2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Budapest az egyik legcsábítóbb célpont a kelet-közép-európai befektetési térképen

7 perc olvasás

2019_cimu_kozponti_program_img_0278.jpgSikeres fővárosként és versenyképes országként, a régió legvonzóbb célpontjaként, nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások egyik legkedveltebb célterületeként mutatkozott be Budapest és Magyarország a kontinens legjelentősebb ingatlanpiaci kiállításán, Münchenben, az EXPO REAL-on. Európa legnagyobb ingatlanos eseményén, 2017. október 4-6. között láthatja hazánk megaprojektjeit a szakma, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) összefogásával megvalósult Budapest-standon. A kormányzati, és önkormányzati projektek, valamint a piaci szereplők ingatlanfejlesztései mellett, Liget Budapest Projekt is kiemelt helyet kapott a standon. A Városligetbe tervezett Smart Liget rendszert az EXPO REAL-on ismertették először a nemzetközi közönséggel.

 

Budapestet egyre növekvő figyelem övezi, nő a befektetői érdeklődés, a projektek nem várt sebességgel valósulnak meg és kerülnek értékesítésre, fejlődik, épül a város, sőt országszerte egyre több kiemelt beruházás zajlik – erről szólt az EXPO REAL nemzetközi ingatlan szakkiállítás nyitónapjának egyik központi kerekasztalbeszélgetése. A ’Magyarország: tovább növekszik a befektetői bizalom’ című központi programon Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes képviselte az országot. A hetvenhét ország 1700 kiállítója, és csaknem negyvenezer ingatlanpiaci döntéshozó szakember részvételével megrendezett legnagyobb európai seregszemle résztvevői üdvözölték: Budapest az egyik legcsábítóbb célpontként újra jelen van a befektetési térképen.

„A magyar piac fejlődését a nemzetközi színtéren is elismerik, látván a kivételesen erős fejlesztési és befektetési tevékenységet – emelte ki Szeneczey Balázs városfejlesztési főpolgármester-helyettes. Hosszú évek után méltóképpen térünk vissza a nemzetközi ingatlanfejlesztő piacra, hogy megmutassuk a közpénzből vagy privát finanszírozásban megvalósuló, a városképre jelentős hatást gyakoroló fejlesztéseket. A sikerrel megrendezett 2017-es vizes vb-hez kapcsolódó fejlesztések fókuszba állították Magyarországot, az ingatlanbefektetési piac rekordbővülését és azokat a megaprojekteket, amelyek révén hazánk még kiemeltebb turisztikai és befektetési desztinációvá válik. Jelentős hotel fejlesztések is zajlanak, a turizmusban történelmi évet zárunk, jó a vásárlóerő, mindez pedig azt támasztja alá, hogy Budapest sikeres város, Magyarország versenyképes ország” – fogalmazott a főpolgármester helyettes.

Ezt mutatják a Budapest-standon résztvevő kiállító CBRE legfrissebb kutatási adatai is. A világ legnagyobb ingatlan-tanácsadójának adatai szerint a befektetők 2017 első kilenc hónapjában már közel 1,4 milliárd eurót költöttek a magyar kereskedelmi ingatlanbefektetési piacon, így egyre biztosabbnak tűnik, hogy a 2016-os kiemelkedő volument (1,54 milliárd euró) megdöntjük és az 1,6-1,7 milliárd eurós sávban zárhatjuk az évet. A piaci szegmenseket tekintve 2017 első kilenc hónapjában a teljes forgalomból az iroda- és kiskereskedelmi piac egyaránt 41-41 százalékkal részesedett, míg a maradék 18 százalék ipari ingatlanokat érintett. Az előrejelzések szerint a 2016-17-es magyar ingatlanbefektetési piac értéke együtt könnyen meghaladhatja a 3 milliárd eurót, ami rekord magas likviditást tanúsít. A 2012 óta tartó növekedés által a kelet-közép-európai régió ingatlanbefektetési forgalmának egyre jelentősebb arányát képviseli Magyarország.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke kiemelte: „az Expo Real kiváló platform arra, hogy a befektetők felé közvetítsük azt az üzenetet, miszerint érdemes Magyarországon spekulatív alapon ingatlanfejlesztési projekteket indítani, legyen szó ipari, vagy irodai beruházásról. A hagyományos termelői és szolgáltatóipari beruházások ösztönzése mellett az a célunk, hogy minél több olyan befektetőt találjunk, aki ipari ingatlanok vagy irodaházak fejlesztésében érdekelt. A gazdasági növekedés és stabilitás időszaka kedvez a befektetéseknek, jelenleg is több mint száz olyan céggel tárgyal a HIPA, amelyek Magyarországot vizsgálják következő befektetésük helyszínéül. Ha csak a „rajtvonal előtt” álló beruházásokat nézzük, már az nyolcmilliárd eurónyi befektetést és huszonkétezer új munkahelyet jelenthet az országnak” – hangsúlyozta a HIPA elnöke.

Takács Ernő, az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke elmondta: „Már az első napon bebizonyosodott, hogy részvételünk elérte célját: Magyarország tovább erősítette pozícióját Kelet-Közép-Európa befektetési térképén. Az RICS nemzetközi ingatlanszakmai szervezet felmérése alapján a magyarországi befektetői hangulatindex 48-as szintre emelkedett. Ez a kelet-közép-európai régió legjobb mutatója, ami a magyar piacon rekord. A következő két évben is tartósan megmaradhat a befektetési érdeklődés, ami nagyon fontos, mert a befektetési piac 60 százalékán nagyrészt német, angol, amerikai és osztrák befektetők osztoznak, 40 százalékát pedig a magyarok vásárlásai teszik ki. A befektetések mindhárom szegmensben (iroda, kereskedelmi, ipari) növekvőben vannak, az irodapiac nőtt a legtöbbet és a külföldi befektetői kereslet növekedett leginkább” – összegezte az IFK elnöke.

A szakma megismerhette, hogy milyen emblematikus fejlesztések alakítják majd Budapest városképét. Számos világszínvonalú beruházás mutatkozott be a Budapest-standon, köztük Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), és a Budapest Airport projektjei is. A standon „külön városrészként” látható a Liget Budapest Projekt, amely tavasszal a cannes-i ingatlanpiaci vásáron az unió legjobb városfejlesztési nagyprojektje lett. Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Nagy érdeklődés övezi jelenlétünket, hiszen a Budapest jövőjét és arculatát formáló komplex városrész megújítási projekt páratlan léptékű egész Európában. A városfejlődés azon szakaszában vagyunk, amikor olyan ikonikus tervezőkkel dolgozhatunk, mint a japán sztárépítész Sou Fujimoto, vagy a SANAA építésziroda. A közpénzből megvalósuló megaberuházásokat – mint amilyen a Városliget megújítása is – láttatni kell a nemzetközi porondon, hiszen jelentős befektetőket vonzhatnak, amitől dinamikus fejlődésünk még gyorsabb pályára állhat” – emelte ki a Városliget Zrt. vezérigazgatója. A nemzetközi seregszemlén ismertették a Városligetbe tervezett Smart Liget rendszert is, amely az épületek és a park változatos digitális szolgáltatásainak összefüggő rendszereként összekapcsolja a 21. századi látogatói élményt, a hatékony és fenntartható üzemeltetést, valamint a biztonságot.

Az egyedülálló együttműködés keretében létrejött Budapest-stand elsődleges célja az volt, hogy a lehető legtöbb potenciális befektetőt érjék el Európa legnagyobb ingatlanipari vásárán, valamint hogy bemutassák a vezető fejlesztőket és projektjeiket. A projekt-prezentációk átfogó képet nyújtottak a jelenleg zajló, illetve tervezett jövőbeni befektetésekről a lakó- és kereskedelmi ingatlan piacon. Magyarország nemzetközileg is elismert ingatlanfejlesztői, az Atenor, a Forestay Development, a Futureal-csoport, a Gránit Pólus, a Horizon Development, a TÓPARK ’BE MY CITY’, a TriGranit és a WING is kiállított a standon. Az ingatlanjog szakterületét a nemzetközi rangsorokban első helyen szereplő Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Oppenheim Ügyvédi Iroda és a Knight Bird & Bird Iroda képviselte. A kiállítók között találjuk a világ vezető ingatlan-tanácsadó vállalatait, a CBRE-t és a Magyarországon fennállásának 25. évfordulóját idén ünneplő Colliers Internationalt, továbbá hazánk egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társaságát, a KPMG-t. A megaprojektek mellett már az első nap az érdeklődés középpontjába kerültek az ingatlanfejlesztés területéhez kapcsolódó, világszerte egyre keresettebb magyar találmányok: a Chameleon elnevezésű okosotthon-megoldás, a napelemmel felszerelt, újrahasznosított műanyag hulladékból készült moduláris térburkoló rendszer, a Platio, vagy a szennyvízből hőenergiát nyerő, épületek hűtését és fűtését környezetbarát módon biztosító Thermowatt.

A Budapest-standon már az első napon számos tárgyalást folytattak az ingatlanfejlesztők és a befektetők, akik a stabil gazdasági és jogi háttér, a kedvező belépési árak, a növekvő hozamok, a vonzó profit reményében intenzíven érdeklődtek a magyar piac iránt.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.