Szent István első vértanú

Van Dyck: Szent István megkövezése (17. sz.)Van Dyck: Szent István megkövezése (17. sz.)Jézus születését az egyház liturgiája nyolc napon keresztül ünnepli, karácsony másnapján azonban a liturgia fehér színe pirosra változik: a vér és a szenvedés színére. Az első keresztény vértanúra emlékezünk ma.

István diakónus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1-8,2). István a hét diakónus egyike volt, akiket az apostolok azért választottak, hogy az imádságnak és az ige szolgálatának éljenek. 

A hét diakónus közül Lukács kiemeli Istvánt, aki „hittel és Szentlélekkel eltelt férfi" volt. „Kegyelemmel és erővel eltelve csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és asiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak helytállni."

István minden égi ajándékot a szolgálatra kapott, a szó eredeti értelmében, teljes egészében szolga, „diakónus" volt.

A főtanács elé állították, mint Jézust, és ugyanazokkal a vádakkal léptek föl ellene. Beteljesedett rajta Krisztus ígérete: „Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok" (Lk 12,11-12).

István tudta, mit kell mondania, és a maga prófétai látásával látta, hogy a történelem vonalai egy pontban találkoztak: Isten elküldte egyszülött Fiát, az Igazat, de a „keménynyakúak, körülmetéletlen szívűek és fülűek" keresztre feszítették. És ekkor a történelem vonalai ismét tágulni kezdtek a jövő felé: Isten már nincs a Templomhoz és „az ő népéhez" kötve, az örömhír terjedni kezd a pogányok felé.

 

A vádlott védőbeszéde súlyos vádként hullott a vádlókra, amit azok meg is értettek, és István kimondta az ítéletet: „Látom a megnyílt eget és az Emberfiát, amint ott áll az Isten jobbján!"

Az első vértanút megkövezték, és halálával megpecsételte bátor tanúságtételét. Halála előtt így kiáltott: „Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet!"

István diakónus ünnepét a legrégibb liturgikus források is december 26-ra tették.

Részlet Szent Fulgentius beszédéből: „Tegnap ünnepeltük Királyunk időbeli születését - ma ünnepeljük az ő vitézének diadalmas szenvedését. Tegnap az Úr testet öltve alászállt a földre - ma az ő szolgája vértanúsággal koronázva följut a mennybe. Azért juthatott föl az, akit ellenségei megköveztek, mert előbb alászállott az, akit az angyalok énekeltek. Tegnap dicsőséget énekeltek Istennek az angyalok - ma örömmel fogadják körükbe István vértanút. Tegnap Krisztust anyja pólyába takarta - ma Istvánt Krisztus a halhatatlanság köntösébe öltözteti. Tegnap a jászol szűkössége fogadta a kisded Jézust - ma a mennynek végtelensége fogadja be a győztes Istvánt. Egyedül szállt alá az Úr, hogy sokakat fölemeljen, megalázta magát királyunk, hogy harcosait fölmagasztalja." (Forrás: Éneklő Egyház)

Urunk, Istenünk, add, hogy kövessük annak példáját, akit ma tisztelünk; tanuljuk meg szeretni ellenségeinket, hiszen ma Szent István vértanú mennyei születése napját ünnepeljük, aki üldözőiért is tudott imádkozni. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

István az egyik leggyakoribb magyar férfinév, jelentése: virágkoszorú, koszorúzott, koronázott. A néphagyományban december 26. és 27. jeles napok. A 18. század közepéig karácsony hármas ünnep volt, Szent István és Szent János napját is megünnepelték: névnapi köszöntővel és az ezt követő áldomással. A névnapi köszöntőknek rendszerint az elrecitált verses, illetve énekelt köszöntő szöveg is velejárója volt.

Paradicsomkertbe ma virágzott egy fa, 
Annak az ágán nyőlt egy szép piros alma

Annak leszedője Szent István valaha, 
E földön lévőknek kegyes pátrónusa

Búza, gabona nálunk bőven légyen, 
Hogy a kisded Jézus nálunk szállást kérjen

A csillagok derülnek, jaj, de messze kerülnek, 
Így zengedeznek

Ama hírös Szent István is viszi hársfáját, 
Édesdeden pengetgeti a kedves nótáját.

Azt kíványom szívesen, hogy az Isten éltessen,
Testi-lelki áldásával szöröncséltessen!

(Szakmár, Pest-Pilis-Solt-Kiskun)

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar néprajzi lexikon

Magyar Kurír
(bh)