2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Kifogtak a víruson

3 perc olvasás
karneval 5

karneval 1Bár a világjárvány Brazíliát sem kerülte el, úgy látszik, az ott élő emberek „könnyed” életszemléletén ez nem sokat változtatott. Nem zárkóztak be, bár legfontosabb eseményüket, a világhírű karnevált kissé elnapolták. Ha a számításuk beválik, a védőoltás sikeres lesz, a járvány utáni új időszámítás az ő rendezvényükkel veszi majd kezdetét.

A eddig megszokott hivatalostól eltérően, a Riói Karnevált új időpontban, 2021. július 10. és 11. között fogják megrendezni, amennyiben a COVID virus elleni vakcina addig elkészül és felhasználható lesz – közölte a LIESA (The League of Samba Schools of Rio de Janeiro) vezetősége. A karnevál ezáltal kettős ünnep lesz, nemcsak a szambaiskolák parádéját jelenti majd, hanem a korlátozó intézkedések megszűnését és a védőoltás bevezetésnek megünneplését is!

karneval 2A Karnevál azért különösen fontos, mert a szamba kultúra átfedi az egész évet. Az emberek, ha összejönnek egy étteremben vagy egy bárban, erről beszélnek, de persze közben beszélgetnek sportról, politikáról, a családról – mindenről. A szamba összehozza az embereket és az eredeti, nagyon informális karioka-kultúra alapját adja. A zenéje és a ritmusa a behozott fekete rabszolgák öröksége.

karneval 3A brazilok töretlen optimizmusát jelzi, hogy november 31. és december 1. között lezajlott a Visit Pernambuco Travel Show, a régió legnagyobb idegenforgalmi vására a Recifétől 60 kilométerre fekvő tengerparti üdülőhelyen Porto de Galinhasban. Közel 70 brazil cég kínálatával ismerkedhettek meg a résztvevők, neves szakemberek által tartott szemináriumok, exkluzív társadalmi események tették felejthetetlenné az eseményt. A vásárnak az Armacao Resort Kongreszusi Központ adott otthont. Szervezője a Porto de Galinhas Szállodaszövetség és a Porto de Galinhas Konferencia Központ volt. A szponzorok között szerepelt Pernambuco Kormánya, a Pernambuco Idegenforgalmi, Sport- és Szabadidő Minisztérium, a Pernambuco Turisztikai Vállalat, az Ipojuca Városháza és a Porto de Galinhas Turisztikai Kereskedelemi Központ. Pernambuco állam természeti szépségekben nagyon gazdag, tiszta és meleg vizű strandjaival, kulturális értékeivel, barátságos lakóival számtalan lehetőséget nyújt a szabadidő hasznos és változatos eltöltésére, szórakozásra és a történelmi múlt megismerésére. Az Észak- Kelet szívének nevezett állam, melynek fővárosa Recife, egyre népszerűbb idegenforgalmi célpont a turisták számára. karneval 4A 2020-as vásár a nemzetközi idegenforgalmi kapcsolatok mellett különös hangsúlyt helyezett a brazíliai belföldi turizmusra, amely a COVID járvány ideje alatt nagyon fellendült. Mint Sárdi Rezső a riói székhelyű HAVAS Creative Tours magyarországi képviselője korábban tájékoztatott, Brazília jelenleg is készen áll a külföldi turisták fogadására. A szállodák, éttermek és idegenforgalmilag fontos helyek minimális korlátozásokkal, de mind látogathatók a legmagasabb szintű biztonsági intézkedések szem előtt tartásával. Számos légitársaság közvetlen járatot üzemeltet Európából és Budapestről is el lehet jutni Brazíliába megfelelő csatlakozással.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.