A Mercedes

egy_mercedes_auto.jpgOlvasom a hírt, hogy Kecskemét után még egy új autóalkatrész gyártó üzemet hoz létre Újhartyánban a Mercedes autógyár legnagyobb svájci beszállítója, a Rehau-Automotive Kft. Közel ezer új munkahely jöhet létre. Ezek szerint a Mercedesnek fontos beszállítója leszünk. De hogy született az árbevételét tekintve a világ legnagyobb autógyára?

“A Mercedes” bővebben

Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának állásfoglalása a műveltség iskolázási és tantervi beszűküléséről – 2018. február

mta_allegoria.pngA Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága (KEB) saját kezdeményezésére foglalkozik a közoktatás elvi kérdéseivel, ezek közül először a műveltség fenyegető beszűkülésével.

“Az MTA Közoktatási Elnöki Bizottságának állásfoglalása a műveltség iskolázási és tantervi beszűküléséről – 2018. február” bővebben

Márton partjelző fázik

pince.jpgA Pinceszínház március 2-án pénteken este mutatja be Hamvai Kornél: Márton partjelző fázik című darabját Kiss Csaba rendezésében. Szó esik nőkről, lepkékről, focimeccsekről, temetésről és Montreálról, de legfőképp Denise-ről, aki „kegyetlen egy asszony volt”. Hol rontotta el az életét, miközben mindent jól csinált? …Ezeken a kérdéseken töpreng nap mint nap a kocsmában Márton partjelző.

 

“Márton partjelző fázik” bővebben

A UPS KIBŐVÍTI WORLDWIDE EXPRESS SZOLGÁLTATÁSÁT, ÍGY KÖNNYÍTVE MEG A NÖVEKVŐ PIACOK ELÉRÉSÉT

ups_1.jpgA szolgáltatás mostantól 124 országban és területen elérhető.A UPS 57 országban tette elérhetővé a szolgáltatást, köztük Brazíliábanm Indiában és Dél-Koreában.Az Express szolgáltatás 5 új országban lesz elérhető. köztük Banlgladesben és Maagaszkáron.Garantált kiszállítás a célállomástól függően 1-3 munkanapon belül 10:30, 12:00 vagy 14:00 órára.

 

“A UPS KIBŐVÍTI WORLDWIDE EXPRESS SZOLGÁLTATÁSÁT, ÍGY KÖNNYÍTVE MEG A NÖVEKVŐ PIACOK ELÉRÉSÉT” bővebben

Samsung Galaxy S9 és S9+ megérkezett

samsung-galaxy-s9-and-s9-e.jpgA Samsung Galaxy S9 és S9+ készülékei új szintre emelik az eddig ismert kommunikációs eszközöket. Az újragondolt kamerával rendelkező Samsung Galaxy S9 és S9+ telefonokkal a felhasználók innovatív módon oszthatnak meg tartalmakat képek, hangulatjelek és videók segítségével. A telefon duál kamerája, amellyel akár szuperlassított videók is készíthetők, valamint a személyre szabott AR (Augmented Reality, Kiterjesztett Valóság) hangulatjelek gondoskodnak arról, hogy minden pillanatot a maga tökéletességében ragadjunk meg.

 

“Samsung Galaxy S9 és S9+ megérkezett” bővebben

Hallgass, ha jót akarsz!

televan.jpgSzerzői-jubileumi koncert Vörös Istvánnal. Több mint négy évtizedes pályafutását huszonhárom hanghordozó, három DVD-lemez, számtalan élő koncert, valamint zajos közönségsiker fémjelzi. A jubileumi nagykoncert Vörös István 40 éves dalszerzői munkásságának örömünnepe lesz, amelyen zenész barátai, pályatársai is részt vesznek. 

 

“Hallgass, ha jót akarsz!” bővebben

Bemutatkozik az öt új Nokia és az elsőrangú Android élmény

nokia_2018-as_portfolio.jpgTavalyi díjnyertes portfólióját négy új taggal egészítette ki a mai napon a HMD Global, a Nokia telefonok otthona – ezek a Nokia 8 Sirocco, a Nokia 7 plus, az új Nokia 6, illetve a Nokia 1. A Nokiákkal szemben támasztott elvárásoknak megfelelően minden egyes új készülék megbízható és bírja a strapát, miközben teljesen új szintre emelkedett az anyagválasztás és a dizájn.

 

“Bemutatkozik az öt új Nokia és az elsőrangú Android élmény” bővebben

FullView kijelzős okostelefonokkal erősít az Alcatel az MWC-n

alcatel_mwc_png.jpgMegújult portfólióval jelentkezett a TCL az idei MWC-n: modernizált okostelefonjaival az Alcatel a világ első márkája, amely minden szériájában a lebilincselő 18:9-es képarányú kijelzők élményét nyújtja. Az egész termékcsalád a prémium márkák tulajdonságait idéző Face Key arcfelismerő funkcióval rendelkezik, az új kamerafunkciók pedig több lehetőséget adnak a felhasználóknak az emlékezetes pillanatok megörökítéséhez. 

 

“FullView kijelzős okostelefonokkal erősít az Alcatel az MWC-n” bővebben

COT-riport: Visszatértek az arany vevői

germany-brings-home-28bn-worth-gold-reserves-earlier-expected.jpgA legutóbbi COT-riport szerint (amely a február 14. és február 20. közti időszakot elemzi) a spekulatív célzatú pozíciók alapján az alapok alig változtattak a dollár-kitettségükön. Ezen belül azért voltak mozgások: az alapok növelték az EURUSD short pozícióikat, és az erős egyesült államokbeli CPI (fogyasztói árindex) adatokat követően, amelyek többéves rekord magasságba lökték a hozamokat, ugyancsak növekedtek a short állományok a 2 és 5 éves USA kincstárjegyek határidős ügyleteiben. A 10 éves USA kincstárjegyek short állományának csökkenése és az ultra hosszú lejáratú kötvények enyhe mértékű vásárlása biztosították azt, hogy nagyjából szinten maradjon a spekulatív szereplők dollár-kitettsége.

 

“COT-riport: Visszatértek az arany vevői” bővebben

Almássy tér

almassy-ter_1894-ben.jpgAz Almássy-tér 1894-ben

   Budapest, Erzsébetváros, Almássy tér. Lakásunk ablakai a térre néztek. Tavasszal kinyitottuk az ablakokat és akácfa illattal telt meg a lakás. A teret 1879-ben alakította ki a Főváros és az 1848/49-es első népképviseleti országgyűlés alelnökéről, a Kiegyezés egyik előkészítőjéről, Almássy Pálról (1818-1892) nevezték el. A tér jobb oldalán Csengery Antal történésznek, a polgári iskolák rendszere kezdeményezőjének, Pest és Buda egyesítése szószólójának szobra áll.

“Almássy tér” bővebben