IDEGENFORGALOM

Három éves lett a Wizz Tours

Három éve indult a Wizz Tours online utazási szolgáltató, a Wizz Air utazási platformja, amely kerek egy éve önálló utazásszervezőként működik. Az elmúlt évek folyamatos növekedésének köszönhetően tavaly október óta mintegy 30 000 foglalás eredményeként közel 70 000 ügyfél élvezhette a Wizz Tours szolgáltatásainak kényelmét. Az év végére várhatóan a 150 000. utazót is köszöntheti az utazásszervező.

Új állandó kiállítás nyílt Nagycenken, a Széchényi-kastélyban

Széchenyi István születésének 225. évfordulóján új állandó kiállítással tiszteleg a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum „a legnagyobb magyar" életműve előtt. A szeptember 21-én, nemzeti történelmünk egyik legnagyobb alakjának születésnapján megnyílt tárlat címe: „Megint, s megint szüntelen" - Széchenyi napjai. A megnyitó ünnepségen avatták fel és áldották meg a Széchényi-család megújult kastélykápolnáját is.

 

Várjuk együtt az őszi szünetet!

Ki várja jobban az őszi szünetet, a diákok vagy a szüleik? Hogy tudunk mindannyian hatékonyan rápihenni a stresszes iskolakezdésre?

 

Magyar Fürdőkultúra Napja- október 08.

2010. október 9-én rendezték meg először a Magyar Fürdőkultúra Napját. Ettől kezdve minden év október második szombatján a Magyar Fürdőszövetség méltón megünnepli ezt a napot, mely idén október 8-ára esik.

 

2017-ben is lesz Kerekdomb Fesztivál

Újra Tállya lehet Tokaj-Hegyalja legmenőbb települése. Idén először rendezték meg a Kerekdomb Fesztivált Tállyán, a Tokaji Borvidék nagymúltú, elfeledett településén.

 

Egy "bő"ven mosolygós fesztivál... Ormánság-Bőköz Fesztivál, 2016. szeptember 23-25.

Ideális időjárási körülmények között zárult a minőségre alapozó, jókedvű Ormánság-Bőköz Fesztivál.

 

Szeptember 30-ától Villányi Vörösbor Fesztivál

Közel 30 neves borászat, Rúzsa Magdolna, a Budapest Bár, a Bikini, Herczku Ágnes és Berecz András, látványos szüreti felvonulás, utcaszínház, „bor-virág" virágkötészeti verseny és természetesen a vörösbor az idei 27. Villányi Vörösbor Fesztivál főszereplői.

 

Révay András: Ázsia csodája

Volt a neve Lanka, később Simundu, a rómaiak Serandives-nek hívták. A portugálok a Ceilas nevet adták neki, általánosan ismertté az angol Ceylon néven lett. Ma úgy hívják: „Fényességes sziget", az ottaniak nyelvén Sri Lanka.

A LEGÚJABB AIRBUS A321NEO-T ELSŐKÉNT TESZTELI A WIZZ AIR

A Wizz Air 2016. szeptember 22.-én bemutatta a csúcstechnológiát képviselő Airbus A321neo repülőgépet a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, egyúttal a Wizz Air pilóták megkezdték az A321neo tesztelését.

Révay András: A repülő kályhacsőtől a repülő csirkecombig

A katonai repülőgépek világában járatlanok számára a cím joggal kelthet némi megütközést, ám mentségünkre szóljon, hogy mindkettő valós, ténylegesen használt elnevezés. Ráadásul mindkettő létjogosultságát a név eredeti - békés - viselőjéhez való nagyfokú hasonlóság támasztja alá. Ez állítás igazságáról bárki meggyőződhet, ha ellátogat Szolnokra a nemrég megnyitott RepTár kiállításra.

Nem csak a reumások Mekkája

Időjárási szempontból rendhagyó nyáron vagyunk túl, hiszen az előző évekhez képest gyakran csak a naptár engedett arra következtetni, hogy milyen hónapban is járunk. Ezt a helyzetet leginkább a vízparti települések, és a szabadtéri időtöltésre, strandolásra orientálódott fürdőhelyek érzik meg, azonban az szezon végeztével a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő - hacsak az időjárást nem számítjuk - nem panaszkodhatott.

 

Kézművesség Ezer Éve Fesztivál Debrecenben

A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében című rendezvénynek idén Hajdú-Bihar megye ad otthont szeptember 21. és 25. között a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A sorozat célja a megye kincseinek, érdekességeinek, különlegességeinek bemutatása: hogy akik Debrecenben élnek, vagy érkeznek, megismerhessék (s megérezzék) a város és a megye atmoszféráját, történelmi hangulatát, jelen lüktetését és jövőbeni elképzeléseit. Ekkor tartják az Új utak a kézműiparban és turizmusban című konferenciát is. A nagyközönség pedig olyan kísérő programokon vehet részt, mint a gyerekeknek szóló Mesterségek 7próbája vetélkedő a Kossuth téren. A rendezvény napjai alatt folyamatosan látogatható a Kossuth téren található kézműves vásár.

 

Az IOSA regisztráció ünnepélyes átadása, új Airbus A321 Budapesten és 4 új járat a Wizz Airtől

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa egyik diszkont légitársasága, egyben Magyarország hazai légitársasága szeptember 15-én bejelentette, hogy újabb Airbus A321 repülőgéppel bővíti budapesti bázisát.

 

2016. szeptember 27. Turizmus Világnapja Budapest

A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően több, már korábban meghirdetett program esetében is további időpontokkal, illetve új programokkal is várja az érdeklődőket a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK).

 

Hamarosan indul a Kerekdomb Fesztivál Tokaj-Hegyalján

Félmaraton, Kiscsillag és Bormustra történelmi helyszíneken! Szeptember 23. és 25. között idén először összművészeti fesztivál indul Tállyán. (lásd: http://euroastra.hu/node/104106)

 

Ferihegyi repülőtéri parkolók -- újabb hatszáz férőhely bővülés

Újabb, 600 férőhelyes parkolót vehettek birtokba az autósok a repülőtéren. Idén összesen 40 %-kal, mintegy 1000 férőhellyel bővültek a repülőtéri parkolók. A Budapest Airport idén több mint 620 millió forintot költött a parkolói fejlesztésére. Az új, 600 férőhelyes Holiday Lite új kategóriát nyit az olcsó repülőtéri parkolók körében

 

Révay András: Örök város, de mindig új

A várost a hagyomány szerint i.e. 573-ban alapították. Egykor nevezték úgy is, hogy Caput mundi, a világ feje, a világ fővárosa. Műemlékeinek, látnivalóinak, mondjuk úgy: csodáinak száma szinte végtelen. Az egyes részei más-más hangulatot árasztanak, de egy biztos, aki nyitott szemmel és nyitott szívvel érkezik, jól fogja érezni magát benne.

Fedezze Fel Ön is Budapestet

Ünnepeljük együtt a Turizmus Világnapját! Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus Világnapját.

 

Idén ősszel is Dallamos Villamos

Szeptember 10-én, szombaton a 4-es vonalon újra pályára áll a Dallamos Villamos. Az eddigi években fergeteges hangulat kerekedett a száguldó zeneszerelvényen, most sem számítunk másra.

 

A Wizz Air bejelentette, hogy bővíti népszerű WIZZ Flex szolgáltatását.

Szeptember 8-tól azon túl, hogy tetszőleges alkalommal módosíthatják a foglalás dátumát és idejét, valamint az úti célt, a WIZZ Flex megvásárlásával az utasoknak lehetőségük nyílik arra is, hogy foglalásuk értékét jóváírják WIZZ-számlájukon. Az összeget felhasználhatják a Wizz Air 450 járatának bármelyikére történő későbbi foglalás során.

HYDROPOLIS a Víz Múzeuma Wroclawban

Lengyelország meglepő hírrel szolgált ismét: Wrockawban, az ulica Na Grobil 19. szám alatt, egy műemlék épületben, négyezer négyzetméteren megnyitotta a Víz Múzeumát.

Ormánság-Bőköz Fesztivál - nulladik fesztivál - 2016. szeptember 23-25. - Kémes, Szaporca, Tésenfa

Márta István Magyarország gazdaságilag egyik legszegényebb, de értékeiben egyik leggazdagabb tájegységében rendez újabb különleges fesztivált a kelet-ormánsági „Bőköz" kisrégióban, 280 kilométerre a fővárostól.

Szekszárdi Szüreti Napok - (Hagyomány, bor és művészet)

Egy borvidék életében a legmozgalmasabb időszak a szüreté. Ebbe a pezsgő és izgalmas őszbe kaphatunk betekintést, ha szeptember harmadik hétvégéjén Szekszárdra látogatunk.

Szeptember

Vége van a nyárnak, de a hűvös szelekre még várni kell, nem akar a kánikula továbbállni. Szerencsére a programokkal sincs ez másképp, számtalan rendezvényből választhatunk az év kilencedik hónapjában is.  

Bemutatkozott Budapesten a SWISS vadonatúj repülőgépe

Alig egy hónappal a forgalomba állítás után Budapesten mutatkozott be a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőinek a SWISS svájci légitársaság legújabb szerzeménye, a világ legújabb utasszállító repülőgépe. A Bombardier CS100-as típusú, 125 személyes gép rendkívül csendes és környezetbarát működésével, gazdaságos üzemelésével emelkedik ki a nemzetközi mezőnyből.

 

Bárki tud varázsolni!?

Tudat alatt mindenki megvezethető, és képes bűvészkedni. A hétköznapi emberek is alkalmasak komoly varázslatok végrehajtására, és nem csak egyszerű kártyatrükkök bemutatására. Bárki képes kijutni egy lakattal lezárt szobából, ha a tudatalattija megfelelően van irányítva.

 

Komplex őszre készül a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő

Hiába a kedvezőtlenebb időjárás, a tavalyival időarányosan megegyező látogatószámmal zárta a nyarat a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő. A középpontban most már az ősz áll: a gyógyhelyen szeptember elején érdemes felíratni a kedvezményes komplex kezeléseket, év végéig pedig folyamatos akciók várják a látogatókat.

 

Révay András: A megújulás jegyében

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében - eltérően a korábbi évek gyakorlatától - a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.

Pénteken érkezett a Taxify Budapestre

2016. augusztus 19-től már Budapesten is elérhető a Taxify, a nemzetközi taxiszolgáltatás, amely a kellemes és biztonságos utazási élmény mellett, az utasok elégedettségét helyezi középpontba.

 

Megnyitotta kapuit a Mesterségek Ünnepe

Az idei rendezvény fő témája a játék, vendég pedig Üzbegisztán, de érkeznek még kiállítók Törökországból, Jakutföldről, Spanyolországból, Kínából, Indiából, Moldáviából, Kirgizisztánból, Kazahsztánból, Tadzsikisztánból, és Türkmenisztánból is.

 

Tartalom átvétel