3 az 1-ben

3 az 1-ben és kivételesen kis kalandozás az italok körül. Vida Pétert, 2011. Év Bortermelőjét ünnepeltük Budapesten, Csatlós Mátét pedig Helsinkiben, a Nemzetközi Finlandia Vodka Kupán, és végre megérkezett a Famous Grouse scotch, az „élet vize".

 

Vasárnap Vida Pétert, 2011. Év Bortermelőjét ünnepelte a szakma. Teltház, elegáns emberek, barátian ünnepélyes hangulat, gyönyörű terítékek, felejthetetlen borok és ételek.  Aki vette a fáradtságot és végigkóstolta az előételhez szánt ínycsiklandó falatkákhoz kínált borokat az öt jelölt pincészetéből, az akár elégedetten távozhatott is volna.

De ennyivel senki nem érte be, ami teljesen érthető, hiszen az igazi ízkavalkád csak ezután következett. A győztes, Vida Péter borainak összhangzatára neves éttermek chefjei komponálták a fantasztikus fogásokat.

Az első fogást Bernát Dániel András, az U26 chefje készítette. Vadponty, lesőharcsa füstölve, haltej, „szűz" és paprikás halkocsonya szerepelt a menükártyán. Második fogásként „Vadnyúl hazafelé" - vadnyúlból készült erőleves és pástétom lilaburgonya gyűrűben került tálalásra, melyet Ványi László, a Thermál Hotel Visegrád chefje készített el. Ezután Takács Lajos, az Olimpia Étterem chefje által megálmodott Kacsa „székelykáposztával" - currys kacsacombbal töltött mellehúsa, ananászos savanyú káposzta mazsolásan, pattogatott gerslivel került felszolgálásra. Bolyki Péter, a Corinthia Hotel chefje egy meglepetéssel szolgált az utolsó fogás előtt: Rozé sorbet rozéval. Ropogós tölcsérben két fagylaltfalat csokoládés robbanócukorkával meghintve. Utolsó fogásként Buday Péter, a Larus Étterem chefje főzött omlós, szarvas lábszárat vargányás pitével, baconban sült mandulás datolyával, ringló szilvalekvárral, paszternák pürével. A menüt sajtok és desszertkülönlegességek sora zárta, melyhez az eddigi Év Bortermelői ajánlották fel boraikat.

A szakmák közötti összefogásnak köszönhetően nem csak a felsorolt chefek, hanem az általuk meghívott számos szakács is felajánlotta segítségét az ebéd elkészítéséhez. A felszolgálók és a 40 önkéntes sommelier szintén kiváló munkát végzett. A rendezvényt kiváló termékekkel támogatta a Szega Camembert, a Lazzarin Café és a Kékkúti Ásványvíz. Kiváló műsorral készültek a fellépők is, a Hot Jazz Band, Lukács Sándor Jászai Mari és Prima Primissima-díjas Érdemes Művész, valamint Szigethy Gábor író, rendező.

Vida Péter szívet melengető, őszinte szavakkal köszönte meg, hogy azon a délutánon ő állhatott a figyelem központjában:

„Hát itt vagyunk.... Úgy érzem, aki ismer engem, az tudja, hogy amikor a borról van szó, akkor teljesen megváltozik az ember.  Mert rá kell döbbenni arra, hogy a bor egy olyan elképesztő csodálattal bír, ami megváltoztatja szinte, hát azt kell mondjam, hogy az ember életét.  És valóban nem véletlen mondom én mindig azt, hogy ha tehetitek, akkor ünnep legyen a családnak, amikor fölbontatok egy szép bort. És elképesztő, ami belőle árad.  Mert a bor az pontosan olyan, mint az ember. Az épp olyan rakoncátlan rossz gyerek, és ilyen elképesztő tudással bíró felnőtté válik. Ezt a bornál harmóniának hívjuk. Aztán éppolyan elárvult öregember lesz, és bármily furcsa, ha meg nem isszuk, épp úgy, mint mi, méltóságteljes lesz. De meg fog halni. Ilyen az életünk. És ez egy fantasztikus csoda.

Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek ebben a zord időben, és megünnepeltetek.

Igazából most a végén eszembe jutott egy régi mondás, amit egy idős öreg székely öregembertől hallottam. Valami ilyesmit mondott: kisfiam, ha kiállsz a közönség elé, akkor mindig húzd ki magad, hogy jól lássanak. Ha azt akarod, hogy megértsenek, akkor tagoltan és érthetően beszélj. S ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor gyorsan hagyd abba! Én most ezt teszem. Végtelen nagy szeretettel köszönöm meg mindannyiótoknak, hogy itt vagytok, és ezt a napot egyszerűen bearanyoztátok. Köszönöm, köszönöm, köszönöm."

www.magyarborakademia.hu

 

Csatlós Máté a világ legjobb 10 bármixere között.

A vodka nagymesterei újra Helsinkiben csaptak össze. A hó hazája immáron tizennegyedik alkalommal adott otthont a Nemzetközi Finlandia Vodka Kupának. A rendkívül erős mezőnyben, idén is a világ legjobb bártenderei mérték össze tudásukat. Hazánkat immáron második alkalommal az ország csúcsmixere Csatlós Máté képviselte, aki idén Helsinkiben a legjobb tíz között végzett.

A versenyen a világ huszonhárom legkiválóbb bármixere mutathatta meg virtuóz képességeit három klasszikus kategóriában. Egy aperitiffel, egy long drinkkel és egy úgynevezett Quick Mixszel kellett elbűvölniük a tizenkét zsűritagot. A megmérettetésen nemcsak az ízek harmóniáját, hanem a kompozíció művésziségét és stílusát is bírálta a versenybizottság.

Neil Punwani a márkáért felelős ügyvezető igazgató örömét fejezte ki, hogy a Finlandiának ilyen kiváló nagykövetei élnek világszerte. Az idei évben két hölgy is versenybe szállt, hogy ebben a nem éppen nőies szakmában maga mögé utasítsa a hímeket. Közülük a norvég származású mixernő, Monica Berg kifejezetten jól szerepelt, aranyérmet ért el ízletes és stílusos alkotásával Quick Mix kategóriában. Az összesített pontszámok alapján azonban a lengyelek büszkesége, Krzysztof Rathnau ülhetett az Univerzum képzeletbeli vodkatrónjára, aki nemcsak a hírnévnek, de a 25.000 dolláros nyereménynek is örülhetett. Hazai indulónk, Csatlós Máté Quick Mix és long drink kategóriában is kiemelkedően szerepelt, összesítettben pedig a 7. helyezést érte el 2012-ben. A kétszeres bajnok bártender idén másodszorra utazott magyar színekben a finn fővárosba a XIV. Nemzetközi Finlandia Vodka Kupára.

 

A többszörös aranyérmes Famous Grouse scotch a hazai piacra érkezett.

Skócia 30 éve legkedveltebb whisky márkája Magyarországon.

Skócia legkedveltebb whisky márkája, a Famous Grouse és ikonikus fajdkakasa megérkezett hazánkba, hogy bemutassa az igazi és immár 115 éve utánozhatatlan Famous scotch-ot, az „élet vizét".

A Famous Grouse, a hamisítatlan skót kultúra itala immár 115 éve házasítja mesterien a legjobb minőségű maláta - és gabonapárlatokat Skócia tradicionális malátakészítő területén, Perthshire-ben. A blendelt whisky kiemelkedően magas százalékban tartalmaz Single Scotch Malt-et (egyedi skót maláta), a párlat ennek köszönheti egyedi, füstösen selymes, ugyanakkor karakteres ízét. A többszörösen aranyérmes whisky nemcsak a szakma egyik kedvence: a skótok több mint 30 éve legszívesebben a Famous Grouse-t választják majd' 2000 nemzeti scotch-uk közül.

Hihetetlen, de igaz, hogy Skóciában 3 korty Famous Grouse whisky-t isznak másodpercenként, hogy egy hamisítatlan skót rögbi meccs már több mint 20 éve elképzelhetetlen a füstös ital nélkül, ahogy az is, hogy a márka ikonikus alakja, a fajdkakas annyi rajongói levelet kap, mint az ünnepelt színészek.

A Famous Grouse whisky, a skót szabadság és függetlenség szimbóluma, az élet vize, amely az érkezéstől a búcsúzásig kíséri a vendéget. A finom párlat végre Magyarországra is megérkezett, hogy a whisky hazai kedvelői a fajdkakassal ünnepeljék a különleges alkalmakat, a mindennapok sikereit, vagy csak egyszerűen élvezzék az életet és a természet ajándékát, a legtradicionálisabb módon: skót szokás szerint.

 

Lantai József