UMBERTO GIORDANO (1867-1948)

Giordano a verizmussal (19. századi naturalizmus) kísérletező olasz zeneszerző ifjú korában a nápolyi konzervatórium növendéke volt. Személyes heves érzelemvilága miatt azonban inkább a romantikus, erősen patetikus előadásmódot választotta. Első operája, a Mala Vita 1892-ben, a Regina Díaz pedig két év múlva bukott meg a közönség előtt. Puccini és Mascagni nyomdokaiba akart lépni, ám ez valójában nem adatott meg neki. A nagyon várt sikert csak az Andrea Chénier című operája hozta meg. 1896-ban mutatta be a milánói Scala, aztán más operaházak is.

Giordano még a 20. század elején is több színpadi művet alkotott, de nem túl igényesen használta a gyújtó olasz melódiákat. Egy-egy hatásos ária köré építette fel az operákat. Az André Chénier-t 2007-ben láthattuk a budapesti Operaházban. A jó szereposztás ellenére sem hagyott mély nyomot a hallgatóságban. A korabeli kritikus szerint a dalmű „közepes iparosmunka" volt.

 

ANDREA CHÉNIER

A francia forradalom idején valóban élt a tragikus sorsú költő: André Chénier (1762-1794), akinek keresztneve olaszosan Andrea - tehát nem női név, mint a magyarban. A két és fél órás opera négy felvonásos szövegét Puccini kedvenc librettistája, Luigi Illica írta.

A sztori:

Coigny grófnő fényes bálján meghívott vendég az ifjú költő is. Felkérik, hogy olvasson fel a verseiből. Jelen van a társaságban Madelaine, a költő szerelme - és nem mellékesen a forradalmár inas, Gerard. Az előkelőségek meghökkennek, amikor az inas egy éhes, rongyos csapatot enged be a mulatozók közé.

A második felvonásban a forradalmi népség lelkesen ünnepli a lánglelkű költőt. Roucher, a barátja azonban figyelmezteti, hogy Madelaine grófi társasága gyanússá teszi őt is, tehát jobb, ha most eltűnik Párizsból. André a lánnyal szökni készül, ám a forradalom egyik vezérévé vált Gérard útjukat állja. Végül Chénier megsebesíti a korábbi inast, egyben vetélytársát, aki szintén szerelmes Madelaine-be.

A harmadik felvonásra Gerard meggyógyul, és bosszút forral. Elfogatja Chénier-t. Madelaine kegyelemért könyörög Gerard-nak, aki cserébe a lány szerelmét kéri. A lány még erre is hajlandó volna, ám a vérszomjas csőcselék kimondja a költőre a halálos ítéletet. A negyedik felvonásban a szerelmespár - néhány megható ária után - együtt indul a hajnali kivégzésre.

DOBI ILDIKÓ