A már tavaly is roppant sikeres Adventi gála nyomán az idén is varázslatos zenei utazásra hívja közönségét a Budapesti Operettszínház vadonatúj adventi gálaműsora. Most „Karácsonyi utazás” címmel, a múlt évi egy helyett, decemberben két alkalommal – december 2-án és 3-án, 19 órai kezdettel – karácsonyi dallamokkal, látványos színpadi pillanatokkal és az Operettszínház népszerű művészeivel várja közönségét. Az ünnepi gálaesten olyan jól ismert slágereket hallhatnak majd, mint az All I...
Címlap
A cirkuszművész pálya kevés beavatottjától eltekintve, kinek mond valamit a Weisz Erik név? Október 29-én és az azt követő napokban látványos megemlékezés sorozat kezdődött Budapesten, de feltételezhetően más országokban is. Igaz ezt a nevet a rendezvényeken csak elszórtan használták, aki előtt tisztelegtek, egészen más néven vonult be a cirkuszvilág történetébe. Ráadásul nem is csak oda. A filmipar és a revük világa ugyancsak a magáénak vallja, noha, nem ezen a...
Már öten találtak életveszélyes tárgyakat a halloweeni édességgyűjtésen részt vevő gyerekek édességeiben Gyömrőn és környékén. Gyömrő Város Önkormányzata az első esetet követően néhány órán belül rendőrségi feljelentést tett, és a lakosságot is figyelmeztette a veszélyre. Kisberk Szabolcs, a város polgármestere jelezte: zéró toleranciát alkalmaz azokkal szemben, akik a gyermekeket veszélyeztetik. 2026. november 1-jén három aggasztó esetről szerzett tudomást Gyömrő Város Önkormányzata. Lakossági bejelentések szerint a gyömrői Liget Lakóparkban, a...
Budapest, 2026. november 2. – A Magyar Nemzeti Bank megújította honlapjának piacfelügyeleti és tőkepiaci, az engedély nélküli szolgáltatók kockázataira is felhívó aloldalát. A hasznos információk mellett itt lehet online bejelenteni a gyanús, jogosulatlan piaci szereplőket is. A pénzügyi felügyelet ezekre már vizsgálatai során itt figyelmeztet, megtiltja tevékenységük folytatását, feljelentést tesz, majd szükség esetén weblapjaikat blokkoltatja és zárolással biztonságba helyezi a még meglévő ügyfélpénzeket. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújította...
Illik köszönnünk neki, hiszen megérkezett Budapestre és itt is marad néhány hónapig, egészen február 28-ig. Paul Gauguin életművét annak művészi és szellemi környezetével, alkotói útkeresésével és a modem művészetre gyakorolt hatásával együtt mutatja be a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, most megnyílt, Bonjour Monsieur Gauguin. A posztimpresszionisták és szimbolisták körei című kiállítása. Amint arról korábbi híradásunkban már beszámoltunk, a tárlaton összesen 150 remekművel, köztük 80 Gauguin-alkotással találkozhat a közönség. Létrehozásában csaknem...
Több millió ingyen pénz a babáért? Ez a legnagyobb pénzügyi illúzió Magyarországon. A köztudatban a Babaváró egy állami ajándék. A jogi valóságban egy kamatkockázatos, piaci hitel, aminek a kamatát csak feltételesen fizeti helyetted az állam. És itt jön a csavar, amiről senki nem beszél a bankfiókban: Egyetlen elveszett kiskönyv-másolat, egy be nem rögzített költözés, egy 2 nappal korábban leemelt törlesztő a moratórium alatt elég ahhoz, hogy az „ingyenpénz” hetek...
A hazai kulturális élet egyik legjelentősebb eseményén, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület által alapított Az Év Kiállítása díj átadásán, valamint az azt kísérő konferencián a múzeumi szakma krémje gyűlt össze. Az rendezvény helyszínéül a Magyar Nemzeti Bank impozáns konferenciaterme szolgált. Itt a hagyományokhoz híven nemcsak a tavalyi év legkiválóbb tárlatait díjazták, hanem fontos iránymutatások is elhangzottak a jövő muzeológiájáról, hiszen a teremben a jelöltek és a kurátorok...
Nem folytathatja tovább tevékenységét a Trive Bank Budapest, 2026. október 21. – A Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Trive Bank tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. Az Országos Betétbiztosítási Alap a törvényes összeghatárig hét munkanapon belül kifizeti a száznál kevesebb betétes követelését. A társaság hitelállománya és hitelezett ügyfeleinek száma is minimális, a pénzügyi piacok stabil, biztonságos működését így nem befolyásolja. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett határozatában visszavonta...
Zánka felől gyönyörűen művelt szőlősorok között kapaszkodott fel a busz – lényegében ez az a táj, ahonnan a Nivegy-völgy legújabb büszkesége származik. A hatodik alkalommal megrendezett Nivegy-völgyi Borpiknik idén messze túlnőtt a hagyományos regionális találkozón. Nemcsak az ünneplő közösség gyűlt össze a Balaton-felvidék festői szegletében, hanem egy olyan történelmi pillanat szemtanúi lehettek a borkedvelők, amely alapjaiban rajzolhatja át a magyar borszövetkezeti gondolkodást. A völgy borászai évek óta következetesen építik...
A magyar színháztörténet egyik híres és megismerésre méltó vonulatához csatlakozik most a Thália Színház. Az idén áprilisban meghirdetett programjuk szerint teljes megújulással vágnak neki az új évadnak. Nem csupán a darabok cselekményében, de a színház arculatában és szemléletmódjában is gyökeres változást ígér a következő szezon. A „Fordulatok évada” címmel meghirdetett programsorozat célja, hogy a patinás teátrumot korszerű, XXI. századi, vizuálisan is izgalmas alkotóműhellyé formálja. Egy új korszak veszi...
A Fővárosi Nagycirkusz idén október 3-án este 19 órakor egy különleges és rendhagyó koncerttel ünnepelte a Zene Világnapját! Sajnos csak egy előadás volt belőle, pedig joggal állíthatjuk, hogy erre a műsorra többször is megtöltené a közönség a Cirkusz nézőterét. Elöljáróban annyit máris elárulhatunk, mire alapozzuk ezt a magabiztosnak tűnő állítást. Az este valóban különlegesnek és rendhagyónak nevezhető, mert benne nem egy műsor volt, hanem kettő! Ráadásul két olyan, amelyik...
