Visszatér a képernyőre ALVIN és a mókusok

55 év elteltével is fülbemászóan muzsikáló ALVINNN!!! és a mókusok csapata a Nickelodeon képernyőjére tér vissza hétfőtől (február 29.), minden hétköznap 18:00-tól. A csipet csapat több mint öt évtizedes története alatt sikert sikerre halmozott: listavezető dalok, platinalemezek, népszerű tévéműsorok, Grammy-díjak, Emmy-jelölések és sikerfilmek kötődnek a nevükhöz.

 

55 év elteltével is fülbemászóan muzsikáló ALVINNN!!! és a mókusok csapata a Nickelodeon képernyőjére tér vissza hétfőtől (február 29.), minden hétköznap 18:00-tól. A csipet csapat több mint öt évtizedes története alatt sikert sikerre halmozott: listavezető dalok, platinalemezek, népszerű tévéműsorok, Grammy-díjak, Emmy-jelölések és sikerfilmek kötődnek a nevükhöz.

 

Nehéz elhinni, de több mint 55 éve született meg az Alvin és a mókusok, akik kezdetben énekes csapat formájában hódítottak. Népszerűségük csúcsán, 1961-ben saját rajzfilmet is kaptak a CBS-en: az Alvin Show az első főműsoridős animációs sorozat volt az amerikai televízióban. Egy 1963-as, karakterek népszerűségét vizsgáló jelentés szerint Alvin volt az esztendő legkedveltebb figurája, amivel Mickey egeret, Tapsi Hapsit, Donald kacsát és Goofy-t is kiütötte a nyeregből. Innentől kezdve nem volt megállás: 1981-ben a műsor karácsonyi különkiadását 35 millióan nézték, ez a siker hívta életre 1983-ban az NBC csatornán nyolc éven át, szombat reggelenként futott Alvin és a mókusok szériát, amit Magyarországon az 1990-es évek elején a Magyar Televízió 1-es programján lehetett látni.

 

A sorozatot 5 Emmy-díjra jelölték és hetente átlagosan több mint 15 millió ember nézte a világ több mint 100 országában.

A vicces történetek vidám dallamai 50 millió lemezt adtak el, 6 Grammy-díjat és 18 jelölést kaptak, sőt, a mókusok 16 arany és platina lemezt énekeltek össze. A zene mindig is szerves részét képezte a sorozatnak, ezért ALVINNN!!! és a mókusok a Nickelodeonon sem hagyják abba a zenélést: minden epizódban új dallal lepik meg rajongóikat.

A bűbájos família csínytevéseit az elmúlt években filmeken is megörökítették, utolsó három mozijuk például több mint 2 milliárd dolláros bevételt generált és mindegyik megnyerte a Nickelodeon Kids' Choice Awards elismerését a gyerekek kedvenc mozifilmje kategóriában. A 2008-as, 2010-es és 2012-es győzelmeket követően a kis mókusok idén újra, többszörösen is esélyesek az elismerésre a Kids' Choice Awards-on: az Alvin és a mókusok 4: A mókás menet három kategóriában jelölt.

 

A sorozat főkolomposa mindig a szuperlelkes és magabiztos Alvin, aki semmit nem csinál félgőzzel. Abszolút hisz a briliáns elképzeléseiben, amíg be nem üt a katasztrófa. Ilyenkor a csúcsokos nagytesó, Simon próbálja megoldani a problémákat, aki imádja Alvint, de titokban aggódik is miatta. A legkisebb és a legártatlanabb a csapatban Theodore, az édes, félénk és naiv mókusgyerek, aki tökéletes célpont Alvin csínyeihez. Amikor viszont a legkevésbé számítasz rá, bölcsességével eléri, hogy Alvin átgondolja terveit – többé-kevésbé. A mókuscsalád sehol sem tartana, ha nem lenne velük pótapukájuk, dalszerzőjük és menedzserük, a végtelenül türelmes Dave, akinél Alvin gyakran pattanásig feszíti a húrt…

 

A történetekben olyan hírességek tűntek fel, mint például Christina Applegate és Kaley Cuoco, akik a Chippettes lány mókusainak, Brittany-nek és Eleanornak kölcsönözték a hangjukat. Josh Green és Bella Thorne a legújabb mozifilmben működött közre. Hazai sztárjaink közül az elmúlt években többek között Ábel Anita, Kovács Patrícia, Rátóti Zoltán és Anger Zsolt személyesítették meg a szereplőket.

 

Tarts te is a mókus-őrülettel, és éld át dilisebbnél dilisebb kalandjaikat barátaikkal, a mókuslányokkal!

 

ALVINNN!!! és a mókusok premier:

február 29-én hétfőn, 18:00-kor a Nickelodeon műsorán.

 

http://www.nickelodeon.hu

 

Lantai József

Marina & The Diamonds első hazai klubkoncertje

Napjaink egyik legizgalmasabb és legőszintébb dívája, Marina Dimandis tavalyi, nagysikerű Sziget Nagyszínpados koncertje után most végre klubkoncerten mutatja be sokszínű karrierjének legfontosabb dalait. Mégpedig március 3-án, Budapest szívében, az Akvárium Klubban.

 

Napjaink egyik legizgalmasabb és legőszintébb dívája, Marina Dimandis tavalyi, nagysikerű Sziget Nagyszínpados koncertje után most végre klubkoncerten mutatja be sokszínű karrierjének legfontosabb dalait. Mégpedig március 3-án, Budapest szívében, az Akvárium Klubban.

 

A magyar közönség még csak fesztiválon láthatta a bombasztikus formában lévő, sokszor extravagáns művésznőt, most viszont végre részesei lehetünk a látványos önálló showműsorának. A görög gyökerekkel rendelkező walesi énekes-dalszerző 2010-ben került rivaldafénybe. A BBC Sound of lista második helyét megkaparintó művésznő ekkor jelentette meg első, The Family Jewels című nagylemezét, mely elég nagyot szólt, hiszen olyan dalok szerepeltek rajta, mint a Hollywood vagy az Oh No! Ezt követte a különböző női alakokat megjelenítő, az előzőhöz képest sokkal kommerszebb irányba elmozduló Electra Heart.

 

Tagadhatatlan, hogy a színes-szagos rádióbarát popdalok egy sokkal szélesebb körrel ismertették meg az énekesnőt, és egy igen magas lépcsőfokot ugrott az ismertség ranglétráján. Ám az áttörés ellenére Marina platinaszőke haját hátrahagyva – és alteregóját nemes egyszerűséggel kinyírva – úgy döntött, visszatér a gyökerekhez. Így született meg a tavaly megjelent harmadik nagylemez, a Froot, amelynek érdekessége, hogy teljesen egészében ő írta és csupán egyetlen producerrel (David Kosten) dolgozott rajta.

 

A már művésznevében is – a Diamonds elnevezés ugyanis nem a zenekarát, hanem rajongóit takarja – roppant közvetlen énekesnő ezzel végérvényesen ledöntött egy falat, és megmutatta cseppet sem hétköznapi önmagát. A családi okok miatt decemberről márciusra halasztott Neon Nature turné ugyanis minden eddigieknél színesebb, és látványosabb. Extravagáns outfitekből, na meg persze slágerekből biztosan nem lesz hiány. A bombasztikus formában lévő díva három szekcióban adja elő ezen az estén eddigi három albumának legfontosabb dalait.

 

2016. március 3. 20:00

Marina & the Diamonds

Vendég: Mary Popkids

Akvárium Klub

 

http://www.marinaandthediamonds.com

http://akvariumklub.hu

https://www.facebook.com/akvariumklub

 

Lantai József

Lépjen a világ legmenőbb vörös szőnyegére!

Bárhonnan nyomon követheti az Oscar-gálát a MyTV-vel. Már hosszú hetek óta tartja minden eddiginél nagyobb lázban a magyar filmrajongókat az Oscar-díj átadása.

 

Bárhonnan nyomon követheti az Oscar-gálát a MyTV-vel. Már hosszú hetek óta tartja minden eddiginél nagyobb lázban a magyar filmrajongókat az Oscar-díj átadása.

 

Az izgalom egyik oka, hogy évtizedek óta először, végre magyar jelöltnek, a Saul fia című filmnek is szurkolhatunk, a másik sokakat foglalkoztató kérdés, hogy Leonardo DiCaprio végre megkapja-e a legjobb színésznek járó szobrocskát.  A hazai nézők a Telenor MyTV-nek köszönhetően idén szinte bárhonnan nyomon követhetik a hollywoodi gálát, és az azt megelőző vörös szőnyeges bevonulást is.

 

Már csak pár nap és kiderül, hogy Nemes Jeles László filmje a Saul fia, a Golden Globe után, az Oscar díjat is megkapja-e. Hamarosan arról is lehull a lepel, hogy a mémgyárosok kedvence, Leonardo DiCaprio végre megkaparintja-e az arany szobrocskát.

Az év egyik legfontosabb filmes eseményét élőben a Duna TV közvetíti február 29-re virradó éjjel fél 3-tól, míg a ceremóniát megelőző vörös szőnyeges bevonulást is élőben követhetik a nézők vasárnap 23:30-tól az E! Entertainment csatornán. A Telenor MyTV-nek köszönhetően – amelyben mindkét tévécsatorna elérhető – a hazai közönség bárhonnan végigizgulhatja a díjátadót, így biztosan nem maradnak le a hollywoodi sztárok egyetlen lépéséről sem. Megcsodálhatják a legmenőbb vagy legcikibb estélyiket, és fény derül arra is, hogy ki-kivel érkezik az eseményre.

 

A 88. Oscar-gálát magyar idő szerint február 29-re virradó éjjel rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban, amelynek házigazdája immár második alkalommal Chris Rock amerikai komikus, színész lesz. A látványos esemény vasárnap 23:30-kor veszi kezdetét a vörös szőnyeges bevonulással.

 

Az Oscar Red Carpet műsor előzetese: http://on.fb.me/1Tbk2Fs

 

A Telenor MyTV elérhető Androidra, iOS-re, Windowsra, sőt nagyképernyős tévén is Chromecast segítségével. Ráadásul a szolgáltatáshoz kapcsolódó adatforgalom 2016. augusztus 31-ig korlátlan és díjmentes.

 

http://mytv.telenor.hu/info

 Lantai József

 Szerkesztőségünk megjegyzése: Az Oscar dijátadót a Köztévé Duna Tv csatornája, valamint a Mindig Tv online Duna Tv csatornán a neten is meg lehet nézni.

http://mindigtv.hu/

http://www.mediaklikk.hu/duna/

 

A Playboy Man of the Year gálán idén is díjazzák a leginspirálóbb hölgyeket

A Playboy Man of the Year gálán idén is díjazzák a leginspirálóbb hölgyeket. Legális doppingszer, jó hangulatú instagram-filter, szenvedélyes, titokzatos nő…, kinek mi jut eszébe először a múzsa szó hallatán. A kategória jelöltje Iszak Eszti, Kulcsár Edina, Ördög Nóra, Pokorny Lia és Trokán Nóra.

 

A Playboy Man of the Year gálán idén is díjazzák a leginspirálóbb hölgyeket. Legális doppingszer, jó hangulatú instagram-filter, szenvedélyes, titokzatos nő…, kinek mi jut eszébe először a múzsa szó hallatán. A kategória jelöltje Iszak Eszti, Kulcsár Edina, Ördög Nóra, Pokorny Lia és Trokán Nóra.

 

Ki lehet múzsa? Vajon mik azok a tulajdonságok, amelyek igazán inspirálnak másokat és a modern kor hölgyei mennyire képviselik ezeket az értékeket? Ezekre a kérdésekre próbáltak meg választ találni a Playboy Man of the Year múzsa kategóriájának jelöltjei, Ördög Nóri, Iszak Eszti és Pokorny Lia.

 

A Playboy második alkalommal ad át különdíjat az év leginspirálóbb hölgyének.

A címre pályázik többek között Ördög Nóri is, aki a múzsa szó hallatán egy jó instagram-filterre asszociál. „Mindent szebbnek, színesebbnek, puhábbnak, napfényesebbnek látsz, ha a közeledben van. Magadat is, a képességeidet is, a tehetségedet is. A múzsa ezzel bátorságot és önbizalmat ad. Kicsomagol, fellazít, és feltüzel. Ha veled van, azt érzed, bármire képes vagy. A múzsa tulajdonképpen legális doppingszer. Ha megtalálod a múzsádat, nincs többé lehetetlen" – véli a TV2 gyönyörű műsorvezetője.

 

Ki lehet múzsa? Pokorny Lia úgy gondolja, az a nő, akiből sugárzik egyfajta belső béke, aki tisztában van önmagával. „Minél nagyobb benne a harmónia, annál könnyebben kapcsolódik másokhoz és mások is hozzá" – véli a színművész, aki önmagával kapcsolatban pontosan látja a korlátait és az értékeit is. „Folyamatosan dolgozom azon, hogy mindig fejlődjek. Van bennem egy nagy adag szenvedély, de figyelek arra, hogy ezt mindig jókor, jó helyen éljem meg, ahol építeni tudok ezekkel az érzelmekkel. A másik fontos tulajdonság a titokzatosság, ami szerintem egy nőnél elengedhetetlen" – fogalmazott Lia, aki ha újjászületne, legszívesebben Federico Fellini múzsája lenne.

 

Iszak Eszti még régebbi korba utazna, ha tehetné: „Szívesen lennék Platón múzsája, mert érdekel a filozófia, de mivel mindennél jobban szeretnék a hippi kor legmeghatározóbb időszakában élni, csodálatos lenne az a tudat is, hogy én inspiráltam a Matthews Southern Comfort együttes '69-es Woodstock című dalát" – vallotta be a VIVA csinos műsorvezetője.

 

A Playboy Man of the Year jelöltjeire március 23-ig lehet szavazni.

 

http://www.playboy.hu/manoftheyear

 

Lantai József

Alsó-Ausztria két keréken: élményteli kaland, sportos kikapcsolódás az egész családnak, időutazóknak és ínyenceknek is

Hamarosan startol a bringa-szezon, már lehet készülődni a hosszabb-rövidebb, sportosabb vagy lazább túrákra. Alsó-Ausztria az egyik legkedveltebb desztináció, köszönhetően a jó megközelíthetőségnek, és infrastruktúrának.

 

Hamarosan startol a bringa-szezon, már lehet készülődni a hosszabb-rövidebb, sportosabb vagy lazább túrákra. Alsó-Ausztria az egyik legkedveltebb desztináció, köszönhetően a jó megközelíthetőségnek, és infrastruktúrának.

 

A régió jobbnál-jobb ajánlatairól személyesen is lehet majd tájékozódni az idei, immár kilencedik Bringaexpon (2016. március 3-6.), a hasznos információk mellett minőségi térképeket, prospektusokat is be lehet majd szerezni. Ízelítőnek összegyűjtöttük a legnépszerűbb kerékpárútvonalakat, izgalmas látnivalókat. Tervezésre, bringára fel, Alsó-Ausztria kb. 4200 km hosszú hálózatával idén is kihagyhatatlan élményekkel vár kicsiket és nagyokat, amatőr és profi bringásokat!

 

Kezdjük mindjárt néhány újdonsággal. A hét top kerékpárút mellett a kínálat bővült, az EuroVelo 13 az egykori „vasfüggöny" mentén összeköti a Keleti-tengert az Adriával. Ezen kívül új szakaszok nyílnak meg a Traisental- és az Ybbstal útvonalon is. Sőt, egyre több csillagtúra közül lehet választani: itt egy központi kiinduló pontból, kevés poggyásszal több egy napos túrára lehet indulni.„Alsó-Ausztriában egész régiók a kerékpáros turizmus kényelmes és élvezhető formájára összpontosítanak, mint a Wein- vagy a Mostviertel, és így a kerékpáros üdülést a kifogástalan kerékpárutak, speciális szállások valamint vonzó kirándulóhelyek nagyszerű élménnyé varázsolják." – fogalmazott Prof. Christoph Madl, MAS, a Niederösterreich-Werbung ügyvezetője.

 

Top kerékpárutak:

  • Duna menti (Donauradweg: 260 km)
  • Traisental-Radweg (111 km)
  • EuroVelo 9 – mint Thermenradweg Bécstől-Inzersdorfig
  • Triestingau-Radweg (30 km)
  • Kamp-Thaya-March-Radroute (420 km)
  • Piestingtal-Radweg (43 km)
  • Triestingtal-Gölsental-Radweg (60 km)

 

• ÚJ: EuroVelo 13 – illetve „Iron Curtain Trail", 400 km az egykori „vasfüggöny" mentén

Gyümölcstől roskadozó sárgabarackfák, napsütötte szőlőhegyek és a hozzájuk tratozó rusztikus borozók, kulturális örökség részét képező varázslatos lovagvárak, impozáns kastélyok – a dunai kerékpárúton egy romantikus világban lehet túrázni. Bicikliről vagy hajóról, Wachau is innen csodálható meg leginkább a maga teljes pompájában. A kényeztető sétahajós túráját mindenki maga tervezheti meg, attól függően, hogy éppen hol akar kiszállni. Dürnstein, a melki kolostor, vagy a Mi tippünk: a kremsi Karikatúramúezum és Műcsarnok mind-mind izgalmas látnivaló. Wachau ugyanakkor az elektromos mobilitás úttörője is: a túrázóknak nyilvános töltőállomások állnak rendelkezésre, a feltöltéshez használt áram 100 százalékban környezetbarát energiából van előállítva.

https://www.youtube.com/watch?v=rv-uFEX3ImI&feature=youtu.be

 

Profiknak a könnyűtől a legmagasabb hegycsúcsig

A mountainbike-osokra az izgalmas történetek mellett Nibelungengau-ban igazi élvezet vár. Több, egész hétvégére bőséges programot kínáló útvonal közül is lehet választani: a Kaiser-Strecke és a Sulzberg-Strecke könnyű, látványosságokkal teli, a Mühlberg-Fun-Strecke murvázott utakon és erdei ösvényeken halad, az Ysperklamm-Strecke közepesen nehéz.

A Mi tippünk: Engel úr a Schöne Wienerin fogadóból kiváló túravezető, minden útvonalat ismer, mint a teneyerét, jobbnál-jobb ötletei, javaslatai vannak!

 

Versenykerékpározóknak ajánljuk (150 km – 1800 m szintkülönbség):

Marbach – Melk – Schönbühel/Aggsbach – Maria Langegg – Mautern –

Dürnstein – Seiber – Himberg – Spitz – Jauerling (a legmagasabb hegycsúcs a Duna mellett) – Emmersdorf – Marbach

 

Időutazóknak és ínyenceknek

Lankás dombok, hangulatos ligetek, örökzöld erdők, fellápok és gránittömbök – Waldviertel minden szegletén tartogat egy-egy meglepetést. Az újonnan megnyílt lainsitztali Vasfüggöny, vagy a Waldviertelbahn-kerékpárút egy igazi kor-történeti utazás. Weitrában is érdemes megállni, itt található Ausztria legrégebbi sörfőzdéje, de a heidenreichsteini sajtműhely, vagy a schremsi „víz alatti birodalom" is izgalmas látnivaló.

Tippünk: ötfogásos Weitra sörös ínyencmenü.

 

Traisental – a családbarát régió

Ez a kerékpárút 111km hosszan, a Traisen folyó mentén, változatos tájegységeken halad át. Érint bor-, és alpesi hegyvidéket, a híres zarándokhelyen, Mariazellben ér véget. Itt is több túra közül lehet választani.

Ha valaki a kerékpározást egy különleges állatkerti sétával szeretné kombinálni, annak ajánljuk a Kernhofban található Fehér Állatkertet, az egész világon egyedülálló teveszínházzal és egy állati szenzációval: fehér bengáli tigrisek várják a látogatókat. Türnitzben az Eibl-Jet nyári szánkópálya izgalmas száguldás az egész családnak, amelyet egy élményfürdőben lehet kipihenni, és ezt követően bringára pattanni. A tartományi fővárosban, St. Pölten szívében található egy költőhely madaraknak, a Seedose tó piknikhajókkal, kilátó- és dallamtorony, illetve több múzeum egyedi tárlatát is meg lehet tekinteni.

Tippjeink:

Buszos és állatkerti túra: 45 km Kernhof-Wilhelmsburg

Alagút és aktív túra: 38 km Friesland-Wilhelmsburg

Természet és kultúra túra: 15 km St.Pölten

 

www.also-ausztria.info/kerekparozas

www.also-ausztria.info/kerekparos-csillagturak

http://www.niederoesterreich.at

 

Lantai József

Egészestés filmekkel bővíti kínálatát a Nickelodeon

Bella és vámpírbarátjának kalandjai vasárnap a gyerekcsatornán. Ál-vámpír, focistalány és rengeteg gimis kaland – élőszereplős sorozatokkal és egészestés nagyfilmekkel erősít a Nickelodeon.

 

Bella és vámpírbarátjának kalandjai vasárnap a gyerekcsatornán. Ál-vámpír, focistalány és rengeteg gimis kaland – élőszereplős sorozatokkal és egészestés nagyfilmekkel erősít a Nickelodeon.

 

A legnézettebb hazai gyerekcsatorna folyamatosan bővíti kínálatát a legnépszerűbb tinisorozatokkal és filmekkel: vasárnap az ősszel debütált Bella és a Bulldogok legjobb részeit követően érkezik a Kamuvámpír című komédia, amelynek főszereplője a Bellát is alakító Brec Bassinger.

 

A legkisebb nézői mellett, idősebb követőit sem hagyja unatkozni a Nickelodeon.

A gyerekcsatorna a Nicky, Ricky, Dicky és Dawn, a Veszélyes Henry, a Sam és Cat, a V, mint Viktória, a Hathaway kísértetlak és a Thunderman család után a Bella és a Bulldogokkal bővítette élőszereplős sorozatkínálatát ősszel, amelynek legjobb részeit bárki újranézheti vasárnap 13:00-tól.

 

A sorozat története szerint Bella (Brec Bassinger) élete legnagyobb álma válik valóra, amikor a gimis focicsapat hátvédje lesz, ám barátnői nehezen viselik, hogy a szurkolócsapatból kiválva a Bulldogok oldalára állt. Természetesen eleinte a kőkemény focistafiúk sem fogadják örömmel a törékenynek tűnő lányt, akinek így a srácok közé való beilleszkedéssel is meg kell küzdenie. Az, hogy mennyire sikerül neki, kiderül a három órás maratonból.

 

Az amerikai focis kalandok után a Kamuvámpír idézi fel a középiskolás évek nehézségeit. Új srácnak lenni a városban ugyanis soha nem könnyű, pláne a gimiben. Könnyebben megy azonban a beilleszkedés, ha az új tanuló valaki más bőrébe bújik – persze nem szándékosan. Amikor a legnépszerűbb lány a suliban vámpírnak nézi Davis-t (Rahart Adams), a fiúnak nincs más választása, mint alkalmazkodni szerepéhez, és a szomszéd lány – a Brec Bassinger által alakított Vi – segítségével úgy tenni, mintha valóban vérszívó lenne. Vámpírfogak, csillámló test és lebegés a föld felett – nem kell sok hozzá, hogy a diákok mind elhiggyék a mesét. Egyszer azonban minden hazugságra fény derül…

 

Ne maradj le a cikis helyzetekben és poénokban bővelkedő középiskolás kalandokról!

 

Bella és a Bulldogok maraton vasárnap 13:00-tól,

Kamuvámpír premier vasárnap 16:20-tól a Nickelodeon műsorán.

 

http://www.nickelodeon.hu

 

Lantai József

Mesterkémek

Szerettem volna könyvet írni a XX. századi mesterkémek történetéről. De feleségem elhalmozott házi munkákkal, így tervemről lemondtam. Néhány életrajzi vázlat azonban megmaradt, ezeket megosztanám az Olvasóval.

Szerettem volna könyvet írni a XX. századi mesterkémek történetéről. De feleségem elhalmozott házi munkákkal, így tervemről lemondtam. Néhány életrajzi vázlat azonban megmaradt, ezeket megosztanám az Olvasóval.

   Kamukura Urimuri Kyotóban született japán anya, kínai apa házasságából. Élete első három évét japán középosztálybeli szokás szerint egy teaház bölcsődéjében töltötte. Következett az osakai óvoda, a yokohamai elemi iskola, a tokiói gimnázium, végül a nikkói tiszti iskola, ahol a titkosszolgálat beszervezte..Természetesen  anyanyelvként beszélte a japán és kínai nyelvet. Bár ha kínai szöveget írt, sok helyesírási hibát vétett. A szigorú katonai nevelés mellett aktívan sportolt, kimagasló sikereket ért el sakkban, tollaslabdában és sznúkerben.

   1970-ben Pekingbe küldték azzal a feladattal, hogy Mao Ce-tung tacepaó posztereit titokban fotózza le. Feladata közben majdnem lebukott, mert nem tudta felmutatni a rendőröknek a vezér Vörös Könyvét, amelyet akkoriban minden kínainak magánál kellett hordania. Üldözni kezdték. Elvetődött a Dél-Kínai tengerig, onnan másfél nap alatt átevezett egy rozzant csónakkal Formoza szigetére, majd repülővel Tokióba. Hirohitó császár a Felkelő Nap Érdemrendjével tüntette ki

   Sir Bretton Woods Londonderryben látta meg a napvilágot. Középiskoláit Harrowban végezte, Oxfordban doktorált kriptográfiából. Disszertációjában Hódító Vilmos kémhálózatát elemezte. 1935-ben lépett a Foreign Office szolgálatába. Hat év India után Churchill azzal bízta meg, hogy Németországba menjen és robbantsa fel a német kőolajkutakat. Álszakállal bejárta az egész országot, de kőolaj kitermelés nyomait sehol sem találta. Azóta is töri a fejét, honnan vette Hitler hatalmas hadigépezetéhez az irdatlan mennyiségű üzemanyagot. A Második Világháború után átdobták Franciaországba atomtitkok után kutatni.

   Párizsban megismerkedett mademoiselle Luciennel, a Deuxiéme Bureau munkatársával. Ismeretségük minden téren elmélyült, a csinos fruska még a francia titkosszolgálatba is beszervezte. Így lett kettős ügynök. Feladata lett volna az angol nukleáris kutatás helyzetének felmérése. De hamar lebukott. Életfogytiglant kapott. Ekkor zseniális ötlete támadt. Mivel mindkét titkosszolgálat magáénak tudta, a szokásjog alapján kicseréltette magát saját magával. Aztán abból élt, hogy a Temze partján képeslapokat árult. Mesterkém múltjára csak egy karmolás a nyakán emlékezteti, amit Lucientől kapott.

   Spion Spionovics Csekaszov Nyizsnyíj Novgorodban született, apja, nagyapja, dédapja is cári titkos ügynök volt. A novgorodi kadétiskolában tanult kitűnő eredménnyel, harmadévesen a katonai hírszerzésre szakosodott. Egy ideig Moszkvában, a Felderítő Főcsoportfőnökség konyhájára osztották be szakácsnak. Rövid idő alatt háromszázféle mártás elkészítését tanulta meg. 1940-ben Sztálin személyes utasítására áttelepült Németországba. Lépésről lépésre furakodott be a Wehrmacht vezérkarába, végül Gőring birodalmi marsall főszakácsa lett.

   Kis szobájában titkos adóján élete kockáztatásával adta le jelentéseit. Nemcsak a vezérkar által fogyasztott ételekről, de néha hadititkokról is. A Berlini Fal felépítésekor visszatelepült a Szovjetunióba, ahol több kitüntetést is kapott. Idős korában szakácstanfolyamokat tartott Szibériában, Burjátföldön, Ulan Ude városában. Tud titkot tartani. Ha mesterkém múltjára céloznak, csak mosolyog. Ha nem céloznak, akkor is.

Láng Róbert

Március 3-ig kell beérkeznie az Astra Biztosítóval kapcsolatos igényeknek

Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (pl. díj-visszatérítési) igényüket a román garanciaalaphoz. Fontos, hogy a kérelmeknek legkésőbb március 3-ig be kell érkezniük az FGA-hoz.

Az Astra Biztosító hazai nem kgfb-károsultjai a román biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket, illetve egyéb (pl. díj-visszatérítési) igényüket a román garanciaalaphoz. Fontos, hogy a kérelmeknek legkésőbb március 3-ig be kell érkezniük az FGA-hoz.

A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. biztosítóval (Astra Biztosító) szembeni nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) jellegű – például casco, lakás- vagy utasbiztosítási szerződés alapján fennálló – kárigényeket, illetve bármely szerződés esetén a szerződők által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat – ideértve a kgfb szerződéseket is – a román biztosítási garanciaalap (FGA) téríti meg.

Mint ismeretes, a román pénzügyi felügyelet (ASF) legutóbbi tájékoztatásában közölte a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), hogy a kárbejelentéseket és a kárrendezést megindító, valamint a kárkifizetési kérelmet magyar nyelven – kizárólag írásban – úgy kell benyújtani a román garanciaalaphoz, hogy az március 3-ig meg is érkezzen.

A közelgő határidőre tekintettel érdemes ismételten felhívni az Astra biztosító hazai ügyfeleinek figyelmét, hogy az eddig elmulasztott nem kgfb kár- vagy egyéb, pl. díjvisszatérítési igénybejelentésüket mielőbb tegyék meg. Az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének vagy esetleg az FGA-nak korábban már beadott kárbejelentéseket is javasoljuk ismételten megküldeni.

A magyarországi nem kgfb-s károsultaknak, illetve a meg nem szolgált biztosítási díjat visszaigénylőknek a román jogszabályok alapján még egy további írásos – de magyarul is kitölthető – kárkifizetési kérelmet is be kell adniuk az FGA-hoz. Célszerű ezeket is – akár a többi dokumentummal együtt – úgy elküldeni, hogy március 3-ig megérkezzenek a címzetthez.

Az FGA-nál tehát többféle kérelmet kell kitölteni, ezek, s az elküldésükkel kapcsolatos tudnivalók a román garanciaalap honlapján, illetve ügyfélszolgálatán érhetők el (a nyomtatványok elérési helyére lsd. melléklet is).

A kgfb-károk intézését, kifizetését a múlt év őszén született törvényi szabályozás nyomán jelenleg is végzi a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Javasolt, hogy az eddig még nem jelentkező károsultak késlekedés nélkül itt jelentsék be kgfb-kárukat. Ezzel párhuzamosan célszerű, hogy az esetleg még mindig Astra kgfb-szerződéssel rendelkező ügyfelek minél hamarabb szerződjenek át egy másik biztosítóhoz.

Az MNB – amely nem felügyeli az Astra Biztosítót – az érintett magyarországi fogyasztók védelme érdekében nyújt honlapján folyamatos tájékoztatást a román Astra Biztosító károsultjainak, ügyfeleinek kártérítésére vonatkozóan. A biztosítási szerződésekkel kapcsolatos teendőkről és szabályokról a MABISZ honlapján találhatóak naprakész információk.

A román garanciaalap (FGA) honlapján elérhető magyar nyelvű nyomtatványok

 

1.       Kárrendezési eljárás megindítása iránti kérelem:

http://www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa3HU.pdf

2.       Kárbejelentő lap:

http://www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa4HU.pdf

3.       Kárkifizetési kérelem:

http://www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa6HU.pdf

4.       Saját felelősségre tett nyilatkozat az igazoló iratok alátámasztására:

http://www.fgaromania.ro/public/user_files/formulare/Anexa7HU.pdf

A román garanciaalap (FGA) elérhetőségei

Cím: Str. Popa Petre nr. 24, Bucuresti 020805, Sector 2 Romania

Telefon: +4021.211.60.37 vagy +4021.211.60.52 vagy +4021.211.60.73 vagy +4021.211.60.79 vagy +4021.211.61.05 vagy +4021.210.24.40 vagy +4021.210.24.41 vagy +4021.210.24.42
Fax: +4021.211.60.94
E-mail: office@fgaromania.ro

A Tork szerint üzleti ebédhez fehér, családi, baráti étkezéshez kék, romantikus vacsorához vörös színek illenek

A színek hatással vannak az emberek kedvére és viselkedésére. Bár egy étteremben számos olyan szempont van, amely befolyásolja a vendégek élményeit, a szín egy rendkívül fontos tényező. A színekkel kapcsolatos inspiráció és gondolatébresztés céljából az SCA és nemzetközi higiéniai márkája, a Tork az agyhullám technológia alkalmazásával mérte fel, hogyan reagálnak a vendégek a különböző színekre. Az eredmény azt mutatja, hogy az egyes színek egyértelmű és ismétlődő hangulati és érzelmi mintákat váltanak ki. 

A színek hatással vannak az emberek kedvére és viselkedésére. Bár egy étteremben számos olyan szempont van, amely befolyásolja a vendégek élményeit, a szín egy rendkívül fontos tényező. A színekkel kapcsolatos inspiráció és gondolatébresztés céljából az SCA és nemzetközi higiéniai márkája, a Tork az agyhullám technológia alkalmazásával mérte fel, hogyan reagálnak a vendégek a különböző színekre. Az eredmény azt mutatja, hogy az egyes színek egyértelmű és ismétlődő hangulati és érzelmi mintákat váltanak ki. 

"A színek gazdagabbá teszik az életünket, és ez alól az éttermek sem kivételek. Egy új autó vásárlásakor minden bizonnyal jelentős időt fordítunk a színválasztásra. Mi a helyzet a terítékkel?" – teszi fel a kérdést Catherine d'Hubert, az SCA Tork asztalkultúra választékának európai termékmenedzsere.

A Tork egy kísérlet keretében vizsgálta, hogyan befolyásolják a színek a vendégek éttermi élményét. Az agyhullámokat mérő készüléket viselő 16 vendégnek 8 különböző színű szobát kellett meglátogatni. Minden helyiséget éttermi kellékekkel rendeztek be, a falaktól kezdve a padlón és a bútorokon keresztül a terítékig minden egyféle színű volt.

A vendégeket minden egyes színélménynél arra kérték, hogy kóstoljanak meg egy, az adott környezettel megegyező színű italt és egy Macaron süteményt, amelyek a szín kivételével minden szempontból egyformák voltak. Minden helyszínen mérték a vendégek agyi aktivitását és pulzusát, emellett egy kérdőív segítségével feljegyezték a résztvevők reakcióit is.

"Goethe 1810-ben alkotta meg az első színelméletet. Nem arra törekedtünk, hogy versenyezzünk az eddigi elméletekkel, inkább olyan, színekre vonatkozó megállapításokkal szerettük volna őket kiegészíteni, amelyek kifejezetten az éttermi környezettel kapcsolatosak" – mondta Catherine d'Hubert, az SCA Tork asztalkultúra választékának európai termékmenedzsere.

 

Az elemzés arra mutatott rá, hogy a különböző színek egyértelmű és ismétlődő hangulati és érzelmi mintákat váltanak ki. A színeket ezenkívül különböző étkezési típusokkal és a romantikus vacsorától a hivatalos üzleti ebédig terjedő, különleges éttermi élményekkel társították. Például a vörös serkenti az erős érzelmi kapcsolatokat és a kreativitást, míg a kék a nyugodt élményt mozdítja elő. Az egyes színek profiljának kialakításakor a tesztelés minden adata és eredménye is elemzésre került. A cél a vendéglátó ipar számára nyújtható inspiráció és gondolatébresztés (alább találhatók az egyes színprofilok főbb megállapításai).

A meditatív zöld: Az agyhullámok eredményei kimutatták a zöld szín élénkítő hatását, mely alkalmas a regeneráló mély relaxációra és az immunrendszer javítására. Ebben a szobában a pulzus is az átlagosnál alacsonyabb. Ezzel összhangban a zöld szín pihentető, nyugodt és barátságos színként írható le. Az eredmények szerint jól illik ebédekhez vagy kávézásokhoz olyan emberekkel, akiket jól ismerünk. Az izgalomkeltő, romantikus helyett olyan környezetet biztosít, amelyben feltöltődhetünk és gyógyulhatunk,

A vidám narancssárga: A narancssárgát összességében modern és vidám színként érzékelték, amely jellemzően a gyerekekkel és barátokkal kapcsolatos boldog élményekhez köthető. A narancssárgát másrészről némiképp hétköznapiasnak, kissé stresszesnek és a luxust nélkülözőnek érzékelték. Az agyhullámok és a pulzusszám eredményei azt mutatják, hogy a narancssárga a sárgához hasonló többi erős színhez képest talán egy semlegesebb választás. A narancssárga ezenkívül közepes gamma hullámokat is kimutatott, amelyek a tanuláshoz és az információfeldolgozáshoz kötődnek.

A kifinomult fekete: A fekete az összetettség színe. Luxusként, modernként és kifinomultként, ugyanakkor kissé barátságtalanként és unalmasként érzékelték, Leginkább egy kifinomult vacsorával vagy esti italozással társították – olyan eseményekkel, ahol a gyerekek otthon maradnak. Az agyhullámok eredményei magas szintű kreativitást és izgalmat, ám alacsonyabb szintű figyelmet mutattak – így üzleti eseményeknél ez kevésbé vonzó választás.

Az izgalmas sárga: A sárga egy izgalmas és vidám szín, mely egy izgalmas környezethez illik. Az agyhullámok eredményei magasabb szintű izgalmat és tudatos figyelmet mutattak ki, melyek szélsőséges esetekben magasabb stressz-szinttel párosultak. Továbbá maximális és az átlagos pulzusszám is magas volt a sárgánál. A színt reggeli eseményekhez illőnek érezték, talán azért, mert feldobja a hangulatot és megadja a reggeli energialöketet. A sárga volt emellett a legnépszerűbb szín azokon a helyszíneken, ahova gyerekekkel érkezünk.

A romantikus vörös: A látványos vörös nem olvad be a környezetébe, hanem feltűnést kelt, erőteljes érzelmeket vált ki. A vörös magas értékeket mutatott a delta és théta agyhullám tartományokban – ez erős érzelmi kötődésre és magas szintű kreativitásra utal. A pulzusszám szintén magas volt, ez stimuláló környezetről árulkodik. Tán nem meglepő, hogy a vörös erősen kötődik a romantikához és az esti italozáshoz. A vörösnek ugyanakkor van egy izgalmas és vidám oldala is.

A nyugodt kék: A kék szín magas értékeket ért el a delta hullámtartományban, amely a mélyen ellazult állapotokra jellemző. A magas théta hullámok kreativitásra és magas érzelmi kötődésre utalnak. Ez válaszul szolgál arra is, miért jellemzik barátságos, nyugodt, pihentető színként a kéket. A kéket megfelelőnek érzik egy családi-baráti környezetben eltöltött reggelihez vagy kávézáshoz, azonban kevésbé illik luxus éttermi élményekhez vagy üzleti találkozók helyszínéhez.

A hagyományos barna: A barna alacsony értékeket ért el a legtöbb agyhullám tartományban, eszerint egy semleges színről van szó. A delta hullámtartományban mért, valamint a pulzusszám eredmények alapján elmondható, hogy a barna elősegíti a relaxációt. A barnát hagyományos, semleges és pihentető színnek érzékeljük. Talán nem a barna a legjobb választás izgalmas élmények megteremtéséhez, de jól illik a hagyományosabb helyszínekhez és jól harmonizál más színekkel.

A luxus fehér: A fehér azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy minden agyhullám tartományban alacsony értékeket mutatott,- ez semleges színre utal, mintha egy üres vászon lenne a vendégek élményei számára. A fehéret tekintik az üzleti eseményekhez legjobban illő színnek. Luxus és modern színként jellemzik, de ne várjunk tőle vidámságot, izgalmat, vagy felkavaró érzelmeket. Egy szín, mely alkalmas semleges környezetek kialakítására, amely nem vonja el a figyelmet az előttünk álló feladatról. 

"A színek mindig is körülöttünk voltak, de az agyhullám technológia újdonság. Európa legnagyobb asztalkultúra termékgyártójaként ki akartuk használni a lehetőséget, hogy megvizsgáljuk, miként járulnak hozzá a színeink az őket használó vendégek élményéhez" – mondta Catherine d'Hubert, az SCA Tork asztalkultúra választékának európai termékmenedzsere.

 

A kísérletben használt színárnyalatok a Tork asztalkultúra termékválasztékának színpalettájáról származnak, ezenkívül az egyszínű berendezések részeként a Tork szalvétáit is felhasználták. A Tork választékában megtalálhatók szalvéták, terítők, szalvétaadagolók és egyedi szalvéta nyomtatási megoldások is. A különböző színek mellett a választék különböző méretű és minőségű termékekre terjed ki, így például a szalvéta termékek kínálata a hagyományos szalvétáktól a magas minőségű, egyszer használatos, luxus textil megjelenésű és tapintású szalvétákig terjed. 

A tanulmányt a Tork megbízásából a United Minds kutatóügynökség végezte 2015 december 2-án abból a célból, hogy felmérje, miként befolyásolják a színek az étkezési élményt. A kísérlet Svédországban, Stockholmban tartották a Färgfabriken helyszínen, mely a Színgyár" svéd megfelelője. A vizsgálatot 16 személy bevonásával végezték, akiket négy külön csoportba osztottak és 128 egyedi megfigyelési ponton vizsgáltak. A tesztalanyokat a kísérlet alatt a demográfiai változatosságot szem előtt tartva választották ki. A tesztalanyokat EEG felvevő készülékkel (MindWave Mobile) és egy pulzusszám mérő csuklópánttal (Mio FUSE) látták el. A tesztalanyok 5 percet töltöttek minden szobában. Minden szekcióban az EEG készülék másodpercenként 5 agyhullám adatészlelést rögzített, ami szobánként és személyenként mintegy 1500 agyhullám észlelést eredményezett. A pulzusszámot minden szobában folyamatosan mérték. Minden egyes 5 perces szekció után a szobákat visszarendezték eredeti állapotukba, a tesztalanyokat a következő szobába vezették, ahol az eljárás megismétlődött. A végső eredményben megjelenő fáradtság és a megszokás hatásának minimalizálása érdekében a kísérletet úgy tervezték meg, hogy minden szoba egyforma számban volt kezdő és végpont is. Szobáról szobára összesítették az adatokat, majd a többi szobával való viszonyukban elemezték őket annak érdekében, hogy feltárhassák a színváltozások okozta potenciális különbségeket az élményben.


Az agyhullámok az agyunk elektromos aktivitását képezik le. A tevékenység öt különböző frekvenciatartományban figyelhető meg, ezek a legmagasabbtól a legalacsonyabb felé haladva: gamma, béta, alfa, théta és delta. A különböző agyhullámokhoz eltérő funkciók kapcsolódnak az anyunkban. Például a gamma hullámok a kognitív funkciókhoz és az információfeldolgozáshoz kapcsolódnak, míg a béta hullámok a tudatos figyelemhez és a problémamegoldáshoz köthetők. Az alfa hullámok aktivitása a nyugalmi állapotokban növekszik, míg a théta hullámok a kreativitással és az érzelmi kapcsolatokkal társíthatók. A delta hullámok a relaxáció legmélyebb szintjeihez és a mélytudati regenerálódáshoz köthetők. Bizonyos időközönként egyes agyhullámok meghatározóbbak a többinél, bár mindegyikük folyamatosan jelen van egy bizonyos szinten. A tudósoknak hosszas kutatás eredményeként sikerült értelmezniük az agyhullámokat.

Tél végi lemosó permetezés

A FŐKERT Nonprofit Zrt. 2016. február 17-én megkezdte a fővárosi parkok- és várhatóan 2016. március 2-án a fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését, amely ütemterv az időjárás függvényében változhat. A permetezések, különös tekintettel a fasorokra, alapvetően az éjszakai órákban történnek, így a munkálatok nem zavarják a gyalogos- és közúti forgalmat.

 

A FŐKERT Nonprofit Zrt. 2016. február 17-én megkezdte a fővárosi parkok- és várhatóan 2016. március 2-án a fasorok fáinak tél végi lemosó permetezését, amely ütemterv az időjárás függvényében változhat. A permetezések, különös tekintettel a fasorokra, alapvetően az éjszakai órákban történnek, így a munkálatok nem zavarják a gyalogos- és közúti forgalmat.

 

A FŐKERT Nonprofit Zrt. fasor fenntartásért felelős szakemberei mintegy két hét alatt végzik el a kezelésükben lévő több mint 10 ezer fa növényvédelmét, melyek között a kőris, a japánakác, a juhar, az ostorfa valamint a hárs a leggyakrabban előforduló fafaj. A lemosó permetezésre azért van szükség, hogy a fás részeken, kéregrepedésekben áttelelő kártevők – takácsatkák, levélatkák, levél- és pajzstetvek, amerikai lepkekabóca – számát gyérítsék.

Az alkalmazott szer közterületi felhasználásra engedélyezett, környezetbarát készítmény. A leggondosabb munkavégzés közben is előfordul azonban, hogy a szer a parkoló autókra hullik. A permetezőszer az autóban semmilyen kárt nem okoz és az első autómosáskor – plusz költséget nem okozva – eltávolítható, könnyűszerrel lemosható.

A permetezőszer hatásmechanizmusára jellemző, hogy paraffinolaj tartalmánál fogva megfullasztja a kártevőket. Ennek a hatásnak a kifejtése érdekében, magas dózisban, nagy légmennyiséggel kell kijuttatni, így a szer a kártevők áttelelő alakjait vastagon befedi, körbevonja. Természetesen, a FŐKERT munkatársai mindeközben figyelemmel kísérik a fák fejlődését, s korai kilombosodás esetén csökkentik a dózist.

A tél végi lemosó permetezés csak az áttelelő kártevők ellen hatásos, a vegetációs időszakban megjelenő vagy felszaporodó kórokozók és kártevők technológiai szintű vagy eseti jellegű intézkedést kívánnak.

 

Az egyetemes gáz ügyfelek átadása során történt adathibát az E.ON azonnal javítja

Az E.ON egyetemes gázszolgáltatásban vételező ügyfeleinek az átadása 2016. január 1-én megtörtént. Az ügyfél- és számlázási adatok egyeztetése és átadása során a két szolgáltató szorosan együttműködött, és több ellenőrző pontot is beépített a folyamatba – ennek sikerességéről és eredményességéről ez év elején közös sajtóközleményben adott tájékoztatást az E.ON és a Főgáz Zrt.

Az E.ON egyetemes gázszolgáltatásban vételező ügyfeleinek az átadása 2016. január 1-én megtörtént. Az ügyfél- és számlázási adatok egyeztetése és átadása során a két szolgáltató szorosan együttműködött, és több ellenőrző pontot is beépített a folyamatba – ennek sikerességéről és eredményességéről ez év elején közös sajtóközleményben adott tájékoztatást az E.ON és a Főgáz Zrt.

A folyamatos egyeztetés ellenére az adatszolgáltatás közben hibásan becsült adatok is átkerültek az E.ON-tól a  Főgáz Zrt.-hez, ami egyes ügyfelek esetében egyszeri számlázási problémát okozott.

 

A téves számlázásban a minden hónapban valós fogyasztási adatokat rögzítő, havi diktálási elszámolást választó ügyfélkör érintett. Ezen ügyfelek esetében a megszokottól eltérő módon becslés alapján készült el az új szolgáltató első számlája, a becslésnél az E.ON adataiban volt a hiba. A problémát az okozta, hogy a decemberi átadás-átvételi mérőállás alapján kiszámított napi átlagfogyasztás értékét nem az éves fogyasztásból határozta meg a számítást végző rendszer, hanem a decemberiből, és így magasabb várható fogyasztást kalkulált. Az adatok ellenőrzése során ez a probléma nem jelentkezett. 

Ezek az adatok korábban nem okoztak problémát, mivel a számlázás nem ezek alapján történt, a becslés kizárólag az átadás-átvételi folyamathoz volt szükséges.

 

Az E.ON azonnal javítja az érintett adatot, és szorosan együttműködik a Főgáz Zrt.-vel a probléma minél előbbi megoldása érdekében.

 

 Az E.ON  az okozott kellemetlenségért mind a Főgáz Zrt.-től,  mind az érintett ügyfelektől elnézést kér.

A mozik után először a Vodafone-nál lesz elérhető a Saul fia

A moziba járók után először a Vodafone Red Mozi előfizetői nézhetik meg a Saul fia című filmet. A vasárnap esti díjátadó után remélhetőleg már Oscar-díjas magyar film április elsején válik elérhetővé a Vodafone Red Mozi szolgáltatásban, ahol a szolgáltatás előfizetői május végéig nézhetik meg.

 

A moziba járók után először a Vodafone Red Mozi előfizetői nézhetik meg a Saul fia című filmet. A vasárnap esti díjátadó után remélhetőleg már Oscar-díjas magyar film április elsején válik elérhetővé a Vodafone Red Mozi szolgáltatásban, ahol a szolgáltatás előfizetői május végéig nézhetik meg.

 

Az előfizetők így áprilistól Nemes Jeles László filmjét a Red Mozi alkalmazáson, vagy a www.redmozi.hu oldalon keresztül okostelefonon, táblagépen, számítógépen, vagy televízión is elérhetik majd.  

 

A Red Mozi szolgáltatás a Vodafone Red Medium EU és a Red Extra EU ügyfelek előfizetési csomagjának része, a többi Red szolgáltatás-csomaggal rendelkező ügyfél számára egy hónapos díjmentes próbalehetőséget biztosít a Vodafone. A próbahónapban a szolgáltatás díját a Vodafone állja, és a Red Mozi mellé a Red Basic csomaggal rendelkező ügyfelek még az adatkeretükön túl 1GB adatot is felhasználhatnak, ami mintegy  átlagosan 60 perc filmnézésre elegendő. Mindez azt jelenti, hogy a Saul fia minden olyan Redes ügyfél számára is elérhető lesz áprilistól, aki csatlakozik a Red Mozi szolgáltatáshoz.  

A hungarikumok újabb eszközt kínálnak a turizmus fejlesztésében

Meg kell őrizni és meg kell ismertetni széles körben azokat az értékeket, amelyek a magyarság termelési kultúrájához, életének legkülönbözőbb területeihez kötődnek – hangsúlyozta V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár az I. Hungarikumok a turizmusban, turizmus a hungarikumokért című konferencián, Budapesten.  

Meg kell őrizni és meg kell ismertetni széles körben azokat az értékeket, amelyek a magyarság termelési kultúrájához, életének legkülönbözőbb területeihez kötődnek – hangsúlyozta V. Németh Zsolt, környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár az I. Hungarikumok a turizmusban, turizmus a hungarikumokért című konferencián, Budapesten.  

Az államtitkár elmondta, hogy négy éve, hogy megszületett a hungarikum törvény, amellyel az volt a célkitűzés, hogy széles körben lehessen összegyűjteni a magyarság számára fontos értékeket. A Nemzeti Értékpiramis legfelső szintjén helyet foglaló hungarikumok nagyon fontosak számunkra, csakúgy, mint az alsóbb szinteken, helyi, megyei értéktárakban összegyűjtött értékek – mondta el V. Németh Zsolt.

A hungarikumok újabb eszközt kínálnak a turizmus fejlesztésében, ezt a lehetőséget tudatosan célszerű használni a turisztikai programok megtervezésében – mondta Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár a tanácskozáson. Megjegyezte, hogy a Hungarikumok Gyűjteményében most még kevés a turizmus és vendéglátás szakterületéről származó hungarikum, de ezek száma növelhető. A hungarikumok között számos olyan érték található, mint például a mohácsi busójárás, a Herendi porcelán vagy a Budai Várnegyed, amelyekben további turisztikai potenciál rejlik- tette hozzá.

Úgy vélte, a fejlődés szempontjából megkerülhetetlen az együttműködés a turisztikai és a hungarikum terület között.

Jandala Csilla, a konferenciát vendégül látó Edutus Főiskola rektora elmondta: a mostani szakmai véleménycsere azért fontos, mert a hungarikumok vonzerőt jelenthetnek a turizmusban. Az ezekre épülő turisztikai kínálat egyedivé tehet egy-egy térséget, és Magyarországot is – tette hozzá.

 

Jandala Csilla, aki egyben a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének elnöke, hangsúlyozta, hogy a hungarikumok és turisztikai hasznosításuk fontos szerepet tölt be mind az EDUTUS Főiskola oktatási programjában, mind pedig a Turisztikai Tanácsadók Szövetségének munkájában. A cél érdekében a szervezeten belül külön munkacsoportot is létrehoztak. Az EDUTUS Főiskola turizmus képzéseinek fókuszában a természeti és kulturális örökség fenntartható hasznosítása, valamint korszerű, vonzó turisztikai termékké fejlesztése áll. Ezen túl az EDUTUS Főiskola az elmúlt esztendőben létrehozta a Bejárható Magyarország Program Szakmai Műhelyt, melynek legfőbb célkitűzése a Bejárható Magyarország Program végrehajtásának elősegítse. A Program kiemelten érinti a helyi élelmiszerek és értékek, valamint hungarikumok turisztikai hasznosítását határon innen és túl.

A kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonáját ünnepli a Müpa

2006-ban avatták fel Budapesten az európai kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonáját. A titulust azóta sem tudták elhódítani a Müpa orgonájától, amely felavatásának tízéves jubileumán, május 21-22-én kétnapos, estétől estéig tartó orgonaünneppel várják a közönséget.

 

2006-ban avatták fel Budapesten az európai kontinens legnagyobb hangversenytermi orgonáját. A titulust azóta sem tudták elhódítani a Müpa orgonájától, amely felavatásának tízéves jubileumán, május 21-22-én kétnapos, estétől estéig tartó orgonaünneppel várják a közönséget.

 

Az eseménysorozatot Mácsai Pál és Fassang László népszerű sorozata, az Orgona-sztorik hatodik epizódja nyitja május 21-én este. Nem sokkal később, 23 órától egy rendkívül vállalkozás szemtanúi lehetünk: a Frank Zappa-projektben három francia muzsikus a legendás amerikai zenei kísérletező, Frank Zappa műveit dolgozza fel. A produkció érdekességét részben az adja, hogy az előadók közül ketten a klasszikus zene felől érkeztek Zappa önmagában is különleges, senkiével össze nem téveszthető zenei világának meghódítására. Henri-Charles Caget és Yves Rechsteiner a lyoni Conservatoire professzorai, utóbbi a historikus zene egyik fellegvárában, a bázeli Schola Cantorumban is tanult, és a Toulouse-i Orgonafesztivál igazgatója, míg a Jimi Hendrix- és King Crimson-zenéken nevelkedett Fred Maurin elsősorban a jazz és a fúziós zene területén mozog. A május 22-i program 15 órakor, egyórás koncertekkel kezdődik: Bachot játszik Elekes Zsuzsanna és Pétery Dóra. 16.30-kor a Németországban számottevő hírnevet szerzett zenetudósra, a protestáns kórusmuzsika kiváló magyar képviselőjére, Gárdonyi Zoltánra emlékezik fia, Gárdonyi Zsolt és unokája, Gárdonyi Dániel a Cantabile Regensburg közreműködésével. 18 órakor a magyar zenéé a hangszer: a Müpa orgonapadján megfordult játékosok közül két mértékadó, a Ligeti-összkiadáson is hallható Szathmáry Zsigmond és a Junior Prima díjas Szabó Balázs Lisztet, Kodályt, Bartókot játszik – népszerű műveket, saját átirataikban. 20 órakor ünnepi finálé koronázza meg a napot: a párizsi Notre-Dame két világhírű orgonistája, Olivier Latry és Philippe Lefevbre játszik, akiknek közös koncerttermi fellépése ritkaságszámba megy. A koncertek között sem áll meg az élet: ismét lehet orgonát építeni, és vasárnap délelőtt 10-kor gyerekeknek szervez Orgona-expedíciót Fassang László, a Müpa orgonaprogramjainak szerkesztője. 11-kor Mészöly Ágnes erre az alkalomra írt mesejátéka, A királynő álma várja a gyerekeket a Fesztivál Színházban. A vasárnapi Cifra Palota is az orgonáról szól majd és délután is számos ingyenes kísérőprogram színesíti az ünnepi programot.

 

A május 22-i koncertekre nemcsak jegyek, de kétféle összeállításban bérletek is válthatók.

Orgona10 DélUtán – mindhárom vasárnap délutáni koncertre (3000 Ft)

Orgona10 DélUtán Plusz – az összes vasárnapi hangversenyre (a három délutánira és az estire) (4500 Ft)

 

A bérletet vásárlók ajándékba kapják az orgona legkisebb sípját, amely a hangszerbe beépített legkisebb síppal teljesen azonos; azzal megegyező méretben és anyagból (ón-ólom ötvözet) készült, ráadásul könnyedén meg is szólaltatható.

 

2016. május 21-22.

Orgona10

https://www.mupa.hu/programok/orgona10

 

Orgona10 / Facebook

https://www.facebook.com/events/473452262848025/

Érzékszerveink kényeztetése és a 2016-os konyhatrendek várnak a Konyhakiállításon

A március első hétvégéjén megrendezésre kerülő Konyhakiállításon olyan bútor-, gép- és eszközújdonságokkal találkozhatunk, melyek nem csak trendik és gyönyörűek, de mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzés élményét.  A szervezők valóban arra számítanak, hogy sokan "itt találják meg az igazit", hiszen számos olyan újdonságot láthat itt az építkezés előtt álló és az otthoni sütés-főzést kedvelő nagyközönség, amit eddig sehol máshol. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.

A március első hétvégéjén megrendezésre kerülő Konyhakiállításon olyan bútor-, gép- és eszközújdonságokkal találkozhatunk, melyek nem csak trendik és gyönyörűek, de mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzés élményét.  A szervezők valóban arra számítanak, hogy sokan "itt találják meg az igazit", hiszen számos olyan újdonságot láthat itt az építkezés előtt álló és az otthoni sütés-főzést kedvelő nagyközönség, amit eddig sehol máshol. A kiállítás 2016. március 4-5-6-án várja az érdeklődőket a Budapest Sportarénában.


A konyha központi szerepe tovább fokozódik, a nappalival és az étkezővel szerves egységet alkotva mindennapi életünk egyik legfontosabb színhelye. Az aktuális lakberendezési trendek a konyhában is megjelennek: divat a skandináv, a vintage, az ipari és a 60-as évek stílusa, de előtérbe kerül a praktikusság és a környezettudatosság is. 2016-ban az egyszerűség eleganciája hódít, minden letisztult, kézre álló és praktikus. Az elegancia nem a díszítésben, hanem a minőségi anyagokban, harmonikus színpárokban és gyönyörű formatervezésben nyilvánul meg. Egy kis fény, egy kis csillogás mindenkinek jól áll, és ez alól a konyhánk sem lesz kivétel: az ezüst, bronz és réz mellett az arany is megjelenik a kiegészítőkön, természetesen csak elegáns és visszafogott formában. Egyre több időt töltünk a konyhában, viszont egyre kevesebbet otthon. Ezért fontos, hogy ne különüljünk el családunktól, amikor éppen vacsorát készítünk. A hatékony szagelszívóknak és egyéb hasznos konyhai kiegészítőknek hála, nem kell órákat a takarítással foglalkoznunk egy-egy sütés-főzés után, így nem kell konyhaajtónkat sem bezárni.  

Az elmúlt két évben is a legjobb gyártó díját nyerte el Németországban a Ballerina Küchen, ami az egyik premiere lesz az idei eseménynek. A konyhabútorcsalád nagyvonalú tervezői szabadságot tesz lehetővé, közel 450 ajtóvariációval és 57 korpusz színnel. Újdonságnak számít a szatén matt lakkozás, de elérhetők szuper-fényes felületek is. Regionálisan is elsőként lesz látható az eseményen több gyártó beépíthető és szabadon álló konyhakészülékeinek következő generációja, míg a legújabb hűtő egyéniségeket a Hűtődivat-bemutató keretében mutatják be a szervezők. Kiegészítők terén is széles választékra számíthatunk az eseményen a késektől az edényeken át a világhírű Herendi porcelánig.

Igazi sztárparádé lesz a főzőbemutatók terén a Konyhakiállítás színpadain és a több helyszínen párhuzamosan zajló gasztronómiai bemutatókon. Bernáth József mellett több más szakácskönyv szerzője is fellép, és utána dedikál a helyszínen, vendég műsorvezetőként pedig Bereznay Tamás is feltűnik. Pataky Péter, Borbás Marcsi, Sally Fanni, Buday Péter és Kovács Lázár is tartanak bemutatót, sőt megismerhetjük Görög Zita kedvenc limonádé receptjeit.

Érdemes előre regisztrálni a www.konyhakiallitas.hu oldalon, mert értékes nyeremények és információk várják a látogatókat!