3 az 1-ben, 2012-ben először és benne kiállítás, koncert és egy utolsó emlékeztető

Elsőként Nagy Gábor és Nádas Alexandra kiállítását ajánlanám figyelmükbe, harmadikként pedig az újraéledő legendát a Thomas Anders and The Modern Talking Band koncertjét. Közöttük békésen meghúzódva az évfordulós XXX. Magyar Sajtófotó Pályázat felhívása olvasható.

 

Nagy Gábor és Nádas Alexandra kiállítása az Ari Kupsus Galériában.

Az Ari Kupsus Galéria 2012. január 4-én nyitja meg Nagy Gábor és Nádas Alexandra kiállítását. Az ünnepélyes megnyitóra 18 órától kerül sor.

Nagy Gábor 1949-ben született Budapesten. Művészeti tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnázium festő szakán kezdte, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta. Az egyetem meghatározó szerepet kapott az életében, hiszen tanársegéd, majd adjunktus lett, s végül egyetemi docenssé nevezték ki.  1980-ban Munkácsy-díjat kapott, több meghatározó hazai és külföldi kiállítás elindítója és szervezője volt.  Szakmai pályája rendkívül sokszínű: egyik alapítója volt a Csongrádi Művésztelepnek, festő osztályt vezetett és tanszékvezetőként dolgozott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, valamint szervezője és résztvevője volt a Mezőtúri Alkotótelep festészeti kurzusának. 1974 óta több száz egyéni és csoportos kiállításon vett részt, Magyarországtól az Egyesült Államokig. Munkái megtalálhatók jelentős hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekben. (Magyar Nemzeti Galéria, Aacheni Ludwig Múzeum). 2010-ben Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt díjával, 2011-ben a Druckkunst grenzenlos projekt németországi ösztöndíjával tüntették ki.

Nádas Alexandra 1974-ben született Budapesten. A budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult, majd diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika tanszékén szerezte.  2000-től számos önálló kiállításon vett részt Európa szerte. Olyan díjakat tudhat magáénak, mint a Savoyai Jenő Alapítvány Díja, Barcsay Jenő Alapítvány Díja, Gara Arnold Díj, a Szombathelyi Képzőművészeti Biennále díja, valamint a Druckkunst grenzenlos projekt németországi ösztöndíja.

A két művész gondolatai a kiállításról:

"A kiállítás meghatározó alapélménye a táj, a tér, az épített és lehatárolt terekben rejlő tartalmi, kifejezési lehetőségek képi megfogalmazása. A megjelölt és választott táj, alig hallható lélegzetvételét megragadni és életteli formává nemesíteni, talán ez a legfontosabb törekvése, üzenete a két alkotónak.

Sajátos képi rendszerek megfogalmazására adnak inspirációt, lehetőséget azok a különös kisugárzású helyek, amelyek titokzatos, spirituális tartalmak hordozói.

Ezeknek a sokszor megfoghatatlan érzéseknek, tárgyiasult lenyomatait adja közre ez a kiállítás."

A kiállításnak otthont adó galéria a tulajdonos, Ari S. Kupsus finn vállalkozó nevét viseli.

Ari Kupsus Galéria

Budapest, 1088 Bródy Sándor u. 23/b

2012. január 4. 18 óra.

Nagy Gábor és Nádas Alexandra kiállítása.

A kiállítás január 27-ig tekinthető meg.

 

XXX. Magyar Sajtófotó Pályázat.

Jelentős évfordulójához érkezett a magyar sajtófotográfia legjelentősebb eseménye.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége immár harmincadik alkalommal írja ki Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre a szervezők változatlanul várják a határon túli magyar sajtó munkatársainak jelentkezését is. A pályázat nyílt, arra bárki nevezhet a 2011. január 1. és 2011. december 31. között készült képeivel.

A pályamunkákat a kiíró által felkért neves fotós szakemberekből álló öttagú zsűri bírálja el.

A zsűri tagjai: Tony Hicks az AP európai és afrikai fotószerkesztője, Marián Pauer fotótörténész, a Pozsonyi jogi egyetem média karának tanszékvezetője, Radu Sigheti a Reuters romániai vezető fotóriportere, Szalmás Péter a Népszava képszerkesztője, Virágvölgyi István az MTI fotószerkesztőségének vezetője.

A zsűrizés négy fordulóból áll, a második és harmadik fordulót, amelyre 2012. január 20-22. között kerül sor a nagyközönség is figyelemmel kísérheti  a zsűrizés helyszínen, a MÚOSZ Székházában (1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A és az interneten.

A pályázat végeredménye a zsűrizést követő napokban sajtótájékoztatón válik nyilvánossá.

A díjakat a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás ünnepélyes megnyitóján, 2012. március 23-án adják át a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A digitális technika elterjedésével az elmúlt években jelentősen megnőtt a beadott pályaművek száma, a 2010-es évre szóló pályázatra 323 regisztrált szerző 8548 felvételt küldött be. A most meghirdetésre kerülő pályázat, valamint az azt követő XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az egyetlen olyan kiállítás Magyarországon, amely ilyen hosszú időt élt meg a magyar sajtófotó, a magyar fotográfia és a magyar vizuális kultúra szempontjából is mérföldkő lesz. Az évfordulóhoz kapcsolódva a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás kísérő kiállításán, Harminc év képekben címmel, az elmúlt három évtized legjobb sajtófotóiból készülő reprezentatív válogatás lesz látható.

A pályázat részletes leírása megtalálható a pályázat és kiállítás weboldalán:

www.sajto-foto.hu, a MUOSZ weboldalán www.muosz.hu

vagy az alábbi linkre kattintva letölthető:

http://www.sajto-foto.hu/2011/hir/palyazati-kiiras

 

Thomas Anders and The Modern Talking Band - A legenda újraéled!

Egy zenekar, amely még mindig létezik, egy zenekar, amiről azt gondoltuk, idővel majd elfelejtjük, de nem tudjuk: a Thomas Anders által képviselt Modern Talking legendája újraéled Budapesten.

A Modern Talking évtizedekig uralta a pop világát: Magyarországon 9 listavezető daluk volt, világszerte több mint 150 millió lemezt adtak el. Egyes országokban tízszer annyit, mint Whitney Houston, ötször annyit, mint Michael Jackson, és többet, mint az ABBA és a Beatles összesen.

Thomas Anders, az énekes egy 150 lakosú faluban született, Münstermaifeldben, 1963-ban. Anyja háztartásbeli, apja a falu polgármestere. Thomas már 5 éves korában fellépett egy falusi ünnepségen, majd tizenévesen kisebb diszkókban énekelt, gitározott, zongorázott. A nagyközönség 15 éves korában fedezte fel, az SWF rádióadásában, ekkor már a Thomas Anders művésznéven. Németül énekelt, tipikus német táncdalokat, és angol slágerek német változatait, amelyek a szerelemről és a szomorúságról szóltak. Mindig nagyon adott az eleganciára, és ekkoriban jelent meg a koncertjein a később oly jellegzetes "semmibe bökő mutatóujj és átható pillantás". 1981-ben lépett fel először a televízióban, innentől kezdve sorozatban készítette a kislemezeit. A Modern Talking megalakulásáig 9 lemeze jelent meg, 18 felvétellel. Későbbi társával, Dieter Bohlennel 1982-ben alapították meg a Modern Talking nevű formációt.

2012. január 6-án, Budapesten a Syma Csarnokban Magyarországon valószínűleg utoljára élvezhetjük Thomas Anders hangját, a koncerten felcsendülnek a jól ismert, fülbemászó dalok

 - Cheri Cheri Lady; You're My Heart You're My Soul; Brother Louie; Sexy Sexy Lover -

melyeket hallgatva felidézhetjük, újraélhetjük a hozzájuk fűződő érzéseket, hangulatokat.

A Thomas Anders and The Modern Talking Band a legmodernebb hangzás- és fénytechnikával megfűszerezve óriási, kihagyhatatlan élményt ígér a nosztalgiázni vágyó közönségnek. Jegyek kaphatók: a Broadway Jegyirodákban, az Interticket, a Tex, a Ticketportal hálózatában.

Thomas Anders and The Modern Talking Band

2012. január 6. péntek, 20 óra

Syma Csarnok

 

Lantai József