Az önkéntes vakság ára Gyorselemzés a párizsi terrortámadást követően

Az Európából származó Szíriába és Irakba utazó dzsihádisták körülbelüli száma 2014-ben.: Forrás: International Center for Studies on Radicalisation (ICSR), King’s College. Az Európai Parlament Kutatószolgálat grafikája (Bakowski, P. – Puccio, L.: Foreign Fighters – Member States’ responses and EU action in an international context, 2015. február)Az Európából származó Szíriába és Irakba utazó dzsihádisták körülbelüli száma 2014-ben.: Forrás: International Center for Studies on Radicalisation (ICSR), King’s College. Az Európai Parlament Kutatószolgálat grafikája (Bakowski, P. – Puccio, L.: Foreign Fighters – Member States’ responses and EU action in an international context, 2015. február)Idén már másodízben éri a francia fővárost több emberéletet követelő, iszlamista gyökerű terrormerénylet. 2015. január 7-én két fegyveres radikális iszlamista támadta meg a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségét és végzett összesen tizenkét emberrel. Az Európában már évek óta egyre növekvő szélsőséges iszlamista radikalizálódás okozta fenyegetettség most újabb véres dátumot vésett a francia történelembe: 2015. november 13. A francia dzsihádisták által végrehajtott hat, összehangolt támadásban - a rendelkezésre álló adatok alapján - eddig majdnem 150 ember vesztette életét és nem kevesebb mint 200 főre tehető a sebesültek száma.

A francia hatóságok és rendvédelmi szervek már évek óta küzdenek az országban mind jobban terjedő radikális iszlamizmus ellen, ugyanakkor a péntek esti merénylet arra a sajnálatos tényre világított rá, hogy még Európa egyik legerősebb nemzetbiztonsági szakszolgálata sem tudta megvédeni polgárait egy ilyen nagyméretű terrorista merénylettől, továbbá hogy Európának minden eddiginél komolyabban kell számolnia az integrációs sikertelenségek, valamint a tömeges és kontrollálatlan migráció okozta biztonságpolitikai kockázatokkal.

A terrorcselekmények megelőzésére tett eddigi kísérletek kudarcnak bizonyultak

A januári merénylet után Manuel Valls francia miniszterelnök több és az eddigieknél keményebb terror-megelőzési intézkedést harangozott be. A meglévő terrorellenes jogszabályokat szigorították, illetve újakat vezettek be. Az egyik új jogszabály például megtiltja, hogy elhagyják az országot azok az úgynevezett dzsihádisták, akik Szíriába mennének csatlakozni a szélsőséges fegyveres erőkhöz. A kiutazást megkísérlők személyi igazolványát vagy jogosítványát hat hónapra be lehet vonni, s ez utána két évre meghosszabbítható. A törvény azt is lehetővé tette a francia rendvédelem számára, hogy az internetszolgáltatókat és a weboldalak tulajdonosait bizonyos erőszakos tartalmú honlapok blokkolására vagy törlésére kötelezzék - elsősorban azokat, amelyek támogatják és dicsőítik a terrorista cselekményeket és eszméket.

A rendvédelmi és az elhárításért felelős szervek megerősítése mellett a francia belügyminisztérium igyekezett nagy hangsúlyt fektetni a megelőző intézkedésekre is. Már korábban életbe lépett Franciaország „nemzeti cselekvési terve" a radikalizálódás ellen, amelynek részét képezte többek között egy telefonos forródrót, amit a Belügyminisztérium hozott létre, hogy a radinkalizálódásnak kitett egyének hozzátartozói közvetlenül tudják a hatóságok segítségét kéri. A francia illetékes minisztérium szerint egy év alatt több mint 2000 radikalizálódott személyről szerezhettek ilyen módon tudomást, akiknek közel egynegyede kiskorú volt. Ugyanakkor a dzsihádista nézetekkel való szimpatizálás önmagában - jóllehet ennek célja a nyugati civilizáció elpusztítása -, amikor még nem párosul agresszív cselekedetekkel, nem büntethető.

A szélsőséges iszlamizmus európai terjedése nyilvánvaló

Az úgynevezett kiutazó dzsihádisták (ang. foreign fighter, az olyan egyének, akik nem elsősorban anyagi, hanem politikai vagy ideológiai okok miatt csatlakoznak háborús övezetekben aktív szélsőséges csoportokhoz) nem új jelenség, még Európa közelmúltjában sem. Egyes kutatók szerint 1980 és 2010 között vélhetően 10.000-30.000 ilyen egyén csatlakozott muszlim országokban zajló fegyveres konfliktusokhoz. Már egy 2005-ben megjelent, a nyugat-európai és észak-amerikai dzsihádista egyének hátterét vizsgáló elemzés (Nixon Center) a franciaországi dzsihádisták túlreprezentáltságára mutatott rá. Az elemzés 1993 és 2004 között aktív 373 alanya közül kétszer annyi francia állampolgár volt, mint szaúdi. A franciák mellett a brit állampolgárok száma is szembeötlően magas volt; ezen egyének száma nagyobb volt, mint a szudáni, jemeni, emirátusokbeli, libanoni vagy líbiai egyéneké. Tehát már az ezredfordulón a dzsihádisták egynegyede vélhetőleg európai állampolgár volt (akik vízummentesen utazhattak Európába és az Egyesült Államokba). Ez az arány a londoni székhelyű International Center for the Study of Radicalisation nevű kutatóközpont, valamint az Europol szerint napjainkban is reális.

 

Az európai dzsihádista szerveződéseknek alapvetően két főszereplője van: az „outsiderek", vagyis a kívülről érkezők és az „insiderek", vagyis az adott országban nevelkedett bevándorlók leszármazottai, illetve az áttérők. Az „outsiderek" általában menedékkérők vagy legális tartózkodásra jogosító vízummal érkeztek. Gyakran kifejezetten terrorcselekmények végrehajtása céljából érkeznek. Amint egy ország tartózkodási engedélyt ad számukra, megnyílik előttük a kapu a többi uniós tagállamba is. A dzsihádista hálózatok kialakításában segítségükre vannak a helyzetükkel elégedetlen „insiderek", a radikalizálódó, identitás és hovatartozás nélküli, gyakran munkanélküli fiatalok, a vegetáló kisvállalkozók, bűnözők. A csoportok egymástól függetlenül szerveződnek és működnek, ám konkrét akciók kivitelezése céljából egymással szövetségre lépnek. A csapást követően feloszlanak, hogy később igény szerint újraszerveződjenek.

Online radikalizálódás

A radikalizálódási folyamatot a szakirodalom első sorban szociális tényezőkkel magyarázható folyamatként jellemzi. Barátokon, ismerősökön, karizmatikus vezéregyéniségeken keresztül kerülhetnek kapcsolatba a radikális és erőszakot dicsőítő eszmékkel az első sorban identitást, értelmet és hovatartozást kereső muszlim fiatalok, de a képernyő előtt történő radikalizálódás is egyre jellemzőbb. Az internet terjedését és a fiatalok körében ezzel együtt exponenciálisan növekvő internet- és közösségi-portál használati szokásait a radikális iszlamisták is egyre inkább ki tudják használni toborzás és propagandaterjesztés céljára. A radikális és erőszakra buzdító prédikációk éterbeli terjedése, a muszlim országok nyugati hatalmak által történő állítólagos megszállását hirdető propagandavideók és az ugyanezt szemléltető modern hangszerelésű, arab énekhagyományokat felhasználó himnikus énekek (nasíd) is ezt a tendenciát bizonyítják.

Az iszlám nevében elkövetett erőszakot több forrás legitimálja, dicsőíti és szorgalmazza. Már 2004-ben az interneten napvilágot látott egy arab nyelvű kézikönyv, amely A brutalitás kormányzása címet viseli. A mű, amely lényegében az ISIS taktikájának pontos leírása, 2006-ban már angolul is olvasható volt (The Management of Savagery), egy szakértő orientalista (Wiliam McCants) fordításában. A könyv álnéven író szerzője egy fejezetet az erőszak alkalmazásának szentelt, kijelentve, hogy ennek egyetlen célja az ellenség kétségbe ejtése. Nem szükségszerű, hogy a megtorlás az ellenség ellen irányuljon, hanem a világ bármely részén végrehajtott elrettentő cselekedet megfelel a célnak. Az erőszak tehát nem annyira a fizikai, mint a lélektani hadviselés része, stratégiai eszköz, amelynek célja a pszichikai hatás az áldozatra és az elkövetőkre egyaránt.

Az internet és az információs technológia segítségével ezerszámra sikerült a világ minden részén élő fiatalokat megszólítania már az al-Kaidának (többek között az Inspire Magazine nevet viselő látványosan megszerkesztett és tökéletes angolsággal fogalmazó havi propagandamagazinnal). Napjainkban az ISIS Dabiq című propagandamagazinja is az online toborzás célját szolgálja. Az első száma az erőszak célját a káoszteremtésben határozta meg, ennek értelmében a világ különböző pontjain anarchikus állapotokat kell kialakítani, majd ezt odáig fokozni, hogy a lakosság a folyamatos és fokozódó káosz miatt bármilyen csoportot kész legyen támogatni, amely biztonságot és stabilitást ígér. Európában természetesen soha nem jelenhetnek meg a biztonságteremtés alternatívájaként, de a káoszteremtés eszközeként annál inkább. Akcióik fontos jellemzője az irracionalitás, amelynek lényege nem csak a pusztítás mértéke, hanem az általuk keltett pánik és félelem légköre. Az elmúlt időszak terrorcselekményeit egyértelműen ezen taktika jegyében követték el, amelynek célja a destabilizálás, a lakosság megfélemlítése, amely a célpontok széles tárháza miatt a gazdasági élet megbénítását is eredményezheti közép- illetve hosszútávon. Ez az ideológia termékeny talajra hullott az európai szélsőséges iszlamista fiatalok köreiben. A magazin idén februári számában a keresztények szerepeltek, mint az ISIS első számú ellenségei.

Az internet és az információs technológia segítségével az ISIS tehát fiatalok ezreit szólította meg. Toborzótevékenységük sikerét bizonyítja, hogy 6000-re tehető azok száma, akikről a hatóságok is tudják, hogy a szervezet szíriai hadműveleteihez csatlakozott. Ezek a harci terepen alaposan kiképzett fiatalok esetleges hazatérésüket követően óriási nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Tapasztalatukkal, az erőszak iránti elkötelezettségükkel, nemzetközi kapcsolatrendszerükkel, az élet értékének semmibe vételével és a saját, radikális csoporton belül megnövekedett tekintélyükkel a dzsihádista utánpótlás zálogai.

 A dzsihád doktrinája

A dzsihád az iszlám főáramlatában kollektív kötelezettség, amely kalifai iránymutatás nélkül csak védekező lehet. Azonban a szélsőséges dzsihádista szalafita ideológia szerint - az al-Kaida majd az ISIS is ebbe az áramlatba tartozik - minden hithű muszlim kötelessége, hogy a földrajzi helyzetétől függetlenül csatlakozzon a globális iszlám ellenálláshoz, amelynek a legfőbb ellensége a nyugati világ, az általa képviselt értékekkel együtt. A dzsihád egyéni kötelességként való meghatározásával az al-Kaida vallási felhatalmazást adott híveinek, miszerint az iszlám nevében bárhol lehet háborút indítani. A kalifátus kikiáltásával pedig a támadó dzsihád is vallásjogilag igazolttá vált. A taktika lényege: a harcmező kiterjesztése kisebb csoportokon és magányos merénylőkön keresztül, ami jelentősen megnehezíti az elkövetők beazonosítását és állandó készenlétre kényszeríti a nemzetbiztonságért felelős szerveket.

A szélsőséges dzsihádizmus európai tábora szorosan kapcsolódik Abu Musz'ab al-Zarqáwí, az ISIS szellemi atyjának ideológiai és taktikai elképzeléseihez. Úgy is mondhatnánk, hogy a csoport egyszerre formálódott Irakban és Európában. A 2003-as iraki inváziót követően, az integráció kudarca miatt identitászavarral küzdő európai muszlimok jelentős számban csatlakoztak az „amerikai megszállók" elleni harchoz. Az európai iszlamista gócpontok pedig rekreációs bázisként szolgáltak az elsősorban Abu Musz'ab al-Zarqáwí körül szerveződő radikális dzsihádista harcosok számára. Zarqáwí rigorózus ideológiája pedig még az al-Kaida vezérkarát is elidegenítette. 2002 decemberében, az invázó előszelét érezve Zarqáwí már kidolgozta egy kétirányú „földalatti" útvonal tervét, amelyen keresztül európai dzsihádistákat juttat a Közel-Keletre, onnan pedig „outsidereket" Európába. Ennek érdekében mozgósította a délszláv konfliktus során a térségbe érkezett alvó terror sejteket is.

A 2003 utáni iszlamista szerveződések sajátossága, hogy a toborzók egyre inkább a technikai kérdésekre fókuszálnak, ideológiai képzésre gyakorlatilag nincs szükség, csak ki kell válogatniuk a legelszántabbakat a jelentkezők tömegéből. A mindenütt elérhető szélsőséges propaganda lehetővé teszi az érdeklődők önképzését, igy már nem egy felülről irányított szerveződésről van szó, sokkal inkább egy helyi szinten, spontán végbemenő radikalizációról. A nagy nemzetközi szervezetekhez (pl. „al-Kaida", ISIS) való kapcsolódás az ideológia szintjén történik, nincs szükség központi irányításra, a terepet jól ismerő helyi csoportok ugyan azon jelszavakkal, az aktuális helyzetet mérlegelve, önállóan tervezik meg és vitelezik ki akcióikat. A mecsetek megfigyelése és a radikális imámok letartóztatása ilyen körülmények között már nem jelent megoldást. A csoportok egy jellemzően egalitárius struktúrában működnek, amelyben nincsenek főnökök, hanem minden tag egyenlően járul hozzá a sikerhez.

Az európai integrációs törekvések kudarcot vallottak

Az indiai származású brit politikafilozófus Bikhu Parekh Az európai liberalizmus és a muszlim kérdés című tanulmányában pontosan ábrázolja a kitaszítottság és az elzárkózás ördögi körét, amely az európai muszlim fiatalok többségének tapasztalat- és érzésvilágát jellemzi. Parekh szerint a relatív munkanélküliség minden nyugati országban hasonló méreteket ölt, nagyon kevés muszlim vallású bevándorlót látunk felelős pozíciókban, vagy olyan testületekben, amelyek a befogadó országot a nemzetközi porondon képviselik, s ami bizonyítaná, hogy egyenrangú állampolgárai új hazájuknak. Végzettségük, életszínvonaluk sokkal alacsonyabb, mint az őshonos lakosság átlagáé, miközben a büntetés-végrehajtási intézményekben relatív többséget képviselnek. Minden közösség rendelkezik olyan csoporttal, amely az integrációra már kísérletet sem tesz, és identitását kizárólag vallási alapon határozza meg. Ők úgy tartják önmagukról, hogy muszlimok, akik történetesen Európában élnek, de nem európai muszlimok, még kevésbé europaizált muszlimok, akik azonosulni tudnának a kontinensen uralkodó értékrenddel és kultúrával.

A második és elsősorban a harmadik generáció visszautasítja azt az alárendelt szerepet, amit európai befogadóik nekik szántak. Helyismeretük és idegen voltuk együttes megléte hatalmas kihívást jelent a társadalmi biztonságra és nemzeti összetartozástudatra. Elszigeteltségük lehetővé tesz, hogy belső folyamataik láthatatlanok maradjanak a többség számára. A radikálisok számára az iszlám ellenségei elleni harc színtere éppúgy lehet Hollandia, Nagy-Britannia, Spanyolország vagy Franciaország, mint Irak, Afganisztán vagy Szíria. Ezen muszlim fiatalok hitvilága radikálisan különbözik a nagyszüleik és szüleik vallásosságától. Az idősebb generációk esetében az iszlám helyi elemekkel, babonákkal, szentek tiszteletével keveredett, a nem arab etnikum esetében az arab nyelvtudás is hiányzott. Az ő esetükben a vallás az életmódban, szokásokban öltött testet, távolságtartással, de nem ellenségesen viszonyult a befogadó kultúrához.

A szociális marginalizáció állandósulása miatt a fiatalabb nemzedékek számára az iszlám az egyetlen identitás, megtanulnak arabul, hitük a szent szövegek szélsőséges, szószerinti értelmezésén alapul, amelyet nem szelidít meg az évszázados élettapasztalatban gyökerező, a toleranciának teret adó szokásrend, miközben a befogadó közeget ellenségnek tartják. Ez, a helyi elemektől megszabadított vegytiszta, mindenhol bevethető, az erőszakot szentesítő ideológia a globális dzsihád. A belső tökéletesedés - az un. nagy dzsihád, amely a fegyveres harc előfeltétele - számukra nem más, mint a radikális értelmezésen alapuló erőszakos cselekedetek végrehajtására való készség. A Próféta Medinába költözését a hódítások kezdetének tekintik, mert ezt követően kezdett sereget toborozni, majd támadta meg a bálványimádó Mekkát. Ennek értelmében a későbbi nemzedékek migrációja sem más, mint a hódítás eszköze, kiindulási pont a hitetlennek bélyegzett kultúrák (a közel-keleti diktatúrák csakúgy, mint a szekuláris Nyugat) elpusztításához.

Az elidegenedés és elzárkózás folyamata már az 1990-es évek végén világosan érzékelhető volt a befogadó országokban, miként a kormányzatok alkalmatlansága is arra, hogy az ebből fakadó biztonsági kihívásokat hatékonyan kezelje. A bevándorlás már évtizedek óta ellenőrizetlen - nem utolsó sorban a legális utak hiánya és ebből fakadóan a menedék státusszal való visszaélések következtében. A korábbi, ideológiai alapú, elsősorban szélsőbalos terrorcsoportokkal ellentétben ezeknek a szervezeteknek van, sőt, folyamatosan növekszik a társadalmi bázisa.

Valódi háborús fenyegetés van, amelyben minden veszélyforrást minimalizálni kell

A párizsi merénylet taktikai szempontból illusztrálja az szélsőséges iszlamista szerveződések felépítését, amely önálló szervezetek laza hálózata, amelyek szükség esetén gyorsan és hatékonyan koordinálnak egy akció érdekében, továbbá valószínűsíthetően jelen vannak soraikban helybeli és külföldi dzsihádisták. Az elmúlt évek számos európai földön történő, több emberéletet követelő iszlamista indíttatású merényletei (Lee Rigby brit katona brutális meggyilkolása, a brüsszeli Zsidó Múzeumban négy ember életét követelő merénylet, Mohammed Merah merénylete a tolouse-i zsidó óvoda ellen, a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett terrormerénylet) is komoly figyelmeztetésként kellett volna, hogy hassanak mind a rendvédelemért, mind a bevándorlásért és integrációért felelős politikai vezetésre. Végső soron minden eddiginél nagyobb figyelmeztetés azonban a párizsi tragédia: az „insiderek" és az „outsiderek" elleni harc különböző eszköztárral, de összehangoltan kell történjen. A muszlim országokból történő tömeges bevándorlást mint a legfontosabb biztonsági kockázatot meg kell állítani és meg kell szüntetni, a már megérkezett menedékkérők valódi nemzetbiztonsági átvilágításának feltételeit akár az érintett jogainak korlátozásával is meg kell teremteni, valamint a kitoloncolásokat fel kell gyorsítani. Egyértelműen ki kell mondani, hogy a korábban érkezettek integrációja kudarcot vallott, ezért a további bevándorlás nem lehet az európai gazdasági szükségletek által diktált helyes megoldás. Ehelyett a már itt lévő, többedik generációs bevándorlók általi biztonságpolitikai kockázatok csökkentésére kell az eddigieknél jóval komolyabb erőforrásokat allokálni.

Készítette: Sántha Hanga, Speidl Bianka