Készülhetnek a társasházak az idén is elindult az OTP Társasházi Pályázata

Február 22-ével elindult az idei év első, a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítési projektjeit segítő pályázata.

 

Új kategóriákkal, megnövelt keretösszeggel és számos további nyereménnyel indult útjára a társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítési projektjeit segítő 2016-os OTP Társasházi Pályázat. A február 22-ével meghirdetett kiírásban a résztvevők összesen 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretösszegre pályázhatnak, emellett pedig képzési lehetőséget, folyóirat- és szoftver-előfizetést, valamint szakmai tanácsadási szolgáltatást is nyerhetnek. A tartalmában és díjazásában is megújult pályázat hiánypótló eszközt kínál a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amellyel olyan kisebb volumenű, de a lakóközösségek életkörülményeit közvetlenül befolyásoló beruházásokat valósíthatnak meg, amelyekre más külső forrást nem tudnak igénybe venni - hívják fel a figyelmet a Házfórum.hu szakértői.

Az elmúlt évek korszerűsítései ellenére a magyarországi lakásszövetkezeti és társasházi lakásállomány nagyjából fele továbbra is sürgős felújításra szorul, az épületek elavultsága pedig nagymértékben növeli a lakásfenntartási költségeket. Ezt támasztja alá a 2015-ös Nemzeti Épületenergetikai Stratégia is, amely szerint a háztartások 40 százaléka számára „nagyon megterhelő", 53 százaléka szerint pedig „időnként megterhelő" a lakásfenntartás finanszírozása. Bár az épületállomány korszerűsítését több állami program is támogatta az elmúlt években, ezek elsősorban a nagyobb költségvetésű munkálatok megvalósításához biztosítottak forrásokat. A kisebb léptékű felújítások jóval szerényebb szerephez jutottak ezekben a programokban.

Pontosan az ilyen, kisebb költségvetésű, de a lakóközösségek mindennapjait közvetlenül befolyásoló felújításokat kívánja támogatni az OTP Bank február 22-én elindított Társasházi Pályázata.  Az immár nyolcadik alkalommal kiírt pályázat keretében idén összesen 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítél oda a nyerteseknek a pályázat szakmai zsűrije. A keretösszegből tíz társasház, illetve lakásszövetkezet valósíthatja majd meg korszerűsítési elképzeléseit.

Az OTP Társasházi Pályázata a 2016-os évre tartalmában és díjazásában is megújult, ám célja változatlan: anyagi támogatást biztosítani a többnyire forráshiánnyal küzdő társasházak és lakásszövetkezetek számára. „Amellett, hogy idén a korábbinál magasabb összegekre pályázhatnak a résztvevők, az idei év legnagyobb újítása, hogy az elnyerhető szaklap- és szoftver-előfizetésekkel, valamint oktatási lehetőséggel a közös képviselők és házkezelők szakmai támogatást is kapnak a munkájukhoz. Ezt hivatott erősíteni a www.hazforum.hu oldalon az idén induló Házfórum Klub is, ahol a résztvevők szakmai információkat és tanácsokat kaphatnak a társasházi ügyek intézésével kapcsolatban" - mondta Sárvári Marcell, a Házfórum.hu társasházszakmai fórum vezető szakértője.

A társasházak, illetve lakásszövetkezetek február 22-e és június 15-e között a www.hazforum.hu weboldal „OTP Társasházi Pályázat" menüpontja alatt három kategóriában adhatják le jelentkezésüket. Az „Ezermester", „Biztonság" és „Közösségépítés" kategóriák célja a házak energetikai, környezetvédelmi és ügyviteli hatékonyságát javító, valamint az akadálymentesítést, vagyon- és személyvédelmet, illetve a közösségi terek kialakítását, felújítását célzó beruházások megvalósításának segítése.

A Társasházi Pályázat olyan társasházi és lakásszövetkezeti igényekre szabott eszközt jelent a lakóközösségek számára, amely közvetlenül hivatott hozzájárulni a lakóközösségek életminőségének javításához. A pályázatról további információt a www.hazforum.hu weboldalon, illetve az info@hazforum.hu e-mailcímen érhető el.