A PR szakma hírei

Az IMMOFINANZ márka- és imázskampányt indított: „Amikor Clark Kent inkább az irodában marad”

Az IMMOFINANZ Group minden idők egyik legismertebb szuperhőse, a DC Comics Supermanje és civil karaktere, Clark Kent főszereplésével indította el története első márka- és imázskampányát. A Warner Bros. Consumer Products Germany partneri közreműködésével készült kampány televíziós reklámszpotjai hamarosan több, az ingatlancég számára fontos országban is képernyőre kerülnek. Az „Amikor Clark Kent inkább az irodában marad" szlogennel futó kampány az IMMOFINANZ szolgáltatási szakértelmét és a tökéletes irodát állítja a középpontba.

 

A 2013-as év gyógynövénye a máriatövis lett

A Budapesti Füvészkert sajtóeseményén megismerhettük a „szeszélyes hölgyet" és betekintést nyerhettünk a gyógynövények különleges világába. Megtudhattuk, hogy ezek milyen betegségek ellen, és milyen módon vethetők be.

 

2013. október 13-án a Magyar Szállodák Napján fizessen a mosolyával!

Mosolygó vendégek, ingyenesen kipróbálható szállodai szolgáltatások, hatalmas smiley-k. Ezt ígérik a szervezők a II. Magyar Szállodák Napján.

 

A Wizz Air 21 ezer forinttal ajándékoz meg 21 szerencsés nyertest

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légiközlekedési vállalatcsoportja* 21 ezer forintos nyereménnyel kecsegtető játékkal üdvözli a szeptember 28-án megrendezésre kerülő Runway Run-t, egy 21 kilométeres félmaratont, amelyet a Budapest Airporttal és a Nike-kal közösen szervezett a légitársaság. A félmaratont a Budapest Airport 1-es kifutópályáján rendezik meg. Minden négy fős csapat 6+6+6+3 vagyis összesen 21 kilométert fog lefutni a kifutópályán. Hetven vállalat és médium csapata indul a versenyen, köztük a Nike, a Budapest Airport és a Wizz Air csapatai is. A teljes bevételt jótékony célra fordítják a szervezők: hátrányos helyzetű gyermekek sportolási lehetőségét támogatják vele a Margitszigeti Atlétikai Központban.

 

Már 66 ezren igényeltek Tigáz hűségkártyát

A Tigáz 2012 tavaszán indította útjára hűségprogramját; 2012 májusa óta 66 ezer kártyaigénylés érkezett a legnagyobb hazai vezetékes gázszolgáltatóhoz. A Társaság kezdeményezésére az Eni Hungária Zrt., az Unicredit Bank és egyéb cégek összefogása után az ügyfelek ma már több mint 250 elfogadóhelyen élhetnek a kedvezményes vásárlás lehetőségével.

Helyi médiafogyasztás a tények tükrében -- A program neve Goldfish

Hiánypótló szolgáltatást indított a Whitereport.hu (WR) és az Ipsos, miután a WR adatai alapján világossá vált, hogy a hazai vidéki nagyvárosokban rengeteg helyi médium működik. Összesen közel 4.000 helyi médium szólítja meg helyben vagy regionálisan a lakosságot. A nem országos terjesztéssel és/vagy tartalommal rendelkező tévék, rádiók, lapok, site-ok eddig szinte láthatatlan médiakínálatát tette-teszi könnyen kereshetővé a mediabrowser több ezer hazai település esetében. Az országos médiapiac után a város szintű médiapiacok is kézzelfoghatóvá válnak a hirdetők és médiatulajdonosok számára a Whitereport.hu és az Ipsos fejlesztésében a Goldfish-program révén.

A Dove bókokkal halmozza el Budapestet is

2013. szeptember 14-én a Kopaszi-gáton egész napos tanácsadással, Szily Nórával, bőrvizsgálattal és igazi csajos programokkal várják a hölgyeket, hogy ők is meglássák a bennük rejlő szépséget.  

 

2013. augusztus 21-én megjelent a SPAR negyedik matricás albuma, amely a hazai növény- és állatvilágot mutatja be

Az albummal a vállalat természetvédelmi és oktatási célokat is kitűzött, hiszen segítségével a gyermekek játékos formában ismerhetik meg saját környezetüket. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a SPAR minden értékesített kék matricacsomag árából 1 forintot ajánl fel az Alapítvány a Budapesti Állatkertért közhasznú szervezetnek.

 

A Front Page Communications-t választotta kommunikációs partnerének a Budapesti Értéktőzsde

A Front Page Communications-t választotta kommunikációs ügynökségének a Budapesti Értéktőzsde. Az ügynökség stratégiai és napi szintű

Menetrend szerint érkeznek a finomságok!

A több mint 20 éves Don Pepe étterem- és pizzéria lánc a Horalky ostyaszelet gyártójával és forgalmazójával közösen nagyszabású országos „kalandtúrát"szervez! 2013. július 3-tól egy egyedi díszítésű, 3 méter magas és 11 méter hosszú Don Pepe - Horalky busz járja a nagyobb vidéki városok, továbbá Budapest utcáit és tereit, megállónként számos kíváncsi vendéget gyűjtve. "Idegenvezető „Fittikém a kém" lesz, aki naponta többször jelentkezik be a Juventus és a helyi Rádiókban , és számos meglepetésről gondoskodik." A buszon és a megállók környékén egyedi játékok, és feladatok várna.

A legintenzívebb hirdetői ágazatok és legnépszerűbb hirdetési kategóriák

Lengyelországban minden negyedik online hirdetés tematikája a telekommunikáció, de a lengyel internetezők mégis a szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó kreatívokra kattintanak leggyakrabban

 

Tzatziki ízbe burkolózott a földimogyoró

A különleges bundába bújtatott ropogtatnivaló a mediterrán tengerpartok hűsítő és könnyed hangulatát idézi, és kiváló kiegészítője kedvelt nyári fogásainknak.

 

M - Együtt ad ki nyomtatott magazint a SZIGET, a MEEX és a MOHA

A MOHA (Mindent az Oktatásról Hallgatóknak) magazint kiadó Scholaris és a MEEX Group 2013 áprilisában kötött stratégiai együttműködésével a legnagyobb magyar felsőoktatási magazin és legismertebb egyetemi programszervező csapat egyesíti erőit, és M, MOHA-MEEX magazin néven gondolja újra az összegyetemi kommunikációt.

 

Megújult kampánykreatívval és játékkal jön a Blikk Bumm

2013. május 21-én elindult a Blikk Bumm címlapmatricás játék, amelyben ezúttal a pénz- és tárgynyeremények, vásárlási utalványok és utazások mellett egy Citroën C-Elysée is vár a játékosokra.

Új mobil hirdetési sablonok az Adverticum AdServerében

Négy új mobil display sablonnal gazdagodott az Adverticum AdServere, amelyek segítségével egyszerűen valósíthatók meg az IAB Mobile Rising Stars formátumoknak megfelelő, látványos és egyedi mobil hirdetések.

Fiat 500 bemutatja: Sugarbird Tavaszi Fesztivál a Millenárison

 Nagy sikerrel került megrendezésre április 25-én a Sugarbird Tavaszi Fesztivál divateseménye a Millenárison. Megközelítőleg 300 VIP meghívott mellett több mint 400 jegyet vásárló vendég volt kíváncsi a Sugarbird új kollekcióira és a programot tovább színesítő sztár vendégek produkcióira.

 

Csak Magyarországon kapható a Strongbow legújabb ízvariánsa a Honey&Apple

Egy különleges fekete-arany buli keretében érkezett meg a kifejezetten Magyarország számára megálmodott, és csak itt elérhető ciderkülönlegesség. A világszerte piacvezető Strongbow hazánk számára igazi különlegességet készített; így az édesebb ízek kedvelői már alma-méz variációban is élvezhetik a természetes összetevőket tartalmazó, 5% alkoholtartalmú frissítő italt. A márka azonban nemcsak az új ízt, hanem egy új gondolatot is elhozott; mindenkit arra kérnek, gondolkodjanak frissen az Honey&Apple-ről; a mézesalmáról!

Lazulás mellett AASA toborzó az EFOTT-on.

Nem minden fesztiválon jelentkezhet űrutazónak az ember, de az idei EFOTT-on erre is lesz lehetőség. Az Axe Apollo Space Academy itt is keresi a következő magyar űrhajós-jelöltet. A lebegésről pedig az AXE bulisátor DJ-i gondoskodnak. 

 

Színes, extrém és vidám

Az előző 2 év sikeres NESCAFÉ® Dolce Gusto® Agatha Ruiz de la Prada kollekciók piacra dobásán felbuzdulva a NESCAFÉ® Dolce Gusto® 2013-ban ismét egy divatcéggel karöltve tervezte meg legújabb kávéfőző gépét. Az új, fiatalokat megcélzó, igazán extravagáns kinézetű, limitált számban megvásárolható kávégépet NESCAFÉ® Dolce Gusto® Custo Barcelona névre keresztelték.  A kávéfőző gép színes, extrém és legfőképp vidám. A Custo Barcelona mintáit nem lehet összetéveszteni semmivel.

 

Révay András: Reklámfilm az Operáról

Reklámfilmmel indítja a 2013/14-es évadot beharangozó kampányát a Magyar Állami Operaház. Bár a filmből ez nem derül ki: az új évad számos érdekességet tartogat.

Kiválasztotta ügynökségeit a HEINEKEN

A HEINEKEN Hungária négy ügynökséggel dolgozik együtt 2013-tól. A márkák kommunikációs stratégiai és kreatív feladatait az ACG, médiaügynökségi feladatait a Starcom, míg corporate PR tevékenységét az Uniomedia Communications, a brand PR-t pedig a NeoNoir látja el a jövőben.

 

Heineken látványshow volt Budapesten

A Heineken számos meglepő aktivitással és kampánnyal ünnepli 140. évfordulóját világszerte, és ez hazánkban sincs másként. Éppen ezért Budapest egyik köztere nemrégiben átalakult egy éjszakára a Heineken születésnapja és a nemrégiben hazánkban is bevezetett palackok tiszteletére.

Elindult a Telekom Stopigram játéka a Facebookon

A Telekom 4G/LTE-alapú mobilinternet szolgáltatása* hozzásegíti a felhasználókat, hogy elsőként értesüljenek a legújabb hírekről és oszthassák meg élményeiket a közösségi oldalakon. Az elsőség nagyszerű érzésére épül a Telekom  elindult Facebook játéka is, a Stopigram.

Kívül belül kocka, és ha nőnemű, akkor is bajuszos – mi az?

2013 szeptemberében ismét elindul a Magyar Telekom gyakornoki programja, amelyre többek között social media eszközökkel is toborozzák a jelentkezőket. A közösségi hálón modern környezetben, laza stílusban indult el a Mérnökgenerátor játék, amellyel elsősorban mérnökhallgatókat céloznak meg. A kampányban az informatikusokat körüllengő sztereotípiákat és hiedelmeket szeretnék lerombolni..

 

Heineken és 8 magyar dizájner

A Le Méridien Budapest Hotel White Lounge bárjában bemutatták a Heineken „Remix Our Future" elnevezésű pályázatán sikeresen szereplő nyolc magyar tervező tíz pályamunkáját.Az idén 140 éves Heineken, tehetséges, feltörekvő dizájnerekre bízta a születésnapi „Limited Edition" palackjainak megálmodását. (lásd: http://euroastra.hu/node/69329). Az április 11-ig látogatható kiállításon a fiatal magyar dizájnerek palackterveit tekinthetik meg az érdeklődők.

 

Heineken meglepetés készül a belvárosban

Heineken, a világ elsőszámú prémium sörmárkája idén ünnepli 140. évfordulóját, és ennek örömére egy igazi különlegességgel készülnek. Mindenre fény derül március 22-én - most pénteken - 19 órától a budapesti Madách téren.

 

Már nem hiszünk el semmit

A magyarok 78 százaléka úgy gondolja, hogy a vállalati kommunikációs szakemberek állításainak legalább a fele hazugság, de alapvetően negatív véleménnyel vagyunk az újságírók munkájáról is - állapította meg egy független felmérés.

 

Elindult a tavaszi Blikk kampány - újra nagyszabású játékkal és megújult reklámfilmmel kampányol a lap

Öthetes játékot indított a Blikk, amelyen kaparós matricákkal, az ismerős és egyedülálló játékmechanizmussal nyerhetnek 10 milliós összértékben napi ajándékokat az olvasók.

 

Megújult a 140 éves Heineken

A világ első számú sörmárkájaként ismert Heineken gondolt egy nagyot, és új 0,5 és 0,33 literes palackok bevezetésével ünnepli 140. születésnapját. Legyél akár egy egzotikus szigeten, mint James Bond, egy New York-i szórakozóhelyen, vagy egy budapesti romkocsmában: mostantól a világ első számú prémium sörének nemcsak tartalma, de formája is ugyanolyan a Föld minden pontján.

 

Szóvivők értékelése

2013. február 15-én került sor az Európa rendezvényhajón a hagyományos Szóvivőbálra, amelyet kilencedik alkalommal rendezett meg a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete. A 2006-os év óta a bál egyúttal a szakmai teljesítmények értékelésére is alkalmat ad, hiszen ilyenkor adják át az egyesület különféle díjait, köztük a Szavak Embere Díjat, a Hiteles Tájékoztatásért Díjat és a Dr. Lasz György Rendészeti Kommunikációs Díjat. Az egyesület története során másodszor egy életműdíjat is át fog adni.

 

Tartalom átvétel