III. Pálinka-és Kolbászfesztivál - képriport

 

Budapest egyik legszebb helye a Budai Vár pálinka és kolbászparadicsom volt néhány napig. A harmadik Pálinka-és Kolbászfesztivál idén is tömegeket vonzott, és csalódást most sem okozott.

Kicsit nehézkesen indult a rendezvény, igen kevés emberrel, de később belegondolva logikusnak tűnt, hogy csütörtökön délután még többen vannak a munkahelyükön, mint a fesztiválon. Sötétedés után már nem volt ilyen hiányérzetünk, megindult a tömeg, hogy élvezhesse a pálinkafőzők, kolbászkészítők remekeit. Mi sem tettük ezt máshogy, hiszen napokig erre készültünk, így belevetettük magunkat a kóstolás élvezetébe.

 

A pálinka számomra óvatosan iható ital, hisz igen kis mennyiségtől, igen nagyon le lehet részegedni. Arra nagyon figyeltünk, hogy alkohol, és étel egyformán kerüljön gyomrunkba, és csak az ízekre koncentráljunk mindvégig. A pálinkák közül a mézes pálinka volt az, mely belopta magát a szívembe, de a cigánymeggyes variáció is igen ízletesnek bizonyult, kollegámat pedig a bodza párlata nyűgözte le.

A kolbászoknak már az illata is elképesztő volt, gondolhatják milyen csodálatos volt az ízük! Egy apró problémánk volt, hogy az árlistán szereplő 600 és 400 Ft-os tétel miért került 1400 Ft-ba. Hiába próbáltunk érvelni árlistát mutogatva, nem kaptunk igazi választ, a pult másik oldalán álló úr igyekezet megmagyarázni nekünk, hogy nem úgy van az! Ettől az apró kis félreértéstől eltekintve, pálinkát és kolbászt megkóstolva hallgattuk végig a Suhancok zenekar jó humorú, víg kedélyű koncertjét.

Összevetve állíthatom, hogy igazi, kellemes kikapcsolódás volt a fesztivál. Teljesítette célját, bemutatta, megismertette a közönséggel (köztük számos fiatallal is) a pálinkafőzés-, és kolbászkészítés remekeit, ízeit.

Reméljük jövőre is találkozunk!

Németh Krisztina- Baráth István

Kérjük olvassa el a fesztiválról szóló gasztronómiai anyagunkat is:

Révay András: Fesztivál a vírus ellen | EuroAstra Internet Magazin
http://www.euroastra.info/node/33147