Egy fénykép a múltból: Mészöly Miklós és Polcz Alaine

A 27 éves Mészöly Miklós 1949-ben ismerte meg a 24 éves Polcz Alaine-t. A képen ábrándozó fiatal lánynak tűnik, pedig akkor már elvált asszony, aki előzőleg évekig feküdt betegen.

A 27 éves Mészöly Miklós 1949-ben ismerte meg a 24 éves Polcz Alaine-t. A képen ábrándozó fiatal lánynak tűnik, pedig akkor már elvált asszony, aki előzőleg évekig feküdt betegen.

 Súlyos fertőzéseket kapott az orosz katonáktól, akik 19 éves korában a fronton több tucatszor megerőszakolták. A betegségek szövődményeként soha nem lehetett gyereke. Mészöly a gyermektelenséggel magyarázta, hogy sokáig meséket írtak mind a ketten.

Alaine gyermekpszichológusként játékterápiát dolgozott ki, ami nemzetközi hírűvé tette, később a halált és a gyászt kutatta. Közben, mellékesen, író lett ő is, regényben írta meg, amit a háborúban átélt. Nagyon erős szimbiózis volt köztük, de az 52 év alatt, ami együtt töltöttek, Mészöly sokszor lelépett, elköltözött az aktuális szeretőihez. Aztán hamar hazament, Alaine mindig visszafogadta.

Amikor Mészöly meghalt, összeszedte a fiókjában hátramaradt szerelmes leveleket, megkereste az egykori szeretőket, és beszélgetett velük. Hogy nekik is könnyebb legyen, így mondta.
Készítette: Nyáry Krisztián

Uj nyugdijas BKV utazási igazolványok 2012 május 1-től

Május elsejétől a BKV új nyugdíjas bérletigazolványt állított forgalomba, azaz a régi típusút le kell cserélni. Az előzőekhez képest teljesen eltérő és évente kell meghosszabbítani majd, mert feltételezik, hogy aki egyszer nyugdíjas, az később újra dolgozni fog. A cél, minél kevesebben használjak a nyugdijas kedvezményeket.
MTI Fotó: Balaton József

Május elsejétől a BKV új nyugdíjas bérletigazolványt állított forgalomba, azaz a régi típusút le kell cserélni. Az előzőekhez képest teljesen eltérő és évente kell meghosszabbítani majd, mert feltételezik, hogy aki egyszer nyugdíjas, az később újra dolgozni fog. A cél, minél kevesebben használjak a nyugdijas kedvezményeket.
MTI Fotó: Balaton József

Vodafone Belvárosi Nagydíj – Hatalmas érdeklődés az első két napon

Több ezren látogattak ki az első két napon arra a négynapos, ingyenes rendezvényre, amelynek keretein belül kedden kerül sor a Vodafone Belvárosi Nagydíjra, melynek során Jenson Button, a Forma-1-es McLaren pilótája az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt száguld végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.

Több ezren látogattak ki az első két napon arra a négynapos, ingyenes rendezvényre, amelynek keretein belül kedden kerül sor a Vodafone Belvárosi Nagydíjra, melynek során Jenson Button, a Forma-1-es McLaren pilótája az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt száguld végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.

    A szervezők tájékoztatása szerint szombaton és vasárnap közel kétezer látogató próbálta ki a McLaren Forma-1-es szimulátorát, valamint az F1-es kerékcserét.
    A keddig tartó Vodafone Kezdj El Valami Újat Hétvége közel 40 órányi ingyenes programot kínál a látogatóknak, akik Button mellett többek között Michelisz Norberttel és Wéber Gáborral, a túraautó-világbajnokság két magyar pilótájával, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzővel, valamint a Dakar-ralin rendszeresen résztvevő Szalay Balázzsal is találkozhatnak. Az Erzsébet téri Design Terminálnál kialakítják a "Hungaroring boxutcát", s ezen a területen számos versenyautót és motorkerékpárt állítanak ki.
    A keddi zárónapon, a Vodafone Belvárosi Nagydíjon az autósport hazai sztárjai mellett a 2009-ben F1-es világbajnok Button háromszor száguld majd végig a McLarennel a Bazilika és a Parlament között kiépített, 1,6 km hosszú versenypályán.
    Az eseményt 14 és 17 óra között az m1 és az MR1-Kossuth Rádió élőben közvetíti a Szujó Zoltán-Mezei Dániel páros révén, az m1 stúdiójában pedig Petrovics-Mérei Andrea fogadja beszélgetőpartnereit. Button az egyes futamokon tapasztalt benyomásairól Szujó Zoltánnal beszélget majd a helyszínen. A Forma-1-es közvetítések jogát az idei szezontól elnyerő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a négynapos rendezvény utolsó napjára saját kihelyezett programokkal is készül. Délelőtt tíz órától fél kettőig a gyermekeket, családokat várják a Kossuth térre, a legifjabbak 11 és 18 óra között interaktív gokart bemutató részesei is lehetnek.
    A rendezvény különleges programjain bárki részt vehet, a legügyesebbeknek, illetve a legeredményesebbeknek személyesen Button adja majd át a díjakat. Az esemény egyik legvonzóbb látványossága a Parlament épülete előtt felfüggesztett McLaren Forma-1-es autó lesz.

skt \ sgj \ stl

MTI 2012. április 29., vasárnap 19:44

A NetLock Többségi tulajdont szerzett a Docler cégcsoport a NetLockban

Többségi tulajdont szerzett a Docler Investments a NetLockban, Magyarország egyik hitelesítés-szolgáltatójában, a vételárat a felek nem közölték.

Többségi tulajdont szerzett a Docler Investments a NetLockban, Magyarország egyik hitelesítés-szolgáltatójában, a vételárat a felek nem közölték.

    A közlemény szerint a Docler cégcsoport felvásárlásokkal és kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó tagja, a Docler Investments Kft. azért döntött a tulajdonszerzés mellett, mert a NetLockban ígéretes befektetést lát. A tulajdonszerzést az is indokolta, hogy a NetLock a Docler többi tagvállalatával együttműködve kiaknázhatja a meglévő szinergiákat és így hozzájárulhat a teljes cégcsoport fejlődéséhez.
    A megállapodással a Docler 51,05 százalékos tulajdonrészt szerzett a NetLock-ban, a fennmaradó üzletrészre vételi opciója van, amit két év alatt hívhat le.
    A megállapodás szerint a NetLock megőrzi önállóságát és jelenlegi menedzsmentjével működik tovább, de stratégiai együttműködést alakít ki a Docler cégcsoport néhány tagjával, főként a piacvezető domain regisztrátor Dotroll Kft.-vel és az online fizetési szolgáltatások fejlesztésével foglalkozó Escalion Hungary Kft.-vel.
    A Docler Investments Kft. 2011-ben jött létre a Docler cégcsoport kockázatitőke-befektetésekkel és felvásárlásokkal foglalkozó tagjaként.
    A NetLock minősített hitelesítés-, időbélyegzés- és archiválás-szolgáltatásokat nyújt. A társaság tavaly a 2010-ben elért 394 millió forintról félmilliárd forintra növelte bevételét, míg adózás előtti eredménye 58 millió forintról közel 100 millió forintra változott.
    A NetLock Kft. 2011-ben 35 munkavállalót alkalmazott.

gry \ gtr

MTI 2012. április 30., hétfő 4:03

Mit kell tenni kullancscsípés után?

Egy felmérés szerint a lakosság még mindig hisz a kullancseltávolítás népi módszereiben. A fiatalok inkább nem nyúlnak hozzá, a felsőfokú végzettségűek pedig gyufával kísérleteznek, pedig jobban tennék, ha gyógyszertári eszközt alkalmaznának, a kiszedett vérszívót pedig beküldenék vizsgálatra.

 

Egy felmérés szerint a lakosság még mindig hisz a kullancseltávolítás népi módszereiben. A fiatalok inkább nem nyúlnak hozzá, a felsőfokú végzettségűek pedig gyufával kísérleteznek, pedig jobban tennék, ha gyógyszertári eszközt alkalmaznának, a kiszedett vérszívót pedig beküldenék vizsgálatra.

 

Azoknak, akik a hétvégén kirándulni mennek, nem árt tudniuk, hogy már javában tart a kullancsszezon. A kullancsok szinte bárhol belénk mászhatnak, az erdei kirándulások során, parkban, játszótéren, kertben, sőt a városban is összeszedhetjük őket.

 

A leggyakoribb kullancsok által terjesztett betegség a Lyme-kór, a fertőzött kullancs bélrendszerében található baktérium, amelyet a vérszívás után pár órával öklendez vissza a sebbe. A Lyme-kór ellen nem véd a védőoltás. A fertőzések gyakran semmilyen kezdeti tünetet nem produkálnak, de később sok esetben súlyos bőrgyógyászati és idegrendszeri szövődményeket eredményeznek. Ha viszont körültekintően járunk el a kullancs eltávolításakor, akár a bakteriális fertőzések kialakulását is megelőzhetjük. Ezzel együtt a vérszívót minden esetben érdemes ellenőrzésre beküldeni a patikákban található kullancsbeküldő készletek segítségével, a Lyme-kór ugyanis gyógyítható, ha a kezelést időben megkezdik.

 

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum legfrissebb felméréséből az derül ki, hogy noha már sokan használnak a gyógyszertárakban kapható speciális eltávolító eszközöket, a lakosság 9%-a még mindig krémmel vagy olajjal kenegeti, 7%-a csavargatja, 4%-a pedig megnyálazott gyufával próbálja kiszedni vagy inkább előcsalogatni a kullancsot. Ez utóbbi módszerben leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők hisznek, négyszer annyian, mint szakmunkás társaik. A kutatásból az is kiderül, hogy a 18‒29 évesek a legóvatosabbak, 37%-uk nem nyúl a kullancshoz, és amint lehet, orvoshoz fordul, 28%-uk pedig helyes technikával, csipesszel vagy cérnával szedi ki bőre alól.

 

„A szakszerű kullancseltávolításhoz szerencsére ma már a legtöbb gyógyszertárban beszerezhető kullancseltávolító csipesz vagy kanál. Az eltávolított kullancsot abban az esetben is érdemes bevizsgáltatni, ha a csípést követően semmilyen tünetet nem észlelünk, ugyanis a csípés körül megjelenő kokárda formájú piros folt kevesebb, mint az esetek felében jelenik meg" – nyilatkozta Kónya Márton, az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum biológusa.

A szakember kiemelte, hogy Közép-Európa a világ egyik legfertőzöttebb területe, megközelítőleg minden tizedik kullancs hordozza a Lyme-kórt okozó baktériumot. Magyarországon a friss fertőzések száma évente tízezerre tehető.

 

A kutatást az NRC végezte a Netpanel segítségével. Az eredmények a 18‒49 éves lakosságra reprezentatívak nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus jellemzők alapján. 

 

http://www.gendiagnosztika.hu/

Már a TOP 10-nél tart az Aranykönyv szavazás

 

A Libri Aranykönyv szavazás a TOP 10 fordulóhoz érkezett, közel 460 000 szavazattal. A kategóriánként meghatározott legnépszerűbb 10 könyv alapján már lassan kirajzolódik, hogy idén melyek lesznek a legnépszerűbb alkotások mind a hazai, mind a külföldi szerzők között.  Az ebben a fordulóban szereplő művekre egészen 2012. május 6-ig lehet majd szavazni, ami után már valóban csak a hajrá és a végső visszaszámlálás lesz hátra.

 

 

A Libri Aranykönyv szavazás a TOP 10 fordulóhoz érkezett, közel 460 000 szavazattal. A kategóriánként meghatározott legnépszerűbb 10 könyv alapján már lassan kirajzolódik, hogy idén melyek lesznek a legnépszerűbb alkotások mind a hazai, mind a külföldi szerzők között.  Az ebben a fordulóban szereplő művekre egészen 2012. május 6-ig lehet majd szavazni, ami után már valóban csak a hajrá és a végső visszaszámlálás lesz hátra.

 

Ahogy a végső fordulóhoz közeledik az idei Libri Aranykönyv szavazás, egyre inkább bebizonyosodik, hogy hazánkban valóban minden olvas. Az olvasási szokások, a kedvelt irodalmak listája és a motiváció azonban mindenkinél más és más, és ez tökéletesen megmutatkozik a rendezvényt népszerűsítő ismert arcok, többek között Gubás Gabi, Ördög Nóra és Rácz Zsuzsa között is. Rácz Zsuzsa írónő szerint, – aki 2010-ben Aranykönyv díjat nyert a szórakoztató irodalom kategóriában „Állítsátok meg Terézanyut!" című nagysikerű könyvével – olvasás nélkül nem lehet boldogulni a mai világban, és ami a legvonzóbb benne, hogy nemes egyszerűséggel jobbá teszi mindenki életét. „Ha valaki nem tud jól értelmezni egy szöveget, akkor később nem fogja megérteni, hogy mit kérnek tőle a munkahelyén, tehát nem fog tudni boldogulni." Az írónő szerint a gyermekek számára is fontos, hogy minél előbb megszerettessék velük az olvasást, mert ezt nem lehet elég korán kezdeni és ebben nagyon fontos szerepet játszik az, hogy otthon a családban a szülőktől milyen példát lát. „Egy gyermekem van, valószínűleg azzal, hogy könyveket cipel be az oviba, valamiféle tekintélyt szerez magának az óvodástársai között. A legkedvesebb közös játékunk, ezt nem én találtam ki egyébként, hogy ő lepakolja a könyveket, és én meg megvehetem tőle azokat, de a legviccesebb benne az, hogy én bármelyik könyvre mutatok rá, arra azt mondja, hogy azt most nem adhatja el nekem. Hát nyilván ezt is tőlem látja, nagyon meg kell bíznom valakiben ahhoz, hogy kölcsönadjak neki egy könyvet, de ajándékozni, azt bármennyit!" Ezzel Gubás Gabi színésznő is egyetért, és nagyon izgalmasnak és lélekemelőnek tartja, hogy ez a szavazás a könyv és az olvasás szeretetére buzdít. „Ez nekem szakmabeliként is és anyaként is fontos, én is erre nevelem a gyerekeimet." – mondta.

 

Ördög Nóra műsorvezető, szerkesztő más oldalról közelíti meg az olvasást, hiszen nap, mint nap a kereskedelmi televízió világa veszi körül és pont ezért örül annak, hogy részt vehet a program népszerűsítésében. „Az én személyem egy kissé pikáns ebben a történetben, szeretném azt hinni, hogy tényleg én lehetek a híd, az összekötő kapocs a kereskedelmi televíziózás és a könyvolvasás között, ezért is vállaltam el, hogy ennek a kezdeményezésnek az egyik arca legyek."

Nóra imád kádban olvasni, és rendkívül hiányolja azt az időszakot, amikor még több ideje volt és metróval járkált a városban, és utazás közben rengeteg ideje jutott a művelődésre. A műsorvezető szerint mindenkinek különböző korszakai vannak az életében, amikor valamiért egy adott író vagy regényfajta határozza meg az olvasási szokásait. „Volt egy nagyon meghatározó Márquez korszakom, amikor az összes Márquez könyvet el kellett olvasnom, aztán ugyanezt végigcsináltam Coelhóval. Most éppen Steve Jobs életrajzát olvasom, ami tényleg nagyon inspiráló, és az ember a saját életére vonatkozóan egy csomó tanulságot megpróbál levonni belőle."

 

Egy másik szavazás is a véghajrájához közeledik az Aranykönyv mellett, mely az Aranytanár nevet viseli. Ezen a szavazáson nem könyveket kellett nevezni és a nyertes sem író vagy írónő lesz, hanem olyan magyar nyelv és irodalom tanárokat lehetett jelölni, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy az irodalmat és az olvasást megszeretették diákjaikkal és sokat tettek azért, hogy tanulóik személyisége az irodalom segítségével fejlődhessen.

 

Az olvasás élményére rá kell érezni, rá kell kapni, ezért nagyon fontos, hogy itt most a pedagógusok kiemeléséről és kitüntetéséről is szó van, mert igenis van olyan tanár, aki úgy tudja tálalni a kötelezőket, hogy nem kötelezőnek érzed, hogy ki kell olvasnod egy könyvet, akkor ott valami bekattan, és ezt viszed tovább felnőtt korodra." – mondta Ördög Nóri az Aranytanár szavazás kapcsán, aki legszívesebben saját tanárnőjét is elindította volna a pályázaton. A 3 fordulós verseny az utolsó fordulójánál jár és szintén május 17-én lesz a végső eredményhirdetése az Aranykönyv szavazással egyidejűleg.

 

Tehát itt a TOP 10! Sok meglepetéssel, de természetesen sok várható címmel és szerzővel is. A külföldi szakácskönyvek között ismét sok az olasz és a görög recepteket bemutató könyv, de persze Jamie Olivert sem hanyagolták a szavazók. A magyar gasztronómia nagyasszonyai, Horváth Ilona és Frank Júlia mellé most meglepetésvendégként érkezett sokak kedvence, Hegyi Barbara Abraka Babra címmel, gyönyörű fotókkal illusztrált szakácskönyve. Sok-sok klasszikus mese mellett nagy kedvenc külföldi kategóriában a Vándorsólyom kisasszony gyermekei, a magyar tinik pedig minden bizonnyal a Szent Johanna gimi kalandjaiért rajonganak, a szerző ugyanis két könyvvel is jelen van a 10-es listán. Ismeretterjesztő kategóriában várható volt Steve Jobs könyvének sikere, persze ott van a csodálatos kutyadoki, Cesar Millan új könyve is, a magyarok között pedig még mindig kedvenc és mértékadó Popper Péter, Ranschburg Jenő és természetesen Müller Péter is. Szépirodalmi kedvenceink között még mindig ott van Coelho, Marquez, Kerouac és Ulickaja, meg persze nagy filmélmények olvasmányai, mint a Király beszéde vagy a Katedrális. Szabó Magda és Márai Sándor népszerűsége is állandó, de azért ott van Grecsó Krisztián, Kepes András és sokak televíziós kedvence, D.Tóth Kriszta is. És persze a szórakoztató irodalom rajongói sem maradtak tétlenek! Továbbra is nagy kedvenc Leslie L.Lawrence, Vavyan Fable, még mindig imádják az olvasók Fejős Éva könyveit, hisz két címmel is szerepel a 10-es listán, és a nagy kérdés: vajon sikerül-e Frei Tamásnak a duplázás? Tavaly A Megmentő című regény aratott győzelmet, vajon idén A Bankár is hozza ezt az eredményt? Május 17-én kiderül! Tessék szavazni, bizonyítsuk be, hogy valóban mindenki olvas!

 

www.aranykonyvszavazas.hu

www.facebook.com/aranykonyv

Németh Krisztina

Célba értek a Bosch kézifúrói az Elektromobil futamon

6 ország 62 csapata 6 kategória, 8-8 Bosch kézifúró által hajtott környezetbarát járművek mérkőztek meg egymással, Idén a Bosch tapasztalt mérnökei segítették a versenyzők felkészülését

 

6 ország 62 csapata 6 kategória, 8-8 Bosch kézifúró által hajtott környezetbarát járművek mérkőztek meg egymással, Idén a Bosch tapasztalt mérnökei segítették a versenyzők felkészülését

 

Miskolc – A Robert Bosch Power Tool Kft., Európa legnagyobb kéziszerszám gyára negyedik alkalommal rendezte meg Miskolcon, április 28-án, a Föld Napja alkalmából a saját tervezésű, környezetkímélő járművek viadalát, az Elektromobil versenyt. A maximum 5 főből álló csapatok saját tervezésű és általuk elkészített járművekkel mérték össze az erejüket a döntőn. Az ökoautókat a Bosch által gyártott PSR 18 Li2 akkumulátoros kéziszerszámok hajtották meg. Az egész napos fesztiválon Tóth Gabi, Caramel és további sztárok gondoskodtak a jó hangulatról.

 

A negyedik alkalommal megrendezett Elektromobil versenyre minden korábbinál több, 124 csapat jelentkezett, akik közül a szombati verseny rajtvonalához 62 csapat állhatott. 50 Magyarországról, 1 Horvátországból, 1 Németországból, 6 Romániából, 3 Szerbiából és 1 Szlovákiából érkező csapat állította rajtvonalhoz az általa tervezett és megépített energiatakarékos járművét.  A felsőoktatási intézmények műszakis hallgatói idén először a korábbinál kettővel több, azaz 8 darab litium-ionos akkumulátor táplálta Bosch kéziszerszám segítségével hozták működésbe csapatuk Elektromobilját. A gyakran 2-3 verseny tapasztalataival felvértezve elinduló társulások mellett újoncok is részt vettek a viadalon. A többségében műszaki egyetemek és főiskolák mostani, vagy alig néhány éve végzett hallgatóiból összeállt csapatok igazán nem takarékoskodtak a kreativitásukkal: a legváltozatosabb elképzelések öltöttek testet a rajtvonal mögött felsorakozó járgányokban, amelyekkel tervezőik nem csupán a győzelemért, de a nézők szimpátiájáért is harcba indultak.

 

A zaj- és káros anyag kibocsátás nélkül, immár 8-8 kézi fúró meghajtásával futó járgányok elkészítésében idén először mentori feladatot vállaló, profi mérnökök támogatták az indulókat. Ennek köszönhetően a rajthoz már csak kipróbált, megbízható Elektromobilok sorakoztak fel. A járműveket és készítőiket 6 kategóriában értékelték, így díjat kapott a körversenyek végső győztese a Leggyorsabb Elektromobil kategóriában, a leggyorsabb köridőt futó Legjobb Pilóta, de jutalmazták a legjobb műszaki megoldást éppúgy, mint a legkreatívabb csapatot, a középiskolások legeredményesebbjeit vagy a Bosch saját indulói közül legjobban teljesítőket is.

 

A Leggyorsabb Elektromobilt idén ismét a kecskeméti Racsni csapata állította versenybe, a Legjobb Pilóta Bognár Alex, a Racsni csapat tagja lett. A Legjobb Műszaki Megoldással az Óbudai Egyetem Pest Megye Lordjai alakulata rukkolt elő, a Legkreatívabb Elektromobil elismerést ezúttal a Bánki 2012-nek ítélte oda a közönség mellett a szakemberekből álló zsűri. A Legjobb Középiskolai Csapat a miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskolából verbuválódott GÉPpont lett, míg a Bosch csoport Legjobb Elektromobilját a MOE Eagles csapata állította ki.

 

„Idén a versenykiírás mottójául választott Nyolccal is elbírsz? felhívás jegyében az eddigieknél is nehezebb kihívás elé állítottuk az indulókat, amikor azt kértük tőlük, hogy az eddigi 6 helyett 8 darab Bosch PSR 18 LI-2 akkumulátoros fúrócsavarozó gépet használjanak az Elektromobilok meghajtására. Igaz, ezúttal több segítséget kaptak tőlünk, hiszen a mérnökeink a felkészülés ideje alatt mindvégig támogatták a versenyzőket. Ezzel úgy tehettük próbára a kreativitásukat, hogy közben a rendelkezésünkre álló tudás, és az indulók eltökélt győzni akarása is egymásra találhatott." – ismertette a szervezők elképzeléseit Ansgar Lengeling, a versenyt rendező miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója.

 

A versenyre az idei évben az eddigieknél is több csapat nevezett. Ez arról árulkodik, hogy a verseny híre az országhatárokon belül és azokon túl is egyre több fiatal mérnök fantáziáját mozgatja meg. Ebben szerepet játszik az is, hogy a Bosch az elmúlt időszakban szoros kapcsolatot alakított ki a magyar műszaki felsőoktatással, és komoly támogatásban részesítette a hazai mérnökképzést. „Egyike a legfontosabb céljainknak, hogy vonzóvá tegyük a mérnöki pályát a felsőoktatásba készülők, és a mérnöki karok hallgatói számára. Meggyőződésünk, hogy ha inspiráló feladatokat és lehetőségeket állítunk a fiatal mérnökök elé, egyúttal biztosítjuk számukra azt a korszerű szakmai környezetet, ami a képességeik kiaknázásához szükséges, akkor sikerül elköteleznünk őket annak az innovatív, és jövőorientált szemléletnek, amely a vállalatunkat az egész világon megkerülhetetlenné tette." – fejtette ki Javier González Pareja a magyarországi Bosch csoport vezetője.

 

A környezetkímélő járgányok futama mellett az egész napos rendezvényen sztárok sora szórakoztatta a résztvevőket. A Föld Napi fesztiválon fellépett a Megasztár két jól ismert „arca" Tóth Gabi és Caramel. Az Elektromobil verseny házigazdái Szujó Zoltán és Demcsák Zsuzsa voltak, a jó hangulatról pedig a Rádió M gondoskodott. A szabadtéri programon hip-hop tánciskola és táncbemutató, rajzverseny, családi és gyereksátor, mászófal, kedvezményes termékvásár és távirányítós autóverseny várta a család minden tagját.

 

Németh Krisztina

Banánt varázsol használt mobilokból a djuice

Mit eszik a majom? Többek közt banánt. Hogy mi köze ennek a mobilokhoz? A válasz egyszerű: a djuice a Fővárosi Állat- és Növénykerttel közösen pörgeti tovább használt mobil begyűjtő akcióját, és most a visszahozott készülékek után egy adag ínycsiklandozó banánt biztosít az Állatkert majmainak. A banánakció ideje alatt online Monkey Show sorozat alapozza meg az állati hangulatot a djuice weboldalán. Az akcióban résztvevő fiatalok pedig automatikusan Arany Banán díjért és egyéves állatkerti belépőért is pályáznak.

 

Mit eszik a majom? Többek közt banánt. Hogy mi köze ennek a mobilokhoz? A válasz egyszerű: a djuice a Fővárosi Állat- és Növénykerttel közösen pörgeti tovább használt mobil begyűjtő akcióját, és most a visszahozott készülékek után egy adag ínycsiklandozó banánt biztosít az Állatkert majmainak. A banánakció ideje alatt online Monkey Show sorozat alapozza meg az állati hangulatot a djuice weboldalán. Az akcióban résztvevő fiatalok pedig automatikusan Arany Banán díjért és egyéves állatkerti belépőért is pályáznak.

 

A djuice rendszeresen kínál vásárlási kedvezményt azoknak, akik a környezettudatosság jegyében az üzletben leadják használt mobiljukat. Az akciót most továbbfejlesztette a fiatalok mobilmárkája, és a Fővárosi Állat és Növénykerttel együttműködésben hatalmas banángyűjtésbe kezd. Április 3. és május 17. között minden, az akció keretében visszaváltott mobiltelefon után egy adag banánt biztosít a djuice az állatkert majmainak: ami a fiataloknak 5000 Ft kedvezményt jelent, az a majmoknak egy adag ízletes banánt!

 

A banángyűjtő akció és az Állatkert majmainak népszerűsítésére egy 14 részesre tervezett online sorozattal jelentkezik a djuice. A Monkey Show újszerű megközelítésben mutatja be az 1866 óta működő Fővárosi Állat- és Növénykert népszerű majom-lakóit. 18 különböző fajhoz tartozó 88 majom él itt, amelyek között szigorú hierarchia figyelhető meg, és mindenkinek megvan a saját története. A gorillák között a Nyugat-Afrikából származó Golo a vezérhím, míg az aranyhasú mangábék között Kálmáné a „trón". A látogatók imádják a 2 mókás mókusmajmot, Arankát és Bíborkát, valamint a Csilla Mandagóra névre keresztelt mandrillt is. Igazi nagy kedvencek Moira és Vilmos, a két orángután kölyök, akik nap mint nap kellemes perceket szereznek rajongóiknak. A djuice Monkey Show-ja viszont nem csak a majomház falai között forog: a sorozat főhősei a két, majomsámán által elvarázsolt, emberbőrbe bújt maki, akik majomlelkükkel, de emberi testben izgalmas kalandokba keverednek, hogy a nagyváros forgatagában teljesítsék banángyűjtő küldetésüket, ami révén visszajuthatnak az áhított majomközösségbe.

 

Az akcióban való részvétellel a fiatalok automatikusan esélyessé válnak a djuice Arany Banán díj és az egyéves állatkerti belépő megszerzésére is! Azok a fiatalok, akik április 2. és május 17. között részt vesznek az akcióban, és így visszahozott készülékükkel támogatják a kis banánimádókat, indulnak a djuice Arany Banán díjért, ami mellé egy egyéves Állatkerti belépő is jár. Az új előfizetők megduplázhatják esélyüket az Arany Banán díjra, ha a djuice Facebook oldalán elérhető mém-generátor alkalmazásban bizonyítják, hogy értik a majmok lelkének minden rezdülését: a feladat nem más, mint a Monkey Show-ból kiragadott sokatmondó képkockákhoz kreatív gondolatokat írni, hogy vajon mire gondolt, mit tett éppen a képen látható majom.

 

Gyűljenek tehát a banánok, szülessenek mémek és legyen a fiatalok zsebében menő mobil!

 

A Monkey Show trailerje az alábbi linken tekinthető meg:

http://www.youtube.com/watch?v=4ohUO-JDjIE&

 

www.djuice.hu/monkeyshow

www.facebook.com/djuice.hungary

 

Németh Krisztina

Ismét Magyarországon hódít egy régi kedvenc

Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára. Bár termékei részben már korábban is ismertek voltak a hazai közönség számára, de most mégis megújulva és 16 különféle készítménnyel jelentkezik és indul Magyarországon is újra hódító útjára.

 

Magyarországon Oil Of Olazként ismertük meg, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt, pedig 1952 óta van jelen a nők életében az OLAY, amely mára a világ egyik vezető arcápolási márkájává lépett elő, és gyakorlatilag a világ bármely pontján elérhető a szépülni vágyó hölgyek számára. Bár termékei részben már korábban is ismertek voltak a hazai közönség számára, de most mégis megújulva és 16 különféle készítménnyel jelentkezik és indul Magyarországon is újra hódító útjára.

 

Az OLAY kozmetikumok sikere azon alapszik, hogy immáron kerek 60 esztendeje maradéktalanul élvezi a nők bizalmát. Nem kisebb alapelvet és célt határozott meg magának a kezdetekkor, mint meghallgatni és megérteni a nőket, valamint választ is adni kérdéseikre. Ezzel az egyszerű filozófiával pedig hihetetlen sikereket ért el és utat talált a hölgyek szívéhez. Anyák, lányok, nővérek, barátnők ismerkednek vele és adják át egymásnak az OLAY márkát, mely így hagyománnyá válik nem csak egy családon belül, de szépen lassan a női társadalom egészében is.

 

Azt azonban kevesen tudják, hogy az OLAY kozmetikai krémeket valóban a szeretet ihlette. 1952-ben egy johannesburgi farmon élő dél-afrikai vegyész, feltaláló és vállalkozó, Graham Wulff elkészítette imádott feleségének az első hidratáló készítményt. Graham Wulff olyan terméket kívánt létrehozni, mely nem az akkori kor krémeihez hasonlít, tehát nem viaszosan zsíros, hanem könnyed, természetes érzést kölcsönöz viselőjének. A házaspár együtt kísérletezett a krém finomításán, illatának kialakításán, végül pedig megszületett a legendás Oil of Olay Beauty Fluid formula, mely a világ első hidratáló folyadéka lett. „Olyan formulát szerettem volna létrehozni, ami a lehető leginkább hasonlít a bőr saját faggyújához. Olyat, ami gyorsan felszívódik, kompatibilis a bőrrel, stabil marad és tartja a nedvességet, miközben védi is a bőrt, és tíz perc múlva a felszín rugalmassá és mattá válik."

 

A termékek óriási sikert arattak Dél-Afrikában, így a márka 1957-ben már elkezdte világhódító körútját is, mely pillanatok alatt bekebelezte többek között Ausztráliát, Angliát, az Egyesült Államokat, Hollandiát, Kanadát, Németországot, Franciaországot, Olaszországot és Kínát is. Több néven is hódított a márka, országoktól függően Ulay, vagy éppen Oil of Olaz néven vált ismertté és közkedveltté. A virágzó üzletet végül eladták a Richardson-Vicks vállalatnak, ahonnan 1985-ben a Procter & Gamble tulajdonába került.

Grahamnek egyértelműen a Procter & Gamble ügynökség segített megamárkát varázsolni a termékből, illetve termékcsaládból. 2000-ben úgy döntöttek, hogy lerövidítik a márkanevet OLAY-re, mely letisztultságával megfelelt a modern kor követelményeinek és kihívásainak. Szintén ugyanebben az évben dobta piacra a cég bőrfiatalító termékcsomagját, a Total Effects termékcsaládot, mely tökéletes hidat képzett a tömegtermékek és a luxuscikkek között.

Az Olay ma már a világ egyik legismertebb kozmetikai márkája, amely bár sok változáson ment keresztül, de Graham Wulff és a cégfilozófiája ugyanaz maradt. Gyorsan felszívódó, könnyed krémekkel, arcápoló készítményekkel kényezteti a nőket, és gyönyörű megjelenést kölcsönöz nekik! Ilyen egyszerűen…

Ebben rejlik a márka valódi ereje! Májustól pedig a magyar drogériákban is megtalálható lesz az Olay 4 termékcsaládjának 16 tagja. A márka szépségnagyköveti feladatait a gyönyörű színésznő, Gubás Gabi vállalta, aki maga is a természetes ápolásban és a megelőzésben hisz, és örömmel képviseli Magyarországon ezt a klasszikus, hiteles kozmetikai márkát.

www.olay.hu

 Németh Krisztina

Rekordszámú mérnökcsapat méri össze tudását a Pneumobil versenyen

Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz 2012. május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen. A négy országból érkező versenyzők saját tervezésű és készítésű, sűrített levegővel hajtott járművekkel több versenyszámban bizonyíthatnak. A jubileumi döntőben, első ízben Seniorok is indulhatnak, továbbá a legkreatívabb bukósisakot tervező csapatot is díjazzák.

 

Minden eddiginél több, 42 csapat áll rajtvonalhoz 2012. május 12-én, az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen. A négy országból érkező versenyzők saját tervezésű és készítésű, sűrített levegővel hajtott járművekkel több versenyszámban bizonyíthatnak. A jubileumi döntőben, első ízben Seniorok is indulhatnak, továbbá a legkreatívabb bukósisakot tervező csapatot is díjazzák.

 

A feladat továbbra is léghajtányok tervezése és kivitelezése. A meghajtáshoz szükséges pneumatikus vezérlő és meghajtó elemeket a Rexroth bocsátotta a diákok rendelkezésére. Ezeket a katalógusból – bizonyos megkötésekkel – összeválogatott alkatrészeket vezető tanárok és fejlesztő mérnökök segítségével állították össze a csapatok. Az eredmények kimagaslók, az alkotók kreativitása határtalan, hiszen a legkülönbözőbb konstrukciójú járgányok küzdenek majd a díjak mellett a szurkolók szimpátiájáért.

 

„A Pneumobil verseny lehetőséget kínál a fiatal mérnököknek arra, hogy valós helyzetben, mégis oldott keretek között tegyék próbára felkészültségüket és elméleti tudásukat. A jármű építése során, tananyagon túli ismeretekre tesznek szert, megtanulnak csapatban dolgozni és a korlátozott anyagi és időforrásokkal gazdálkodni. A sikerhez tudásszomjra, friss, kutató szellemre, precizitásra és együttműködési készségre van szükség. A rekordszámú jelentkező idén is meggyőzött bennünket arról, hogy a Pneumobil verseny jó lehetőség mindezek kibontakoztatására, hiszen jól ötvözi a tradicionális

ipari know-how-t a korszerű technológiákkal." – árulta el Ács István, a budapesti Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Többgenerációs jubileum és bukósisak dizájn

2012-ben közkívánatra új versenyszám is megrendezésre kerül, mely újdonságnak számít a verseny történetében. Senior kategóriában csak azok a már végzett hallgatók indulhatnak, akik az előző évi versenyek valamelyikén részt vettek és a korábbi járművüket – amennyiben az megfelel a 2012-es versenykiírásnak – az egykori alma materük biztosítja részükre. 

 

Az idei verseny további különlegessége a versenyzők számára meghirdetett bukósisak tervező verseny. A leginkább tetsző alkotásra a nagyközönség a verseny facebook oldalán szavazhat. A jutalom nem is lehetne más, mint a nyertes terv alapján megvalósított bukósisak, melyet a győztes team mind a négy tagja már a verseny napján viselhet.

„Örömteli fejlemény, hogy évről-évre egyre több csapat nevez a versenyre. Engem minden évben lenyűgöz az a küzdeni tudás és dinamizmus, ami a fiatalokból árad és elismeréssel figyelem, hogyan fejlesztik pneumobiljaik műszaki színvonalát és teljesítményét. A verseny elősegíti a Bosch vállalatok tehetségmágnes szerepkörének erősítését a nyitott szemléletű, innovatív szakemberek körében." – mondta el Gödri István, az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft. ügyvezető igazgatója.

www.pneumobil.hu

www.boschrexroth.hu

Németth Krisztina

A HEGYVIDÉK ÉDES ARANYA

A XII. kerület nemcsak jó levegőjéről, remek kirándulóhelyeiről, csodálatos panorámáiról ismert, hanem újabban az „édes aranyáról", a mézről. A méhészmester, Kutasi Tamás a közeli tájvédelmi körzetet választotta méhcsaládjai lakhelyéül. Nem véletlen, hogy az eddigi két megmérettetésben az ő mézei kétszer is „magyar bajnokok" lettek.

 

A XII. kerület nemcsak jó levegőjéről, remek kirándulóhelyeiről, csodálatos panorámáiról ismert, hanem újabban az „édes aranyáról", a mézről. A méhészmester, Kutasi Tamás a közeli tájvédelmi körzetet választotta méhcsaládjai lakhelyéül. Nem véletlen, hogy az eddigi két megmérettetésben az ő mézei kétszer is „magyar bajnokok" lettek.

 

Aki már beszélgetett a fiatal Tamás mesterrel, tudja, olyan szeretettel beszél a termékeiről, mint a családjáról vagy a kislányáról. Budai mézeivel másodszor is elvitte a pálmát az Országos Gyulai Mézversenyen. 2010-ben az ő terméke lett Az Év Akácméze.  2011-ben új íz-kalandba vágott, s a Bodzakác nevű csodájával a 2011-es decemberi versenyen elnyerte Az Év Különleges Méze címet is. Elmondása szerint az új ízváltozathoz az akácmézet bodzavirág ágyon érlelte, és ettől az akác harmonikus íze a bodza muskotályos aromájával gazdagodott. Természetesen elbűvölte vele még a szigorú zsűrit is.

 

Tamás mester reméli, hogy mézei révén gyönyörű budai tájainknak is hírnevet szerez, lakosai pedig még jobban megbecsülik az egészséges környezetet. Szeretné, ha a Budai Tájvédelmi Körzet sokkal több kirándulót vonzana, főleg gyerekeket, családokat, iskolákat. Nincs még egy olyan kerület, ahol gyermekvasút, libegő és fogaskerekű vasút szállítana utasokat a természet legszebb tájaira, történelmi vidékeire. Az állomásokról belátható a sok ezernyi színes virág és az alattunk fekvő város csodája. Tiszta időben a Normafától ellátni a Gödöllői-dombságig. Azt ajánlja, sétáljunk, kiránduljunk minél többet, vegyük birtokba ezt az ezernyi kincset.

 

Csupán a budai régióban tizenhat fajta mézet lehet előállítani az itt tenyésző vadvirágokból. Kutasi Tamás a múlt gasztronómiai emlékeit éleszti fel apró szárnyasaival úgy, mint egykor az ősei, mielőtt a filoxérajárvány miatt kipusztultak a szőlők. A méhek gyűjtik az aranyló mézet, az okleveles méhészmesternek pedig az aranyérmeket. Huszonhét éve, gyerekkora óta nagy szakértelemmel műveli ezt a szinte kihalófélben lévő tudományt. 1902 óta él Budán a Lehensein von Brunner család. Itt élte át a 20. század összes megpróbáltatását. Legifjabb sarja változtatta Kutasira a vezetéknevét, de méhészete – a család emlékére – máig Brunner néven működik. Tamás mester úgy látja, a méhészeti ágazat egész Európában felemelkedőben van. Két mézversenyen is erről tanúskodott a bírálók asztalán a több száz mézkülönlegesség. Mi, vásárlók pedig az üzletekben tapasztaljuk, hogy duplájára növekedtek a mézárak egy-két év alatt.

A magyar akácméz hungarikumnak számít, mutatja a híre külföldön is. Szerintem csak azért, mert még nem kóstolták Tamás mester hársmézét. Méhészetét már 3-400 méhcsalád munkája támogatja a Pilisben és Pesthidegkúton. Oktatja, neveli a következő méhésznemzedéket, akik akár a fogyatékossággal élő emberekből is kikerülhetnek. Idei terveiből annyit árul el, hogy szarvasgombával szeretné az akácmézet megbolondítani, ami igazi gasztronómiai különlegesség lehetne.

 

DOBI ILDIKÓ

A katolikus iskolák diákjainak egyharmada igényel sajátos bánásmódot

A több mint 86 ezer, katolikus oktatási intézményben tanuló diákból közel 30 ezer tanuló igényel sajátos bánásmódot – mondta a Kurírnak Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér. A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbfejlesztési Intézet vezetője a Magyar Kurírnak kifejtette: téves megközelítés az egyházi iskolák arányának jelentős növekedéséről beszélni.

 

A több mint 86 ezer, katolikus oktatási intézményben tanuló diákból közel 30 ezer tanuló igényel sajátos bánásmódot – mondta a Kurírnak Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér. A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbfejlesztési Intézet vezetője a Magyar Kurírnak kifejtette: téves megközelítés az egyházi iskolák arányának jelentős növekedéséről beszélni.

 

A napokban azt írta az MTI: országos átlagban jelentősen nőtt mind a katolikus, mind a református és az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanulók és pedagógusok létszáma a 2011-12-es tanévben. Arról, hogy a következő tanévben előreláthatóan vesznek-e át újabb iskolákat, illetve hány önkormányzattal állnak tárgyalásban, nem áll rendelkezésre pontos adat; az MTI által kért, a megyékből érkezett beszámolók szerint az egyes fenntartók önállóan járnak el ezekben az ügyekben.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia összegzése szerint a települési önkormányzatoktól a 2011-12-es tanév kezdetétől 41 intézményt vett át az egyház. Ezek közül óvodai feladatot (is) ellát 18, amelyből 9 önálló óvoda, és mind egyházmegyei fenntartásban működik. Az átvett intézmények közül általános iskolai feladatot is ellát 24, (ebből egy szerzetesi fenntartású), 13 pedig önálló általános iskola. Középiskola kilenc, egyikük szerzetesi fenntartású.

Katolikus fenntartásban 224 oktatási alapintézmény működik, a tagintézményekkel együtt 432 intézmény. Ebből 103 az óvoda, 149 az általános iskola, 64 a gimnázium, 18 a szakiskola (itt érettségizni nem lehet, csak szakmunkás bizonyítványt szerezni), 29 a szakközépiskola, 19 a művészetoktatási intézmény és 51 a kollégium, amelyek túlnyomó többsége valamely gimnáziumhoz tartozik. 

Egy új katolikus intézményt alapítottak. A diákok teljes létszáma 86.772 a tavalyi 71.235-tel szemben, ami 21,81 százalékos növekedést jelent.Ezekben az intézményekben összesen 10.829 pedagógus, technikai dolgozó és egyéb feladatokat ellátó munkatárs dolgozik, az elmúlt évhez képest 20,58 százalékkal több.

A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának kommunikációs szolgálata azt közölte: a 2011/2012-es tanévtől 206 közoktatási feladatot lát el 129 intézmény keretei között a református egyház. A 206 közoktatási feladat a következők szerint oszlik meg: 47 óvoda, 76 általános iskola, 28 gimnázium, 8 szakközépiskola, 3 szakiskola, 14 művészetoktatási, 6 gyógypedagógiai intézmény, 21 diákotthon, valamint 2 pedagógiai szakszolgálat és 1 pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény.

2011 nyarán 12 önkormányzati intézményt vettek át, azonban mindössze két olyan település (Fehérgyarmat és Magyarcsanád) van, ahol eddig nem működött református iskola, vagy óvoda. A többi helyen a már meglévő intézményt fejlesztették. Az átvételek következtében hét új intézménnyel, valamint öt meglévő intézményben új telephellyel gyarapodott a református egyház oktatási rendszere. A református egyház az óvodai nevelést kilenc, az alapfokú oktatást öt, a középfokú oktatást pedig egy új feladatellátási helyen vállalta át.

Az új intézmények egyházközségi fenntartásba kerültek, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola kivételével, amelyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület tart fenn.

A 2011-12-es tanévtől 38.032 tanuló jár intézményeikbe nappali tagozaton, ez 4.029-cel több, mint egy éve. Esti tagozaton 348, levelezőn 206, korai fejlesztés és fejlesztő felkészítésben 152 tanuló vesz részt, az első két kategóriában kismértékű növekedés, az utóbbiban csökkenés volt jellemző. A 2012-13-as tanévre vonatkozóan a MRE zsinatához eddig négy egyházközség fordult előzetes hozzájárulásért iskolaátvételhez.

A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) azt közölte az MTI-vel: a települési önkormányzatoktól három óvodát, két általános iskolát és egy gimnáziumot vettek át 2011 nyarán, ezek valamennyien országos egyházi fenntartásba kerültek, mert az MEE-ben nincs zsinati, egyházkerületi és egyházmegyei fenntartás. Egy óvodát indítottak újonnan 2011-ben, nem terveznek hasonló akciót.

Mintegy 13 ezer gyermek jár óvodáikba és iskoláikba. 2011-ben 1.350-nel nőtt a létszám, ami 12 százalékos bővülést jelent. Az evangélikus egyháznak 1500 tanára van és mintegy 600 kisegítő munkatárs dolgozik intézményeikben, s ez több mint 10 százalékos növekedést jelent. A 2012-13-as tanévre vonatkozóan hat önkormányzattal tárgyalnak két óvoda, három általános iskola és három gimnázium átvételéről – írja az MTI. (A megyékre és egyházmegyékre lebontott teljes körképet itt olvashatja.)

Bajzák Erzsébet M. Eszter nővér, a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbfejlesztési Intézet vezetője a Magyar Kurírnak kifejtette: a katolikus egyházi fenntartók intézményeiben a 2011-12-es tanévben maximum 15 ezerrel több diák tanul, ami a több százezer diákot oktató magyar iskolarendszerben minimális növekedésnek mondható. A három nagy történelmi felekezet intézményeinek száma – a 2011-12-es tanévben átvett iskolákkal – megközelítőleg 5 százaléka a magyar közoktatásban résztvevő tanulók számának, így semmiképp sem lehet „jelentős növekedésről" beszélni. 

Az egyházak egyébként nem maguk „teszik rá" kezüket az önkormányzatok iskoláira, nem folytatnak egyfajta terjeszkedési politikát, épp ellenkezőleg: oda mennek, ahova hívják őket, mert ha nem vállalják az intézmény átvételét, akkor az megszűnik, esetleg összevonják egy másik iskolával. Az egyházak tehát gyakorlatilag megmentik az iskolákat és a pedagógusok munkahelyét. Korántsem vállalják (el) ugyanakkor minden felajánlott iskola fenntartását, mérlegelik például, hogy az adott körzetben van-e már iskolájuk. 

Eszter nővér elmondta: a katolikus iskolafenntartók tisztában vannak azzal, milyen problémákat vállalnak fel egy-egy iskola átvételével.  A tanárok az átvétel előtt egyenként nyilatkoznak arról,  hogy együttműködnének-e az új fenntartóval, és általában igent mondanak. Azonban nem kérhető rajtuk számon keresztényi elkötelezettség, hiszen elsősorban az állásukat szeretnék megtartani, ami az átvétel nélkül megszűnne.

Egy átvett intézmény belső átalakulása, igazi katolikus iskolává válása legalább tíz év. A kötelező hittant általában csak a bejövő évfolyamoknak vezetik be. Eszter nővér elmesélte: egy nagyvárosban járt, ahol a közelmúltban vett át egy iskolát katolikus fenntartó. Azt kérdezték a tanárok, hogy legyenek jó katolikus osztályfőnökök. Ő azt válaszolta nekik: az hosszú folyamat. Ha az alapvető pedagógus etikai normákat betartják, az már óriási eredmény. 

A közelmúltban Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció kritizálta az egyházi iskolákat, mivel állítása szerint azok a középosztály iskolái, és kevés bennük a hátrányos helyzetű gyermek. A kérdéssel a Népszabadság is foglalkozott. Mint a lap egy tavalyi cikke írta: „jelentős túlkínálat van új fenntartót kereső önkormányzati iskolákból, a nagy keresztény egyházak pedig valahogy szívesebben vesznek át olyan intézményeket, amelyeknek a felújítását mások már elvégezték, és ahol kevéssé kell számítani a tanulók etnikai hovatartozásából, szociális helyzetéből fakadó nehézségekre". 

Eszter nővér a Kurírnak elmondta: a katolikus iskolákban nemcsak a halmozottan hátrányos helyzetűeket tartják különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek, tanulóknak, hanem a sajátos nevelési igényű gyermekek két kategóriájába tartozókat (SNI1-2) is, sőt azokat is, akiknél alacsony az egy főre jutó kereset, például a nagycsaládosokat.

Mindenesetre a több mint 86 ezer, katolikus oktatási intézményben tanuló diákból közel 30 ezer tanuló igényel sajátos bánásmódot. Van ráadásul olyan iskola is az egyházi fenntartásban, ahol a hatszáz tanuló 80 százaléka cigány. Viszont sok cigány diák van, akik jobb körülmények között élnek, jól tanulnak és nincs velük viselkedési probléma sem, viszont sok szegény magyar család gyermekei is tanulnak katolikus iskolában vagy járnak katolikus óvodába, ezért felesleges kimutatást csinálni arról, hogy mennyi az egyházi iskolákban a cigány tanuló.  

Eszter nővér arra is rámuttott: a szociálisan jobb körülmények között élő családok gyermekeinek is szüksége van a személyes törődésre, a színvonalas oktatásra, a továbbtanulásra való felkészítésre.

Körkép: melyik egyház hány iskolát vett át a 2011-12-es tanévben? 

Szilvay Gergely/Magyar Kurír 

A Generali csoportnál jelentősen esett az életbiztosítási díjbevétel tavaly

A Generali csoport tavalyi díjbevétele 69,1 milliárd euró volt, ez 4 milliárdos csökkenés a 2010. évihez képest, a nem életbiztosításokból származó 3,2 százalékos díjbevétel növekedés nem ellensúlyozta az életbiztosítások bevételének 9,3 százalékos csökkenését – derült ki az igazgatóság beszámolójából a csoport szombati közgyűlésén Triesztben.

A Generali csoport tavalyi díjbevétele 69,1 milliárd euró volt, ez 4 milliárdos csökkenés a 2010. évihez képest, a nem életbiztosításokból származó 3,2 százalékos díjbevétel növekedés nem ellensúlyozta az életbiztosítások bevételének 9,3 százalékos csökkenését – derült ki az igazgatóság beszámolójából a csoport szombati közgyűlésén Triesztben.

    A 856 millió eurós nettó profit fele volt a 2010. évinek. Giovanni Perissinotto vezérigazgató a közgyűlést követő sajtótájékoztatón ezt nagyrészt a görög kötvények leírásából származó veszteséggel magyarázta.
    Gabriele Galateri di Genola, a csoport elnöke örömmel nyugtázta, hogy a közgyűlés 99 százalékos többséggel fogadta el a tavalyi mérleget. Az elnök beszélt arról is, hogy tőkeemelésre nincs szüksége a csoportnak, a jelenlegi gazdasági helyzet amúgy sem kedvezne a tőkebevonásnak.
    Az életbiztosítási üzletág díjbevétele 46,4 milliárd eurót tett ki tavaly, ez 9,3 százalék csökkenés a 2010. évihez képest. A bevétel egynegyedét adó olasz piacon 7,9 százalék, míg a másik egynegyedet adó német piacon csak 1,6 százalékos volt a visszaesés. A díjbevétel 3 százaléka származott a kelet-közép-európai piacról, itt 6,2 százalékos volt a mérséklődés.
    Az életbiztosítások 61 százaléka befektetési jellegű. A csoportos életbiztosítások 12 százalékkal részesednek a díjbevételből.
    A nem életbiztosításokból származott díjbevétel viszont 3,2 százalékkal emelkedett, és 22,7 milliárd eurót ért el tavaly. Itt a bevétel egyharmadát adja az olasz piac, amely minimálisan, 0,8 százalékkal emelkedett csak. A bevétel 20 százalékát adó francia piacon 4,2 százalék, míg az ettől kissé elmaradó németen 2,2 százalék volt a növekedés. A kelet-közép-európai régió 10 százalékkal részesedett ebből a részpiacból, és 1,3 százalékos növekedést ért el.
    A nem élet jellegű biztosításokból származott díjbevétel 40 százaléka a járműbiztosításokból származott. A személyi és az ipari biztosítások részesedése pedig 22-22 százalék volt.
    A működési költségek kismértékben, 332 millió euróról 324 millióra csökkentek egy év alatt.
    A Generali csoport befektetései a múlt év végén 311 milliárd eurót tettek ki, ez 1 milliárddal kevesebb a 2010. évinél.
    A csoport egy részvényre az egy évvel korábbi 45 euró-cent helyett 20 cent osztalékot fizet a múlt évre. A közgyűlésen az egyik kis részvényes meg is jegyezte: ezért még egy kávét sem adnak.
    Az igazgatóság idén erős növekedést és nagyobb profitot vár. Az első negyedévben a díjbevétel 19,8 milliárd euró volt, amely 6,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az életág 6,9, míg a nem életág 4,7 százalék növekedést mutatott.

ghg \ ksy

MTI 2012. április 28., szombat 19:18

Fotótrükkös strand EU-pénz elbundázására

Számítógépes fotótrükkel varázsolt késszé – látszatra – egy 10 hektáros strandfürdőt egy polgármester Romániában, hogy igazolja bő fél milliárd forintnyi európai uniós pénz megfelelő elköltését.

Számítógépes fotótrükkel varázsolt késszé – látszatra – egy 10 hektáros strandfürdőt egy polgármester Romániában, hogy igazolja bő fél milliárd forintnyi európai uniós pénz megfelelő elköltését.

    Dorel Talpos elkészültnek jelentette a beruházást és hozzá kristálytiszta vizű medencében mosolygó úszókat, fürdőzőket csatolt fényképeken. Beszámolójában agyondicsérte a felújított fedett uszodát, a strand parkolóját, sportpályáit, tökélyre vitt szennyvízhálózatát és egyebeit.
    A valóság: a strand meg sem nyílt, vízvezetékei még csak rá sincsenek kötve a kommunális rendszerre, öltözőinek kikiáltott épülete valóján egy omladozó csűr, amelyet újrameszeltek, illemhely pedig egy sincs a területen. Mindezt egy vizsgálat derítette ki, amely azért indult, mert a román idegenforgalmi minisztériumban gyanúsnak találták a fotókat. A ragyogó medence felett ugyanis vakítóbban szikrázónak sejtődött a napsütés, mint körötte, a víz pedig egyenesen karibian tündökölt.
    A polgármester tagadja, hogy bármi helytelent tett volna – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

kwr \ ksb

MTI 2012. április 29., vasárnap 6:00

Budapest Airport hosszú távú megállapodást kötött a Malév leányvállalatokkal

A Budapest Airport ötéves bérleti szerződést kötött a Malév-ot túlélő két leányvállalattal, amelyek tovább üzemelnek a budapesti repülőtéren. A Malév Ground Handling Zrt. és az Aeroplex of Central Europe Zrt. irodákat, hangárokat és egyéb létesítményeket bérel a Budapest Airporttól.

 

A Budapest Airport ötéves bérleti szerződést kötött a Malév-ot túlélő két leányvállalattal, amelyek tovább üzemelnek a budapesti repülőtéren. A Malév Ground Handling Zrt. és az Aeroplex of Central Europe Zrt. irodákat, hangárokat és egyéb létesítményeket bérel a Budapest Airporttól.

 

A Budapest Airport hónapok óta dolgozott az új bérleti szerzősédeseken, hogy azokat hozzáigazítsa a Malév-ot túlélő két leányvállalat igényeihez és a nemzeti légitársaság csődjét követően kialakult feltételekhez. Mind az Aeroplex, mind a Malév Ground Handling esetében ötéves időszakra szóló új bérleti szerződésekre kerültek az aláírások.

 

Az Aeroplex of Central Europe Zrt. (ACE) jelentős repülőgép karbantartó és javítóbázist üzemeltet a Budapest Airport partnereként és egy sor repülőgép típus napi karbantartási igényeit elégíti ki a Bombardier Dash-8 Q 400-astól kezdve a Boeing 737-es és Airbus A 320-as gépcsaládon át egészen a Boeing 747-es óriásgépekig. Ezen felül egy sor típus teljes körű nagyjavítását (ún. D-check) is végzik, mint amilyen a világ repülésében legtöbbet használt Boeing 737-es és az Airbus A 320-as. Az elmúlt időszakban olyan légitársaságok szerepeltek a megrendelőik között, mint az Air Berlin, a Travel Service, a Norwegian Air Shuttle vagy a spanyol Air Europa.

 

A Malév Ground Handling számos repülőtéri szolgáltatást nyújt a légitársaságoknak a check-intől és a poggyászfelvételtől kezdve a beszállításon át a légitársasági business-várók üzemeltetéséig és a VIP szolgáltásokig. A Malév Ground Handling működésének átalakítását követően a Budapest Airport olyan fontos légitársasági partnereinek nyújt szolgáltatást, mint a KLM, az Air France, az SN Brussels Airlines, a cseh CSA és az Air Berlin.

 

René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója kijelentette: „Jelentős mérföldkőhöz érkeztünk az Aeorplex-szel és a Malév Ground Handlinggel együtt a Malév összeomlását követően. Öt évre szóló bérleti szerződést írtunk alá velük és nemcsak abban vagyunk érdekeltek, hogy a két vállalat túlélje a jelenlegi válságot, hanem abban is, hogy a jövőben sikeresen működjenek. Ez mindenképpen jó hír nemcsak a repülőtér, hanem az egész magyar légiközlekedés számára. Az ágazat hatalmas pénzügyi veszteséget kénytelen elkönyvelni a Malév csődje miatt, ráadásul munkahelyek ezreit veszítette el, ezzel együtt súlyos csapást szenvedett el az egész magyar idegenforgalom és turizmus és ha még mindez nem lenne elég, újabb extra telekadóval sújtották a Budapest Airportot."

 

„Ez a szerződés jelentős fordulópont az Aeroplex életében és reorganizációs folyamataiban, amelyet a Malév csődje miatt volt szükséges elindítanunk" – nyilatkozta Nemcsok Imre, az Aeroplex ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: "Reméljük, az a stabilitás, amelyet az öt éves időszakra kötött szerződés sugall tovább javítja esélyeinket, hogy a korábbi, közel két évtized alatt megszerzett piaci pozíciónkat megőrizzük és erősítsük, valamint  tovább bővítsük megrendelőink körét."

Limburger Lóránt, a Malév Ground Handling Zrt. vezérigazgatója hozzáfűzte: „Drámai hetek vannak mögöttünk és most végre ezzel az aláírással a jövőbe tekinthetünk. A Malév Ground Handling működését az elmúlt hetekben hozzá kellett igazítanunk a Malév utáni korszák realitásaihoz. Ehhez biztosít a számunkra egyfajta szerződéses keretet a Budapest Airporttal most aláírt bérleti megállapodás. Számomra most az a legfontosabb, hogy konszolidáljuk a Malév Ground Handling működését és hogy megőrizzük a vállalat piaci jóhírnevét, továbbra is magas színvonalú kiszolgálást biztosítsunk légitársasági partnereinknek."