Időutazás a tánctörténetben: Harlequinade – szenvelgők komédiája

Április 29-én, a Tánc Világnapján mutatta be a Miskolci Balett új táncjátékát Harlequinade – szenvelgők komédiája címmel. Az előadás rendező-koreográfusa a számos díjjal elismert Gergye Krisztián, akinek ez az első önálló rendezése a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás egyfajta tisztelgés a tánc minden műfaja előtt, játékos, abszurd formába öntve.

 

Április 29-én, a Tánc Világnapján mutatta be a Miskolci Balett új táncjátékát Harlequinade – szenvelgők komédiája címmel. Az előadás rendező-koreográfusa a számos díjjal elismert Gergye Krisztián, akinek ez az első önálló rendezése a Miskolci Nemzeti Színházban. Az előadás egyfajta tisztelgés a tánc minden műfaja előtt, játékos, abszurd formába öntve.

 

Gergye Krisztián egy nagyon jól összeszokott, fiatal, lendületes csapatot ismerhetett meg a munka során, amely igazán inspirálónak bizonyult.

Minden táncos egyfajta bohóckaraktert alakít az előadásban. A karakterek megformálásánál a táncosok személyiségéből, lelki alkatából indultam ki, így születtek meg a színpadon látható bohócok – mesélte a rendező. – Ezek a karakterek kitaszított helyzetben vannak, ott találják magukat egy furcsa színpadon vagy porondon, ahol nem találják a helyüket. Belecsöppennek, részeseivé válnak olyan kanonizált, ma már rendkívül tisztelt táncműveknek, mint Sztravinszkij Tavaszi Áldozata, Liszt Ferenc Haláltánca, vagy éppen Debussytől az Egy faun délutánja. A bohócok végigutaznak a tánctörténeten, felelevenítve egy-egy pillanatot ezekből az alkotásokból, közben pedig megismerjük az igazi embereket a felvett sztereotípiák, maszkok mögött, és felismerjük legbelső lényegüket, lelküket. A tizenkét bohóc között biztosan talál majd olyan karaktert a néző, akivel azonosulhat, akinek a történetszálát magáénak érzi – hangsúlyozta Gergye Krisztián.

 

Az előadás látványvilágáról szólva elmondta, egy igazi időutazás részese lehet a néző, ahol folyamatosan öltöznek a táncosok, a különböző karakterek különböző korokat idéznek meg. – A jelmezek és az előadásban használt kellékek egyik része a színház raktárából került ki. Ezek olyan ruhák, tárgyak, amelyeken látszik az elhasználtság, az a sok-sok év, amit a színpadon töltöttek, ez pedig plusz jelentéssel, súllyal telíti meg ezeket a tárgyakat. Bozóki Mara jelmeztervezővel emellett minden táncosra terveztünk személyes, karakterének megfelelő jelmezt. Ez nem a csillogó-villogó cirkuszi létet tükrözi, hanem egy sötétebb, monokróm hangulatot teremt. Ez a két világ, a régi és az új találkozik majd a színpadon, ami szerintem nagyon izgalmas képet ad – tette hozzá a rendező-koreográfus.

 

Bányai Mirjam, akinek bohóckaraktere egy királylányt jelenít meg, először dolgozik együtt Gergye Krisztiánnal táncos darabban, így új élmény volt számára ez a mozgásvilág, stílus. – Krisztián kiváló humorral, iróniával rendelkezik, amelyre darabjait építi. Rendkívül improvizatív, az adott táncosból építkezik – mondta el a táncművész. – A legnagyobb kihívás számomra a folyamatos karakterizálás az előadásban. Iszonyú energiát követel a test fizikai munkájával együtt ezt is hozni. Minden mozdulat és játék szélsőségeken kell mozogjon, különben nem tud megélni – tette hozzá. Bányai Mirjam elárulta, kedvenc része is van az előadásban. – Számomra Igor Stravinsky: A katona története a legizgalmasabb. A beteg királylány beleszeret meggyógyítójába, ragaszkodik hozzá. A katona és az ördög viaskodása pedig a mi esetünkben egyfajta párbajjá alakul, amelyet a féltékenység vezérel.

 

Huszárként, majd faunként láthatjuk a színpadon Dávid Patrikot, akinek szintén a karakterformálás jelenti az igazi kihívást. – Az előadás mozgásvilága mindenképpen a modern, kortárs stílust követi, de belecsempésszük a klasszikus elemeket is. A karakterformálásban pedig szabad kezet kapunk, éppen ezért nagy feladat mind a karaktereket, mind pedig a koreográfiát hasonlóan magas színvonalon megmutatni – hangsúlyozta a táncművész. – Mivel csak egy-egy momentuma jelenik meg az előadásban minden beemelt nagy műnek, ezért játékosan kezeljük ezeket a jeleneteket. Hozzám legközelebb a Bolero jelenete áll: az eredeti műben tizenöt percen át folyamatosan építkezik a zene és mozgás, míg a végén eljutunk a katarzishoz, ebben az előadásban viszont fel kell gyorsítanunk a folyamatot, ami rendkívül izgalmas számomra – mondta el. A Tánc világnapjával kapcsolatban hozzátette, fontos megemlékezni erről a napról, hogy ne feledkezzünk meg a tánctörténet nagyjairól, és hogy ezt a tánc hagyományait mi magunk is tovább vihessük a jövő generációi számára.

 

Gergye Krisztián: Harlequinade – szenvelgők komédiája

táncelőadás

A commedia dell'arte, a klasszikus balett, a pantomim és a bohócszámok tradíciójából készült előadás a tánc és a színház között keresi az átjárás lehetőségeit. Mit tehet az a szerencsétlenül járt bohóc, aki hirtelen Sztravinszkij Tavaszi Áldozatának áldozati körében találja magát, vagy Liszt Ferenc Haláltáncának zenei monstrumával kell élesben megküzdenie a színpadon? Egy sajátos dramaturgiájú előadás születik, amely a XIX. és a XX. század táncműveit megidézve, abszurdnál is abszurdabb színpadi szituációkba sodorja bohócait.

A számos díjjal elismert Gergye Krisztián rendező, koreográfus és kortárs táncos 2001 óta készít önálló koreográfiákat, eleinte projekt-jelleggel, később állandó alkotótársakkal, és saját társulata tagjaival (Gergye Krisztián Társulata). A Miskolci Nemzeti Színházban az Harlequinade az első önálló rendezése.

 

http://mnsz.hu

 

Lantai József

Dr. Hautzinger Gyula Az egri Végvári vitézek szoborcsoport 50 éve – és legújabb kori hányattatása

Pár hónap múlva lesz ötven éve, hogy újonc tiszti főiskolás hallgatóként, a nagyszerű szobor avatása napján, a kétszeres Kossuth díjas művész, Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884. július 1. Alsórajk (Zala Vm)-1975. augusztus 14 Bp.) jelenlétében sok száz társammal együtt szabadságharcos elődeinket méltó módon ábrázoló alkotás előtt tettem  le a szobor által  ihletett, egész életemre szóló katonai eskümet. UPDATE: 2017-05-0102:15:07

Pár hónap múlva lesz ötven éve, hogy újonc tiszti főiskolás hallgatóként, a nagyszerű szobor avatása napján, a kétszeres Kossuth díjas művész, Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884. július 1. Alsórajk (Zala Vm)-1975. augusztus 14 Bp.) jelenlétében sok száz társammal együtt szabadságharcos elődeinket méltó módon ábrázoló alkotás előtt tettem  le a szobor által  ihletett, egész életemre szóló katonai eskümet. UPDATE: 2017-05-0102:15:07

A XX. század egyik legjelentősebb, ha nem a legnagyobb magyar szobrász műve, Eger város dicsőségére, látványosságává vált.  Az „átkosban", az akkori városvezetők méltó helyet találtak a főtéren. Összképében nem zavarva a tér másik szép alkotását, a szintén egy Stróbl, Stróbl Alajos által hatvan évvel korábban, 1907-ben alkotott, a tér nevét adó hős várkapitány, Dobó Istvánt és a mögötte magasodó vár védőit ábrázoló szoborcsoportot.

Az elmúlt félévszázad során sokszor megfordultam az általam kedvelt, több évtizedes sikeres pályám indulásának tanújává vált városban. Minden alkalommal megálltam a szobor előtt, emlékezve az egész életemre kiható, nagyszerű eseményre. Üzenetében, mintegy jelképemé vált a modern, dinamikus stílusban megalkotott nagyszerű szoborcsoport. Előbb cseperedő gyermekeimnek, később unokáimnak mutattam meg a szabadságunk harcait kiválóan ábrázoló alkotást, nem kihagyva, a helynek pontos megmutatását, ahol akkor ma lassan ötven éve eskümet téve álltam.

Aztán, valamikor 2010 után rossz hírek jöttek Egerből. Új emberek, új hatalom képviselői mintha a „múltat végkép eltörölni" egyszer már lejáratott lózungja alatt, grandiózus térrendezési hagymázas ötlet alapján úgy döntöttek, hogy a géniusz mester alkotása nem oda való. El is vitték onnan hamar annyira, hogy évekig fel sem állították. A városban jártamban, a nekem üresnek tűnő téren járókelőket kérdezgetve a helyiek is értetlenül álltak a döntés előtt.  Mindenesetre nem annyira, hogy a vélhetően a többség akarata ellenére történt "kultúrforradalmi" döntést bárki is felülbírálta volna.

Urban legenda, de az a hír járja, hogy a város fura-urait zavarta, hogy a mögötte álló városháza ablakaiban a szoborcsoport egyik harcosa lovának fara  – uram bocsá' – belátszik.

Igaz, vagy sem, nem tudom, de más ésszerű (ha ez az!) magyarázat nem mutatkozik. De még ha így is lenne. Töltené el büszkeséggel őket, ha egy valóban nemzetünk szabadságát védő harcos lovának a fara hozzájuk bekukkant. A tér az átrendezéssel nem lett szebb. Igaz, még szökőkutat is varázsoltak oda -no, ez látszik most a városháza ablakaiból -, de ez és más tervezési-kivitelezési hiányosságok csak a tér burkolatának instabilitását eredményezték. Példa erre, két éve egy tűzoltó autó beszakadása, de idén márciusban újból  beszakadt a tér.

Bizony, a tér összhangja egy kicsit sem lett szebb! Ennek fő oka, hogy a szoborcsoport méltatlan eltávolításával, még jobban dominál a csúnya, a városházzal pont szemben lévő, mára kínaivá átvedlett volt Centrum áruház valóban a térre nem illő szocreál épülete.

Nos, és hova sikálta el a bölcs jelen regnáló vezetés  nemzeti kultúránk eme kiváló alkotását? Nagyon keresni azért nem kell. Az említett áruház fő térről nem látható másik oldalán sebtében kialakított és a Végvári vitézekről elnevezett téren. A városon átfolyó nem mindig kristálytiszta Eger patak partján, ahová a szobor előteréből még grandiózus, széles lépcső (?) is levezet. Talán a városrendezők arra gondolhattak, hogy majd a budapesti Duna parthoz hasonlóan andalgó szerelmespárok csücsülnek le oda? Nem beszélve arról, hogy a szobor mögött egy kőfal magasodik, ezzel is akadályozva a szoborcsoport látványának kiteljesedését. Jellegtelen, eldugott hely. Kiesik a várost és a várat felkereső turisták fő vonulási útvonalából.

Nem ezt érdemli Eger város polgársága, Kisfaludy Strobl Zsigmond emléke. Kisfaludi Strobl hallhatatlan műveket alkotott az utókornak. Munkáit megtalálni Európa jelentős múzeumaiban és hazánk közterein. Közülük is talán a legismertebb a Gellért-hegyen, Budapest, de nem túlzás az ország jelképévé vált Szabadság szobor. Tény az is, hosszan tartó, termékeny munkássága során az úgynevezett szocializmus évtizedei alatt nyilván a hatalom visszautasíthatatlan felkérésére „vonalas" szobrokat is alkotott. Talán ez is befolyásolhatta igaztalanul a „holnapra megforgatjuk" döntéshozók új  nemzedékét?

Mindenesetre a napokban ott jártamban a tér egészen mást mutatott. Valamilyen eseményre, talán majálisra készülődve fabódék lepték el a teret. Ott is, ahol egykor a város, a vár történelméhez méltó műremek állott. Csak reménykedhetünk, hogy egyszer jön egy új városvezetés, amely úgy dönt, hogy visszahelyezi szabadságunkért harcoló elődeinket megjelenítő  méltó megemlékezést.  

Társasházi kalamajkák

Amikor a megfelelő helyrajzi számon nyilvántartott társasházunk ötven egyforma alapterületű lakással és öt garázzsal megalakult, 20.000 forintos havi közös költséget szavaztunk meg lakásonként első közgyűlésünkön. Az összeg magában foglalta a központi fűtést, vízdíjat, szemétszállítást, a lift költségeit és így tovább. Úgyszólván mindent, ami a kulturált otthonteremtéshez és együttéléshez szükségeltetik.

Amikor a megfelelő helyrajzi számon nyilvántartott társasházunk ötven egyforma alapterületű lakással és öt garázzsal megalakult, 20.000 forintos havi közös költséget szavaztunk meg lakásonként első közgyűlésünkön. Az összeg magában foglalta a központi fűtést, vízdíjat, szemétszállítást, a lift költségeit és így tovább. Úgyszólván mindent, ami a kulturált otthonteremtéshez és együttéléshez szükségeltetik.

   Közös képviselőt és öttagú Számvizsgáló Bizottságot is választottunk. De a bizottság alakuló ülésén nem tudott megegyezni, ki legyen az elnök, ezért mind az öten lemondtak. Számvizsgáló Bizottság azóta sincs. Van viszont alapító okiratunk, szervezeti és működési szabályzatunk, házirendünk és tűzvédelmi előírásunk.

   A következő közgyűlésen megvitattuk az éves költségvetést. Egyik lakó sokallta a vízdíjat, ezért javasolta, hogy a lakásokban szereltessünk fel vízórákat. Mert ő egyedül lakik, a szomszédban pedig házaspár három gyerekkel, akik folyton pancsolnak, ezért nem hajlandó többet fizetni. Fel is szeretetük a vízórákat minden lakásban. Igen ám, de a vízórák beszerzése és felszerelése miatt meg kellett emelni a közös költséget havi 25.000 forintra.

   Ez nagyon nem tetszett a lakástulajdonosoknak. Tenni kell valamit, szólt egy energiatudatos lakótárs, cseréltessük ki a lépcsőházakban és a folyosókon lévő villanykörtéket energiatakarékos kompakt fénycsöves izzókra. Drága, de rövid idő alatt behozza az árát. Így is lett, a közös költség ezért 28.000 forintra változott.

   Ebből majdnem botrány tört ki. Értsék meg emberek, szólt a közös képviselő, takarékoskodni kell. Kérem a javaslatokat. Valaki kibökte, hogy miért kell egy héten négyszer szemetelni. Rendeljük meg csak kétszer a FŐKEFE Kft-től, Felállva tapsolt mindenki. Ez igen! Mondjuk le! Sajnos a szemét sokasodott és szaporodott, nem fért be a kukákba. Mellé tettük, mögé tettük, a tetejére tettük, nem vitték el. Csak gyűlt, gyűlt a ház körül. Egyszer csak megjelentek az Országos Tisztifőorvosi Hivatal igazgatási főosztályának ellenőrei és megbüntették a házat háromszázezer forintra. Vissza kellett állni a négyszeri szemétszállításra. Még szerencse, hogy a FŐKEFE nonprofit társaság mérsékelt szállítási díjakkal. A büntetés következtében a közös költség átmenetileg 38.000 forint lett havonta.

   Eltelt egy év, hideg volt a tél elvitte a rezsicsökkentést. Nagy elhatározásra jutottunk. Szigeteljük a nyílászáró szerkezeteket, ajtókat, ablakokat. Nagyon drága művelet, de a fűtési költség jelentősen csökkenni fog, egy-két év alatt behozza az árát. Meg is csináltattuk az egyik lakó vállalkozásával protekciós áron,

   Jelenleg a havi közös költség 50.000 forint. A legutóbbi határozat kimondta, hogy a tisztelt tulajdonostársak most már hagyják abba az ötletelést. Mert még egy pár megtakarítási ötlet és a nemfizetők miatt csődbe megyünk. Meg tudná valaki mondani, a csődtörvény vonatkozik a társasházakra is?

Láng Róbert

„A modern épületek többfunkciósak” – Szerkezetkész az újpesti piac, vásárcsarnok, kulturális és rendezvényközpont új épülete

A vadonatúj épület egyik érdekessége, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb újpesti beruházása. Több mint ötmilliárd forint értékű, saját finanszírozásból készül, Újpest főterén található. A mélygarázst, korszerű vásárcsarnokot is magában foglaló modern épület felett kulturális és rendezvényközpontot is kialakítanak, hogy ezzel is erősítse a kerület a közösségi életet. 2018-tól már egy új, korszerű vásárcsarnok fogadhatja a vevőket.

 

A vadonatúj épület egyik érdekessége, hogy az elmúlt 30 év legnagyobb újpesti beruházása. Több mint ötmilliárd forint értékű, saját finanszírozásból készül, Újpest főterén található. A mélygarázst, korszerű vásárcsarnokot is magában foglaló modern épület felett kulturális és rendezvényközpontot is kialakítanak, hogy ezzel is erősítse a kerület a közösségi életet. 2018-tól már egy új, korszerű vásárcsarnok fogadhatja a vevőket.

 

A hatszintes újpesti piac és vásárcsarnok építkezése elérte a szerkezetkész állapot legmagasabb pontját. Az építkezés hagyományait tartva, ebből az alkalomból ma bokrétaünnepet tartott az önkormányzat, amelyen a meghívottak szalagot köthettek egy kis nyírfára, amelyet toronydaru emelt az épület tetejére, mintegy 20 méter magasra.

 

Az ősszel elkészülő új létesítmény nem klasszikus piac vagy vásárcsarnok lesz, hanem egy több funkciójú komplexum: piac, kulturális központ és mélygarázs. „A modern épületek többfunkciósak. Globális trend, hogy egy új épületben megtalálható a bevásárlóközpont, a kulturális központ és a mélygarázs is. A beruházással a város közösségi életet szeretnénk erősíteni. Célunk, hogy olyan hellyé alakítsuk a vásárcsarnokot, ahova érdemes eljárni, ahol megfizethető áron tudnak a fiatalok és a családok kikapcsolódni" – mondta Wintermantel Zsolt polgármester.

 

A közműkiváltási, mélyépítési és alapozási munkák befejeztével tavaly júliusban kezdődött a pincefalak, födémek kivitelezése és a térszint feletti szerkezetépítés, mostanra pedig a teljes vasbetonszerkezet elkészült. A környéken sétálók a homlokzati nyílásokon keresztül bepillanthatnak a piaccsarnok földszintjére és galériaszintjére, kicsit feljebb pedig láthatják a leendő színházterem és rendezvényközpont tömbjét. A kétszintes mélygarázs rámpájának vasbeton szerkezetén a munkások jelenleg az esővíz elleni szigetelésen dolgoznak. Bár az utcáról nem látható, lázas munka folyik az épület belsejében és a tetőkön is. Közel százötven munkás koordinálásával épülnek a piaci üzletek falai, helyükre kerülnek a gépészeti vezetékek, légcsatornák, kábeltálcák. Szerelik az épület felvonóit és mozgólépcsőit, lassan elkészül a hőközpont is.

 

A kivitelezéssel párhuzamosan megkezdődött az új piac és vásárcsarnok bérlőinek pályáztatása, az első forduló eredménye május elejére várható.

A teljesen akadálymentes épületet korszerű, energiatakarékos szellőző és fűtő-hűtő rendszerrel, LED-es világítással szerelik fel, a nagy üvegfelületeken automatikus működtetésű árnyékolók lesznek. Üzemeltetését szennyvízhő hasznosításával teszik energiatakarékossá. Hasznos alapterülete 17630 négyzetméter, maximális befogadólétszáma 4160 fő, amelyből a piacé mintegy 2700 fő. A kétszintes mélygarázsában 120 autó fér majd el, és 15 darab feltöltőállás épül az árusok számára. A kétszintes piac és vásártéren 52 áruda, 3 áruda sziget, 169 őstermelői asztal, 3 zöldséges sziget, valamint egy 270 négyzetméteres élelmiszerüzlet várja a vásárlókat. A piac felett, a 2-3. emeleten egy modern rendezvényközpont, a 2. emeleten egy külső tetőkert épül. A multifunkcionális színház- és koncertteremben 1250 álló vagy 520 ülőhely alakítható ki. A két, együttesen 300 négyzetméter alapterületű kisterembe további 240 fő elhelyezésére lesz lehetőség. A kulturális központ termei rendezvények szervezésére bérbe vehetők lesznek.

Lázár Chef „káposztára hangolja” Kiskőröst

A már sokak által jól ismert Városalapítók Napja és Országos Rétes és Gasztronómiai Fesztivál idén 2017. május 19-20-21-én kerül megrendezésre. Az eseményen a régi korok hangulatát idéző rétes készítés mellett, a modern és a tradicionális magyar konyha remekei, valamint a környék borászatai is megjelennek.

A már sokak által jól ismert Városalapítók Napja és Országos Rétes és Gasztronómiai Fesztivál idén 2017. május 19-20-21-én kerül megrendezésre. Az eseményen a régi korok hangulatát idéző rétes készítés mellett, a modern és a tradicionális magyar konyha remekei, valamint a környék borászatai is megjelennek.

A változatos programok mellett, színvonalas színpadi fellépések is várják az érdeklődőket. Idén is lesz természetesen főzőverseny, aminek szlogenje „Káposztára hangolva". A jelentkező csapatok feladata, hogy káposztás ételeket tálaljanak a zsűri asztalára. Immáron hagyománnyá vált, hogy Lázár Chef részt vesz a rendezvényen, de az idén még több programban jeleskedik. Ezen a napon ő is megfőzi az egyik kedvenc káposztás ételét, ami nem kerül zsűrizésre, de mindenki megkóstolhatja. A zsűrielnöki szerepén kívül vasárnap rétes nyújt és süt a helyi csapatokkal. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az idén a fiatalok is részt vegyenek a programban. A zsűritagok között  Kothenz Juditot is köszönthetjük, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy tagja lehet a csapatnak.

A pénteki  napon Népviseletes babák kiállítása nyílik a magyarországi szlovák településekről, melyet a Magyarországi Szlovákok Szövetsége közreműködésével valósul meg. Pénteken a fiataloknak szeretnénk egy jó kis pörgős koncerttel kedveskedni, fellép a Kelemen Kabátban. Szombaton és vasárnap a gyermekprogramok és a délelőtti színpadi produkciók mellet, az esti órákban fellép a Hooligans, valamint vasárnap egy fergetes produkciót láthatunk az Experidance társulattól.

Az idei évben sem fognak unatkozni sem a Kőrösiek, sem az idelátogatók, hiszen a város folyamatosan megújul és rengeteg friss programot kínál.

Az emberek többsége nem szeretne dugódíjat fizetni – mini kutatás a dugódíjról, a P+R-ről és a közösségi közlekedésről

Mekkora összeget lenne hajlandó fizetni dugódíjként? Milyen közösségi közlekedési eszközöket ismer? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a Europcar Autókölcsönző mini kutatásában, amiből kiderült, hogy a megkérdezettek 72%-a szerint bevezetik hazánkban a dugódíjat.

Mekkora összeget lenne hajlandó fizetni dugódíjként? Milyen közösségi közlekedési eszközöket ismer? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a Europcar Autókölcsönző mini kutatásában, amiből kiderült, hogy a megkérdezettek 72%-a szerint bevezetik hazánkban a dugódíjat.

A mindennapokban központi téma a közlekedés. Az egyre növekedő autós forgalom okozta dugók és a közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése átalakítja az emberek közlekedési szokásait. A Europcar Autókölcsönző a Facebook oldalán indított kérdőívében a kitöltők közlekedési szokásaira és a közlekedésről alkotott véleményére volt kíváncsi. A felmérésben több mint 200-an vettek részt, a kitöltők 60%-a nő volt.

A kérdőívből kiderült, hogy az emberek 39%-a közlekedik mindennap autóval. A tömegközlekedést meglepő módon megelőzte a kerékpáros közlekedés, amit a válaszadók 23%-a adott meg a mindennapokban használatos közlekedési eszköznek. Az autóval utazók között még nem terjedt el a P+R parkolók használata, a válaszadók 87%-a nem él ezzel a közlekedési megoldással. Ennek az oka az lehet, hogy a legtöbben nem ismerik ezeket a parkolókat, vagy nincs a közelükben ilyen lehetőség. Sokan nem szeretnek tömegközlekedési eszközön utazni, s ez tartja vissza őket attól, hogy P+R parkolót használjanak, vagy az, hogy otthon és a munkahelyükön is ingyenesen tudnak parkolni.

A közösségi közlekedési eszközök közül a legismertebb a Bubi volt, amit a kitöltők 61%-a ismer. Az Oscar telekocsi és a BlablaCar telekocsi végzett a második és a harmadik helyen. A nemrégiben elindult GreenGo-t a kitöltők 9%-a ismerte. Igaz, sokan ismerik a közösségi közlekedési eszközöket, mégis kevesen használják őket, a kitöltők 15%-a próbálta ki ezen eszközök valamelyikét. A válaszadók autóbérlési szokásaikra is kitért a kérdőív, amiből kiderült, hogy a 85%-uk még sohasem bérelt autót.

„Érdekes volt látni, hogy mi motiválná a kitöltőket az autóbérlésre. Az akciós csomagajánlat helyett a válaszadók 34%-ának a döntését leginkább az befolyásolná pozitívan, ha nem kellene visszavinni a gépjárművet a felvételi pontra, vagy ha egészen rövid időre is könnyen tudnának autót bérelni. Szerencsére nálunk Budapesten, a belvárosban már akár néhány órára is igénybe vehetőek a bérautók" – nyilatkozta Poór Zsuzsanna, a Europcar Autókölcsönző marketing vezetője. A kérdőívből kiderült továbbá az is, hogy a válaszadók 62%-a szerint az autóbérlés legnagyobb előnye az, hogy nem kell saját gépjárművet fenntartani, és adott utazáshoz választhatnak autótípust.

A kitöltők több mint 70%-a gondolja azt, hogy Magyarországon bevezetik a dugódíjat. Arra a kérdésre, hogy mennyi lenne az a maximális összeg, amit hajlandóak lennének dugódíjra éves szinten áldozni, a legtöbben 0 Ft-ot adtak meg, de sokan akár évi 5000 Ft-ot is kifizetnének. A dugódíj bevezetésekor a válaszadók 31%-a változtatna autóhasználati szokásain. A megkérdezettek fele nem járna mindennap autóval, 17%-uk elkezdené használni a P+R parkolókat, 11%-uk áttérne a közösségi autóhasználatra, de voltak olyanok is, akik autóbérléssel, autójuk eladásával oldanák meg ezt az újonnan kialakult helyzetet.

A napi 8 óra szenvedéstől a lelkes munkavégzésig

Ha a munkavállalók minden nap csak „bejárnak" az irodába, és mechanikusan elvégzik a feladataikat, akkor óriási lehetőséget hagy ki a munkáltatójuk. Ha ugyanis egy cégvezető odafigyel arra, hogy a kollégák jól érezzék magukat az irodában, és élvezzék is azt, amivel napi 8 órában foglalkoznak, akkor cégük felé is nő a kötődésük, és hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha pedig emellett még arra is gondot fordít, hogy az alkalmazottak azonosulni tudjanak a cég alapvető márkaértékeivel, akkor már nyert ügye van. A Leitz legújabb tanulmánya szerint bár sok vállalat szeretné úgy kialakítani irodáját, hogy az minél inkább közvetítse saját identitását, ennek ellenére a cégek 40%-ánál például az irodában még a márka színei sem köszönnek vissza.

 

Ha a munkavállalók minden nap csak „bejárnak" az irodába, és mechanikusan elvégzik a feladataikat, akkor óriási lehetőséget hagy ki a munkáltatójuk. Ha ugyanis egy cégvezető odafigyel arra, hogy a kollégák jól érezzék magukat az irodában, és élvezzék is azt, amivel napi 8 órában foglalkoznak, akkor cégük felé is nő a kötődésük, és hatékonyabban tudnak dolgozni. Ha pedig emellett még arra is gondot fordít, hogy az alkalmazottak azonosulni tudjanak a cég alapvető márkaértékeivel, akkor már nyert ügye van. A Leitz legújabb tanulmánya szerint bár sok vállalat szeretné úgy kialakítani irodáját, hogy az minél inkább közvetítse saját identitását, ennek ellenére a cégek 40%-ánál például az irodában még a márka színei sem köszönnek vissza.

 

Irodatervezés régen és ma

Az irodákat régen – de akár csak egy évtizedre visszatekintve is – teljesen másként tervezték, mint napjainkban. 10 évvel ezelőtt az irodák helyszínének kiválasztásánál és berendezésénél még az anyagi szempontok, azaz az üzemeltetési költségek játszották az elsődleges szerepet. Mivel a dolgozók többsége egy központi épületben végezte a munkáját, és a munkaidő nagy részét valóban ott is töltötte, ezért megpróbáltak minél több embert „bezsúfolni" egy olyan irodába, amely aránylag könnyen megközelíthető volt.

 

A vállalatok vezetői azonban idővel felismerték, hogy cégük sikeressége leginkább az ott dolgozó emberektől függ, a kollégák hangulatát, motiváltságát, így a munkához való hozzáállásukat pedig az irodai környezet is nagyban befolyásolja. Wolf Leonhardt, a stuttgarti ipdd design stúdió ügyvezetője szerint például egy cég termékeinek és szolgáltatásainak a minőségét valójában a márka mögött álló emberek határozzák meg, ezért az ő gondolkodásmódjukhoz, hátterükhöz és elvárásaikhoz igazítva kell biztosítanunk a munkavégzéshez szükséges feltételeket. Ha ez sikerül, akkor nő a munkatársak elköteleződése és egyben a munkavégzési hatékonysága is.

 

Változó igények, alkalmazkodó irodai környezet

A munkahelyi és földrajzi mobilitás növekedésével egyre élesebb verseny alakult ki a jó munkaerő megszerzéséért. Sőt, a mobilitás kínálta lehetőségek mellett ma már sokan választhatnak a home office és a munkahely között, ezért nem csak egymással versenyeznek a cégek és azok irodái, hanem az otthoni munkahely is verseng a központi irodával. A vállalatok számára ezért az az új kihívás, hogy olyan irodákat teremtsenek munkavállalóik számára, ahová egyáltalán bejárnak dolgozni.

 

„Ma már nem csak arról szól a munkavégzés, hogy bemegyünk egy épületbe, ahol elvégezzük a feladatainkat, egyre erősebb bennünk az az igény, hogy valamiféle élvezetet nyújtson számunkra az a hely, ahol dolgozunk" – fogalmazott Käfer Gábor, az Esselte Kft. ügyvezető igazgatója. „Az irodatervezésnél éppen ezért ma már legfőképp a munkavállalók elvárásai és nem mellesleg az adott vállalat kultúrája, értékei jelentik a kiindulópontot a designerek számára" – tette hozzá.

 

A mai irodák kialakításakor tehát arra kell koncentrálni, hogy a munkavállalók az ott töltött idő alatt jól érezzék magukat, ezáltal hatékonyabban dolgozzanak. De vajon hogyan érhető el mindez? Tulajdonképpen hogyan is kell kinéznie egy jó irodának, hogy minden szempontból megfeleljen ezeknek az elvárásoknak?

 

Irodai design és branding mint a márkaépítés eszközei

Az 1980-as évek közepéig az egyik iroda pontosan úgy festett, mint a másik, így a munkavállalók úgy érezhették, tulajdonképpen bármely más vállalatnál is dolgozhatnának. Ennek megfelelően cégükhöz való kötődésük is sokkal lazább volt. A mai vállalatvezető azonban tudja, hogy cége márkaértékeit folyamatosan erősítenie kell dolgozóiban, hogy azokat átvegyék és napi tevékenységük során öntudatlanul is kövessék.

 

A Harvard Business Review belső márkázásról megjelent cikkében például a cég központi irodáinak designját a márkakommunikáció egyik kulcselemének tartják: „Azáltal, hogy a vállalatok a márka vízióját belefoglalják a munkavállalókkal való kapcsolattartási felületekbe, ez a vízió idővel a dolgozói élmény részévé válik, méghozzá olyan mértékig, hogy a márkának megfelelő viselkedés ösztönös lesz" – írja a lap.

 

A belsőépítészeti megoldásokat értékesítő amerikai Steelcase nemrégiben készült tanulmánya szerint ellenben világszerte a vállalatok egyharmada nem rendelkezik logókkal és hirdetésekkel a munkahely területén. Sőt, a cégek 40%-ánál az irodai designban egyáltalán nem köszönnek vissza a márka színei, és több mint 60%-uknál semmilyen utalás nem található a vállalat történetére.

 

„Egy cég irodáinak, valamint berendezéseinek designja kulcsszerepet játszik a vállalati és márkaértékeknek az ügyfelek, az alkalmazottak és az üzleti partnerek felé történő közvetítésében, hiszen egyetlen vállalat sem működhet hitelesen anélkül, hogy a fizikai teret nem az általa képviselt értékeknek megfelelően alakította ki" – hívta fel a figyelmet Käfer Gábor.

 

A következetesség és az eredetiség a hiteles márka alapja

Az iroda berendezésének alapvető elemei a branding, a logó, a színek, de mint ahogy az élet más területeire, úgy a designra is igaz, hogy a lényeg a részletekben rejlik – a falak színétől kezdve a megfelelő irodai eszközökön és bútorokon át akár a kávés csészékig. Egy teljesen egységes márka pedig azt jelenti, hogy az értékeknek, a szemléletnek, a viselkedésnek, valamint a befelé, illetve kifelé történő megnyilvánulásoknak mind-mind összhangban kell lenniük egymással.

 

Sokat elárul egy cégről, hogy a design alapelveket miként alkalmazza székhelyén, telephelyein. Ha például a management szint makulátlan, de másutt kaotikus a berendezés, ez árulkodik arról, mit gondol a vállalat a munkavállalóiról – és egyben az értékeiről. A személyzet és a látogatók számára fenntartott eltérő eszközök mindkét csoport számára más-más üzenetet közvetítenek. Nem könnyű például azt sem elhinni, hogy egy vállalat ugyanolyan fontosnak tartja az összes munkavállalóját, amikor a könyvelési részleg egy másik épületben kapott helyet – a város nem éppen frekventált részében.

 

Természetesen nem lehet minden cég Google, így nem is kell mindenkinek arra törekednie, hogy így nézzen ki. Egy könyvelőcégnek sincs értelme az Apple-höz vagy a Facebookhoz hasonló elvek alapján megtervezni az irodáját. A vállalatok számára nagyon fontos, hogy önmaguk legyenek, hiszen nincs rosszabb, mint egy hiteltelen márka. A jól eltalált munkahelyi design ezzel szemben keretet ad a viselkedésmintáknak, azok pedig értékeket közvetítenek, explicit, de még inkább implicit módon. A vállalati hitvallás, kultúra és a márkaértékek pedig leginkább az alkalmazottak munkáján, az ő szűrőjükön keresztül válnak láthatóvá az üzleti partnerek és az ügyfelek számára.

 

A Leitz a „Work better by design" című tanulmányában további segítséget nyújt ahhoz, hogyan alakítsa ki egy vállalat a fizikai tereit a cég által képviselt filozófiának és márkaértékeknek megfelelően.

 

http://www.leitz.com/hu-HU/

A nők a jövő vezetői?

A férfiak érzékenyítésére és erős női hálózatokra is szüksége van a jövő vezetőinek. Míg hazánkban a gazdaságilag aktív lakosság közel fele nő, a vezetők és a vállalkozók között mégis túlsúlyban vannak a férfiak. Hogy ez megváltozzon, ahhoz a társadalmi támogatás és szemléletváltás mellett vezetői példaképekre, erős női hálózatokra, a férfiak érzékenyítésére és önbizalommal teli, magabiztos nőkre van szükség, derült ki a Loffice-ban, a Startup Safary keretében megrendezett „Future Leaders – nŐK a jövő vezetői?" panelbeszélgetésen.

 

A férfiak érzékenyítésére és erős női hálózatokra is szüksége van a jövő vezetőinek. Míg hazánkban a gazdaságilag aktív lakosság közel fele nő, a vezetők és a vállalkozók között mégis túlsúlyban vannak a férfiak. Hogy ez megváltozzon, ahhoz a társadalmi támogatás és szemléletváltás mellett vezetői példaképekre, erős női hálózatokra, a férfiak érzékenyítésére és önbizalommal teli, magabiztos nőkre van szükség, derült ki a Loffice-ban, a Startup Safary keretében megrendezett „Future Leaders – nŐK a jövő vezetői?" panelbeszélgetésen.

 

A Startup Safary keretében, a Loffice-ban megrendezett "Future Leaders – nŐK a jövő vezetői?" eseményen olyan sikeres és elismert felsővezetők beszélgettek a jövő női vezetőinek támogatási kérdéseiről, mint Blaskó Nikolett, az ACG ügyvezetője, Czakó Borbála, az Ernst & Young globális partnere, Zolnay Judit, a MetLife vezérigazgatója, Heal Edina, a Google magyarországi vezetője, Simó György, a Day One Capital ügyvezető partnere, Varga Zoltán a Central Médiacsoport vezérigazgatója és Batta Barnabás, a MITTE Communications stratégiai igazgatója.

 

Számos nemzetközi kutatás bizonyítja, hogy lényegesen magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató a vállalatoknál, ahol nők is részt vesznek a cégek irányításában, mint a tisztán férfi felsővezetőkből álló cégeknél. Bár Magyarországon a vezető pozíciók 41 százalékát töltik be nők, a cégméret növekedésével a hölgyek szerepe csökken a vezetésben, a nagyvállalatok élén és a politikai életben pedig még inkább túlsúlyban vannak a férfiak. A fizetésekben pedig még mindig jelentős különbségek vannak, az Eurostat legutóbbi adatai szerint egy vezető beosztású nő a kétharmadát se keresi Magyarországon annak, amit egy hasonló beosztású férfi visz haza.

 

A női karrierépítés gátja sok esetben még mindig egyszerűen az, hogy nem hiszik el, hogy képesek lehetnek az adott szerepre. A női vezetők színre lépésének az egyik kulcsa így az lehet, hogy minél több fiatal nő győzze le belső félelmeit, szerezzen elég önbizalmat és magabiztosságot ahhoz, hogy fel merje vállalni a vezető szerepet. Ehhez többek között támogató cégkultúrára és női hálózatokra van szükség, emelte ki a beszélgetésen Heal Edina, a Google magyarországi irodájának vezetője. Szerencsére a vezetői ambíciókra vágyó fiatalabb nők ma már abból a szempontból is könnyebb helyzetben vannak Magyarországon, hogy számos olyan női vezetői példaképet találhatnak, akik pályájukkal bizonyították, legyőzhetők a társadalmi akadályok, s emellett megteremthető az egyensúly a karrier és a magánélet között. Erre szolgálhat kiváló példaként Czakó Borbála, aki több évtizede tölt be a pénzügyi szektorban vezetői szerepet, miközben édesanya is. Szerinte egyébként számos országban – köztük Németországban, a Skandináv területeken és Costa Ricán – is bevezetett női kvótarendszer hozhatna igazi áttörést, ami nemcsak a politikai életben és a cégek vezetésében erősítené a nők szerepét, hanem a vállalati szektor egészében és a közszférában is. Ahhoz pedig, hogy a felsővezetői székekbe minél több nő kerüljön, a cégeknek az előtte levő, köztes fázisok kinevezésénél is hangsúlyt kell fektetniük arra, hogy minél nagyobb százalékban kerüljenek hölgyek pozícióba. Továbbá a női munkavállalóknak meg kell tanulniuk a saját érdekeiket megfelelően és határozottan képviselni, mutatott rá Zolnay Judit, a MetLife vezérigazgatója.

 

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy alapvetően nincs különbség a női és a férfi vezetők között, hanem a velük szemben támasztott elvárások mások. A társadalom által bekódolt szerepek miatt ugyanis a többség úgy gondolja, a női vezetőknek lágynak és megértőnek kell lenniük, így nehezen fogadják el tőlük az asszertivitást és a határozottságot. Blaskó Nikolett, az ACG ügyvezetője ezért tartja nagyon pozitívnak a női vezetők között zajló generációváltást, a most színre lépő fiatal hölgyek ugyanis jóval kockázatvállalóbbak, mint idősebb társaik.

 

Ám addig, amíg a vezetők többsége férfi, az ő érzékenyítésük is kiemelten fontos, emelte ki Batta Barnabás, a MITTE Communications stratégiai igazgatója. Kutatások bizonyítják, hogy sok esetben a férfi vezetők tudat alatti berögzülések által vezérelve rosszabbul ítélik meg és értékelik a női munkatársakat. Ezért számos nagyvállalat tanfolyamokra és tréningekre küldi a férfi munkavállalókat, melyek segítségével felismerhetik a női vezetők sikerében rejlő személyiségi tényezőket. Simó György, a Day One Capital ügyvezető partnere a szerepcsere fontosságát is kiemelte, vagyis hogy a férfiak mind a magánéletben, mind a munkahelyen merjenek felvállalni inkább nőkhöz kötött szerepeket, feladatokat. Varga Zoltán, a Central Médiacsoport vezérigazgatója szerint a változáshoz a nők médiareprezentációjának sokszínűsége is kiemelten szükséges. Ennek lehetséges módjai, hogy a különböző médiumok ne csak a megszokott szerepekben mutassák be a nőket, s a női magazinok mellett a gazdaság és politikai sajtóban is találkozhassunk példaértékű történetekkel. Ez elősegítheti, hogy a társadalom széles rétegeiben is megváltozzon a női szerepek megítélése.

 

http://budapest.lofficecoworking.com

 

Lntai József

Számít, hogy vagy! – Animációs film készült a lelki egészség megőrzésének fontosságáról

Magyarországon több millió ember küzd lelki problémákkal, vagy szenved valamilyen mentális betegségben. Többségük azonban – gyakran megfelelő információ hiányában – nincs tisztában a valós probléma gyökerével, vagy a megbélyegzettségtől való félelmükben nem kérnek segítséget.

 

Magyarországon több millió ember küzd lelki problémákkal, vagy szenved valamilyen mentális betegségben. Többségük azonban – gyakran megfelelő információ hiányában – nincs tisztában a valós probléma gyökerével, vagy a megbélyegzettségtől való félelmükben nem kérnek segítséget.

 

A lelki egészség megőrzésével kapcsolatos felvilágosítás és az érzékenyítés így kiemelten fontos társadalmi ügy. Az Országos Közegészségügyi Intézet megbízásából a MITTE Communications készített animációs filmet a lelki egészség megőrzésének fontosságáról. 

 

A családi vagy munkahelyi problémák, a sokasodó stresszhelyzetek egyaránt lelki egyensúlyvesztést okozhatnak. Ilyen állapotban különféle mentális betegségek is megjelenhetnek, mint például a szenvedélybetegségek, a depresszió, de elmagányosodáshoz és a társadalom peremére sodródáshoz is vezethetnek. Az Országos Közegészségügyi Intézet megbízásából a MITTE Communications a Norvég Alap támogatásával megvalósuló projekt keretében elkészítette a "Számít, hogy vagy!" kampányvideót, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a saját és a környezetünkben élők lelki egészségének megőrzésére.

 

A film első részében a hétköznapok terhe alatt megroppanó főszereplő fejébe látunk bele: olyan egyensúlyvesztett állapotba kerül, ahol számtalan negatív érzést és gondolatot követően végül depresszióba esik. A negatív állapotból később kitör, és egy pozitív lelki fordulat történik. Az animációs film elején található nyomasztó társadalmi közeg a film végén egy támogató, lehetőségekkel teli közösséggé alakul.

 

Dr. Sümegi András, a Norvég Alap Lelki Egészség projekt szakmai igazgatója elárulta, hogy a „Számít, hogy vagy!" animációs oktatófilm célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a lelki egészségmegőrzés fontosságára és a negatív állapot felismerésének jelentőségén túl a pozitív lelki állapot elérésének lehetőségét is megmutassa.

 

„A film készítésekor fontos szempontnak tartottuk, hogy egy megoldás-fókuszú, figyelemfelkeltő animációs filmet készítsünk, amely hangulati, stiláris és zenei fordulataival a depresszióból kigyógyuló egyén pozitív kiteljesedését mutatja be. Ehhez egy egyedi grafikai és szöveges világot alkottunk, ahol a lelki egyensúly elvesztéséhez, majd megtalálásához kapcsolódó kifejezéseket és vizuális elemeket kapcsoltunk" – nyilatkozta Batta Barnabás a MITTE Communications stratégiai igazgatója.

 

A „Számít, hogy vagy!" kampányvideó, a „Módszertani, strukturális és kapacitásfejlesztés a lakosság mentális egészségfejlesztésére irányuló beavatkozások támogatására" című projekt keretében a Norvég Alap támogatásával jött létre.

https://www.youtube.com/watch?v=yylfkkT6trw

Film koncepció, kreatív stratégia: MITTE Communications

Grafika, animáció: Farkasinszky Bence

 

www.lelkiegeszseg.antsz.hu

http://mittecomm.com

 

Lantai József

Alsó-Ausztria: startol a bringa-szezon, új élmények vizek és ízek mentén

Új útvonalak és ajánlatok, új célközönség: Alsó-Ausztriában számos új projekt lendíti fel az idei kerékpáros turizmust. A régió által kínált sokszínű lehetőségekbe egy kizárólag erre az aktív pihenési formára létrehozott, magyar nyelvű honlap nyújt átfogó betekintést. (lásd: http://www.also-ausztria.info/kerekparozas) Közép-Európában nincs még egy olyan ország, amelyik olyan széleskörű ajánlatokkal várná a bringásokat, mint Alsó-Ausztria.

 

Új útvonalak és ajánlatok, új célközönség: Alsó-Ausztriában számos új projekt lendíti fel az idei kerékpáros turizmust. A régió által kínált sokszínű lehetőségekbe egy kizárólag erre az aktív pihenési formára létrehozott, magyar nyelvű honlap nyújt átfogó betekintést. (lásd: http://www.also-ausztria.info/kerekparozas) Közép-Európában nincs még egy olyan ország, amelyik olyan széleskörű ajánlatokkal várná a bringásokat, mint Alsó-Ausztria.

 

Most érdemes próbára tenni a szerencsét is, 2 fős hétvégét lehet nyerni az Ybbstal-kerékpárúton.

http://www.also-ausztria.info/nyeremenyjatek

4200 km hosszú kerékpárút hálózat, nyolc top-útvonal – http://www.also-ausztria.info/top-kerekparutak – példaértékű infrastruktúrával, csillagtúrák – http://www.also-ausztria.info/kerekparos-csillagturak – az egyes régiókban, újonnan kialakított kerékpárutak: Alsó-Ausztriában már korán felismerték a kerékpáros turizmus fontosságát, így fejlesztésére nem véletlenül, nagy hangsúlyt fektetnek. A kerékpározás ma már az alsó-ausztriai turizmus egyik alappillére.

 

Új útvonalak a kényelmes bringázáshoz

Alsó-Ausztria leginkább a kényelmes tempóban tekerőknek kedvez. Az útvonalak nagy része folyók, vagy egykori vasútvonalak mentén halad, megerőltető emelkedők nélkül. Idén három új bringaút is ki lett alakítva, ezek a Bécsi Erdő-, az ybbstali- és a Thaya kör-útvonalak. A Bécsi Erdő körúton Bécs környéke fedezhető fel kényelmesen, két keréken. A 215 km-es útvonal sokrétű tájakon át vezet a Duna, a Traisen, a Gölsen, ill. a Triesting folyók mentén, míg végül a bécsújhelyi csatorna partján folytatódik. Bárhol megkezdhető az út, lehet tekerni csak egyes etapokat, vagy részt lehet venni egy öt napos túrán.

Az Ybbstali-kerékpárút központi szakaszának befejezése még folyamatban Waidhofen an der Ybbs és Lunz am See között, amely az egykori Ybbstalbahn nevű vasútútvonal mentén halad. A felavatás előtt álló szakasz a biztonságot, az útvezetést és a tájrendezést tekintve még Ausztriában is példaértékű. A Lunz és St. Georgen am Reith közötti szakaszt már most ki lehet próbálni. A Lunz és Waidhofen közötti teljes útvonalat (55 km) június 17-én nyitják meg „szánj időt magadra" mottóval.

Szintén röviddel az átadás előtt áll a 111 km-es Thayakör-útvonal, amelyik javarészt a Waidhofen és Slavonice, valamint a Göpfritz és Raabs közötti egykori vasútvonal mentén halad. A szakaszokat gyér forgalmú utak kötik össze egymással, amelyeken részben két top-kerékpárút is áthalad: az EuroVelo 13 (Iron Curtain Trail – Vasfüggöny útvonal) és a Kamp-Thaya-March-kerékpárút. Ez utóbbi az elmúlt években teljes körű megújításon esett át. Az útvonalat újra aszfaltozták, minden lehetséges veszélyforrást eltávolítottak és optimalizálták az útbaigazító táblákat, így rendkívül felhasználóbarát lett a túraút.

 

Top-kerékpárutak

Alsó-Ausztriában összesen nyolc top-kerékpárút található, amelyek kitáblázottsága tökéletes, illetve amelyek mentén számos minősített bringabarát szolgáltatást, sűrű vasúthálózatot, számtalan vendéglőt és hagyományos borozót, ún. heuriger található. A színvonalat tovább emeli a nagyszámú e-bike töltő- és szervizállomás is, amelyek szintén hozzájárulnak a kényelmes tekeréshez. Az évi 680.000 kerékpárost számláló Duna-kerékpárút továbbra is a legnépszerűbb útvonal, a maga 270 km-res, alsó-ausztriai szakaszával, és nemcsak az osztrák látogatók körében népszerű, hanem a német kerékpár klub is a legkedveltebb külföldi útvonalnak minősítette.

 

Alsó-Ausztria nyolc top-kerékpárútja összefoglalva:

– Dunai kerékpárút (EuroVelo 6) – 272 km

– Traisental kerékpáros útvonal – 111 km

– EuroVelo 9 (Bécs-Breslav-szakasz Bécstől északra, Thermen kerékpárút Bécstől délre)

  212 km

– Triestingau kerékpárút – ca. 30 km

– Kamp-Thaya-March kerékpárút – 445 km

– Iron Curtain Trail (EuroVelo 13) – ca. 400 km

– Piestingtal kerékpáros útvonal – 38 km

– Triesting-Gölsental kerékpárút – 62 km

 

Csillagtúrák, e-bike

Alsó-Ausztria idén különös hangsúlyt fektet az úgynevezett „csillagtúrákra" amelyek során egy kiindulópontból akár többnapos kirándulás is szervezhető; és mindez könnyedén, kevés csomaggal. A változatos útvonalak mentén különböző élményeket kínáló régiókat lehet felfedezni: Marbachban a Duna mentén lehet tekerni, Retz környékén bort lehet kóstolni, Gmündnél lápos és erdős területek is várják a turistákat, Badenben a Bécsi Erdő kulturális öröksége vár felfedezésre, míg a Púpos világ (Bucklige Welt) lankáit e-bike segítségével lehet meghódítani. A Púpos világ régióban e-bike kölcsönzőket építettek ki, ahol 140 km-en nemcsak jól kitáblázott útvonalak várják az odalátogatókat, hanem akkumulátortöltő- és, szervizállomások illetve számos étterem is. E-bike kölcsönzők és töltőállomásokat egyébként a Dunai és a Traisental kerékpárúton, valamint az Yppstali Alpok mountainbike útvonalain is elérhetők.

 

Mindenkinek jobbnál-jobb ajánlatok

Aki hosszabb-rövidebb bringa túrát szeretne, jobbnál-jobb ajánlatok közül válogathat, mint például:

– 3 napos mostvierteli kerékpáros körút

  az Ybbs és Erlauf folyók, valamint a lunzi-tó érintésével – 99EU/Fő;

– Kerekezzük körbe Bécset!

  4 éjszaka reggelivel a Bécsi Erdő kerékpáros körtúra útvonalán – 159EU/Fő;

– Duna- menti kerekezés, Wachau

  4 éjszaka, kerékpárkölcsönzés 3 napra, hajóúttal, 324EU/Fő.

http://www.also-ausztria.info/kerekparos-ajanlatok

 

http://www.also-ausztria.info/kerekparozas

 

Lantai József

A busztragédia tanulságai is szóba kerültek az idei Busexpo-n

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) által szervezett legnagyobb hazai buszos szakkiállításon újonnan debütáló autóbusz modelleket, modern biztonságtechnikai megoldásokat és innovációk széles palettáját mutatták be az érdeklődőknek. Megtekinthető volt a BKV által újonnan megvásárolt, Ikarus 630-as retrocsoda, de népszerű volt a háromtengelyes, prémium kategóriás turistabusz is, amit Keszthelyi Vivien (16) női gyorsasági autóversenyző a helyszínen próbált ki.

 

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) által szervezett legnagyobb hazai buszos szakkiállításon újonnan debütáló autóbusz modelleket, modern biztonságtechnikai megoldásokat és innovációk széles palettáját mutatták be az érdeklődőknek. Megtekinthető volt a BKV által újonnan megvásárolt, Ikarus 630-as retrocsoda, de népszerű volt a háromtengelyes, prémium kategóriás turistabusz is, amit Keszthelyi Vivien (16) női gyorsasági autóversenyző a helyszínen próbált ki.

 

A NiT Hungary által szervezett legnagyobb hazai autóbuszos szakkiállításon, 5000 négyzetméteren 47 kiállító mutatta be 30 autóbuszát és legújabb fejlesztéseit. Az autóbuszos személyszállítás és a kapcsolódó szolgáltatások bemutatói között szerepeltek a Credo, Ford, Isuzu, Kartsan, MAN, Mercedes, Modulo, Setra, Temsa, VDL Bova, Scania, Volvo legújabb városi és távolsági típusai, valamint a török Karsan és a Temsa típusok forgalmazója is.

 

A rangos hazai expóval egy időben zajló XXIII. Országos Személyszállítási Szakmai Konferencián Palkovics László államtitkár „A veronai buszbaleset tanulságai – mit tehet, mit tegyen a kormány?" címmel tartott előadást. Az oktatási államtitkár elmondta, annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő még egy ilyen baleset, a kormány jogszabály-változtatásokat vezet be, amelynek igényét az iskolai buszos kirándulásokról szóló online kérdőíves felmérés eredménye is megerősítette. Jövő héten kerülhet az Országgyűlés elé a törvénymódosítási javaslat, amelyben többek között pontosan definiálnák az iskolai kirándulás fogalmát, rendeznék a biztosítási viszonyokat és kontrollálnák a járművezetők alkalmasságát.

 

Palkovics László szerint drágább, de biztonságosabb lesz a külföldi diákutaztatás.

„Meg kell nézni alaposan a buszok műszaki alkalmasságát is, amihez persze pénz kell. A kormányzat szándéka, hogy folyamatosan újítsuk a buszparkot és egy iskolai kirándulás alkalmával olyan buszt használjanak az iskolák, amit Magyarországon gyártottak. Az biztos, hogy ez többe kerül majd, így nő a kirándulás költsége is, de megéri, annak érdekében, hogy ilyen balesetek ne történjenek" – mondta el Dr. Palkovics László.

 

Az ágazat legjelentősebb szakembereit összehívó konferencia, valamint a legnagyobb hazai és külföldi buszgyártók, illetve beszállítóipar kiállítása hatalmas sikerrel és látogatói rekorddal zárult. A nagyszabású buszos rendezvényről a főszervező elismerő szavakkal nyilatkozott.

 

„Végérvényesen kijelenthetjük, hogy mára a Busexpo egyértelműen a magyarországi autóbuszos alágazat szakmai napjává vált.  Idén minden eddiginél több kiállító és látogató volt jelen, de nagy örömünkre szolgált az is, hogy a vásárban egyre több olyan környezetbarát járművet állítanak ki, ami a jövőben magyar utasokat szállít majd, ennek támogatásában a kormány is elkötelezett. Külön fontos megemlíteni, hogy információkhoz juthattak a konferencia külön szekciójában azok az érdeklődők, akik a diákutaztatásssal kapcsolatban állnak, ők a mai napon az ezzel kapcsolatos kormányzati terveket is meghallgathatták" –  nyilatkozta  Dittel Gábor, a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

 

A rendezvény kiállítóterén számos különlegesség várta a résztvevőket. A BKV által nemrégiben vásárolt, 60-as években gyártott IK630 Cabrio retrobusz igazi kuriózumként szolgált a közönség számára, de nagy érdeklődés övezte a Magyarországon elsőként látható Neoplán Tourliner háromtengelyes változatát is. Utóbbit az Audi Sport Racing Academy egyetlen magyar és legfiatalabb tagja, Keszthelyi Vivien női gyorsasági autóversenyző tesztelte a helyszínen.

 

Az idén a német Audi TT-kupában is szereplő tizenhat éves tehetség mellett az expón egy másik híresség is feltűnt. Talmácsi Gábor világbajnok gyorsaságimotor-versenyző is kint járt az eseményen és ezúttal a Volvo 9900 háromtengelyes turistabuszát vezette a tanpályán. A fényűző, fejedelmi kényelmet biztosító autóbuszra az érdeklődök is felszállhattak.

 

Az 5. jubileumát ünneplő buszos szakkiállítás nagy sikerére való tekintettel a szervezők már most hozzáláttak a jövő évi kiállítás szervezéséhez, és egy igazi kuriózumban gondolkodnak a következő Busexpo sztárvendége kapcsán.

 

www.busexpo.hu

www.nit.hu

 

Lantai József

Hatalmas sikerrel zárult a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál

24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendás Kodály-mű, a Háry János bemutatójával ért véget a három és fél héten át zajló 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

24 nap, 109 helyszín, 187 program – kivételes produkciók, telt házas előadások és koncertek, felejthetetlen pillanatok. Vasárnap a legendás Kodály-mű, a Háry János bemutatójával ért véget a három és fél héten át zajló 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

A gazdag fesztiválprogramot páratlan érdeklődés kísérte, a hazai és nemzetközi közönség Budapest legfontosabb előadóművészeti helyszínein, koncerttermeiben, színházaiban, kiállítótereiben, múzeumaiban és rendhagyó helyszíneken, utcán és köztereken is találkozhatott a fesztivál művészeivel, programjaival. 338 nap múlva, 2018. március 30-án kezdődik a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

 

Az idei fesztivál színes programkínálatában komoly- és kortárs zene, opera, jazz, könnyű- és világzene, táncművészet, újcirkusz, színház és képzőművészet, design és divat is helyet kapott. A programokat a várakozásokat felülmúló érdeklődés kísérte, számos eseményre már a fesztivál kezdete előtt megvették a belépőket.

A fesztiválélményhez immár szervesen hozzátartozik, hogy számtalan produkció a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látható először: 2017-ben a Magyar Állami Népi Együttesnek, a Recirquel Újcirkusz Társulatnak, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek és Barta Dóra társulatának köszönhetően négy ősbemutatót ünnepelt a fesztivál, és hét magyarországi bemutatónak, valamint kilenc színházi premiernek örülhetett a hazai közönség. Az új produkciók zöme a bemutatót követően is műsoron marad.

 

A fesztivál három és fél hetében többek között olyan kiváló művészek és világsztárok látogattak Budapestre, mint Bertrand de Billy és a Lausanne-i Kamarazenekar, Pascal Rogé, Goran Bregovic, a Prágai Filharmónia Kórusa, Edward Clug rendező-koreográfus és a Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttese, de koncertet adott még Ivo Pogorelich,  Gyenyisz Macujev, a fesztiválon ünnepelte a húsvétot René Jacobs és az Akademie für Alte Musik Berlin, valamint a RIAS Kammerchor. Hatalmas várakozás övezte a világpremier után alig néhány héttel hazánkba érkező Just Call Me God – A diktátor utolsó beszéde című produkciót. A telt házas előadást a hazai művészeti szcéna legjobbjai követték a nézőtérről, John Malkovich és Kulka János színművész közös fotója bejárta a hazai sajtót és a közösségi médiát.

 

A kiegyezés évfordulójáról megemlékezve Liszt Koronázási miséjével állt színpadra az Osztrák-Magyar Haydn Filharmónia és a Bécsi Állami Opera Kórusa, az eseményen részt vett a kenti hercegné, a brit uralkodói család egyetlen magyar származású́ tagja férjével, a kenti herceggel. A pár nemcsak a koncertről és Bogányi Gergely zongorajátékáról beszélt lenyűgözve, de Zoób Kati különleges ruhakölteményeiről is. A kiegyezés kori divat motívumaiból inspirációt merítő kreációkat a Müpa tereiben egy rendhagyó divatbemutató keretében láthatták a koncertre érkezők.

 

Számtalan művész elismerően nyilatkozott a Budapesten töltött időszakról, kiemelve a közönség odaadását és figyelmét. A többszörös Grammy-díjas Snarky Puppy zenekar például a koncert után, a szokásoktól eltérően teljes létszámban dedikált. A dél-afrikai operaénekesnő, Pumeza Matshikiza áriakoncertje előtt mesélt hazai újságíróknak arról, hogy mennyire szeret magyar művészekkel együttműködni.

Nánási Henrik, a Komische Oper Berlin főzeneigazgatója arról beszélt, milyen fontos számára, hogy a fesztivál keretében Budapesten állhat színpadra világszerte turnézó együttesével. Vittorio Storaro, a filmművészet élő legendája, a háromszoros Oscar-díjas operatőr pedig személyesen vezette körbe a sajtó képviselőit Writing with Light című fotókiállításának megnyitóján.

 

A meghosszabbított, három és fél hetes időtartam lehetővé tette, hogy több műfajban is különleges, „fesztivál a fesztiválban" élménnyel bővüljön az eseménysorozat: több mint tízezer ember látogatott el a Budapest Art Week programjaira, rengetegen voltak kíváncsiak a III. Fotóutca Fesztivál kiállításaira és workshopjaira, a Pont Fesztivál családi programjaira és rendhagyó koncertjeire, valamint a Mercedes-Benz Fashion Week Budapest bemutatóira. Számtalan ingyenes, izgalmas produkcióval találkozhattak a nézők a Budapest utcáin felállított hatalmas, piros BTF-kockákban, valamint az első ízben megvalósult Akvárium Tavasz Terasz ingyenes eseményein.

 

A hazai és a nemzetközi média is kiemelkedő figyelemmel kísérte a fesztivált, a kritikák és beszámolók pedig elismerően beszélnek a programok kiemelkedő minőségéről és a fesztivál egyedülálló hangulatáról. A Budapesti Tavaszi Fesztivál az elmúlt közel négy évtizedben Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléjévé vált, olyan nagy presztízsű, elismert programsorozattá, amely a nemzetközi művészeti szcéna kiválóságait és a hazai kulturális élet legjobbjait emeli programjába. Mindez folytatódik a következő évben is, és a szervezők – a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Magyar Turisztikai Ügynökség – idén a fesztivál zárásával egy időben jelentik be a következő évi eseménysorozat dátumát és első neveit.

 

A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál 2018. március 30-án indul és április 22-ig tart, és olyan világsztárokat hoz a magyar fővárosba, mint Rudolf Buchbinder és a City of Birmingham Symphony Orchestra; a kiváló zenekart Mirga Gražinytė-Tyla vezényli. A fesztivál vendégeként lép színpadra a világ egyik legfényesebb zongoracsillaga, a Grammy-díjas izraeli-amerikai művész, Yefim Bronfman és a Bécsi Filharmonikusok. Április 7-én és 8-án Ákos 50 címmel rendhagyó, ünnepi estre készül a Kossuth-díjas énekes és dalszerző, Kovács Ákos. 2018. április 19-én pedig először koncertezik hazánkban a zseniális francia koloratúrszoprán énekesnő, Natalie Dessay. A jegyvásárlás az elsőként bejelentett programokra a mai nappal indul a www.btf.hu weboldalon.

 

A kulturális tavasz 2018-ban is a Budapesti Tavaszi Fesztivállal kezdődik majd, a visszaszámlálás elindult.

 

https://www.youtube.com/watch?v=3TAbNT6XgM0

www.btf.hu

 

Lantai József

Elfogadta az Appeninn közgyűlése az osztalékfizetést és a 2016-os beszámolót

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Nyrt. éves rendes közgyűlésén a részvényesek 2,6 millió euró adózott eredménnyel elfogadták az ingatlanbefektetéseket kezelő vállalat éves beszámolóját, így a részvényenként 7 forintos osztalékot is.

 

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Nyrt. éves rendes közgyűlésén a részvényesek 2,6 millió euró adózott eredménnyel elfogadták az ingatlanbefektetéseket kezelő vállalat éves beszámolóját, így a részvényenként 7 forintos osztalékot is.

 

Az Appeninn Nyrt. közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2016. évi beszámolóját, mely szerint a vállalat tavaly 4,6 millió euró (IFRS szerinti) bruttó bevétel mellett több mint duplájára (+120%) növelte adózott nyereségét, amely így 2,6 millió euró volt. Ennek köszönhetően – az Appeninn IT-jének egy évvel ezelőtt megfogalmazott osztalékfizetési szándékának megfelelően – a részvényesek a társaság működése során először osztalék fizetéséről döntöttek, melynek mértéke részvényenként 7 forint (ez a részvények csütörtöki záróára alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg). Az osztalékfizetés rendjét, részleteit a társaság 10 napon belül teszi közzé.

Az Appeninn hogy hosszú távon fenntartható és kiszámítható osztalékfizetést tervez, melyre a menedzsment a vállalat idén eddig elért eredménye és kilátásai alapján is lehetőséget lát. A társaság célja továbbá, hogy folytassa az ingatlanportfolió tavalyi évben elkezdett bővítését, melyet részben új részvények kibocsátásával kíván finanszírozni. A részvényesek ehhez kapcsolódóan felhatalmazást adtak a társaságnak tőkeemelésre, mely öt év alatt maximum 5 millió euró összegű lehet.

Az Appeninn csoport gazdálkodási adatai (IFRS)*

 

2015. I-IV. negyedév

2016. I-IV. negyedév

Változás

 
 

Ingatlan bérbeadásból származó bevétel

4 582

4 630

+1%

 

Adózott eredmény

1 201

2 607

+117%

 

Egy részvényre jutó eredmény**

3,42

6,82

+99%

 

* adatok ezer euróban; ** euró cent

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. Magyarország egyik dinamikusan növekvő ingatlanbefektetési társasága. A 2009 végén alapított vállalat olyan réspiaci szegmensekre fókuszál, melyekben alacsonyan árazott, ám nagy hozamtermeléssel kecsegtető eszközök szerezhetők meg befektetési céllal. Ilyen célterület többek között a B-kategóriás irodaházak, valamint az ipari és logisztikai ingatlanok szegmense. Az Appeninn Holding célja, hogy ingatlan-portfóliójának folyamatos szélesítésével egy klasszikus, konzervatív üzletpolitikát, eszközalapon jól meghatározható értéket képviselő holdingként működjön. A társaság tulajdonában lévő összesített ingatlanterület nagysága a fővárosban és vidéken meghaladja az 55 ezer négyzetmétert.

A cégcsoport a 2016. üzleti évet 4,6 millió eurós bérbeadásból származó bevétellel, 2,6 millió eurós adózott eredménnyel zárta.

www.appeninn.hu

Klasszikus vígjáték a mába helyezve

A Thália Színház új produkciójáról A főnök meg én meg a főnök című darabról stílszerűen a Salvatore Bar Extrában kaptunk nemcsak információt, hanem a kávé mellett a Salvatore Bar Extra egyik koktélspecialitását is megkóstolhattuk.

 

A Thália Színház új produkciójáról A főnök meg én meg a főnök című darabról stílszerűen a Salvatore Bar Extrában kaptunk nemcsak információt, hanem a kávé mellett a Salvatore Bar Extra egyik koktélspecialitását is megkóstolhattuk.

 

Vida Péter (a darabban Truffaldino megszemélyesítője) állt be a pult mögé, hogy két bártender segítőjével a koktélokat megalkossa. Péternek nem ismeretlen a feladat, hiszen a darab kedvéért – amiben majd könnyed lazasággal és némi ügyetlenkedéssel keveri az italokat – órákat is vett.

 

A főnök meg én meg a főnök címmel Sebestyén Aba rendezésében mutatja be április 29-én a Thália Színház a Két úr szolgája című komédia Hamvai Kornél-féle átiratát.

Carlo Goldoni 1746-ban írta meg a Két úr szolgája című művét, amellyel egy új műfajt teremtett, a polgári vígjáték műfaját. Hamvai Kornél átdolgozásában a fő cselekmény megmaradt, de a történet a mába helyeződik.

 

„A darabban minden megvan, ami egy jó vígjátékhoz szükséges: szerelem, félreértés, átverés, gyilkosság és öngyilkossági kísérlet, zsarolás, szakítás, hazugság, kibékülés és végül – hogy mindenki boldogan menjen haza – megvan a happy end is" – fogalmazott Sebestyén Aba, a darab rendezője.

 

Truffaldino felcsap pizzafutárnak. Az első kiszállítás a tarantói maffia rettegett főnöknőjéhez viszi – és a kapuban karambolozik a közeli város maffiájának rettegett főnökével. Itt végződhetne a történet. De van tovább, mert ez Olaszország. Eljegyzések, álruhák, félresiklott leszámolások, a szálloda szomszéd szobáiban lakó, egymást nem találó szerelmesek… És Truffaldino eszeveszetten rohan fel-alá, hogy hirtelen támadt két főnöke összes kívánságát teljesítse. Amitől mindenki csak egyre nagyobb bajba kerül.

 

A Ponyvaregénybe oltott commedia dell'arte, a Keresztapával keresztezett mágikus realizmus, Goldoni klasszikus vígjátéka, a Két úr szolgája mai olasz környezetben, őrült és kacagtató színpadi mesében… Ahol a mesélőre is lőnek.

 

Az előadás szereplői:

Molnár Piroska, Vida Péter, Szabó Erika, Bán Bálint, Tóth Eszter, Mózes András, Pindroch Csaba, Fodor Annamária és Tamási Zoltán.

 

2017. április 29. 19:00 – Bemutató

A főnök meg én meg a főnök

Thália Színház

Budapest, Nagymező u. 22-24.

 

http://www.thalia.hu

 

Lantai József

Pizzaháborút robbantott ki indulásakor a Tini Nindzsa Teknőcök

Új részekkel és vadiúj sorozattal jelentkeznek a világ leghíresebb teknősei a Nickelodeonon. Ki gondolta volna, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök pizzamániája igazi háborút robbant ki az ipar óriásai közt?

 

Új részekkel és vadiúj sorozattal jelentkeznek a világ leghíresebb teknősei a Nickelodeonon. Ki gondolta volna, hogy a Tini Nindzsa Teknőcök pizzamániája igazi háborút robbant ki az ipar óriásai közt?

 

A Nickelodeon közkedvelt sorozata most rengeteg akciódús kalanddal és vadiúj részekkel tér vissza vasárnaponként a képernyőkre. Az animációs sorozat rajongóit 2018-ban egy új szériával is megörvendezteti a gyerekcsatorna Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles munkacímmel.

 

Vasárnaponként vadonatúj epizódokkal folytatódnak a Tini Nindzsa Teknőcök hazánk legkedveltebb gyerekcsatornájának műsorán. Donatello, Leonardo, Michelangelo és Raffaello már több mint 30 éve szórakoztatják a rajongókat, először képregényfiguraként, majd menő sorozatszereplőkké váltak, napjainkban pedig több mozifilm főszerepében is feltűntek. Azt azonban kevesen tudják, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő karakterek karrierjük hajnalán igazi háborút robbantottak ki. Méghozzá nem is akármilyent: pizzaháborút! Hőseink pizza iránti rajongása ugyanis olyan mértéket öltött, hogy a két legnagyobb amerikai óriáscég, a Pizza Hut és a Domino's is versenybe szállt és majdnem 6 milliárd forint értékű marketingkampányt építettek a teknőcök köré.

 

A Tini Nindzsa Teknőcök frissen debütáló epizódjaiban főhőseink minden eddiginél izgalmasabb harcokba keverednek. A teknősök nehéz helyzetben találják magukat, hiszen találkoznak valakivel, akit képtelenek legyőzni… Donatellonak ráadásul April miatt is aggódnia kell, akinek képességei erősebbek, mint gondolta. De vajon mit kezdenek a hőseink a legújabb gonosz mutánsokkal? Minden kiderül a vasárnaponként érkező új részekben, amelyek egyszerre ötvözik a képregények, a rajzfilmek és a mozifilmek ikonikus világát.

 

A teknősök rajongóit vadiúj rajzfilmsorozattal is megörvendezteti a gyerekcsatorna. A 2018 őszén jelentkező Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles munkacímmel debütáló 2D animációs sorozat 26 részben mutatja majd be Leonardo és testvérei kalandjait New York misztikus városában. A négy testvér bizarr lényekkel veszi fel a harcot, miközben a modern kor veszélyeivel is szembe kell nézniük. „A Teknőcök folyamatos megújulásra képesek, van bennük pezsgés és relevánsak minden felnövekvő generáció számára, miközben a felnőtt rajongók igényeit is kielégíti" – mesélte a Nickelodeon elnöke, Cyma Zarghami, aki azt is elárulta, az új sorozatot több humor, fiatalosság és könnyedebb hangvétel jellemzi majd.

 

De nem csak hétvégén, hanem hétköznaponként is szórakoztat a csatorna. Április 30-án maratoni adással, május 1-jétől pedig új részekkel jelentkezik a Tündéri keresztszülők is, ahol a 10 éves Timmy varázserővel megáldott keresztszülei csempésznek jókedvet a szürke hétköznapokba.

Új részekkel debütál a Tini Nindzsa Teknőcök és a Tündéri keresztszülők a Nickelodeonon!

 

Tini Nindzsa Teknőcök minden vasárnap 18.10 órától

Tündéri keresztszülők maraton április 30-án 13.10 és 16.20 között, új részek május 1-től minden hétköznap 19.30 órától.

 

http://www.nickelodeon.hu

 

Lantai József