2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

A WIZZ AIR KÉTSZERESÉRE BŐVÍTI DEBRECENI BÁZISÁT ÉRKEZIK A MÁSODIK BÁZISGÉP, 7 ÚJ JÁRAT INDUL DEBRECENBŐL

5 perc olvasás

facebook_839ff7ec.jpgA Wizz Air, Európa egyik llégitársasága, Közép- és Kelet-Európa diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 2018 decemberétől kétszeresére bővíti debreceni bázisát egy második Airbus A320 típusú repülőgéppel. A bővítéssel továbbá hét régóta várt járatot is indít a WIZZ Debrecenből Barcelonába és Palma de Mallorcába (Spanyolország), Baselbe (Svájc), Doncaster/Sheffieldbe (Egyesült Királyság), Dortmundba (Németország), Lárnakába (Ciprus) és Máltára. Az új útvonalakon túl a legnépszerűbb, Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra közlekedő debreceni járatok gyakorisága megnő, így 2019-ben hetente 16-tal több WIZZ-járat repül majd Debrecenből. A járatokra a jegyek már 2990* forinttól foglalhatók a wizzair.com oldalon.

A Wizz Air 2012-ben indította első járatát a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről, és azóta is folyamatosan fejleszti egyre bővülő hálózatát, arra törekedve, hogy utasainak egyre több alacsony viteldíjas utazási lehetőséget biztosítson. A ma bejelentett bővítéssel a Wizz Air befektetése debreceni bázisán 200 millió dollár* fölé emelkedik, és a 100%-os debreceni bővülésnek köszönhetően a légitársaság 2019-re közel 600 000 ülőhelyet kínál 11 országba közlekedő 14 járatán.

Az új repülőgép 2018 decemberében érkezik, és hét új útvonalat támogat majd. A WIZZ legnépszerűbb debreceni járatainak gyakorisága is megemelkedik: Tel-Avivba és Párizs Beauvais-ra hetente 2 helyett 3 járat indul majd. A bázis bővítését követően két modern repülőgépével a Wizz Air több mint 70 helyi közvetlen munkavállalót foglalkoztat majd Debrecenben, és a következő debreceni toborzásra már májusban sor kerül.

Az idei év kezdete óta már 97 000 utas élvezhette a Wizz Air alacsony viteldíjait, egyszerű foglalási rendszerét és kiváló fedélzeti kiszolgálását a debreceni útvonalakon, ami több mint 24%-os növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A WIZZ AIR ÚJ ÚTVONALAI DEBRECENBŐL

Célállomás

Napok

Indulás

Viteldíjak*

Dortmund

kedd, csütörtök, szombat

december 15.

2 990 forinttól

Doncaster Sheffield

csütörtök, vasárnap

december 16.

2 990 forinttól

Bázel

csütörtök, vasárnap

december 16.

2 990 forinttól

Barcelona

hétfő, péntek

december 17.

2 990 forinttól

Lárnaka

szerda, vasárnap

2019. március 31.

5 990 forinttól

Palma de Mallorca

vasárnap

2019. március 31.

5 990 forinttól

Málta

hétfő, péntek

2019. április 1.

5 990 forinttól

 

WIZZ AIR JÁRATSŰRÍTÉSEK DEBRECENBŐL

 

Célállomás

Napok

Indulás

Párizs Beauvais

hétfő, szerda, péntek

december 15.

Tel-Aviv

hétfő, szerda, péntek

december 15.

A bővítés bejelentéséről szóló sajtótájékoztatón Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: “Magyarország első számú légitársasága, a Wizz Air folytatja erős növekedését, egyre több lehetőséget teremtve utasainak, hogy a legalacsonyabb viteldíjakon fedezzék fel Európát és a kontinensen túli úti célokat is. Mai bejelentésünk új befektetésekről szól debreceni bázisunkon: 2018 decemberében érkezik második Airbus A320 típusú repülőgépünk Debrecenbe, ami új helyi munkahelyeket is teremt a Wizz Airnél. Ezen felül a WIZZ debreceni kínálata még változatosabb lesz hét új útvonal hozzáadásával Spanyolország, az Egyesült Királyság, Svájc, Németország, Málta és Ciprus felé. A Wizz Air folyamatos debreceni növekedése tovább erősíti elkötelezettségünket Magyarország, a város és a debreceni repülőtér iránt, valamint stimulálja a turizmust és vendéglátóipart Hajdú-Bihar megyében.”

Dr. Papp László, Debrecen polgármestere a bővítések kapcsán kifjtette: “Debrecen számára gazdaságfejlesztési és turisztikai szempontból is kiemelt jelentőségű a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. A Wizz Air jelentős mértékben járult hozzá a reptér ismertségéhez, kihasználtságához azzal, hogy 2012-ben menetrend szerinti járatokat indított, majd 2015-ben bázis repülőtere lett a debreceni légi kikötő. Míg 2012-ben alig 20 ezer utas fordult meg a reptéren, addig 2017-ben 316 ezren választották Debrecent. A Wizz Air és Debrecen együttműködésének újabb mérföldkövéhez érkeztünk azzal, hogy a jelenlegi célállomások újabb hét várossal egészülnek ki. Biztos vagyok abban, hogy együttműködésünk a továbbiakban is sikeres lesz.”

Herdon István, a Xanga Group elnök-vezérigazgatója szerint: “A Debrecen Airport nevében nagy örömmel fogadjuk, hogy 2018. decemberében egy újabb bázisgéppel bővíti a Wizz Air a debreceni kapacitását. Ez egy újabb jelentős mérföldkő, amellyel a vonzáskörzetünkben található repülőterek között piacvezető szerepet fogunk betölteni, mind az utaslétszámot tekintve mind az elérhető desztinációk számát illetően. A kelet-magyarországi és a határon túli: a kárpátaljai, partiumi és kelet-szlovákiai utazók számára mostantól tovább bővül a közvetlen járattal elérhető úti célok száma a Debrecen Airportról és ezután könnyebben eljuthatnak az Európai Unió, Oroszország és Izrael számos attraktív nagyvárosába. A beutazó turizmustól pedig további masszív növekedésre számítunk mind Debrecen városába és a gazdag wellness és rekreációs és kulturális kínálattal rendelkező kelet-magyarországi régióba.”

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.