2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

17 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest — A harmadik negyedévben a középvezetők körében is gyorsulni kezdett a bérnövekedési ütem

3 perc olvasás

index_38.jpgA harmadik negyedévben 859 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 17 százalékos növekedést jelent a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 734 forinthoz képest. A felsőbb kategóriákban – bár gyorsul a bérnövekedés üteme – továbbra is lassan változnak a bérek: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 harmadik negyedéve óta mindössze 4,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt, ami érdemben nem lassítja az ebben a körben tapasztalt magas fluktuációs rátát.

 

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 918 forintos átlagos órabére 11 százalékkal haladja meg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 830 forintos átlagos bérszintjét. Régiók szerint jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 700 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 870, míg Közép-Magyarországon 970 forint közelében alakul.

 

A fizikai órabérek gyors növekedésének motorja az egyre több szektort sújtó munkaerőhiány – magyarázza Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. – Különösen az év elején, a béremelések klasszikus időszakában tapasztalhattunk jelentős ugrást az átlagos órabér mértékében: akkor a 780 forintos szintről egyetlen negyedév alatt több mint tíz százalékot ugrott az átlagbérszint. Az idei harmadik negyedévben ugyan megtorpant az emelkedés, de az egyre fokozódó munkaerő-kereslet hatására várhatóan már az év végén újabb növekedési hullám tanúi lehetünk.”

 

A BDO Magyarország ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2016 harmadik negyedévéhez képest átlagosan 4,7 százalék volt, csak az elmúlt negyedév alatt 1,8 százalékkal emelkedtek ebben a kategóriában a fizetések.

 

Adataink szerint az eddigi inflációkövetésre szorítkozó fizetésemelési ütem a középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak esetében most felgyorsulni látszikmagyarázza Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – A további negyedévek adatai mutatják majd meg, hogy mindez egy hosszabb növekedési folyamat kezdete lesz-e.”

 

 Egyelőre ez a magasabb béremelési ütem sem képes fékezni a fluktuációt ebben a körben, ahol a korábbiakhoz hasonlóan a harmadik negyedév során is 3 százaléknyi volt a kilépők aránya. A munkahelyet váltók ugyanis jóval jelentősebb, akár 20-30 százalékot is meghaladó béremelést is el tudnak érni új munkakörük betöltése során.

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.