Oktatási segédanyag készült a Makbetthez

A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház harmadik oktatási segédanyaga készült el. Immár Ionesco: Makbett című művének Alföldi Róbert rendezte előadásához is kínálnak ingyenes, az iskolai feldolgozást segítő, online elérhető füzetet.

 

A segédlet szerzője Hudáky Rita, a Magyartanárok Egyesületének tagja. Zsedényi Balázs (Kultúrbrigád Kft.) tájékoztatása szerint a füzet az előadás elé és a produkció megtekintése utáni időszakra egyaránt kínál szempontokat, háttéranyagokat és konkrét feladatokat is, elsősorban a végzés éve előtt álló és végzős diákok és tanáruk munkáját segítve. Az anyag - ahogyan Ionesco darabja - erősen épít Shakespeare Macbeth című művére, illetve a két dráma párhuzamaira.

 

„Ionesco 1972-es fekete bohózata a Shakespeare-tragédián alapul, de mind a történetvezetés, mind a  szerkezet szintjén jelentős változtatásokkal él az eredeti műhöz képest. (...) A hatalom akarásáról, megszerzéséről és megtartásáról szóló adaptáció mostani, 2015-ös előadása már a felvezető, beharangozó plakátjával is erőteljes, üzenetértékű kapcsolatot teremtett a történelmi, belpolitikai jelennel, és a szókimondó indulat a megvalósult előadást is meghatározza. A primér hatások, karneváli kontrasztok és a provokatív humor kockázatos együttállásában nagyon sok múlik a színészi energiákon" - írja bevezetőjében Hudáky Rita. A szerző hangsúlyozza: a hagyományos európai kultúra jelentős tabuit neveti szembe az előadás a (felszabadító) indulat által diktált tiszteletlenség jegyében, így a produkcióra olyan diákcsoportokat várnak, „akik be tudnak fogadni egy erőteljesre, sőt harsányra hangolt színházi nyelvet, és nem ijednek meg a szókimondó karikatúráktól." A számos vitaszempontot, illetve a darab kérdéseit közös megbeszélés tárgyául ajánló segédanyagban található egyik izgalmas fejezet kifejezetten azt vizsgálja, hogy Shakespeare Macbethje hogyan viszonyult a korabeli „aktuálpolitikához", hiszen a kutatók egy részének véleménye szerint a Macbeth - nem sokkal azután, hogy I. Jakab király Shakespeare társulatát saját társulataként ismerte el, és ennek megfelelő jövedelemben részesítette - valószínűleg udvari megrendelésre készült, és több szálon köthető személyesen a királyhoz.

 

A Makbett című előadást Orosz Ákos, Bányai Kelemen Barna, Hevér Gábor, Kerekes Éva, Parti Nóra, Fehér Balázs Benő, Szatory Dávid, Fábián Szabolcs, Krum Ádám, Bercsényi Péter és Gelányi Bence játssza, a produkció Átrium Film-Színház műsorán szerepel.

Az előadásra diák- és pedagógusigazolvánnyal 10% kedvezménnyel váltható jegy az Átrium jegypénztárában vagy szervezésén.

 

A segédanyag letölthető a http://kulturbrigad.hu/neveles/ oldalról.

 

Ionesco: Makbett c. előadása novemberben 13-án és 25-én 19:30 órai kezdéssel az Átrium Film-Színházban megtekinthető.

 

http://kulturbrigad.hu

 

Lantai József