2009. Szeptember 9-13. – 113. Budapesti Nemzetközi Vásár
2009. szeptember 9-13. között rendezi a HUNGEXPO Zrt. a 113. Budapesti Nemzetközi Vásárt, amelyen ezúttal 14 ország 470 kiállítója mutatkozik be. A közelmúltban megújult Vásárközpontban idén ősszel 20.400 négyzetméteren zajlik a szervezők által „legszínesebbnek" hirdetett BNV.
2009. szeptember 9-13. között rendezi a HUNGEXPO Zrt. a 113. Budapesti Nemzetközi Vásárt, amelyen ezúttal 14 ország 470 kiállítója mutatkozik be. A közelmúltban megújult Vásárközpontban idén ősszel 20.400 négyzetméteren zajlik a szervezők által „legszínesebbnek" hirdetett BNV.
A vásár napjai alatt hét kiállítás kapcsolódik egybe nagyrendezvénnyé, ahol öt tematikus nap is várja a közönséget.
A vásár előzetes tájékoztatóján Ganczer Gábor, a HUNGEXPO Zrt. közelmúltban kinevezett vezérigazgatója, Gao Jian asszony, a kiállításon díszvendég Kínai Népköztársaság új magyarországi nagykövete,Dr.Huszty András, rendkívüli nagykövet, a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok koordinálásáért felelős kormánybiztos, és Tihanyi Klára, a kiállítás igazgatója adott ízelítőt a látnivalókból.
Elhangzott, a hazai közönség körében rendkívül népszerű a rendezvény. A BNV az utóbbi években egyre vonzóbb családi program lett, a látogatók több mint fele családosan érkezett. Az előző évi 55 ezer látogatónak 77%-a volt visszatérő vendég, közülük a nők 56%-al képviseltették magukat, jelezve, hogy az otthonteremtésben, az igények megfogalmazásában vezető szerepet tölt be a gyengébb nem.
Magyarország elsőszámú fogyasztási cikk vására az idén új formában, új vásárlási és szórakozási lehetőségekkel várja a nagyközönséget. Az idei vásár legnagyobb súllyal szereplő témaköre az otthon, s az új BNV tovább kívánja erősíteni a terület fogyasztói és szakmai oldalát is.
Ennek megfelelően, a TÉR FORMA DESIGN című bemutató Magyarország legnagyobb bútoripari, belsőépítészeti, lakberendezési és design kiállításának ígérkezik.
A fogyasztók számára közvetlenül hasznosítható ötleteket, érdekes termékújdonságokat jelenítenek meg a Lakberendezők Országos Szövetsége és a Magyar Bútor és Faipari Szövetség folyamatosan zajló programjai, az INTERWOOD pedig a bútorok gyártóinak, a szakmai köröknek nyújt kiváló üzleti fórumot.
A Lakberendezők Országos Szövetsége érdekes ötleteket ígér a LOSZ TRENDSZIGET-en, különleges, eddig nem ismert megoldásokkal. Szlogenjük: „Otthont kreatívan: minden stílusban".
A kínálat:
– klasszikus és modern enteriőrök a Lakberendezők Országos Szövetségének legkiválóbb szakemberei berendezésében
– milánói trendszínek
– lakberendezési ötletek bármilyen lakáshoz
– ingyenes lakberendezési tanácsadás
– különleges előadások
– intelligens ház, középpontban a világítás
– iparművészeti galéria (üveg- és selyemfestés stb.)
A Magyar Bútor és Faipari Szövetség 2009-ben célul tűzte ki a magyar bútorok imázsának növelését, ismertségük elősegítését, előnyeik, versenyképességük rendszeres ismertetését a hazai értékesítés növelésének elősegítésére. Tapasztalatuk; a hazai bútoráruházakban nincs megfelelően megjelenítve a magyar bútoripar, a magyar termék. A Szövetség célja, hogy a fogyasztók ismerjék, felismerjék és tudatosan keressék a magyar termékeket, vásároljanak a hazai gyártóktól, kereskedőktől. A magyar termékek piacra jutásának elősegítésére elkészült egy hazai védjegy, mely elsőként a szövetség tagjainak termékeit illeti, de bármely hazai gyártó és kereskedő csatlakozhat a szervezethez, jogot formálva ezzel a logo használatára. A „magyar bútor" logo bevezetésének első állomása a BNV kiállításon a Szövetség összefogó „magyar bútor" standja: A pavilon 306/A.
Az Interwood kiállításon az Első asztalos szerszám és kézi kisgép outleten akciókkal, jelentős kedvezményekkel várják az érdeklődőket a cégek. A látogatói célcsoport, az asztalosok és a bútorgyártók a BNV Otthon tematikáját felölelő Tér-Forma-Design Kiállításon egyéni, illetve közös standokon állítanak ki.
Az Országos Asztalos- és Faipari Szövetség két standon mutatja be tagjainak a munkáit, „Az év asztalosa" pályázatának döntőbe került bútorait, s az innovatív termékeket.ásárközpont, „A" pavilon
A Magyar Bútoripari Klaszter tagjai közös standon mutatják be termékeiket a nagyközönségnek. Tagjainak munkáiból rendezi be standját a Magyar Bútor és Faipari Szövetség is. Az Új generáció stand a fiatal tervezők, a közép- és felsőfokú szakképzés képviselői munkáinak ad helyet,ezek:
– a Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének és Innovációs Központjának, a MOME és a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola végzős hallgatóinak design bútor bemutatója,
– "Magyar Bútor": a védjegy első bemutatkozása, bemutatkoznak a védjegy első birtokosai.
– Ingyenes otthonteremtési tanácsadás kizárólag magyar termékekkel.
http://www.interwood.hu/
A bútorok és a lakberendezés világa mellett további nagy árucsoportok kiállítói is felsorakoznak.
A kert és hobby, a barkácsolás, az irodalom és művészet, a divat és stílus, a gyermekbirodalom, a wellness és egészség mellett a szolgáltatások, nemzeti bemutatók és a gasztronómia érdekességek is gazdagítják a kínálatot.
Idén a BNV díszvendége KÍNA
Kína és Magyarország diplomáciai kapcsolatfelvételének 60. évfordulóját ünnepelve, a 2009-es BNV díszvendége ezúttal Kína lesz. A Kínai Termékek Vásárán több mint 100 kínai cég közel 2000 m2-en 130 standon mutatja be kínálatát a high-tech, távközlés, elektronikus információs technológia, fotoelektronika, új alapanyagok, háztartási elektronika, irodai automatizáció, élelmiszeripar, textilipar és az iparművészet területéről. A látogatók a kiállított termékek között láthatnak elektronikai alkatrészeket, intelligens robotot, gépjármű felszereléseket, háztartási elektronikus cikkeket, világítástechnikai eszközöket, orvostechnikai eszközöket, építőanyagokat, ruházati és textilárút,
Dekor-kozmetikumokat, játékokat, porcelánt, ékszereket, kézműves tárgyakat.
A Kínai Termékek Vásárának nyitóünnepségére, mely a BNV első napján kerül megrendezésre, ellátogat Kína magyarországi nagykövete, s a Kínai Népköztársaság kormánya is hivatalosan képviselteti magát.
A kiállításon a távoli ország képviselői a K+F fejlesztésektől az ősi kézművesség remekein át a ruházati termékekig rendkívül széles körű bemutatóval várják a nagyközönséget.
Kulturális értékeikről a kínai konyhakultúra, a tradicionális zene és táncbemutatók során adnak számot a Vásárközpont D pavilonjában. A kulturális program során szeptember 9-én látható lesz oroszlántánc, főző- és harcművészeti bemutató is.
A vásár tematikus napjai
Az öt tematikus nap programjai közül külön figyelmet érdemel az un. Ezüst Nap és Oktatás napja, (szeptember 10.), amikor a nyugdíjasoknak, diákoknak és pedagógusoknak, a Nők napján (szeptember 11.) pedig a hölgyeknek jár ingyenes belépőjegy.
Előadások szeptember 9-én, az Építkezők és Lakberendezők Napján:
10.30-11.00 Miért jó lakberendezővel dolgozni? A stand tervezőinek előadásában
11.05-11.45 Minden a jó tervezéssel kezdődik: számítógépes tervezőprogram bemutató
11.50-12.20 Fény az éjszakában: LED-világítás otthon, az irodában és bárhol – alkalmazzuk okosan!
12.25-12.45 A szépség és tartósság titkai: mitől jó a (konyha)bútor? Corian és társai…
12.50-13.20 A kacsa 8-kor csenget: az intelligens konyhai készülékek erre is megtanítják
13.25-13.55 Ezek a norvégok tudnak valamit! Kényelmes és gyönyörű (ülő)bútort északról
14.00-14.30 Talp alá való: antiallergén és csendes laminált, (nem csak) egyedi és különleges
14.35-15.05 Ejtőzzünk a szaunában: szingli vagy társasági szaunázás
15.10-15.30 A fürdőszoba és amit eddig nem tudtunk róla: pl. műalkotásnak látszó radiátor csövek nélkül (?), ősbemutató: szaniter újdonságok a BNV-n először
15.35-15.55 Művészet és műalkotások körülöttünk – az (ipar)művészek szépségei
16.00-16.30 Kényelem és biztonság kontrolláltan: az intelligens ház lehetőségei kicsiben és nagyban
Szeptember 12.: Családi Nap,
Szeptember 13.: a Magyar Dal Napja.
A BNV kísérő rendezvényei
A „vidék ízeivel" színesíti a Vásárközpont programját az AGRÁREXPO, s közel háromszáz találmány mutatkozik be a GÉNIUSZ EURÓPA címet viselő nemzetközi találmányi kiállításon.
AGRÁR EXPO – VIDÉKI ÍZEK A BNV-N
A Magyar LEADER Szövetség a Vidék Megújításáért és a Kelet-Közép-Európai Kis- és Közép-vállalkozók Szövetsége Egyesület rendezi meg első alkalommal az AGRÁREXPO-t, a Budapesti Nemzetközi Vásár társrendezvényeként.
A sikeres két magyar LEADER expo megrendezését követően rendezte meg a szövetség az I. Európai LEADER Expo-t ezév tavaszán. Ezután érkezett a felkérés a HUNGEXPO tulajdonosától, hogy a BNV keretén belül a szövetség rendezze meg az agrárágazat bemutatkozását, mint a Vidék Ünnepét.
A szövetség fontosnak tartja a kiélezett piacra-jutási versenyben meggyőzni a fogyasztót arról, hogy a jó minőségű, egészséges magyar termékek vásárlása egyben a magyar termelőt is segíti.
Emellett, mindent meg kell tenni a magyar termelő piacra jutása érdekében. Éppen ezért, a magyar vidék termékének bemutatóján túl nagy figyelmet fordítanak a különböző piaci értékesítési lehetőségek megszervezésére is. Hosszú előkészítés után, az AGRÁREXPO alkalmával indítják el a LEADER PIACI- ÉS BOLTHÁLÓZAT programjukat.
Ennek lényege, hogy a különböző értékesítési formákon, úgymint: a hagyományos, kis-volumenű piacon, saját franchise rendszerű bolthálózatban és e-Kereskedelemben kívánják segíteni a vidéki magyar termékek értékesítését, együttműködve a magyar LEADER Helyi Akciócsoportokkal, a COOP bolthálózattal, a települési önkormányzatok szövetségével, a terméktanácsokkal, a TÉSZ-ekkel, a Kelet-Közép-Európai KKV-k Szövetségével és valamennyi vidéki termelővel.
A szövetség maga elé tűzött célja; megszervezni a piacot és közreműködni a piacon való részvétel ismereteinek megszerzésében mindazon magyar termelők esetében (kertészek, állattartók, élelmiszer-feldolgozók, kézművesek, képző- és iparművészek, kulturális termékeket, használati eszközöket és -tárgyakat előállítók), boltosok, kisvendéglősök, akik a vidéki életformát választva részt kívánnak venni a vidéki gazdaság újrateremtésében, és saját maguk és családjuk számára élhető életfeltételek megteremtésén fáradoznak, első sorban önmaguk és családjuk szorgalmára alapozva.
A Nemzetközi Találmányi Vásár és Diplomázók Nemzetközi Fóruma, a GÉNIUSZ – EURÓPA Nemzetközi Találmányi Vásár nagyszabású eseménynek ígérkezik, amelyet a Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) és a Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Inventors' Associations – IFIA) rendez meg a 113. Budapesti Nemzetközi Vásárhoz kapcsolódva.
A rendezvény anyagi támogatásában részt vállalt az IFIA és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal is. A GÉNIUSZ – EURÓPA a Magyar Feltalálók Egyesülete maglapításának huszadik évfordulóját hivatott megtisztelni. Az elmúlt két évtized alatt a MAFE magyar találmányok ezreit segítette elindulni a hasznosítás rögös útján.
A feltalálók világszervezete, az IFIA ezen budapesti rendezvénnyel is hangsúlyozni kívánja sarkalatos elvét, a gazdasági válságból kivezető egyetlen utat, miszerint „feltaláló nélkül nincs találmány, találmányok nélkül nincs innováció és innováció nélkül nincs prosperitás!"
A nagyközönség most 20 országból 304 új találmányt láthat, közöttük 132 magyar alkotást.
Különös bizakodás tölthet el bennünket, hogy az erkölcsi és pénzügyi válság ellenére, a bemutatkozó új magyar találmányok közel felének a hasznosítása már beindult.
Új kezdeményezés a GÉNIUSZ eseményhez kapcsoltan megrendezendő „Diplomázók Nemzetközi Fóruma", amelynek keretében 8 országból 33 végzős egyetemista mutatja be műszaki területhez kapcsolódó diplomamunkáját.
http://www.inventor.hu/genius7/genius7.htm
http://www.inventor.hu/genius7/genius7einf.htm
A Rendezvény Parádé Kft. "OKTATÁS HETE 2009 –10. NYELVPARÁDÉ " címmel ugyancsak szeptember 9-13 között rendezi meg a HUNGEXPO területén átfogó oktatási rendezvényét a B pavilonban, amelyen a tanulási lehetőségek számos formájával, ill. elméleti és gyakorlati szakembereivel találkozhatnak az érdeklődők.
A 10. Nyelvparádé idén 4 oktatási témájú kiállítással bővül, ahol közel 200, az oktatás területét képviselő kiállító várja a látogatókat:
nyelvoktatók,
felnőtt- és szakképző intézetek,
hazai és külföldi egyetemek, főiskolák,
valamint gyermekek képességfejlesztésével foglalkozó intézmények.
Újdonságként idén hazai és külföldi munkalehetőségekkel, vállalati nyelvtanfolyamokkal és HR konferenciával is bővül a kínálat.
Naponta 10-18 óráig szakmai előadások, kedvezményes könyvvásár, ingyenes nyelvi ízelítők és frissítők, színpadi programok, játszóház és értékes nyeremények várják a minőségi oktatás iránt érdeklődőket.
A Nyelvparádén a színvonalas előadások mellett idén is lesznek ízelítő, azaz kezdő nyelvórák, még egzotikus nyelvekből is. Ezekre a helyszínen ingyenesen lehet jelentkezni. Emellett nyelvi frissítőkön is részt vehetnek a látogatók, ahol a nyelvtudásukat különböző témákban bővíthetik. Lehetőség lesz alternatív nyelvtanulási módszerek kipróbálására, illetve próba-nyelvvizsgázásra is.
A Business Language Show elsősorban vállalatvezetőknek, döntéshozóknak szól. HR konferencián kaphatnak segítséget a cégek képviselői ahhoz, hogy minél kedvezőbben, hatékonyabban tudják megszervezni a vállalati (nyelv) oktatást.
A Tanfolyam- és állásbörze kínálata: próbainterjún vehetnek részt azok, akik szeretnének felkészülni a valódi megmérettetésre. Önéletrajz-írási és karrier-tanácsadás várja az elhelyezkedni kívánókat, sőt asztrológiai segítséget is kérhetnek a pályaválasztáshoz.
A Tanulj, Dolgozz Külföldön! standon tanfolyami és munkalehetőségek felsorakoztatása mellett a megjelent szakemberek segítenek eligazodni a külföldi munkavállalás útvesztőjében, ösztöndíjak megszerzésében vagy akár a letelepedési ügyintézésben.
A Gyermekeink Jövője idén is segít a szülőknek, pedagógusoknak megtalálni a leghatékonyabb módot az átlagos, a rendkívül tehetséges, vagy akár a sajátos nevelési igényű, vagy tanulási problémákkal küzdő gyerekek képesség-fejlesztésében. Játékok, fejlesztő eszközök, tanfolyamok, kerekasztal-beszélgetések, bemutató órák várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Naponta változó színpadi produkciók, értékes nyeremények, kedvezmények, dedikálások színesítik a programot.
Közép-Európai Környezetvédelmi Technológiai Innovációs Szakkiállítás:
Kiállítás: G pavilon, nemzetközi konferencia: 25. épület.
A konferencia témái:
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, együttműködési lehetőségek, az innováció nemzetközivé válása.
Családi és gyermek-programok a vásár területén
A Vásár a családos látogatók és a gyermekek számára kalandparkot, játszóházat (Juventus Játszóház) és gyerekmegőrzőt (III: Fogadó csarnok) kínál, zenés táncos bemutatók mellett.
Az édesanyák számára szépségsziget, növényvásár, olvasósarok és fitnessz program nyújt élményeket.
CHALLENGELAND KALANDPARK
Gyerekeket és felnőtteket egyaránt vár a
– 7,5 m magas sportmászófal és 40 m-es csigás lecsúszás az E épület melletti szabad területen
– beltéri, földi akadályrendszer játékokkal és nyereményekkel.
GOLD'S GYM FITNESS PROGRAMOK
Óránként body toning, dinamikus jóga és spine gymnastic órabemutatók, versenyek, interaktív beszélgetések, vérnyomás- és testzsír mérés, szakmai tanácsadás étkezésről, edzésmódszerekről és Krav-maga bemutató.
Szórakoztató műsorok:
– szeptember 12-én 14-20 óra között szüreti felvonulás és szüreti bál délután a G-pavilonban.
India varázsa: Somi Panni és együttesének táncbemutatója,
Haáz Eszter speciális rádzsasztáni táncműsora dobkísérettel
SALSA ÉS KARIBI TÁNCOK 13-16 óráig, óránként latin táncbemutató és tánctanítás a Passzázsban.
Merengue, bachata, reggaeton, salsa.
-Szeptember 13-án, a Magyar Dal Napján több száz magyar dal csendül fel az ország különböző színpadain. A Hungexpo Budapesti Vásárközpont egyik helyszíne lesz ennek a rendkívül népszerű rendezvénynek.
Presser Gábor hívására, kiváló és népszerű előadók lépnek fel országszerte. Minden zenei műfajnak meglesz a saját színpada, az un. populáris vonal a BNV-n koncertezik.
Fellépnek:
10.00 Éliás Jr.
10:00 Dred
10:40 Lola
11:00 Roy és Ádám Trió
12:00 Puskás Peti
12:00 Márk
12:00 Király Viktor
12:00 Rami
12:00 Tamara
12:00 Barbee
12:00 Tóth Gabi
12:00 SP
14:00 Rúzsa Magdi
15:00 Pa-Dö-Dö
15:30 Gáspár Laci
16:00 Kozmix
17:00 Bikini
A programhoz eddig tucatnyi vidéki város csatlakozott és a budapesti helyszínek száma is egyre növekszik. A tavalyi Sziget Fesztivál sikerét követően a Magyar Dal Napja folytatódik és ezentúl minden év szeptember 13-án az egész ország magyar zenétől lesz hangos.
Kedvezmények, akciók
UTAZÁS: a vidékről a BNV-re utazók MÁV-START és VOLÁNBUSZ kedvezményeket vehetnek igénybe. Az autóval érkezőket a megújult vásárközpont területén kialakított parkolókban is fogadják.
A vásár naponta 10-18-ig tart nyitva.
A belépőjegyet vásárlók között naponta egy szerencsés látogató sétarepülést nyerhet, egy másik szerencsés pedig repülés-szimulátoros élmény-úton vehet részt.
Könyvvásár, kedvezmények az F pavilonban:
– minden Líra könyvre 10% kedvezmény,
– akciós könyvek 200-1000 Ft-os áron,
– 5.000 Ft-os vásárlás esetén törzsvásárlói kártya.
Növényvásár és kertészeti tanácsadás:
A BNV Oázis-on a látogatók ingyenes szaktanácsadást kérhetnek a következő témákban:
Kerttervezés – Hogyan alakítsuk ki kertünket? Milyen funkciói lehetnek a kertnek és ehhez milyen növényekre van szükségünk?
Növényvédelem, tápanyag utánpótlás – Milyen tápoldatokat, műtrágyákat használhatunk, hogy növényeink szépek legyenek? Ha megtörtént a baj, melyek a leghatékonyabb növényvédő szerek?
Tótechnika – Hogyan tervezzük meg kerti tavunkat? Milyen építő anyagokra, berendezésekre van szükségünk egy kerti tóhoz és ezek mennyibe kerülnek?
Öntözéstechnika – Milyen öntözőrendszert érdemes telepíteni a kertbe? Földfelszíni és földalatti rendszerek előnyei és hátrányai?
Kerttechnika, szerszámok – Milyen kertbe, milyen szerszámokat érdemes vásárolnunk? Hogyan tartsuk karban az eszközöket, hogy sokáig használhassuk őket?
Kérdésekre a témák elismert szakértői válaszolnak.
Oázis Növényvásár: különleges szobanövények, kaktuszok, orchideák, a kert díszei megvásárolhatók a helyszínen.
Ötvenentúl.hu:
Állandó programok:
– Ötvenentúl.hu játék: ördöglakat kirakó verseny, gyógynövény felismerő verseny, helyszíni fotózkodás (utána webről letölthető), ötvenentúl.hu teszt, kézműves bemutató – otthon készíthető díszek, ajándékok,
– Gyógytea kóstoló a bükki füvesember teáiból,
– Gyógypad a gerincmester: gyógytornász bemutatója és tanácsadás.
Szeptember 10-én óránként kerekasztal beszélgetések:
– Homeopátiás tanácsok – dr. Puskás Emese
– Ilcsi néni fia – természetes szépítés
– Deviza alapú hitelek? – Kerezsiné Nagy Erika, hiteltanácsadó
– Öngondoskodás – Mudri István, pénzügyi tanácsadó
– Jégkamra – dr. Vass Ilona, bőrgyógyász
– Újrakezdés – dr. Sinkovics Andrea, klinikai szakpszichológus
– Új családtag érkezik – Kovács Ildikó, magánéleti "coach"
– Sport, mozgás ötvenentúl – Monspart Sarolta
Szeptember 11-én: Avon – bőr analízis, smink és szépészeti tanácsadás.
Szeptember 12-én: Webbeteg – tanácsadás, szűrések.
BORFESZTIVÁL
A BNV belépőjegy felmutatásával kedvezményes belépőjegy (2.300 Ft helyett 2.000 Ft) váltható a Borfesztiválra, melyet a Budai Várban, a BNV-vel egyidőben (2009. szeptember 9-13.) rendeznek.
Amennyiben a látogató a Borfesztivál karszalagját magával hozza, kedvezményesen válthat belépőjegyet (1.000 Ft helyett 700 Ft-ért) a BNV-re.
(A kölcsönös kedvezmények csak a felnőtt napijegy felmutatásával vehetők igénybe).
SZAKMAI PROGRAMOK:
Szept. 9. szerda:
11-13 Fogyasztóvédelmi konferencia, 1. épület, Kerámia terem
13-17 Eredményes vállalati nyelvi képzés, B. pavilon Média terem
www.businesslanguagesshow.hu
18-21 MAFE -Magyar Feltalálók Jubileumi díszünnepsége, Konf. Központ Nagyterem, Magyar-román innovációs nap
Szept. 10. csütörtök:
11-13 Diplomázók nemzetközi fóruma, Konf. Központ Zöld terem
- 11-14 Hazánk atomenergia fejlesztésének kérdései, különös tekintettel a Paksi erőmű tervezett
bővítésére, Konf. Központ Nagyterem
- 10-17 Munkavédelem a felnőttképzésben, B. pavilon Média terem,
9-17 Közép-Európai Innovációs Konferencia, 25. pavilon,
10-14 Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége – Konferencia, 1. épület Kerámia Terem,
Szept. 11. péntek:
9-17 Vállalkozók Közép-magyarországi Innovácis szövetsége, nemz.konferencia, 25. pavilon
10-18 Nyelvi frissítők, B. pavilon Média terem ,
11-16 Faipari Szakmai Nap, G. pavilon Konf. Terem,
www.xmeditor.hu
Szept. 12. szombat:
10-18 Nyelvi frissítők, B. pavilon Média terem,
18-21 Géniusz díjkiosztó gála, Konf. Központ Nagyterem,
Szept. 13. vasárnap:
10-18 Nyelvi frissítők, B. pavilon Média terem,
A BNV nyitvatartása:
szeptember 9-13. között minden nap 10-18-ig.
Bejárat: I., II. és III. kapu.
Belépőjegyek:
-Napijegy: 1.000 Ft
-Családi jegy: 2.000 Ft
-Kedvezményes jegy: 700 Ft
Hungary Card felmutatásával: 650 Ft.
6 éven aluliak és 70 éven felüliek számára ingyenes a belépés.
Szeptember 10-én nyugdíjasoknak, diákoknak és pedagógusoknak,
szeptember 11-én pedig a hölgyeknek a belépés ingyenes.
Parkolás:
– E és V parkoló: 200 Ft/óra, 600 Ft/4 óra, 800 Ft/nap,
A parkolási díjat távozáskor az E parkolóban a kijáratnál, a V parkolóban a III. kapu felőli fogadóépületben található fizető automatáknál kell megfizetni.
– Albertirsai út: 800 Ft/nap.
Sajtó parkoló: a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont 1-es épülete előtt (a főbejárat mellett).
Harmat Lajos