Negyven éves az üzleti kommunikációt forradalmasító találmány

1977 nyarán vezették be a piacra a Xerox 9700-at, a vállalat első kereskedelmi forgalomba került lézernyomtatóját, amely elindította a digitális nyomtatás máig tartó sikerszériáját, és megteremtette azt az üzletágat, ami még napjainkban is több mint 120 milliárd dollár éves bevételt termel világszerte.

A K&H biztósítóhoz több mint 200 db kárbejelentést hozott a hétfő esti vihar

XIII. kerület, Béke tér. MTIXIII. kerület, Béke tér. MTIA hétfő  esti heves esőzések és az erős szél miatt több mint 200 kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz kedd reggel óta, a károk átlagértéke pedig meghaladta az 50 ezer forintot - közölte a társaság.

 

A termékenységről egykor és napjainkban

Előbb-utóbb a legtöbb párnál eljön a pillanat, amikor elérkezettnek látják a családalapítás idejét. A gyermekvállalás életünk egyik legmeghatározóbb döntése, tele izgalmakkal, kihívásokkal és semmi máshoz nem hasonlítható szépségekkel. Azonban egy új élet megfoganása nem csak elhatározás kérdése, megfelelő tudatosságra és testi-lelki harmóniára is szükség van hozzá. A termékenység kérdése ókori elődeink életében is központi szerepet töltött be, ám ők úgy gondolták, a gyermekáldás érdekében elegendő jóban lenni isteneikkel.

 

Új vakcinagyártó egységgel bővült a Ceva-Phylaxia budapesti üzeme

Fotó: Francz IlonaFotó: Francz IlonaMagyarország a Ceva-Phylaxia egyik kiemelt stratégiai központja, valamint legnagyobb kutatási és gyártó telephelye- hangsúlyozta Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti Államtitkára a Ceva-Phylaxia új budapesti vakcinagyártó egységének avatásán.

 

Újabb természetvédelmi fejlesztések indulnak a Mura-vidéken

A kormány több mint 60 milliárd forintot fordít közvetlen természetvédelmi célú fejlesztésekre a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára szerdán Letenyén, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretében megvalósuló EU-s Interreg "coop MDD" projekt nyitórendezvényén.

Viber matricák és csevegőrobot is segíti az idei Szigetlakók kommunikációját

 David, a fesztivál concierge és „Crazy Sztickerz by Sziget" matricák fokozzák a hangulatot a régió legnagyobb zenei eseményén. A világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása, a Viber elindította legújabb kampányát a Sziget Fesztivállal együttműködésben.

 

A Cirkuszok éjszakáján JÉGRE TESZIK

Nem mindennapi, exkluzív programmal várja a közönséget a Fővárosi Nagycirkusz július 15-én, a Cirkuszok éjszakáján: a 19 órás előadás után megnyílik a manézs a nézők számára, akik belebújhatnak a világhírű Nikulin Cirkusz társulatának bőrébe, kipróbálhatják, milyen érzés korcsolyázni az Antarktisz gyermekei - Jégbe zárt cirkuszvilág előadás jegén, valamint a különböző artistaeszközök segítségével próbára tehetik ügyességüket is. 

 

2017. augusztus 3-4-5: Jazz, bor, Balaton - 6. Paloznaki Jazzpiknik

Himnuszt kapott a 6. Paloznaki Jazzpiknik: Fábián Juli, aki kezdetektől végigkíséri a pikniket és az első fellépők között volt, Zoohackerrel igazi nyári slágert rakott össze. A Jazz & Wine című dalt már játsszák a rádiók. A 4 színpados rendezvény fellépőlistája teljes lett, a szombatot a Random Trip erősíti.

 

A Lufthansa Csoport új rekordot döntött utasszám és kapacitáskihasználtság terén 2017 első fél évében

A Lufthansa Csoport légitársaságai mintegy 12 millió utast szállítottak járataik fedélzetén 2017 júniusában. Ez 18%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi utasszámhoz képest. Az rendelkezésre álló utaskilométerek száma 12,3%-kal, az árbevétel pedig 15,9%-kal volt magasabb az előző évinél. Ehhez hasonlóan a kapacitáskihasználtság is 2,6 százalékponttal, 82,8%-ra nőtt 2016 júniusához viszonyítva.

 

FullVision kijelzőjével az LG Q6 új mércét állít kategóriájában

Az LG Electronics bemutatta legújabb okostelefon-termékcsaládját, a Q széria első tagjait, a Q6 modelleket. A világ egyik vezető mobiltelefon-gyártójának vadonatúj szériája olyan készülékekkel debütál a piacon, melyek a felsőkategóriás G6 után szintén 18:9 képarányú, rendkívül vékony peremmel rendelkező FullVision kijelzőt kaptak. Az új LG Q6 modellek a prémiumkategóriás telefonok legkedveltebb tulajdonságaival rendelkeznek, kiváló ár-érték arány mellett.

Utolsó Borszerdák!

Izgalmas borok, kiállítások, tárlatvezetések, előadások és koncertek a város felett a Budavári Palotában az egyedülálló pesti panorámával. Idei Borszerdáik tematikus keretét a színek adják. A piros és a kék után az utolsó két Borszerdán a sárgához kapcsolódó legkülönfélébb képzettársításokról lesz szó és az üde zöld szín térhódításáról az impresszionizmus korában.

Pécsett kezdi meg idei turnéját az Ifjúsági Világkórus

A kiemelten tehetséges fiatalokból álló Ifjúsági Világkórus koncertjén 33 ország képviseletében 58 énekes hallható július 13-án 19 órától a pécsi Kodály Központban. A kórus ezzel kezdi meg 10 állomásból álló közép-európai és észak-balkáni turnéját.

 

Rendkívüli, magyar filmsikerekben gazdag évadot zárt az Uránia

Rendkívüli évadot zárt az Uránia, amely a szeptembertől júniusig tartó időszakban százezernél is több látogatót fogadott vetítésein. A magyar filmeket kiemelten kezelő Nemzeti Filmszínház programjában továbbra is az egyedi tartalmak dominálnak: a kulturális sokszínűségről a filmhetek, filmfesztiválok és a tematikus sorozatok egyszeri vetítései mellett az opera-, színházi és balett-közvetítések gondoskodnak. A zenei műsorok sorát egyre gyakrabban bővítik élőzenei koncertek is.

 

A hős és a szuverenitás

Rév Miklós (1953): Úk kenyér ünnepén ( A falon plakát: El a kezekkel Koreától. )Rév Miklós (1953): Úk kenyér ünnepén ( A falon plakát: El a kezekkel Koreától. )Hősünk 1944. március 19-én ünnepelte 13. születésnapját. Harmadik gimnazistaként épp a latin házi feladatán ügyködött. Kinézett az ablakon és látta szövetségesünk gépesített haderejének bevonulását. Gyerekként észre sem vette, hogy ekkor vesztette el Magyarország a szuverenitását.

Lengyel piacra lépett a hazai utazási startup

Lengyelországban is piacra lépett a hazai utazási szektorban sikeresen debütáló online utazási iroda, a Beontrips. A vállalkozás az utazók által egyszerűen összeállítható és testreszabott utak azonnali online foglalását teszi lehetővé - Magyarország után már Lengyelországban is.

 

A világ legrangosabb világzenei toplistáján Cserepes: Blacklake című lemeze

A világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra került Cserepes Károly Blacklake c. albuma, amely a Fonó kiadásában jelent meg. A rangos listát 24 ország 50 világzenei rádiós szakemberének szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónapban a www.wmce.de honlapon. Júliusban más magyar album nem került fel a listára!

 

Hiánypótló magazint indított az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Június végétől várja olvasóit az Egyszülős Magazin. Az egyszülős családok élethelyzetére fókuszáló tartalommal, nekik szóló speciális információkkal, számos érdekességgel június 30-án elindult az Egyszülős Magazin.

 

Megnyílt a Margitsziget történelmét bemutató kiállítás a víztoronyban

A Szabad Tér Színház 2017-es időszaki kiállítása Jaksics György hagyatékából. Július 5-én ünnepélyesen is megnyílt a margitszigeti víztoronyban szeptember végéig látható időszaki kiállítás, amely a Margitsziget történetének dokumentumaiból mutat be válogatást, Jaksics György hagyatékából. A gyűjtő emlékére fát ültettek és emléktáblát avattak, valamint bemutatták az Üdvözlet Szent Margit szigetéről című könyvét is.

 

A kultikus Mission: Impossible című filmmel startolt a Paramount Channel nyári mozija

Lézeres akadálypályával és kötélen leereszkedős fotózással indult a Paramount Channel filmcsatorna nyári szabadtéri mozija Siófokon. A teltházas vetítésen izgalmas kütyükből, kettős ügynökökből és veszélyes robbanásokból sem volt hiány.

 

Mi szeretünk a legjobban nyaralni, és mi költünk a legtöbbet

A tavalyi évhez képest több mint egy héttel korábban foglaltuk le a nyaralásunkat idén, derült ki a Wizz Tours online utazási szolgáltató közép-európai országokat összehasonlító nyári foglalási adataiból. Talán meglepő, de a lengyel és a román utazókkal összehasonlítva mi, magyarok tartjuk a legfontosabbnak a nyaralást, és ennek megfelelően mi is költünk fejenként a legtöbbet nyári utazásainkra.

 

Stochelo Rosenberg koncertezik a Városmajorban

Hétvége Django Reinhardt zenéjének jegyében premier filmvetítéssel és egy különleges koncerttel. Július 15-én, szombaton egyedülálló élményt ígér a Swing á la Django zenekar és világhírű vendégművészeinek koncertje a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

 

Még 10 napig lehet jelentkezni a Hankook Abroncsadományozási Programjára

Július 21-ig, vagyis még 10 napig lehet jelentkezni a Hankook Tire Abroncsadományozási Programjára. Az idén hatodik alkalommal elindított program keretében a vállalat eddig több mint tízezer  gumiabroncsot osztott ki csaknem 210 millió forint értékben, olyan közhasznú szervezeteknek, amelyek a társadalom számára jelentős szolgálatot végeznek.

 

Devizapiaci kitekintés a harmadik negyedévre

A harmadik negyedév legfőbb kockázatát a kínai megszorító intézkedések és ezeknek a globális növekedésre gyakorolt hatásai jelentik. A dollár a második negyedév végére befejezett egy ciklust: a dollár indexet nézve szinte teljesen eltűnt az úgynevezett Trump-rali hatása, amely a tavaly novemberi választások óta tartott. A második negyedévi gyengébb gazdasági adatok is visszavettek a dollár erejéből, és a harmadik negyedévben további ellenszélre számíthat az USD. Azonban a várható piaci volatilitások miatt felerősödhet a dollár tradicionális biztonságimenedék-szerepe, ami viszont jelentős támaszt jelenthet.

 

Négy monitor egyben: megérkezett az LG óriáskijelzője

Megérkezett Magyarországra az LG év elején bemutatott óriásmonitorja, a 43 colos, azaz több mint 110 cm képátlójú 43UD79-es modell. A készülék olyan hatalmas képernyővel rendelkezik, hogy négy, 21,5 colos monitor is elfér benne. Az új készüléket üzleti felhasználóknak, gamereknek és a házimozi élményt kereső közönségnek tervezte a gyártó.      

 

Otthon is érdemes odafigyelni a víz kezelésére

Miközben tisztában vagyunk azzal, a kemény víz károsíthatja háztartási gépeinket, a korrózió megelőzéséről keveset tudunk - derül ki a BWT megbízásából készített kutatásból[1], mely a hazai lakosság vízfogyasztási szokásait és vízkezeléssel kapcsolatos attitűdjeit térképezte fel. A felmérés szerint egyébként szívesen fogyasztunk csapvizet, de igen kevesen szűrjük. Háztartási gépeink hosszú távú állagmegőrzésében pedig már egy egyszeri beruházás is sokat segíthet.

 

Mesés Várjáték Hollókőn 2017. július 15.

Minden évben egy napon varázslat száll a Hollókői Várra. Mesebeli figurák kelnek életre, így újra találkozhatunk az öreg királlyal, a meseszép királylányyal és persze a hatalmas, tűzokádó sárkánnyal is.

Elsőként a magyarországi termelői piacok között már bankkártyás fizetés is lehetséges a LábdiPiacon

lsőként a magyarországi termelői piacok között már bankkártyás fizetés is lehetséges a LábdiPiacon, a már harmadik éve sikeresen működő badacsonylábdihegyi termelői piacon. A LábdiPiac legtöbb árusánál PayPass bankkártyaterminál használatával, kártyával is lehet fizetni idén júliustól.

 

SZABÓ MAGDA 100 SZÜLETÉSNAPJÁN

„Szorítom élő neszeit a világnak": Szabó Magda színháza címmel az Országos Színháztörténeti Intézet szintén kamara-kiállítást szentelt a Kossuth-, József Attila- és Femina-díjas írónőnek. Az átfogó irodalmi kiállítás idén nyáron a Petőfi Irodalmi Múzeumban látható, színháztörténeti vonatkozásai pedig a Krisztina körúti palotában, Gajdó Tamás rendezésében, sok hozzájárulóval.

Révay András: Ezt még a Szíriuszról is látni lehet

Az elmúlt évek teltházas operett gáláinak sikerei után az idei, immáron ötödik évben négynapos fesztivállá bővül a Budavári Palotakoncertek eseménysorozata. A Budai Vár Oroszlános udvarába 2017. augusztus 3. és 6. között beköltözik az operett mellett a klasszikus és a népzene is. A különböző műfajokat egy központi gondolat kapcsolja össze: az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött kiegyezés, történelmünk egyik sorsfordító eseményének 150. évfordulója.

Másfél milliárd forintos beruházás Csongrád-Bokroson -- Hetven új munkahely nyílik a MARS gyárában

Még idén mintegy másfél milliárd forintos beruházást hajt végre a MARS Kisállateledel Gyártó Kft. Csongrád-Bokroson. A társaság új gyártósorokat telepít és 900 főre növeli munkatársai létszámát.

 

Tartalom átvétel