Navracsics Tibor válasza Neelie Kroes az EU Bizottság alelnökének a médiatörvényről érdeklődő levelére

Korábban közzétettük Neelie Kroes az EU Bizottság alelnökének levele a magyar kormányhoz a Média alkotmány és a sajtótörvények ügyében | EuroAstra Internet Magazin
http://euroastra.info/node/46921 . Most nyilvánosságra került az a válasz is, amit Navracsics Tibor írt erre a levélre, amit szószerint kommentár nélkül közlünk:

Korábban közzétettük Neelie Kroes az EU Bizottság alelnökének levele a magyar kormányhoz a Média alkotmány és a sajtótörvények ügyében | EuroAstra Internet Magazin
http://euroastra.info/node/46921 . Most nyilvánosságra került az a válasz is, amit Navracsics Tibor írt erre a levélre, amit szószerint kommentár nélkül közlünk:

A magyar kormány Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által aláírt válasza a fenti levélre.

"Tisztelt Alelnök Asszony!

Köszönöm 2011. január 21-én kelt levelét, melyben az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló 2010/13/EU irányelv (AMSz irányelv) átültetését szolgáló nemzeti intézkedések, így a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.) és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket.

Biztosítani szeretném arról, hogy a magyar kormány elkötelezett azt illetően, hogy a magyar médiaszabályozás, és ezen belül az AMSz irányelv hatálya alá tartozó audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó nemzeti szabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek. Kérem engedje meg, hogy ebből az elkötelezettségünkből kiindulva a levelében tett felvetésekre válaszul a következőkről tájékoztassam:

A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége
Levelében elsőként azt az aggályt fogalmazta meg, mely szerint a magyar szabályozás (az Smtv. és az Mttv.) túlzottan tág körben írja elő a kiegyensúlyozottság követelményét, amikor azt a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra, köztük az "audiovizuális blogokra" is kiterjeszti.

Az Mttv.-ben szereplő, a kiegyensúlyozottságra vonatkozó követelmény megállapításával a jogalkotó célja az volt, hogy pártatlan, elfogulatlan tájékoztatás révén biztosítsa a polgárok információhoz való jogának érvényesülését. Megítélésünk szerint az Smtv. és az Mttv. vonatkozó szabályai e célt hatékonyan szolgálják. A kiegyensúlyozottság követelménye a rádiók és a televíziók vonatkozásában 1996 óta része a magyar jogrendszernek.

A kiegyensúlyozottság kötelezettségének pontos tartalmát a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény vonatkozó rendelkezéséhez kapcsolódó kiterjedt bírói gyakorlat és az Alkotmánybíróság 1/2007. (I. 18.) AB határozata tisztázta. A fogalom mindezt figyelembe véve a magyar jogban világosan meghatározható jelentéstartalommal bír.

A kiegyensúlyozottság jelentőségét a magyar jogban az Alkotmánybíróság a fenti határozatában a következők szerint hangsúlyozta: "A tájékoztatási monopóliumok létrejöttének megakadályozása alkotmányos cél. A tájékoztatási monopóliumok a műsorszolgáltatási technológia rohamos fejlődését követően elsősorban a "véleménymonopóliumok" kialakulásának veszélyét jelentik, ezért legitim célként fogadja el az Alkotmánybíróság a véleménypluralizmus fenntartását. E cél elérése érdekében korlátozza a kiegyensúlyozottság követelménye a műsorszolgáltató szerkesztési szabadságát. Általánosan elfogadott, hogy a rádiós és televíziós műsorszolgáltatás véleményformáló hatása és a mozgóképek, hangok, élő tudósítások meggyőző ereje sokszorosa az egyéb információs társadalmi szolgáltatások gondolkodásra ható erejének. Az elektronikus média esetében ezért indokolt speciális, a sokoldalú tájékoztatásra vonatkozó előírások meghozatala, amelynek célja az, hogy a politikai közösség tagjai közérdekű kérdésekben a releváns vélemények ismeretében alakíthassák ki álláspontjukat.

A lekérhető médiaszolgáltatások hír- és tájékoztató műsorszámaira is vonatkozó előírás kiterjesztésének indoka ugyanazon körülmény, amely 2007-ben az Európai Unió számára is szükségessé tette a lekérhető médiaszolgáltatások szabályozását. Előreláthatóan a nem túl távoli jövőben a hagyományos televíziózás jelentős visszaszorulása prognosztizálható, és így a lekérhető tartalmak szerepe jelentősen megnő a közéleti tájékoztatás terén is. A politikai pluralizmus megőrzése és a tájékoztatás sokszínűsége érdekében indokolt a kiegyensúlyozottsági kötelezettség előírása a lekérhető médiaszolgáltatások érintett műsorszámai tekintetében.
Amikor a magyar jogalkotó annak szükségességét és arányosságát mérlegelte, hogy a televízió és a rádió mellett a lekérhető médiaszolgáltatásokat is bevonja a médiumoknak azon körébe, amelynek esetében a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát követelményként állapítja meg, egyebek mellett a következő szempontokat vette figyelembe:

– A lekérhető médiaszolgáltatások – mozgóképes jellegüknél fogva – a nyomtatott és az internetes sajtónál jóval nagyobb meggyőző erővel rendelkeznek, ezért esetükben a tájékoztatással kapcsolatos követelmények magasabb szintjének megállapítása lehet indokolt.

– A kiegyensúlyozottság követelményét megsértő médiummal szemben az Mttv. 187. §-ban meghatározott szankciók nem alkalmazhatók. Ilyen esetben csupán az Mttv. 181. §-ának (5) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeknek van helye, amelyek célja, hogy az érintett közönség figyelmét felhívja arra, hogy az általa kapott tájékoztatás a kiegyensúlyozottság követelményének nem felelt meg.

– A kiegyensúlyozottság kötelezettsége az Smtv. 13. §-ának (2) bekezdése alapján csak azokra a lekérhető médiaszolgáltatásokra vonatkozik, amelyek saját szerkesztői döntésük alapján tájékoztatási tevékenységet végeznek.

– Az AMSz irányelv (21) preambulum-bekezdésével összhangban az Smtv. illetve az Mttv. hatálya a magáncélú kommunikációra nem terjed ki. ("Ezen irányelv alkalmazásában az audiovizuális médiaszolgáltatás fogalma kizárólag azon tömegkommunikációs – akár televíziós műsorszolgáltatás, akár lekérhető – audiovizuális médiaszolgáltatásokat foglalja magában, amelyeket a közvélemény széles rétegeinek szánnak, és amelyek azt egyértelműen befolyásolhatják. Az irányelv hatálya (…) nem terjed ki az olyan tevékenységekre, amelyek alapvetően nem gazdasági jellegűek és nem állnak versenyben a televíziós műsorszolgáltatással, mint például a magáncélú weboldalak fenntartása, továbbá az olyan szolgáltatások, amelyek során magánszemélyek saját maguk által készített audiovizuális tartalmakat tesznek hozzáférhetővé vagy terjesztenek azok azonos érdeklődési körű közösségeken belüli megosztása és cseréje céljából.")

Ennek alapján a kiegyensúlyozottság követelménye a gazdasági természetű szolgáltatásnak nem minősíthető "audiovizuális blogok" esetében nem követelmény. 
– Az AMSz irányelv megalkotásakor lezajlott viták során az európai szakmai gondolkodás szintjén kristályosodott ki azoknak a szolgáltatásoknak a köre, amelyek társadalmi és gazdasági jelentősége a szabályozás szempontjából feltétlenül releváns. Az irányelv hatálya alá tartozó szolgáltatások ilyen megítéléséből a nemzeti jogalkotók is biztonsággal kiindulhatnak.

A Magyar Köztársaság kormánya a fenti megfontolások mellett is kész arra, hogy – amennyiben ezt a Bizottság továbbra is szükségesnek látja – az Smtv. és az Mttv. módosítása révén pontosítsa azon lekérhető audiovizuális szolgáltatások körét, amelyek esetében a kiegyensúlyozottságot a magyar médiaszabályozás rendjében érvényesíteni kívánja. A pontosítás annak egyértelművé tételét szolgálhatja, hogy a kiegyensúlyozottság kötelezettsége azokra a médiaszolgáltatókra vonatkozik, amelyek tevékenységében a gazdasági elem meghatározó; széles körben végeznek tájékoztatási tevékenységet, illetve elsősorban tájékoztatás céljából nyújtanak lekérhető szolgáltatást; a felhasználók jelentős részét érik el, illetve társadalmi hatásuk érzékelhető.

A szabályozás esetleges pontosító jellegű módosításának előkészítése során a Bizottság által megjelölt szempontok (méret, piaci részesedés, a megcélzott közönség stb.) jó kiindulási alapot jelenthetnek annak meghatározásához, hogy pontosan milyen kritériumok meghatározása révén biztosítható, hogy a kiegyensúlyozottság követelménye a lekérhető médiaszolgáltatásoknál minden kétséget kizáróan a polgárok tájékozódáshoz való joga szempontjából releváns körre szorítkozzon. Megfontolható lehet a szabályozás olyan irányú módosítása is, amely a lekérhető médiaszolgáltatások tekintetében kizárja a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó kötelezettség előírását. Bár a levélben erre nem tett utalást, de szintén elképzelhetőnek tartjuk, hogy bizonyos lineáris médiaszolgáltatások esetében is megszűnjön, vagy enyhüljön e kötelezettség (míg a közszolgálati médiaszolgáltatók, a jelentős befolyásoló erejű médiaszolgáltatók, a közösségi valamint a helyi médiaszolgáltatások esetében továbbra is rendkívül fontosnak tartjuk a kiegyensúlyozott tájékoztatás előírását).

A származási ország elve

Alelnök asszony levelében másodikként a származási ország elvével összefüggésben fogalmazódott meg kifogás, nevezetesen, hogy a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatókra az Mttv. 176-177. §-a alapján bírság szabható ki.

Az új médiaszabályozás megalkotása során kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy az arányosság követelménye a törvény teljes terjedelmében, így az AMSz irányelv implementálását szolgáló rendelkezésekben is érvényesüljön. Az Európai Unió jogrendje szerint bizonyos feltételekkel megengedett a külföldi vállalkozásokkal szembeni fellépés. Az Mttv. 176-177. §-ai AMSz irányelv 3. cikkében foglalt különleges joghatósági eljárásra vonatkozó szabályokat szinte szó szerint tartalmazzák. Azonban míg az AMSz irányelv nem határozza meg azt, hogy a tagállamok milyen "intézkedéseket" tehetnek, addig az Mttv. – éppen a jogbiztonság követelménye miatt – pontosan felsorolja a lehetséges intézkedések körét. Az arányosság követelménye a hatósági intézkedések során az Mttv.-ben általánosságban is biztosított, és a jogkövetkezmények alkalmazásakor a hatóság kifejezett köteles ezt az elvet figyelembe venni (185. § (2) bekezdés).

Szintén az arányosság garanciája az, hogy az Mttv. érintett szakaszai alapján főszabályként minden esetben a küldő állam hatóságának van elsőként lehetősége fellépni a jogsértő médiaszolgáltatóval szemben – két egymást követő alkalommal -, a fogadó állam pedig csak az Európai Bizottság értesítése mellett, akkor jogosult eljárni, ha a küldő állam intézkedései nem vezettek eredményre. 
Más szóval a fogadó állam akkor jogosult eljárni, ha a küldő állam intézkedései olyan tekintetben nem arányosak, hogy annak nincs hatása a médiaszolgáltató magatartására. Ezen előírástól csak kivételesen indokolt – és az AMSz irányelv által megengedett – esetben lehet eltérni. Mindenkor biztosított azonban az Európai Bizottság lehetősége a fellépésre a nem megfelelőnek tartott, marasztaló döntéssel szemben. A magyar hatóság minden további mérlegelés nélkül köteles az Európai Bizottság határozata szerint eljárni. A jogsértést elkövető médiaszolgáltató a marasztaló határozattal szemben jogosult a magyar bírósághoz fordulni, amely felülvizsgálhatja a vele szemben alkalmazott intézkedéseket az arányosság szempontjából is.
A magyar kormány álláspontja szerint az AMSz irányelv rendelkezéseiből nem feltétlenül következik az, hogy a tagállamok által az irányelv 3. cikkével összhangban elfogadott intézkedések adott esetben, a jogsértés kirívóan súlyos volta esetén ne terjedhetnének a bírság kiszabásáig. Amennyiben a Bizottság továbbra is úgy véli, hogy az AMSz irányelvvel nem egyeztethető össze a más tagállamban letelepedett médiaszolgáltatókra vonatkozóan bírság megállapítása, a magyar kormány kész megvizsgálni annak lehetőségét, hogy e médiaszolgáltatók esetében a bírság kiszabásának lehetőségét mellőzve a magyar szabályozás más hatékony eszközök révén biztosítsa az irányelv által is elismert értékek védelmét.

Ezzel kapcsolatban kérjük a Bizottságot, hogy szakértői konzultáció keretében biztosítson lehetőséget annak tisztázására, hogy a más tagállamokban letelepedett médiaszolgáltatók vonatkozásában az AMSz irányelv 3. cikkével összhangban elfogadott intézkedések körében bírság kiszabását minden esetben az uniós joggal ellentétes, aránytalan intézkedésnek tekinti-e. Álláspontunk szerint ez az AMSz irányelv rendelkezéseiből nem feltétlenül következik. Határozott szándékunk ugyanakkor, hogy e tekintetben is az Unió jogának mindenben megfelelő és a Bizottság jogértelmezésével maradéktalan összhangban álló jogi megoldást intézményesítsünk. 

A bejelentési kötelezettség és nyilvántartásba vétel

A levelében harmadikként megfogalmazott felvetés az Mttv. 41. §-ában meghatározott bejelentési kötelezettséggel kapcsolatos. A Bizottság levelében foglalt aggodalom megítélésünk szerint nem megalapozott, mert a regisztráció semmilyen formában nem képezheti a sajtószabadság korlátját. Egyszerű formális adatbejelentésről van szó, amelynek célja az, hogy a hatóság pontosan ismerje és azonosítsa a felügyelete alatt álló vállalkozásokat. Az Smtv. 5. § (1) bekezdése kifejezetten kimondja, hogy "a nyilvántartásba vétel feltételei nem korlátozhatják a sajtó szabadságát". A nyomtatott és az internetes sajtó, valamint a lekérhető médiaszolgáltatások esetében az Mttv. 41. § (2) bekezdése alapján a regisztráció nem feltétele a tevékenység megkezdésének, pusztán egy ahhoz kapcsolódó, járulékos kötelezettség. Az új szabályozás ebben a tekintetben is alapvetően változtatta meg a nyomtatott sajtóra vonatkozó korábbi, 1986-os szabályozást, valamint kizárta azt, hogy a hatóság önkényesen dönthessen a nyilvántartásba vételről, és ezáltal korlátozza a sajtó szabadságát. 

A bejelentési kötelezettség és a nyilvántartásba vétel a nyomtatott és az internetes sajtótermékek esetében szükséges intézkedésnek tekinthető annak érdekében is, hogy a sajtójogi felelősség, illetve a tartalommal összefüggő kártérítési igények (személyhez fűződő jogok, szerzői jogok megsértése) esetén az érintett tisztában lehessen azzal, hogy a médiumban közölt tartalom alapján keletkezett igényét pontosan kivel szemben érvényesítheti.
Szintén megjegyzendő, hogy a nyilvántartásba vétel előírása semmilyen módon nem terjed ki a nem magyar joghatóság alatt álló médiaszolgáltatókra és kiadókra, azok terjesztése a Magyar Köztársaság területén természetesen megengedett, így e szabály nem képezi az áruk, szolgáltatások szabad áramlásának korlátját.

A magyar kormány mindemellett is kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy az internetes sajtótermékek publikálásával kapcsolatos alapvető információk szükség esetén más jogi megoldás révén álljanak a hatóság, illetve a polgárok és a vállalkozások rendelkezésére. 

Tisztelt Alelnök Asszony!

Kérem tekintse át a felvetéseire adott válaszainkat, és amennyiben ezt szükségesnek ítéli, kérem tegye lehetővé, hogy az Mttv. és az Smtv. levelében kifogásolt rendelkezéseiről szakértőink egyeztethessenek a Bizottság tisztségviselőivel.

Amennyiben a Bizottság a jelen válaszban szereplő érveink ismeretében továbbra is szükségesnek ítéli a magyar szabályozás módosítását a felvetett kérdések tekintetében, úgy készek vagyunk arra, hogy e módosítások kidolgozását a jelen levélben jelzett irányokban megkezdjük, és a jogalkotási folyamatról a Bizottság számára folyamatosan beszámoljunk.

Budapest, 2011. január 31.

Tisztelettel:
Dr. Navracsics Tibor
miniszterelnök-helyettes
közigazgatási és igazságügyi miniszter"

 

  

A Fujitsu dinamizálja – és valóban globálissá teszi – a számítási felhőt

 

A Fujitsu új globális felhő-szolgáltatási szabványt vezet be Globális Felhőplatform (Global Cloud Platform) néven, és piacra lép az előintegrált és -konfigurált szolgáltatásokat tartalmazó Dinamikus Felhő megoldással, amellyel megkönnyíti ügyfeleinek a magáncélú vagy hibrid felhőalapú szolgáltatások bevezetését.

 

A Fujitsu új globális felhő-szolgáltatási szabványt vezet be Globális Felhőplatform (Global Cloud Platform) néven, és piacra lép az előintegrált és -konfigurált szolgáltatásokat tartalmazó Dinamikus Felhő megoldással, amellyel megkönnyíti ügyfeleinek a magáncélú vagy hibrid felhőalapú szolgáltatások bevezetését.

A jelen – főként helyben működő – adatközpont-infrastruktúrái és a jövő felhőalapú szolgáltatási modelljei között hidat képező homogén Globális Felhőplatform ismét bizonyítja, hogy a Fujitsu megbízható, teljes körű IT-szállítóként képes a valóban globális szolgáltatásnyújtásra.

A Fujitsu Dinamikus Felhőjével az ügyfelek tökéletesen kézben tarthatják a vállalati felhőbevezetés kritikus sikertényezőit. Mivel szabályok és üzleti igények alapján dönthetnek a részletkérdésekről (pl. az adattárolás fizikai helyszíne és jövőbeni hordozhatóság), a Fujitsu megszünteti az eddigi megfelelésbeli hiányosságokat és nem köti őket túlságosan a felhőhöz.

A felhő-szolgáltatások új globális szabványának bevezetésével a Fujitsu segít a vállalatoknak jobban kiszolgálni ügyfeleiket. A garantált helyi hosting és a stratégiai pontokon végzett adattükrözés kiiktatja a távoli szolgáltatásnyújtás látenciaproblémáit, térben és időben korlátlan webalapú szolgáltatásnyújtást tesz lehetővé, és igény szerinti hozzáférést biztosít az alkalmazásokhoz.

A globális harmonizációval a Fujitsu a felhő minden eleménél garantálja az egységes, következetes működést – a dinamikus, rugalmas kihasználtságot, az SLA-alapú rendelkezésre állást, árképzést, számlázást és támogatást, függetlenül attól, hogy az adott elem a világ melyik részén működik.

A Fujitsu ezzel egy időben fejezte be a megbízható szolgáltatás, valamint a rendszer- és adatbiztonság legmagasabb szintjét képviselő, energiahatékony Tier 3+ adatközpont-hálózata kiépítését. Erre a hálózatra épül a Globális Felhőplatform. A Fujitsu által üzemeltetett felhő-szolgáltatásokra történő átállással az ügyfelek mindig tökéletesen megfelelhetnek a helyi jogszabályoknak, és a biztonság, az adatvédelem, sőt a rendelkezésre állás szintje felől sem kell aggódniuk. Az új platformra épülő első rendszerek várhatóan 2011 áprilisában állnak üzembe.

A Dinamikus Felhő

A globálisan egységes Dinamikus Felhő szolgáltatásai a CEMEA&I (Közép-Európa, Közel-Kelet, Afrika és India) régióban 2009 novemberében bevezetett szolgáltatásként nyújtott infrastruktúra (Infrastructure as a Service) koncepcióra épülnek. A Dinamikus Felhő biztosítja az alkalmazások egyszerű hordozhatóságát és támogatja a fontos üzleti folyamatokat a szolgáltatásmigráció során.

Az ügyfelek így azt is elkerülhetik, hogy túlzottan függjenek a felhőtől. A Fujitsu tisztában van vele, hogy kritikus fontosságú az adatok adatközpontok és kihelyezett szolgáltatók közötti hordozhatósága, ezért nyílt alkalmazásprogramozási interfészt (API) is biztosít. Figyelembe véve, hogy a vállalatok folyamatosan értékelik az felhőalapú üzleti folyamatokat, és keresik a gyorsabb, jobb és olcsóbb megoldásokat, a Fujitsu Dinamikus Felhőplatformja egyszerű adathozzáférést és adathordozhatóságot biztosít mind a partnerek között, mind pedig a Fujitsu felhőjébe vagy onnan kifelé, akkor és ott, amikor és ahol épp szükség van rá.

„A Fujitsu Globális Felhőplatformja és Dinamikus Felhője nagy előrelépés, amely révén az ügyfelek gyorsabban bevezethetik a számítási felhőt" – mutat rá Andre Kiehne, a Fujitsu Technology Solutions szolgáltatási alelnöke. „Legyenek bárhol a világon, a Fujitsu most egységes szabvány szerint biztosítja számukra a szolgáltatási platformot – ugyanúgy, ahogy ezt a hardvertermékeinknél már megszokhatták. Az átfogó keretrendszerre épülő Dinamikus Felhő a hagyományos és felhőalapú IT-szolgáltatások megfelelő kombinációjával biztosítja a felhőtámogató technológiát, és kőbe vésett garanciákat nyújt a jövőbeni hordozhatóságra nézve."

„Mivel csak a ténylegesen használt szolgáltatások után kell fizetni, az ügyfelek vásárlás előtt kipróbálhatják a megoldásokat, és gyorsan bevezethetik a valódi üzleti értéket nyújtó szolgáltatásokat" – teszi hozzá Kiehne. „Ez a kombinációs lehetőség különbözteti meg a Fujitsut a többi felhőszállítótól, és egyben előkészíti a jövőben tervezett további új felhőszolgáltatás-rétegek, pl. a szolgáltatásként nyújtott platform bevezetését."

Az új infrastruktúrával az ügyfelek könnyen válthatnak az adatkezelésben és szolgáltatásnyújtásban a magáncélú és megbízható felhő között – ez az ún. vegyes működés vagy „cloud bursting". A két felhőtípus, valamint a kihelyezett és a helyszíni szolgáltatások közötti adatcsere és jól átjárható interfész révén az ügyfelek teljes IT-infrastruktúrákat helyezhetnek át a felhőbe – és rövid időn belül élvezhetik a költségszabályozás és a garantált szolgáltatás rendelkezésre állás előnyeit.

A 2010. november 24-én és 25-én Münchenben megrendezett VISIT-en a Fujitsu bemutatta „mezőgazdasági felhőjét". Ez a megoldás a mezőgazdasági termelők számára is elérhetővé teszi a felhő-technológiát, és tudás-/ erőforrás-megosztással megkönnyíti a gazdálkodók új nemzedékének munkába állását.

 

A Fujitsu felhődefiníciói

A Fujitsu négyféle felhőt különböztet meg: nyilvános (public), megbízható (trusted), magáncélú (private) és hibrid (hybrid) felhő.

A nyilvános felhő olyan nyilvános környezet, amit tetszőleges számú személy és vállalat vehet igénybe. Az IT-rendszereket nagy mértékben megosztja a felhasználók között, és mivel a hálózatok nem különülnek el egymástól, a felhasználók jellemzően nem tudják, hogy hol tárolják adataikat. A nyilvános felhő a legköltséghatékonyabb megoldás, de csupán névleges adatbiztonságot és végpontig terjedő rendelkezésre állást kínál.

A megbízható felhő a Fujitsu és más szállítók definíciója szerint az a környezet, ahol korlátozott számú ügyfél osztozik egyazon felhőn. A hálózatok elkülönítésével ez a felhő magas biztonsági szintet kínál. Minden vállalatnak megvannak a maga virtuális szerverei és tároló rendszerei, amelyeket kizárólag a virtuális LAN-on keresztül ér el. A Fujitsu csak saját biztonságos adatközpontjaiban üzemeltet megbízható felhőket. Ez a megoldás méretgazdaságossági előnyöket és magas biztonsági szintet kínál.

A magáncélú felhő vállalatspecifikus környezet dedikált IT-rendszerekkel, egyéni hozzáféréssel és megosztással. Lehetővé teszi a legszigorúbb szabályok meghatározását és egyedi érvényesítését. A magáncélú felhő a vállalat telephelyén vagy kívülről is üzemeltethető. A Fujitsu standard jellemzőként csatlakozást biztosít a magáncélú felhő számára a saját adatközpontjaiban működő megbízható felhő-környezetekhez – ez az ún. „cloud burst" funkcionalitás.

A hibrid felhő a magáncélú, a megbízható és/vagy a nyilvános felhő kombinációja. Az adatokat és az alkalmazásokat irányelvek és üzleti vagy IT igények szerint szegmentálja. A jövőben a hibrid felhő terjedése várható – főként a belső és külső IT-szolgáltatások vegyes nyújtására. Ezzel a koncepcióval a Fujitsu lehetővé teszi az ügyfeleknek, hogy meglévő IT-környezetüket is felhőhöz csatlakoztassák. A felhőből nyújtott külső IT-szolgáltatásokat a Fujitsu menedzseli, míg a belső IT-szolgáltatások nyújtása az ügyfél feladata. Ehelyett az ügyfél a teljes felelősséget is átadhatja a Fujitsunak menedzselt szolgáltatás keretében.

Mezei Balázs a kinyilatkoztatás filozófiájáról és a militáns ateizmusról

Mezei Balázs vallásfilozófusMezei Balázs vallásfilozófusForrong a vallás, a filozófia és tudomány határterülete – mondja Mezei Balázs vallásfilozófus, a PPKE-BTK Filozófiai Intézetének vezetője, az ELTE oktatója, az MTA doktora, akinek nemrég jelent meg Mai vallásfilozófia című kötete, amelyben a diákok és érdeklődők számára foglalja össze a vallásfilozófiáról szóló alapvető tudnivalókat.

 

Mezei Balázs vallásfilozófusMezei Balázs vallásfilozófusForrong a vallás, a filozófia és tudomány határterülete – mondja Mezei Balázs vallásfilozófus, a PPKE-BTK Filozófiai Intézetének vezetője, az ELTE oktatója, az MTA doktora, akinek nemrég jelent meg Mai vallásfilozófia című kötete, amelyben a diákok és érdeklődők számára foglalja össze a vallásfilozófiáról szóló alapvető tudnivalókat.

 

 Mezei Balázs a hazai, önálló vallásfilozófiai gondolkodás megteremtéséről, a nyugati tendenciákról, a militáns ateizmusról és angol munkájáról, a kinyilatkoztatás filozófiájáról beszélt a Magyar Kurírnak.

Vallásos emberként miként egyezteti össze a szubjektív vallásosságot és a vallási jelenséget objektíven vizsgáló vallásfilozófust magában?

Amikor 15 éve szisztematikusan elkezdtem dolgozni ezen a témakörön, nem volt Magyarországon vallásfilozófia. A Mai vallásfilozófia című könyv a tizedik, egyszerzős, önálló kötetem a témakörben. A vallásfilozófia elsősorban nem valamelyik történeti értelemben vett vallással foglalkozik, hanem egyáltalán, a vallási jelenséggel. Erre pedig az a jellemző, hogy egyrészt teljes mértékben önmagában van, másrészt feltárja önmagát és megközelíthetővé teszi. Azaz a vallási jelenség olyasmi, mint a nyelvhasználat. Meg kell felelnünk egy külső racionalitásnak – a grammatikát jól kell tudnunk használni, a szavakat meghatározott alapértelemben kell tudni használni -, de ha nincs bennünk kreativitás, nem használjuk igazán jól a nyelvet. A kreativitás pedig a nyelvvel való belső azonosságból fakad. A nyelv egyrészt a legnyilvánosabb valami, másrészt a legsajátabb tulajdonunk – ahogy a vallás is. A vallás a legteljesebb valóság, ezért kapcsolom össze a kétkötetes vallásfilozófiai művemben a „valóságot" és a „vallást". Hiszen a vallásos ember számára a vallása nem interpretáció vagy elmélet, hanem valós dolog, a valóság legszemélyesebb feltárulása, másrészt viszont a legobjektívabb is, hiszen a vallási rendszerek egyszerre érintik az embert a legvégső személyességében és ugyanakkor konzisztens világfelfogást is nyújtanak.

Itthon mennyire sikerült elfogadottá tenni a vallásfilozófiát?

A mai magyar tájékozódásban sokkal jobban benne van a vallási érzékenység, mint az osztrák vagy svéd társadalomban, ez pedig a társadalom információs szerkezetéből fakad. Nálunk sokkal nagyobb az érzékenység és az érdeklődés is, talán épp azért, mert negyven évig mindez el volt fojtva. Persze ez sajnos nem jelenti a templomba járók számának növekedését, de az érdeklődés legalább megvan az emberekben, ehhez képest meglepően gyenge a dogmatika tekintélye. A vallásfilozófia a kortárs filozófiában is nagy érdeklődésre tart számot, egészen kiemelkedő alkotói vannak. Részemről két dologra koncentráltam: létrehoztam az önálló, magyar vallásfilozófiai gondolkodást a vallásra összpontosítva, ez a Vallásbölcselet című munkámban található.  Másrészt angol nyelven is megpróbálom kifejezésre juttatni meglátásaimat, ezt összefoglalóan a kinyilatkoztatás filozófiájának – philosophy of revelation – nevezem. Ezzel hat-hét éve foglalkozom, és körülbelül ennyi publikációm meg is jelent a témában angolul. Egy könyvem is készül, remélem, Isten segítségével be is tudom fejezni. Ebben az évben a Francia Intézet segítségével konferenciát is rendezünk a témában. Ez olyan terület, amivel gyakorlatilag mások nem foglalkoztak, nyugaton sem nagyon. Persze van egy-két elszigetelt partizán. Kontinentális szempontból persze ez nem nagy felfedezés, mert ha megnézzük, mit csináltak a legjelentősebb filozófusaink, főleg a német területeken, vagy mit csinálnak a kortárs francia filozófusok, azt látjuk, hogy ezt a témát dolgozzák fel más és más szempontból, még ha esetleg más néven is. Az egész kérdéskör a valóság és az ember végső forrására kérdez rá.  

Milyen problémák foglalkoztatják ma a vallásfilozófia művelőit, hol tart ez a tudományág?

Angolszász és francia területeken ez nagyon ismert. A vezető kortárs francia filozófia 70 százalékban vallásfilozófia, ami igen váratlan fejlemény, hiszen a nyolcvanas években még Sartre volt a legbefolyásosabb szerző, aki közismerten ateista volt. A vallásfilozófiai reneszánsz oka, hogy volt egy Emanuel Levinas nevű szerző, aki nagyon erős irányt mutatott az 1960-as évektől kezdve. Így a mai vezető francia gondolkodó, Jean-Luc Marion keresztény elkötelezettségű vallásfilozófiát művel. A francia gondolkodásnak pedig megvan a hagyományos befolyása a hispán területekre, így ott nagy a recepciója, ahogy az angolszász területeken is. Németországban nem annyira, ott továbbra is a kritikai társadalomtudományi gondolkodás az uralkodó. De a teológiai oldalon J. B. Metz és a többiek is ebbe az irányba mozognak. Az angol területen pedig mindig is volt szisztematikus vallásfilozófia, az ottani pozitivizmussal szemben. Reakcióként létrejött az új ateista gondolkodás, ennek egyik képviselője Richard Dawkins. A vallás, filozófia, tudomány határterülete forrong. Ami az angolszász gondolkodást illeti, ott az érdeklődés megoszlik a hagyományos racionális teológiai témák és az új irányvonalak kísérletezései között, mint amilyen a „radikális ortodoxia"-mozgalom. A francia vallásfilozófia nagyon sokszínű, de egyik erős vonala a heideggeri örökséggel folytatott vita. A magam részéről úgy gondolom, hogy a kinyilatkoztatás kérdésköre ismét a figyelem középpontjába állítható.

A németeknél Joseph Ratzinger pápává választása sem hatott ilyen szempontból?

Valamennyire számít, de elég elszigetelt. Persze például a Ratzinger-Habermas-beszélgetés emlékezetes volt, ez itthon is megjelent egy kis füzetben. Azt viszont mindenki láthatja, aki olvasott már valamit a pápától, hogy filozófiailag nagyon felkészült emberről van szó.

Dawkinsról azt írja, hogy naiv és fogalmilag tisztázatlan. Hogy lehet, hogy egyébként okos és elismert emberek, ha más területre merészkednek, előtte nem mélyednek el az adott témában?

A darwinista alapú militáns ateizmus a 19. század közepe óta jelen van az angolszász gondolkodásban. Dawkins műveiben filozófiai-teológiai műveletlenségről tesz tanúbizonyságot. Az, hogy ő és társai óvodás szinten, alapvető tájékozódás nélkül gondolkodnak a vallásról, sokat elárul ennek a „tudományosságnak" a lelkiismeretességéről is. Ha valaki ilyen gyerekességeket enged meg magának egy területen, kérdés, mennyire megbízható más témában, például a saját szakterületén. Sajnos az angolszász gondolkodásra jellemző tud lenni a korlátoltság is. Azonban túlbecsülni sem szabad a militáns ateizmus befolyását. Dawkinsék felvetésére nagyon jó válaszok születnek. Persze ezek nem kapnak akkora publicitást, de nagyon erősek. Az Egyesült Államokban is találtam egy ilyen kötetet, Stephen M. Barr asztrofizikus könyvét (Modern Physics and Ancient Faith). De az angolszászoknál ott vannak a jelentős vallásfilozófusok, Swinburne, a whiteheadiánusok, a neotomisták. Most egyébként meg fog jelenni egy Dawkinsszal kritikusan foglalkozó Vigília-szám Puskás Attila professzor úr szerkesztésében, hét-nyolc tanulmánnyal.

Mik a tervei?

Az említett kinyilatkoztatás-filozófiát szeretném létrehozni minél hamarabb. Ehhez azért nyugalom és visszahúzódottság kellene, és most, hogy szervezem a Molnár Tamás-archívumot, ez épp nincs meg, bár most is sikerült megírnom egy újabb cikket a témában, ami egy Egyesült Államok-béli folyóiratban fog megjelenni. Aztán pedig majd szeretnék visszatérni a Vallásbölcselet két kötetének további folytatásához.

Mezei Balázs (Budapest, 1960. február 15.), magyar vallásfilozófus, irodalmár, habilitált egyetemi tanár, az ELTE BTK oktatója, a PPKE BTK Filozófiai Intézetének igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Szakterületei a fenomenológia, a vallásfilozófia és a filozófiatörténet filozófiája. Számos külföldi egyetem vendégkutatója és vendégtanára volt, többek közt Edinburghban, Leuvenben, Jeruzsálemben, a chilei Pápai Katolikus Egyetemen és az Egyesült Államokban, a marylandi Loyola College-ben. A vallásról való gondolkodás terén két, szisztematikus igénnyel megírt munkát adott közre. Az első 1997 elején látott napvilágot, címe: Zárójelbe tett Isten. Edmund Husserl és egy fenomenológiai prototeológia vázlata.  A másik Vallásbölcselet címmel, két kötetben jelent meg 2005 elején. További kötetei többek közt a Vallás és hagyomány (2003); és az Ezredvégi számvetés. Esszék a vallásról (2006).

Mezei Balázs: Mai vallásfilozófia. Kairosz Kiadó, Budapest, 2010.

Mezei Balázs blogja a Homo Homini.

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

A bizsulopó gimnazisták és a szabálysértési törvény –az ombudsman és a belügyminiszter levélváltása

http://www.obh.hu/http://www.obh.hu/ Több alkotmányos joggal ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely nem tekinti gyermeknek a fiatalkorút, megszünteti az elzárásuk tilalmát és meghatározza elzárásuk lehetséges időtartamát – mondta ki az ombudsman 2010-ben a lopási kísérlet miatt előállított, majd másfél napig fogvatartott három gimnazista lány ügyében.

 

http://www.obh.hu/http://www.obh.hu/ Több alkotmányos joggal ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely nem tekinti gyermeknek a fiatalkorút, megszünteti az elzárásuk tilalmát és meghatározza elzárásuk lehetséges időtartamát – mondta ki az ombudsman 2010-ben a lopási kísérlet miatt előállított, majd másfél napig fogvatartott három gimnazista lány ügyében.

 

A konkrét esetnél messzebb mutató megállapítások alapján Szabó Máté javaslatokat fogalmazott meg a belügyminiszternek, aki válaszában a többi között arról tájékoztatta a biztost, hogy az idén tervezi a szabálysértési törvény felülvizsgálatát.

 

  

    Az országgyűlési biztos először a belügyminisztertől véleményt kért a 2010. augusztus 19-én hatályba lépett új szabályokról. A miniszter álláspontja az volt, hogy a szabálysértési törvény módosításával a jogalkotó meg kívánta szüntetni a jogkövetkezmények különbözőségét a tulajdon elleni szabálysértést elkövető fiatalkorúak és felnőttek között. A jogalkotó ugyanis eszköztelen volt a fiatalkorú elkövetővel szemben, az elzárás pedig a fiatalok személyiségének formálásához járul hozzá – vélte a miniszter.  

    A biztos más véleményen volt. Szerinte a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy csak büntetőjogi szempontból bír jelentőséggel az, hogy az elkövető gyermekkorú vagy fiatalkorú. Gyermekvédelmi szempontból ugyanis tizennyolc év alatt a gyermek – gyermek, és amennyiben bármilyen veszélyeztető körülmény, mint például a szabálysértés elkövetése merül fel, akkor a gyermekvédelmi rendszernek kell fellépnie. Szabó Máté rámutatott arra is, hogy már a néhány napos elzárás is káros lehet, pszichésen megterhelheti a fiatalt.

    Az ombudsman más, célravezetőbb, gyorsabb, eredményesebb eszközöket sürgetett. A fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított új lehetősége ugyanis aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát. A biztos ezért azt javasolta a belügyminiszternek, fontolja meg, hogy kezdeményezi a szabálysértésekről szóló törvény olyan módosítását, amely minden 18 év alatti fiatalt gyermeknek tekint és megszünteti a szabálysértési őrizetbe vételük és elzárásuk lehetőségét.

      A miniszter válaszában nem vitatta az ombudsmani megállapításokat, a javaslatokkal szemben nem hozott fel ellenérveket sem. Mindössze azt közölte, hogy a szaktárca 2011. évi, jogalkotással összefüggő tervei tartalmazzák a szabálysértési törvény teljes körű felülvizsgálatát. Ennek során lehetőség lesz arra, hogy a tapasztalatok figyelembe vételével átgondolják az őrizetbe vétel szabályait.

    Szabó Máté tudomásul vette a választ, de ilyen formában túl általánosnak ítélte meg. Ő ugyanis nemcsak az őrizetbe vétel, hanem az elzárás lehetővé tételét is kifogásolta. Különösen figyelemre érdemes ebből a szempontból, hogy a bíróság a három fiatalkorút nem sújtotta elzárással, hanem figyelmeztetésben részesítette őket. Ez a bírói mérlegelés is alátámasztja a fiatalkorú őrizetbe vételét és elzárását megengedő törvénnyel kapcsolatos ombudsmani aggályokat.

Révay András: Töretlenül fejlődő kerület

 

 Bár a gazdasági válság még érezteti hatását és – az ország egészét tekintve – a Parlament által elfogadott költségvetés nyomán az önkormányzatok helyzete romlott, Budapest XIII. kerületére mégsem teljesen érvényes ez a két állítás. 

 

 Bár a gazdasági válság még érezteti hatását és – az ország egészét tekintve – a Parlament által elfogadott költségvetés nyomán az önkormányzatok helyzete romlott, Budapest XIII. kerületére mégsem teljesen érvényes ez a két állítás. 

 „Közösen a XIII. kerületért" címmel, elkészült Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzatának programja a 2011-től 2014-ig terjedő időszakra. Dr. Tóth József polgármester a képviselő-testület által száz százalékos egyetértéssel megszavazott program lényeget öt szóban foglalta össze: humanizmus, kiszámíthatóság, biztonság, értékőrzés és megújulás. Úgy is lehet mondani: korszerű, élhető XIII. kerületet szeretnénk! Ez persze önmagában nem elég, hangsúlyozta az összesen 213 feladatot tartalmazó tervezet bemutatásakor a polgármester. A bizakodásra elsősorban az ad okot, hogy az Önkormányzat gazdasági helyzete szilárd. Nincs adóssága és a 2011-es költségvetésben foglaltak teljesítéséhez sem kell hitelt felvenni! Az intézmények által nyújtott szolgáltatások jó színvonalából sem kívánnak engedni.

A program legfontosabb jellemvonása, hogy – egyrészt – keretjellegű, tehát megvalósításának bizonyos részleteit később dolgozzák ki. Másrészt pedig óvatosan fogalmaz. A választási kampány idején sem és most sem bocsátkoztak „ígéret licitbe" Így azután ez a program megvalósítható, teljesíthető, finanszírozható. Lehetővé teszi a kerület további fejlődését és színvonalas működtetését. Megőrzi az eddigi értékeket, újakat is ad hozzá. Elkészítése előtt véleményt kértek a kerületi civil szervezetektől, a díszpolgároktól, figyelembe vették más pártok képviselőinek véleményét és a kerület honlapján is hozzá lehetett szólni. Összeállításában tehát több százan vettek részt.

 A program néhány elemét külön is kiemelte a polgármester. Például: új idősek klubját hozunk létre – mondta – hozzájárulunk a gyesen lévő szülő, városon belüli közösségi közlekedésének költségeihez. Elindítjuk az angol, kéttannyelvű óvodai nevelést. Örvendetes, hogy a gyermeklétszám növekszik a kerületben, ezért 375 óvodai és 200 bölcsődei hellyel növeljük a szolgáltatást. Teljesen felújítunk több iskolát és óvodát. Folytatjuk a lakótelepi zöldfelületek megújítását az Országbíró és a Vizafogó lakótelepen. Biztonságunk érdekében száz új kamerával 260-ra bővítjük a közterületi videokamerás térfelügyeleti rendszert.

Virágosítási programunkban 50 új virágtartó oszlopot helyezünk ki az Újlipótvárosban, évente 30 000 tő egynyári virágot és több mint 300 fát ültetünk. Négy szökőkút is épül. Felújítunk 36 000 m2 út- és járdafelületet, valamint az Országbíró és a Vizafogó sétányt. Forgalomcsillapítottá tesszük a Pozsonyi utat a Jászai Mari tér és a Victor Hugó utca között, de további kerékpártárolókat és kerékpártámaszokat is létesítünk. Az országban az idén kilenc milliárd forinttal jut majd kevesebb szociális segélyre, a kerületben viszont 28,5 %-kal jut több! A szociális bolthálózat forgalma 150 – 200 millió forintot tesz ki évente.

 Felépül száz bérlakás, köztük húsz „fecskelakás", ami a fiatalokat várja. Több képviselővel közösen beadtunk egy javaslatot a Parlamentben, hogy az internet számítson olyan közműnek, mint a csatorna vagy a víz- és gázszolgáltatás. Ott ezt még nem tárgyalták, de ettől függetlenül is lehetővé tesszük a kerület fontosabb közterületein, közösségi helyein a vezeték nélküli internet-hozzáférést és kialakítjuk a nagylátogatottságú önkormányzati intézmények közösségi tereiben a vezeték nélküli internet-hozzáférés feltételeit.

A polgármester szólt a nehézségekről is. Több panasz is érkezett, hogy a volt Honvéd Kórházban, ma Állami Egészségügyi Központban nem fogadják a kerületben élő betegeket, noha ez kötelességük. A panaszok jogosságáról „az álruhás Mátyás király" példáját követve a polgármester maga is meggyőződött. Írásban hívták fel a kórház vezetőinek figyelmét, hogy kötelezettségüket teljesítsék és válogatásra nincs lehetőségük! Azóta panasz nem érkezett, kórházban pedig megígérték, hogy ha lenne újabb, azt azonnal kivizsgálják.

 Lapunk kérdésére válaszolva a polgármester elmondta: ő is csak a sajtóból értesült arról, hogy a Főváros intézkedése nyomán a József Attila Színház valószínűleg megszűnik. A színház igazgatója is csak szóbeli tájékoztatást kapott, hogy a finanszírozás 44 százalékkal csökken és „meghirdetik" a színházat. Ennek tisztázása érdekében a kerület alpolgármestere, Holopné Schramek Kornélia már levelet írt az illetékes fővárosi alpolgármesternek. Érhetetlen a diszkrimináció, hogy a többi budapesti színháznál miért csak tíz, ennél viszont 44 % az elvonás. A színház korábbi adósságai 2012-re megszűnnének, a jegybevétele növekszik és a színészek is hozzájárultak: ha több a bevétel, akkor több a fizetésük, ha kevesebb, akkor a pénzük is kevesebb lesz. Reménykedem, hogy nem más szándék van e dolog mögött és ilyenkor eszembe jut mit szólna ehhez Sinkovits Imre, Darvas Iván, Gobi Hilda, akik ennek a színháznak voltak vezető művészei. Álláspontunkat viszont csak akkor fogjuk kialakítani, amikor pontos ismereteink lesznek – fejezte be a kerületi programról szóló tájékoztatót dr. Tóth József polgármester.

http://www.budapest13.hu/

Közelebb a természethez: frissüljünk-gyógyuljunk Lengyelországban

  WieliczkaWieliczka

Lengyelország természeti kincsei, egészség-túrizmusa évente turisták millióit vonzza. A vonzerőt növeli a lengyel vendégszeretet érzékelhető jelenléte a mindennapok turista valóságában.  

  WieliczkaWieliczka

Lengyelország természeti kincsei, egészség-túrizmusa évente turisták millióit vonzza. A vonzerőt növeli a lengyel vendégszeretet érzékelhető jelenléte a mindennapok turista valóságában.  

„Vendég a háznál, Isten a háznál" – szól a lengyel mondás, mely a mai napig érvényben van a baráti országban.

Saját egészségünk érdekében,  gyenge európai helyezésünkön javítandó, kerüljünk közelebb a természethez, éljünk a lengyel egészség-turizmus nyújtotta színvonalas lehetőségekkel, Lengyelország vár bennünket, mondja

Dr. Bakonyi Istvánné (Erika) , a Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, a MÚOSZ székházában 2011. januárjában tartott előadásán.

Lengyelország területe hazánkénál háromszor nagyobb, lakosságának száma mintegy négyszeres.

Az idegenforgalom minden ága megtalálható, így a gyógy-turizmus is, amely igen magas szintet képvisel, bár ez nálunk nem eléggé közismert.   A lengyel gyógyüdülők általában valamilyen forrásvíz mellé települnek, gyakran a nemzeti parkok közelébe.  Huszonhárom nemzeti parkot tartanak nyilván Lengyelországban, ezeken a helyeken tiszta, jó levegőjű a környezet, a mikroklíma különösen ajánlott az asztmás, allergiás betegeknek.

A gyógyhelyek városok közelében helyezkednek el, így a gyógyüdülésre utazók nem csak terápiás kezelésen vehetnek részt, de a lengyel kultúrát is élvezhetik, kirándulhatnak, műemlékeket ismerhetnek meg.

A kirándulásokra kerékpárral is érdemes nekivágni, ez egyre népszerűbb a magyar turisták körében.  Lengyelországban több mint 60 ezer km-nyi kerékpárút található. 

A lengyel tengerpart mikroklímája különösen jó hatású az asztmás-allergiás betegeknek, érvényes ez elsősorban a nyugati parton található Kołobrzeg-re [kolobdzseg].   http://www.uzdrowisko.kolobrzeg.pl/

A Balti-tenger homokos partja 500 km hosszan terül el,  a víz itt ugyan hűvösebb, mint amihez a magyarok szoktak, de a globális  időjárás-változás nyomán lassan „mediterránná" fog válni…

Az említett hely gyógyhatása nagyon jelentős,  hasonló kedvező hatást tapasztalhatunk a Gdansk mellett elterülő Szopot üdülőhelyen is, de gyógyüdülésre az egész tengerparton lehetőség nyílik. Az itt tapasztalható gyógyhatás azt jelenti, hogy teljesen gyógyszer-mentesen lehet kezelni az asztmás és allergiás betegeket;  a tengerparton a délutáni, naplemente alkalmával tett séta nagyon hatásos. Különösen kedvelt időtöltése ez a betegségben érintett gyermekeknek és családjuknak, a kis betegek évekre tünetmentessé tehetők. Ez a lehetőség még elkerülte a magyar utazási irodák figyelmét.  http://www.sopot.pl/

Nagy számban találunk gyógyüdülőhelyeket a lengyel hegyvidéken is. Lengyelország egész déli része hegyes terület, erre a vidékre a magyar kiutazók általában csak a téli sportok miatt látogatnak, nem is gondolnak  gyógy-üdülésre.  Pedig pl. Délnyugat Lengyelországban, Alsó-Sziléziában a monarchia-stílusú üdülőhelyeket nagyon szépen felújították, mindegyik rendelkezik ivócsarnokkal, ahol ivókúrákat lehet tartani, de minden olyan gyógyellátási lehetőséget is megtalálunk, melyek hazai hasonló helyeken fellelhetők.   

Rabka, amely Zakopane és Krakkó között félúton, hazánkhoz nagyon közel található, gyermek-üdülőközpontnak számít. Gyermek szanatóriumokat találunk itt, légúti betegségeket gyógyítanak itt, nagyon jó eredménnyel.

Ezt a helyet mostanában kezdik felfedezni gyermekcsoportok számára a magyarok is.  Itt sport, síelési, kirándulási lehetőségek is kiegészítik a  teljeskörű gyógykezelést.   http://www.uzdrowisko-rabka.pl/

Ugyancsak a magyar terület közelében, Lublin felé, Délkelet-Lengyelországban található Nałeczów [nalendzsuv]

gyógyüdülő;  hatalmas park közepén több ezres férőhellyel, wellness és vízisport-lehetőségekkel, ragyogó műemlék kastéllyal.   http://www.uzdrowisko-naleczow.com.pl/

Közép-Lengyelországban  Busko Zdrój [buszko-zdruj] az egyik legrégebbi gyógyüdülő, itt is a legfontosabb attrakció az ivókúra.   http://www.uzdrowsko-busko-zdroj.com.pl/

Ciechocinek  [csehocsinek] a magyarok számára só-lepárlója miatt érdekes, a lepárló épület tetején helyezkedik el a só, a gyógyulni vágyók körbesétálnak a só-párában, így gyógyulnak a helyi mikroklímában.  A sóval való külön gyógyulás lehetősége ugyanitt a szállodákban is biztosított.    http://www.ciechocinek.pl/

Minden lengyel gyógyüdülőhelyre jellemző, hogy a környezetre nagy gondot fordítanak, nagyon szép gyógy-parkokat alakítanak ki, így a gyógykezelések közötti szabadidő kellemes sétával tölthető ezekben. A parkok mindenütt felújított állapotban várják a látogatókat.

Sóbányák.   Wieliczka [vjelicska] sóbányája a magyarok körében ismert múzeuma, sóból faragott szobrai révén.

Ugyanitt, a sóbánya egy másik, lejjebb levő szintjén szanatórium is működik. A gyógyulni vágyók napi 6-7 órát töltenek el a szanatórium szintjén, orvosi felügyelettel. A betegeket itt nem csak passzív, üldögélő lég-kúrával, de a légzési mélységet növelő fizikai igénybevétellel, tornára, énekre ösztönözve kezelik.  A helyszínen levő sós kút párolgása is ezt segíti.  A sóbánya most saját szállodát is nyitott, de a kezelések magánszállásról is igénybe vehetők, kedvező áron.    http://www.kopalnia.pl/

A Bochnia-i [bohnia] sóbánya a gyermekek gyógykezelését szolgálja, a múzeumként is működő sóbányában több sportpálya található.  Az itt töltött néhány órát a gyerekek labdázással, tenisszel és más sportokkal tehetik szórakoztatóbbá és gyógyítóbbá.    http://www.bochnia.pl/

A lengyel gyógyhelyek már több mint 200 éves múltra tekintenek vissza.  A vízzel való kezelést a magyarországi metódusokhoz hasonlóan végzik, de van olyan megoldásuk, amely hazánkban még csak néhány helyen található, ez a sókamra.  A Magyarországon telepített sókamrákat is általában a lengyelek építik, Lengyelországban pedig csaknem minden gyógyüdülőhelyen megtalálhatók. Lényege; sóból épített szobában, halk zene mellett kell relaxálva eltölteni egy órát. A megoldás nem csak beteg, de kimerült, fáradt személyek számára is ajánlható. Van, ahol ezt a szolgáltatást a wellness program keretében nyújtják.  

Számunkra unikum a lengyelországi krioterápia, ahol a mínusz 160 fokra hűtött kamrába zsilipen keresztül lép a nekivetkőzött páciens, a nagyon rövid benn-tartózkodás gyógyító hatású a mozgásszervekre, „fiatalítja" a bőrt, a hölgyek különösen kedvelik. A kamrából kijőve a közeli torna-szobába tér a páciens, ahol egy órát gyakorol  különböző testedző gépekkel, felügyelet mellett tornázik. Az egész kezelés naponta ismételhető.  

Kezdetben sportolókat kezeltek így az olimpiai edzőtáborokban, ma már szinte minden lengyel gyógyüdülőhelyen megtalálható.   

http://www.youtube.com/watch?v=-zVtQl2aHrM

http://www.radiologyinfo.org/en/info.cfm?pg=cryo

A sóból, a gyógyvízből különböző gyógyászati termékeket is készítenek, otthoni alkalmazásra, minőségük megegyezik a jóhírű lengyel kozmetikai ipar más, magas színvonalú készítményeivel, áruk pedig jóval kedvezőbb a magyar áraknál.

Ma már szinte minden lengyel szállodát wellness részleggel építenek, az üdülőhelyeken, pl. Zakopánéban, Wislán hatalmas aqua-park is található a szállodán belül. Tehát, aki síelni megy Lengyelországba, Zakopánéba, az a síelés után estéit eltöltheti az aqua-parkban.  Nemrégiben Zakopánétól 20 km-re, Bukovinán  termálvizet fedeztek fel,   

így ott termálvizes aqua-parkban lehet az időt múlatni.

http://zakopane.com/

http://www.staypoland.com/about_wisla.htm

A gyógyüdülőhelyeken számos koncertet tartanak a minden helyen megtalálható zenepavilonban. Az elmúlt időszakban pl. a Chopen-évhez kötődtek ezek az események.

A lengyel konyha kellemes ételeket kínál, közel áll a magyar ízléshez, bár az ételek valamivel könnyebbek, nem olyan zsírosak, fűszeresek, mint nálunk. Minden étel friss alapanyagból, frissen készül, nagyon kevés az előre elkészített étel, tehát nem fenyeget bennünket állott ételtől származó kellemetlenség.

Az országban kiváló bevásárlóközpontok épültek, ahol a lengyel kozmetikumok, édességek (pl. csokoládés szilva) vagy egyéb ajándékok beszerezhetők.

Összegezve;  minden típusú gyógyításra alkalmas terület megtalálható Lengyelországban, tengerpart, hegyvidék, síkság,  nagyon tiszta levegő, különösen a nemzeti parkok közelében. Nagyon jók a szolgáltatások, az árak nagyon kedvezőek.  Általánosságban tekintve, a lengyelországi árak megegyeznek, vagy némileg alacsonyabbak a hazai áraknál. Lengyelországban sincs még euro,  1 zloty [zloti]  kb. 60-70 Ft.

Tehát, a fenti gyógyhelyek ajánlhatók a magyar mozgásszervi betegeknek, keringési betegségben szenvedőknek,

kiemelten a légúti betegséggel érintetteknek, amelyek kezelése kevésbé hatékony hazánkban, mint ezeken a lengyel gyógyhelyeken.

Krynica [krinica] nagyon ismert üdülő-, gyógy-üdülőhely a déli határ közelében, egyúttal téli sport-központ is.

Itt is található hatalmas ivócsarnok, sokféle gyógyvízzel, gyomor- és emésztő-szervi megbetegedésekre.

http://www.ukz-uzdrowisko.krynica.com.pl/

Lengyelországban a bőrgyógyászat és a kozmetika nagyon fontos a magyar turisták, különösen a hölgyek szempontjából,  a fogászati kezelés is vonzza a külföldieket, különösen Németországból, akárcsak Magyarországon. Érdekes lehetőség ezen kívül a lengyelországi fogyókúra is, melyre szintén vannak speciális lengyel ajánlatok.

Ismét erősen felfejlődőben vannak a magyar-lengyel testvérvárosi kapcsolatok, ezekkel a kiemelt gyógyhelyekkel is, csere-üdülésekkel is ápolva.

A Lengyel Idegenforgalmi Képviselet  Budapesten a Károly körút 11-ben szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére, ill. az internetes oldalon is minden információ rendelkezésre áll.  

http://www.lengyelorszag.travel/hu

http://www.poland.travel/

http://www.swietokrzyskie.travel/

http://www.gosilesia.pl/

http://www.turystyka.dolnyslask.pl/

Repülő:   http://www.lot.com/

Vasút: 

http://www.pkp.pl/http://www.intercity.pl/ , http://www.rozklady.com.pl/

Autóbusz:  

http://www.rozklady.com.pl/ , http://www.polskieexpress.pl/

Telefonos veszély jelzés:    

Mentők:  999,  

Rendőrség:  998

Mobil vészhívás:  112

Nyári turista segélyszám:   0-800-200-300,    +(48-608) 599 999

Harmat Lajos

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábban a Magyar Szabadalmi Hivatal – 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK MÉRLEGE

  Sajtótájékoztatón számoltak be a Szellemi Tulajdon Hivatala – az egykori Magyar Szabadalmi Hivata l-  vezetői az intézmény 2010-es tevékenységéről. Ezt az átalakulással járó időszakot a tevékeység nagyon nagy fokű átalakulása jellemezte, amit végül a 2011. január elsejei névváltásban is megjelent.

  Sajtótájékoztatón számoltak be a Szellemi Tulajdon Hivatala – az egykori Magyar Szabadalmi Hivata l-  vezetői az intézmény 2010-es tevékenységéről. Ezt az átalakulással járó időszakot a tevékeység nagyon nagy fokű átalakulása jellemezte, amit végül a 2011. január elsejei névváltásban is megjelent.

A Magyar Szabadalmi Hivatal (a továbbiakban: a hivatal) széleskörű – valamennyi iparjogvédelmi oltalmi formát magába foglaló és a szerzői jog területére is kiterjedő – tevékenységéhez igazodva, 2011. január 1-jétől a hivatal neve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalára (a továbbiakban: SZTNH) változott. Az Országgyűlés által 2010. december 6-án elfogadott, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvény rendelkezett a névváltozásról és a hivatal feladat- és hatáskörének kibővítéséről.

A hivatal újonnan megjelölt feladatai a következők: a szerzői és szomszédos jogok területén nyilvántartást vezet a közös jogkezelő szervezetekről, felügyeletet gyakorol tevékenységük felett, előkészíti díjszabásaik miniszteri jóváhagyását, az SZTNH folytatja le a jóváhagyáshoz szükséges eljárást; elősegíti, hogy a szellemi tulajdon védelmének eszközeit megfelelően használják az országkép formálásához, az egységes országmárka kialakításához, valamint a jellegzetes magyar termékek hírnevének megóvásához; külön jogszabály alapján működteti a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet, egyéb módon közreműködik a szellemi tulajdonjogok hatékony érvényesítéséhez szükséges feltételrendszer kialakításában.

A kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet értelmében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának felügyeletét a közigazgatási és igazságügyi miniszter látja el.

A hivatal az elmúlt évben sikerrel teljesítette a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény XIV/C. fejezetének 115/D-115/L. §-aiban foglalt intézményi feladat- és hatáskör alapján irányadó intézményi célkitűzéseket a Szervezeti és Működési Szabályzattal, valamint a 2010. évi hivatali munkatervvel összhangban, továbbá a 2007 és 2010 közötti időszakra vonatkozó középtávú intézményfejlesztési stratégia figyelembevételével.

A hivatal tevékenységét a magas minőségi színvonalat képviselő hatósági és szolgáltató hivatali működés, a magyar és külföldi ügyfelek általános elégedettsége, a felhasználóbarát környezet és infrastruktúra jellemezte.

Szellemitulajdon-védelmi hatósági tevékenység

A hivatal magas szakmai színvonalon, a nemzetközi és hazai előírásokkal összhangban teljesítette a nemzeti iparjogvédelmi és szerzői jogi hatósági tevékenység mennyiségi és minőségi követelményeit.

Az európai szabadalmi rendszerhez való 2003. évi csatlakozás hatásaként olyan hivatali többletfeladatok jelentkeztek, amelyek az európai szabadalmakkal kapcsolatos hatályosítási, valamint ügyviteli és nyilvántartási munkát jelentenek. Az európai uniós csatlakozás
– 2004. május – óta pedig a hivatal a közösségi védjegy- és mintaoltalmi hatóság számára is kutatást végez a közösségi védjegybejelentések vonatkozásában.

A hazai és külföldi ügyfelek elvárásaival összhangban, valamint a nemzetközi szabadalmi munkamegosztásban való részvétel szükséges feltételeként a hivatal sikeres audit eredményeként szerzett tanúsítványt arról, hogy tevékenysége megfelel az ISO 9001:2008 minőségirányítási és az ISO/IEC 27001:2005 információbiztonság irányítási szabvány szigorú követelményeinek. Az audit a legelismertebb és legelfogadottabb UKAS akkreditációs rendszerben történt, amelyet a svájci székhelyű SGS (Société Générale de Surveillance) Csoport tagja, az SGS Hungária Minőségellenőrző, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. folytatott le. A tanúsítvány alapján az SZTNH 2011. január 1-jétől az ISO-szabványok szerint tanúsított, integrált minőségirányítási rendszerben végzi tevékenységét.

A kormányzati és a nemzetközi törekvésekkel összhangban a hivatal fokozatosan fejleszti a hatósági eljárások elektronikus ügyintézési rendszerét. E rendszeren keresztül az ügyfeleknek lehetősége van szabadalmi, védjegy-, használatiminta-, formatervezésiminta-oltalmi bejelentések, -megújítási kérelmek, európai szabadalom hatályosítása iránti kérelmek, valamint az árva mű felhasználásának engedélyezésére vonatkozó beadvány elektronikus benyújtására, amely lehetőséggel az ügyfelek az elmúlt évben 381 esetben éltek.

Az ÚMFT Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) támogatását élvező "Elektronikus tájékoztatási szolgáltatások fejlesztése" elnevezésű projekt keretében a hivatal folytatta elektronikus tájékoztatási szolgáltatásainak továbbfejlesztését. A projekt célja hat
fejlesztés megvalósítása volt, ezek: az elektronikus közlöny automatikus előállítása
(E-közlöny); az elektronikus nyilvántartás és lajstrom hatósági szolgáltatás fejlesztése
(E-nyilvántartás); online iratbetekintés ügyfélkapus azonosítással (E-iratbetekintés); hitelesített lajstromkivonat kérése és küldése elektronikus úton (E-lajstrom); bővített elektronikus kommunikáció az ügyfél és a hivatal között; az elektronikus tájékoztató szolgáltatás (E-kutatás) fejlesztése. A projekt keretében 2010 első félévében megvalósult a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítő elektronikus kiadványként történő rendelkezésre bocsátása. A hivatalos kiadvány, az ún. E-közlöny 2010 júliusától automatikus előállításban készül el a belső elektronikus ügyviteli rendszer adatai alapján, jelentősen lerövidült átfutási idővel, csökkentett élőmunka ráfordítás mellett.

A hivatal iparjogvédelmi hatósági tevékenységét a magas szakmai színvonal, a magyar és külföldi bejelentők általános elégedettsége, az átfutási idő csökkenése, a felhasználóbarát környezet és infrastruktúra jellemezte. A hivatal differenciált igényekhez igazodó, opciókban gazdag hatósági eljárási kínálatot biztosít ügyfelei számára. Az engedélyezési eljárás gyorsítása terén évről évre jelentős eredményeket ért el.

Az ügyfelek általános megelégedésére a védjegybejelentések meghirdetéséig terjedő időszak az előző évi 3,6 hónapról 3,3 hónapra csökkent, míg a védjegy lajstromozására irányuló eljárás teljes átfutási ideje – a meghirdetést követő három hónapot és a kutatási jelentés kiküldésétől számított egy hónapos időtartamot is beleszámítva – az előző évi 8 hónapról 7 hónapra tovább csökkent. Az ügyfelek egy részének igényeihez igazított gyorsított és különleges gyorsított ügyintézési eljárás lehetőségével a védjegyterületen az elmúlt évben 217 esetben éltek. A hatályos jogi szabályozás a nemzeti szabadalomengedélyezési eljárásban is lehetővé teszi az eljárás gyorsítását, és e lehetőségeket kihasználva a több évig tartó engedélyezési idő akár 24 hónapra is lerövidíthető. Az elmúlt évben az ügyfelek 109 esetben kérelmezték az írásos véleménnyel kiegészített újdonságkutatási jelentést és 4 esetben kérték a közzététel idejének előbbre hozatalát.

A szabadalmi engedélyezési eljárás gyorsított lefolytatásának további lehetőségét szolgálja a japán, az osztrák és a finn hivatallal, valamint 2010-ben az USA hivatalával kötött kétoldalú megállapodásokon alapuló ún. „Szabadalmi Gyorsforgalmi Hálózat" (Patent Prosecution Highway, PPH-) projekt is. Ez az együttműködési forma egyazon találmányra több országban oltalmat szerezni kívánó bejelentők számára válik lehetővé a szabadalom gyorsabb megszerzése.

Jogszabály-előkészítés és jogalkalmazás

A hivatal az elmúlt évben is ellátta a szellemi tulajdon védelmével összefüggő jogszabály-előkészítési feladatokat, amelyek döntően az iparjogvédelmi, illetve a szerzői jogi szabályozást érintő jogszabály-módosítások előkészítésére irányultak.

A hivatal előkészítette – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal szoros együttműködésben – az Országgyűlés által 2010. december 6-án elfogadott, a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvénnyel összefüggésben szükséges törvénymódosításokról és egyes iparjogvédelmi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVIII. törvényt. A törvény megváltoztatta a Magyar Szabadalmi Hivatal elnevezését, illetve új feladatokkal bővítette a hivatal feladatkörét, továbbá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Tanácsa néven újjáalakította a szellemi tulajdonért felelős kormányhivatal vezetőjének tanácsadó testületét.

A törvény megteremtette az iparjogvédelmi hatósági eljárások elektronikus úton történő ügyintézésének fejlesztési lehetőségét, az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében vállaltaknak megfelelően. A jogszabályi változások lehetőséget biztosítanak arra, hogy 2011. március 1-jétől a hivatal ügyfelei az egyes iparjogvédelmi oltalmakat, illetve bejelentéseket érintő tényekben bekövetkezett változásoknak a lajstromban való feltüntetésére irányuló kérelmeiket elektronikus úton nyújtsák be, valamint elektronikus úton igényeljenek hiteles lajstromkivonatot, vagy on-line kérelmezzenek iratbetekintést. Védjegybejelentések esetében lehetőség lesz továbbá a gyorsított és különleges gyorsított eljárás iránti kérelmek elektronikus benyújtására is.

Az új törvény változást hozott az iparjogvédelmi lajstromra vonatkozó szabályok körében is. A bejelentési nyilvántartásokat és a lajstromokat egyetlen, elektronikusan hozzáférhető és közhiteles nyilvántartássá alakította, továbbá változtak a lajstromba történő bejegyzés megtételére vonatkozó szabályok is. A törvény módosította a szabadalmi eljárásokat érintő szabályokat, valamint a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvényt. A mintaoltalom megadására irányuló eljárás gyorsítását célozva módosult továbbá a formatervezési minták oltalmáról szóló 2001. évi XLVIII. törvény is.

Az új rendelkezések 2011. január 1-jén léptek hatályba, az elektronikus ügyintézés fejlesztéséhez kapcsolódó, valamint a lajstromvezetést érintő új szabályok kivételével, amelyek hatálybalépésének időpontja 2011. március 1-je.

Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT)

A szellemi tulajdonnal összefüggő feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervek, az érintett piaci szereplők, valamint a társadalmi és gazdasági érdek-képviseleti szervezetek képviselőinek részvételével újjáalakított Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) véleményező és tanácsadó fórumként közreműködik a szellemi tulajdonjogok megsértése elleni küzdelemben.

A HENT működtetését a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának feladataként határozta meg a 2010. évi CXLVIII. törvény. E törvényi felhatalmazásnak megfelelően fogadta el a Kormány a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület működésének jogi alapjául szolgáló 287/2010. (XII. 16.) Korm. rendeletet, amelynek értelmében a testület elnöke az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium igazságügyért felelős államtitkára, a testület tagja elnökhelyettesként a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, titkársági feladatait pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala látja el.

A testület elmúlt évi tevékenységét a Hamisítás Elleni Nemzeti Stratégia három pillére mentén – statisztikai adatfeldolgozás, tudatosságnövelés, jogérvényesítés – végezte. A HENT tevékenységének egyik fontos eredményeként könyvelhető el, hogy Magyarország 2010 tavaszán lekerült az USA Kereskedelmi Képviselőjének Hivatala (USTR) által évente készített Special 301 Report kockázatosnak tekintett országokat felsoroló ún. watch list-jéről.

A HENT fontosabb elmúlt évi eredményei: HENT-füzetek kiadványsorozat megjelentetése, az Országos Kriminológiai Intézet kriminálstatisztikai és bűnügyi iratkutatása, nyomozóhatósági munkatársak szerzői jogi képzése, szellemitulajdon-védelem tantárgy oktatása a Rendőrtiszti Főiskolán, reprezentatív lakossági felmérés, ágazati felmérések, gyógyszerhamisítás elleni kampány, „Hamis ígéretek, valódi veszélyek" vándorkiállítás, napi hírlevelek, éves jelentés.

Nemzetközi és európai együttműködés

Hazánk sikeres európai integrációjának részeként a hivatal folyamatosan végezte a szellemi tulajdon védelmének területén a tagállami működésből reá háruló feladatokat, Magyarország nemzeti érdekeit megillető figyelemmel. Nemzetközi tevékenységét – a korábbi évekhez hasonlóan – az Európai Szabadalmi Egyezmény és az Európai Unió tagállamaként való működésből fakadó tagállami jogok gyakorlása és kötelezettségek ellátása, valamint a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) keretében folyó nemzetközi szakmai együttműködés, továbbá a regionális és kétoldalú szellemitulajdon-védelmi együttműködés határozta meg.

Az Európai Szabadalmi Szervezet Igazgatótanácsában a magyar kormány képviselőjeként a hivatal elnöke, helyettes képviselőjeként a hivatal jogi elnökhelyettese járt el. Magyarországot a közösségi védjegyekért és mintaoltalmakért felelős hivatal, a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) Igazgatótanácsában – tagként – a jogi elnökhelyettes és – helyettes tagként – a védjegy- és mintaoltalmi főosztály vezetője képviselte. A Közösségi Növényfajta-hivatal Igazgatótanácsában másodmagával a műszaki elnökhelyettes képviselte hazánkat.

Szakdiplomáciai jelentősége folytán a 2010. év egyik kiemelkedő nemzetközi eseménye volt, hogy az Európai Szabadalmi Szervezet (ESZSZ) Igazgatótanácsa 2010. december 15-én megtartott 126. ülésén Dr. Bendzsel Miklóst, a hivatal elnökét egyhangúlag választotta meg elnökhelyettesévé. Az új elnökhelyettes megbízatása három évre szól. Az ESZSZ Igazgatótanácsa 38 tagállam képviselőiből álló döntéshozó testület. Az Igazgatótanács – többek között – jogalkotói hatásköröket gyakorol, dönt a szervezet költségvetéséről, az Európai Szabadalmi Hivatal vezetőinek kinevezéséről.

Az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának Igazgatótanácsa 2010. november 22-én megtartott 40. ülésén dr. Ficsor Mihályt, a hivatal jogi elnökhelyettesét választotta meg elnökéül. Az új elnök megbízatása 2011. január 1-jétől kezdődően három évre szól. Az Igazgatótanács a 27 tagállam és a Bizottság egy-egy képviselőjéből, valamint azok helyetteseiből áll. Bár hoz fontos döntéseket is, az Igazgatótanács alapvetően tanácsadói, véleményezési jogkörrel rendelkezik. Összeállítja a BPHH vezető tisztviselő jelöltjeinek listáját, a BPHH hatáskörébe tartozó ügyekben a BPHH elnöke részére tanácsot ad, véleményezi a BPHH általi vizsgálatra vonatkozó iránymutatásokat, továbbá a BPHH elnöke és az Európai Bizottság számára véleményt adhat, illetve tőlük tájékoztatást kérhet.

A hivatal képviselői aktívan részt vettek az Európai Szabadalmi Szervezet különböző szakmai bizottságaiban folyó munkákban, szakértői szintű részvételükkel segítették az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság mellett működő munkacsoportok és egyéb bizottságok tevékenységét, valamint közreműködtek a Szellemi Tulajdon Világszervezete állandó bizottságainak munkájában.

A 2011. évi magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében a hivatal dolgozta ki az európai döntéshozatali fórumokon szereplő iparjogvédelmi témákról szóló ún. „fiche"-eket, illetve együttműködött az igazságügyi tárcával a hasonló szerzői jogi és jogérvényesítési dokumentumok elkészítésében, valamint részt vett az ún. keretmandátumok elkészítésében a szabadalmi és a szerzői jogi területen. 2010 decemberében a hivatal – a jogi elnökhelyettes vezetésével – fogadta az Európai Parlament JURI Bizottságának képviselőit.

Diplomáciai jelentősége folytán az elmúlt év fontos nemzetközi eseménye volt, hogy Benoît Battistelli, az Európai Szabadalmi Hivatal frissen megválasztott elnökeként, mint a 2010. június 6-8. között rendezett konferencia meghívott előadója Budapestre látogatott és találkozott Dr. Pálinkás Józseffel a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, valamint megbeszélést folytatott Dr. Bendzsel Miklóssal, a hivatal elnökével.

A hivatal a regionális és bilaterális nemzetközi szellemitulajdon-védelmi együttműködés egyik motorja, a szakmai kiválóságra építve kezdeményező szerepet töltött be a nemzetközi iparjogvédelmi munkamegosztás kiszélesítésében. A magas színvonalon végzett kutatási és vizsgálati tevékenység szakmai elismeréseként a nemzetközi szabadalmi munkamegosztásban való hivatali részvétel további bővítése, valamint a kétoldalú hivatalközi együttműködések továbbfejlesztése vált lehetővé.

A hagyományosan jó osztrák-magyar hivatalközi együttműködés keretében folytatódott a két hivatal kooperációja a nemzetközi Szabadalmi Együttműködési Szerződés (Patent Cooperation Treaty) alapján végzett munkákban. Az osztrák hivatallal folytatott szakmai együttműködés jól illeszkedik az EU, illetve Magyarország regionális „Duna Stratégiájába" is. Komoly referenciaértéket képviselnek kétoldalú keretmegállapodások alapján végzett nemzetközi szabadalomkutatási munkák is.

A hivatal tudatosan törekedett a nemzetközi és az európai projektekben rejlő lehetőségek maximális kihasználására; részt vett az IPEuropeAward projektben, sikerrel teljesítette a Belső Piaci Harmonizációs Hivatallal, valamint az Európai Szabadalmi Hivatallal aláírt együttműködési megállapodásban rögzített, sokrétű feladatokat.

Szellemitulajdon-védelmi tudatosság fejlesztése

A nemzetközi tendenciáknak és a nemzeti hivatalokkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelően a hivatal iparjogvédelmi szolgáltatási, ügyfélszolgálati, informatikai és oktatási programjaival javította a hazai iparjogvédelmi és szerzői jogi kultúra tudatossági, tájékozódási és képzettségi feltételeit. A szellemitulajdon-védelem sajátos eszközeivel járult hozzá a hazai innováció támogatásához azzal a céllal, hogy erősítse a nemzeti innovációs potenciál meghatározó célcsoportjainak (különösen a kkv-k, az MTA, a felsőoktatás) szellemitulajdon-védelmi tudatosságát és aktivitását.

A nemzetközi elismerést szerzett, a kkv-k iparjogvédelmi tudatosságát, ismereteit fejlesztő Iparjogvédelmi Versenyképességet Alapozó Cselekvési Program VIVACE+ néven folytatódott a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal (NKTH) való együttműködésben. A vállalkozások iparjogvédelmi ismereteinek gazdagítását célzó programban 15 szervezet (12 regionális kereskedelmi és iparkamara, az ITD Hungary, a SEED Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem) vett részt.

Az iparjogvédelmi szolgáltató tevékenységre vonatkozó mértékadó nemzetközi tapasztalatokra figyelemmel a hivatal az ingyenes ügyfélszolgálati tájékoztatási szolgáltatásokon túlmutató, térítés ellenében nyújtott, emelt szintű szellemitulajdon-védelmi szolgáltatások széles választékát (négyfajta védjegyszolgáltatás, ötféle szabadalomkutatási szolgáltatás) kínálja ügyfelei számára, amelyek a megalapozott üzleti döntéshozatalhoz nyújtanak iparjogvédelmi eszközöket. A kkv-k szellemi vagyonának jobb kiaknázását segítő szellemivagyon-diagnózis szolgáltatás kísérleti projekt keretében – az ESZH támogatásával – 20 hazai vállalat szellemi vagyonának térítésmentes felmérésére került sor.

A Magyar Tudományos Akadémiával kötött együttműködési megállapodás értelmében folytatódott a szellemivagyon-értékelés nemzetközi módszertanának hazai viszonyokra történő adaptálása, amelynek keretében három jelentős kutatási eredmény és műszaki megoldás  kísérleti jellegű vagyonértékelési munkálatai fejeződtek be. Mindemellett a szellemivagyon-értékelési nemzetközi együttműködési hálózat (platform) létrehozására irányuló törekvés jegyében a hivatal megállapodást kötött a luxemburgi Henri Tudor Intézettel a szellemivagyon-értékelés területén felhalmozott ismeretek megosztására.

A hivatal ismeretekben gazdag honlapját 2010-ben 539 169 egyedileg azonosítható felhasználó 822 206 alkalommal látogatta meg. A látogatások száma 11,5%-kal haladta meg az előző évit, a megtekintett oldalak mennyisége 38%-kal, a letöltött adatmennyiség 85%-kal növekedett. A honlap 55 434 ezer önálló internetcímmel rendelkező állományt tartalmaz; ennek 51%-a a magyar, 49%-a az angol nyelvű változaton érhető el. A honlapon elérhető közlöny iránti érdeklődés kiemelkedő arányban nőtt: a felhasználók 1 543 320 ezer oldalt töltöttek le[1], így a letöltött oldalak mennyisége 168%-kal haladta meg a 2009. évit. A honlapról elérhető elektronikus ügyintézési rendszeren keresztül benyújtott kérelmek száma 381 volt, 46%-kal több az előző évinél.

Mindazonáltal a hazai innovációs szféra iparjogvédelmi tudatosságának erősítése érdekében tett hivatali erőfeszítések ellenére sem sikerült kilendíteni a magyar szabadalmi bejelentői aktivitást a 6-800 közötti szabadalmi bejelentési sávból. Az eljárások gyorsításának és az üzleti várakozások kedvezőbbé válásának hatására ugyanakkor a hazai védjegybejelentői aktivitás erősödött (3500). A hivatal tudatosságnövelő tevékenysége ugyanis nem kompenzálhatja azt, hogy 1) a magyar gazdaság tulajdonosi viszonyai folytán a hazai K+F potenciál szellemi produktumainak nem jelentéktelen hányada külföldi tulajdonosok színeiben jelenik meg; 2) még érezhető a gazdasági-pénzügyi válság késleltetett negatív hatása; 3) gyenge volt vagy hiányzott a pályázati kiírásokban, a teljesítmények értékelése során a szabadalmakra vonatkozó eredménykötelem.

A hazai iparjogvédelmi kultúra fejlesztésének, a szakmai utánpótlás nevelésének fontos pillérei a hivatal által szervezett felsőfokú, középfokú és alapfokú iparjogvédelmi tanfolyamok, céltanfolyamok. Az ország legjelentősebb felsőoktatási intézményeivel – többek között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel – kötött együttműködési megállapodás alapján a hallgatók graduális és posztgraduális képzés, valamint távoktatás keretében sajátíthatják el a korszerű szellemitulajdon-védelmi ismereteket. A felsősoktatásban a diplomamunka-támogatásra vonatkozó pályázattal ösztönzi a hivatal a hallgatókat. A Magyar Tudományos Akadémiával való együttműködés keretében a kutatóintézeti hálózat munkatársai célzott szellemitulajdon-védelmi képzésben részesültek, a HENT szervezésében pedig vám- és pénzügyőrök, rendőrségi alkalmazottak vettek részt célzott oktatáson.

Humánerőforrások

A hivatal infrastrukturális és emberi erőforrásait hatékony szervezeti és irányítási rendszerben hasznosította a korszerű közszolgálatiság és a gazdaságos intézményi működés biztosítása érdekében.

A hivatal létszáma 229 fő, szakmailag jól felkészült, magasan kvalifikált, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező, több nyelvet jól beszélő munkatársi állománnyal rendelkezik. A dolgozók 88%-a felsőfokú végzettségű, 46 fő tudományos fokozattal, 158 fő egy vagy több nyelvvizsgával rendelkezik. A hivatal kiemelt számban foglalkoztat szakmai, társadalmi, nemzetközi befolyással bíró, fiatal munkavállalókat.


[1] Robotok nélkül regisztrált adatok

Már csak ma éjfélig érvényesek a 2010-es éves e-matricák

 

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. felhívja az úthasználók figyelmét arra, hogy a 2010-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, hétfőn éjfélkor lejár.

 

Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. felhívja az úthasználók figyelmét arra, hogy a 2010-ben vásárolt éves e-matricák érvényességi ideje január 31-én, hétfőn éjfélkor lejár.

A magyarországi gyorsforgalmi úthálózat, valamint egyes főúti szakaszok igénybevételéhez szükséges éves e-matricák érvényességi ideje a tárgyévet követő január 31-éig tart. A 2010-ben vásárolt éves jogosultságok tehát 2011. január 31-éig, azaz hétfő éjfélig érvényesek.

Az éves e-matricák 2011-ben az alábbi árakon szerezhetők be:

Kategória

Ár

D1

40 000 Ft

D2

115 000 Ft

D3

172 000 Ft

D4

215 000 Ft

Kérjük az úthasználókat, hogy indulás előtt minden esetben ellenőrizzék, rendelkeznek-e érvényes úthasználati jogosultsággal. A vonatkozó jogszabályi előírások szerint a díjköteles autópálya- és főúti szakaszokat csak érvényes e‑matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell vásárolni.

Az úthasználati jogosultságot az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálati irodáin, viszonteladó partnerein keresztül, valamint az Interneten vagy mobiltelefon segítségével lehet beszerezni. Ugyanakkor felhívjuk a vásárlók figyelmét, hogy az éves e-matricát csak az ügyfélszolgálati irodákban, a viszonteladó partnereknél és az Interneten lehet megvásárolni, SMS-ben azonban még nem.

A virtuális díjfizetési lehetőségekről a http://www.autopalya.hu/ weboldalon (Díjfizetés / Virtuális matrica), valamint az ország egész területéről helyi tarifával hívható kékszámon (06-40-40-50-60) lehet bővebben tájékozódni.

Riasztó állapotok a büntetés-végrehajtás központi kórházában

 

Ötven éve nem újították fel az épületet. Vagy fűtés van, vagy meleg víz. Zsúfoltak a még egyáltalán használható kórtermek. Az egyetlen liftben hol az ételt, hol a halottakat szállítják. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a büntetés-végrehajtás tököli központi kórházának viszonyait vizsgálta és a visszásságok hosszú listáját állította össze.

 

Ötven éve nem újították fel az épületet. Vagy fűtés van, vagy meleg víz. Zsúfoltak a még egyáltalán használható kórtermek. Az egyetlen liftben hol az ételt, hol a halottakat szállítják. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a büntetés-végrehajtás tököli központi kórházának viszonyait vizsgálta és a visszásságok hosszú listáját állította össze.

    A börtönök vizsgálatsorozatát Szabó Máté a közelmúltban a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházában folytatta, abban a különleges intézményben, amelyben a gyógyító-megelőző és a speciális büntetés-végrehajtási tevékenységek összehangolása jelentős figyelmet, a szakterületek szoros együttműködését igényli. Mindezt sokszor nehezíti, a jogállami elvárásoknak pedig nem felel meg, hogy az országos feladatokat ellátó kórház pénzügyi-gazdálkodási szempontból nem önálló, a szomszédságában működő Fiatalkorúak Intézetétől függ.

       Az eredetileg nem kórház céljára épült létesítményt az elmúlt mintegy 50 év alatt nem újították fel, még a fűtést is a Fiatalkorúak Intézete szolgáltatja. Rekonstrukciója, korszerűsítése soron kívüli feladat lenne. Az őszi, váratlanul hideg időben az intézeti kazánok műszaki állapota nem tette lehetővé a meleg víz és a fűtés egyidejű biztosítását, pedig jogszabály írja elő, hogy a huzamos emberi tartózkodásra szolgáló helyiségekben legalább húsz fokos hőmérsékletet kell garantálni. Egyes kórtermek már használhatatlanok, az ápolásra szoruló fogvatartottakat összetömörítik  a még használhatókba. A fürdőhelyiségek sem alkalmasak emberi tartózkodásra, a fertőtlenítésük sem biztonságos. Akadálymentesített kórterem, megfelelő sétaudvar, sportolásra alkalmas terület sincs. Mindezek nemcsak a fogvatartottakat, hanem a személyzetet is túlságosan megterhelik, feszültségeket keltenek.A kórház egyetlen liftjében szállítanak mindent, az ételtől a halottakig. Az ügyvédi beszélő helyiség a biztos szerint nem teszi lehetővé, hogy a védő egészséges környezetben, ellenőrzés nélkül találkozhasson az ügyfelével. A fogvatartottak szabadidős tevékenységét csak a könyvtár és néhány szakköri foglalkozás, női ápoltak esetében filmvetítés támogatja. A kórházban elhelyezett fogvatartottak számával nem arányos a nevelők és a felügyelők létszáma, a kórháznak nincs pszichológusa. Azt is megállapította az ombudsman, hogy a büntetés-végrehajtás rendszerének fogvatartotti nyilvántartása nem pontos, ami negatívan befolyásolhatja a döntést a fogvatartottal szemben alkalmazható mozgáskorlátozó eszköz – magyarul a bilincselés –  alkalmazásának módjáról. A rabszállító járművek sem biztonságosak, nincs bennük például biztonsági öv.

    Az állampolgári jogok biztosa összegzésképpen egyszerre és együtt látja sérülni a jogállamiság elvét, az emberi méltósághoz, a tisztességes eljáráshoz és az egészséges környezethez való jogot. Megelégedéssel fogadta viszont, hogy a fogvatartottak egyáltalán nem panaszkodtak a kapcsolattartás hiányára. Sőt: az apák vasárnaponként meglátogathatják a börtönkórházban született gyermeküket – ez az emberi méltósághoz, a házasság és a család védelméhez való jog érvényesülését jelenti.

             Minderről Szabó Máté tájékoztatta a közigazgatási és igazságügyi minisztert, egyebek között azt javasolva, hogy  kötelező érvénnyel szabályozzák az egy zárkában elhelyezhető fogvatartottak létszámát és körülményeit, valamint a rabszállító járművek biztonsági előírásait. A belügyminisztert arra kérte, hogy tekintse soron kívüli, kiemelt feladatnak a kórház teljes felújításának, átalakításának már 2002 óta húzódó ügyét. Fontolja meg, hogy pénzügyi-gazdálkodási feladatainak ellátásában is függetleníti a kórházat a Fiatalkorúak Intézetétől, majd ennek megfelelően emeli a felügyelői és nevelői státuszok számát, illetve létesítsen a börtönkórházban pszichológusi státuszt. A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának azzal a kéréssel küldte meg jelentését, hogy szereltessen fel a sétaudvaron sportolást lehetővé tevő – orvosilag megengedett – eszközöket, javíttassa meg a fűtési rendszert, és teremtse meg a büntetés-végrehajtás központi nyilvántartásának hitelességét. A kórház főigazgatójánál az ombudsman kezdeményezte, gondoskodjon arról, hogy a fogvatartottak változatosabb lehetőségekhez jussanak a szabadidő eltöltésében.  

Lengyel János: BEISMERŐ VALLOMÁS

 

Az írásban az a jó, hogy nem kötelező. Aki nem akar írni, nem ír. Aki nem tud, néha mégis tollat ragad. Csak éppen tintája nem fog a papíros testén.

 

Az írásban az a jó, hogy nem kötelező. Aki nem akar írni, nem ír. Aki nem tud, néha mégis tollat ragad. Csak éppen tintája nem fog a papíros testén.

De ha már írni akar, írjon ki magából mindent, ami nyomasztja. Ami lelkére olyan terhet rakott, mi elfedi az önmegvalósítás forrásának nyílását. Amíg belterjes vízének poshadt léte szennyezi gondolatáramait, nem teljesedhet ki valódi énje, hiszen kívánalmainak aranyhala a halotti létben nem teljesítheti kötelességét.

Számomra az írás több mint sorjázó gondolatok betűk, szavak és mondatok formájában történő rögzítése a papíron: kísérlet a menekülésre önmagam és az elmúlás elől. Az elmúlás az emberi elme legnagyobb ellensége. A másik pedig a tétlenség, a semmittevés tunyasága. Az írás nélküli tétlenségbe hamar belepusztulnék. Tennem, cselekednem kell valamit, hiszen az üresség és a közöny nem lehet mérvadó. Ha nem vagyok képes változtatni a dolgok-jelenségek alakulásán, legalább fogalmazzam meg ellenvetéseimet. Az ellenvetéseimet a világgal szemben, a világért, hogy kísérletet tegyek jobbá tételére. A jóság szubjektum, csakúgy, mint a rossz. Mégis közelebb áll az idealizált valóhoz, mégha féllábbal utópisztikus talajon is áll.

A legjobb írók önmagukból merítve írnak. Papírra vetik, amit megéltek, és amit az átéltekről gondolnak. Leírják azt is amit megélni vélnek, a képzelet tarka lepkéje hatalmas távlatokban szeli állt az „így is történhetne" univerzumát.  Az egyszerűség nem feltétlenül az írói nagyság hiányának jele. Arra való, hogy írásba foglalt gondolataink valamiképpen – könnyebben és minél szélesebb körben – megérinthessék az olvasókat. Az embert, aki veszi a fáradtságot, hogy átvergődjön a betűkből font literaturális labirintuson, megilleti a tudás, hogy felismerje vége mi végre. Különben is: mindenkinek kötelessége, hogy legjobb képessége szerint megpróbáljon tenni valamit, ami közelebb visz az emberiség rég kitűzött, elérhetetlennek tűnő céljaihoz (értelmes fejlődés, tökéletesség, tolerancia stb.). Az egyén válogatja a kitűzendő célokat, de mindig a közösség az mi számít.

Ha már tollat veszek a kezembe, ne vesszen kárba a mozdulat: leírom – le kell írnom -, hogy a fejlődés gyakran rombolással jár együtt, de ennek nem feltétlenül muszáj így történnie; a tökéletesség egyik ismérve, hogy az ember igyekszik elejét venni a konfliktusoknak; a toleranciához pedig hozzátartozik, hogy minél többet fogadjunk el a másik emberből, de közben minél kevesebbet veszítsünk el önmagunkból. Mert mindannyian emberek vagyunk: ugyanonnan jövünk, ugyanoda tartunk, még ha százezernyi úton és marakodva is.

Nem hiszem, hogy menthetetlenek vagyunk. Gondoljunk bele: mennyi erőfeszítés, szenvedés, áldozat árán jutottunk el ide, ahol most vagyunk. Mindezt figyelmen kívül hagyni nem lehet, nem szabad. Mert az ember nem szabad, önmagát köti gúzsba.

Világos: néhány leírt gondolat még nem változtat meg semmit. A gyógyírt közös bajainkra már sokan keresték, de ez idáig nem találták meg. Épp ezért marad az írás, ami hatalom is. „A szó elszáll, az írás megmarad." Vagyis: nincs mese, írni kell.

Csak legyen hozzá idő, energia és papír.  

32. Műegyetemi Állásbörze – 2011. március 9-10. – Keressen jól!

Hamarosan ismét megrendezésre kerül a Műegyetemi Állásbörze. A kiállítók jelentkezését 2011. február 3-ig várják a szervezők.

 

Hamarosan ismét megrendezésre kerül a Műegyetemi Állásbörze. A kiállítók jelentkezését 2011. február 3-ig várják a szervezők.

 

 A Műegyetemi Állásbörze azon cégek számára jelent kiemelkedően hatékony toborzási csatornát, ahol szükség van frissdiplomás munkaerőre, ahol aktívan működik gyakornoki program, ahol időszakos vagy részmunkaidős pozíciókra fiatal, de jól képzett munkaerőt keresnek, vagy éppen ahol szervezeti átalakítás vagy költségcsökkentés miatt a junior munkaerő irányába alakítják át a dolgozók arányát.

 

  

    Hazánk legnagyobb és legrangosabb állásbörzéjének ezúttal is a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad helyet. A rendezvény rendszerint igen nagy népszerűségnek örvend, a hasonló célú hazai expók között évek óta stabilan a Műegyetemi Állásbörzén a legmagasabb mind a kiállító cégek, mind ajánlataik száma, s ezzel párhuzamosan a látogatók száma – akik egyébként jellemzően magas színvonalú műszaki, gazdasági, informatikai, pénzügyi és természettudományi képzésben vesznek vagy vettek részt – is igen jelentős. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az idei börzére legalább 10.000 – 12.000 frissdiplomás, diploma előtt álló vagy néhány éves szakmai tapasztalattal rendelkező fiatal látogatót várnak, nemcsak a Budapesti Műszaki Egyetemről, hanem a többi budapesti és vidéki felsőoktatási intézményből egyaránt.

A Műegyetemi Állásbörze idén tavasszal a szokásosnál korábban, március 9-10-én kerül megrendezésre. "Az idei tavaszi Műegyetemi Állásbörze időpontja azért került a korábbi évekhez képest előbbre, mert azt tapasztaltuk, hogy az állásbörzében érintett hallgatók a késő tavaszi időszakban fokozott terhelésnek vannak már kitéve, hiszen a szakdolgozatírás és tanulmányaik – vagy alsóbb éveseknél az adott félév – lezárásához kapcsolódó tevékenységek kötik le idejük és energiájuk nagy részét. A rendezvény hatékonyságának növelése érdekében döntöttünk a kora márciusi időpont mellett." – nyilatkozták a szervezők.

BME Diákközpont
Tel.: + 36 20 208 2351, +36 20 523 5683
E-mail: info@allasborze.bme.hu
Honlap: http://www.allasborze.bme.hu/

Tömegrendezvények felelősségbiztosítás nélkül – CLB: Szabályozást és ellenőrzést követel a szakma

Szabályozatlan és ellenőrizetlen a hazai rendezvények felelősségbiztosítása – hívja fel a figyelmet a hiányosságra egy független biztosítási alkusz. A CLB tapasztalata szerint a szervezők tetszés szerinti létszámra és kockázatra biztosítják a programokat, így csak az igazán megbízhatóknak van éves biztosítási keretük, vagy egy konkrét rendezvényre kötött szerződésük. Az alkusz cég és a profi rendezvényszervezők is egyértelmű szabályozást szorgalmaznak.

 

  

Szabályozatlan és ellenőrizetlen a hazai rendezvények felelősségbiztosítása – hívja fel a figyelmet a hiányosságra egy független biztosítási alkusz. A CLB tapasztalata szerint a szervezők tetszés szerinti létszámra és kockázatra biztosítják a programokat, így csak az igazán megbízhatóknak van éves biztosítási keretük, vagy egy konkrét rendezvényre kötött szerződésük. Az alkusz cég és a profi rendezvényszervezők is egyértelmű szabályozást szorgalmaznak.

 

  


    Európában egyetlen rendezvényt sem lehet megtartani megfelelő felelősségbiztosítás nélkül, ám hazánkban ennek meglétét és értékét senki nem ellenőrzi, egyetlen engedély kiadásának sem feltétele a biztosítás megléte, sőt utólag is csak egy esetleges baleset kártérítése kapcsán kerül terítékre – állítja a 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.

 A cég szakértője, Németh Péter szerint csak a rendezvényszervezők lelkiismeretén és szakmai felkészültségén múlik, van-e kockázati fedezet a rendezvények mögött. Igaz, a biztosítók is óvatosak, nem szerződnek olyan cégekkel, amelyeknek nincsenek rendben a papírjaik, hiányzik például a működési engedélyük. De még akkor sem garantált a kártérítés, ha egy programra megfelelő biztosítást kötött a szervező, mert ha a mulasztása kapcsán történik tragédia, akkor a szolgáltató megtagadhatja a kifizetést. Sőt, a biztosító a már kifizetett összeget is visszakövetelheti, ha kiderül, ügyfele a kárt szándékosan vagy súlyos gondatlanságból, jogellenesen okozta.

Súlyos gondatlanságnak minősülhet az is, ha a rendezvényt az előírt engedélyek nélkül szervezték meg. Tapasztalatok szerint egyre több olyan, akár tömegeket vonzó programot szerveznek, amely mögött egyáltalán nincs, vagy nem megfelelő a felelősségbiztosítás. Jellemző, hogy a felelősök spórolásból vagy tapasztalatlanságból alulbecsülik a résztvevők várható létszámát, így aztán a biztosítást is mélyen a valós érték alatt kötik meg. Ezeket az összefüggéseket senki nem ellenőrzi és gyakorlatilag teljes az anarchia e téren – jelentette ki Németh.

A CLB szerint mielőbbi szigorú szabályozásra lenne szükség, mert ebben a helyzetben legfeljebb az emberek saját élet-, vagy balesetbiztosítása adhat némi biztonságot. Igaz, ez esetben is lehetnek kizáró okok, mint például az, ha a baleset szenvedője valamilyen bódítószert használt, esetleg figyelmen kívül hagyta a biztonsági előírásokat – szögezte le a szakértő.

A rendezvényszervező szakma felhígulására és a szabályozatlanságra panaszkodik egy tapasztalt profi szervező is, aki szerint azonban gyakran megbízóik is hibásak a hiányos biztosítás miatt. Egy megbízható, profi cégnek általában van egy egész évre szóló alap felelősségbiztosítása, ami megfelelő egy békés konferencia, klasszikus zenei koncert és egyéb kulturális eseményre, de kevés egy olyanra, amelyen a résztvevők testi épsége is veszélybe kerülhet.

Az ilyen alkalmakra a rendezvényszervező a megrendelő költségére extra kiegészítő biztosítást köthetne, ám az esetek többségében a megbízó nem hajlandó erre költeni, inkább vállalja az esetleges következményeket. Sok szervező azonban még alapbiztosításra sem költ, s rontja a szakma hitelét – állítja a szakértő, aki szerint az ilyen kóklereket szigorúbb szabályozással ki lehetne szorítani a piacról.

 A CLB szakértője szerint úgy véli, egy jó szórakozóhelynek és a színvonalas rendezvénynek elengedhetetlen feltétele a megfelelő biztosítás. Németh ezért azt javasolja, legalább az emberek saját élet- és balesetbiztosítása legyen rendben. Az alkuszok több tucat biztosító ajánlatából gyorsan, egyszerűen kiválasztják ügyfeleiknek a legmegfelelőbbeket.

Fellegi Tamás az elnökségi programot ismertette az EP szakbizottságai előtt

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Parlament három szakbizottsága előtt ismertette a magyar uniós elnökség programját 2011. január 26-án, Brüsszelben. A tárcavezető a meghallgatásokon az energetikai, fejlesztéspolitikai és klímapolitikai prioritásokról számolt be. A szakterületi programokat az Európai Parlament bizottságai támogatták.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Parlament három szakbizottsága előtt ismertette a magyar uniós elnökség programját 2011. január 26-án, Brüsszelben. A tárcavezető a meghallgatásokon az energetikai, fejlesztéspolitikai és klímapolitikai prioritásokról számolt be. A szakterületi programokat az Európai Parlament bizottságai támogatták.

Fellegi Tamás a meghallgatásokon hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség minden kezdeményezése és javaslata a gazdasági válság hatásain felülkerekedő, erős Európa megteremtését célozza. Nyomatékosan kifejezte Magyarország együttműködési készségét az európai intézményekkel, köztük az Európai Parlamenttel a program sikeres végrehajtása érdekében.

A miniszter délelőtt a klímapolitikai terveket mutatta be a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági (ENVI) Bizottságnak. A meghallgatáson a nemzetközi klímavédelmi tárgyalások eredményes folytatását jelölte meg hangsúlyos törekvésként. Az Európai Unió határozott fellépése hozzájárulhat a 2012 utáni globális klímarezsimről szóló megállapodás mielőbbi létrejöttéhez. Az európai gazdaság versenyképességének igénye indokolja, hogy az Unió saját klímavédelmi programja is sikeres legyen.

A tárcavezető délután az energetikai prioritásokat összegezte az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság (ITRE) előtt. E testület is tájékoztatást kapott a klímapolitikai elképzelésekről. Fellegi Tamás az energetikában az egységes és hatékony közös energiapolitika kialakítását, a megfizethető szolgáltatásokat garantáló energiabiztonság megteremtését jelölte meg kiemelt célként. A távlatos tervek egyeztetésére kiváló alkalmat kínál az Európai Tanács február 4-i tematikus ülése.

Fellegi Tamás a Regionális Fejlesztési Bizottságnak (REGI) a fejlesztéspolitikához, területfejlesztéshez kapcsolódó célkitűzéseket vázolta. A terület kulcskérdése, hogy sikerül-e előrelépést elérni a kohéziós politika jövőbeni irányairól szóló vitában. A kohéziós politika ésszerű, a hatékonyságot és eredményességet növelő korszerűsítése mellett a továbbiakban is jól szolgálhatja a lemaradó régiók felzárkóztatását.

Völner Pál államtitkár a közlekedési célkitűzésekről számolt be a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság (TRAN) meghallgatásán 2011. január 25-én, Nyitrai Zsolt államtitkár pedig az infokommunikációs célkitűzéseket részletezte az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság (ITRE) előtt 2011. január 26-án.

A szakbizottságok mindegyike támogatta a magyar elnökség szakterületi programját és prioritásait.

Lengyel János:A NAGYIDAI CIGÁNYOK

 

1557-ben Magyarország egyszerre nyögte a török és a osztrák/német igát. Egyidőben dúlt a honvédő és a polgárháború. A főurak hol Izabella királynéhoz pártoltak, hol a császárhoz, ahogy éppen érdekük diktálta, hiszen ebben a korban ők voltak a nemzet. Egyéni érdekeik mentén hadakoztak, miközben az ország egyre romlott, a népesség egyre fogyott.

 

1557-ben Magyarország egyszerre nyögte a török és a osztrák/német igát. Egyidőben dúlt a honvédő és a polgárháború. A főurak hol Izabella királynéhoz pártoltak, hol a császárhoz, ahogy éppen érdekük diktálta, hiszen ebben a korban ők voltak a nemzet. Egyéni érdekeik mentén hadakoztak, miközben az ország egyre romlott, a népesség egyre fogyott.

A nagyidai várat ebben az időben Perényi Mihály és fivére, Ferenc birtokolta. Utóbbi a királyné híve lett, és kisemmizte testvérét.

A vár ellen idegen zsoldosokból álló császári csapatok vonultak, akikhez Mihály is csatlakozott az embereivel. Istvánffy Miklós elbeszélése szerint a húsz napos ostrom során teljesen rommá lőtték az erődítményt, aminek következtében a védők kénytelenek voltak letenni a fegyvert. A leírás szikár tényekre hagyatkozik.  A várért harcolók között nem említ cigányokat.

Arany János ismert eposzának kútfője Thuróczi László jezsuita páter 1726-ban Ungaria suis cum regilus címmel megjelent műve volt, amelyben már felbukkannak a várat hősiesen védő romák, akik visszavonulásra kényszerítik az ellenséget. A páter szerint azonban – rájuk jellemző módon – túl korán kezdik ünnepelni a sikert, hencegve kiabálják a császáriak felé: ha a puskaporuk el nem fogyott volna, bizony mindannyian találkoznának a teremtőjükkel. Ezt hallva a császáriak visszafordultak és kardélre hányták az ezer cigányt a többi védővel együtt. (Talán ez a történet lehet a gyökere az egri vár védői közt felbukkanó Sárközi nevű cigány alakjának Gárdonyi regényében és az abból készült feledhetetlen filmben.)

Ezer cigány a nagyidai várvédők között? Ismerve a korabeli magyar társadalom viszonyát e nomád néphez, alapos okunk van a kételkedésre. Az még hihető, hogy Perényi Ferenc a katonák mellé összes alattvalóját kirendelte – de semmiképpen nem fegyveres szolgálatra. Kétségbevonható, hogy a cigányok részesültek volna katonai kiképzésben.

A másik el nem hanyagolható tény az, hogy az akkori magyarországi hadak szűkölködtek hozzáértő tüzérekben. Ezen a poszton rendszerint külföldi zsoldosok szolgáltak, elvétve akadt közöttük hungarus. Mellesleg a védők zömét amúgy is idegen zsoldoskatonák alkották, akik a falak leomlása után azonnal letették a fegyvert.

Ami az anekdotát illeti, a jó öreg Thuróczi közismerten kedvelte a népies humort. Nem tudni, egy már kész történetet szőtt-e bele az ostrom leírásába, vagy ő maga színezte ki a véres eseményeket.

A lényeg: remek olvasmánnyá Arany János emelte a meggondolatlan cigányok históriáját.

Legyel János:Egy történet szilánkjai

 

          Miután Magyarországon végbement, amit közkeletű nevén rendszerváltozásnak nevez a nagy megnevező, szinte azonnal megérkeztek az első munkavállalók a környező, rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokból.

 

 

          Miután Magyarországon végbement, amit közkeletű nevén rendszerváltozásnak nevez a nagy megnevező, szinte azonnal megérkeztek az első munkavállalók a környező, rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokból.

 

 A többségük magyar volt, de legalábbis olyan személyek, akik valamilyen szinten beszélték a magyart. Én is köztük voltam. A független Ukrajna harmadik évében tetőzött a munkanélküliségi hullám, én is állástalanná váltam. Nem maradt más választásom, nekivágtam a nagyvilágnak. Különböző vállalkozások százával közvetítették ki a munkavállalókat Magyarország különböző tájaira. Szükség volt az olcsó, mindent elvállaló munkaerőre, akiket nem védett semmilyen szerződés és jog. Kezdetben nem kellett bíbelődni semmilyen hivatalos papír beszerzésével. Az emberfia beutazott az országba, keresett egy munkaadót, megegyeztek és már munkába is állhatott. De a többség közvetítőkön keresztül került magyarországi munkaadókhoz. Idővel, ahogy a vendégmunkások száma rohamosan növekedett, a magyar hatóságok is lépéseket tettek az ügyek átláthatósága érdekében. Amikor én vágtam neki a nagyvilágnak, már ajánlatos volt beszerezni a munkavállalási engedélyt. Akkor még ez nem is volt olyan bonyolult, mint a későbbiekben. A nagyobb részét a közvetítő ukrán-magyar vegyes kft végezte. Nekünk ki kellett járni az orvosi papírokat, amit leadtunk a cégnek. Ők nyújtották be a kérelmet az illetékes területi munkaügyi hivatalhoz. Érdekesség, hogy a pest-megyei kirendeltség vezetőjét dr. Lengyel Jánosnak hívták. Ebből még származott némi problémám, mondjuk a határátkelésnél. Az is megesett, hogy az egyenruhás hivatalnok arra gondolt, hogy én magam írtam alá az engedélyemet.

          Nos, miután elkészült a munkavállalási engedély, néhány egyéb papírral együtt ezt elvittem az ungvári magyar konzulátusra. Akkor még csak ez az egy volt Kárpátalján. A beregszászi kirendeltség valószínűleg még tervbe sem volt véve. Akkoriban Ukrajna és benne Kárpátalja a magyar diplomácia perifériáján feküdt. De a gáz- és az olajvezetékek éppen ezen az országon keresztül futnak be Magyarországra, a válságok rádöbbentették a magyar vezetést, hogy nem mindegy milyem állapotok uralkodnak a hatalmas szomszédban. Kárpátalján ekkor egy néhány négyzetméteres helyiség jelentette a magyar konzuli képviseletet.  Itt kiálltam a sort az űrlapért, amit általában saját kezűleg töltöttem ki. Később észrevettem, hogy ebben is kialakult egy összedolgozás. A konzulátus munkatársai az űrlap kiadásakor élénken ajánlottak bizonyos hölgyeket, akik bizonyos összegért rendben kitöltik azt. Arra is felfigyeltem, hogy az ilyen űrlapokkal rendelkezők hamarabb megkapták a beutazási vízumot, ezért a későbbiekben én is itt töltettem ki az enyémet. Mit számít az a pár hrivnya, az ember legyen nagyvonalú.

          Akkor még nem kellett napokat és heteket várni a vízumra. Ha a papírok rendben voltak, rendelkeztem két fényképpel és az illetéknek megfelelő amerikai dollárral, a vízumot már a kérelem beadásának napján beragasztották az útlevelembe. Az illeték összege évente változott. Kezdetben 10 amerikai dollár volt, ami lassan felkúszott 50-ig. Miután bevezették, hogy a vízumkérelem elbírálására legalább egy hetet kellett várakozni, magánál a kérelem beadásánál csak 10 dollárt kellett befizetni. Ez volt az úgynevezett eljárási illeték. A maradék negyvenet csak abban az esetben voltam köteles leszámolni, ha a Magyar Külügyminisztérium megadta a beutazási vízumot. Sajnos megesett velem olyan is, hogy ezt megtagadták. Indoklási kötelezettségük nem volt. Ilyenkor kezdhettem elölről az egész procedúrát. Másodszorra már többnyire megadták. Bizonyára csak növelni szerették volna a minisztérium bevételeit.

          Nos, ha az útlevelembe belekerült a vízum, már indulhattam is Magyarországra. Az anyaország tárt karokkal várt, ami persze erős túlzás. Megérkezésem után három napon belül jelentkeznem kellett a bejelentett lakcímem szerinti illetékes rendőrkapitányság idegenrendészeti részlegénél. Esetemben ez többnyire Érden volt. Legtöbbször nem kellett személyesen bemennem, ugyanis a kft ügyintézője összeszedte az útleveleket és kollektíven bejelentett mindenkit. Mivel ez volt a munkakörének egyik szeglete. Egy hét múltán aztán már személyesen kellett bemennünk, átvenni az ideiglenes tartózkodásra feljogosító kis szürke könyvecskét. Számos oldal volt benne, ezért nem értettem, hogy minek kell minden évben újat kiváltani. Később megtudtam ennek az okát is.

          A közvetítő cég így spórolta meg az utánunk fizetendő adót, hiszen mindig csak egy évre szerződtetett minket. Ezáltal a hatóság szemében nem folyamatos munkaviszonyban álltunk és ennek megfelelően tartózkodtunk az országban, hanem, mindig csak egy-egy évet. Tehát mondjuk 1998-ban, amikor már folyamatosan a negyedik éve dolgoztam Százhalombattán, jogilag 1+1+1+1 évem volt nyilvántartva. Megszakításokkal. Így a letelepedési engedély beadásához sem jött össze a kellő idő. Ki volt ez gondolva kérem szépen.

          Kezdetben a tartózkodási engedélyt az eredeti magyar nevemre állították ki. Később bevezették azt a gyakorlatot, hogy kizárólag az útlevélben rögzített nevet használhattuk, ez pedig esetemben Lendyel Ivan. Ebből később rengeteg problémám adódott, mivel természetesen a hivatalos aláírásom, Lengyel János maradt. Anno, az anyakönyvezésemkor a szovjet hivatalnok a Jánost egyszerűen lefordította Ivánra. Többek között Erdélyben azért adnak előszeretettel olyan neveket a magyar gyerekeknek, aminek nincs román megfelelője, hogy az ilyen eseteket elkerüljék. A csőlátó hivatalnok nem tudhatta, megjegyzem 1994 nyaráig én sem, hogy egyszer azt az újszülöttet Magyarországra veti a sorsa. Hogy a jó-e vagy a rossz? Hagyjuk! Magyarországon pedig az Iván egy külön keresztnév, gondoljunk csak Verebély Ivánra, Darvas Ivánra vagy Kamarás Ivánra! Egyszer az érdi kapitányság illetékese rámmordult, hogy mi a fenének változtattam én meg a nevemet? Hiába bizonygattam, hogy én ugyan nem tettem semmi ilyesmit, panaszával forduljon az illetékes ukrán hatósághoz. Akkor még néha megfeledkeztem az alapszabályról, miszerint a hatóságnak nem pofázunk vissza! A legelterjedtebb hatóság elleni erőszak? Kérem.

          Tulajdonképpen hivatalosan csak akkor állhatott munkába a külföldi állampolgár, ha már a kezében volt az a bizonyos szürke könyvecske. Más kérdés, hogy ki tartotta be ezt a rendelkezést. Ha nem ügyeskedett az ember és minden szabályt és korlátot figyelembe vett, amire munkába állhatott volna, már le is telt az engedélyezett egy év. Az évek multával még inkább bonyolódott a helyzet. A jelenlegi állapotokról nincsenek információim, csak remélni tudom, hogy olajozottabban működik a bürokrácia gépezete.

        

1994 őszén kerültem ki Százhalombattára, az erőmű bővítésén dolgoztunk. Egy barakkokból álló munkástelepen helyeztek el minket ideiglenesen. Néhány nap múlva átkerültünk a helyi MOL finomító főbejáratánál lévő Hága László Szállóra. Az épület úgy négy kilométerre van a városhatártól, de lényegesen komfortosabb, mint a barakk telep. Háromágyas szobákban helyeztek el minket. Itt a padlón még valami szőnyegféle is volt. Az előtérben virágok, a porta mellett kantin, egy oldalépületben pedig egy kisbolt. Külön volt a mosókonyha, a kulcsot a portán lehetett elkérni az ügyeletestől, a személyi vagy az útlevél leadása ellenében, de többnyire a szállóbelépő is megtette. Hamar felfedeztem, hogy van tv-szoba is. De ami még ennél is fontosabb volt, rengeteg ismerőssel találkoztam. Amíg a barakkokból reggelente gyalog jártunk be a munkahelyre, a Hága Szállóról külön busz szállított a város másik végén lévő erőműig. Ezt a munkaadó finanszírozta, voltaképpen a busz is a cég tulajdonát képezte.

          Kezdetben érdekes volt bámulni a város idegen arculatát, de néhány hét múlva már unottan tekingettünk ki a busz ablakából. Sőt, munka után már sötétségben utaztunk a szállásra, így csak az éjszaka fényeit bámulhatta, akinek még volt kedve és ereje az ilyesmihez.

          Viszont a finomító éjszaka szemet gyönyörköttető látványt nyújtott. Az ezernyi lámpa és reflektor fényében pompázó tornyok, kémények, tározók, és egyéb épületek lenyűgözték az erre fogékony szemlélőt. Megesett, hogy a legfelső szinten lévő szobám ablakából órákig gyönyörködtem ebben a panorámában. Több volt ez, mint egyszerű látnivaló, ezáltal valami szépség lopózott be a mindennapi robottól elfásult hétköznapjaimba. Miközben a fényerdőt szemléltem, elképzeltem, hogy egy igazi metropolisz, New York, Tokió, Szingapúr vagy Chicago fényárban úszó toronyházait láthatom. Hiába, az emberi elme minden lehetőséget megragad, hogy, ha rövid időre is, de maga mögött tudja a kesernyés monotonitás szürke mezejét.  Így látott gyerekkorában József Attila is pompás folyami flottillát a Dunán vergődő dinnyehéjakban, a vallásos emberek Jézus vagy Mária arcát salétromos házfalakon.

          Korábban még soha nem voltam huzamosabb ideig távol az otthonomtól. Az első hetek és hónapok gyorsan elrepültek. Annyi volt az újdonság, a látni és felfedezni való, hogy sem időm, sem hajlamom nem volt foglalkozni a honvággyal, vagy a hogyan tovább bonyolult kérdéskörével. Még a sokszor embertelen körülmények sem tudták tompítani a lelkesedésemet, amit az a tudat táplált, hogy pénzzel térhetek haza. Pénzzel, jó magyar forinttal. A beregszászi piacon majd átváltom kuponra[1], és lesz tüzelő, lesz étel, lesz ruha, lesz villany és lesz gáz. Édesanyám újra felvidul, tovatűnnek a komor fellegek, még ha csak egy rövid időre is. Tudom, a fentebbiek úgy hatnak, mintha egy rossz dél-amerikai szappanopera forgatókönyvéből ragadtam volna ki, de akkor ilyen gondolatok töltötték meg az elmémet. Azt hiszem rajtunk kívül még sok tízezer kárpátaljai család tekintett aggódva a jövő szürkén gomolygó ködébe. Tisztán csak a növekvő nyomort és káoszt lehetett látni. Az alagút vége, ha egyáltalán létezik, a távlat komor sötétségébe burkolózott. Sajnos, azóta sem fedte fel sejtelmes fényeit. Már többször csillant fel a remény, hogy amott a távolban pislákoló fény talán végre a kijárat lehet. De a fénysugár gyorsan közeledett és nagy robajjal zúgott el mellettünk egy szemből jövő szerelvény. Éppen csak az utolsó pillanatban sikerült félre ugranunk az útjából. Szerencsére a jelek arra utalnak, hogy a nehéz helyzetben lévő Magyarország, már amennyit belőle e megnevezés takar, Ukrajnával ellentétben elindult fölfelé. Ösztönösen halad a fény irányába, hogy minél előbb maga mögött tudhassa komor idők, mégkomorabb látleletét. Bárcsak magával ragadná egykori részeit is. Hiszen ami összetartozik, annak össze kell tartoznia! Mindörökké.

          Hidegre fordult az idő. Miközben a helyiek fűtött kabinokban ebédeltek, mi kint a szabad ég alatt fagyoskodtunk, miközben elköltöttük szegényes ebédünket. De leleményes nép a kárpátaljai, mégha magyar is az istenadta. Termoszokban vittünk magunkkal forró teát, majd forralt bort. Később a pálinkás üveg is elő került. Persze nem nyíltan. Papírba vagy reklámtasakba csomagolva, azért mifelénk is vetítenek amerikai filmeket. Amikor leesett a hó, már tarthatatlanná vált a helyzetünk. Egyszer a vasállványok rakosgatása közben azt vettem észre, hogy ledermednek az ujjaim, és furcsán bizseregnek. A munkakesztyűm már korábban elrongyolódott, így hát nem sokat védett. Éreztem, hogy ujjaimból lassan távozik el az éltető meleg. Gondoltam bemegyek az egyik fűtött konténerbe, hogy felmelegedjek. De az be volt zárva. Szóltam az egyik helyi szakinak, a helyi alatt magyar állampolgárt értek, felvázolva a helyzetemet. Nem igazán hatotta meg a mondókám. Kijelentette, hogy ott az ő ruháik vannak, és nem szeretné, ha bármi is eltűnne. Mellbe vágott ez a nyilvánvaló feltételezés, miszerint tolvaj lennék. De, még mielőtt beképzeltségemben azt feltételeztem volna, hogy ez a célzás csupán személyemnek szólt, a többes szám rádöbbentett, hogy mindannyiunkat egy kalap alá vesznek. Jó nagy kalap volt az, sok minden elfért alatta. Végül fahulladékokból, száraz kartonpapírokból raktam tűzet, annak lángjánál melegítettem fel a dermedt ujjaimat. De a felebaráti szeretetnek és a keresztényi könyörületességnek ezt a kirívó példáját máig nem tudom elfeledni. Hogyan is tudnám, hiszen majdnem rámentek az ujjaim.

          Visszagondolva, kézzel foghatóan, esetemben szó szerint, ekkor szembesültem először az anyaországiaknak, a határokon túlra szakított magyarokkal szemben tanúsított ellenszenvével. Az évek multával, ez már hétköznapi dologgá vált a számomra, ez a történet pedig csak harmadosztályú sereghajtó lehetne a későbbi esetek mögött.

          Lassan belefáradtam minduntalan megmagyarázni, hogy nem vagyok ukrán. Magyar vagyok, és nem beköltöztem Ukrajnába, hanem Ukrajna jött el hozzánk, vendégségbe. És ott is maradt. Végleg.[2] Mulatságos volt látni az arcokat, amikor a szüntelen ukránozásra rávágtam, hogy én nem ukrán vagyok, hanem Lengyel. A legtöbben a meglepődés után, egy sajátos logikát követve, megkérdezték.

          — Most akkor nem magyar vagy?

          Vagy.

         — Igen, hogyan kerültél Kárpátaljára? Hány Lengyel él ott?

         Ilyenkor megadtam az érdeklődőnek tágabb családom azon tagjainak a számát, akik hozzám hasonlóan a Lengyel nevet viselik.

          A helyiek szemében, akiket mi kedveskedve anyaországiaknak nevezünk, az ukrajnai vendégmunkás valami elmaradott őskövületnek számít. A csecsen háborúk idején mosollyal az arcomon hallgattam az egyik martonvásári ács-gyerek kijelentését.

          — Nálatok otthon lőnek, láttam a tv-ben.

          Te jó ég, mit tanítottak ezeknek az iskolában földrajz címszó alatt? Értelmetlen volt minden próbálkozásom, hogy megmagyarázzam ennek a Kádár produktumnak, hogy amit a tv-ben látott, az Magyarország határaitól több ezer kilométerre az Elő-Kaukázusban zajlik. Az én szülővárosom, Beregszász, viszont a trianoni határtól alig hét kilométerre, a kívül rekedt magyar földön fekszik. Az őseim között számos konok beregi kálvinista található. Elgondolkodtam, hogy ez az emberke vajon mit tudhat Zrínyi Ilona Munkácsáról, a Vereckei-hágóról, Huszt váráról, Munkácsy Mihályról, az 1703-11-es szabadságharc beregszászi zászlóbontásáról, a tiszaújlaki vagy a Podheringi csatáról stb.? Még elszomorítóbb, ha a mérleg másik serpenyőjébe teszem, hogy a srác betéve tudta a Forma-1-nek nevezett benzingőzös vándorcirkusz minden állomáshelyét és pilótájának a nevét. De én vagyok a balga, hiszen mit is várhatok el egy olyan társadalomtól, amely gyűjtést szervez Isaura felszabadításáért és Esmeralda[3] szemműtétjére, gyűlöli a pirézeket és elutasítja a nemzettársait? Persze ez már így túlzott általánosítás, de megesik, hogy a lélek mélyén feltörő keserűséget a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet elfojtani. Az pedig felszínre törve beszennyezi a jóhiszeműség öbleit. Budapest legnagyobb erőfeszítései sem tudják eltüntetni a károkat. A maradandó sebeket csak elfedni tudja a trikolor, a fájdalom viszont megmarad.

          Az eredeti gondolathoz visszakanyarodva, a helyi munkások és a vezetőség szemében egyaránt tudatlanok és idióták voltunk.[4] Ennek ellenére magától értetődően elvárták, hogy mindenhez értsünk. Szó szerint, a szegkihúzástól, a hegesztésen és a tetőácsoláson át a targoncavezetésig. Persze ebben nagyrészt mi is ludasok voltunk. Nevezetesen, az olyanok, akik Magyarországra érkezve nemes egyszerűséggel jelentették ki, hogy ők mindenhez értenek. A legtöbbször persze kiderült, hogy alaptalan volt ez az önbizalom. Az egyik, magát hegesztőnek kiadó földimről kiderült, hogy odahaza mindössze egyszer hegesztett egy vaskaput. Ez azért koránt sem jelentett olyan gyakorlatot, hogy a Százhalombattán támasztott minőségi elvárásoknak meg tudott volna felelni. Azért persze voltak szép számmal olyanok, akik viszont bebizonyították, hogy a Kárpátok lábainál is teremnek jó szakemberek.

         Az építőipar, és minden fizikai munka egyik elengedhetetlen kelléke, a munkaruha. Amikor először kimentünk Magyarországra, természetesen mindenki otthonról vitt magával munkaruhát és munkacipőt, esetleg bakancsot. Én használt tréningruhát, meg kopott ukrán katonai egyenruhát vittem magammal. Mi tagadás ruházat tekintetében igencsak tarkabarka társaság képét mutattuk.

Amikor egy germán tulajdonú mélyépítő vállalatnál dolgoztam, könnyen meg lehetett különböztetni a helyi munkásokat és a kárpátaljai kontingens tagjait. A magyar állampolgárok a cég egyen munkaruháját hordták, katonai zsargonnal élve ők voltak a reguláris csapatok. Mi, a szedett vedett ruházatunkban a szabadcsapatok kategóriájába tartoztunk. Egy történelmi elnevezést kölcsön véve, rongyos gárdának neveztem el a brigádunkat. No, azért nem a vörös brigádok. Ekkor már elemeire esett a vörös csillagos unió.  

Kezdetben ez az állapot senkit sem zavart. Mi annak is örültünk, hogy kaptunk munka kesztyűt. Itt meg kell említenem, hogy az ukrán cég havonta egy kesztyűt és egy kézmosó tubust biztosított a számunkra. Utóbbi rendszerességgel csak félig volt tele. Ez aztán már tényleg a pitiánerség netovábbja. De korábban megtanultam, hogy tartsam a számat. Nem éri meg. Szóval, kezdetben a magyar félnek sem volt semmi kivetnivalója a ruházatunkban. Még a bakancsot sem követelték meg, mint ahogy azt később már szigorúan vették.

Hát igen, érdekes és tanulságos látványt nyújtottunk. Legtöbbünknek már a ruházata elárulta, honnét is jöttünk. Volt ott a szovjet időkből megmaradt munkaruha, különböző katonai egyenruhák, mackó nadrágok, suhogó melegítő szerelések, Moszkva 80, Kozmosz stb. feliratú pólók, meg egyébb finomságok. Egy letűnt kor emlékei.

Egyszer aztán nagy sürgés-forgás támadt a magyar cég vezetői körében. Hamarosan megtudtuk, hogy Ausztriából jön valami fejes ellenőrzésre. Másnap meg is érkezett három fekete Mercédesz. Kiszállt belőle a nagykutya és udvartartása. Mókás volt, ahogy a rövid szoknyás titkárnője magas sarkú cipőjében bukdácsolt a süppedő homokban és a földhányásokon. Azért mindenkinek meg akadt a szeme a Lili Marleinenen. Na szóval, a vezér, jó germán precizitással mindent megszemlélt. Persze azonnal feltűnt neki a mi tarka társaságunk. Meg is kérdezte a magyar igazgatót, hogy kik vagyunk mi? Azt felelte, hogy ukrajnai vendégmunkások, akik nélkülözhetetlenek, mert a munka dandárját voltaképpen ők, azaz, mi végezzük el. A sógor azonnal rákérdezett, hogyha mi a cége alkalmazottai vagyunk, minek nem viseljük a munkaruháját? Utasította a magyar vezetést, hogy holnapra minden ukrán a narancssárga-zöld szín-összeállítású kanári munkaruhát viselje. A parancs az parancs, még aznap délután mindünknek kiosztottak egy komplett céges öltözetet. Mint kisgyerekek a karácsonyi ajándéknak, úgy örültünk mi ennek a melós cuccnak. Titkon mindenki azt gondolta, hogy ez egy óriási lépés afelé, hogy a magyarországi kollégák elfogadjanak és befogadjanak minket. Másnap a germán ellenőr elégedetten nyugtázta, hogy most már minden munkás a cége színeiben húzza az igát.

Aztán észrevettem egy dolgot, ami lelohasztotta bennem a befogadnak optimizmust. Ugyanis, az igaz, hogy most már nekünk is volt céges munkaruhánk, de mégsem olyan, mint a helyiekké. A különbség ott volt, hogy a mi kabátunk könyöklője narancssárga színű volt, és nem zöld. Ezáltal a munkavezető már messziről kiszúrta, hogy helyi vagy vendégmunkásról van e szó. De ez már tényleg mellékes.

Közben azt is megtudtam, hogy az ukrán cégnek kötelessége évente egy munkaruhát biztosítania a számunkra. Persze ez többnyire a legolcsóbb vacak volt. De az első évben nekem még ezt a vacakot sem adták ki. Mindig csak mellébeszéltek. Közben minden munkaruházatom lassan lerongyolódott. Kitaláltam, hogyan érhetném el, hogy én is kapjak abból a munkaruházatból. A szakadásokat különböző, többnyire rikító színű foltokkal fedtem el. Egy idő után már bohócnak is beillettem volna. Az egykor katonai gyakorlóként funkcionáló ruházatomon piros, sárga, kék, zöld stb. foltok díszelegtek.

Éppen a százhalombattai templom építkezésén dolgoztunk, amikor az ügyintéző arra kocsikázva meglátott. Kipattant az autóból és azonnal nekem állt a kinézetem miatt. Én nagy ártatlanul közöltem, hogy elrongyolódott a ruhám és nem volt más foltom. Gondolt egyet visszament a kocsijához és a csomagtartóból, amely tele volt a különböző munkavédelmi felszerelésekkel, ki vett egy öltözet kék munkaruhát és átadta nekem. Na, hát mindennek meg van a maga módja. Ha nem megy így, megy majd másképpen

1995 októberében világossá vált a számomra, hogy nem sok jövő vár rám a mélyépítőnél. Lassan a végéhez közeledett az építkezés, kevesebb emberre volt szükség. Tisztában voltam, hogy azok fognak maradni, akik úgymond közelebb vannak a tűzhöz. Magyarán szólva csókosok, rokonok, bennfentesek, ismerősök. „Az elnök emberei". A sejtésem hamarosan beigazolódott. A cég ügyintézője összehívta a társaságot és felvázolta a csupasz tényállást. Jobban mondva volt rajta némi rongy, az elkendőzés olcsó kelméjének foszlányai. Felolvasta a neveket, ki marad, és kit helyeznek át más munkaterületre. Sokan önként hazamentek, azzal az ígérettel, hogy a következő évben értesítést kapnak, mikor kell visszajönniük dolgozni. Még azzal is hitegettek, hogy lehetőség szerint őket fogják a leghamarabb munkába állítani. Engem, egy cseppet sem lepett meg, hogy harmadmagammal, sem a Százhalombattán maradók, sem az áthelyezettek között nem szerepeltem. Korábbi betegbiztosítási és egyéb, a munkakörülményeink jobbítása érdekében folytatott akcióm miatt, nem voltam valami népszerű a vezetőség szemében. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem számítottam a mesternek. Szóval az ügyintéző közölte velünk, hogy várjunk türelmesen, ő majd intézkedik. Ehhez képest másnap hajnalban nagy lelkinyugalommal kiköltözött a szállóból és haza utazott. Még a fizetésünk másik felét sem adta ki.

 Ebben az időben az volt szokásban a cégünknél, hogy a fizetést két részletben folyósították. Ha pedig valaki haza utazott szabadságra, egy bizonyos összeget bent tartottak, ezzel kívánták garantálni, hogy az illető visszatérjen. Ami a fizetést illeti, nem volt fix időponthoz kötve. Egyszer az is megesett, hogy két hónapig nem kaptunk pénzt. Mindenki kifogyott a tartalékokból. Már ott tartottunk, hogy sörös és boros palackokat gyűjtöttünk és váltottunk vissza, hogy legalább kenyeret tudjunk venni. Egyszer aztán betelt a pohár. Még a legmegalkuvóbbak és a súgók is megelégelték a dolgot. Elvégre enni nekik is kellett. Ami nem sikerült nekem az önerőből működtetett betegsegélyező esetében, az sikerült a főnökségnek a fizetések visszatartásával, ha csak rövid időre is, de megszületett az egység. Mindenki pénzt akart, mert a legtöbbünk már szó szerint éhezett. Éhgyomorral pedig nem lehet hatékonyan dolgozni. De nem volt akin számon kérhettük volna a fizetésünket. Az ügyintéző haza utazott, az igazgatók pedig messze elkerültek minket. Nem volt más választásunk, a helyi munkavezetőkhöz fordultunk segítségért. Közöltük a művezetőkkel, hogy addig nem vesszük fel a munkát, amíg nem kapjuk meg a megdolgozott bérünket. Telefonáltak a főnökeinknek, érdekes őket már nem merték lerázni, hogy azonnal intézkedjenek a fizetések kiosztása ügyében, különben baj lesz. A baj pedig nem más, minthogy a magyar cégek felbontják a velük kötött munkaszerződéseket, így több száz munkásuk foglalkoztatása szűnik meg. Másfél óra múlva meg is jelentek őkelméék és láss csodát, az utolsó fillérig elszámoltak mindenkivel. Persze a két hónap alatt szépen kamatozott az összeg a bankokban. Ebben az esetben legalább egységesen tudtunk fellépni. A közös érdek közös nevezőre hozta a tarka-barka társaságot.

Az egyik igazgató ugyan megpróbált szemrehányást tenni nekünk, hogy ezzel a lépéssel mennyit ártottunk a cégnek és, hogy miattunk majd kevesebb embert igényelnek a magyarországi vállalatok. De ezzel csak magára vonta a munkások haragját. Később a besúgók útján megpróbálták kinyomozni ki, vagy kik szervezték ezt az akciót. Talán én is gyanúba keveredtem, de ekkor már jóval óvatosabb voltam. Arra törekedtem, hogy másokkal mondassam ki a nyilvánvalót. Tulajdonképpen nem is kellett sokat rásegítenem. Persze ez nem az én akcióm volt, csupán néhány hathatós eszmecsere során igyekeztem a megfelelő irányba terelni a közhangulatot. Mindannyiunk érdekében.

         Volt olyan időszak, amikor nem nyúltam a fizetésemhez, mert nem kellett. A mellékes jövedelmekből is meg tudtam élni. Egy időben pedig három állásom is volt. Héttől délután négyig a hivatalos melót végeztem a mélyépítőnél, utána este nyolcig tartályokat és kazánokat festettem a Siemensnek. Éjjel pedig őrködtem egy kft telephelyén, ami a munkásszálló közelében volt. De nem bírtam sokáig ezt a tempót. Egy hónap után aztán úgy döntöttem, hogy kell ugyan a pénz, de az egészségem mégiscsak fontosabb. Alaposan lefogytam és mindig fáradt voltam. Egy reggel aztán menet közben elaludtam és neki mentem a bejárati üvegajtónak. Ekkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább.

         Különben, kezdetben igyekeztem minél többet takarékoskodni. Naponta három párizsis zsemlén éltem. De a nehéz fizikai munkát ilyen sovány ellátmányról nem lehet sokáig bírni. Végül már megengedtem magamnak a lecsókolbászt, a tejet, a szalonnát és egyéb ilyen luxuscikkeket. Érdekes mozzanat, hogy amikor haza látogattam Beregszászba, volt olyan ismerősöm, aki irigykedve jegyezte meg:

         — Jó neked Jani, ott magyarba. Eszed a jó lecsókolbászt, meg iszod a jó Borsodi sört.

         Hát igen, kinek a pap, kinek a papné. Igencsak szegényes lehet az a fantázia, ha még csak kulináris szinten is, amelyben a fentebb felsoroltak jelentik a csúcsérzést. De embere válogatja. Vagy az embert válogatják? Már nem is tudom.

         Jó messze elkalandoztam az eredeti gondolatmenettől. De hát a maga nemében a fentebb leírtak is eredeti gondolatok. Tőlem eredtek, amit a visszaemlékezés vagy, ha úgy tetszik a nosztalgia katalizátora erősített fel. Amikor leültem, hogy egy adott kor krónikásává váljak, először attól féltem, hogy egy idő után elfogynak a történetek, vagy a memóriám hagy cserben. Aztán, amikor elkezdtem írni, mint az elme mélységi rengése által gerjesztett cunami, törtek rám az emlékek. Jók és rosszak vegyesen. De talán éppen eleget mond, hogy néha még ma is a fülemben hallom a százhalombattai erőmű monoton zúgását, vagy hajnalban hirtelen felugrok, mert cseng a szolgálati telefon, és azonnal be kell menni, mert valami baleset történt.

          A téma szinte kimeríthetetlen. Mindenkinek akad egy története. Sokan, főképpen kárpátaljaiak személyes tapasztalataikat, átélt eseteiket mesélik el. Családi körben, kocsmában, vonaton, vontatottan, folyékonyan. Elhatároztam, hogy a jövőben, valamely formában felhasználom a hallottakat.

          A rövid kitérő után, akkor vissza is térek az eredeti gondolatmenethez. Szóval, az egyik munkatársammal elhatároztuk, hogy nem megyünk még haza, hanem szerencsét próbálunk Budapesten a magyarok festői székesfővárosában. Felutaztunk hát munkát keresni a Kunigunda Szállóba, ami Budán található, a III. kerületi TVE futballcsapatának stadionja közelében. A 90-es évek első felében a szomszédságában üzemelt a hírhedt High Life Disco. Egy számmal odébb pedig a külföldi diákoknak szállást adó Márton Áron Szakkollégium található. Később itt is éveket töltöttem el, de ez már egy másik történet. A munkásszállóra a későbbiekben majd még részletesen kitérek. Én a sok vaklárma után már feladtam, de a srácnak sikerült találnia egy megfelelő munkát. Egy ungvári sebészorvos, aki melléktevékenység képen munkásokat közvetített ki, éppen ács-állványozókat keresett. Másnap már be is költöztünk a szállóba. A Hágához képest hatalmas színvonal visszaesést jelentett. Hárman laktunk a szobában, de milyen körülmények között. Nem szívesen emlékezem erre az időszakra. De hát ez is az életem része volt és végül is túléltem és még pénzt is kerestem.

          A munkahely is Budán volt, nem messze a szállásunktól, a 17-es villamossal utaztunk minden reggel és este. A Magyar Külügyminisztérium Bem-rakparton lévő épületének a felújításán dolgoztunk. Mi állványoztuk körül az épületet, hogy a burkolók, kőművesek, ácsok biztonságban végezhessék a munkájukat. A lassan mínuszba hajló időjárásban nem volt egyszerű a nehéz vasállványzat tartozékait, ipari berkekben sárga állványnak nevezett vasszerkezetet rakosgatni. Leesett a hó, a járólapok fenemód csúsztak. Egyszer csak hajszálon múlott, hogy egy tartólábelem nem zuhant az alattunk lévő járdára. Az utolsó pillanatban kaptam el, nem sok hiányzott ahhoz, hogy engem is magával rántson a többemeletes mélységbe. Alapjában véve tériszonyom van, ha egyszer megrettenek, én aznap már fel nem mászok még egyszer a magasba. Így volt ez ebben az esetben is.

          Itt is változatos összetételű brigádba csöppentem. Volt ott bukott rendőr és határőr, egykori darukezelő, vasutas stb. A két helyi szaki látta, hogy értek az állványozáshoz, ezért magukhoz vettek. Jó kis csapat alakult ki. Hétvégén, amikor ők haza utaztak vidékre, én vezettem a munkát. Ezt nem igazán szerettem, mert nagy volt a felelősség, ami az anyagiakon viszont nem nyílvánult meg. Voltaképpen elvoltunk, nem kellett idő előtt haza térnem Kárpátaljára. Persze voltak kisebb-nagyobb kellemetlenségek is. De hát, mikor volt úgy, hogy minden a legnagyobb rendben ment volna a világban?

         Egyszer megtörtént, hogy munka után megérkezve a szállásra, a portások nem tudtunk bemenni a szállóba, és a holminkat is zárolták. Ugyanis a doktor úr nem fizette be utánunk a szobák díját. Négy órát álltunk kint a hidegben. Jellemző a biztonsági őrök embertelenségére, hogy még az előtérbe sem engedtek be minket, hogy kissé felmelegedjünk. Végül is előkerült a doki és kiegyenlítette a számlát. Nem sok kellett hozzá, hogy ott helyben meg ne lincseljék a fáradt, átfázott emberek. Azzal próbáltam megmenteni a helyzetet, hogy figyelmeztettem őket, ha a doktorunknak valami baja lesz, nem lesz, aki kifizesse a bérünket. Hatásos érvnek bizonyult.

         Egy ízben a fizetés is elmaradt. A doki elhozta ugyan a pénzt, úgy 200 000 ezer forint körüli summát. De hiába gyűltünk össze, mert megérkezett négy jól megtermett úriember, akik feltűnően viselkedtek és ukránul beszéltek. Nos, emberünkkel bevonultak az egyik konyhába. Tíz perc múlva kijött a doki és közölte, hogy nem tud fizetni, csak másnap. Szóval ilyen dolgok mentek akkoriban. Ez is hozzá tartozott a budapesti mindennapokhoz. Ilyet mi, Százhalombattán nem igen tapasztalhattunk. Nem voltunk hozzá szokva az efféle dolgokhoz, amikor a munkaadónkat majdhogy nem, az orrunk előtt kopasztják meg a védelmi pénzt szedő bűnözők. De hogyan is lehetne összehasonlítani egy 20 000 lakosú települést egy majd kétmilliós világvárossal? Akkoriban a bulvárlapok tele voltak az ukrán alvilág magyarországi tevékenységével foglalkozó cikkekkel. Nagy részük csak találgatásokra alapozott.

         Izgalmas időszaka volt ez az életemnek, hiszen ekkor tartózkodtam első ízben huzamosabb ideig Budapesten. Kis városból származom és addig Magyarországon is egy kis városban dolgoztam, közel másfél évig. Egyszer csak bele csöppentem a nagyvárosi forgatagba. Más szempontból is fontos fejezete volt életemben ez az időszak. Ekkor ismerkedtem meg egy lengyel lánnyal, a Wroclávból érkezett Ana Szushinszkyvel. A várost korábban Boroszlónak hívták, és még Luxemburgi Zsigmond magyar király zálogosította el tizenketted magával a lengyel koronának, amit a magyar királyok soha többé nem tudtak kiváltani. Jellemző. A németekkel mindig befürödtünk. Szóval a Közép-Európai Egyetemen tanult, és igéző kék szemei voltak. Szinte égetett az a kék szempár. De ez az epizód nem tartozik szorosan a témához. 

Aki nem lakott még munkásszállón, nem tudja mit veszített. Hát nem sokat. Inkább megspórolt néhány kellemetlen élményt. Persze minden szállónak meg van a maga sajátos közege és arculata. De egy dologban mindegyik megegyezik, lehangolóan hatnak az ott lakókra. A magyarországi iparban eltöltött tízéves pályafutásom során laktam munkásszállón, nyári konyhában, kertes házban, budapesti albérletben, konténerben stb. Ezek színvonala igencsak változatos volt. A leginkább lakható talán a százhalombattai Pille és a Hága László szállók voltak. Az előbbit lerobbant barakkokból újították fel, de az óta már bezárták. Ízlésesen berendezett szobák, modern konyha, szintenként automata mosógép várta a lakókat. Na meg az sem volt mellékes, hogy az itt lakók szinte mindannyian ismerték egymást. Hiszen túlnyomó többségük a közeli hőerőműben dolgozott. Az évek során egyfajta közösség alakult itt ki, amelybe magyar, szlovák, ukrán, román, orosz, sváb stb. egyaránt bele tartozott.

         Teljesen más volt a helyzet Dunaújvárosban. Itt a Béke téren álló munkásszállóban voltunk elszállásolva. Reggelente innét jártunk ki a közeli Rácalmásra, ahol a falu szennyvízcsatornázását végeztük. A legelső negatívuma az volt a szállónak, hogy az alagsorban egy teke szakosztály működött. Országos viszonylatban is jó nevűnek számított, de az ott lakókat ez nem igazán kárpótolta. Kezdetben nem tudtam elképzelni, hogy honnét jöhet az állandó tompa puffogó zaj. Később jöttem rá, hogy azt, a kemény borítású pályán pattogó tekegolyók keltik. A falak tökéletesen továbbították ezt a második emeletre, ahol többek közt az én szobám is volt. Mellesleg a szálló minden zugában lehetett hallani.  Az első hetekben nagyon zavart, már-már az idegeimre ment. De így voltak ezzel a többiek is. Mivel nem igen volt más választásunk, kénytelenek voltunk megbarátkozni ezzel a kellemetlen körülménnyel. Úgy voltunk vele, mint a labdarúgó csapatok Dél-Afrikában az őrült méhrajokat idéző vuvuzelával.

         Egyszer egy rossz mozdulat következtében bele roppant a derekamba. Voltaképpen mozogni sem bírtam, így néhány napig nem tudtam kimenni a munkahelyemre. Ha csak megmozdultam, belém nyílalt az éles fájdalom. Ennek következtében mozdulatlanul feküdtem az ágyamon és megpróbáltam átaludni a nehéz időszakot. Ez persze nem sikerült. A kellemetlen zaj belefurakodott az agyamba és egy idő után már úgy éreztem, hogy egyenesen a koponyámban pattognak azok az átkozott golyók. Virtus táncot járnak az agyam és a koponyám fala között, és amikor visszapattannak a csontról, egyre mélyebben fúródnak bele a szürke barázdák szövetei közé. Egyúttal, jótékonyan roncsolva azokat. Sokszor megesett, hogy egész éjfélig folyt a golyózás. Még jó, hogy nem golyóztunk be.

         De ez csak az egyik negatívuma volt a szállónak, amit, mint már említettem néhány hét után kénytelenek voltunk megszokni. Megszökni csak a munkahely elvesztése árán volt lehetséges. Ez pedig a mi helyzetünkben egyáltalán nem volt járható út. A járatlanért nem adhattuk fel azt, ami végül is forintot ért a számunkra. Nagyobb bajt jelentett a konyha. Kevés volt a főzőlap, és a meglévők is gyakran mondták fel a szolgálatot. Nem is csoda, ha figyelembe vesszük az igénybe vételüket. Hiszen a munka végeztével a hazatérő munkások valósággal megrohamozták ezeket.  Mindig nagy sorban állás előzött meg egy-egy főzést vagy melegítést. Délután három órától késő éjszakáig folyamatosan működtek, és még így sem tudott mindenki hozzájuk férni. Amit nem kímélnek, előbb-utóbb elromlik. Csak rá kell nézni az ország gazdasági helyzetére! A társadalom morális állapotáról nem is beszélve. Sokszor megesett, hogy látva a konyha előtt kialakult tumultust, inkább lemondtam a főzés örömeiről és valami hideg ételt vacsoráztam. Egyre többször.

         Persze koránt sem mindenki gondolkozott hozzám hasonlóan. Mindennaposak voltak a veszekedések. Előfordult, hogy aki néhány percre kiment a konyhából, visszatérve azt tapasztalta, hogy az edényét levették a főzőlapról és már egy másik van a helyén. Ilyenkor aztán megkezdődött a meddő szópárbaj. Mindenki a saját igazát igyekezett bizonygatni. Mégha nem is volt neki.

         Egyszer aztán elkezdődtek a lopások. Az után történt, hogy az emeletünkre beköltözött egy, a kerék népéhez tartozó társaság. Számos munkatársam panaszkodott arra, hogy hiába zárja lakatra a konyhai szekrényét, abból rendszeresen tűnnek el dolgok. A közös hűtőben tárolt ételről már nem is szólva. Hiszen az mindig nyitva volt. Aztán hamar rájöttünk a rejtélyre, még csak Hercule Poirot vagy Columbo hadnagy briliáns elméjére sem volt szükségünk. Úgy határoztunk, hogy csapdát állítunk a tolvajnak. Főzés közben jó hangosan arról beszélgettünk, ki mit tart a szekrényében. Éjszaka aztán felváltva lestük a konyhát. Sikerült is fülön csípni két fickót, a már említett társaságból.

         A módszerük egyszerű volt, ugyanakkor hatékony. A szekrényeket ugyan a tulajdonosok lakatra zárták, de nem számoltak az emberi leleményességgel. A két tolvaj éjjelente elhúzta a szekrényeket a faltól. A hátlap csupán néhány csavarral volt felerősítve. Ezeket csavarhúzó segítségével leszedték. Magukhoz vették, ami éppen megtetszett nekik, majd a hátlapot visszacsavarozták a helyére. Így aztán lehet spórolni. A brigádjuk vezetője még aznap haza küldte a két szarkát, így az esetet nem jelentettük sem a gondnokságnak, sem a rendőrségnek.

         De Dunaújvárosnak voltak pozitívumai is. Elsősorban a szálló mellett elterülő erdő. Itt nagyon sokat barangoltam munka után. Egy-egy tisztáson a közeli vasmű régi, használaton kívüli gépeit helyezték el. Korábban sohasem láttam ezekhez hasonló szerkezeteket. Jellemző a természet csodálatos alkalmazkodó képességéhez, hogy az egy-egy ormótlan fémmonstrum széltől és esőtől védett szegletében fekete rigók rendezkedtek be. Ezzel együtt éppen a vasmű jelenléte okozta a legsúlyosabb problémát a városban. Megesett, hogy reggelente, a szobám ablakát kitárva, a párkányon finom, fémesen csillogó porréteget fedeztem fel. Természetesen, ez a por, a levegőben szállva az emberek szervezetébe is bejut. De az én, erőműben edződött szervezetem látszatra jól bírta. Néha azért éreztem, hogy a tüdőmet mintha valami nehéz teher akadályozná a zavartalan működésben. Itt nem volt ajánlatos olyan zöldséget, vagy gyümölcsöt vásárolni, amit a szabad ég alatt kínáltak megvételre. A mélyen beszívódó mérgeket és nehéz fémeket semmilyen mosás sem tudja semlegesíteni. Olyan ez, mint a Magyar Királyság semlegessége a második világégés során.

         Az étellopáshoz visszatérve, velem a Hága Szállón fordult elő hasonló eset. Egy ízben bablevest, vagy ahogy szűkebb hazámban „mongyák", paszuly levest főztem vacsorára. Evés után még maradt annyi, hogy másnap ne kelljen főznöm. Mivel a szobámban nem volt hűtő, a konyhában lévő közös frigók egyikébe raktam be az edényemet. Másnap, a munkából megérkezve, éhesen mentem be a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, ki akartam venni belőle a fazekamat. Tudtam, hogy legalább félig van. De amikor megemeltem, furcsa mód igencsak könnyűnek találtam. Az asztalra téve levettem a fedőt, hogy utána járjak a dolognak. A levesnek hűlt helye volt. A fazék szépen, akkurátusan el volt mosva. Az alján pedig egy cédula:

         „Köszönjük szépen. Nagyon finom volt."

         Talán elnézik nekem, hogy első reakciómban nem kívántam jó étvágyat ismeretlen és hívatlan vendégeimnek, akik láthatóan igencsak jó kedéllyel voltak megáldva. De azért volt bennük némi betyárbecsület, hiszen megesett, hogy hasonló esetben a pórul járt személy étele az edénnyel együtt tűnt el. Megannyi rejtőzködő David Cooperfield munkálkodott a munkásosztály illegalitásában.

         A másik eset két hónappal később történt. Az unokanővérem férje, éppen otthonról érkezett vissza a szállóra. Az édesanyám, szokásához híven, küldött vele egy kis jó hazait. Miután megvacsoráztunk a szobatársaimmal, a maradékot egy műanyag tárolóedényben beraktam a hűtőbe. Mivel sajátom még mindig nem volt, az egyik közösbe, a konyhában. Ez, mint a későbbiek alátámasztották, nem volt igazán jó ötlet. Nem is tudom, talán megfeledkeztem a bableves históriájáról. A lényeg az, hogy amikor éjszaka felkeltem, úgy döntöttem, eszem még egy kis házi kolbászt. De csak ettem volna, mivel az elhatározást nem követhette tett. Tettek róla. A doboznak ugyanis lába kelt. Vagyis inkább keze. De ami ennél is furcsább, hogy néhány nap múlva újra a hűtőben találtam. De persze üresen. Talán egy újabb adag kedvéért tette vissza az ismeretlen kajafosztogató.

         De ennél is cifrább eset történt meg egy felvidéki emberrel. Az eset színhelye ugyancsak a Hága László szálló volt. Az illető a mellettem lévő szobában lakott. Amíg a munkásbusztól a szobánkig bandukoltunk, az előttem haladó férfi a munkatársának azt ecsetelte, hogy tegnap milyen finom bablevest főzött.   Még egy füstölt csülök is van benne, azt most ő bevágja, még mielőtt átöltözne és lezuhanyozna. Amikor a konyha előtt elhaladtunk, éppen egy barna bőrű fiatalember jött ki onnét, aki a  jobb kezében  egy villára szúrt disznó csülköt vitt. A felvidéki kolléga közben bement a konyhába, majd kisvártatva kiugrott onnét és ordítozva a srác után vetette magát.      

         — Állj csak meg te gazember! Hozod vissza a csülkömet!

         Kiderült, hogy éppen a szeme láttára dézsmálták meg az élelmiszer készletét. Ebből ügy is lett később. A torkos gyereket rövid úton kirúgták a szállóból. Ez persze azon kevés esetek egyike volt, amikor meg lett a tettes. Természetesen az esetek túlnyomó többségében ez sohasem derült ki.

A harmadik kerületi Kunigunda útján található munkásszálló, bár már fentebb szót ejtettem róla, megérdemel egy külön fejezetet. Többször is laktam ebben a proletár barokk jegyeket magán viselő épületegyüttesben. Háromágyas szobái vannak, egyesekben még csap és mosdótálca is található. Egy időszakban, a három épületrészt összekötő folyosón egy kantin is működött. Ez sikeresen egyesítette magában a vegyesboltot és a kocsmát. De, ami a kocsmákat, italkiméréseket illeti, ezekből nem volt hiány errefelé. De vajon miért? Gondolom a választ mindenki tudja.

         Először 1995 őszén laktam itt, ahogy azt korábban már említettem. Ekkor hetente voltak rendőri ellenőrzések. De a rend őrei ezektől, a razziáktól függetlenül is gyakran megfordultak itt, hiszen mindennaposak voltak a verekedések, a botrányok. Emlékszem, nem sokkal a beköltözésem után, az I. épületben történt egy véres dráma. Pontos értesüléseim nincsenek az esetről, csak a szállóban terjengő információkat szedegettem össze. Sajnos a véres történet szereplői szűkebb hazám szülöttei. Talán ezért is keltette fel a figyelmemet az eset.

         Fizetés nap után, az egyik legveszélyesebb időszak, egy kárpátaljai társaság alaposan lerészegedett. Az alkohol, mint tudjuk, oldja a gátlásokat és felnagyítja a vélt vagy valós sérelmeket. Itt is ez történt. Két sógor veszett össze. Már nem emlékszem, pontosan melyik faluból származtak. Szóval a két ittas férfi szóváltásba keveredett, valami régi ügy miatt. A veszekedés tettlegességgé fajult. Magyarán szólva egymásnak estek. Az eset végül véres tragédiába torkollott. Igaz, lehetett volna súlyosabb is.

Az történt, hogy egyikük a zárt ablakon akarta kidobni a másikat, a harmadik emeletről. Szerencsére ez nem sikerült. Viszont a pórul járt ember feje betörte az ablaküveget. A cserepek alaposan összevagdalták az arcát és ráadásul megsérült a nyaki ütőere is. Szerencse, hogy az egyik ivócimbora, aki szemtanúja volt az esetnek, még idejében kapcsolt és egy törülközőt szorított a férfi nyaki sebére. Egy másik pedig leszaladt a portára, ahol közölte a történteket. A portások azonnal telefonáltak. A mentősök még időben érkeztek, így a sérült nem vérzett el. A brutális sógort pedig a rendőrök vették pártfogásukba. Nem tudom mi lett a további sorsuk, de el tudom képzelni, mit érezhettek odahaza a családtagok amikor értesültek a történtekről.

         Egyszer pedig a szálló melletti utcában esett egymásnak két rivális román társaság. Hamarosan a bicskák is előkerültek. Ki tudja hová fajult volna a dolog, ha nem hallják meg egy közeledő rendőrautó szirénájának hangját. De az itt dolgozó portások és biztonsági őrök sem voltak a kedvesség és a tiszteletadás mintapéldányai. Némelyikük, kortól függetlenül, mindegyik szállóvendéget letegezte, a felkapaszkodott bunkóknak azzal a lekezelő stílusával, amelyre minden jóérzésű embernek kinyílik a zsebében az a bizonyos bicska. Már amennyire a jóérzésű emberek bicskát hordanak a zsebükben. Szóval, legkevesebb ökölbe szorul a kéz. Persze, ezek a kigyúrt állatok, főleg a náluk gyengébb fizikumúakkal szemétkedtek. Volt közöttük egy jól megtermett alak, akit a lakók különösen utáltak. Egyszer ukrán pénzbehajtók érkeztek a szállóra és nem tudtak bemenni, mert zárva volt az ajtó. Emberünk el volt bóbiskolva a portásfülkében. Az egyik verőlegény, aki még a biztonsági őrnél is termetesebb volt, behajolt a fülkébe és hangosan rákiáltott. A fickó alaposan megijedt, riadt arccal meredt a félelmetes ábrázatra. Az eset után egy héttel hallottam, hogy a bátor rendész a történtek hatására kilépett az állásából. Nem hiányzott senkinek.

         A szállón mindennaposak voltak a lopások, de a gondnokság semmilyen esetben sem vállalt felelősséget. Ha nem sikerült úgy intézni, hogy az ember a munkatársaival kerüljön össze, felkészülhetett a legrosszabbra. Sosem lehetett tudni, hogy éppen mikor kit tesznek be a szobába. Más szállókkal ellentétben itt, ha valaki kiköltözött, nem kellett a szobatársak aláírása, miszerint semmilyen holmijuk nem hiányzik. Ajánlatos volt minden értéket elzárva tartani. De sokszor ez sem segített, mert a lezárt szekrényt is feltörték.

         Egyszer egy erdélyi magyar emberrel és egy magyarországi kisebbségi etnikummal laktam egy hetet. Egy este arra értünk haza, hogy a szikár fekete ember eltűnt, kiköltözött. De a csomagolásban bizony nem volt következetes. Nekem egy farmerkabátom és egy sportcipőm tűnt el. A csíkszeredai kollégának a villanyborotvája, a rádiós órája, az ágya aljában tárolt cigaretta készlete és az alig használt bőrkabátja bánta ezt a közös lakótársat. Amikor mindezt szóvá tettük a portán, azt a választ kaptuk, hogy el kellett volna zárni a holmikat a szekrénybe, akkor nem tűnt volna el. Úgy emlékszem a szobatársam feljelentést tett a kerületi kapitányságon. De nem hiszem, hogy valaha is visszakapott volna valamit is az értékeiből.

         De nem ez volt az egyetlen eset, amikor lopás áldozatává váltam. Két beregszászi ismerősömmel laktam együtt. Vacsora után egyikük indítványozta, hogy ugorjunk le a kantinba egy sörre. Le is mentünk. Én kivettem némi pénzt a tárcámból, de a tárcát és az útlevelemet a farmerkabátom zsebében hagytam. Ez lett a vesztem. Amíg mi lent, a másnapi teendőket tárgyaltuk meg, besurranó tolvaj járt az emeletünkön. Több szobából is értékek tűntek el. Nekem a kabátom, és ami benne volt. A szobatársaim néhány ruhadarabjának is lábakelt, az egyiküknek pénze is, de még olyan dolgot is elvittek, mint például egy használt dezodor. Roppantul elkeseredtem. Nem is a pénz miatt, mert nem volt jelentős összeg, inkább az útlevél eltűnése bántott. 1992-ben már végig jártam egy fárasztó procedúrát, így hát jól tudtam mi vár rám. Na meg abba is belegondoltam, hogy miből fogok új útlevelet csináltatni, és egyáltalán mikorra lesz kész? Hiszen számomra a magyarországi munka jelentette a megélhetést. A többiek biztattak, hogy hátha megkerül legalább az útlevelem. Azt javasolták, ragasszak ki egy cetlit a bejáratnál, hogy visszavásárolnám. Igen, de miből?

         Azon is elgondolkodtam, hogyan tudott egyáltalán bejutni a tolvaj a szobánkba? Vagy alkalmazottnak kellett lennie, akinek van kulcsa az emeleti szobákhoz, vagy olyannak, aki csínáltatott, mikor még ott lakott. Amikor egy lakó elhagyja a szállót, a szobakulcsot le kell adnia a portán, mert három emberre csak egy kulcsot adnak. De ezzel mégsem tudják megakadályozni, hogy le ne másoltassák azokat. Tudomásom volt arról, hogy egész tolvaj társaságok laktak a szállón, akik hasonló módszerekkel dolgoztak. A besúgók, az úgynevezett fülek, mindenhol ott voltak. Kiszimatolták, mikor van fizetés az egyes cégeknél. Ilyen esetekben besurrantak az üres szobába, vagy követték egy-egy, a pénztől jókedvre derült társaságot a kocsmába. Itt aztán türelmesen kivárták a megfelelő időt. Amikor úgy ítélték meg, hogy a kiszemelt áldozat már alaposan berúgott, ügyesen megszabadították a tárcájától. A szerencsétlen ember többnyire csak másnap döbbent rá, hogy odalett a keservesen megkeresett pénze. Drága árat fizetett a pillanatnyi jókedvért.

         Az én esetem végül viszonylag szerencsésen végződött, mivel az útlevelemet a tolvaj észrevétlenül a portás asztalán hagyta. Ő szólt a gondnoknak, aki értesített, hogy meg lettek az irataim, megnyugodhatok. Egy óriási kő esett le a szívemről. Attól fogva mindig magamnál tartottam minden iratomat, bárhová is mentem. Magyarországon ezt amúgy is törvény írja elő.

         Hát, szóval ilyen dolgok miatt nem zártam a szívembe ezt a munkásszállót. Különben, néhány egykori munkatársam ma is ott lakik, és állandóan panaszkodnak az általános állapotokra. Hiába, van ami állandó és soha nem változik, Európai Unió ide, vagy oda. Csak az állatoknak van előírva, hogy mennyi élettér és milyen bánásmód illeti meg őket.

 A munka nem játék. A munkahelyen, főleg ha az építőiparról van szó, rengeteg veszély leselkedik az emberre. Nagyon résen kell lenni. Sajnos magam is láttam néhány véres balesetet. Már később, Budapesten, az egyik toronyház építésénél egy erdélyi munkás sok méter magasból belezuhant egy vasszerelésbe. A felfelé álló vaspálcák néhány helyen átdöfték a szerencsétlen embert. A tűzoltók a férfi teste alatt elvágták azokat és így emelték ki a szerelőgödörből. Úgy vitte el a mentő, hogy a vasak benne maradtak a testében, így akarták megakadályozni, hogy a sérült a kórházba menet elvérezzen. Ha kihúzták volna ezeket a vascsonkokat, meglehet még nagyobb sérülést okoznak, ami végzetes, megállíthatatlan vérzést is eredményezhetett volna. Így a körültekintő eljárásnak hála, a segítő szándék nem fordult a visszájára. Később azt hallottam, hogy túlélte, de már soha többé nem lesz százszázalékos munkaképes. Többé már semmi sem lesz olyan, mint amilyen volt.

          Én is átéltem néhány kisebb balesetet, szerencsére nem ilyen súlyosat. Maradandó sérülést sem szenvedtem. Egyszer leszakadt alattam egy állvány fából készült járólapja. Három méterről rázuhantam a vas járófelületre, de megúsztam kisebb zúzódásokkal. Egy ízben az osztrák táblának nevezett zsalukat szállítottuk vissza a telephelyre. Amikor lenyitottam az IFA rakterének oldalfalát, egy tábla lecsúszott és a sarkával pontosan fejen talált. Szerencsére rajtam volt az ilyen esetekre rendszeresített munkavédelmi sisak, így csak az szakadt be. Becses testrészem megúszta épen.

          Volt egy olyan eset is, amikor a rosszul megtámogatott zsalut szétfeszítette a hirtelen bele zúduló folyékony beton. Az egyik munkatársammal csak az utolsó pillanatban sikerült félre ugranunk, így a zsalutáblák nem szorítottak oda minket a gödör falához. Mi tagadás, ekkor nem sok hiányzott, hogy a nadrágomba valami nagyon oda nem illő dolog kerüljön.

          De az sem volt felemelő élmény, amikor szinte felrobbant a kezemben a forgó vágókorong. Az elektromos darabolóval szabdaltam a vasszerelést, amikor megtörtént a baj. Valószínűleg a vágótárcsán volt egy csorba rész és ez a forgás közben beleakadt a vasba, és ennek hatására szét- repedt. A szilánkjai nagy ívben szóródtak szanaszét. Néhány, a velem szemben lévő deszka ajtóba csapódott. Az eset pikantériája, hogy egy munkás, pár pillanattal korábban ment be ezen az ajtón. Ha éppen ott áll, ki tudja mi lett volna a vége?

          De a finomítóban történt eset is elég rázós volt.  A csőcsorda tartóoszlopait emeltük a helyükre egy daruval. Nekem a kötözés volt a feladatom. Két régi, kidobásra megérett sodronykötelet használtunk. Többször is figyelmeztettük a művezetőt, hogy ez fokozottan balesetveszélyes, de mindig leintett minket, mondván, ne affektáljunk, dolgozzunk! Úgy a tizedik oszlopnál járhattunk, amikor a sodronykötél hirtelen elszakadt. A félig felemelt betonoszlop nagy robajjal csapódott az aljzatbetonnak, alig néhány centivel mellettem. A zuhanás szele és a becsapódás ereje arrébb is taszított. Két perc is eltelt mire képes voltam megszólalni. De újra megúsztam. A védőangyalom ezúttal is jól végezte a dolgát.

          Minden balesetem közül mégis a legemlékezetesebb az volt, amikor a lezúduló föld nyakig betemetett. Az olajlefejtő állomás egyik bázisépületének az alapozásánál dolgoztunk. Úgy három méter mély lehetett a munkagödör. Közeledett az ebédidő. Sokan már be is mentek a konténerekbe. Én még be akartam fejezni a talaj döngölését az úgynevezett – békával.[5] A béka, működés közben kirázza a szuszt is az emberből. Esetemben ez éppen találó kifejezés, ha nem is a béka szorította ki belőlem a levegőt. Elmélyülten dolgoztam és a gép zajától nem igazán hallottam, hogy mi zajlik odafent. Egy KAMAZ teherautó a gödör széléhez túlságosan közel haladt el. Az így keletkezett rezonancia miatt megcsúszott a gödör oldalfala és a bezúduló föld nyakig betemetett. A levegő a tüdőmből egy furcsa sziszegő hang kíséretében távozott. Ennek köszönhetően, még segítségért sem tudtam kiáltani. Különben is, először azt sem tudtam, voltaképpen mi is történt velem.

De megint nagy szerencsém volt. Már az is mázli, hogy az oldalfal leszakadásakor éppen a szemközti oldalon tartózkodtam. A másik mázli, hogy a közelben dolgozott egy nyugdíjas brigád, akik korábban szénbányászok voltak Heves megyében. Szemtanúi voltak a történteknek és azonnal a segítségemre siettek. Nyugodtan mondhatom, hogy néhány pillanat alatt szakszerűen kiástak. Mire tudatosult az agyamban, hogy rám ömlött a föld, már újra szabad voltam. Nem győztem hálálkodni a megmentőimnek.

1999 októberében történt meg velem egy sajnálatos baleset. Ekkor már a Magyar Villamosművek Rt tulajdonában lévő kft-nél voltam állásban, mint általános karbantartó. Az egyik kazánblokk generál felújításán dolgoztunk éppen. Ebéd előtt elindultam, hogy kezet mossak. Miközben a szanaszét heverő vasdarabokon és kőzetgyapot-maradékokon próbáltam átvergődni, szerencsétlenségemre egy kopolit üvegcsonkba léptem. A bakancsom talpa a kazántetőkön végzett munka közben egyébként is megolvadt és elvékonyodott. Ezért tudta olyan könnyedén átütni az üvegcsonk. A kopolitról tudni kell, hogy fémszálas kemény anyaga igen csak tud roncsolni. (Olyan ez, mint az alattomos intrika, néhány megfelelőben elhangzó mondat és máris fájó seb keletkezik a lélek testén). Főleg a puha emberi szövetet. Érdekes, hogy a szúró fájdalom után már nem éreztem semmit. Néhány lépést tettem, amikor a bakancsomból ömleni kezdett vörös színű életfolyadékom. Tudtam, hogy azonnal el kell látni a sebet.

Véres csíkot húzva magam mögött értem el az üzemorvosi rendelőig, amely az eset helyszínétől legalább négyszáz méterre volt. Útközben találkoztam az egyik munkácsi kollégámmal, közöltem vele, hogy mi történt. Ő ránézett a lábamra és tovább haladt az öltöző felé. Ott nagy lelki nyugalommal nekilátott az ebédje elköltésének. Senkinek nem szólt egy szót sem, hogy mi történt velem. Az ügyeletre érve, a nővérke megrémült, amikor meglátta vértől lucskos lábamat. Mint valami ócska horrorfilmben, véres lábnyomok jelezték utamat. Gyorsan és szakszerűen bekötözte vérző talpamat, és közölte, hogy itt azonnali orvosi ellátásra van szükség. Magyarán szólva össze kell varrni a sebet. Pechemre a városi orvosi rendelőben éppen nem volt sebészi ügyelet. Nem maradt más hátra, mint mentővel Budapestre szállítani a sérültet, aki ebben az esetben én magam voltam. Ha eddig nem volt elég a megrázkódtatásból, ezután bőven kijutott. Itt kezdődött meg csak igazán a kálváriám.

Először is ugye, mivel nem vagyok magyar állampolgár, és tb-kártyám sem volt, tisztázni kellett, ki fizeti majd ki a mentősöket. Ki fizeti a révészt? Az ínség képtelen az önfinanszírozásra.  Az üzemi nővér elkövetett minden tőle telhetőt. Ő csak az előírásoknak tett eleget. Hiába, a szabály, az szabály. Kiderült, hogy a nagy árvíz idején járt Kárpátalján egy adományokat szállító csoporttal. A mentőre várni kellett, mivel útközben ráakadt egy árokparton fekvő részegre, akit a hatályban lévő törvények értelmében kötelesek voltak hazaszállítani. Mindeközben én sajgó lábbal, de türelmesen vártam a sorsom beteljesülésére.

A nővér csodálkozott, hogy nem lettem rosszul ennyi vérveszteség után. Hiába, szívósfajta a kárpátaljai. A mentősök megérkezése után negyed óra a papírmunkával telt el. Mikor minden tisztázódott, megkülönböztetett jelzésű autómon fölhajtattam Budára, a kies helyen fekvő kórházba, melynek nevét inkább nem említeném. A kishazai egészségügyhöz már jó néhányszor volt szerencsém, a magyarországi kórházviszonyokról még nem volt tapasztalatom. Most lett. Egy gördülő ágyon betoltak a felvételi szoba elé, és megkértek, hogy ott várakozzak. Mit tehettem mást, elfutni úgy sem tudtam volna. A kárpátaljai magyar jól nevelten és türelmesen kivárja a sorát. Bevárja a sorsát, mit reászabott a mindenható. Még akkor is engedelmesen próbálja magára ölteni azt, amikor bebizonyosodott már, hogy nem az ő mérete. Látszatra türelmesen vár, amíg végre ő kerülhet sorra, már ha kerül. Szóval csak magában szitkozódik. Mint mondjuk én. Ott feküdtem a hordágyon a kissé huzatos folyosón, munkaruhában, jobb lábamon bakancs, a másik a kezemben, bal lábamon egy jókora kötéssel. Úgy látszik, ilyen fazonok nem sokszor fordulnak meg arra felé, mert a tekintetek azt sugallták, hogy nagy szenzációt keltettem. Fontosságot sugárzó arcú fehérköpenyesek hada sétált el mellettem. Néhányan igen tüzetesen szemügyre vették sérült lábamat, mire én, hogy jobban lássák, felraktam az épen maradt jobbra. Közben érkeztek más betegek is, akiket betoltak a sürgősségi ellátó terembe, majd kisvártatva újra megjelentek az ajtóban. Az én belépőm még váratott magára. Hiába, akinek nincs VIP jegye, az kussoljon!

Eltelhetett úgy húsz perc, amikor egy komor arcú fehér köpenyes úr az után érdeklődött, hogy ellátták-e már a sebemet. Mondtam, hogy nem. Erre mérgesen berontott a helyiségbe. Úgy látszik, ő lehetett a főnök, mert azonnal megmozdult mindenki. Gyorsan betoltak a terembe. Átfeküdtem a műtőasztalra, ahol letakartak egy fehér lepellel. Nem, szerencsére még nem azzal a bizonyossal. Talán a miattam kapott letolás lehetett az oka, a sebet összevarró orvos elfelejtett szólni, hogy készüljek fel. Egy váratlan, erős fájdalom jelezte a tű behatolását a talpamba. Ez talán még fájdalmasabb volt, mint az üveg. Nagyon hálás voltam neki. Két öltéssel varrták össze a sebemet. Még kaptam egy tetanuszt, aztán betoltak egy elfüggönyözött sarokba, ahol az ablakon át bámultam az udvari fák ágait. Furcsa mód valami megmagyarázhatatlan nyugalom fogott el, miközben igen csak kilátástalan helyzetben voltam. De akkor ott tudatosan, vagy öntudatlanul, de igyekeztem elhessegetni minden negatív gondolatot. Nem sokáig sikerült.

Közben a hátam mögött az adataim számítógépes rögzítése zajlott. Az ukrán állampolgárság ténye megtette a hatását, amit a magyar név sem volt képes kompenzálni. Ekkor még mit sem tudtam az elkövetkező decemberi népszavazás kimenetélőről. A számla összeírása után megkönnyebbülve hallottam, hogy nem nekem kell kifizetnem. Ugyanis akkor még élt egy magyar-szovjet egyezmény, amely a sürgősségi ellátásra vonatkozott, így állják a cechet. Egy tréfás kedvű fehérköpenyes halandó meg is jegyezte, hogy ez esetben a számlát nem is a Vörös Keresztnek kell postázni, hanem inkább a Vörös Csillagnak. Hát igen, együttérzés mindenek felett. A papírmunka után újra sikereim színhelye, a folyosó következett. Ezúttal, talán a változatosság kedvéért, egy igen huzatos része a bejárattal szemben. Szinte szó szerint megfagyott a lábamon a vér. Igaz, hogy csak az egyiken. Nem lehet minden tökéletes.

A mentősökre várva eltelt úgy háromnegyed óra már szóra sem érdemes. Hisz ráértem, úgysem mentem volna sehova. Mit lábatlankodjak bárhol is? Legalább látleletet kaphattam egy magyar kórház mindennapjaiból. Láttam szomorú betegeket, fásult ápolókat, aggódó hozzátartozókat, egy megviselt férfit, akit két közeg kísért közrefogva stb. Persze arról is volt időm elgondolkodni, hogy mit jelent számomra ez a baleset, amire természetesen nem jár betegállományi juttatás. Mielőtt elmémet teljesen befedte volna a kétségbeesés durva pokróca, megérkeztek a mentők. Egy kis városnézés után a Korányiban felvettünk egy bácsit, aki arra lakott, amerre az otthonomul szolgáló munkásszálló is található volt. Megérkezés után egy gyors autogram és már távoztak is. Én pedig magam maradtam balszerencsémmel, beteg lábammal, a munkaképtelenség rémével, ami az éhezés árnyát vetette koponyám falára. 

A Kunigunda Szálló után nem sejtettem, hogy a kellemetlenségeket lehet még überelni. Miután elkerültem Százhalombattáról, néhány hónapot otthon töltöttem. De a szükség újfent vissza irányított Magyarországra. Újra az építőiparban helyezkedtem el. Az egyik ismerősöm által kerültünk egy kárpátaljai érdekeltségű céghez. Korábban, a rossz tapasztalatok miatt, megfogadtam, hogy ukrán állampolgár tulajdonában lévő cégnél nem vállalok többé munkát, de ebben az esetben nem volt más választásom. Mindamellett, balsejtelmeim később beigazolódtak. 

         De még mielőtt tovább lépnénk, tartozom egy indoklással. Nos, sokéves tapasztalataimra támaszkodva, azt kell mondanom, hogy a honfitársaim tulajdonában lévő cégeknél, általában sokkal inkább kiszipolyozzák a munkásokat, mint a magyarországi tulajdonban lévőknél. Számos olyan dolgot vonnak meg tőlük, ami egy anyaországi főnök szemében természetes. Legtöbbjüket nem érdekli más, csak a minél gyorsabb meggazdagodás. Nem mintha más tulajdonosok nem így lennének ezzel.

         Nos, én Százhalombattán megszoktam, hogy az erőmű belga, majd francia tulajdonosai a külsős cégektől megkövetelték, hogy a munkásaiknak biztosítsák a megfelelő munkafelszerelést és munkaeszközöket. Ehhez képest, Budapesten valami XXI. századi úrbéri robot körülményei közé kerültem. Először is nem kaptunk munkaruhát, mindenkinek otthonról kellett hoznia a munkaszerszámait. A munkaterületen nem biztosították a megfelelő befogadó képességű öltözőt. Mit öltözőt? Két régi lakókonténerbe zsúfoltak össze a befogadó képességüknél kétszer több embert. Reggelente és munka után, váltásban lehetett átöltözni. Mint ahogy ebédelni is.  

         Amikor ott dolgoztam, már lassan télbe fordult az idő, ennek ellenére egy pár munkakesztyűt kaptunk egy teljes hónapra. Ez nevetségesen felháborító, mert gyakran megesett, hogy a kesztyű két nap alatt elrongyolódott. Elvben a cégnek munkavédelmi bakancsot is kellett volna biztosítania. Talán mondanom sem kell, hogy ennek a kötelezettségének sem tett eleget. A munkavédelem szempontjából, egyedül a személyi fejvédő sisakot biztosították, mert ezt a fővállalkozó megkövetelte. Továbbá gyakoriak voltak a munkavédelmi ellenőrzések is. De mindezek ellenére olyan eset is előfordult, hogy túl sok munkás jutott, túl kevés sisakra. Tehát valakiknek nem jutott. Ez pedig nemcsak azért kellemetlen, mert veszélyezteti a munkás testi épségét és az életét, hanem még anyagi vonzata is volt.   Ha egy munkavédelmi ellenőrzésnél valakit védősisak nélkül kaptak el, bizony kemény bírságot kellett fizetnie. 

         Mint ahogy általában a legtöbb építkezésnél, mi is csúszásban voltunk, ezért is mindennaposak voltak az egyéb szabálytalanságok. Például a magasban történő betonozáskor az ácsoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a kőművesek biztonságosan mozoghassanak a zsaluk körül. Tehát állványt kell építeniük. De ez időbe telik és anyagigényes. Ezt a művezetők igyekeztek kiküszöbölni. Sokszor úgy betonoztunk többméteres magasságokban, hogy egyik kezünkkel kapaszkodtunk, míg a másikkal a betonozó konténer adagoló csövét irányítottuk a megfelelő irányba, vagy éppen a tömörítő gépet üzemeltettük. Egy akrobata is megirigyelhetné az ilyen mutatványt.

         Nekem vele született tériszonyom van, de nagy akarattal le tudom küzdeni. Viszont, ha megrettenek, akkor már bizonytalanná válik a mozgásom. A dolgunkat az is nehezítette, hogy leesett a hó. Az állványok és a zsaluk csúszóssá váltak. Volt is néhány kisebb baleset, igaz ennek többségét az emberi ostobaság okozta. K. László, beregszászi lakos például több balesetet is elszenvedett a saját ostobasága miatt. Egy ízben, zsalubontáskor, a figyelmeztetésem ellenére kiütötte a két zsalutáblát egybetartó bilincs csapszegét. Ez azt eredményezte, hogy táblák a lábára estek. A másik esetnél, vasszerelést adtunk fel a tetőn dolgozó kollégáknak. László nem akarta felvenni a sisakot, mert állítása szerint, zavarta a munkában. De az ördög éppen az ilyen pillanatokra vár. Az már szinte törvényszerű volt, hogy az oktondi kolléga beverje a fejét a toronydaru vashorgába.

         Szóval ilyen körülmények között kellett dolgoznunk, ráadásul pofátlanul kevés volt az órabér. De, ha nem tetszett, el lehetett menni. Ezt konkrétan közölték is velem, amikor szóvá tettem a hiányosságokat. De a munka végeztével sem lehetett nyugalmunk, lehetőségünk a nyugodt pihenésre. A Damjanich utcában lévő szállásunkon, ami egy három szobás lakás volt, tizennyolcan voltunk összezsúfolva.  Természetesen egy WC, egy fürdőszoba és egy konyha tartozott a lakáshoz. Mindenhol sorba kellett állni. Az előtérben néha el sem fértünk egymás mellett. Mivel sok különböző embert zártak itt össze, mindennaposak voltak az összezördülések. Sőt, a verekedések sem voltak ritkák. Én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a rám nézve legkedvezőbbet hozzam ki az áldatlan állapotokból. De még így is megesett, hogy szabályszerűen elmenekültem a lakásból. Egy-egy rázósabb éjszakát pesti barátaimnál töltöttem. Vagy csak jártam a várost, hogy kiszellőztessem a fejemet, és végre egyedül lehessek egy időre. Voltaképpen akkor kristályosodott ki bennem az elhatározás, hogy egyszer megírom a történetemet.

 Mivel nem adtam fel, hogy egyszer bekerüljek az egyetemre, még az áldatlan körülmények dacára is igyekeztem tanulni. Az olvasásra kihasználtam minden lehetőséget. De ezzel is gyanússá váltam a munkatársaim szemében. Főképpen, amikor azt látták, hogy valamit irogatok egy füzetbe. Élénken érdeklődtek , hogy mi az a fontos dolog, amit naponta papírra vetek. Valaki megjegyezte, hogy ez aztán jó hosszú levél lesz. Hát, valóban jó hosszú levél kerekedett belőle, amit még most sem fejeztem be.

A tíz év alatt, amit a magyar iparban eltöltöttem, rengeteg munkatárssal hozott össze a sors, vagy a vezetőség. Munka közben természetesen beszédbe elegyedtünk, így az idő is gyorsabban telt. Ezek során sok minden szóba került. A kollégák főként személyes dolgok iránt érdeklődtek. Honnan származom? Családi és anyagi állapot, végzettség, életkor stb. Most nem akarok leragadni a már jól ismert „Hol tanultál meg ilyen jól magyarul?" effektusnál. Ellenben a harmincadik ilyen kérdés után már valóban felmegy az ember vérnyomása. Sokat olvastam arról, hogy a Kádár-rezsim puha diktatúrája milyen mértékű rombolást végzett a magyarság gondolkodásában, mentalitásában. Aztán ezt meg is tapasztaltam. Mivel a határon túli magyarok folytonos támadásoknak, sőt, üldöztetésnek voltak és vannak kitéve, kialakult bennünk egy ösztönös és egészséges ellenállás. Mivel többnyire mindent elvettek tőlünk, csak a magyarságunk maradt meg nekünk, amihez foggal-körömmel ragaszkodunk. Vajon miért is? Persze a történet ennél sokkal árnyaltabb, de ennek mélységeibe most nem is szeretnék belemenni. Mindent félretéve arra szerettem volna rámutatni, hogy mennyire megdöbbentett az a tudatlanság, amit az anyaországi kollégákkal folytatott beszélgetések során tapasztaltam. Ráadásul még ők néztek le engem. Számtalanszor érzékeltem a megvetés árnyát a megváltozó arcokon, amikor kiderült, hogy én „ukrán-magyar" vagyok. Fából vaskarika.

A martonvásári[6] ács-gyerekről már tettem említést. Éppen a sereg előtt állt, amikor megismerkedtünk. Állandóan a honvédségről beszélt, hogy be kell vonulnia hat hónapra. Ekkor még fennállt az általános hadkötelezettség. Magyarország még nem volt NATO tag. Még inkább elkeseredett, amikor megtudta, hogy az otthonától 130 km-re fogja letölteni a sorkatonai hónapokat. Egy öreg szürtei[7] vasutas már nem bírta tovább hallgatni ezt a siránkozást, és közölte, hogy ő három éven át, 11 000 km-re szolgált a szülőfalujától. A srác az információ hatására láthatóan elgondolkodott, majd kijelentette, hogy olyan messzi nincs is.

De nem csak fiataloknál tapasztaltam ilyesfajta tájékozatlanságot. Mártélyon[8]  dolgoztunk, a híres építész, Makovecz Imre hétvégi házának építésén. Munka után betértünk egy sörre a közeli kocsmába. Itt aztán persze szóba elegyedtünk a helyiekkel. Elmondtam, hogy beregszászi vagyok. Az egyik szaki nagy átéléssel ecsetelte, hogy ő ismeri ám a várost, ott folyik a Szamos. Meglepődtem, mert amikor utoljára odahaza jártam, bizony Beregszászon keresztül csak a Vérke folydogált, amit ugye csak erős jóindulattal lehetne folyónak nevezni. Igaz, néhány év múlva a nagy árvíz idején a Tisza például Bótrágyot is elérte, holott normális esetben több kilométerre folyik ettől a falutól. Ezt a logikát követve a Szamos folyhatna akár Beregszászon keresztül  is. De akkor a köztes területeknek már régen rossz. De a cinizmust félretéve, az illetőt nem tudtam meggyőzni, hogy Beregszász jelenleg Kárpátalján, azaz Ukrajnában, és nem Romániában van. Bár a történelmi előzményeket ismerve, könnyen változhat. Még az sem ingatta meg hitében, hogy Beregszász mégis csak a szülővárosom. Igaz a Szamos-szakértőn is túltett az egyik kocsmáros, aki szerint Beregszász Somogy megyében van, valahol Kaposvár környékén. Így lettem egy csapásra somogyi bicskás gyerek. Befogadtak. A füstös kocsma közvéleménye már akkor megadta nekem a magyar állampolgárságat. Még népszavazás sem kellett hozzá.

Azt még meg tudom érteni, hogy Beregszász nevét nem ismerik, hiszen valljuk be, a magyar történelemben nem játszott olyan kiemelkedő szerepet. A magyarországi híradókban is csak akkor szerepel a neve, ha éppen árvíz van. Vagy oda látogatott valamelyik magyar közjogi méltóság. De az már elszomorító, sőt botrányos, amikor Munkács, Ungvár vagy Huszt nevét nem ismerik. Nemhogy földrajzilag nem tudják elhelyezni, hanem még csak nem is hallottak ezekről a történelmi magyar városokról.

Nemrég voltam egy kulturális rendezvényen, ahol az egyik magyar európai parlamenti képviselő arról panaszkodott, hogy a bizottsági kollégák az után érdeklődtek nála, hogy a magyarok mikor mentek ki Romániába, Szerbiába, Szlovákiába, Ukrajnába? De ezek síkagyú érdektelen bürokraták, akik jó, ha meg tudják Magyarországot mutatni a térképen. De egy magyar nemzetiségű embertől, foglalkozástól és társadalmi helyzettől függetlenül elvárható, hogy ismerje nemzete és országa történetét. Ez lenne az alapvető. Hiszen az állampolgárságért folyamodóktól többek között és többnyire ezt megkövetelik. Akkor miért kivétel az őslakosság? 

Már az egyetemen történt velem az eset, az egyik ruszisztikai szemináriumon beszélgettem egy anyaországi diákkal. Azt mondta nekem, hogy nem szívesen tanul magyar történelmet, mert az unalmas, és különben meg nem is érdekli. Szóval ilyen is van. Persze mindenkinek szíve ügye, hogy mit tanul és mit nem. Mi magyarok bizonyos dolgokat nehezen tanulunk meg, újra és újra beleesünk a csapdába, aminek létrehozásában sokszor magunk is oroszlánrészt vállalunk. Nem tudom, hogy mire és kire értette Szabó Dezső ezt a kérdését: „Hogy mersz ilyen buta lenni?", de azt hiszem, ebben a helyzetben is fel lehetett volna tenni.

Ilyen háttérrel egy idő után már nem is csodálkoztam, hogy következetesen leruszkiztak, vagy ukránnak neveztek és neveznek. Néha azért az utóbbi időben már néha magyar is lehetek. Sőt, a következő év január 1.-e után a kettős állampolgársági törvény keretében a magyar állampolgárság vérszegényebb formáját is kérelmezhetem.

 Ugyancsak az egyetemi tanulmányaim alatt történt meg velem az alábbi eset. Pontosabban az első vizsgáim egyikén. Megtanultam az anyagot, de a tanár keresztkérdéseket tett föl. Lámpalázamban az irodalmi magyart elhagyva szülőföldem tájszólásában folytattam a beszámolómat. A tanár félbeszakított, és figyelmeztetett, hogy ha már eljöttem Magyarországra, legalább tiszteljem meg az egyetemet azzal, hogy magyarul beszélek. Ez valóban mellbevágó volt a számomra. Fel is ajánlottam, hogy kimegyek, és elölről kezdem az egész vizsgát. A tanár végül jelest adott, mert a tudásommal nem volt semmi baj, csak sértette a fülét a beregszászi dialektus. Mert hát nálunk „otthol" már csak így beszél az ukrán magyarul, még ha Lengyel is az illető.

Én többnyire mindig rendelkeztem munkavállalási engedéllyel. Csak a próbaidőnek számító első két hónap volt kivétel. Úgy döntöttem, hogy nem éri meg kockáztatni. Inkább keressek kevesebbet, de a helyzetem legyen biztos. Amíg nem lett kész az engedélyem, addig nem is utaztam Magyarországra. Még akkor sem, ha erre a nagyfőnök sürgetett. Az ő szempontjukból egyszerű volt a képlet: ha valakit elkaptak, kifizették a bírságot, és felvettek helyette egy másikat. Ellenben a pórul jártat legjobb esetben is egy évre kitoloncolták az országból. Ráadásul az útlevele indexre került, azaz bármilyen ellenőrzésnél azonnal kiderült, hogy már volt dolga a magyar hatóságokkal. Akit kitoloncoltak, az később nehezebben tudott visszatérni. A korábbi cége általában nem vette vissza. Hiszen kinek hiányzik egy „priuszos" munkás? De még nem is szóltam az ilyen esetekben szokásos eljárásról. Ha a munkahelyen fogták el az illetőt, bilincsbe verve szállították a fogdába, mint egy köztörvényes bűnözőt. Itt felvették az adatait. A letartóztatottak az éjszakát a fogdában töltötték, amíg sor nem került a kitoloncolás fizikai részére. Jobb esetben elvitték a szállására, hogy összeszedje a holmiját. De az is megesett, hogy ezt sem engedélyezték, a szerencsétlen munkást úgy tolták át a határon, ahogy elfogták. Gondolom az óta pozitív irányban változott a gyakorlat, már csak az Unió mindenre kiterjedő szabályozási kényszeréből fakadóan is.

A nagybátyám mindössze két napot dolgozott a Duna Pláza építésénél, és máris a Teve utcai rendőrpalotában találta magát. Ő nem menekült, így csak egy évre tiltották ki Magyarországról. Az egyik beregszászi munkatársa viszont megpróbált kereket oldani. A második emeletről kiugorva eltörte a lábát. Fájdalomdíj képen, mivel szökni próbált, két éves kitiltást kapott. Még jó, hogy menekülés közben nem lőtték le. Talán mindenki látott már ilyen akciókat a tv-híradóban, vagy a kereskedelmi csatornák szenzációhajhász műsoraiban. Képzelhetik, mit élhetnek át a pórul járt munkások, amikor mondjuk fegyveres kommandósok rontanak rájuk. Feltűnt nekem, hogy amíg a köztörvényes bűnözőkről készített felvételeken kitakarják azok arcát, a fekete munkán ért dolgozókét viszont nem. Nekik ez a joguk sincs meg. Vagy már igen? Mostanában egyre többször látni, hogy kiválóan teljesítő és kiemelt díjazású vezető beosztású dolgozókat bilincsben kísérnek el a rendőrök. A bilincs elterjedt ékszer lett a magyar közéletben.

Számtalan történetet hallottam arról, hogy ki milyen módon úszta meg az ilyen razziákat. Az egyik jeles kárpátaljai költő néhány társával több órán keresztül hasalt egy álmennyezetben, amíg a hatóság odalenn embervadászatot foganatosított. Egyik ismerősöm egy kéményben vészelte át a razziát. Volt olyan, akit a társai elküldtek a közeli abc-be beszerezni az ebédet, de mire visszatért, azt látta, hogy a brigádját beültették egy határőrségi mikrobuszba, akkor még volt ilyen testület. Csongori[9] kollégám azt mesélte, hogy amikor Budapesten dolgozott, hiába sürgette a főnökét a papírok beszerzésére, az mindig halogatta a dolgot. Közel harmincan voltak a brigádban és senkinek sem volt munkavállalási engedélye. Éppen a negyvenedik születésnapját ünnepelte, a hagyományoknak megfelelően nem kevés alkohol elfogyasztásával. Másnap olyan beteg volt, hogy nem bírt kimenni a munkába. Ez mentette meg a kitoloncolástól. Aznap ugyanis mindenkit elkaptak, és egy évre kiutasítottak Magyarországról. Azért ez sem rossz születésnapi ajándék.

Egy munkácsi fiatalember mesélte, hogy egyszer ebéd után elfelejtette felvenni a védősisakját. Ahogy az lenni szokott, a baj nem maradt el. Az egyik kőműves kezében kettétört egy tégla, és egy darab fejen találta, amikor az állvány alatt haladt el. Az ütéstől nem keletkezett nyílt seb, de a művezető jobbnak látta őt hazaküldeni. Mivel munkavállalási engedélye nem volt, sem betegbiztosítása, orvoshoz nem mehetett, ezért elment a szállásra és lefeküdt. Este a hazatérő kollégáktól tudta meg, hogy nem sokkal távozása után az építkezést körbevették a rendőrök és a határőrök. Sok munkást letartóztattak és hátrabilincselt kézzel elvittek. A baleset őt ettől a kellemetlen élménytől megmentette. De nem is kockáztatott tovább, hamarosan hazautazott.

A razziák szempontjából legveszélyesebbek a nagy építkezések. Ide előszeretettel száll ki a hatóság, megesik, hogy egy hónapon belül többször is. De a kisebb magánházak építkezésein dolgozók sem érezhetik magukat biztonságban.

 Öten dolgoztunk egy családi ház építésén. Mindannyian magyarok voltunk. Két kolléga, apa és fia hazautazott szabadságra. Helyükbe két ukrán munkatársat küldtek, akik nem beszéltek magyarul. Nem volt munkavállalási engedélyük sem. Megéreztem, hogy ebből baj lesz. Figyelmeztettem őket, hogy ne hangoskodjanak, ha lehet, ne is beszélgessenek! A szomszédok ne tudják meg, hogy nem magyarok. De hasztalan volt a figyelmeztetés. A szláv népek amúgy is harsányak, s a két kolléga sem volt kivétel ez alól. „Jóindulatú" emberek mindenhol vannak. Ott is voltak. Két nap múlva rendőrök érkeztek az építkezésre. Hármunk papírjai rendben voltak, a két oktondi hangoskodót viszont elvitték. Később a tulaj, akinek volt ismeretsége a rendőrőrsön, megtudta, hogy az egyik nyugdíjas szomszéd, aki általában napközben is otthon tartózkodott, tette a bejelentést. Konkrétan nem tudtuk ki volt, de ezután bizalmatlanok lettünk mindenkivel, és senkivel sem álltunk szóba. Egy időre visszatért a Rákosi-korszak.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset. Sok történetben felbukkantak rosszindulatú szomszédok, járókelők stb. Hiába, a régi beidegződésektől nehéz szabadulni. A fenti történet sunyi besúgója talán az ÁVÓ-nak, vagy Kádár titkosrendőrségének is jelentett egykor.  A magyar társadalom sok szempontból megosztott. Politikai szekértáborok hadakoznak egymással a párbeszéd lehetőségét is kizárva. Külső és belső erők által gerjesztett csendes polgárháború zajlik etnikai alapokon. S ezeket a negatívumokat az anyaország kivetíti az elszakított részek magyar közösségeibe is. A mindenkori magyar kormány féloldalas kisebbségi politikája hathatósan hozzájárult a kezdetben egységes és nemzeti alapokon politizáló határon túli magyar szervezetek megosztásához. A nemzeti politizálást felváltotta az ideológiai alapú. Mintha nem lett volna elég intő jel az 1947-1989 közötti időszak zsákutcája. Utóbbiból ma is akad éppen elég. De mikor mondja már a nép, hogy elég?!

Az erőmű kazánjait és csővezetékeit bádoglemez borítja, ami alatt hőszigetelő üveg- vagy kőzetgyapot van. A gyapotszerű anyagba éles szemcséket kevernek. A kőzetgyapothoz még új korában sem ajánlatos kesztyű nélkül hozzáérni. De az igazán ínyenc dolog a kiégett, széteső állapotban lévővel dolgozni. Ha ezt megtoldjuk rekkenő nyári hőséggel és zajjal, igazán pokoli körülményeket kapunk. Azt hiszem, a szigetelés bontása és felújítása volt az egyik legkegyetlenebb munkafolyamat, amiben részt vettem.

Amikor leállítottak egy kazánt, az erőmű vezetőségének az állt érdekében, hogy minél gyorsabban megtörténjen a felújítás. Az üzemen kívüli kazánblokkok nem termelnek villamos energiát, tehát pénzt sem. És hát kapitalistáéknál legfőbb dolog a nyereség, minden áron kisajtolni a legnagyobbat. Szóval, amikor leállítottak egy kazánblokkot, azt sem várták meg, hogy rendesen lehűljön, máris kivezényeltek minket a bontásra. Az elhasznált bádogburkolatot leszedés után összetömörítettük, és konténerekbe gyűjtöttük. Ezt aztán kamionokba rakva elszállították valamelyik színesfém átvevőhelyre. Kezdetben különösebben nem nagyon törődtek azzal, de rohamosan tűnt el az alumínium. Ez nem csoda, mivel sokan ennek leadásával egészítették ki a keresetüket. De a vezetésnek végül is szemet szúrt, és fegyveres biztonsági szolgálatot rendelt ki a használt alumínium lemezek elszállításának ellenőrzésére. Persze a csempészet azért nem állt le végérvényesen.

Miután eltávolítottuk a lemezborítást, ezután következett csak a munka java. A kiégett és forró kőzetgyapot szétmállott a kezünkben, milliónyi fémesen csillogó szemcsét szórva szét a levegőben. Elvben kaptunk papírból készült kezeslábast, kesztyűt, szemüveget és arcvédőt. De a ruha hamar elhasználódott, a légzőmaszk gyorsan elzáródott, a szemüveg bepárásodott, vagy már eleve nem lehetett átlátni rajta. Arról nem is beszélve, hogy az egész testet befedő fehér papírruha nem szellőzött. A kazánból áradó hő, nemegyszer megtámogatva a tűző napsütéssel, mozgó szaunává változtatta. Az emberről ömlött a verejték. A mindent körülvevő por kiszárította a torkunkat. Ha levettük a védőruhát, a fémszemcsék összekeveredtek az emberi verítékkel, és kínzó viszketést eredményeztek. Ha valaki ilyenkor megvakarta a bőrét, menten kiserkent a vér. De ennél is jobban irritálódott a szem. A viszkető szemet nem volt ajánlatos dörzsölni. Egyetlen megoldás volt, ha elmentünk valamelyik csaphoz és vízzel alaposan kiöblítettük. De ez is csak ideiglenesen oldotta meg a problémát.

Mi tagadás, beletelt némi időbe, mire megszoktam ezt a munkát. Szerencsére kezdetben a Magyar Villamos Művek leányvállalata, a Villkesz Kft folyamatosan biztosította a váltás ruhát. Megesett, hogy hiába mostam ki többször is, a szúró szemcsék annyira beágyazódtak az anyagba, hogy képtelenség volt eltávolítani azokat onnét. Elképzelhető, hogy ezek a szemcsék milyen hatással lehetnek az emberi szervezetre. Ha száj- és orrvédő nélkül dolgozik valaki, a kőzetgyapot szállongó szemcséi bekerülhetnek a tüdejébe. Itt beágyazódnak a tüdő falába. A szervezet megpróbál védekezni az illetéktelen behatolókkal szemben, és mozgósítja rendvédelmi szerveit. Ezek aztán körbeveszik a határsértőket, és kész a betokozódás. Az ilyen folyamat könnyen eredményezhet tüdővérzést, vagy rákos daganatot. Ezt a munkások is tudják, de ha nincs más munka, mit lehet tenni? A családot el kell tartani. Élni kell, még a halál árán is. Később már nem csodálkoztam, hogy miért lengett olyan gyakran fekete zászló a bejárati porták falán.

De persze nem csupán a kőzetgyapot rejtegetett halálos veszélyt az ott dolgozók számára. Említhetném még a kéményekből távozó veszélyes anyagokat, a kazániszapban lévő nehézfémeket, a kazánok belső falára tapadt ként. Valóban nem „kén" ép elméjű embernek ilyen helyen dolgoznia, de a szűkség nagyúr. De ezt már, mintha többször is említettem volna és kezd unalmassá válni.  Meg hát, így vagy úgy, de egyszer úgyis meg kell halni.

Egy magyarországi munkásszállón néztem a TV-2, Aktív című műsorának 2003. január 10-i adását. A műsor egyik témája öt kárpátaljai munkás tragikus halála. A látottak vegyes érzelmeket kavartak fel bennem, és mint többszörösen érintett tollforgató, úgy éreztem, gondolataimat papírra kell vetnem. Az már sajnos tendenciává vált, hogy a magyar televíziókban, függetlenül attól, hogy közszolgálati, vagy kereskedelmi csatorna, Kárpátaljáról szinte kizárólag negatív témájú filmek kerülnek adásba: árvízkatasztrófa, munkanélküliség, nyomor, tífuszjárvány, bérbefagyasztás, bűnözés stb. Sajnos ez a meztelen és kőkemény valóság. A való világ, mondhatnám stílszerűen. Azóta a közszolgálati csatornáknak köszönhetően, egyre több információt tudhat meg az olvasó a Keleti-Kárpátok kicsiny szegletéről.

Napjainkban szűkebb hazám, ahol három helyen is fellelhető Európa közepe, nem éppen a jólét és a vidámság földje. A lakosság többsége a vörös csillag birodalmának összeomlása okozta sokkból máig nem tudott magához térni. Már ami a gazdasági viszonyokat illeti. Viszont szép számmal akadnak olyanok, akiknek aranybánya ez a zavaros állapot. De mit tehet az átlagember? Megpróbál ügyeskedni, hogy megéljen valahogy, miközben egyre lejjebb csúszik. A nyomor nagyrészvényeseit nem jegyzik a tőzsdén, a hasznot mások fölözik le.

Az ember minden reggel úgy kell fel, hogy állandóan egyetlen gondolat körül forog az agya: pénzhez kell jutni. A pénz a túlélést jelenti. Mert, amit mások életnek neveznek, azt mi legfeljebb túléljük.

Visszatérve a riportfilmhez, már a felvezetésnél keserű lett a szám íze, amikor a műsorvezető hét magyar ukránról beszélt. Nem ukrán állampolgárról. De, hogy lehet valaki egyszerre kétnemzetiségű? Van olyan, hogy olasz amerikai vagy lengyel ausztrál, de nem létezik skót német, vagy zsidó palesztin. Mert az ember vagy magyar vagy ukrán. De erről nem is ez a fiatalember tehet, hiszen a médiának az öt vendégmunkás halála csak egy hír, jobb esetben szenzáció. Az eset pikantériája, hogy feketén dolgoztak Magyarországon. Nem ismertem egyiküket sem, de így, ismeretlenül is sokat tudok róluk. Akkor már kilencedik éve éltem a vendégmunkások egyhangú és kemény életét, át tudtam érezni sorsukat és a családokét, akik örökre elvesztették támaszukat, talán az egyetlent.

A riportban elhangzott, hogy Magyarországon hivatalosan 3500 ukrán állampolgár dolgozott. Akkor. Biztosan állíthatom, hogy a valós adat ennek legalább a háromszorosa volt. Én szerencsésebb voltam, mint ők heten, már csak azért is, mert élek. Én mindig kizárólag engedéllyel vállaltam munkát, kevés kivétellel. Így legalább a hatóságtól nem kellett tartanom. De ennek is meg van a maga hátránya. Mivel a munkám után a munkáltató mellett a közvetítő cég is részesült a haszonból, amíg nekem csak a maradék jutott. Mégis örülhettem, hogy volt munkám és megélhetésem. Ma már nem mondhatom el ugyanezt. A kényszer és a kiszolgáltatottság olyan dolgokat eredményez, amit az ember normális körülmények között másképpen ítélne meg. Légy alázatos és zokszó nélkül végezd a dolgodat, ha kell 14-16 órán át! Jutalmad a létezés. De ezt sokszázezer magyar állampolgár is megtapasztalhatja mindennap. A továbbra is domináns vadkapitalizmusban a munkavállalóknak erősen csorbultak a jogaik. A magyar állam a multiknak túlzott jogokat biztosít, miközben állampolgárait magára hagyja. Sokan nehezen viselik, hogy a korábbi szociális hálón egyre nagyobb lyukak tátonganak.

Az évek során sokféle emberrel dolgoztam együtt. Volt köztük magasan képzett és már-már analfabéta, bőbeszédű és hallgatag, jókedvű és komor, agresszív és barátságos. Számtalanszor láttam, ahogy a taposómalom kerekei felőrlik az embert, testestől-lelkestől. A fizikai leépülés és a betegségeken túl a szellemi sivárság okozza a legtöbb tragédiát. A munkásember pszichológusa a pohár, háborgó lelkét alkohollal gyógyítja. Holott nagyon jól tudja, minden egyes korttyal csak ront a helyzetén. A depresszió valamely formája mindannyiunkban kialakul az idő múlásával. A pénz olyan, mint egy szeszélyes nagyvilági kurtizán, egyeseknek könnyedén osztogatja kegyeit, míg másoktól elvárja, hogy vérrel és verejtékkel áldozzanak előtte.

Én úgy vagyok vele, mint a megcsalt férj az imádott nővel, gyűlölöm, de mégsem tudok nélküle élni. A magyarországi vendégmunka gazdagságot nem eredményezett, de anyagi biztonságot igen. A biztonság fontos.

Azon a reggelen egy részeg taxisofőr hét család boldogságát és egyben anyagi biztonságát rombolta le. Öt családfő élve már soha többé nem tér haza. A messzi idegen reménnyel kecsegtetett, de csak halált hozott. Munkám során kétszer kerültem a kaszás nagyúr közelébe, de a szerencse mindkétszer velem volt. Azon a reggelen én is Budapesten voltam, otthonról érkeztem haza egy mikrobuszban. A szerencse talán újra velem volt, holott máshol lett volna dolga.

Tizenhat éve élek Magyarországon, azóta nagyot változott az ország. Ma is változik. A kommunista rendszer bukása óta felnőtt egy új generáció. Viszont sok dolog nem változik, csak átalakul. Mindmáig olyan emberek vezetik az országot, akik a proletárdiktatúra kedvezményezettei voltak. Magyarországnak kapitalizmusból is a rosszabbik fajtából jutott. Kétségtelen, hogy a fejlődés szemmel látható.  Amikor az első munkahelyemen kezdtem, az utcákat még a volt keleti blokkban készült járművek uralták, ma már csak elvétve látni egy-egy Trabantot, Ladát, Dáciát, IFA-t. Az emberek öltözködése is sokat változott. Hatalmas magánpaloták nőttek ki a földből, de a nyomornegyedek többsége is megmaradt. Az emberek külföldre járnak nyaralni, miközben alig ismerik a saját országukat. Sokan megvetéssel beszélnek szülőföldjükről, mások elhagyják, önként vagy kényszerből. S erre az egykori miniszterelnök szólítja fel a fiatalokat, miközben idegenek ezreit fogadja be az ország. Vajon másoknak miért vonzó e táj? Írhatnak bármit felelőtlen újságírók, rendelhetnek irányított közvélemény-kutatást bizonyos körök, Magyarország népe toleráns és befogadó.  Magyarország legszebb éke a Kárpát-medencének. Ukrajnából nézve a Nyugat legközelebbi része.

Lengyel János


[1] A Szovjetunió szétesése és a független Ukrajna kikiáltása után minden téren zavaros helyzet állt elő. Kezdetben megmaradt a rubel, de csak bevásárló kuponok kíséretében lehetett vele vásárolni. Később az Ukrán Nemzeti Bank bevezette az első önálló fizetőeszközt, a kupont. Küllemre játékpénz benyomását keltette. Bizonyos tekintetben az is volt. Rohamosan vesztett a vásárló értékéből és könnyű volt hamisítani. Ezért rövid időn belül kivonták a forgalomból és bevezették a ma is használatos hrivnyát.

[2] ?

[3]  Előbbi egy brazil, utóbbi egy mexikói szappanopera elhíresült főszereplője volt.

[4] Mivel jelenleg is Budapesten élek, azt kell mondanom, hogy a helyzet az óta sem változott.

[5] Egy több sebességű gép, amely folyamatos ugrálással tömöríti a földet. Működtetése jó erőnlétet igényel.

[6] Falu Fejér-megyében.

[7] Falu Kárpátalján.

[8] Tisza-parti község nem messze Hódmezővásárhelytől.

[9] Magyar többségű falu Kárpátalján.