti turizmus területén is. Jó okunk van erre, mivel szállodáink bevételeinek egyre nagyobb hányadát adják a konferenciaturizmusból, illetve az üzleti céllal érkező vendégek kiszolgálásából származó bevételek.  E tendencia további erősödését valószínűsítik az első negyedéves számok is, hiszen már az év első három hónapjában elértük az előző évi konferenciamennyiségnek a kétharmadát" - tette hozzá Kovács Balázs.