2024.április.18. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Bokrétaünnep

4 perc olvasás
bokreta 6

bokreta 1 A bokrétaünnep eredete egészen a 14. századig nyúlik vissza. Az építők és építtető közös ünnepe, amelyet az épület tartószerkezetének elkészültekor szoktak megtartani. Budapesten a XIII. kerületben az alkalmat erre egy újabb – önkormányzati tulajdonú – 35 bérlakást magában foglaló ház részbeni elkészülte adott. Egy épület léte során három fontos esemény van, amit meg szoktunk ünnepelni. Az egyik az alapkő letétele, amelyet ezen lakóház esetében február 11-én tartottunk, a második a jelenlegi, a bokrétaünnepség, a harmadik pedig az átadás lesz. Reményeim szerint erre a jövő nyáron kerülhet sor – foglalata össze a legfontosabb lépéseket dr. Tóth József, drtoth 52a XIII. kerület polgármestere. Ezzel még nem jutunk teljesen a végére, mert a lakóknak is át kell venniük az épületet, ami általában úgy egy éven belül valósul meg. Idáig persze hosszú út vezet, sok munka, sok pénz, anyag, tudás, szakértelem együttese szükséges hozzá. A képviselő testület 2016-ban döntött ennek a beruházásnak a megkezdéséről. Ám a kiindulás még régebbi időre tekint vissza.  A XIII. kerületi Önkormányzat számára az emberi, élhető lakások kialakítása, fenntartása régi kötelesség. bokreta 2Tudjuk, hogy 1995. november 30-ig volt kötelező a lakások „elidegenítése” és az Önkormányzat akkor egy határozottan rossz összetételű lakásállományt örökölt. A fővárosban az egyik legnagyobb volt – napjainkban is több mint öt és félezer lakás – de a háromnegyede egyszobás, igen nagy hányada pedig komfort nélküli szükséglakás volt. Napjainkra viszont eljutottak addig, hogy a lakások kétharmada összkomfortos, komfortos és félkomfortos kategóriájú. Úgy döntöttek, hogy a „lakáskérdést” nem csak piaci kérdésnek kell tekinteni! Koherens állami lakáspolitikára van szükség, melynek része az önkormányzati lakáspolitika is.  bokreta 3 Ez viszont 1995-től kezdődően, folyamatosan hiányzik.  Van, aki szociális kérdésnek tekinti, van, aki hajléktalan ügynek, más csak kommunikációs ügyként kezeli. A komplex felfogás viszont annyit jelent, hogy a lakáskoncepciónak több mint tíz eleme van! A lakásállomány analízise, az épületek felmérése, azoknak a minősítése, a bontások tervezése, végrehajtása. De ugyanígy része a „fecskelakások” a fiatalok lakáshoz juttatásának ügye, az épület felújítások – és mindennek csak egyik eleme a bérlakásépítés. Mindezek együttes rendszerben kezelése nyomán jutottak el a lakásállományuk feljavításához. Napjainkra az egykori, közel 700 szükséglakásból mindössze hét maradt! Minden új épületnek van egy olyan feladata is, hogy az adott városrészt fejlessze – hangsúlyozta a polgármester.

bokreta 4Egyedülálló az a program, amit ez a kerület végrehajt, hiszen itt 632 bérlakás épült 2002 óta, több mint ezer család helyzetén javítottak ezzel és mostani 35-tel – ha elkészül – már közel járnak majd a 670-hez. Sem a fővárosban, sem máshol ilyen léptékű bérlakásépítés nem történt. Azt tervezték, hogy 2019 és 2024 között újabb ötven bérlakást építenek. Ez a 35 a nyárra elkészül, van viszont építési engedélyük egy 66 lakásos házra a Petneházy utcába, de lehet, hogy ennek a felépítését a vírus meghiúsítja. Csak olyan beruházásnak fognak neki, aminek a pénzügyi feltételei megvannak. Azt viszont már most látják, hogy a járvány eddig 3,3 – 3,5 milliárd forintjukba került, ami nagyobb részt bevétel kiesés, kisebb részt kiadás növekedés következtében jött össze. Összességében ez az Önkormányzat költségvetésének közel tíz százalékát jelenti.  bokreta 5A háznak, aminek a bokrétaünnepét tartják, egy belső és egy parkosított hátsó udvara lesz. Környezeti hatásának csökkentése érdekében az építők – az FK Raszter Építő Zrt. – figyelembe vették a korábban itt épült házak tulajdonságait. Mindkét lépcsőházban lesz egy-egy lift, a lakásokban az egyenletes hőmérsékletről mennyezetfűtés gondoskodik. Ez – főleg a kisgyermekes családoknak – előnyösebb, mint a padlófűtés, mert nem képződik lebegő porréteg a padló fölött.  Az épület 1200 négyzetméteres alapterületén több mint négyezer m2 területű lakás épül fel. A 2,8 milliárd forintos költséget teljes egészében a kerületi önkormányzat állja, hangzott el az ünnepség végén, mielőtt a toronydaru a helyére emelte a kerület színeivel feldíszített fát.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.