Oktatás-nevelés-pedagógia

„Ha nagy leszek, vasutas leszek!”

Mozdonygrafika tervezésére hívja a MÁV a vasútszerető gyermekeket. A vonatokat és a vonatozást kedvelő, 8 és 12 év közötti gyermekek jelentkezését várja a vasúttársaság most meghirdetett rajzpályázatára. A győztes alkotás egy éven át a MÁV-START egyik mozdonyát díszíti majd.

 

Elstartolt a 2015. évi országos Geotóp Nap

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett Geotóp Nap olyan ismeretterjesztő kezdeményezés, amely népszerűsíti a természetjárást, ötvözve a földtudomány csodáinak megismertetésével. Azok a kirándulók, akik október 11-én csatlakoznak a Geotóp Napok kiemelt programjához, a „Miről mesélnek a kövek?" elnevezésű geotúrához, 230 millió év történetét fedezhetik fel egyetlen nap alatt.

Több mint 4000 középiskolás versenyez, melyikük tud többet a pénzügyekről, a gazdaságról!

Több mint 1000 négyfős középiskolás csapat részvételével, október 8-án indul a legnagyobb hazai pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár. Az idén harmadik alkalommal - a TakarékBank főtámogatásával és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt szakmai partnerségével - megrendezendő verseny fő célja, hogy játékos formában felmérje a diákok tudását, fejlessze pénzügyi kultúrájukat, egyúttal segítse a középiskolákat pénzügyi oktatási innovációs törekvéseik megvalósításában. A győztes csapat tagjai 100-100 ezer forinttal és egy-egy okostelefonnal gazdagodnak.

Az ELTE kutatói az elemi részecskék nyomában

Az LHC, a Nagy Hadron Ütköztető a világ legnagyobb méretű és legmagasabb energiájú részecskegyorsítója.Az LHC, a Nagy Hadron Ütköztető a világ legnagyobb méretű és legmagasabb energiájú részecskegyorsítója.A CERN Nagy Hadron Ütköztetője (LHC) a Higgs-bozon felfedezését követően idén minden eddiginél nagyobb energián indult újra. Az új mérésekben a Pásztor Gabriella által vezetett MTA-ELTE Lendület CMS Részecske- és Magfizikai Kutatócsoport is részt vesz.

 

Új határidővel indul a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő

2015. szeptember 28.- tól jelentkezhetnek a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőre az általános iskolás csapatok. Idén a szokásos témák mellett - mint a zsebpénz, bankszámla, biztosítások - a fogyasztói hitel témakörre is fókuszál a verseny. A diákok a befektetett munkáért cserébe egyrészt gyakorlati, pénzügyi tudást, másrészt sok értékes nyereményt is kapnak. Idén öt év után módosult a jelentkezési határidő: a nevezési lapokat és az első online forduló megoldásait már 2015. december 18-ig be kell küldeni!

 

„Zebraavatás” és KRESZ-szafari gyermekvetélkedő

Közlekedésbiztonsági vetélkedőt tartottak 2015. szeptember 25.-én pénteken a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Országos Rendőr-főkapitányság hagyományos tanévkezdeti kampányához kapcsolódó rendezvényen mintegy kétszázötven általános iskolás tanuló vett részt. A vetélkedő hivatalos megnyitójával egy időben adták át az Állatkerti körút új, biztonságosabb kialakítású kijelölt gyalogos-átkelőhelyeit is.

 

ELTEfeszt 2015

Több mint félszáz program, interaktív workshopok, nemzetközi lehetőségek és az ország legjobb kutatóinak rendhagyó órái: az Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort-kerti Campusa 2015. október 2-án színes forgataggá változik az interaktív pályaválasztó fesztivál idejére.

IDÉN A ROBOTOK DÖNTENEK REKORDOT az Ericssonban a Kutatók Éjszakáján

Kutatók Éjszakája ismét az Ericsson K+F központjában is (1117 Bp., Irinyi József u. 4-20.) szeptember 25-én 16-23 óráig, rengeteg izgalmas programmal. A Kutatók Éjszakájának ezévi egyik főattrakciója az Ericsson Roboskicc Challenge, ahol firkarobotokkal döntenek rekordot este 19 órakor az Ericsson K+F Központban. A rekordra még bárki készíthet robotot, akár otthon, akár a helyszínen.

 

Kulcsfontosságú szerepe van a digitális eszközöknek az oktatásban

A K&H tavaly közel száz laptopot adott a hátrányos helyzetű kistérségekben lévő iskoláknak, hogy ezzel is segítse a pedagógusok munkáját. A digitális eszközöknek ugyanis kulcsfontosságú szerepe van az oktatásban, mivel a mai gyerekek számára nagyon fontos a szemléltetés. Jelenleg több mint 3500 általános iskolában használnak digitális táblákat az oktatásban, míg körülbelül ezer olyan iskola van, ahol egyáltalán nem rendelkeznek ilyen eszközzel. Az interaktív táblákon futtatható programok változatosabbá, szemléletesebbé teszik a tanulást, a feladatok megoldása során azonnali visszajelzést kapnak a diákok, hogy jó-e a válasz.

Hírességek a gondolkodtató játékokért

Foto: Steiner GáborFoto: Steiner GáborTöbb mint ezer ember volt kíváncsi a hétvégi Magic Day-re, amelynek szervezői a gondolkodtató játékokat és a társas játszást népszerűsítették az ingyenes játéknappal. Muri Enikő, Bagi Iván, Mahó Andrea, Völgyesi Gabi, Pusztaszeri Kornél, Csisztu Zsuzsa, Győrfi Pál és Oláh Gergő is belevetették magukat a játékba.

„A média hatása a gyermekekre és fiatalokra”

Szeptember 29. és október 1. között rendezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a VIII. Nemzetközi Médiakonferenciát Balatonalmádiban, melynek főtámogatója a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A konferencia lehetőséget biztosít a szakembereknek, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják az elektronikus és a nyomtatott médiumok, a számítógépes játékok, valamint a mobiltelefonok a gyermekek és fiatalok fejlődését.

 

Tanulmányi versenyt hirdet a Századvég

Gyakornoki programja mellett, energetikai tanulmányíró versenyt hirdet egyetemi hallgatóknak a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Magyar Energetikai Társasággal együttműködve. A megmérettetésen több témakörben, szakmailag elismert, energiapiaci szereplők előtt mérhetik össze tudásukat a tehetséges fiatalok.

 

Németh Krisztina: Csapdában…

Szerinted tényleg erről szól ez a vers? Elolvastad egyáltalán? Ne mondd már nekem, hogy többször is! Már megint nem tanultál! Nem, nem tanultad meg, csak elolvastad! Tényleg ennyire hülye vagy, hogy nem érted? Sehova nem fognak nyolcadik után felvenni!

Kulturális programokra pályázhatnak a hátrányos helyzetű településeken működő iskolák

Kulturális programokon való részvételre nyújthatják be igényüket azok az elmaradott településeken található általános iskolák, amik jelentkeznek a K&H a hátrányos helyzetűekért program előadó-művészeti pályázatára.

 

Budapesti Metropolitan Főiskola lett a BKF-ből

Kinőtte nevét a BKF, ezért mától hallgatói már a Budapesti Metropolitan Főiskolán (MET) kezdik meg az őszi félévet. A megújulásra azért volt szükség, mert a régi név már nem fedte le a főiskola képzéseinek sokoldalúságát és azt a fejlődést, amelynek során mind a magyar, mind a nemzetközi piac jelentős szereplőjévé vált az intézmény.

Elkészült a Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság az intézmények átalakulási javaslataival

Megszületett a javaslat az állami felsőoktatási intézmények átalakulásáról. A változtatás célja strukturáltabb, hatékonyabban működő, Magyarország térszerkezetéhez jobban igazodó, koncentrált képzési profillal rendelkező intézményrendszer létrehozása.

Menedzser hiányszakmák képzése a Werk Akadémián

A mai magyar művészeti élet lassú piacosodását jelzi, hogy 2015 szeptemberében ismét el tud indulni a Werk Akadémia művészeti menedzser képzése. A tanfolyam egyéves és maximálisan gyakorlatorientált.

 

Gyerek klubot indít Mahó Andrea

A színésznő fontosnak tartja, hogy a mai rohanó világban a gyerekeknek is legyen hol kiengedniük a gőzt. Szeptembertől rendszeresen tart majd személyesen foglalkozásokat 6 és 18 év közötti gyermekeknek.

 

Pótfelvételit hirdet a Békéscsabai Jókai Színház Színitanháza

Így azoknak a diákoknak sem kell elkeseredniük, akik nem jutottak be egyetlen felsőoktatási intézménybe sem: az augusztus 31-i pótfelvételi során van esélyük arra, hogy Békéscsabán tanulhassanak.

 

Pótfelvételi ponthatárok: ma végleg eldől, ki jutott be idén egyetemre, főiskolára

A pótfelvételi ponthatárok kihirdetésével tegnap azok számára is kiderült, hogy megkezdhetik-e felsőoktatási tanulmányaikat, akik második körben adták be jelentkezésüket. Nem kell elkeserednie azonban annak, aki nem jutott be idén egyetemre vagy főiskolára. Ha OKJ-s képzést választ, az előtte álló évben elsajátíthat egy szakmát, és akár a következő évi felvételihez szükséges többletpontszámot is megszerezheti.

A pótfelvételi ponthatárai a felsőoktatásban

Tegnap döntöttek a felsőoktatási intézmények a pótfelvételi eljárásra jelentkezők felvételéről. Idén augusztusban közel 8200-an adták be jelentkezésüket valamely egyetemre vagy főiskolára. Közülük mintegy 5900 jelentkező felelt meg a feltételeknek, és kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

 

Pótfelvételi eljárás: ponthatárok szerdán

Idén augusztus 26-án hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu oldalon. Ekkor dől el, hogy a közel 8200 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. A jelentkezők 73 százaléka alapképzést és osztatlan mesterképzést, 17 százalékuk felsőoktatási szakképzést, 10 százalékuk pedig mesterképzést jelölt meg.

 

Minden eddiginél több érdeklődőt vár az ERICSSON a Kutatók Éjszakáján

Az Ericsson Magyarország immár hatodik éve az esemény egyik legnagyobb vállalati partnereként és főszervezőjeként vesz részt a Kutatók Éjszakája eseménysorozatban.    Idén is több mint 5000 érdeklődőre számítanak az Ericsson K+F Központjában, a Science Parkba.Több mint 50 programmal - többek között egy világrekord felállításával - készül a vállalat, a szervezésben közel 100 önkéntes ericssonos segít.

 

Húszezer forint körül költünk nyári táborra és egyre több fejlesztőjátékot veszünk.

A Formatex több, mint 1000 fő bevonásával végzett augusztusi kutatásából az derült ki, hogy a családok több mint fele 20.000 forint alatt költ nyári táborozásra, 37,1 százalékuk viszont nem választ nyári tábort gyermekének.

 

Így készülünk a tanévkezdésre

A szülők harmada 20-30 ezer forint közötti összeget szán iskolaszerekre gyermekenként. A tanévkezdéshez kapcsolódó összes kiadás azonban ennél jóval többre rúg: a magyar családok csaknem fele 40 ezer forintnál, 14 százaléka pedig 60 ezer forintnál is többet költ a tanévkezdésre.

 

Roma hallgatóknak indít gyakornoki programot a Design Terminál

A Design Terminál és a Jezsuita Roma Szakkollégium közös gyakornoki programot indít tehetséges roma fiatalok számára.

 

Szombaton lépte át a 7000. táborozó a Bátor Tábor kapuit

Az alapítvány önkéntesei és munkatársai 14 éve dolgoznak azért, hogy sorsfordító, életre szóló élményeket nyújtsanak a daganatos és más krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családjaiknak.

Divat- és Luxusmárka-menedzsment program a BKF-n

2015. augusztus 5-én a BKF Rózsa utcai campus nyílt napján bemutatkozott a BKF nemrég akkreditált legújabb posztgraduális képzése, a Divat-és luxusmárka-menedzsment szakirányú továbbképzési szak. A hazai felsőoktatásban egyedülálló módon a Divat- és Luxusmárka-menedzsment program három fő területre készíti fel a diákjait: luxusipar + nemzetközi fast fashion márkák + magyar divattervezők menedzsmentje.

 

Elindul a 20. művész szak: Animáció MA a BKF-en

Animáció mesterszakkal új dimenziókat nyitnak meg azon kreatív fiatalok számára, akik önálló alkotóként vagy animációs produkciók vezető tervezőiként, rendezőiként szeretnének kiteljesedni.

 

Felsőoktatási felvételi: ponthatárok csütörtökön

Előreláthatólag 2015. július 23-án, 20 órától hozzák nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait, amelyek a hivatalos kihirdetést követően leghamarabb a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetőek. Ahogy eddig is, a ponthatárokat többek közt a felvételizők számának, az intézmények kapacitásainak, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozzák meg.

 

Tartalom átvétel