Kultúra

Nem volt árnyéka a medvének -- A népi megfigyelések szerint ez rövid telet jelent

Nem látta meg az árnyékát a medve! Ez volt az eredménye a Fővárosi Állat- és Növénykertben február 2-án, csütörtökön megtartott medveárnyék-észlelésnek. A népi bölcsesség szerint ez arra utal, hogy a télies időjárás már nem tart sokáig, és hamarosan beköszönt a tavasz. 

FACT

A Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező hallgatói is részt vesznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem által alapított új nemzetközi fesztivál, a FACT programjában. A 2017. február 3-5. között zajló szemlén négy külföldi és két hazai színművészeti egyetem 12 produkciója látható.

 

Közösségi ügylet folytatása adószám nélkül – lehetséges?

Az Európai Unió Bírósága által hozott döntés megerősíti, hogy az alaki feltételek vizsgálata helyett érdemesebb a tartalmi követelményeket megvizsgálni, és azok szerint minősíteni áfaszempontból egy ügyletet.

Szembenézés saját történelmünkkel – A mi osztályunk Miskolcon

Január 27-én a kortárs lengyel drámaíró művét, A mi osztályunk című színdarabot mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház. 80 év történelme jelenik meg a színen 14 órában, amely során végigkísérhetjük a huszadik század történelmét 1925-től egészen a kétezres évekig. Egy osztály - tíz lengyel és zsidó diák - személyes elbeszélése, visszaemlékezése világít rá azokra a borzalmakra, amelyek velünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel történtek.

 

Minden valahol

Néhány hete, pontosabban december 20-án megjelent Kiss Barna zeneszerző, dalszövegíró legújabb, immáron negyedik, 11 dalt tartalmazó szólólemeze, melynek bemutató koncertje a budapesti Nem Adom Fel kávézóban volt.

 

Jeff „Tain” Watts trió

A Világsztárok a Budapest Jazz Clubban sorozat februári vendége a világklasszis Jeff „Tain" Watts (USA) a triójával. Jeff „Tain" Watts eddigi munkásságát hét Grammy-díjjal ismerték el.

 

Zolbert: Inside Out lemezbemutató koncert

Zolbert a smooth jazz műfaj többszörös díjnyertes magyarországi nagykövete, legújabb, Inside Out című lemezének hanganyagát, 2017. február 9-én az Opus Jazz Clubban mutatja be először a közönség előtt.

 

Mackófesztivál az Állatkertben -- Megnézzük, lesz-e árnyéka a medvéknek

Csütörtöktől vasárnapig, azaz négy napon át tart a Mackófesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kilencedik alkalommal megrendezett fesztiválon változatos programkínálattal, látványetetésekkel, állatbemutatókkal, kézműves foglalkozással, méhészeti bemutatóval, zenés családi programokkal és kedvezményekkel várják a nagyközönséget.

BÁZIS Szobrász Egyesület STANDBY

A szobrászegyesület tagjai a helyszínen felépített installációkkal és a rendezés munkafolyamataival nyitott műhelyként mutatták be a kiállítás létrejöttét január 26-tól február 2-ig naponta 14-től 17-óráig. A kiállítás február 3-án 17 órakor nyílik. Megnyitja: Kiss Tibor Noé író. Kurátor Nagy András esztéta, a Janus Pannonius Múzeum muzeológusa.

 

Révay András: A színházat a közönségnek csináljuk!

Majdnem pontosan tíz évvel Béres Attila, és huszonkét évvel Szinetár Miklós rendezése után - ezúttal Szabó Máté elképzelése szerint - állítja színpadra a Budapesti Operettszínház Lehár Ferenc világhírű művét. A bemutatóra március 31-én és április 1-én kerül majd sor.

TÖBB SZÁZ PROGRAM, TÖBB SZÁZ HELYSZÍN, 3 NAP KULTÚRHÁZAK ÉJJEL-NAPPAL FEBRUÁR 10-TŐL 12-IG

Tíz nap múlva ismét a művelődési házaké lesz a főszerep Magyarországon. A február 10. és 12. között immár tizenegyedik alkalommal megvalósuló Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozat az ország számos művelődési házának részvételével zajlik majd, farsang utolsó hétvégéjén.

Belvárosi Betyárok: Fejforgató lemezbemutató koncert a Puskin Art Moziban

A Belvárosi Betyárok játékos, irodalmi ihletésű dalszövegekre írt dalai különböző népek zenéin és olyan alapműfajokon kalauzolják át a gyerekközönséget, mint a magyar népzene, a bluegrass, a country vagy épp a reggae. Ebbe a különleges egyvelegbe hallgathatnak bele kicsik és nagyok a duó lemezbemutató koncertjén, 2017. február 5-én.

 

DLADLA100 No.8 – Finissage: performansz és katalógusbemutató

A zárónapon január 31-én a katalógus 50%-os kedvezménnyel megvásárolható, a kiállítás pedig hosszított nyitva tartással 20 óráig látogatható!

 

Hírességek, akiknek a bűvészet a hobbijuk

Károly herceg mint bűvészKároly herceg mint bűvészMilyen közös elfoglaltsága van Károly hercegnek, Steve Martinnak és Woody Allennek? Talán kevesen tudják, hogy a világ hírességeinek nagy része rajong a bűvészetért és a mai napig komoly szinten űzi azt szabadidejében. Hogy kiket babonázott még meg a bűvészkedés, elárulják nekünk az Illúzió Mesterei bűvész show szervezői.

LOVASI – az első 50 év legjobb dalai az Arénában

2017. november 11-én Lovasi András a Budapest Arénában színpadra viszi életpályáját összegző, az első 50 év legjobb dalait bemutató Lovasi50 c. rendkívüli műsorát.

 

Szomszédok – egymás között

A teljes nézőteret betöltő közönség hatalmas ovációval, szűnni nem akaró tapsviharral fogadta a Fővárosi Nagycirkusz új, Cirkuszi szomszédolás című műsorát. Az elmúlt évszázadokban eredményeket csak úgy tudtunk felmutatni, hogy figyeltük és tiszteltük a szomszédos népek kultúráját, hatással voltunk rájuk és mi is tanultunk tőlük.

 

Muzsika mai fiatalokra hangszerelve

Zenei fájlmegosztókkal, flashmobokkal és különféle applikációkkal kell versenybe szállnia azoknak, akik a klasszikus muzsikát közel szeretnék közel hozni a mai fiatal generációhoz. A Filharmónia Magyarország Korunk zenéje - Zene lábainknak! képzési modulja erre vállalkozik. A Norvég Alap támogatásából létrejövő projekt január 27-én befejeződött második workshop-ja újabb eredményeket hozott.

 

Budapesten elkezdődött a nyár

Váltsa meg már most a legjobb helyeket a Margitszigetre, egy felejthetetlen nyáresti kikapcsolódáshoz! Bár még tart a tél, a Budapesti Nyári Fesztivál megkezdte jegyértékesítését a 2017-es évad különleges élményt ígérő előadásaira. Az ország legszínesebb összművészeti fesztiválja idén minden eddiginél több nemzetközi művész közreműködésével kínál minőségi kulturális programokat a budapestiek és a fővárosba látogatók számára, júniustól augusztus végéig.

 

"Aki bújt, aki nem MEDVE!" a jövő héten -- Az állatkert hidegben is telitalálat

A röpködő mínuszok ellenére is volt jónéhány családnak kedve kiruccanni az állatkertbe a hétvégén is, sőt a Mackófesztivál http://www.zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2017-02-02-mackofesztival

Balkán kobra

Díszbemutató a Békéscsabai Jókai Színházban. Ivan Kušan - Tasnádi István zenés komédiáját, Katkó Ferenc álmodta színpadra.

 

II. Pajtaszínházi Szemle. 2017. január 28 – 29.: a vidéki amatőr színjátszás örömünnepe a Nemzeti Színházban

A II. Pajtaszínházi Szemle a Pajtaszínház program második évadát hivatott összegezni - a kezdeményezést 2015 őszén a Magyar Teátrumi Társaság szakmai mentorálásával indította útjára a Nemzeti Művelődési Intézet a falusi színjátszó mozgalom újraélesztésére irányuló közösség- és társadalomfejlesztő modellprogramként.

 

Uránia Filmnapok a montázs jegyében

Negyedik alkalommal jelentkezik az Uránia Nemzeti Filmszínház tematikus filmszemléje, amely február 1. és 5. között a montázs fogalmán keresztül tárja elénk a filmművészet formagazdagságát. A közel húsz vetítésből álló program bővelkedik a történeti ritkaságokban, köztük olyanokban, mint a magyar játékfilm-gyűjtemény legrégibb darabja, a 1912-es Keserű szerelem, vagy a Szállnak a darvak rendezőjének dobozba zárt Kuba-filmje, az Én, Kuba. A kínálat premierekkel, előadásokkal és élőzenei műsorral egészül ki.

 

Wagner, Liszt és Ribnyikov a Zeneakadémián

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar, és a Honvéd Férfikar Richard Wagner Parsifal-Nagypénteki varázs, Liszt Ferenc Haláltánc című darabját, valamint Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző 5. szimfóniáját adják elő szólisták közreműködésével és Kesselyák Gergely vezényletével, 2017. január 30-án, a Zeneakadémián.

 

2017. február 18. - március 1. Budapest Táncfesztivál

Külföldi sztárvendégek és a magyar táncélet kiválóságai a Budapest Táncfesztiválon. A Budapest Táncfesztivál különlegességét fokozza, hogy a legjobb magyar táncegyüttesek mellett igazi kuriózumokkal készül a Nemzeti Táncszínház, illetve a Fesztivál tizenkét napja alatt számos budapesti bemutató, koprodukció premier, gálaest és tánctörténeti előadás is látható február 18.- március 1. között.

 

Ádámok és Évák Ünnepe 2017

A Nemzeti Színház ifjúsági programjai között fontos helyet foglal el az Ádámok és Évák ünnepe középiskolás játék, a Szolnoki Szigligeti Színház által évekkel ezelőtt indított kezdeményezés mára országos mozgalommá fejlődött. A Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház negyedik éve adja át egy napra nagyszínpadát a diákszínjátszóknak.

 

DLADLA100 – Tárlatvezetés No.6 és No.7.

A DLADLA100 kiállítás utolsó hétvégéjének mindkét napján, szombaton és vasárnap is tárlatvezetéssel várják a dada iránt érdeklődő látogatókat. A kiállítást január 31-én, kedden a DlADLA100 katalógus bemutatásával zárják.

 

Monte-Carlo – A világ legfontosabb cirkuszművészeti találkozóhelye

Évente egyszer, január végén a világ öt földrészéről Monacóba érkeznek a legnevesebb cirkuszigazgatók, artisták, népszerű művészek, sztárok és a cirkuszművészet szerelmesei Stéphanie monacói hercegnő invitálására. Az egy hetes rendezvénysorozat során az artistaművészek megmérettetése mellett szakmai tanácskozások, gálaestek, fogadások és kiállítások is zajlanak.

 

2017-ben Verdi-klasszikussal folytatódik a Royal Opera House évada

David Bösch új rendezése január 31-én, Vitaliy Bilyy, Anita Rachvelishvili, Lianna Haroutounian és Gregory Kunde főszereplésével mutatkozik be.

 

Komolyzenei szalon a Zwack Múzeumban

Mezítlábas Zenészekkel készül közös koncertre Lackfi János. A Zwack Múzeum és Látogatóközpont 2014 szeptemberében indította útjára a Négynegyed című zenei programsorozatot, amely évszakonként más-más zenei irányzatba enged betekintést, különböző műfajok közötti találkozások életre hívásával.

 

A zene szava - Szelevényi Ákos, Závada Péter és zenésztársaik koncertje az Urániában

Zene és szó különleges találkozójára kerül sor február 3-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Szelevényi Ákos (Akosh S.) szaxofonművész és zenésztársai együtt lépnek színpadra a fiatal írónemzedék egyik elismert költőjével, Závada Péterrel, a február 1-5. között rendezett 4. Uránia Filmnapok alkalmából. Az improvizatív előadás vezérmotívuma illeszkedik majd a filmünnep központi témájához, a montázshoz.

 

Tartalom átvétel