2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

„Legyen az Ön bora is az ország büszkesége!” – Átadták a 2018. évi Országos Borverseny díjait

4 perc olvasás

hegyvidek_180710_0921_dsc_9294.jpgKözel 200 résztvevő − elsősorban bortermelők, valamint az agrárium számos szakmai szervezete és a kormányzati szervek képviselői − jelenlétében, ünnepélyes keretek között zajlott le július 10-én, Budapesten az Országos Borverseny (OBV) eredményeinek ismertetése, valamint a szakmai zsűri által kiválónak minősített borok termelőit megillető díjak átadása. A hazai szőlő-bor ágazat legszélesebb merítésű, egyben legismertebb bormustrája idén mind a versenyre nevező termelők száma, mind a nevezett tételek tekintetében rekordot döntött. A díjakat Dr. Nagy István agrárminiszter, Font Sándor az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke, illetve Légli Ottó a Borverseny elnöke adta át.

A budapesti rendezvényen Légli Ottó, az Országos Borversenyt szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a 2018-ban immáron 39. alkalommal megtartott verseny ismertsége, illetve elismertsége az elmúlt évek tudatos munkájának eredménye. A HNT, mint a szőlő-bor ágazat szakmai önkormányzata olyan feltételrendszert alakított ki, amely biztosítja, hogy a magyar bortermelők teljes köre az egyéni termelőtől kezdve a családi borászatokon át a nagygazdaságokig érdekelt legyen a szakmai megmérettetésben.

Az OBV valójában nem egy önálló borverseny, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat csúcsrendezvénye, amelyen a termelők a helyközségi, illetve borvidéki versenyeken már eredményesen szerepelt tételeikkel vesznek részt. A nevezés nem csak az objektív szakmai megmérettetés, a hazai és nemzetközi szakértők által alkotott zsűri részéről adott visszajelzés érdekében vonzó a termelők számára, de amiatt is, hogy az OBV-n eredményesen szerepelt borok alkotják azt az „elit borszalont”, ami meghatározó szerepet, illetve kiemelt támogatást kap a különböző a nemzetközi promóciós akciók lebonyolítása során. Az OBV folyamatosan növekvő presztízse a magyarázat arra, hogy az ez évben a Balatoni borrégióban, Siófokon június 8. és 9. között tartott szakmai bírálaton az 51 fős zsűri összesen 223 borászat 770 tételét értékelte, ami 2017-hez mérten a résztvevők számának közel 15%-os, a nevezett tételek mintegy 25%-os növekedését jelenti. A bírálat, illetve az eredményhirdetés idén is a hagyományos 6 kategóriához igazodott, de a korábbi évekhez képest ezúttal több különdíj átadására nyílt lehetőség.

A tradicionális bírálati kategóriák legjobbjai – fehérborok, rozék, vörösborok, természetes édes borok, pezsgők, illetve gyöngyözőborok – mellett különdíjat kaptak a szőlő-bor ágazati stratégiában kiemelt bortípusok legjobbjai (a hazai nemesítésű fajtából készült legjobb illatos fehérbor, a Kárpát-medencei fajtából készült legjobb száraz fehérbor, illetve a legjobb Kékfrankos), valamint a legjobb biobor. A szervező HNT kiemelt szakmai partnere, a Takarék Csoport „A Takarékok Borait” termelő borászatoknak, míg a főtámogató MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a „Legjobb, ökológiai gazdálkodásból származó friss fehérbor” termelőjének adott át különdíjat. A 2018. évi Országos Borverseny legeredményesebb borászatának a Mészáros Borház bizonyult. 

Nagy aranyérem: 3

Aranyérem: 119

Ezüstérem: 112

Érmes borok összesen: 234

A kategóriák győztesei:

A legjobb fehérbor:

Varga Pincészet / Aranymetszés Friss Olaszrizling 2017

A legjobb rozéborok:

Paulus Molnár Borház / Paulus Rosé 2017

Várszegi Pincészet / Rosé 2017

A legjobb vörösbor:

Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015

A legjobb gyöngyözőbor:

Fodorvin Családi Pincészet / Gyöngyike 2017

A legjobb pezsgő:

Légli Szőlőbirtok / VILLA BOCLAR 2013

A legjobb természetes édes bor:

Budányi Pincészet / 6 puttonyos Aszú 1999

Nagydíjak:

A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából:

Garamvári Szőlőbirtok / Irsai Olivér 2017

A legjobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából:

Tornai Pincészet / Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016

A legjobb Kékfrankos:

Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015

Különdíjak:

A legjobb biobor:

Pendits / Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. különdíja:

Szászi Birtok / Badacsonyi Rózsakő 2017

Smile Wine 2018 Hungary Különdíj:

Takler Borbirtok / Szenta-hegyi Kékfrankos 2016

A WINEDATA különdíja:

Petrény Winery / Egri Cabernet Franc Superior 2011

 

A Takarék Csoport különdíjai:

A Takarékok Fehérbora: Bárdos és Fia Pincészet / Chardonnay „Selection” 2016

A Takarékok Rozébora: Koch Borászat / Frisch Rosé Cuvée 2017

A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2018: Ikon Borászat / Tulipán 2012

A legeredményesebb 1000 hl alatti termelő: Budányi Pincészet

 

A legeredményesebb borászat:

Mészáros Borház (1 nagy aranyérem, 2 aranyérem)

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.