Lovashuszárok és történelmi zászlók a Budai Várban

Júliustól lovashuszárokkal találkozhatnak a látogatók a Budai Vár területén, a Szent György téri zászlósoron pedig impozáns történelmi zászlók mesélnek a magyarság múltjáról.

 

A Budai Várnegyed egykor komoly lovas hagyományokkal bírt, a XVIII. században és a XIX. század első felében a lovaglóterem és az istálló a Palota déli előterében, a déli nagy rondella fölötti magas ágyúállás udvarában állt. A lovas hagyományok újrateremtését, a Vár kiemelt kulturális szerepét, turisztikai vonzerejének növelését elősegítve a Nemzeti Hauszmann-terv keretében folynak a Budavári Palotához kapcsolódó egykori Lovarda épületének rekonstrukciós munkálatai.

 

A Várgondnokság Nonprofit Közhasznú Kft. a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel együttműködve a beruházáson túl is igyekszik feléleszteni a lovas hagyományokat, ezért júliustól egészen októberig minden hétvégén lovashuszárok „járőröznek" a Budai Várnegyed területén.

 

A 2017-től hungarikumnak számító huszárok jelenléte már most hatalmas népszerűségnek örvend a Budai Várba látogató turisták körében. Az attrakció, a hagyományok felélesztésén túl a Hauszmann-terv keretében megvalósuló építkezések jelentőségére is fel kívánja hívni a látogatók figyelmét.

 

A hagyományőrzés jegyében a Szent György téri zászlósorra július 13-án felkerültek a magyar történelmi zászlók, amelyek egészen 896-tól vezetik végig a látogatót a magyarság múltján. A lobogók alá kétnyelvű tájékoztató táblák készülnek, amelyek az uralkodó dinasztiákat és a zászlók szimbolikáját ismertetik.

 

A történelmi zászlók ünnepélyes felvonásán Gyutai Csaba, a Várgondnokság Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója és Székely Tibor, hagyományőrző huszárezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke beszéde után a zászlófelvonásban a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség huszárai és a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett közreműködött.

 

A Várgondnokság Nonprofit Közhasznú Kft. az új attrakciókkal teszi átélhetőbbé a magyar történelmet és hagyományokat a Budai Várba érkező turisták számára a beruházások befejezéséig.

 

https://www.magyarhuszar.hu

 

Lantai József