Kultúra

Haydn/Esterházy/Nádler - Hét utolsó szó

Különleges összművészeti estre várja látogatóit a Kiscelli Múzeum. 2017. április 9-én a múzeum templomterében a Dubóczky Gergely vezette Budapest Sound Collective, Kerekes Éva és Mácsai Pál közreműködésével ismét előadja Joseph Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán című darabját Esterházy Péter szövegével. A zene, szöveg és kép egységét megteremtve ezen a koncerten láthatja először a közönség, Nádler István Hét utolsó szó című, hét festményből álló sorozatát, amely e zenemű inspirációjára született.

 

Kiosztották az 5. Friss Hús rövidfilmfesztivál díjait

Szerdától szombatig mutatták be a Toldi moziban az 5. Friss Hús rövidfilmfesztivál versenyprogramjába beválogatott magyar és nemzetközi rövidfilmeket. Vasárnap délután adták át a fesztivál díjait.

 

ÖRKÉNY SZÍNHÁZ 2017

Mácsai Pál igazgató, Bán Teodóra fesztiváligazgató, dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes és Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester együtt jelentették be, hogy évek óta készülnek e jeles pillanatra, hogy az Örkény Színház nézőtere végre megújulhasson. Most következett el az alkalom: a színház bezár 2017. április 1-től augusztus 20-ig. A főváros egyik legsikeresebb színháza Budapest és Erzsébetváros büszkesége.

A LIZA, A RÓKATÜNDÉR RENDEZŐJE, UJJ MÉSZÁROS KÁROLY ÚJRA FORGAT

A napokban kezdte meg a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly második mozifilmje, a X. forgatását, mely előreláthatólag két hónapig tart Budapesten, és többek között olyan helyszíneken zajlik majd, mint a Gellérthegy vagy a rendőrség Teve utcai székházának teteje. A fordulatokban gazdag, skandináv típusú krimiben olyan színészeket láthatunk majd, mint  Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs és Kulka János. A film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.

IZRAEL LESZ AZ ART MARKET BUDAPEST DÍSZVENDÉGE 2017-BEN

Az Art Market Budapest, Közép- és Kelet-Európa vezető nemzetközi képzőművészeti vására 2017-ben az államalapításának 70. évfordulójára készülő Izraelt fogadja díszvendégül: a nagy jelentőségű budapesti művészeti esemény idén októberben rendkívül gazdag választékkal irányítja a figyelmet a különleges, magas színvonalú, nemzetközileg azonban még kevéssé ismert izraeli képzőművészeti színtér szereplőire. A vendégprogramot a szervezők Tel-Avivban jelentették be ahhoz a különleges magyar-izraeli csoportos kiállításhoz kapcsolódóan, amelyet az ország vezető, több tízezres látogatottságú művészeti seregszemléje, a Fresh Paint keretében nyitottak meg. Az Art Market Budapest és annak izraeli vendégprogramja 2017. október 12-15. között kerül megrendezésre.

BOCSKOR, CSIZMA, PADUKA -- kalandozás a lábbeli körül

A Néprajzi Múzeum utolsó időszaki kiállítását 2017. november 30-ig lehet megtekinteni. A nagyon gazdag anyag kurátorai: Fülöp Hajnalka, Katona Edit, Kerezsi Ágnes és Sedlmayer Krisztina. Az utóbbi kétszáz év jellegzetes és különleges lábbelije közül válogatták össze az anyagot, amely komoly munkát adott a restaurátoroknak is, hiszen használt holmit állítottak ki a vitrinekben.

 

Albert László festőművész kiállítása a Berekai Art Stúdióban

A Berekai Art Stúdió ezúttal egy rendkívül tehetséges és világszerte ismert festőművész, Albert László kiállításának ad otthont. A kiállítás áprilisban látható a szalonban.

 

A NÉPRAJZI MÚZEUM BÚCSÚJA

Az ujonnan a Ligetben épülő Néprajzi Múzeum egyik lehetséges látványterveAz ujonnan a Ligetben épülő Néprajzi Múzeum egyik lehetséges látványterveA Néprajzi Múzeum hazánk egyik legrégebbi és legragyogóbb gyűjteményét őrzi a Kossuth tér 12. szám alatti épületben, de lassan inkább a búcsúzásáról kell beszélnünk, ugyanis 2017. november 30-án végleg bezárja kiállításait, tereit, majd a tervek szerint két-három év múlva költözhet be az új városligeti épületébe.

Révay András: Pergamen és tinta

Múltba repítő két szó lett Szalai Katalin kódexíró - oklevélgrafikus kiállításának címe, ám ezek pontosan megmutatják, milyen látványra számíthat a látogató. A képeknek ideiglenes otthont adó helyszín sem hétköznapi, a zuglói Lipták-villa története meglehetősen regényes.

Primavera ’17 az Erkel Színházban

Bánk Bán - Debrecen Foto: (c) Máthé AndrásBánk Bán - Debrecen Foto: (c) Máthé AndrásVidéki és határon túli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között Budapesten. A négy éve minden tavasszal megrendezett, egy héten át tartó eseménysorozat célja a fővároson kívüli operajátszás népszerűsítése.

Vodafone You Pilvaker Intro: Jobb világot akarunk…

Több száz fiatal gondolatait felhasználva született meg az Y-generáció hitvallását tükröző manifesztó, a Vodafone You Pilvaker Intro. A dal, amelynek videóklipje immár elérhető a Vodafone You Facebook oldalán, március 15-én a Pilvakeren hangzott el először. A zenei alapokat a Jappan & Barnsz producerpáros készítette el, a szöveget pedig két kiváló MC, Farkas Roland 'Wolfie' a Punnany Massif-ból és a DSP-ből ismert Krausz Attila 'Bom' alkotta meg a fiatalok által küldött gondolatokból.

 

Világhírű képzőművész kiállításával nyit a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Pumeza Foto: (c) Decca Simon FowlerPumeza Foto: (c) Decca Simon FowlerGeorg Baselitz legendás képzőművész kiállításával, valamint Bertrand de Billy és a Lausanne-i Kamarazenekar koncertjével kezdődik pénteken a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál. A gazdag fesztiválprogram a klasszikus és a könnyűzene, az opera és a jazz, a táncművészet és a színház, az újcirkusz és a képzőművészet, a divat és a design műfajában is rengeteg kihagyhatatlan pillanatot ígér. Március 31. és április 23. között közel 40 helyszínen, több mint 150 esemény várja az érdeklődőket Európa egyik legfontosabb összművészeti fesztiválján szerte a fővárosban.

 

Táncra fel! - flashmob akció készül Miskolcon

Különleges flashmob akcióval hívják fel a figyelmet a Miskolci Balett tagjai és helyi diákok áprilisi 2-án 11 órától az április végén megrendezésre kerülő Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra. (lásd: http://euroastra.hu/node/110496)

 

KONDOR BÉLA -- gyűjteményes kiállítása a Várkert Bazár Testőrpalotájában 2017. március 31-től július 2-ig

Kondor Béla a 20. század egyik kimagasló színvonalú alakja volt festőként, grafikusként, zenészként és költőként. A fiatalabb korosztály művészei számára is fontos alkotó, mert nélküle alig érthetők a 21. század kortárs művek. Sokoldalú munkássága elementárisan hatott a kortársaira, máig stílusteremtő mesternek tartjuk. Művészete csak olyan mesterekhez mérhető, mint: Csontváry, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos vagy Tóth Menyhért. Nem kötődött iskolákhoz, irányzatokhoz. Saját motívumrendszeren alapuló magánmitológiát teremtett.

BASELITZ – ÚJRAJÁTSZOTT MÚLT --Magyar Nemzeti Galéria –- A épület, 2017. április 1. - július 2.

Georg Baselitz napjaink egyik legnépszerűbb német kortárs művésze. A Magyar Nemzeti Galéria a budapesti Goethe Intézet közreműködésével hozta létre az időszaki kiállítást, amelyen több mint 80 műalkotást mutat be. A tavaszi tárlatra a művek hazai és nemzetközi köz- és magángyűjteményekből, egy része pedig közvetlenül a művész műterméből érkezett ide.

A Sony World Photography Awards kiválasztotta Magyarország legjobb fotóját

A 2017-es Sony World Photography Awards szakmai zsűrije 2017. március 28-án bejelentette, hogy Csoboth Edina "Oliver" című fotómunkája nyerte a magyar Nemzeti díjat az idei évben.

 

A Bethlen Téri Színház és a Manna harmadik alkalommal írta ki Találkozások nevű pályázatát

Pályakezdő rendezők jelentkezését várják kétszereplős kamaradarabok megrendezésére. Az elsőként megvalósult előadás, a Valcz Péter rendezte Mary és Max (SZ: Grisnik Petra és Gőz István) éppen most nyerte el a MOST Feszt szakmai zsűrijének különdíját.

 

Színész Bob formabontó előadásban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Rendhagyó, nemzetközi színházi előadásban játszik Horváth Kristóf, azaz Színész Bob, a hazai slam poetry közismert alakja. A Vándorlásra születve (Journey/DROM) című előadást mindössze egyszer, április 12-én lehet megnézni az Átrium Film-Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában, a Goethe Intézet támogatásával.

 

Újra forog a régi körhinta -- Az Állatkert felújíttatta a forgópódium figuráit és a hajtásrendszert is

Foto: Lantai JózsefFoto: Lantai JózsefÁprilistól újra üzemel az egykori vurstli híres „falovas" körhintája. Az Állatkert kezelésébe 2014-ben került patinás játék az elmúlt szezon vége óta jelentős felújításon esett át: rendbe hozták a forgópódium figuráit, így a falovakat, a gondolákat, a kishajókat és az angyalos-tükrös hintókat, valamint korszerűsítették a körhinta hajtásrendszerét is.

 

Már százezren jártak a Zsolnay Negyed Planetáriumában

Március 30-án köszöntötte dr. Őri László alpolgármester és Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője a Planetárium százezredik látogatóját, egy villányi iskolai csoport egyik diákját. A Zsolnay Kulturális Negyedben 2012. április 28-án nyitotta meg kapuit az intézmény, amelyben ez idő alatt közel ötezer előadást tartottak.

 

Exkluzív tárlatvezetések Alex Webb kiállításán

A MAGNUM nemzetközi fotóügynökség kiemelkedő kortárs alakjának, Alex Webbnek The Suffering of Light (A fény szenvedése) című anyagát most először láthatja a közönség Magyarországon. A Budapest Fotó Fesztivál exkluzív tárlata április 9-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.

 

Az örök gyermek Sajdik Ferenc Magyar Örökség díja

2017. március 25-én, szombaton délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adták át a polgárok javaslatai alapján odaítélt Magyar Örökség díjat. A kitüntetettek: a komáromi Selye János Gimnázium magyar nyelvű oktató-nevelő munkája, a 230 éves magyar állatorvosképzés, Szöllősi Antal Északi Magyar Archívuma, a 115 éves szolnoki művésztelep, Juhász Zoltán népzenekutatói és előadóművészi munkássága, az Országos Széchényi Könyvtár restauráló laboratóriumának pergamen-kódex restauráló eljárása, valamint Sajdik Ferenc rajzművészete.

 

Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! a Jókai Színházban.

Anthony Marriott és Alistair Foot komédiájával folytatja az évadot a Békéscsabai Jókai Színház, a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! című darabot, bérleten kívül kínálják a közönségüknek.

 

A 2017-es POSZT versenyprogramja

A 17. Pécsi Országos Színházi Találkozó, vagyis a POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül az alábbi 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választotta.

 

Korunk zenéje-Zene lábainknak!

Pedagógiai ötlettár, kórusimprovizáció és a projekt eredményeit bemutató záróelőadás egyaránt a fiatal generáció lendületét mutatta meg március 22-26. között Pécsett, a Korunk zenéje-Zene lábainknak! tavaly nyáron kezdődött és március végén záruló projektjének záró workshopján.

 

Budapesten jártak a jazzélet nagyjai

A Get Closer Jazz Fesztivál hatalmas tapssal és álló ovációval zárult a hétvégén a MomKultban. A minden este telt házzal zajló háromnapos fesztivál világviszonylatban is kiemelkedő neveket hozott Magyarországra.

 

Kockakiállítás legomodellekból

Mielőtt elmennék egy nyugalmasabb hétköznap vagy egy forgalmasabb hétvégén a budaőrsi Kockakiállításra  mely a legnagyobb magyarországi legokiállítás, vértezzük fel magunkat előtte tudással.

Farkas Gábor a Steinway Artist cím birtokosa, két friss szólóalbuma után Japánban lesz vendégprofesszor

Foto: (C) Katona CsillaFoto: (C) Katona CsillaFarkas Gábor zongoraművész nemrég új szólólemezzel jelentkezett, amelyen Liszt virtuóz operáiból és dalaiból hallható érzékeny válogatás, az album a Steinway & Sons Records gondozásában látott napvilágot.

HÍREK A VÍGSZÍNHÁZBÓL – 2017 tavaszán

Aranylemez lett A Pál utcai fiúk előadásából készült hangfelvétel! Mindössze három hónapja mutatták be a Molnár Ferenc regényéből adaptált zenés játékot. Eddig 52 előadáson 55 ezren látták a Marton László rendezte, Grecsó Krisztián és Radnóti Zsuzsa dramaturgiájával készített művet, amelyhez Dés László és Geszti Péter írt zenét. A „Mi vagyunk a Grund" című dal klipje az rtl.hu-n debütált - és máris aranylemez lett belőle a Tom-Tom Records gondozásában! Eszenyi Enikő igazgató így gratulált a résztvevőknek: „Házi szerzőnk, Molnár Ferenc csodálatos regénye világhódító útja után hazatalált a Vígszínházba..." A legendás regényalakokat Wunderlich József, Vecsei H. Miklós és Józan László személyesítette meg. Koreográfusként közreműködött Horváth Csaba.

Indiai Íz- és Egészségfesztivál – Gasztronómia, egészség és önismeret az ősi Indiából

A Lélek Palotája idén 5. alkalommal rendezi meg tavaszi szezonnyitó fesztiválját, melynek középpontjában az egészségmegőrzés, a táplálkozás és a gasztronómia, a test és a lélek egyensúlya áll.

Tartalom átvétel