Badacsony New Yorkban – a világ legnagyobb Kéknyelű kóstolója

A badacsonyi borászok személyesen kínálják a borvidék 155 borát szakmai partnereik és a nagyközönség részére az impozáns budapesti New York Palotában 2014. március 19-én, ahol az őshonos magyar fajta, a Kéknyelű lesz a középpontban.

 

A badacsonyi borászok személyesen kínálják a borvidék 155 borát szakmai partnereik és a nagyközönség részére az impozáns budapesti New York Palotában 2014. március 19-én, ahol az őshonos magyar fajta, a Kéknyelű lesz a középpontban.

 

Az egyedülálló összborvidéki bemutatkozás példás összefogás eredménye, amely immár harmadik éve valósul meg a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület koordinálásával és a badacsonyi borászok aktív közreműködésével.

 

„Budapest az ország borkereskedelmi központja, emellett a borfogyasztók népes tábora és a legfontosabb véleményformálók is itt élnek. Referenciaértékűnek tartjuk az itt történő közös borvidéki bemutatkozást" – mondta Part Imre, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke.

 

A rendezvényen a Badacsonyi Borvidék 31 borászatának 155 borát lehet majd megkóstolni. Annak érdekében, hogy a résztvevők a badacsonyi kínálat legjavával találkozzanak, egy helyi borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősíti a borokat. A rendezvénynek immáron harmadik éve a borvidék támogatója, a legendás New York Kávéház ad otthont.

 

A rendezvény kiemelt fajtája a Magyar Értéktárba nemrég bekerült Badacsonyi Kéknyelű lesz, amelyből minden pincészet elhozza a saját büszkeségét. Ezt az őshonos magyar szőlőfajtát szinte kizárólag a Badacsonyi Borvidéken termesztik, ezért a szervezők joggal nevezhetik a március 19-i rendezvényt a világ legnagyobb Kéknyelű kóstolójának.

 

A kóstolót megelőző sajtótájékoztatón a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet szakembere tart előadást a fajtáról. A Kéknyelű mellett további borvidéki különlegességekkel is lehet majd ismerkedni az eseményen, mint például Rózsakő, Vulcanus, Zeus vagy Budai zöld.

 

14 és 16 óra között a szakmai partnereket várják, ezt követően pedig minden borkedvelő részt vehet az exkluzív kóstolón, mindössze 4.500 forintért.

Jegyeket február 28-tól lehet vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon – kizárólag elővételben.

 

Résztvevő borászatok:

2HA Szőlőbirtok, A'Capella Szőlőbirtok,

Bakó Ambrus, Bazaltbor Badacsony, Bencze Pince, Borbély Családi Pincészet

Csanádi Pincészet, Csobánci Bormanufaktúra,

Domaine Edegger,

Fata Pincészet, Fischer Borház, Folly Arborétum és Borászat,

Horváth Pince,

Istvándy Pincészet,

Laposa Birtok,

Málik Pince,

NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Németh Pince, Nyári Pince

Orbán Pince,

Sabar Borház, Sipos Borház, Skizobor,

Szarka Gyula, Szászi Pince, Szent György Pince, Szeremley Birtok,

Válibor, Villa Sandahl, Villa Tolnay,

Weller Pincészet.

 

2014. március 19.

Badacsony New Yorkban

 

https://www.facebook.com/events/677527455626654/

www.kostolo.badacsony.com

 

Lantai József

Teljessé vált a Közszolgálati Testületbe delegált szervezetek névsora

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala szerdán sorsolással döntött a Közszolgálati Testület civil jelölőszervezeteiről, így hamarosan végelegessé válhat a közmédiumok társadalmi felügyeletét ellátó, tizennégy tagú grémium összetétele.

 

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala szerdán sorsolással döntött a Közszolgálati Testület civil jelölőszervezeteiről, így hamarosan végelegessé válhat a közmédiumok társadalmi felügyeletét ellátó, tizennégy tagú grémium összetétele.

 

Az új testület 2014. március 31-én kezdheti meg munkáját, megbízatása három évre szól.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán rendezte meg a médiatörvény által előírt, nyilvános sorsolást azok között a társadalmi szervezetek között, amelyek tagokat delegálhatnak a Közszolgálati Testületbe.

 

A médiatörvény alapján a közmédiumok működését és a Közszolgálati Kódexben lefektetett célok érvényesülését felügyelő testületbe sorsolás nélkül, automatikusan jelölhet egy-egy főt a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

 

A fennmaradó hat helyre az NMHH Hivatalánál nyilvántartásba vett társadalmi szervezetek jelölhettek képviselőt. A magyarországi etnikai és nemzetiségi kisebbségek országos önkormányzatainak és a családok érdekeit védő egyesületek kategóriáiban csak egy-egy szervezet regisztrált, így sorsolás nélkül delegálhatott tagot az Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.

 

További négy kategóriában (települési önkormányzatok szövetségei, szomszédos államok magyar kulturális egyesületei, fogyatékkal élők érdekvédelmi szövetségei, országos kulturális szervezetek) a hatóság több jelölőszervezetet is nyilvántartásba vett, így a jogszabály alapján sorsolással kellett eldönteni, hogy kinek a jelöltje kerülhet be a Közszolgálati Testületbe.

A mai, hivatalosan lebonyolított sorsolás eredményeként egy-egy tagot küldhet a testületbe:

– Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége,

– Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület,

– Halmozottan Sérültek Országos Szülőszövetsége és a FOKUSZ,

– Kárpát-medencei Kulturális Kapcsolatokért Közhasznú Egyesület.

 

A Közszolgálati Testület megbízatása három évre szól, elnökét saját tagjai közül választja. A Testület figyelemmel kíséri a közszolgálati médiumok tartalomszolgáltatását és felügyeli, hogy tevékenységük megfelel-e a közszolgálatiság követelményének, valamint évente beszámoltatja a médiaszolgáltatók vezérigazgatóit tevékenységükről.

 

A 2014. március 31-ével felálló Közszolgálati Testület jelölő szervezetei és delegáltjai.

Magyar Tudományos Akadémia – Csépe Valéria

Magyar Katolikus Egyház – Szikora József

Magyarországi Református Egyház – tagjelölés folyamatban

Magyarországi Evangélikus Egyház  – tagjelölés folyamatban

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – Heisler András

Magyar Olimpiai Bizottság – tagjelölés folyamatban

Magyar Rektori Konferencia – Balog Fanni Kitti

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – Radetzky Jenő

Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége – Lipők Sándor

Országos Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége – Pavlov Milica

Prospero Ifjúsági és Kulturális Egyesület – Zsigmond József

Nagycsaládosok Országos Egyesülete – dr. Kutassy Jenő

Halmozottan Sérültek Országos Szülőszövetsége – Mikesy György

FOKUSZ, a Kárpát-medencei Kulturális Kapcsolatokért Közhasznú Egyesület – Zsiga Kristóf

 

http://mediatanacs.hu/

http://nmhh.hu/

http://mediatanacs.blog.hu/

 

Lantai József

 

Frankofón Fesztivál

A nagy hagyományokkal rendelkező Frankofón Fesztivál immáron tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten és több nagyvárosban. A 2014. február 28. és március 28. között zajló esemény a 2011-ben elindított Frankofón Filmnapokkal indul.

 

A nagy hagyományokkal rendelkező Frankofón Fesztivál immáron tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten és több nagyvárosban. A 2014. február 28. és március 28. között zajló esemény a 2011-ben elindított Frankofón Filmnapokkal indul.

 

A Frankofón Fesztivál célja, hogy a Frankofónia nemzetközi ünnepe (március 20.) alkalmából népszerűsítse a francia nyelvet és a köré szerveződött frankofón közösség kulturális sokszínűségét. Idén országszerte több mint ötven kulturális és oktatási program várja azokat, akik közelebb szeretnének kerülni a frankofón világhoz.

 

A Frankofón Fesztivál keretében megrendezésre kerülő 4. Frankofón Filmnapok 2014. február 28. és március 9. között változatos programmal várja a közönséget az Uránia Nemzeti Filmszínházban, illetve március 7-től további öt nagyvárosban. A mustra tizennégy frankofón ország közel negyven játék- és rövidfilmjét vonultatja fel. A közönség eddig Magyarországon sosem vetített alkotásokat tekinthet meg, amelyek közül négy premier előtti bemutató. A TV5 Monde televíziós csatorna 1000 eurós díjat ajánl fel annak a magyar forgalmazónak, amely a közönségdíjas filmet a későbbiekben forgalmazni fogja.

 

A Budapesti Francia Intézet szervezésében megvalósuló, a frankofón kultúra, valamint a nyelvi és a kulturális sokszínűség iránt elkötelezett Filmnapokat Görögország Európai Unióban betöltött soros elnöki tisztjére való tekintettel a Kis-Anglia című görög romantikus dráma nyitja február 28-án.

A Filmnapok idén először versenyfilm-kategóriával is jelentkezik. A nyolc alkotásból a közönség választja ki a legnépszerűbbet, melynek hazai forgalmazását a TV5 Monde csatorna támogatja 1000 euróval. A versenyfilmek szekciója egyaránt válogat az elmúlt év francia filmsikereiből – mint az Egyenlőség, testvériség, a Vénusz bundában, Az erőmű, az Attila Marcel – és az olyan merész független filmekből, mint a Diego Star, a Tonnerre, a Hosszúhullám vagy a Haiti srácok. A Friss és ropogós szekció az elmúlt évek ismert és elismert frankofón filmjeinek krémjéből áll, a nézők a romantikus komédiától a társadalmi drámákon át a thrillerig számos műfajból válogathatnak. Olyan, már magyar forgalmazásba került filmeket is megtekinthetünk premier előtt, mint Az apáca, a Kilenc hónap letöltendő, az Idegen a tónál és a Szerelem a felhők felett. A válogatásba fiatal rendezők munkái és koprodukciós különlegességek is bekerültek, köztük a Suzanne, a Mikrofon és a Zarafa című alkotások. Fontos szerepet kaptak a programban az ugyancsak társadalmi kérdéseket boncolgató, könyörtelenül őszinte dokumentumfilmek, mint a Színarany álmok és a The Lebanese Rocket Society.

A fesztivál különleges eseményeit a Csemegék szekcióban találjuk. A szervezők egy Daazo rövidfilm-válogatással, görög rövidfilmekkel, a Syntax Cinema Orchestra előadásában egy különleges, improvizációs némafilm-koncerttel, illetve egy Emmy-díjas, nagy sikerű francia tévésorozat, a Zombik éjszakája – Visszajárók három epizódjával kedveskednek a közönségnek.

A Magyar Est keretében újra mozivászon látható Pálfi György kultikus filmje, a Final Cut, a vetítés után pedig érdekes kerekasztal-beszélgetés várja a nézőket.

A Párizsi Francia Intézet Afrikai Filmintézetével együttműködésben, a Premier plánban az afrikai mozi című szekció az afrikai filmművészet gazdagságát és történelmi hagyományait öleli fel: öt filmből négy Sotigui Kouyaté-ra, a kontinens egyik leghíresebb színészére emlékezik, illetve külön figyelmet kapnak Mahamat Saleh Haroun francia-csádi rendező munkái, aki tavaly a Cannes-i Fesztivál versenyében is szerepelt. A vetítéseket az afrikai és karibi világ filmművészetének nagyjait bemutató fotókiállítás egészíti ki, amely az Uránia emeleti kávézójában látható február 28-tól.

 

Több neves filmművész is Budapestre érkezik, hogy részt vegyen a bemutatókon és a vetítések utáni közönségtalálkozókon: a francia rendezők közül Guillaume Brac (Tonnerre), Alexandre Castagnetti (Szerelem a felhők felett), Guillaume Nicloux (Az apáca), valamint a francia-csádi Mahamat Saleh Haroun (Grigris).

 

A Filmnapok teljes programja elérhető az urania-nf.hu és a http://www.franciaintezet.hu/

 weboldalakon. Jegyek a tavalyi Filmnapokhoz képest változatlan áron kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján, a belépő teljes áron 1000 Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 700 Ft. A több vetítésre jegyet váltók további kedvezményekre jogosultak.

 

A 14. Frankofón Fesztivál és a 4. Frankofón Filmnapok az Algériai, Belga, Egyiptomi, Görög, Lett, Kanadai, Libanoni, Marokkói, Moldáv, Svájci, Tunéziai Nagykövetség, a Madagaszkári Konzulátus, a Bolgár és Román Kulturális Intézet együttműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Külügyminisztérium támogatásával jött létre.

Az Alliance Française-ek segítségével Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged is csatlakozott a Fesztivál programjához. Ezenkívül Hódmezővásárhely, Szolnok és Tatabánya is részt vesz egy-egy rendezvénnyel vagy filmvetítésekkel.

 

A Fesztivál jelentőségét mutatja a Budapesten 2013-ban létrejött Frankofón Baráti Kör aktív részvétele. A Frankofónia Nemzetközi Szervezete tagországainak Budapestre akkreditált nagykövetei azzal a szándékkal fogtak össze, hogy még nagyobb hangsúlyt adjanak a frankofónia eszméjének. A csoport egyik alelnöke a magyar kormány képviselője, a Külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa. Ezt a pozíciót 2013-ban hozta létre a külügyminiszter, jelezve, hogy Magyarország a frankofón országokkal való kapcsolatok, a francia nyelv és a frankofón kultúra megerősítésére törekszik. Idén először a magyar Kormány hozzájárul a Fesztivál finanszírozásához is: a rendezvénysorozat költségvetésének több mint egyharmadát, összesen 7,5 millió forintot, kormányzati támogatás biztosítja.

 

A programok a frankofón nagykövetségek, valamint a magyar partnerintézmények elkötelezettségéről tanúskodnak. A nagyközönség a legváltozatosabb műfajokon keresztül ismerkedhet meg a frankofón kultúrával: filmművészet, kortárs költészet, szépirodalom, manouche-swing, klasszikus zene, árny- és bábszínház, felolvasószínház, gasztronómia, fotográfia, konferenciák, nyelvészet, nyelvtanulás. Ezzel párhuzamosan számos iskolai és egyetemi rendezvény is ösztönzi a franciául tanuló diákokat és tanáraikat, hogy a francia nyelvet a tanórákon kívül is használják. Dalverseny, képregényrajzoló pályázat, fotópályázat, színjátszás, szavalás, tollbamondás, valamint irodalmi, költészeti, nyelvészeti, újságírói és fordítói műhelyek keretében tehetik majd próbára tudásukat.

 

A Frankofónia Nemzetközi Szervezete (Organisation internationale de la Francophonie) a francia nyelvet használó országok összefogásának fóruma, amely nyitott a tágabb civilizációs, kulturális, egyben politikai és gazdasági érdekközösség kialakítására. A szervezet jelenlegi filozófiája a kulturális és nyelvi sokszínűségen, a globalizációs folyamatokra alternatív válaszok keresésén, az észak-dél párbeszéd és szolidaritás, a demokratikus nemzetközi rend erősítésének gondolatán alapul. Jelenleg 57 állam és kormány teljes jogú tagja a szervezetnek és 20 állam megfigyelői statuszban van. Magyarország 2004 óta, vagyis idén 10. éve megfigyelő tagként részt vesz a szervezet munkájában.

www.francophonie.org

 

A Frankofón Fesztivál számos programjára a belépés díjtalan. A Frankofón Filmnapok vetítéseire a jegyárusítás már megkezdődött.

 

urania-nf.hu

http://www.franciaintezet.hu/

https://www.facebook.com/franciaintezet

 

Lantai József

STARTUP TAVASZ 2014

A magyar startup világ együttműködésével indul útjára a „Startup Tavasz 2014" rendezvénysorozat (www.startuptavasz.hu ), melynek keretében két nemzetközi startup verseny, neves előadók részvételével szervezett szakmai konferenciák és innovatív technológiákat felsorakoztató szakkiállítások, budapesti tréningek, valamint nemzetközi tapasztalatcserét lehetővé tevő szakmai utak is megrendezésre kerülnek.

 

A magyar startup világ együttműködésével indul útjára a „Startup Tavasz 2014" rendezvénysorozat (www.startuptavasz.hu ), melynek keretében két nemzetközi startup verseny, neves előadók részvételével szervezett szakmai konferenciák és innovatív technológiákat felsorakoztató szakkiállítások, budapesti tréningek, valamint nemzetközi tapasztalatcserét lehetővé tevő szakmai utak is megrendezésre kerülnek.

 

A példás szakmai összefogás keretében megvalósuló eseménysorozat legfőbb célkitűzése elősegíteni Budapest startup központtá válását a közép-európai régióban, egyben szélesíteni az egyre kiteljesedő hazai startup ökoszisztéma szereplőinek együttműködését, régióbeli kapcsolatrendszerét.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), a Design Terminál NKK, a BudapestHub munkacsoport, valamint számos hazai szakmai szervezet és nemzetközi partner együttműködésével – többek között az MM Klaszter, CESA, ISEEQ, SM2014 – szerveződött a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozata, melynek védnöke Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, főszervezője a Nemzeti Innovációs Hivatal. A példás szakmai összefogás eredményeként megvalósuló startup programok legfőbb célkitűzése elősegíteni Budapest startup központtá válását a közép-európai régióban.

 

A rendezvénysorozat főbb programelemei:

– 2014. április 02. – Startup Tavasz Közép Európai Startup verseny

– 2014. április 03. – SM14 Konferencia

– 2014. május – Startupok szakmai továbbképzése Budapesten

– 2014. május 30. – Magyar Innovációs TechShow (HITS), Central European Startup Awards

  startup verseny

 

Közép-európai Startup Verseny

Az első és kiemelkedő program a 2014. április 2-án megrendezésre kerülő Közép-európai Startup Verseny, amelyre elsősorban a közép-európai régió országaiból várják a szervezők az induló technológiai vállalkozások projektötleteit, amelyek még 'early stage', vagyis korai fázisúaknak tekinthetők. Célországok: Ausztria, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Macedónia, Magyarország, Moldova, Montenegró, Olaszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna. Ötfős nemzetközi zsűri bírálja el a beérkező pályázati anyagokat.

A legjobb 10 csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végén megrendezésre kerülő versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti bootcamp-en is, ahol neves nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti fel majd őket a CESA verseny döntőjére. Az áprilisban zajló Közép-európai Startup Versenyen a legjobb eredményeket elérő csapatok tudásukat és különösen a két esemény közti időszakban elért fejlődésüket a Central European Startup Awards versenyen mérik össze ismételten. A NIH a legjobban teljesítő startuppert eljuttatja Európa egyik startup központjába. www.startuptavasz.hu

 

Magyar Innovációs TechShow / CESA

A május végén megrendezésre kerülő Central European Startup Awards versenyre a szervezők elsősorban olyan startupok jelentkezését várják, akiknek projektötleteik már meghaladják az 'early stage' fázist, és kimagasló technológiai innovációval rendelkeznek. A CESA startup versenyen külön kategóriában figyeli és értékeli a zsűri, hogy az áprilisi versenyen kiválasztott startupok közül melyik fejlődött a legtöbbet április óta, ezt a NIH különdíjjal jutalmazza. A CESA-val integrálva kerül megrendezésre a hatodik Magyar Innovációs TechShow is, melynek célja, hogy évről-évre bemutassa a magyar digitális ipar újdonságait és legizgalmasabb fejlesztéseit a szakma, a startup világ, a befektetők, a média és az érdeklődő nagyközönség számára.

 

SM2014

A Smartmobil 2014 konferencia, szintén csatlakozva a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozathoz, az előző évekhez hasonlóan színes programmal várja a résztvevőket április 3-án. Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő SM2014 továbbra is a fejlesztői-, banki-, marketing-, telekommunikációs-, entertainment, egészségügyi-, UX-, biztonság-, vállalati marketing-, játék- és smarthome piac aktuális mobiltechnológiai kérdéseit járja körül, összességében közel 100 nemzetközi és hazai előadó részvételével. Idén rekordszámú nemzetközi előadónak ad helyet az esemény, akik New York-tól Tel-Aviv-ig a világ legpezsgőbb startup központjaiban szerzett tapasztalataikat osztják majd meg a hazai szakmával.

 

A startup tavasz 2014 rendezvénysorozat weboldala folyamatosan frissül további részletekkel, és programelemekkel. Kérjük, kövesse figyelemmel.

 

www.startuptavasz.hu

 

Lantai József

Archer

Idehaza is jelentős rajongói tábor követi Sterling Archer, vagyis minden idők legtitkosabb és egyben legzüllöttebb ügynökének akciót. 2014. február 27-én indul a negyedik évad a Comedy Centralon és ez alkalommal végre lehull a lepel, kikről is mintázták a figurákat. Stábtagok és jó barátok is megihlették az Archer készítőit.

 

Idehaza is jelentős rajongói tábor követi Sterling Archer, vagyis minden idők legtitkosabb és egyben legzüllöttebb ügynökének akciót. 2014. február 27-én indul a negyedik évad a Comedy Centralon és ez alkalommal végre lehull a lepel, kikről is mintázták a figurákat. Stábtagok és jó barátok is megihlették az Archer készítőit.

 

Hús-vér emberek álltak modellt az Archer kultsorozathoz.

Sterling Archert Jason Fitzgeraldról mintázták, aki szakmáját tekintve profi fotós és hivatalos modell. Egyszer felkérték, hogy az egyik sajtótájékoztatón jelenjen meg, mint Archer, mert annyira letagadhatatlan a hasonlóság kettőjük között. A hangját kölcsönző színész viszont nem mondható Archer dublőrjének, de a készítők még erre is felhúztak egy poént. Amikor Archer arca teljesen megsérül és elveszíti sármját, akkor olyan kinézetet kapott, mint amilyen az ő hangját adó színésznek H. Jon Benjaminnek is van.

 

Malory Archer külsőre nem sokban különbözik szinkronhangjától, Jessica Waltertől, aki Az Ítélet: család című szitkomból lehet ismerős. Ennek ellenére mégsem ő állt modellt, hogy megrajzolhassák Archer anyját. A készítők nem akarták a fotózás fáradalmainak kitenni a színésznőt és az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy kicsit ridegebb, gonoszabb tekintetű nőt láttak Maloryban, míg Jessicáról süt a kedvesség. Így lett egy atlantai színésznő, Kathleen Cohen a zsémbes Archer anyuka mintapéldánya.

 

Brett, az Archer sorozat Kenny-je, aki folyton megsebesül és az esetek többségében meghal. Ezt a hálás karaktert a sorozat egyik produceréről, Neal Holmanről mintázták. Az anyukája nem túl boldog, amikor azt látja a tévében, hogy a fiáról formált karakter mást se csinál, csak vérben fetrengve szenved. Nealnek is csak egy kívánsága van az írók felé, hogy legalább egy részt megérhessen lőtt seb nélkül.

 

Gilette több szempontból is érdekes, mivel az ő karakterét Dr. Kreiger hangját adó színészről, Lucky Yatesről formázták. Közben Gilette hangját a sorozat kitalálója, Adam Reed adja. Kicsit belterjes ez a társaság, de nem Yates az egyetlen barát, akit a sorozatban is látható.

 

Dr. Kreiger pontosan úgy néz ki, mint a sorozat atyjának egyik régi barátja, Austin legmenőbbnek tartott dokija, Dr. Ben Brieger. Felmerül a kérdés, hogy a képernyőn miért is láthatjuk őt elvetemült náci doktorként, ha ekkora a barátság köztük, hogy még tévésorozatában is őt szerepelteti?

 

Bryan az egyik leghallgatagabb karakter a sorozatban, de az ő animálása is egy külön történet. Kellett egy figura, aki a háttérben dolgozik, néha átmegy az irodán, csak hogy érezzük: van élet az ISIS központjában. Bryan nem más, mint egy biodíszlet az Archerben, akit a sorozat animációs igazgatójáról és produceréről Bryan Fordney-ről mintáztak. 

 

Archer – Február 27-től új részekkel a Comedy Central műsorán!

 

http://www.comedycentral.hu/

 

Lantai József

Hosszabb lesz a VOLT

Rajongók ezreinek kitartó kérésére visszatér a VOLT Fesztiválra az utóbbi évek egyik legsikeresebb bandája, a Thirty Seconds to Mars. A legfrissebb hírek szerint érkezik továbbá az egyedülálló brit rockbanda, a You Me at Six, az elbűvőlő, fiatal "istennő", Birdy, és élő produkcióval lép fel Netsky és Excision. A szervezők a Facebookon jelentették be, hogy idén egy nappal hosszabb lesz a VOLT, de részleteket csak később árulnak el. 

Rajongók ezreinek kitartó kérésére visszatér a VOLT Fesztiválra az utóbbi évek egyik legsikeresebb bandája, a Thirty Seconds to Mars. A legfrissebb hírek szerint érkezik továbbá az egyedülálló brit rockbanda, a You Me at Six, az elbűvőlő, fiatal "istennő", Birdy, és élő produkcióval lép fel Netsky és Excision. A szervezők a Facebookon jelentették be, hogy idén egy nappal hosszabb lesz a VOLT, de részleteket csak később árulnak el. 

A tavalyi, frenetikus sikerű koncert után rajongók ezrei ostromolták a VOLT szervezőit. Nem véletlen, hiszen tudni lehetett, hogy a Thirty Seconds to Mars éppen a VOLT Fesztivál idején a környező országokban koncertezik. "Szinte lehetetlennek tűnt meggyőzni őket, mert ebben a négy napban három helyen lépnek fel és mindössze egyetlen pihenőnapot tartottak fenn maguknak. Azonban olyan sok kérés érkezett hozzánk a rajongóktól, hogy nem adtuk fel és pár hét alatt sikerült rábeszélnünk őket, hogy térjenek vissza Sopronba – immáron harmadszor" – mondták el a szervezők.

Július elején a VOLT közönsége személyesen győződhet meg arról, milyen erők lakoznak a You Me at Six legfrissebb stúdióalbumában. A brit rockbanda – elsöprő erejű dalai mellett – minden előítélet és műfaji gátlás nélkül, előszeretettel formálja saját képére ismert előadók és együttesek számait. Alternatív 'remixlistájukon' olyan előadók nevei szerepelnek, mint Lady Gaga, Ellie Goulding, Avicii, Jessie J, a Coldplay vagy a Foo Fighters.

Ma már nincs olyan magára valamit adó zenei rádió, amely naponta ne játszaná kiemelt rotációban Birdy slágereit. A ragyogó előadói képességekkel, páratlan hanggal és ellenállhatatlan karizmával megáldott brit énekesnőnek és dalszerzőnek minden képessége megvan ahhoz, hogy bekerüljön egyszer korunk legnagyobb brit popistennőinek panteonjába. Birdy májusban lesz tizennyolc éves, de már két albuma jelent meg, idén pedig az év legjobb női előadójának járó díjért szállt versenybe a BRIT Awards-on, Nagy-Britannia legfontosabb zenei díjátadóján. Júlus 4-én a VOLT közönségét varázsolja el dalaival Birdy.

Belgium legkeresettebb, prémium kategóriás és közvetlenül exportra termelt drum'n'bass anyagait egy huszonéves edegemi srác, Netsky állítja elő. A profin összerakott, ritka intenzitással daráló ütemeken és extra súlyos basszusokon alapuló, most már élő hangszereken játszó zenészek bevonásával még elvetemültebbre formázott produkció arénákat képes megtölteni bárhol a világon. Netsky, a Hospital Records aktuális sztárja, zavarba ejtően fiatal tehetség, kiben észrevehetően ott dolgozik a potenciál, hogy egyszer a világ első számú drum'n'bass császára legyen. Július 5-én ő zárja majd a VOLT Nagyszínpadának programját.  

Érkezik Excision, a kanadai DJ és producer, aki kőkemény, basszusközpontú, masszív és kíméletlen dubstep anyagaival szerzett magának hírnevet. Munkái elektronikus zenei sokkterápiák, fellépésein a fotoreceptorak megőrjítő vizuáloktól kezdve, a szintetikus hangokig mindent bevet annak érdekében, hogy elementáris erejű produkciójával tudatmódosult állapotba kerüljünk.

Ugyancsak a VOLT vendége lesz a Hatebreed. A connecticuti hardcore óriások, elemi erejű, extra zúzós és megalkuvást nem ismerő, brutális metalcore őrületükkel két évtizede feszítik a húrt, borzolják a kedélyeket és lökik tele adrenalinnal a népeket.

Az Egyesült Államokból látogat Sopronba a nagy visszatérőként jegyzett The Afghan Whigs, különleges koncertet ígér Hank Sullivant amerikai rockzenész és producer, az MGMT alkalmi gitárosának kultikus bandája, a Kuroma, és a három imádnivaló és krézi csaj, Ikkyu, Motoko és Hiromi, valamint egy eszeveszetten technikás dobos, Kazutaka Komaki alkotta a japán Tricot formáció. 

 

A most bejelentett nevek mellett korábban már a VOLT idei névsorában köszönthettük többek között a Foals, az MGMT, a Volbeat, a Bring me the Horizon és a Morcheeba csapatát, valamint Steve Aokit és Woodkid-et is.

 

Hosszabb lesz a VOLT

A VOLT február 26-án délután, a Facebook oldalán tett közzé egy sokat sejtető, ám szűkszavú közleményt, amely szerint "idén egy nappal hosszabb lesz a fesztivál". Bár a pillanatok alatt többezres tetszést kiváltó hírrel kapcsolatban részleteket nem árultak el, a poszt azt sejteti, hogy az eddig nem tervezett, plusz napra egy sokak által várt, különlegesen nagy nevet igazoltak a VOLTosok. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy ezen a napon a bérletesek kedvezményesen vehetnek majd részt. Ezzel az idei VOLT hat teljes estét ígér, hiszen már július 1-én megnyílik a soproni Lővér Kemping a fesztiválozók előtt.

 

 

Kultúrházak éjjel-nappal

2014. február 28-án indul a Kultúrházak éjjel-nappal idei országos háromnapos eseménysorozata, amelyre közel 400 művelődési ház és közösségi tér regisztrált, több mint 800 programmal.

2014. február 28-án indul a Kultúrházak éjjel-nappal idei országos háromnapos eseménysorozata, amelyre közel 400 művelődési ház és közösségi tér regisztrált, több mint 800 programmal. A programsorozatot a Magyar Népművelők Egyesülete szervezi, együttműködve a Közösségfejlesztők Egyesületével és a Nemzeti Művelődési Intézettel. Az esemény támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma, fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

 

A Kultúrházak éjjel-nappal eseményeit sajtótájékoztató keretében Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke és Kovács Edit, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke ismertette.

Évi 80 millió főt meghaladó látogatottságával a művelődési házak, közösségi színterek a leggyakrabban felkeresett kulturális helyek Magyarországon. A kultúrházak számos településen kizárólagos forrásai a kultúrának, és kiemelt színterei a helyi közösségi létnek. Az országos kezdeményezés célja a kultúrházak közösségformáló erejének bemutatása. A háromnapos országos programsorozattal a szervezők arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy kiemelkedően fontos a kultúrházak szerepe a helyi lakosság közösséggé kovácsolásában. Az elmúlt években számos pályázat és támogatás szolgálta az intézmények szakmai-módszertani fejlesztését, a kultúraközvetítésben és a közösségfejlesztésben betöltött szerepük erősítését.

A programsorozathoz kapcsolódva a szervezők három pályázatot hirdettek meg a kultúra területén otthonosan mozgó közművelődési szakemberek, a kultúrházban dolgozó népművelők és a kultúrházat látogató nagyközönség számára:

A „Közművelődési szakmai innovációs pályázat" az intézmények számára jelenthet  többletforrást a közösségi művelődéshez kapcsolódó, újszerű programjaik megvalósításában; – „Az én sztorim" pályázaton kifejezetten a közművelődésben dolgozók indulhatnak napi  munkájuk kreatív bemutatásával;

– „Az én kultúrházam" kiírás pedig azokat a látogatókat szólítja meg, akik saját kultúrházas  élményeiket szeretnék megörökíteni.

A közművelődési intézmények és az azokban működő, illetve azokkal együttműködő közösségek hazánkban változatos tevékenységeket folytatnak, ezzel növelik az adott település értékét, az ott élők életminőségét. A Kultúrházak éjjel-nappal 2014 eseménysorozat eredményessége is lényegesen hozzájárul a művelődési házak, közösségi színterek közösségformáló szerepének megerősítéséhez, e szerepük ismertségének és elismertségének növeléséhez.

2007-ben kapcsolódtak be a művelődési házak, közösségi terek a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozatba, akciócsoportként. A programsorozat 2012-ben Kultúrházak éjjel-nappal címmel önállósult. 2014-ben a tárca 8 millió forintos támogatást biztosított az akció megszervezéséhez.

A lakosság túlnyomó részének – különösen a kisebb településeken – a művelődési házak jelentik a kultúrához való hozzáférést, sok esetben az egyetlen közösségi teret, ahol az emberek találkozhatnak, közös eseményeket szervezhetnek. Ezért az utóbbi években számos kormányzati intézkedés született, amelyek a kulturális intézmények fenntartását, fejlesztését, valamint a magyar kultúra és a közösség iránti igények kielégítését segítették különböző pályázati forrásokkal.

 

Az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban a kulturális intézmények számára mintegy 70 milliárd forint állt rendelkezésre, 43 pályázati felhívás jelent meg, csaknem kétezerre tehető a támogatott pályázatok száma. A támogatási összeg több mint 25%-a 94 hátrányos helyzetű kistérségbe került, ezen belül a források 9,5%-á t az ország leghátrányosabb helyzetű 47 kistérsége kapta meg.

Átalakult a közművelődés szakmai-módszertani tanácsadó rendszere is: az egykor a megyei önkormányzatok fenntartásában működő módszertani intézmények a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő hatékony, és egységesen magas színvonalú szolgáltatást biztosító Országos hálózattá alakultak. Az Intézet – a többi között – havonta közel 300 közösségi, szakmai rendezvény megvalósulásában működik közre. Ilyen például a „Kapunyitogató program": 190 bezárt művelődési házat nyitottak meg egy-egy napra, így lendületet kaptak a helyi közösségi folyamatok. A tervek szerint 2014-ben 300 települést vonnak be a programba. A Nemzeti Művelődési Intézet által indított Kulturális Közfoglalkoztatási Program 4000 fő közösségi munkatárs foglalkoztatását teszi lehetővé.

A vidék népességmegtartó szerepének növelése, és a kistelepüléseken élők életminőségének javítása érdekében, a vidékfejlesztési célú EU-forrásokból közel 500 kistelepülésen található ingatlan újul meg és válik sokcélúan használható közösségi térré. Ezek közül több mint 300 intézmény 1500 fő alatti településen, mintegy 150 pedig a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működik. E közösségi terek – szolgáltató faluházak – jelentősen segítik a vidéki térségek közszolgáltatásokkal való ellátottságát: új szolgáltatásként jelent meg a fiatalokkal való tudatos foglalkozás (mintegy 500 településen), közművelődési tevékenységek (200 településen), közösségfejlesztési folyamatok indulnak (400 településen), a fiatalok iskolai felkészítését szolgáló programok (80 településen), valamint öt éven aluli kisgyermekek fejlesztést célzó programok (150 településen). A szolgáltató faluházak tevékenységének szakmai-módszertani fejlesztését – a Nemzeti Művelődési Intézete célt szolgáló tevékenységét – az Új Széchenyi Terv közel 300 millió Ft-tal támogatja.

2014. február 28.-március 2.

Kultúrházak éjjel-nappal

 

www.kulturhazak.hu

 

Lantai József

Moha Jazz márciusban is

A Bartók Béla úti Moha Kávéház és Kultúrtérben teljes a márciusi jazz kínálat, azaz lesz Jazz-By-the-Way, JAZZmásképp és Jam Session Fridays. A februárt 28-án az Oláh Krisztián Trio zárja. Tekintsék meg a Moha ajánlatát, benne nagy nevek és nagy zenék. 

A Bartók Béla úti Moha Kávéház és Kultúrtérben teljes a márciusi jazz kínálat, azaz lesz Jazz-By-the-Way, JAZZmásképp és Jam Session Fridays. A februárt 28-án az Oláh Krisztián Trio zárja. Tekintsék meg a Moha ajánlatát, benne nagy nevek és nagy zenék. 

2014. február 28. péntek 19.30

Jam Session Fridays with Oláh Krisztián Trio

2012 augusztusában Moha Jazz Fridays címmel útnak induló koncertsorozat keretén belül minden hónap utolsó péntekén találkozhat a közönség a zenekarral a Moha Kávéházban.

A 2011. január óta koncertező zenekar rendszeres fellépője a magyarországi kluboknak.

OLÁH Krisztián a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium klasszikus zongora tanszakának végzős hallgatója. A zenekar bőgőse, SCHILDKRAUT Vilmos szintén a klasszikus zene tanszakon kezdte tanulmányait, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő szakára, ahol Csuhaj-Barna Tibor tanítványa lett.

SEREI Dániel jazz-dobon szintén a Zeneakadémia hallgatója. Az Oláh Krisztián Trión kívül számos formációban, színházi produkcióban közreműködik dobosként és zeneszerzőként.

Az OLÁH Krisztián TRIO repertoárjában megtalálhatóak a zenekar saját szerzeményei, régi jazz örökzöldek, modern bebop számok, vagy akár klasszikus zenei és egyéb darabok újraértelmezései. Játékukban nagy szerepet tölt be a spontán közös improvizáció, amely igazán izgalmassá teszi minden koncertjüket. 

 

2014. március 1. szombat 19.30

Moha Jazz By-the-Way: Ávéd János & Fassang László Duó

A Jazzma olvasói szerint 2013 legjobb tenorszaxofonosa, a számtalan hazai formációban közreműködő Ávéd János, a jazz irányából, az itthoni orgona-élet meghatározó alakja, a Liszt Ferenc-díjas és Gramofon-díjas orgonaművész, orgonapedagógus, Fassang László pedig a klasszikus zenei hagyományok felől közelít egy közös, improvizatív stílusfüggetlen zenei nyelv megvalósításához.

Műsorukban jól megfér egymás mellett Messiaen, Bartók, vagy Bach zenéje, jazz sztenderdek, szabad improvizációk illetve saját kompozíciók, de ezekben szándékosan nem gyömöszölik egymásba a különböző műfajokat, inkább lecsupaszított zenei elemekből kísérelnek meg új hangzást építeni.

Ávéd János – szaxofon, Fassang László – zongora

Ingyenes belépés

 

2014. március 8. szombat 19.30

Moha Jazz By-the-Way: Bencze Alma Quartet

Bencze Alma a Kodolányi János Főiskola Jazz ének szakán tanult, ahol 2013-ban szerezte diplomáját. A Quartet zenészei 2011 óta ismerik egymást és játszanak együtt különböző felállásokban. Repertoárjuk alapvetően jazz sztenderdekből áll, de minden számot saját stílusukra formálnak, hangszerelnek. A számokat igyekeznek nem csak a zenén keresztül, hanem a dalszövegek figyelembevételével is értelmezni, hogy ez a sokszor másodrangúnak tekintett összetevő is teljes értékű része lehessen az zenei élménynek.

Bencze Alma – ének, Novai Gábor – zongora, Baksa Péter – bőgő, Szabó Dániel Ferenc – dob

Ingyenes belépés

 

2014. március 15. szombat 19.30

Moha Jazz By-the-Way: Kinczel Trio

A formáció bátran kalandozik a mainstream jazz határmezsgyéjén. Koncertjeiken elsősorban a zongorista, Kinczel Dániel alkotói világába nyerhetünk betekintést. Dániel a koncertezések mellett tanári szerepet is vállal az Újpesti Jazz Tanszakon. György Attila, a feltörekvő bőgős generáció tagjaként, számos egyéb formációban tett már tanúbizonyságot művészi rátermettségről (Csemer Bogi Quartett, Chameleon Jazz Band) csakúgy, mint Paizs Attila (Fritz József, Lamm Dávid), aki vitathatatlan szakmai kvalitása mellett érzékeny hangzásáról és forma érzékeny dobolásáról ismerhető meg. A Moha-beli koncertjükön a színpad közelsége miatt érzékenységükről, zenei hajlékonyságukról, a közönséggel való kommunikációjukról  tesznek tanúbizonyságot.

Kinczel Dániel – zongora, György Attila – bőgő, Paizs Attila – dob

Ingyenes belépés

 

2014. március 21. péntek 19.30

MOHA JAZZmásképp: Tóth Viktor Tercett

Tóth Viktort kreativitása, muzsikus társai felé való  különleges "lélek-rezdülései" teszik a jazz zenei világ egyik legkeresettebb szaxofonosává. Ő hívta meg magához játszani a fiatal – még most is csak 16 éves – Hodek Dávidot, aki különleges tehetségének köszönhetően mára már a tengeren túl is a legjobbak partnereként dobol. Orbán Gyuri megkérdőjelezhetetlen profizmusa tökéletesen elégíti ki a két másik muzsikus minden zenei ötletét.

Moha-beli koncertjük páratlan zenei élményt sejtet.

Belépőjegy: 1.500 Ft

 

2014. március 22. szombat 19.30

Moha Jazz By-the-Way: Fenyő Fruzsina és a Gáspár Károly-Orbán György Duo

Fenyő Fruzsina egy ígéretes jövő előtt álló, tehetséges énekesnő. Saját zenekarával már komoly népszerűségre tett szert a műfajt kedvelő közönség körében. A tavaly decemberi nagy sikerű koncertje után ismét vendége lesz a Moha Kávéháznak. Ezúttal Gáspár Károly-Orbán György Duóval lép fel a Moha Kávéház  "Jazz By-the-Way" koncertsorozatában.

Gáspár Károly jónéhány alkalommal játszott már a Mohában, olyan nagyságokkal mint: Tony Lakatos, Szőke Nikoletta, Egri János és még lehetne folytatni a sort. Közismert jazz sztenderdek fognak elhangozni a koncerten, egyedi feldolgozásban. Fruzsinával izgalmas és jó hangulatú koncertre számíthat a közönség.

Fenyő Fruzsina – ének, Gáspár Károly – zongora, Orbán György – bőgő,

Ingyenes belépés

 

2014. március 28. péntek 19.30

Jam Session Fridays with Oláh Krisztián Trio

Oláh Krisztián – zongora, Schildkraut Vilmos – nagybőgő, Serei Dániel – dob

Ingyenes belépés

 

2014. március 29. szombat 19.30

Moha Jazz By-the-Way: Kalmár Panni – Oláh Szabolcs Duó

Kalmár Panni a fiatalabb énekes generáció különleges hangú tehetsége. Magyarországon kevesen énekelnek ilyen autentikusan fado-t. Panni jazz ének mestere Winand Gábor volt. Az ő tanítványaként szerzett második helyezést a 2010-es Országos Jazz Énekversenyen. Oláh Szabolcs jazz gitárost, zeneszerzőt a közönség többek között Szolnoki Dóra, Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra, Szőke Nikoletta, Szendőfi Balázs, és Dés András formációiban láthatta.  2012-től vezeti saját quintetjét, melynek első lemeze 2013-ban jelent meg „Connection" címmel.

Az este folyamán főként jazz sztenderdeket hallhatunk, azon belül is minden műfajból kicsit szemezgetve – ének, gitár tolmácsolásában. Várunk mindenkit sok szeretettel!

Kalmár Anna – ének, Oláh Szabolcs – gitár

Ingyenes belépés

 

MOHA JAZZ PROGRAMOK

2014. február 28 – március 29.

 

Moha Kávéház és Kultúrtér

1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13.

foglalás: +36 1 209 0658, jazz.mohacafe@gmail.com

 

www.mohacafe.hu

 

Lantai József

Repülési üzemmódban használhatják mobiljaikat a Germanwings utasai

A Germanwings teljes útvonalán, valamennyi repülőgépén használhatják az utasok 2014. márciusától elektronikus útitársaikat felszállás és landolás alatt is, továbbá a parkolási pozíció elhagyása, illetve a parkolás megkezdése során. Az utasok táblagépeiket, okostelefonjaikat és e-book olvasóikat a fedélzeti tartózkodás teljes időtartama alatt megszakítás nélkül bekapcsolva hagyhatják. Az egyetlen kikötés, hogy az eszközöket ún. repülési üzemmódba kell állítani.

 

A Germanwings teljes útvonalán, valamennyi repülőgépén használhatják az utasok 2014. márciusától elektronikus útitársaikat felszállás és landolás alatt is, továbbá a parkolási pozíció elhagyása, illetve a parkolás megkezdése során. Az utasok táblagépeiket, okostelefonjaikat és e-book olvasóikat a fedélzeti tartózkodás teljes időtartama alatt megszakítás nélkül bekapcsolva hagyhatják. Az egyetlen kikötés, hogy az eszközöket ún. repülési üzemmódba kell állítani.

 

A Germanwings ezzel az Európai Bizottság egy új javaslatát és a Szövetségi Légügyi Hivatal megfelelő engedélyét helyezi át a gyakorlatba. Az engedély Németországban jelenleg valamennyi Airbus típusú repülőgépre vonatkozik, a Germanwings flottáját pedig kizárólag Airbus A319-es és A320-as repülőgépek alkotják. Idáig valamennyi elektronikus berendezést a repülőgépek felszállása és landolása alatt ki kellett kapcsolni.

 

Mivel a Germanwings úgy látja, hogy ez a lehetőség jelentősen hozzájárul az utasok kényelméhez, a légitársaság a lehető legkorábbi időpontban vezeti be az új irányelvet. A repülés időtartama alatt a többi utasra való tekintettel a telefonálást továbbra sem engedélyezik. A mobiltelefonok, táblagépek bekapcsolva maradhatnak, de a készülékeket repülési üzemmódra kell átállítani.

 

Pécs a díszvendég az idei Utazás Kiállításon

2014 február 27-én megnyitotta kapuit a 37. Utazás Kiállítás Budapesten, a Hungexpon. A 30.000 négyzetméteren, mintegy 500 kiállítót felvonultató, Magyarország legrangosabb turisztikai eseményének számító rendezvény a szakma számára előrejelzésként szolgál a szezonra vonatkozóan. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a csütörtöki megnyitón a tavalyi díszvendég Nyíregyházától vette át a stafétabotot.

 

2014 február 27-én megnyitotta kapuit a 37. Utazás Kiállítás Budapesten, a Hungexpon. A 30.000 négyzetméteren, mintegy 500 kiállítót felvonultató, Magyarország legrangosabb turisztikai eseményének számító rendezvény a szakma számára előrejelzésként szolgál a szezonra vonatkozóan. Páva Zsolt, Pécs polgármestere a csütörtöki megnyitón a tavalyi díszvendég Nyíregyházától vette át a stafétabotot.

 

Páva Zsolt elmondta, Pécs büszke arra, hogy díszvendége lehet az idei rendezvénynek, mely címet úgy érzi kiérdemelte a baranyai megyeszékhely. Pécs 2010-ben Európa Kulturális Fővárosaként mutatkozhatott be a világnak, mely számtalan változást, előrelépést hozott a városnak. E folyamat azóta sem állt meg, 2014-ben is nagyszabású fejlesztések zajlanak Pécsett. Példaként a Dóm megújulását, a negyedik torony kilátóként való hasznosítását, a Csontváry Múzeum épületének rekonstrukcióját, az Állatkert modernizálását, illetve a közelmúltban ismét megnyitott, földalatti vájatot idéző Bányász Múzeumot említette.

Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. ügyvezetője úgy vélte, Pécs érdemes arra, hogy minél több vendégéjszakát töltsenek el az oda érkezők, hiszen kulturális fejlesztéseinek köszönhetően a város és környéke számos turisztikai attrakciót kínál.

 

A város nemcsak a kulturális örökség, hanem az innováció városa is, számos technikai újdonsággal várja a látogatókat: ingyenes letölthető mobilapplikáció, idegenforgalmi digitális tartalmak megerősödése, s egy facebook kampány, melyen saját élményeket feltöltve írhatják meg a turisták saját regényüket Pécsről.

 

A legfontosabb turisztikai találkozónak számító eseményre mintegy ötvenezer látogatót várnak, így az komoly turisztikai lehetőséget jelent az idei díszvendég, Pécs számára.

Az idei évben hazai díszvendégként Pécs kapta a lehetőséget egyedülálló turisztikai és kulturális értékeinek bemutatására. A megkülönböztetett figyelmet jelentő címre Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával egyetértésben a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. jelentkezett. A pályázó városok beérkezett anyagait áttekintve a Hungexpo vezetése választotta ki az idei díszvendéget

 

Pécs az A pavilon 311-es helyszínén látványos standdal várja az érdeklődőket.

A Zsolnay kerámiát idéző padlóburkolat, a vetítőteremben folyamatosan látható Pécs filmek, a Bóbita Bábszínház sétáló óriásbábjai rengeteg látogatót vonzottak már az első napon. A pécsi standot megtekintők első ízben találkozhatnak a 107 éve eltűntnek hitt, 19 millió forintot érő Apáti-Abt óriás vázával, és a Kinect alkalmazással a helyszínen virtuálisan bebarangolhatják Pécset és annak látványosságait, beléphetnek épületeibe, sétálhatnak utcáin. A legnépszerűbb fotótéma a Zsolnay Manufaktúra festőnője, aki gyönyörű tálakat fest a helyszínen a látogatót szeme előtt.

 

Pécs kiemelt megjelenését indokolta, hogy 2010-ben a baranyai megyeszékhely elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet. Ennek birtokában jelentős fejlesztések történtek a városban, gyökeresen megváltoztak a közterek, felépült a világ első öt legjobb akusztikájú hangversenyterme közé tartozó Kodály Központ, az óriás könyvtár komplexumként működő Tudásközpont, megnyílt a nemrég a Magyar Értéktárba felvett Zsolnay Negyed, megújultak a világörökségi helyszínek. A fesztiválok, konferenciák máig nem értek véget, mint ahogy

továbbra is kulturális fővárosként működik a pezsgő hangulatú település.

 

Hogy még vonzóbbá tegye magát a hazai és külföldi turisták számára, a város 2014-től kezdődően, mintegy 4 milliárd forint értékben megvalósuló, további jelentős fejlesztésekbe kezdett:

  • A Cella Septichora, valamint az Ókeresztény Mauzóleum bemutatásának korszerűsítése,

  fejlesztése

  • Magyarország első, Középkori Egyeteme látogathatóvá válik a nagyközönség számára,

  bemutatva a helyszín kulturális mondanivalóját

  • A Püspöki Palota, valamint annak udvara újra látogathatóvá tétele
  • A Pécsi Bazilika korábbi felújításokból kimaradt dél-nyugati tornya újul meg, illetve a

  torony 2015-től kilátóként funkcionál majd

  • A Belvárosi templom (dzsámi) külső és belső felújítása képezi részét a projektnek. A

  Dzsámi teljesen új bejárat felől lesz megközelíthető, illetve az altemplom is látogathatóvá

  válik

  • A Pécsi Állatkert újjáépítése
  • A Pécsi Horvát Színház épületének átalakítása, felújítása és új épületszárnnyal való bővítése
  • Pécsi és baranyai zsidóság történetének bemutatása, valamint a zsinagóga felújítása és az

  Angster orgona felújítása

  • Egyedülálló ikonosztáz kiállítás létrehozása, valamint új kápolna és harangtorony építése
  • A Csontváry Múzeum épületének, a Magtár épületének, a Martyn ház, és a Káptalan utcai

  zarándokszállás épületének felújítása. A Csontváry Múzeum felújítása lehetővé teszi, hogy a

  felbecsülhetetlen értékű Csontváry-hagyaték továbbra is a jelenlegi helyén maradhasson

  • újra megnyílt a családok számára nagy élményt jelentő, földalatti vájatot idéző Mecseki

  Bányász Múzeum, a pécsi és baranyai szén-és uránbányászat történetének kiállítása

  • A Baranya megyei reformáció bemutatásának kialakítása, új mennyezeti kazetták a

  kertvárosi templomban, valamint új orgona beszerzése

  • Pécs-Tüskésréten és Pécs-Vasason új szabaidőközpontok és wakeboard pályák létrehozásaA

  kulturális, történelmi látnivalók mellett minden korosztály megtalálja maga számára az

  érdekességet, az erdei kalandparktól a Tv-tornyon, múzeum utcán, a szabadtéri

  fesztiválokon, a Bóbita Bábszínház népszerű előadásain át a különleges hangulatú

  éttermekig, kávézókig.

 

Irány PÉCS, a kultúra városa:

  • „Ahol a család minden tagja jól érzi magát" – Zsolnay Kulturális Negyed, Kodály Központ,

  Janus Pannonius Múzeum, Pécsi Nemzeti Színház, a különleges hangulatot árasztó pécsi

  utcák és terek, Tettyei Mésztufa barlang, Mecsextrém Park…

  • „Ahol a fiatalok bulizhatnak" – itt nem telik el úgy hét, hogy ne találjunk egy jó koncertet,

  vagy fesztivált. Késő ősztől kora tavaszig főleg a Zsolnay Negyed, Kodály Központ ad

  otthont a különböző zenei stílusú zenekaroknak, egyéb rendezvényeknek. Ezen felül –

  jöhetnek a fesztiválok! (Zsolnay Fesztivál 2014. május 1-4, Fűszerünnep és Extrém

  Grillbajnokság, 2014. május 8-11, Pécsi Országos Színházi Találkozó 2014. június 5-14,

  Hangulatsziget- és Romkocsma Fesztivál 2014. július 4-augusztus 3, Pécsi Napok és

  Karnevál Weekend 2014. szeptember 11-21)

  • „Ahova a szerelmesek visszavágynak" – nem igazán találni kicsiny országunkban Pécsnél

  romantikusabb várost. A szerelmesek meg is jelölik boldogságuk helyszínét, a belvárosi

  lakatfalon már alig fér el több rigli, mely a visszatérést jelképezi.

  • „Ahol a művészetkedvelők értéket találnak, és ami megihleti saját regényedet" – Pécs

  küldetése, hogy a város meghatározó legyen az ország kulturális életében. Az épített

  környezet, a Kodály Központ, a római- és középkori emlékek, a Mecsek mind mind ihletet

  nyújt a látogatók számára. A vállalkozó kedvű turisták összeállíthatják saját pécsi

  történeteiket az IrányPécs! interakítv facebook oldalán található PécsRegényben.

  Tíz témakörben kell a város különböző helyszínein fényképeket készíteni és ezeket

  összefűzni egy kerek képregénnyé. A játék február 27.-tõl október 31.-ig tart. A szakmai

  zsűri november 15.-ig dönt, az általa kiválasztott győztesre értékes nyeremény vár.

 

A kiállításon való részvétel fő szervezője, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

A pavilon 311-es, 110 négyzetméteren kialakított standjának izgalmas kínálata minden bizonnyal számos látogatót vonz majd. A jelentős történelmi múlttal rendelkező település szellemisége, kulturális értékei, turisztikai attrakciói gyönyörűen berendezett környezetben, a legmodernebb vetítési technikákkal jelennek meg. A fő attrakciók között szerepel többek között a Zsolnay kerámiák motívumai alapján tervezett ruhák bemutatója, a 80 fős Vasutas Rézfúvós Zenekar koncertje, az óriásbábok megjelenése, de a helyszínen csodálhatják meg a látogatók a Porcelán Manufaktúra festőasszonyainak tevékenységét, megkóstolhatják Pécs Város Tortáját vagy 3D túrák formájában saját maguk által irányítva járhatják körbe a pécsi nevezetességeket.

 

Igazi szenzációként az Utazás Kiállításon mutatkozik be a Zsolnay Kulturális Negyed legújabb attrakciója, a 19 millió forintos, kalandos történetű Apáti-Abt váza. Az eltűntnek hitt iparművészeti különlegesség 107 év után bukkant elő. Ez a tárgy, monumentális méretével, részletgazdag motívumaival, eleganciájával a magyar szecessziós kerámiagyártás csúcsdarabja. Hasonló kvalitású Zsolnay kerámia évtizedek óta nem szerepelt a nemzetközi műtárgypiacon, most pedig az Utazás Kiállításon csodálható meg!

 

Pécs a korszerű elektronikai eszközöket használó turistákra is gondolt.

Bevezetésre kerül három olyan eszköz, melyekkel a városba látogatók könnyedén tájékozódhatnak a számtalan kínálat között:

  • Interaktív print – az okos műsorfüzet lehetővé teszi a hagyományos nyomtatott anyagok

  digitális tartalommal történő összekapcsolását. Nincs szükség kódok vagy egyéb jelölő

  eszköz használatára ahhoz, hogy bárki információhoz jusson a város programjairól. A

  telefonra ingyen letölthető a layar.app alkalmazás az eszköz kameráján keresztül a

  nyomtatott információ képére helyezve, a turista szabadon választva nézegetheti a

  rendezvények képeit, hallgathat bele a programokba, vagy rendelhet azonnal jegyet.

  • A Millmen Kinect PC alkalmazással virtuális sétát tehet a felhasználó, azaz 3 dimenzióban

  járhatja körbe az adott látnivalót, épületet, anélkül, hogy elmozdulna a Kinect érzékelő

  kamera elől.

  • Az elmúlt években Nyugat-Európában kötelező elemmé váltak az interaktív és multimédiás

  eszközök a múzeumokban, melyek segítségével nem csak a kiállítóhely által kínált

  ismeretanyag bővülhetett, hanem a látogató számára a történelem virtuális átélése is

  biztosítottá vált. A Zsolnay Örökségkezelő Nkft. és partnerei által megvalósítandó „Értékes

  Pécs" projekt célja, hogy a technika által kínált lehetőségek segítségével feleljen meg a kor

  által elvárt műszaki igényeknek, és mutassa be a város és vonzáskörzetének történelmi

  örökségét. A bevezetésre kerülő mobil alkalmazással egy okostelefon,

  https://www.facebook.com/iranypecs?fref=ts valamint a városi ingyenesen használható wifi

  rendszer segítségével a látogatók interaktív térképhez jutnak, mellyel 5 túraútvonalról és az

  azokat összekötő útvonalak mentén található érdekességekről, programlehetőségekről

  kapnak információt. A mobil applikáció alkalmas lesz fotók, videók, hanganyagok

  lejátszására, műtárgy-információkra, kvízek, múzeumpedagógiai játékok, útvonaltervek

  bemutatására, lejátszására, GPS alapú helymeghatározásra.

 

A turistáknak szóló megjelenés mellett a kiállítás a turisztikában érdekelt cégek számára is komoly lehetőségeket hozhat, hiszen az A/311 jelű, legnagyobb standon pécsi szervezetek vezetőivel, különböző utazásszervezők prominenseivel, döntéshozóival is tárgyalhatnak.

(Zsolnay Örökségkezelő Nkft.)

 

A kiállításon való megjelenés szervezői:

Pécs Megyei Jogú Város megbízásából a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft, valamint partnerei: IrányPécs Kft, Pécs Holding Városi Vagyonkezelő Zrt, Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága.

 

http://www.zsokkft.hu/

www.utazas.hungexpo.hu

www.turizmus.com

 

Lantai József

Árpád-ház Program

2014. február 26-án, megalakult az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testület, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó – és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása.

 

2014. február 26-án, megalakult az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testület, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó – és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása.

 

A kormány 2013. november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében pedig testület felállítását rendelte el. A döntés célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800., illetve 2038. augusztus 15-én Szent István halálának 1000. évfordulóját.

 

Az Árpád-ház Program tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon tárják fel, rendszerezik és összegzik a megadott témaköröket, előkészítik a fejlesztési projekteket és a kárpát-medencei ünnepi felkészülést. A tudományos alprogramok eredményeként ki lehet majd jelölni a Kárpát-medence emblematikus bemutatási helyszíneit is. A fejlesztési alprogramok örökségvédelmi helyreállítási, bemutatási és ismeretterjesztési projektekből állnak, ezek első eleme lehet a város által régóta tervezett látogatóközpont megvalósítása.

 

Az irányító testület tagjai:

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere,

Dr. Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár,

Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter,

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke,

Professor Emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke,

Dr. Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke,

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere.

 

(forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság)

 

Lantai József

Vége mint a botnak – megszűnt a POSTAFON, a maradék előfizetők visszakerültek a Vodafone-hoz

Anno sokat vártak tőle: hirdetés a POSTAFON megindulása utáni időkbőlAnno sokat vártak tőle: hirdetés a POSTAFON megindulása utáni időkbőlMegszűnt a Vodafone márkázott mobiltelefon szolgáltatása, amit a Magyar Postával közösen inditottak a POSTAFONE. Az ok az érdektelenség, soha nem tudta összegyűjteni a szükséges és a szolgáltatás rentabilis működéséhez szükséges előfizetői számot. Mindig néhány tizezer előfizetőt produkált. Most vége van, a megmaradt előfizetőket beolvasztja a vodafone az egyik kártyás csomagjába, amiről tájékoztatót is kiadott.

 A VODAFONE TELJES KÜLTSÉGEKET ÉS TARIFÁKAT IS TARTALMAZÓ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A CIKK VÉGÉN LÉVŐ LINKRŐL PDF-BEN LETÖLTHETŐEK!

Anno sokat vártak tőle: hirdetés a POSTAFON megindulása utáni időkbőlAnno sokat vártak tőle: hirdetés a POSTAFON megindulása utáni időkbőlMegszűnt a Vodafone márkázott mobiltelefon szolgáltatása, amit a Magyar Postával közösen inditottak a POSTAFONE. Az ok az érdektelenség, soha nem tudta összegyűjteni a szükséges és a szolgáltatás rentabilis működéséhez szükséges előfizetői számot. Mindig néhány tizezer előfizetőt produkált. Most vége van, a megmaradt előfizetőket beolvasztja a vodafone az egyik kártyás csomagjába, amiről tájékoztatót is kiadott.

 A VODAFONE TELJES KÜLTSÉGEKET ÉS TARIFÁKAT IS TARTALMAZÓ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI A CIKK VÉGÉN LÉVŐ LINKRŐL PDF-BEN LETÖLTHETŐEK!

A VODAFONE TAJÉKOZTATÁSA A EMEGSZŰNŐ POSTAFONE ELŐFIZETŐINEK – AZ UJ SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS TARIFATÁBLÁK

A Vodafone Magyarország zrt ezúton értesíti a Tisztelt Előfizetőket, hogy a Magyar Posta zrt. és a Vodafone közötti márkázott viszontértékesítői szerződés 2013. augusztus 31-éval megszűnt.

2014.03.10. napján a Postafon ÁSZF 9.2.3.a)i) pontja alapján a Postafon Fókusz és a Postafon Basic tarifa megszűnik.

A fenti időpontban a Postafon szolgáltatás és ÁSZF is megszűnik a Postafon ÁSZF 9.2.3.a)i) pontja alapján. Előfizetői szerződésében a tarifacsomagja a Vodafone Lakossági ÁSZF 9.2.1.I. alapján a feltöltőkártyás (előre fizető) hang Alaptarifa csomagra módosul. Lehetősége van, hogy 2014. március 10-ig másik tarifacsomagra váltson számcserével márkaüzletben. Amennyiben nem él ezen jogával, úgy a Vodafone Lakossági ÁSZF 9.2.2. II) (2) iv. pontja értelmében egy kedvezőbb tarifacsomagra, a Vitamax Prémium Perc tarifacsomagra módosítjuk előfizetését egyoldalúan, melynek perc- és SMS díjai belföldön minden időben, minden normál díjas irányban 46,5 Ft.

Tarifatábla:

VitaMAX Prémium Perc Tarifacsomag díjszabása Induló költségek

0 Ft

Belépési díj

Havidíjak

0 Ft

Havi előfizetési díj

Belföldi normál díjas forgalom díjai

46,5 Ft 35 Ft 46,5 Ft 37 Ft 49 Ft

Percdíj bármely belföldi hálózatba Hangposta hívások díja

SMS díj bármely belföldi mobil hálózatba WAP szolgáltatás –    adathívás percenkénti díja Kék számok hívásának díja

Kiegészítő információk

A táblázatban feltüntetett árak bruttó árak, az ÁFA-t tartalmazzák. A tarifákban a hívások számlázása 1 perces egységekben történik. Külföldön a mindenkori Roaming díjszabás érvényes.

A díjcsomaghoz kapcsolódó egyéb a szolgáltatás jellemző feltételétől eltérő használati mód díjat és további részeteket a Lakossági ÁSzF 1. számú Díjszabás Mellékletének B. fejezete tartalmazza, e díjak az Előfizetői Szerződés részét képezik anélkül, hogy azok az Előfizetői Szerződésben tételesen fel lennének sorolva.

Feltöltés összege:                                    Bónusz Percek

2000-2999 Ft                                             –

3000-4999 Ft                                            50

5000 Ft felett                                           100

A Bónusz percek kizárólag hálózaton belüli, normál díjas, belföldi hanghívásokra használhatók fel. A bónuszok az egyenlegfeltöltéstől 30 napig használhatóak fel. Ha az Előfizető a bónusz felhasználási időn belül ismételten feltölt, akkor a felhasználható Bónusz Percek legfeljebb 1000 db-ig adódnak össze.

Bármilyen összegű feltöltés esetén az egyenleg felhasználási idő a legutolsó feltöltéstől számított 365 napig érvényes. Feltöltés hiányában a még rendelkezésre álló egyenleg a 365. napon elveszik, a továbbiakban nem felhasználható.

Feltöltőkártyás (előre fizető) hang Alaptarifa díjai (bruttó)

A Feltöltőkártyás  (előre fizető) hang Alaptarifa az  Előre Fizetett  (feltöltőkártyás) szolgáltatással rendelkező Előfizetők  alap tarifacsomagja, amely a feltöltőkártyás  tarifák  megszűnése esetén kerül alkalmazásra.

A Vitamax Prémium Percre történő váltáshoz SIM-kártya csere nem szükséges. A feltöltött egyenlege nem vész el.

A tarifacsomagok megszűnésével az elérhető opciók is változnak. Az elérhető opciók listája http://www.vodafone.hu/opciok linken tekinthető meg. Az aktív opciók átváltásra kerülnek. Az érintett ügyfeleket a Vodafone munkatársai telefonon értesítik és tájékoztatják. Az adat opciókat a megfelelő Zsebnet opciókra (http://www.vodafone.hu/zsebnet), míg a kedvenc szám opció a Barát opcióra váltjuk át (http://www.vodafone.hu/barat).

A változásokról az Előfizetők SMS-ben kapnak tájékoztatást. Az SMS értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződését további jogkövetkezmények nélkül azonnali hatállyal felmondani. Előfizető jogairól bővebben: Postafon ÁSZF 9.2.6. és Vodafone Lakossági ÁSZF 9.2.4.

Változások a szerviz folyamatokban

A Magyar Posta 2014. február 28-ig biztosított előfizetőinek szerviz és ügyfél kiszolgálási támogatást. Ezt követően ezen tevékenységet a Vodafone szervizpontok látják el.

Feltöltés

2014. március 10-től bármely Vodafone feltöltési ponton lehetőség van az egyenleg feltöltésére.

Hazánkba érkezett az LG hajlított okostelefonja

Az LG Electronics (LG) hazánkban is elérhetővé teszi a hajlított LG G Flex mobiltelefonját, amely az okostelefonok piacán egy újabb mérföldkőnek számít. A készülék különlegessége, hogy formájában az arc vonalát követi. Az LG prémiumkategóriás G sorozatának legújabb tagja, a G Flex egészen újszerű kijelzője és akkumulátora az LG vállalatcsoport egyedülálló újításait testesíti meg. Az LG G Flex új kezelőfelületi szolgáltatásokat is kínál, amelyek a hajlított forma előnyeit használják ki.

 

Az LG Electronics (LG) hazánkban is elérhetővé teszi a hajlított LG G Flex mobiltelefonját, amely az okostelefonok piacán egy újabb mérföldkőnek számít. A készülék különlegessége, hogy formájában az arc vonalát követi. Az LG prémiumkategóriás G sorozatának legújabb tagja, a G Flex egészen újszerű kijelzője és akkumulátora az LG vállalatcsoport egyedülálló újításait testesíti meg. Az LG G Flex új kezelőfelületi szolgáltatásokat is kínál, amelyek a hajlított forma előnyeit használják ki.

 

"Az LG G Flex egyedi megjelenése, innovatív hardvere és felhasználóbarát felülete a legnagyobb fejlődést jelentik a mobil iparágban, azóta, hogy az okostelefonok életünk szerves részévé váltak." – mondta el Piro Péter az LG Electronics Magyar Kft. magyarországi mobilkommunikációs értékesítési vezetője, majd hozzátette – a G Flex az ívelt kialakításán felül még számos újítással rendelkezik, olyanokkal, mint például az "öngyógyító" hátlap.

 

Forma és funkció: az emberi archoz idomuló forma

Az LG G Flex homorú kialakításának köszönhetően, beszélgetés közben csökken a száj és a mikrofon közötti távolság a hagyományos készülékekhez képest, így jobb hangminőséget eredményez. A hajlított forma a hagyományos, sík okostelefonokhoz képest 3 dB-lel növeli a hangerőt. Az ívelt készülék határozottabban simul a kézbe, és a nadrágok farzsebében is sokkal kényelmesebben elfér. Az oldalára fordított készülék pedig tökéletes eszköz filmek lejátszásához vagy játékokhoz.

 

 

Az LG G Flex is ugyanolyan hátlapi gombokkal lett felszerelve, mint az LG G2. Mivel a telefon oldalán nem találhatók gombok, kisebb az esélye a készülék véletlen kikapcsolásának, és a hangerő is kényelmesebben állítható mutatóujjal beszélgetés közben.

 

Együttműködésből innováció

Az LG G Flex megszületése az LG Display és az LG Chem testvérvállalatokkal való sikeres együttműködésnek köszönhető. A G Flex 6 hüvelykes képernyője a világ legnagyobb sorozatgyártású, kimondottan okostelefonokhoz készült, műanyag OLED (POLED) kijelzője. Az ultravékony, ultrakönnyű, rugalmas POLED kijelző és az ívelt OLED panel, üveg helyett műanyagból készült, ami egyedülálló formát és tartósságot kölcsönöz az LG G Flex-nek. A mindhárom alpixelt (vörös, zöld és kék) egy képpontban tömörítő Real RGB technológiának köszönhetően a POLED kijelző képe fényesebb és élesebb.

 

Az LG Chem kifejezetten az LG G Flex készülékhez fejlesztette ki a világ első hajlított akkumulátor-technológiáját. A G Flex hajlított akkumulátora az LG Chem szabadalmaztatott „Stack & Folding" technológiájával készült, amely csökkenti a hajlított forma miatti fizikai terhelést, ugyanakkor nagyobb stabilitást és teljesítményt nyújt. Keskeny mivolta ellenére az LG G Flex akkumulátora 3500 mAh kapacitással bír, amely 24 óránál is hosszabb használatot tesz lehetővé.

 

Középpontban a felhasználó

A felvonultatott új technológiák között az LG G Flex egyik különlegessége a hátlapon található „öngyógyító" bevonat. A rugalmas bevonatnak köszönhetően a G Flex hosszabb ideig megőrzi újszerű állapotát, hiszen az „öngyógyító" bevonat képes kijavítani  azokat a karcolásokat és vágásokat, amelyek egy tok nélkül használt okostelefon esetében mindennaposak.

 

Az LG G Flex felhasználói zenehallgatáskor több formátum közül választhatnak – MP3-, CD-, illetve 24 bites, 192 kHz-es hifi minőségben is élvezhetik a zenét. Az LG G2-ben megjelent kezelőfelületi funkciók – például a KnockON, a Guest Mode és a Plug & Pop – pozitív fogadtatásra találtak, így az LG G Flexben is helyet kaptak. Az LG G Flex felülete emellett további újdonságokat is kínál:

 

  • A QTheater segítségével a felhasználók a lezárt képernyőről is gyorsan hozzáférhetnek fényképeikhez, videóikhoz, valamint a YouTube-hoz. A képernyő megérintésekor, és az ívelt formát követő, két ujjas elhúzáskor az alkalmazások színpadi függöny elhúzását imitálva tűnnek elő.
  • A Dual Window két különálló ablakra osztja a 6 hüvelykes képernyőt, így a párhuzamos feladatvégzés még hatékonyabbá válik.
  • A Swing Lockscreen alkalmazás a készülék helyzetétől függően megváltoztatja a lezárt képernyőn látható képet.
  • A Face Detection Indicator hatására a hátlapgomb LED-je zöldre változik, jelezve ezzel az arcfelismerés és -fókusz funkció bekapcsolódását.
  • A Camera Timer funkció bekapcsolásakor a hátlapgomb LED-je villogással jelzi, hogy a visszaszámlálás megkezdődött.
  • Az Urgent Call Alert funkció bekapcsolásakor a hátlapgomb LED-je piros villogással jelzi, hogy egy adott személytől már több nem fogadott hívás is érkezett.

 

A 2014-es Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon (CES) debütált LG G Flex már több mint 20 európai országban elérhető, beleértve Magyarországot is. A készülék a T-Mobile és a Telenor üzleteiben kapható, illetve mobilszolgáltatói bolthálózatán kívül is elérhető.

 

Főbb termékjellemzők:

–        Chipset: 2.26 GHz-es négymagos Quad-Core Qualcomm® SnapdragonTM 800 processzor (MSM 8974) / GPU: Adreno 330, 450MHz

–        Kijelző: 6 hüvelykes HD (1280 x 720), ívelt P-OLED (Real RGB)

–        Memória: 2GB LP DDR3 RAM / 32GB eMMc

–        Kamera: 13 MP (hátoldali) / 2.1 MP (előlapi)

–        Akkumulátor: 3,500mAh (beépített)

–        Operációs rendszer: Android Jelly Bean 4.2.2

–        Méret: 160,5 x 81,6 x 7,9-8,7mm

–        Súly: 177g

–        Hálózat: LTE / HSPA+ / GSM

–        Csatlakozók: BT 4.0 / WiFi (802.11 a/b/g/n/ac) / NFC

–        Szín: Titán-ezüst

–        Egyéb:  Hi-Fi 24bit, 192kHz lejátszás

 

A GTS tovább növekszik és még több pénzt fektet a fejlődésbe

Az integrált telekommunikációs megoldások és adatközponti szolgáltatások piacának egy vezető vállalata, a Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő GTS Central Europe (GTS) a mai napon közzétette még nem auditált pénzügyi eredményeit a 2013-as évre vonatkozóan. Néhány helyi pénznem gyengülése ellenére a vállalat korábban soha nem zárt olyan magas EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) és operatív cash-flow mutatóval, mint a tavalyi évben.

 

Az integrált telekommunikációs megoldások és adatközponti szolgáltatások piacának egy vezető vállalata, a Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő GTS Central Europe (GTS) a mai napon közzétette még nem auditált pénzügyi eredményeit a 2013-as évre vonatkozóan. Néhány helyi pénznem gyengülése ellenére a vállalat korábban soha nem zárt olyan magas EBITDA (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) és operatív cash-flow mutatóval, mint a tavalyi évben.

 

A 2013-as évre vonatkozó konszolidált, még nem auditált pénzügyi eredmények legfontosabb pontjai az előző évhez viszonyítva (azonos pénznemben kifejezve):

 

  • Árbevétel: 376 millió euró (2%-os csökkenés az előző évhez képest)
  • EBITDA: 104 millió euró (2%-os növekedés az előző évhez képest; 28%-os árrés)
  • Operatív cash-flow (EBITDA mínusz a tőkeráfordítások): 54 millió euró (3%-os növekedés az előző évhez képest; 14%-os árrés)

 

A termékfejlesztés továbbra is kiemelt terület a GTS vállalatnál.  A szabályozott piac és az ár szempontjából rendkívül kiélezett versenyhelyzet miatt a hang- és internetalapú szolgáltatásokból származó bevétel csökkent, ugyanakkor az Ethernet-, felhő- és adatközponti szolgáltatások kétszámjegyű százalékos növekedést mutattak.  Az iparágvezető színvonalú ügyfélkiszolgálásnak és az egyszerű árképzési stratégiának köszönhetően az Ethernet szolgáltatásokat sikerült még több országra kiterjeszteni.  A közép- és kelet-európai régióban működő platformok több száz GTS-ügyfélnek kínálnak megbízható megoldást folyamatosan növekvő vállalati szükségleteik maradéktalan kielégítéséhez.  A vállalati ügyfeleket manapság nem a véletlenszerűen értékesített hálózatokkal és termékekkel, sokkal inkább az adott vállalat szükségleteire épülő, egyedi és rugalmas megoldásokkal lehet megnyerni.

 

A GTS vállalat 2013-ban nem kevesebb, mint 50 millió eurót fektetett hálózata kiterjesztésébe.  Az ügyféligényeknek megfelelően naponta átlagosan több mint 5 épület kapcsolódott a hálózatunkhoz.  Ezenfelül létrehoztunk egy új IP/MPLS hálózatot, amely a jelenleg elérhető legfejlettebb Cisco útválasztórendszerre épül.  Az ügyfelek így Közép- és Kelet-Európa egyik leghatékonyabb, legjobban skálázható és legalacsonyabb késleltetési idejű hálózatát kapják.  A szolgáltatások minőségi színvonalának maximalizálására irányuló erőfeszítésekért cserébe minden GTS adatközpont megkapta az ISO 27001 tanúsítványt.  

   

„Az egyre élesedő versenyhelyzet ellenére mi továbbra is hálózati infrastruktúránk előnyeire koncentráltunk, hogy kiváló ár/érték arányú szolgáltatásokat nyújthassunk ügyfeleinknek.  A GTS hatékonyan és sikeresen forgatja vissza bevételeit még fejlettebb és átfogóbb ICT megoldások kidolgozásába, amelyek még hatékonyabban képesek kiszolgálni a vállalati ügyfelek igényeit.  Büszke vagyok a 2013-ban elért teljesítményünkre. Erre csak az iparág legkiválóbb munkatársai lehettek képesek" – nyilatkozta Danny Bottoms a GTS vállalat vezérigazgatója.

 

www.gtsce.com

Újabb három színház ellenőrzése zárult le

Ütemezetten hozza nyilvánosságra az Állami Számvevőszék az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő, gazdasági társaságként működő színházak ellenőrzéséről szóló jelentéseket.

Ütemezetten hozza nyilvánosságra az Állami Számvevőszék az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő, gazdasági társaságként működő színházak ellenőrzéséről szóló jelentéseket.

Ennek keretében újabb három fővárosi teátrum, a Madách és a Thália Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza ellenőrzése zárult le. Az ÁSZ megállapította, hogy a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat és a három színház teljesítette a közszolgáltatási szerződésekben meghatározott feladatokat. A társaságok likviditása stabil volt az ellenőrzött időszakban, hiányosságokat a leltározásra és a számlarendre vonatkozó szabályok betartásánál tárt fel az ÁSZ, két színházi társaság esetében pedig az önköltség-számítási szabályzat nem volt megfelelő.

Az Állami Számvevőszék az önkormányzatok többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok közfeladat-ellátásának ellenőrzése keretében, fővárosi és vidéki színházaknál végez ellenőrzéseket. Korábban hat fővárosi teátrum ellenőrzése zárult le, ezeket a jelentéseket 2014. január 30-án hozta nyilvánosságra az ÁSZ.

 

Az ÁSZ a színházi társaságok 2008-2012 közötti működésének ellenőrzése során alapvetően azt értékelte, hogy a tulajdonos Főváros Önkormányzat, valamint a színházak betartották-e a közszolgáltatási szerződésben vállalt feladatokat és a színházak a vagyonnal történő gazdálkodásra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

 

A jelentések megállapításai szerint a Fővárosi Önkormányzat mindhárom színházi társaság esetében biztosította a közfeladat-ellátást, a szükséges ingó és ingatlan vagyont a színházak rendelkezésére bocsátotta. A leltározásra vonatkozó előírások azonban az Önkormányzat vagyonrendeleteiben nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően szerepeltek, mivel az üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök leltározási szabályairól a vagyonrendeletek a vonatkozó jogszabály 2010. január 1-jétől hatályos előírásaival ellentétben nem tartalmaztak szabályozást.

 

A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft.-nél a számlarendben és a leltározási szabályzatnál tártak fel hiányosságokat a számvevők, a Madách Színház Nonprofit Kft.-nél és a Thália Színház Nonprofit Kft.-nél pedig emellett az önköltség-számítási szabályzat sem felelt meg mindenben a jogszabályok előírásainak. E két utóbbi társaságnál az önköltség-számítási szabályzatok nem tartalmazták az általános költségek felosztási módját, a Thália esetében a szabályzat nem tért ki a társulat bérének és járulékainak legalább a produkció színreviteléig történő felosztási módjára sem. Szintén a Thália Színház esetében a bizonylatkezelés területén is tártak fel hiányosságokat a számvevők.

 

Az ÁSZ a budapesti főjegyzőnek és a színházi társaságok vezetőinek fogalmazott meg javaslatokat a feltárt hiányosságok kijavítása érdekében, ezek alapján az ellenőrzötteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. További négy budapesti és négy vidéki színházi társaság ellenőrzése van folyamatban, ezeket a jelentéseket az ÁSZ a közeljövőben hozza nyilvánosságra.