Boot Düsseldorf: A Secumar egyre inkább (már csak) a tengerre száll

Secumar scout2753DSecumar scout2753DTegnap megvolt a düsseldorfi Boot kiállítás sajtónapja a szokásos -1-ik nap.. Így már látszik, ki hogyan próbál úrrá lenni a  válságon, igaz ez a luxushajó iparágra még nincs kihatással. Ott az évekkel ezelőtt megrendelt és kifizetett dolgokat most veszik át. És a hajó nem gépkocsi, ha igazán jó darab nem veszít értékéből nagyon sokáig. Igy a hajózási felszerelés gyártók is alkalmazkodnak ehhez a trendhez. Igy tesz sokunk sajnálatára az ismert mentőmellény gyártó a Secumar is, gyakorlatilag kivonulva az édescizi hajózás és csónaksport piacáról. Kár érte.

secumar standsecumar standStandjuk az évek óta állandó  helyén a 11. pavilon D42 sarokstandján van. Korábban megszoktuk, hogy nem csak a luxusyachtosokra és tengeri vitorlázókra gondoltak, hanem az édesvizi tavainkon jóval kisebb hajókon vitorlázókra, csónakosokra.

Miben is nyilvánul meg ez a változás? Elsősorban filozófiában. Ez azt mondja ki, hogyha valaki vízbe esett, legyen bármilyen állapotú, akár eszméletlen, de minden körülmények között úgy kell a felszínen tartani, hogy az arca lehetőleg még fröcskölt vizet se kapjon.

Meg is van ennek az eredménye: brtuláis méretű úszótestek születtek, a legváltozatosabb formákkal. Ennek viszont van egy gyakorlati problémája: ha felfúvódott, akkor az illető, mint egy bója lebeg a vizen és esélye sincsen arra, hogy kikászálódjon. Azaz evezősöknek, a Balatonon magánosan vitorlázóknak nem éppen ez igazi.

secumar ultra axsecumar ultra axIgaz erre a területre még gyárt egy módosított korábbi modellt, a minden idők legjobb mentőmellényének nevezett klasszikus Secumar BS8 utódját a Secumar ULTRA AX-et. Az eredeti BS8 modell egy minimálisan módosított változatát a Bundewehr számára tobábbra is gyártják, az ebay-on néha aranyárban lehet vele találkozni. Még mindig keresik.

secumar ultra ax felfújt állapotbansecumar ultra ax felfújt állapotbanA két modell közti különbségek miatt ez érthető. A hadsereg számára készített modell kézi, ami azt jelenti hogy akkor fúvódik fel, ha a zsinórt, ami a mechanikát elindítja megrántják. Ez a tulajdonsága akkor fontos, ha az illető szándékosan kerül a vízbe, és ott, ha valami miatt kell aktiválni, igy tudja a mellényt. Az eredeti BS8 kereskedelmi változata automata volt ugyan, de sokat éppen a fennti okok miatt sokan házilag átalakították kézire. A másik előnye az volt , hogy légtere is kisebb  16 gr os CO2 patronnal működik.

Secumar BS8 a klasszikusSecumar BS8 a klasszikusA jelenlegi Secumar ULTRA AX szinte mindenben kötveti elődjét. Kivéve abban hogy ez 32 gr-os patronnal működik. A patron az ujfajta néhány esztendővel ezelőtt bevezetett (2001-ben) 4001S jelű automatikával működik, aminek a partoncsatlakozása bajonettzár. Az elődjénél ez csavarmenet volt. Viszont ehez az automatikához kapható ugynevezett tiltó opció. Azt a vizben oldódó kioldó tabletta helyére bepettintva a mellény csak a zsinór meghúzására aktivizálódik. Ennek ellenére, mivel követi elődje konstrukciós elveit, ha a vizben  kieresztik belőle a levegő kb felét, akkor lehet benne úszni, és az illető ki tud kapaszkodni.

Secumar Scout rádióiránymérő elektronika a fedélzetenSecumar Scout rádióiránymérő elektronika a fedélzetenA másik újdonság egy tengeri mentőrendszer, amelynek része a mentőmellény a segélykérő rádióval, az iránymérő antenna valamint az ehhez kapcsolt fedélzeti elektronika. Ez már egy komplett ember a vizben rendszer. Itt a vizbeesett embert a segelykérő rádió bemérésével a hajó személyzete képes megtalálni a nyílt tengeren is. A rádiórendszer 2 W teljesítményű. És a mellény felfúvódásával együtt automatikusan aktivizálódik. Jeleit a 121.5 MHz frekvencián adja le.

Secumar Scout rádóiránymérő antenna a fedélzetenSecumar Scout rádóiránymérő antenna a fedélzetenA mellény a Scout 275 3D jelzést viseli, a rádióadó ennek széria tartozéka. Maga a mellény a brutális méretű bonyolult felépítésű, úgynevezett tengeri mentőmellények közé tartozik. Ezt jelzi a típusjelében a 3D jelzés, ahol a fő úszótesthez bonyolult stabilizáló és a víz fejre frocskolését megelőzendő szintén felfújható elemet tartoznak. Éppen ezért a mellény légtere is nagyon nagy 60 gr os Co2 patron (290 Newton felhajtóerő) van hozzá, a szintén opcionálisan csak kézi vezérlésre átállítható 4001S automatikával. A patron itt is az automatika miatt bajonett csatlakozású.

Secumar scout 275 3DSecumar scout 275 3DA bonyolult alak miatt ha a mellény felfúvodott, nem lehet a levegő részleges kieresztésével olyan állapotba hozni, hogy úszni vagy kikapaszkodni lehessen benne. Ebben az állapotában ahogy az angol mondaná bulky. Igy a legénységnek kell kihalászni a megtalált vízbeesett személyt. Igaz ehhez a rádiórendszer segit. Teljesitménye 2 Watt, tipusjele a mellényen lévő adónak RHOTHETA RT-B77 HELB. Az adó bekapcsolás után legalább 12 órán át aktív marad, és a 120,5 MHz frekvencián sugározza jeleit. A készülékekbe egyedi azonosító is programozható.

Secumar scout 275 3D felfújt állapotbanSecumar scout 275 3D felfújt állapotbanA vízbeeseskor, vagy a mellény felúvódásalkor aktivizálódik a segélyérő rádió. Ennek jelet a hajó fedézetén egy rádió iránymérésre alkalmas RT-202 vevő veszi. Ez megjeleníti a rádiójel irányát, valamit a rádió egyedi azonosítóját. Ezeknek az adatoknak a segítségével a vízbeesett személy megtalálható.

Bár a kiállításnak itlyenkor sohasem tárgya, de ilyenkor kerül az adott év katonai katalógusa is nyilvánosságra, ami a http://www.secumar.com/ oldalairól vagy a cikk végéről letölthető. Itt érdekes módon már sok esztendeje nincsen lényegi változás. Hiszen ha valamit egyszer tisztességesen megcsináltak, és jól használható, akkor minek változtassanak rajta. Ezek közül egyes, polgári forgalomba nem kerülő könnyűbúvár mellények (a kommandós csapatoknak fejlesztették őket) a netes aukciók kedvelt darabjai. Itt az MK21 még mindig a sláger.

(Kis János)

CsatolmányMéret
mil_engl.pdf616.53 KB