2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Kettős megnyitó

4 perc olvasás
montse 8 1

montse 1 Egy galéria életében mindig ünnep, ha egy új kiállítást nyitnak meg benne. Ám van egy olyan, ami örökké kiemelkedik majd az összes kiállításai sorából – a legelső. Az, amivel maga a galéria nyílik meg. Nemrég ilyen eseményre kapott meghívást egy szűkebb létszámú, műértő közönség Budapesten, az ötödik kerületi Balaton utcába.

„Mi ebben a galériában igazodni kívánunk a környék megszokott bájához, de szeretnénk valami újat és valami mást is mutatni” – hangzott el a KORART Modern és Antik művészeti galéria megnyitásakor. A galéria nevében a „KOR” a kortalanságot jelképezi, a múltat, jelent és jövőt, az „ART” pedig mindezek művészetét. Ezen gondolatok mentén kerülnek a lakberendezési és művészeti tárgyak a KORART-ba. Azt kívánják megmutatni, hogy a XXI. századi enteriőrben megférnek a régmúlt, a múlt és a jelen tárgyai is. Azoknak is, akik csak nézelődnének és azoknak is, akik valami különlegeset vásárolnának a lakásukba. montse 2A nyitottságot teremtik meg, mert – nagyon igaz a mondás – nincs szomorúbb, mint az éppen letűnt divat. Viszont ha a múlt legjobbjaiból válogatunk és modernnel vegyítjük, kellemes lesz ez az eklektika. Ezért is szerepel a galéria nevében a Modern és Antik művészet megjelölés. A Galéria legelső tárlata Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílott meg. A hazai közönség most először láthatja a barcelonai festő különleges emberábrázolásait. A 27 alkotást felvonultató exkluzív tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen látogatható. „Eltökélt szándékunk, hogy bemutassuk a ma élő spanyol művészek legnagyobbjait a magyar közönségnek. Azt tervezzük, hogy egy egész sorozat követi majd spanyol alkotóktól, ezért is nagy megtiszteltetés, hogy elsőként Spanyolország egyik legkiemelkedőbb kortárs festője, Montse Valdés képei lesznek láthatóak nálunk” – mondta Jókay Mária művészettörténész, a KORART művészeti vezetője. montse 3A most 61 éves Montse Valdés nagyméretű olajvászon festményekre szakosodott. A műgyűjtők világszerte megbecsülik és értékelik a festményeit és ez nem véletlen. A pasztell és olajfestészet rejtelmeit neves barcelonai akadémiákon sajátította el 1981 és 84 között, majd később, 1985-től 1988-ig Párizsban, az École de Beaux Arts falai között folytatta tanulmányait.

Elszántan kutatta azt a technikát, ami kielégíti elvárásait és így sikerült kialakítani egy őszinte, realisztikus és szabad módszert, amivel műveiben kifejezi és jellemzi önmagát. A képei közelről csak a palettakéssel hagyott mozdulatok nyomait vagy a színvilágot érzékeltetik, viszont ezek egy távolabbi perspektívákból összhangba hozzák az arc, vagy a testek alakját, és ez fontos jelentést kölcsönöz a műnek. montse 4Montse Valdés nem egy szokványos festő, hiszen nemcsak formákat, hanem lelkeket is fest, amit manapság már elfelejtettük. Úgy fest meg embereket, ahogy a modern művészek közül senki más: újjáteremti a létezését egy ideális világban, ahol az elme békés, csöndes és ahol az összes hang egy dallammá olvad össze. Vászonra viszi a nyugalommal teli emberi lelkeket is.

montse 5 Ebben a galériában időről időre jelentős spanyol, kortárs festőművésze alkotásit fogjuk bemutatni – erősítette meg Louis Bragado, a KORART művészeti igazgatója, de most Montse Valdés műveit kínáljuk. Az ő képei az antik görög művészetben gyökereznek, azoknak csendes harmóniáját idézik. Ezek a képek mégis hihetetlenül egyediek. Mentesek minden fölösleges részlettől. Csak egyetlen célt szolgálnak, hogy megmutassák az eszenciát, ami az emberi szemben létezik. Fiatalon, a tengerparton portrékat festett, de ott is elsősorban a modellek szeme érdekelte. A Budapesten most látható képei időtlenek. Alakjai szinte lebegnek, szinte kiugranak a vászon síkjából. Talán azért, mert Indiában és Thaiföldön is járt, művészete szempontjából ez később fontosnak bizonyult. Az ott látott, tapasztalt kultúra hatása visszaköszön a képein.

montse 6A néző soha nem marad közömbös a képei láttán. Ő maga, festészetének lényegét így fogalmazta meg: „Lefestem az emberi alakot és tovább kutatom, mindaddig, amíg el nem érem a létezés szépségét, a lelket… azt a részét az emberi létnek, ahol minden teljes nyugalomban, jóságban és harmóniában van egymással, ahol a zajok nem léteznek.” Munkáiból látszik, hogy soha nem unja meg ennek az állapotnak folyamatos újrateremtését, felidézését, az érzelmek ábrázolását festményein. A kiállítás 2020. szeptember 19-től október 18-ig, naponta 10-18 óráig tekinthető meg ingyenesen a KORART galériában (1052 Budapest, Balaton utca 4.). Belépéskor a kézfertőtlenítés kötelező és a maszk viselése ajánlott, előzetes regisztráció nem szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.