Parlament

Sólyom László köztársasági elnök beszéde az MTA Eszterházy János emlékkonferenciáján

  Sólyom László

Sólyom László köztársasági elnök részt vett 2007-04-19-én azon a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferencián, amit az Esterházy-emlékév alkalmából tartottak az ötven esztendeje az orosz Mirov városának börtönében elhunyt  Esterházy János emlékére. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük:

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a a MOSz közgyûlésén

  Gyurcsány Ferenc

A mai nap -2007-04-20- folyamán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vett és beszédet mondott a a Mezõgazdasági Szövetkezetek és Termelõk Országos Szövetségének közgyûlésén. Beszédében arra hivta fel a figyelmet, hogy az Európai Unióban egyszerre van nemzeti érdekérvényesítés és verseny is, így csakis e kettõ együttes figyelembevétele lehet az, ami esélyt ad a sikerre. Beszédét szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük:

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde az "Út az euróhoz" címû konferencián

 Gyurcsány Ferenc

Ma -2007-04-19-én -  a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank közös nemzetközi konferenciát rendezett Parlamentben  "Út az euróhoz" címmel. A tanácskozáson bevezetõ expozét tartott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, akinek beszédét szószerinti leiratban közöljük, s amelyben azt jelzi, szerinte 2010-2014 közötti idõszakban lehetne eurónk. Beszédének szövege:

Május 1-jén ünnepli az ország az uniós csatlakozás harmadik évfordulóját

 Magyar Köztársaság cimere

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az Európai Unió, amelyhez 2004. május 1-jén Magyarország is csatlakozott. 2007. május 1-jén a Magyar Köztársaság kormánya a három évvel ezelõtti csatlakozási ünnepség helyszínén, a budapesti Hõsök terén rendez egész napos ünnepséget.

Magyarország Gyógyintézet vol.7; avagy: akiknek mindenrõl ugyanaz jut eszükbe

Nem jött be...Kérjük olvasóinkat ne botránkozzanak meg. Jól olvasnak. Szószerint közreadjuk a FIDELITAS közleményét, amelyet abból az alkalomból adott ki az MTI Országos Sajtószolgálaton és saját honlapján keresztül, hogy Magyarország nulla szavazattal elvesztett a labdarúgó világbajnokság rendezési pályázatás és az ukrán-lengyel páros kapta azt meg. A közleményt címével együtt kommentár nélkül szószerint az alábbiakban idézzüK

Országgy?lés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi Bizottságának mai meghallgatása a Sárga Ház bezárása ügyében

 Az OPNI épülete egy õspark közepén Buda legértékesebb ingatlanjainak egyike.Az OPNI épülete egy õspark közepén Buda legértékesebb ingatlanjainak egyike.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egészségügyi reform címen történõ bezárása igen nagy felháborodást okozott a magyar pszichiátriai szakmakörében. De a betegek hozzátartozói körében is, hiszen úgy szûnik meg egy sokéves mûlttal rendelkezõ intlézmény jogutód nélkül, hogy annak egyes nélkülözhetetlen tevékenységeit nincs aki folytassa. E mellett egy kialakult kutatócentrumot planíroznak el, reform címén. Ennek kapcsán a Magyar Pszichiátriai Társaság és az Állapolgári jogok biztosa Lenkovics Barnabás nyilatkozatban fejtette ki a bezárás elleni érveit a Magyar Országgy?lés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi Bizottságának mai, az OPNI bezárása ügyében történt meghallgatásán. Az alábbiakban kommentár nélkül közzétessszük ezeket a dokumentumokat.

Gyurcsány Ferenc napirend elõtti hozzászólása a Parlamentben a Holokausztról és a zéró tolerancia kiáltványról

 Gyurcsány Ferenc

A mai napon - 2007-04-16-án -a Parlament plkenáris ülése elõtti hozzászolásokat Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyitotta meg. Ebben a holokauszttal - az emléknap kapcsán -foglalkozott és bejelentette a gyûlöletbeszéd elleni zéró tolerancia kiáltványt, amelynek tervezett szövegét a Kormányszóvivõi iroda nyilvánosságra hozta ezekben a percekben. Az ülésrõl a téma súlyossága és a megjelentek iránti tiszteletbõl a FIDESZ szokása szerint NEM vonult ki. Az alábbiakban kommentár nélkül közöljük a beszéd szövegét szószenti leiratban és a Kormányszóvivõi iroda által nyilvánosságra hozott szövegtervezetet.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszéde a ?Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl? címû tanácskozáson

Gyurcsány Ferenc 

Ötven éve, április 14-én hurcolták el Nagy Imrét. Erre emlékezve, a néhai miniszterelnök unokája - Jánosi Katalin - szervezésében Beszélgetés Kádár Jánosról és Nagy Imrérõl címmel volt egy eszmecsere a Nagy Imre házban. Ezen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólalt. Beszédét amelyet  a 2007. április 14.-rendezvényen mondott el  alábbiakban szó szerint közöljük.

GYURCSÁNY FERENC KÖZLEMÉNYE A HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA ALKALMÁBÓL

  Magyar Köztársaság cimereGyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke ma (2007-04-15) a Holokauszt emléknapján közleményben emlékezett meg a zsidóságot ért tragédiáról. Ennek kapcsán más közjogi máltóságokkal együtt részt vett az Élet m,enetén azon a megemlékezésen amelyen a második világháborúban elhurvolt és meggyilkolt mindegyik áldozatra emlékeznek. Közleményét az alábbiakban szószeint idézzük:

Orbán Viktornak a Fidesz elnökének beszéde a FIDELITAS tisztújító kongresszusán

  Fidelitas tisztújító kongresszusa 2007 április Orbán Viktor beszélFidelitas tisztújító kongresszusa 2007 április Orbán Viktor beszél

A Fidelitas kétnapos, VIII. tisztújító kongresszusán meghívottként részt vett Orbán Viktor is. A kétnapos 2007-04-14 - 15 ig (azaz szombat vasárnap) tartó konferencia második napján választják meg az új elnököt és elnökséget. A jelenlegi vezetõ, Szijjártó Péter ellenjelölt nélkül indul az elnöki posztért. A Fidelitasnak jelenleg több mint 10 ezer tagja, 7 országgyûlési és 143 önkormányzati képviselõje van az országban.  A Orbán Viktor szombati felszólalását az alábbiakban szószerinti átiratban szokásunk szerint kommentár nélkül közöljük

Sólyom László köztársasági elnök bevezetõ beszéde az Arraiolos-csoport államfõi informális találkozóján

  Sólyom László a konferencia csoportképén

Sólyom László köztársasági elnök bevezetõ beszédet mondott az Arraiolos-csoport államfõi informális találkozójának harmadik, Living in Europe and the World címû szekcióülésén, valamint részt vett az államfõk és fiatal kutatók Európa jövõje címû vitafórumán. 2007. április 11.-én beszédét szokás szerint szószerinti átiratban közöljük

Gyurcsány Ferenc beszéde a magyar költségetésrõl a The Economist budapesti konferenciáján

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a The Economist budapesti konferenciáján 

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma 2007-04-10-én beszédet modott a brit The Econonmist címû lap konferenciáján Budapesten. Beszédében fõként a jelenlegi hazai költségvetési helyzetet elemezte. Az alábbiakban szokás szerint közöljük a beszéd szószerinti leiratát.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenete a Húsvét és a zsidó Peszach ünnep alkalmából a magyar néphez

Magyar Köztársaság cimereMa 2007-04-06-én Nagypénteken Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Húsvét és a zsidó Peszach ünnepének alkalmából üzenettel fordult a magyar néphez, kifejezve jókívánságait. A miniszterelnöki üzenet szövege:

A Kormányszóvivõi Iroda közleménye: Lezárult a miniszter által kezdeményezett vizsgálat

 Magyar Köztársaság cimere A Kormányszóvivõi Iroda a mai napon közleményt adott ki, amelyben törvényesnek, de szakszerûtlennek nevezi azta vizsgálatot, amikor a közelmûltban a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai újsagírókat kerestek fel ( az érintettek és az ujságíró társadalom szerint zaklattak) lakásukon.  A közleményt az alábbiakban szószerint idézzük:

Gyorshir: Lemondott Molnár Lajos egészségügyi miniszter!

 

Molnár Lajos lemondott egészségügyi miniszter Ma szerdán 2007-04-04-én a kormányfõ megköszönve eddigi tevékenységét elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter lemondását, aki még április 6-ig hivatalában marad. A hivatalos közleményt a cikk végén olvashatják. A koaliciós megállapodás alapján helyére az SZDSZ jelölhet új minisztert.

Pettkó András: ?Termálvízkincs - sikertelenségre ítélve??

 Pettkó András MDF Informatikai Kollégium elnöke, országgyûlési képviselõ

Pettkó András MDF-es képviselõ, látva azt, hogy a magyar gyógyvíkincset nem vagyunk képesek hasznosítani, sõt a korábban meglévõ eredmények is semmivé válnak felszólalt a Parlamentben az április 3-I ülésnapon. Felszólalásának szószerinti leirata a következõ:

Sólyom László beszéde az Olasz Kultúrális Intézet konferenciáján

  Sólyom László

Sólyom László köztársasági elnök részt vett és beszédet mondott az Olasz Kulturális Intézetben rendezett ?A Római Szerzõdés 50. évfordulója, az európai integrációs folyamat megítélése" címû emlékkonferencián. 2007. március 29-én.

Gyurcsány Ferenc a romakérdésrõl

 Gyurcsány Ferenc a konferencia megnyitóján

Alábbiakban szokásunk szerint szószerinti leiratban ismertetjük Gyucsány Ferenc miniszterelnök beszédét, amelyet A romák integrációjáról és a szükséges oktatáspolitikai reformokról Közép- és Kelet-Európában címû rendezvényen mondott 2007-04-02-án.

Orbán Viktor beszéde a Fidesz közszolgáltatásokról szóló konferenciáján

  Orbán Viktor a FIDESZ közszolgáltatásokról szóló konferenciáján

Orbán Viktor beszédében összefoglalta a közszolgáltatások az állam és ezzel együtt az adó viszonyát a ma tartott (2007-03-31) Fidesz Jövõnk címû vitasorozatának közszolgáltatásokról szóló konferenciáján. Beszédét szokás szerint szószerinti leiratban közöljük.

A régészeti lelõhelyek feltárásának szabályai: Megváltoztak a szabályok

  Magyar Köztársaság cimereSzakmai szervezetekkel történt egyeztetés alapján módosult a régészeti lelõhelyek feltárásának szabályairól szóló rendeletet, amelynek egyik eredményeként létrejön a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. A jogszabály módosításának és a szakszolgálat felállításának alapvetõ célja a régészeti örökségvédelem forrásainak hatékonyabb, egységes szakmai standardok és eljárásrend alapján történõ felhasználása, ami a szakmai munkát erõsíti.

A körbetartozások mértékének csökkentése érdekében javaslatcsomagot készített a kormány

 

Magyar Köztársaság cimereA körbetartozások mérséklése érdekében szükséges intézkedéseket tartalmazza az a javaslatcsomag, amelyet hamarosan az Országgyûlés elé terjeszt a kormány. A legfontosabb cél, hogy védelmet kapjanak a vállalkozói láncolatban hátrébb lévõ magyar kis- és középvállalkozások is, és biztosan hozzájussanak pénzükhöz a fõvállalkozótól.

 

Kóka János az elvárt adóról

Magyar Köztársaság cimereKóka János gazdasági és közlekedési miniszter azt javasolta a kormánynak, hogy ne vezessék be az elvárt adót és semmilyen új adónemet, ehelyett  az adóbevallási és ellenõrzési eljárásokat alakítsák át. A javaslatot a Versenyképességi Tanács mai ülése egyhangúan támogatta.

 

Gyurcsány Ferenc napirend elõtti felszólalása az EU-ról és az indokolatlan oroszellenességrõl ? szószerinti leirat -

 

Gyurcsány Ferenc 2007.03.26Ma 2007-03-26-án  Gyurcsány Ferenc napirend elõtti felszólalásában a Parlamentben az Európai Únióról beszélt. Felszólalásának szószerinti leirata:

Egység a sokféleségben. 50 éves az Európa Unió.

Együtt 1957. március 25-én írták alá az alapító országok a Római Szerzõdést. Az évfordulóról több mint száz program keretében emlékeznek meg. Az ünnepi sajtótájékoztatót Göncz Kinga külügyminiszter tartotta az Európai Bizottság, az Európai Parlament hazai képviselõivel, az Európai Újságíró Szövetség részvételével.

Gyucsány Ferenc napirend elötti felszólalása a Parlamentben: Az ellenzéki politika megbukott?

 Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Ma 2007-03-19-án a Parlamentben hosszabb idõ után megszólalt napirend elõtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki felszólalásában az ellenzéket bírálta. Felszólalását szokásunk szerint szószerinti leiratban közöljük:

Orbán Viktor 2007 március 15-beszéde az Erzsébet Hid Pesti hídfõjénél tartott ünnepségen

FIDESZ1A FIDESZ ünnepsége békésen szervezetten telt, mintegy 150 000 embervolt jelen az Erzsébet híd Pesti hidfõjénél, ahol többek között Orbán Viktor mondott beszédet. Beszédének szószerinti leirata :

Gyurcsány Ferenc 2007 március 15-I beszéde a Mûvészetek Palotájában elhangzott zártkörû ünnepségen

Gyurcsány Ferenc A várható nagy ellenérzés miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem mondott idén beszédet a Múzeumkertben. Beszédét este a Mûvészetek Palotájának kicsit foghijas sorai elõtt mondta, ahonnan csak a közszolgálati média kapott direkt közvetítési lehetõséget, bár annak a jelét minden szolgáltató átvehette. Közben az utcán megint a múlt év október 23-ihoz hasonló állapotok voltak, annyiban megváltoztva,- és ez nem kevés - hogy a rendõrség a kivülállókkal és a média képviselõivel igyekezett normálisan viselkedni ? és a tüntetõkkel szemben is jórészt a törvényes eszközöket használta. Gumilövedék ezúttal nem volt. Gyurcsány Ferenc beszédének szószerinti leirata:

Sólyom László köztársasági elnök beszéde az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján

MAGYAR CIMERSólyom László köztársasági elnök nem hivatalos erdélyi látogatásának harmadik napján Bonchidára, Válaszútra és Zsobokra látogatott, valamint beszédet mondott a kolozsvári Állami Magyar Operában rendezett március 15-ei ünnepségen. Sólyom László Bonchidán megtekintette a szinte teljesen elpusztult, most felújítás alatt álló Bánffy-kastélyt. Sólyom László Válaszúton ellátogatott a szórványkollégiumba. Kallós Zoltán, a kollégium alapítója bemutatta a kollégiumot az államfõnek. Sólyom László és Sólyom Erzsébet Válaszúton megtekintették a néprajzi gyûjteményt. A beszéd szószerinti szövege:

Gázszámla: igazságosabb rendszer a fogyasztóknak

MAGYAR CIMERA tél enyhébb volt a szokásosnál, a fogyasztók túlnyomó többsége azonban továbbra is magas számlát kap az átalánydíjas elszámolási rendszer miatt. A kormány ezt kívánta orvosolni a vonatkozó jogszabály módosításával: lehetõvé tette, hogy a fogyasztók a túlfizetés összegét készpénzben, 8 napon belül visszakapják.

Révay András: Partnerség a régiókkal

Idegenforgalmi Parlamenti Bizottság üléseIdegenforgalmi Parlamenti Bizottság ülése Hosszú ülést tartott az Országgyûlés Idegenforgalmi és Sport Bizottsága. A jelen lévõ képviselõk érdeklõdése nem lankadt, mert a GDP 8 százalékát adó idegenforgalom aktuális kérdéseit tárgyalták meg. Szó került a Magyar Turizmus Zrt. terveirõl, a Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card) egyre bõvülõ elõnyeirõl és az utazási irodák tevékenységének szabályozásáról. Sajnálatos volt ugyanakkor, hogy az ülésen szinte kizárólag a kormányoldal képviselõi vettek részt, az ellenzékiek túlnyomó többsége ezúttal távol maradt.

Tartalom átvétel