Juszuf várja a kivégzését

de Jose Ribera: Szent Fülöp vértanúságade Jose Ribera: Szent Fülöp vértanúsága

Szeretne inkább élni még, és tanítani az evangéliumot. Alig múlt harminc. Gyönyörű családja van. Csak hát országában az államvallás elhagyásáért halál jár: megkövezés vagy nyilvános akasztás.

Jegyezzük meg ezt a nevet: Juszif Nadarkhani. Juszuf Nadarkhani várja a kivégzését.

Becslések szerint a 74 milliós Iráni Iszlám Köztársaság lakosságának mindössze 0,5%-a (370 ezer fő) keresztény, akik nyilvánosan nem gyakorolhatják a hitüket. Az iszlám az államvallás, a törvénykezés és az alkotmány a saríán (az iszlám szent törvényen) alapul. A protestáns egyházak nem elismert keresztény felekezetek. Az állam dönt arról, ki egyház és ki nem.

A hatalom vakít. Elvakíthat keresztényeket is, de egy hatalomelvű állam vezetőit biztosan elvakítja. Lelkileg, persze. És lelki vakságban az ember bármire képes.

Juszuf Nadarkhani fiatal ember, gyönyörű családja van. Tizenkilenc évesen tért meg egy evangéliumi (nem bevett, nem elismert) gyülekezetben. Hirdeti Isten szeretetét a bűnösök iránt, ami hite szerint megjelent Jézus Krisztusban. Rászóltak már többször, hogy hagyja abba; csak a bajt csinálja; fogja vissza magát, hiszen sokakat „megbolondít". Nem értik: nem foghatja vissza magát, nincs az a bölcs tanács, nincs az a szigor. Nagyobb az erő, amelyik benne működik, mint amelyik kívülről próbál parancsolni.

Ó, a világ ünnepli a hősöket! Szobrot állít Ronald Reagan-nek például. Nem tudom, Juszuf Nadarkhani-nak lesz-e szobra. Biztos vagyok benne, ha megkérdeznénk, azt mondaná: ne legyen. Szeretne inkább élni még, és tanítani az evangéliumot. Alig múlt harminc. Gyönyörű családja van. Csak hát országában az államvallás elhagyásáért halál jár. Megkövezés vagy nyilvános akasztás.

Tertullianus mondja: „a mártírok vére az egyház magvetése". Nem cinikus volt az egyházatya, csak bölcs. Juszuf Nadarkhani most ül egy viszonylag korrekt, modern iráni börtönben, és valójában nem is a halált várja, hanem az örök életet: Jézust. Színről színre fogja látni őt. Nagyon közel lesz hozzá Jézus azokban az iszonyú percekben is; átöleli majd és becézgeti. Juszuf Nadarkhani-nak jobb lesz a sorsa, mint a lelkileg megvakult hatalomnak, amelyik megkövezi vagy felakasztja. Jobb lesz a sorsa, mint a keresztény gyökerű civilizációnak, amelyik mélán tűri a keresztényüldözést, sőt vaskos üzleteket köt a keresztényüldöző országokkal.

Szégyen a mi komfortkereszténységünk, melyben azért folyik a meccs, hogy ki fekszik le jobban az államnak, és nem igazán vesz tudomást Juszuf Nadarkhani-ról, sem a milliókról, akiket a Krisztusba vetett hitükért üldöznek a világon. Azt hisszük, ha olvasgatjuk a Szentírást, ha teológiai csörtéket vívunk, ha imádkozunk jobb autóért meg több elismerésért, s ha szigorúan elmagyarázzuk a fiainknak, hogy magukhoz nyúlni bűn, az bejön az Istennek.

Mi sokszor úgy érezhetjük, Jézusért és az embertársainkért élünk és dolgozunk. De Juszuf Nadarkhani és a mártírok sokkal fontosabbat kérdeznek tőlünk. Azt kérdezik: meg is halnál Jézusért? Meg is halnál a másik emberért?

Akár azért is, aki megkövez?

 

Balavány György