Filatélia

BÉLYEG 2012 -- 2012-ben több bélyegkülönlegességgel jelentkezik a Magyar Posta

A Magyar Posta 2012. évi alkalmi bélyegei a magyar kultúrtörténethez kapcsolódó jeles évfordulókra, illetve nemzetközi események magyar vonatkozásaira emlékeztetnek majd, de a tématerv összeállításakor fontos szempont volt a hazai és külföldi gyűjtők által kedvelt hagyományos sorozatok folytatása is.  2012-ben huszonkét alkalmi bélyeg, négy alkalmi blokk és öt alkalmi kisív kibocsátását tervezik.

 

A Posta várja az ifjúsági bélyegklubok, szakkörök pályázatait

A Magyar Posta minden évben az ifjúsági feláras bélyeg értékesítésének többletbevételét az ifjúsági bélyeggyűjtés népszerűsítésére ajánlja fel. A társaság várja a 7-11 éves gyerekeknek szervezett iskolai és más intézmények, szövetségek, illetve egyesületek új bélyeggyűjtő szakkörök, klubok szervezését célzó pályázatait, de szívesen fogadja a már meglévők fejlesztését célzó jelentkezéseket is.

 

60 ÉVES A NEMZETKÖZI JUDO SZÖVETSÉG – EMLÉKÍVEK

A Magyar Posta Zrt. és a Nemzetközi Judo Szövetség együttműködésének eredményeként 2011. augusztus 21-én kétféle emlékív kibocsátásával köszöntjük a Nemzetközi Judo Szövetség alapításának 60. évfordulóját.

 

JELES MAGYAROK: 200 ÉVE SZÜLETETT LISZT FERENC

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját.

 

Magyar Termék Nagydíjat nyert az Alaptörvény-blokk

Az elismerés történetében immár harmadik alkalommal szerepel postabélyeg a díjazottak között. Ez alkalommal a hazánk új Alaptörvénye tiszteletére 2011. április 25-én kibocsátott filatéliai különlegesség nyerte el a minőségi termékeknek járó kitüntető címet. A díjat a Magyar Posta részéről Csegezi Tamásné, a Magyar Posta filatéliai igazgatója vette át 2011. szeptember 1-jén a Parlament Felsőházi Termében.

JELES MAGYAROK: 100 ÉVE SZÜLETETT BIBÓ ISTVÁN

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti Bibó István születésének 100. évfordulóját.

 

20 évvel ezelőtt hagyta el az utolsó idegen megszálló katona Magyarországot

1990. márc. 10-én Moszkvában Horn Gyula magyar és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter aláírta a szovjet csapatok Magyarországról történő ki-vonásáról szóló egyezményt.

 

A Magyar Posta alkalmi borítékkal és bélyegzéssel köszönti a magyar óceánrepülés 80. évfordulóját.

Az egykori vállalkozás kezdeményezője Magyar Sándor volt, a szervezésben pedig az Egyesült Államokban élő magyarság közadakozással vállalt szerepet. A megvalósításhoz 1930 februárjában lord Rothermere, az angol Daily Mail újságkonszern elnöke 10.000 dollár felajánlásával csatlakozott, és kérésére a repülőgép az első világháborút lezáró igazságtalan békediktátumra utaló „Justice for Hungary" nevet kapta.

 

EGÉSZSÉGTURIZMUS – GYÓGYFÜRDŐK Szent Lukács Gyógyfürdő, Szent Gellért Gyógyfürdő

EGÉSZSÉGTURIZMUS – GYÓGYFÜRDŐK Szent Lukács Gyógyfürdő, Szent Gellért GyógyfürdőEGÉSZSÉGTURIZMUS – GYÓGYFÜRDŐK Szent Lukács Gyógyfürdő, Szent Gellért Gyógyfürdő

A Magyar Posta Zrt. forgalmi bélyegsorozat kibocsátását kezdi meg a hazai gyógyfürdők bemutatása céljával. A sorozat 2011. évi címletei a Szent Lukács és a Szent Gellért Gyógyfürdő néhány jellegzetes részletét ábrázolják. A bélyegképeken a fürdők belső és külső képe, továbbá Szent Lukács illetve fürdőző Vénusz szobor található. Az alkalmi borítékokat a fürdők területén található egy-egy művészeti alkotás díszíti. Az alkalmi bélyegzők grafikáján a bélyegképeken látható motívumok stilizált rajza ismétlődik.

 

A WALESI BÁRDOK KANTÁTA VILÁGPREMIERJE

A Magyar Posta Zrt. alkalmi boríték kibocsátásával köszönti A walesi bárdok kantáta világpremierjét.

200 ÉVES A PÉCSI PANNON FILHARMONIKUS ZENEKAR


200 ÉVES A PÉCSI PANNON FILHARMONIKUS ZENEKAR200 ÉVES A PÉCSI PANNON FILHARMONIKUS ZENEKAR

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a pécsi Pannon Filharmonikusok bicentenáriumát.

 

MAGYAR MÚZEUMOK KINCSEI 2011

MAGYAR MÚZEUMOK KINCSEI 2011MAGYAR MÚZEUMOK KINCSEI 2011

A Magyar Posta hazai múzeumi gyűjtemények bemutatása céljával új alkalmi bélyegsorozat kibocsátását kezdi meg. 2011-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Sárospataki Rákóczi Múzeumának és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Várpalotai Vegyészeti Múzeumának kincsei kerülnek bélyegre.

SZERELEM BÉLYEGEM, SZÍNHÁZ BÉLYEGEM

Értékjelzés nélküli - promóciós és személyes bélyeg - változatban kerültek utánnyomásra és jelentek meg 2011. április 26-án, a 2005-ben kibocsátott Színházi bélyegem illetve a 2006-ban kibocsátott Szerelem bélyegem elnevezésű bélyegívek. Az ügyféligényekhez igazodva az utánnyomás különlegessége, hogy értékjelzésként a „BELFÖLD" felirat szolgál, vagyis a bélyeg alkalmas szabványméretű levél belföldi továbbítására.

II. JÁNOS PÁL PÁPA BOLDOGGÁ AVATÁSA

A Magyar Posta Zrt. alkalmi boríték kibocsátásával köszönti II. János Pál pápa boldoggá avatását.

VÉDETT HAZAI VIRÁGOK: PIROSLÓ HUNYOR

VÉDETT HAZAI VIRÁGOK: PIROSLÓ HUNYORVÉDETT HAZAI VIRÁGOK: PIROSLÓ HUNYOR

A Magyar Posta a pirosló hunyor elnevezésű védett hazai virágot mutatja új, BELFÖLD AJÁNLOTT értékjelzés nélküli forgalmi bélyegén.

 

MAGYARORSZÁG ÁLLATVILÁGA: LEPKÉK, PILLANGÓK


 

 

 A Magyar Posta hagyományai szerint évente bélyegblokk és bélyegsorozat formájában mutatja be Magyarország jellegzetes állatvilágát. A 2011. évi újdonságokon lepkék láthatók.

 

EUROPA 2011: ERDŐK

EUROPA 2011: ERDŐKEUROPA 2011: ERDŐK

A PostEurop tagországok minden évben szavazás útján választanak ki egy témakört, melyet valamennyien az adott évben kiadásra kerülő ún. EUROPA bélyegen jelenítenek meg. 2011. az UNESCO döntése értelmében az „Erdők Nemzetközi Éve". Ehhez illeszkedik az EUROPA bélyeg témája is: „Erdők".

100 ÉVES A DEBRECENI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS


 

 

A Magyar Posta Zrt. alkalmi levelezőlap kibocsátásával köszönti a centenáriumát ünneplő debreceni villamos-közlekedést.

MAGYARORSZÁG KULTÚRFLÓRÁJA—GYÜMÖLCSÖK -- Macskafej vajkörte, Nyári fontos alma

MAGYARORSZÁG KULTÚRFLÓRÁJA—GYÜMÖLCSÖK -- Macskafej vajkörte, Nyári fontos almaMAGYARORSZÁG KULTÚRFLÓRÁJA—GYÜMÖLCSÖK -- Macskafej vajkörte, Nyári fontos alma

A Magyar Posta hazánk gyümölcs kultúrflórájának bélyegképen történő megörökítése céljával új sorozat kibocsátását kezdte meg. A csendéletet idéző grafikai kompozícióban megfogalmazott 145 Ft-os címleten a Nyári fontos alma, a 310 Ft-oson pedig a Macskafej vajkörte látható. Az alkalmi boríték és bélyegző grafikáját további gyümölcskompozíciók díszítik. Mindkét fajta megtalálható az Újfehértói Génbank Gyűjteményben.

MAGYARORSZÁG ÚJ ALAPTÖRVÉNYE

MAGYARORSZÁG ÚJ ALAPTÖRVÉNYE az alap és a piros sorszámos üvegkristályosMAGYARORSZÁG ÚJ ALAPTÖRVÉNYE az alap és a piros sorszámos üvegkristályos változat

 

Magyar Posta különleges alkalmi bélyegblokkok kibocsátásával köszönti Magyarország Új Alaptörvényét.

 

Ötven évvel ezelőtt járt először ember az űrben - alkalmi bélyeggel emlékezik a Magyar Posta

  

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára és Schmidt Pál, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója forgalomba bocsátotta Jurij Gagarin kozmonauta űrutazásának ötvenéves évfordulója alkalmára készített emlékbélyeget a budapesti Petőfi Csarnokban, 2011. április 12-én.

50 ÉVE JÁRT ELŐSZÖR EMBER AZ ŰRBEN

 50 ÉVE JÁRT ELŐSZÖR EMBER AZ ŰRBEN50 ÉVE JÁRT ELŐSZÖR EMBER AZ ŰRBEN

A Magyar Posta Zrt. alkalmi bélyegblokk kibocsátásával emlékezik az 50 évvel ezelőtti 1961. április 12-i űrrepülésre, amikor az ember először járt a világűrben.

60 ÉVES A BALASSAGYARMATI SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

 

60 ÉVES A BALASSAGYARMATI SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA60 ÉVES A BALASSAGYARMATI SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLAA Magyar Posta Zrt. alkalmi levelezőlap kibocsátásával köszönti a 60 éves balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskolát.

IFJÚSÁGÉRT 2011: BUDAPESTI VÁROSLIGETI PARK

 IFJÚSÁGÉRT 2011: BUDAPESTI VÁROSLIGETI PARKIFJÚSÁGÉRT 2011: BUDAPESTI VÁROSLIGETI PARK

A Magyar Posta Zrt. az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatásának céljával bocsátja ki évről-évre az Ifjúságért elnevezésű feláras alkalmi bélyegeit. 2011-ben a Budapesti Városligeti Park látványosságai adják a bélyeg témáját.

84. BÉLYEGNAP: 800 ÉVES BALATONFÜRED

 

84. BÉLYEGNAP: 800 ÉVES BALATONFÜRED84. BÉLYEGNAP: 800 ÉVES BALATONFÜREDA Magyar Posta hagyományai szerint két címletű bélyegsorozatot és feláras bélyegblokkot bocsát forgalomba a bélyeggyűjtők ünnepén. A 84. Bélyegnap eseményeinek 2011. április 8-10. között Balatonfüred ad otthont. A bélyegnapi blokk felárából befolyó összeget - értékesített blokkonként 200 Ft-ot - a Magyar Posta a hazai szervezett bélyeggyűjtés támogatására utalja át a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége számára.

100 ÉVE SZÜLETETT RONALD REAGAN

 

A Magyar Posta Zrt. alkalmi boríték kibocsátásával köszönti Ronald Wilson Reagan születésének 100. évfordulóját.

Ronald Reagan születésének 100. évfordulója - emlékboríték forgalomba helyezése a Parlamentben

 

Nyitrai Zsolt és Rétvári Bence mondott köszöntőt Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke születésének 100. évfordulója alkalmából forgalomba bocsátott boríték ünnepélyes bélyegzésén 2011. április 7-én, a Magyar Országgyűlésben.

 

MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK I. --100 éve született Rodolfo - Gács Rezső, Básti Lajos és Kiss Manyi

 

MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK I.MAGYAR ELŐADÓMŰVÉSZEK I.A Magyar Posta jeles magyar előadóművészek bemutatása céljával új alkalmi bélyegsorozat kibocsátását kezdi meg. Születésük századik évfordulója alkalmából ezúttal Gács Rezső művésznevén Rodolfo, Básti Lajos és Kiss Manyi került bélyegre.

100 ÉVES A VASAS SPORT CLUB

 

A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Vasas Sport Club alapításának centenáriumát.

IDEGENFORGALOM II. -- Sátoraljaújhely, Gödöllői Királyi Kastély

 

IDEGENFORGALOM II.IDEGENFORGALOM II.A Magyar Posta Idegenforgalom elnevezésű forgalmi bélyegsorozatának célja, hazánk kultúrtörténeti nevezetességeinek bemutatása. 2011-ben a sátoraljaújhelyi Pálos-piarista templom és a Gödöllői Királyi Kastély kerül postabélyegre. Sátoraljaújhely ünnepi borítékján a magyar kálvária végállomása a Szár-hegy tetején lévő Szent István kápolna illetve a Városháza épülete szerepel. A gödöllői díszboríték grafikáját a Kastélytemplom épülete, Grassalkovich Antalt ábrázoló festmény, és a barokkstílusú erkélyrács motívuma alkotja. Az alkalmi bélyegzőkön a városcímerek stilizált rajza látható.

Tartalom átvétel