2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Különleges konceptlemezzel hozza el a nyarat a Belau

3 perc olvasás

Új albummal jelentkezik a nemzetközi szintéren is elismert duó. A könnyed electronica szerelmeseinek nem kell bemutatni az elmúlt években komoly sikereket magáénak tudó Belaut, melynek célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet zenéjük által. A duó régóta várt második, Colourwave című albuma hosszas várakozást követően jelent meg, amelyet élőben ősszel mutatnak majd be Európa-szerte. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekarának a lemeze az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé próbál utat mutatni.

belau 2
“Take you to the sea” – vallják szerzeményeikről. A Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián) lehetőséget kínál. Menedéket a modern világ emberének arra, hogy a zenekar önismeretre invitáló zenéjén keresztül a hallgató elmélyülhessen önmagában, miközben a zenekar által megalkotott modern és elegáns ütemek keverednek az elme nyugalmát örökké remélő szövegekkel. Az inspiráció pedig állandó. A természet legalapvetőbb elemei, melyek közül számukra a legfontosabb a végtelen tenger és annak ereje. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

belau 1
A formáció négy éves fennállása során számos határon túli sikert könyvelhetett el, ez idő alatt közel 200 koncertet adtak 23 országban, és olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a Primavera, az Electric Castle, a Eurosonic, vagy az amerikai SXSW. Az elmúlt években olyan komolyabb rádiók játszották dalaikat, mint a BBC Radio 1, vagy a KEXP, és olyan nemzetközi médiumok írtak róluk elismerően, mint a Billboard, a Clash Music, a The Line of Best Fit, vagy a Ones to Watch. A Belau első lemeze 2017-ben Fonogram-díjat kapott, és nemrég átlépték az egymillió streamet is az eddigi kiadványaikkal.
A kiváló debüt után a nemzetközileg is elismert duó egy még koncepciózusabb és kifinomultabb anyaggal jelentkezett, melynek első számú célja továbbra is az, hogy a modern egyén számára menedéket adhasson, ahol a hallgató önmagába és a gondolataiba merülhet. „A ‘Colouwave’ egy többrétegű koncepció, mely utat próbál mutatni az önismeret mélyebb lehetőségeinek kiaknázása felé összekeverve a természet zaját letisztult modern megoldásokkal. Párhuzamosan a lemez szellemiségét a minket körülvevő természet intelmei határozták meg, amely kapcsán a tenger továbbra is kiemelt szerepet tölt be.

belau 3

A zenekar továbbá folytattatta a – ‘The Odyssey’ korszakból már megismert – földrajzi koncepcióját, amely ezúttal az ezerszínű Karib-térségbe kalauzol el minket, számos nemzetközi vendégénekessel karöltve” – mesélte az electronica formáció az albumról, amelyen hangsúlyos szerepet kapnak az egzotikus hangszerek, a 808-as szubok, és különböző, általuk, a karibi szigeteken gyűjtött hangok is.
Az ország egyik legkeresetteb export zenekara a jelenlegi helyzetre való tekintettel őszre halasztja az európai lemezbemutató turnéját. Az új dátumokról és a különleges bakelit kiadványról naprakész információkat a zenekar közösségi oldalain lehet találni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.