Filatélia

Széll Kálmán Emlékév

A Széll Kálmán Emlékév alkalmából a Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeget bocsát ki. A bélyegképen Halász-Hradil Elemér olajfestményének részlete alapján Széll Kálmán (1843-1915) portréja található. A bélyeget és a borítékot Elekes Attila tervezőművész munkája alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta 200.000 példányban. Az újdonság október 1-jétől vásárolható meg a készlet függvényében az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Országház IV. Vadászterem és Delegációs terem

A magyar Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait 2012 óta új filatéliai sorozat dolgozza fel és mutatja be. A sorozat részeként 2015-ben megjelenő, nyolc bélyegképet tartalmazó alkalmi kisív a Vadásztermet és a Delegációs termet, illetve azok néhány jellegzetes részletét örökíti meg. Hajdú József művészfotóinak felhasználásával, Domé Eszter grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt. gyártotta. Az újdonság október 1-jétől vásárolható meg a készlet függvényében az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

100 éve ismertette Albert Einstein az általános relativitáselméletet

Száz évvel ezelőtt, a Porosz Tudományos Akadémia 1915. november 25-i ülésén ismertette Albert Einstein új, relativisztikus gravitációs téregyenleteit, és ezzel megszületett az általános relativitáselmélet. Azóta bebizonyosodott, hogy ez az elmélet nemcsak a fizikában alapvető jelentőségű, hanem fontos asztrofizikai, műszaki és hétköznapi alkalmazásai is vannak. A centenáriumi évforduló alkalmából a Magyar Posta bélyeget bocsát forgalomba. A bélyegképen Albert Einstein Nobel-díjas fizikus portréja mellett az általános relativitáselmélet matematikai képlete látható. A kivitelezés Benedek Imre grafikusművész tervei alapján az ANY Biztonsági Nyomdában történt. Az újdonság szeptember 7-től vásárolható meg a készlet függvényében az elsőnapi postákon valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Magyar Szentek és Boldogok III. - Szent Asztrik

A Magyar Posta folytatja a magyar szentek és boldogok bélyegképen történő bemutatását. A Magyar Szentek és Boldogok III. alkalmi bélyegkisív Szent Asztrik bencés szerzetes, több kolostor apátja, diplomata, püspök-érseknek állít emléket.

Virágok

A Magyar Posta virágok tematikában két címletű alkalmi bélyegsorozatot bocsát ki. A bélyegképeken a buharai nőszirom (Iris bucharica) és a bazsarózsacserje (Paeonia suffruticosa) látható. A bélyeghez tartozó alkalmi borítékon a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben található vízimalom, míg az alkalmi bélyegzőn setétlő iszalag (Clematis fusca) stilizált rajza látható. A bélyegsorozat az MTA Ökológiai Kutatóközpont, Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátót közreműködésével készült. Az újdonságot Berta Ágnes grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. gyártotta. Augusztus 7-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

425 Éves a Vizsolyi Biblia emléklap

A Magyar Posta emléklap kibocsátásával köszönti a 425 éves vizsolyi bibliát. A kiadvány július 31-től vásárolható meg a készlet függvényében a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

150 éves a Pesti Vigadó épülete

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Magyar Művészeti Akadémia székházát, a 150 évvel ezelőtt épült Pesti Vigadót. A 285 Ft névértékű alkalmi bélyegképen a díszlépcsőház részlete látható Than Mór: Tündér Ilona találkozása szerelmesével c. festményével (szekkó, 1860-as évek vége). A bélyeg Török Máté fotójának felhasználásával, Benedek Imre grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült. Július 24-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

150 éve született Róth Miksa -- Speciál változatok és bélyegszett

A Magyar Posta - a június 4-én kibocsátott - 150 éve született Róth Miksa c. alkalmi bélyegblokk mellett speciális bélyegblokkok és reprezentatív bélyegszett kibocsátásával is köszönti a neves művész születési évfordulóját. A piros sorszámozású vágott és a zöld sorszámozású különlegesen perforált bélyegblokkon is a díjnyertes Pax c. mozaik látható.

Magyar múzeumok kincsei III.

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Győr ▪ Janus Pannonius Múzeum Zsolnay gyűjtemény, Pécs

 

88. BÉLYEGNAP Tata, 2015. június 26-28.

A Magyar Posta feláras bélyegblokk és kétcímletű alkalmi bélyegsorozat kibocsátásával köszönti a bélyeggyűjtők legnagyobb ünnepét a bélyegnapot, melynek idei eseményeire 2015. június 26-28. között Tatán kerül sor.

130 éves az Újpesti Torna Egylet

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti az Újpesti Torna Egylet alapításának 130. évfordulóját. A 400 Ft névértékű alkalmi bélyegen az UTE logoja látható. A bélyeghez tartozó borítékon az UTE olimpiai bajnokainak listája mellett, születésének centenáriuma alkalmából Zsengellér Gyula, az Újpest FC legendás labdarúgójának portréja is szerepel. A bélyeg Widerkomm Ervin grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült. Június 19-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

150 éve született Róth Miksa

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönti Róth Miksa születésének 150. évfordulóját. Az 1000 Ft névértékű bélyegblokkon látható díjnyertes Pax mozaik 135 x 86,5 cm nagyságú, Tiffany-féle opalizáló üvegből, Puhl és Wagner-féle aranyfóliából valamint Zsolnay-féle eozin mázas elemekből készült. Először a párizsi világkiállításon állították ki, majd pedig Róth Miksa haláláig könyvtárszobáját díszítette. Ma, az egykori lakásából kialakított Róth Miksa Emlékházban látható. Az újdonság Fényi Tibor fotójának felhasználásával, Kara György grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült. Június 4-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

Női kosárlabda-Európa-bajnokság Magyarország – Románia 2015. június 11-28.

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Női kosárlabda-Európa-bajnokságot. A 390 Ft névértékű alkalmi bélyegen a sportolónők sokszínűségre utalva egy sportcipő és egy tűsarkú cipő, valamint a rendező országok zászlaja látható. Az 50 bélyegképet tartalmazó nyomdai ív ívszélén az Európa-bajnokságon induló húsz ország neve olvasható. Az alkalmi bélyeg Kecseti Zsolt grafikusművész terve alapján az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-ben készült. Június 4-től kapható a készlet függvényében az első napi postákon, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

100 éve született Edith Piaf

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a francia sanzonénekesnő, -szerző, színésznő, Edith Piaf születésének századik évfordulóját. A bélyegen a neves művész portréja látható. A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Hefelle Glória grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában. Május 8-tól kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

100 éve született Frank Sinatra

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a nyolcszoros Grammy-díjas, háromszoros Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekes, színész Frank Sinatra születésének századik évfordulóját. A bélyegképen a neves előadóművész portréja látható. A négy azonos bélyegképet tartalmazó kisívből Berta Ágnes grafikusművész tervei alapján 50.000 példány készült a Pénzjegynyomdában. Május 8-tól kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

EUROPA 2015: Régi játékok

Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) évente lehetőséget kínál tagjainak arra, hogy közös témakörben úgynevezett EUROPA bélyeget bocsássanak ki. Ezeket az újdonságokat szakmai zsűri, illetve a közönség is bélyegszépségverseny keretében értékeli. Az idei évben a kibocsátók a „régi játékok" témakört dolgozták fel.

25 éves a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

A Magyar Posta Zrt. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából felülnyomással látta el és bocsátotta forgalomba a 2011-ben megjelentetett Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnevezésű, értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyegét.

A Magyar Posta bélyegkiadással köszönti a 25 éves Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot

A Magyar Posta Zrt. a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapításának 25. évfordulója alkalmából felülnyomással látta el, és bocsátotta forgalomba a 2011-ben megjelentetett Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnevezésű, értékjelzés nélküli feláras forgalmi bélyegét.

 

Első menetrend szerinti autóbusz (Budapest, 1915)

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával örökíti meg az első budapesti menetrend szerinti autóbuszjárat indításának centenáriumát. A bélyegképen az első két budapesti autóbusz, az Austro-Daimler gyártmányú akkumulátoros, emeletes „kis egyes", valamint a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyárban készült benzinüzemű egyszintes jármű látható. A bélyeghez tartozó borítékot és bélyegzőt további autóbusz motívumok díszítik. A kibocsátáshoz forrásanyagot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum biztosított. A bélyeget Andor András grafikusművész tervei alapján 200.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Április 16-tól kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

50 éve állt forgalomba az első M62-es mozdony Magyaroroszágon

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával örökíti meg az első M62 sorozatú dízel-villamos mozdony magyarországi üzembeállásának ötvenedik évfordulóját. A bélyegképen, a borítékon és a bélyegzőn egyaránt a hazánkban Szergej becenevet viselő M62-es mozdony látható. A kibocsátáshoz forrásanyagot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum biztosított. A bélyeget Vidák Zsolt grafikusművész tervei alapján 200.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Április 16-tól kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

100 éve született Szeleczky Zita

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével és a Magyar Örökség-díjjal posztumusz kitüntetett Szeleczky Zita színművésznő (1915-1999) születésének századik évfordulóját. A bélyegen és a hozzátartozó borítékon a művésznő portréja, az alkalmi bélyegzőn pedig aláírása látható. A bélyeget Kara Orsolya grafikusművész tervei alapján 60.000 példányban a Pénzjegynyomda gyártotta. Április 10-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Ifjúságért 2015 - Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

2015-ben az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására a Magyar Posta feláras bélyegblokkot bocsát ki. A bélyegblokk témáját Fazekas Mihály Lúdas Matyi címűelbeszélő költeményének illusztrációja biztosítja. Az újdonságon Szalma Edit akrilfestékkel készített alkotása látható, a bélyegképen az ifjú, ludakat terelő Matyival. A felár összegét, vagyis blokkonként 150 Ft-ot a Magyar Posta az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására fordítja. A bélyegblokkot 40.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Március 24-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

200 éve írta meg Katona József a Bánk bánt

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Katona József (1791-1830) legismertebb művének, a Bánk bán című drámájának bicentenáriumát. A bélyegképen Rohn Alajos rézmetszete nyomán Gertrudis és Bánk színpadi jelenete látható. A bélyegen uv-fényben Katona József portréja és aláírása tűnik elő. A bélyeget Weisenburger István grafikusművész tervei alapján, 200.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Március 19-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is

Kálmán Imre: Csárdáskirályné (1915)

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Kálmán Imre (1882-1953) híres zeneszerző és karmester egyik közismert és közkedvelt műve, a Csárdáskirályné operett bemutatásának centenáriumát. A bélyegen Kálmán Imre: Csárdáskirályné c. operettjének Király Színházban előadott 1916. évi szereposztásának művészei láthatók: Kosáry Emma, id. Latabár Árpád, Rátkai Márton és a zenészek. Az alkalmi borítékon Szentgyörgyi Ida és Király Ernő egy közös jelenete szerepel. A bélyeget Nagy Péter grafikusművész tervei alapján, 200.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Március 19-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

Húsvét 2015

A Magyar Posta hagyományosan bélyegkibocsátással köszönti a húsvétot. A forgalmi bélyegsorozat címletein - a 2013. évi kibocsátás folytatásaként - a Míves Tojás Gyűjtemény (Zengővárkony) hímes tojás különlegességei szerepelnek. Az alkotásokat Bércziné Szendrő Csilla tojásíró népi iparművész, a Népművészet Mestere készítette. A kibocsátás érdekessége, hogy a kétféle bélyeg a bélyegívben váltakozva szerepel. A 2015. március 5-én megjelenő húsvéti bélyegek Nagy Péter grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készültek.

3. Katasztrófakockázat-csökkentési Világkonferencia

Az ENSZ égisze alatt 2015. március 14-18. között kerül megrendezésre a 3. Katasztrófakockázat-csökkentési Világkonferencia (3rd World Conference on Disaster Risk Reduction) Szendai-ban (Japán). Az esemény tiszteletére a Magyar Posta alkalmi bélyeget bocsát ki. A bélyegképen a katasztrófákra utaló grafikai kompozíció látható. Kara György grafikusművész a bélyeghez kapcsolóan alkalmi borítékot és bélyegzőt is tervezett. A bélyeget 220.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomda gyártotta. Február 19-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is

A Kecske éve 2015

2015, a kínai horoszkópban a Kecske éve, amit a Magyar Posta bélyegkisíven örökít meg. A kínai horoszkóp szerint ez az év a reménység éve lesz, a harmónia és a nyugalom jellemzi. Annak ellenére, hogy a világban számos helyen háborúk és konfliktusok zajlanak, a béke és a kompromisszumok éve vár ránk. A négy bélyegképes kisív kétféle eltérő állású bélyeget tartalmaz, melyeken eltérő színvilágú, de azonos kecske motívumok láthatók. Benedek Imre grafikusművész a kisívvel összhangban alkalmi borítékot és bélyegzőt is tervezett. A bélyegkisívet 65.000 példányban az ANY Biztonsági Nyomdagyártotta. Február 19-től kapható az ország nagyobb postáin, valamint a Filapostán, de megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

 

Az UNICEF 40 éve Magyarországon

A Magyar Posta forgalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Magyarországon negyven éve működő UNICEF-et. A bélyegképen a „Gyermekek fája" c. grafika látható, az alkalmi borítékon az UNICEF főbb céljai kerültek bemutatásra. A bélyeghez tartozó alkalmi bélyegzőn az UNICEF Magyarország logója szerepel. A kibocsátás filatéliai érdekessége, hogy a bélyegívben lévő bélyegek vegyesen, elforgatott állással helyezkednek el (tete-beche). Az újdonság a Pénzjegynyomdában készült. Február 5-én jelenit meg a Filapostán és az ország nagyobb postáin, de a Posta honlapján keresztül is megvásárolható.

 

DÍJNYERTES MÚZEUMPEDAGÓGIA A BÉLYEGMÚZEUMBAN

Nikodém GabriellaNikodém GabriellaA havi esedékes Múzeumi Sajtókávéházat Demeter Judit a világ egyetlen olyan múzeumába szervezte, ahol a világ minden bélyege megtalálható (1074 Budapest, Hársfa utca 47.). Itt igazi világsztárokat őriznek - bélyegekben!

 

34. Postagalamb Olimpia

A Magyar Posta alkalmi bélyegblokk és kétcímletű sorozat kibocsátásával köszönti a 2015. január 15-18. között Budapesten megrendezésre kerülő 34. Postagalamb Olimpiát.

Tartalom átvétel