Vallás és valláskultura és -történet

Jezsuita menekültprogram indul hazánkban

A magyar jezsuiták a menekültkrízisre válaszul saját programot indítanak HOSPES névvel. A Jezsuita Rend közleményét tesszük közzé.

 

Havas Boldogasszony búcsú a nyár közepén Szeged–Alsóvároson

A Havas Boldogasszony-nagybúcsút augusztus 1-jén és 2-án tartják a szeged-alsóvárosi ferences templomban.

Erdő Péter: Öltsük magunkra Krisztus szenvedélyességét

Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A május 21-én készült és pünkösdvasárnap sugárzott interjú teljes leiratát az alábbiakban közreadjuk.

Kötelező tárgy lesz a holokauszt története a Pázmányon

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Izrael Állam nagykövetségével egyeztetve létrehozta a holokausztról szóló, nemzetközi szinten is első egyetemi kurzust, amelyet Szuromi Szabolcs rektor és Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete sajtótájékoztatón ismertetett május 26-án a PPKE dísztermében.

Az egyház és a társadalom megújulását szorgalmazta Ferenc pápa

Az egyház és a társadalom megújulását szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi szentmisén, amely a Szentlélek eljövetelét ünnepelte.

25 éve állt helyre Magyarország és az Apostoli Szentszék diplomáciai kapcsolata

1990. február 9-én éppen ugyanezek között a falak között írták alá a diplomáciai kapcsolatok újrafelvételéről szóló dokumentumot - emlékeztetett Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a Fejezetek Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak történetéből című konferenciát megnyitva.

Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepli a keresztény világ.

Ennek az ünnepnek a titka egyszerre régi és új; időben történik, de örök; halandó, de halhatatlan. Krisztus ugyanis Isten létére „magára vette az emberi természetet, szenvedett a szenvedőkért, fogoly lett a bilincsbe vertekért, halálra ítélték a gonosztevőkért, eltemették őt a megholtakért, de feltámadt sírjából" (Szárdeszi Melito). Ő feloldozza az elítélteket, életre kelti a halottakat, értelmessé és örömtől sugárzóvá teszi az ember életét.

Húsvéti szentmisék az érseki és püspöki székhelyeken

Az alábbiakban a húsvéti időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.

A Szentatya megalapította a bizánci rítusú katolikusok számára a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat

Március 20-án Ferenc pápa a Magyar Katolikus Egyházon belül a bizánci rítusú katolikusok számára megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A Hajdúdorogi Egyházmegyét, Debrecen székhellyel metropolitai székké emelte, amelynek első metropolitájává Excellenciás és Főtisztelendő Kocsis Fülöpöt nevezte ki, aki jelenleg a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 3. és 4. között megtartotta tavaszi rendes ülését.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Kárpátalján kialakult súlyos helyzet miatt korábban döntött arról, hogy katasztrófaalapból 10 millió forint értékben gyorssegélyt juttat el a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítésére. Ezzel egyidejűleg a püspökök gyűjtést hirdetnek minden katolikus templomban március 15-én, vasárnap a kárpátaljai testvérek javára, mivel a háború sújtotta Ukrajna magyarok lakta vidékén a mindennapi megélhetés is egyre nagyobb gondot okoz.

Új parancsnoka van a vatikáni svájci gárdának

Cristoph Graf eddigi parancsnokhelyettes lett a pápai testőrség új vezetője, miután elődje, Daniel Rudolf Anrig távozásra kényszerült.

 

Új (800 éves) Szent Ferenc életrajzra bukkantak

Jacques Dalarun, a ferences rendtörténet ismert kutatója Celanói Tamásnak egy eddig ismeretlen Szent Ferenc életrajzát fedezte fel. A kis kódexet, mely eredetileg egy magán gyűjtemény darabja volt, Dalarunnak köszönhetően a párizsi Francia Nemzeti Könyvtár megvásárolta 60 ezer euróért - írta január 24-én a Le Monde, 25-én pedig a Corriere della Sera.

Szentmisével emlékeznek meg az utcán meghalt hajléktalanokról Budapesten

A Szent Egyed közösség szervezésében február 1-jén 15 órakor a budapesti Horváth Mihály téri Szent József-templomban mondanak misét azokért a hajléktalanokért, akik az utcán haltak meg elhagyatottan - adja hírül a közösség.

Zarándokvonatok indulnak a híres egyházi kegyhelyekre

„Lelki megújulásunkért!" jelmondattal szervez idén zarándokvonatokat a Misszió Tours Utazási Iroda. A MÁV-START Zrt. közreműködésével a csíksomlyói Boldogasszony Zarándokvonat negyedszer, a Lengyelországba robogó Fekete Madonna Zarándokvonat ötödször indul útnak.

 

Megkezdődött az ökumenikus imahét

Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztények egységéért tartott ökumenikus imahét vasárnap a budapesti Szent István-bazilikában.

Ferenc pápa üzenete a vándorlók és menekültek világnapjára (2015. január 18.) -- Az egyház határtalan és mindenki anyja

A Vándorlók és menekültek világnapján Ferenc pápa üzenettel fordult a világ népeihez és a katolikus hivekhez.

 

Az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozója Esztergomban

2015. január 13-15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban.

Várszegi Asztrik Rómához fordult a felszámolt komáromi bencés rendház ügyében

Az idei karácsony kellemetlen meglepetést hozott a magyar bencéseknek. Orosch János nagyszombati érsek fel akarja számolni komáromi rendházukat. A lépés hátterében feltehetőleg az értékes birtokok megszerzése áll. Az ünnepek után a Bumm.sk munkatársa kérdezte Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot.

Jézus nem lenne adócsaló

20 éven át dolgozott világcégek vezető csapatában, gazdasági tapasztalatait később a katolikus egyházban kamatoztatta. Ma vállalkozók százait oktatja arra, hogyan lehet Istennek tetsző üzletet építeni. Kiss Ulrich atyával az Erdélyi Napló munkatársa, Makkay József beszélgetett Marosvásárhelyen.

 

Többgyermekes nagycsaládokat fogadott Ferenc pápa vasárnap a Vatikánban a Szent Család ünnepén.

Szent Család vasárnapján Ferenc pápa az állam alapvető érdeke a családok támogatásának fontosságát hangsúlyozta.

Kozma Imre karácsonyi üzenete

Karácsonykor valamennyien kicsit ismét gyermekké válunk. Ezen a szent éjszakán semmi sem fontos, csak a Kisded. A betlehemi jászolban a Szeretet fekszik a Kisded alakjában, s a miénk ez a Szeretet - írja mindannyiunknak címzett karácsonyi üzenetében Kozma Imre atya.

 

Ferenc pápa Urbi et Orbi üzenete: Jézus minden személy és minden nép üdvössége!

Ferenc pápa a régen kialakult szokáshoz hasonlóan karácsony első napján üzenettel és a városnak és a világnak (Urbi et orbi) álással köszöntötte a hiveket a vatikáni Szent Péter téren. Beszédét a Vatikáni Rádió alapján idézzük:

A Szentatya karácsonyi útmutatója

Azért, hogy szent karácsony valóban örömünnep legyen, illetve alkalom arra, hogy begyógyítsuk a sebeket és kigyógyuljunk hiányosságainkból, a Szentatya útmutatóval szolgált, amelyet haszonnal forgathat minden hívő.

Olasz sajtó: kire gondolt Ferenc pápa, amikor a kúriát ostorozta

Ferenc pápának a kúriához intézett beszéde címzettjeit találgatta kedden az olasz sajtó. Az egyházfő erkölcsi megtisztulást sürgetett a Vatikán minisztériumaiként működő egyházi hivatalok tagjaitól többek között azt állítva, hogy a vagyon- és hatalomszerzés betegségében szenvednek.

A Római Kúria lehetséges „betegségeit” katalogizálta Ferenc pápa

A Szentatya tizenöt pontban foglalta össze a Római Kúria lehetséges hibáinak és kísértéseinek katalógusát, közöttük a halhatatlanságérzést, a túlzott funkcionalizmust, a mentális és spirituális „megkövülést", amikor december 22-én az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a kúria tagjait.

 

Karácsonyi és újévi szentmisék a püspöki székhelyeken

Az alábbiakban a karácsonyi időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.

Elkészült a Belvárosi Szent Anna templom homlokzata

Befejeződött a budapesti belvárosi Szent Anna templom homlokzatának rekonstrukciója, a megújult templomot vasárnap ünnepség keretében megáldotta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Megérkezett a betlehemi láng Debrecenbe

Jézus születésének helyéről, a betlehemi bazilika örökmécseséről gyújtott láng repülőgéppel érkezett meg Bécsbe, s onnan a Kolping Család Egyesület közreműködésével, többek között Debrecenbe is eljutott, hogy - mint világszerte - itt is minél több család otthonába eljusson a karácsonyi béke és szeretet üzenete.

 

Meggyújtották az első hanukagyertyát Budapesten

Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere  és Oberlander Báruch ortodox haszid zsidó vallási vezető, a Chabad-Lubavics irányzat magyarországi megteremtője és legfőbb vezetője  meggyújtja az első gyertyát a nyolcnapos zsidó vallási ünnep, a hanuka első estéjén a Nyugati téren 2014. december 16-án. MTI Fotó: Soós Lajos

Tartalom átvétel