2022.05.17.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A K&H, az Allianz és az Union viszi eddig a legtöbb ügyfelet az év végi kötelezőkampányban — Tízből kilenc autós már az egyösszegű díjfizetést választja

2 min read

casco_preview.jpgA kampány első napjaiban leadott mintegy 3500 megrendelés adatai szerint a K&H, az Allianz és az Union viszi az új kötések mintegy 60 százalékát. Az eddig megrendelt szerződések átlagdíja – biztosítási adó nélkül – közel 17 ezer forint, ami a 14 százalékkal magasabb a tavaly ilyenkor mért 14 900 forintos díjszinthez képest – jelentette be saját adatbázisára hivatkozva a vezető online biztosításközvetítő, a Netrisk.hu.

 

A bónuszfokozatok érvényesítése mellett a legtöbben idén is a biztosítóval folytatandó elektronikus kommunikáció, valamint az éves, egyösszegű díjfizetés választása révén spórolnak az autósok – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – A tavalyi 76 százalék helyett idén már az ügyfelek 90 százaléka döntött úgy, hogy kedvezmény fejében éves díjfizetést vállal.

 

A díjfizetés választott módja is egyre inkább a korszerű megoldások irányába tolódik el. Az éves díjfizetést vállalók körében a tavalyi 61 helyett idén már 85 százalék fizet banki átutalással, a csekket kérők aránya a tavalyi 31 százalékról idén egészen 14 százalékra apadt.

 

A legsikeresebb biztosítók eddigi sorrendje: a dobogón jelenleg a K&H, az Allianz és az Union áll, együttes részesedésük közel 60 százalék. Őket követi a Groupama és a Wáberer – az első öt biztosító összesen az idei kampány új szerződéseinek közel 80 százalékát tudhatja magáénak.

 

A kötési aktivitás eddig a várakozásoknak megfelelő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a január elsején évfordulós szerződések jövő évi díjairól szóló értesítő levelek november 11-ig történő megérkezése nyomán tovább élénkül majd az ügyfelek érdeklődése. Szintén évtizedes megfigyelés, hogy az első napokat követően emelkedik az átlagdíj mértéke is, mivel a nagyobb autóval rendelkező, magasabb összegű biztosítást kötő autósok általában hosszasabb megfontolást követően döntenek a váltásról – erre egészen december 1-jéig lehetőségük is van. Fentiek miatt a Netrisk. hu az első napok eredményei alapján megerősíti becslését, mely szerint mintegy 100 ezer autós fog év végi kötelezőt váltani 18 ezer forintos átlagdíj mellett.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.